Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A Batthyány - átok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A Batthyány - átok. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. október 4., szombat

Gróf Batthyány Lajos

Gróf Batthyány Lajos élete
és a Batthyány-család átka
1849. október 6-án reggel a pesti siralomház egyik cellájába a főporkoláb kíséretében a tábori lelkész is belépett, hogy miközben első miniszterelnökünket a kivégzés helyszínére kíséri, lelki támaszt nyújtson neki. Ám hiába ébresztgették, Batthyány Lajos meg sem mozdult. Ahogy kitakarták, azonnal észrevették, hogy a rab egy hatalmas vértócsa közepén fekszik, a kés pedig, amellyel megpróbálta elvágni a saját nyakát, az ágy alatt hevert. Az előírás szerint azonnal orvost hívtak hozzá, hogy valahogy talpra állítsák és az ítéletet gond nélkül végrehajthassák. Ő azonban közölte velük, hogy a sebesült magától is meg fog halni, jobb, ha hagyják békében távozni. Haynau rendelete azonban nem tűrhetett ellentmondást, mindenképp ki kellett végezni. Sebeit bekötözték, Batthyány azonban leszaggatta, így szóba sem kerülhetett az akasztás. Ezért aztán a „por és golyó" általi halál mellett döntöttek. Kávét és konyakot töltöttek összeszorított fogai közé, hogy valamennyire megerősítsék, majd este 6 óra körül közölték vele, itt az idő.
A gróf a pap karjaira támaszkodva lépett ki az udvarra. Még arra is volt ereje, hogy elnézést kérjen: „Ne haragudjon Tisztelendőséged, hogy így rátehénkedem, de annyi vért veszítettem, hogy remegnek a lábaim, és nem akarom, hogy ezek azt higgyék, hogy félek." A kaszárnya külső falánál fél térdre ereszkedett, majd „Gyerünk, vadászok, éljen a haza!" felkiáltással maga vezényelte a reá irányuló sortüzet.
Gróf Batthyány Lajos Pozsony, 1807. febr. 14. - Pest, 1849. okt. 6.
Dúsgazdag arisztokrata család sarja. Bécsi intézetekben és a győri bencéseknél nevelkedett. Ifjúkorában néhány évig huszárként szolgált, de kilépett a hadsereg kötelékéből és átvette birtokai igazgatását. 1830-tól a felső tábla tagja lett, ahol a főrendi ellenzéket vezette. Házasságra lépett Zichy Antónia grófnővel, aki mindvégig hű támogatója maradt. Az 1848-as forradalmak hatására V. Ferdinánd március 17-én Batthyányt nevezte ki az első felelős magyar kormány élére. Jellasics szeptemberi támadása után kihirdette a honvédtoborzásról szóló törvényt. Október 3-án azonban lemondott, ennek ellenére 1849. január 8-án letartóztatták. Budán, Pozsonyban, Laibachban és Olmützben raboskodott, amíg az ellene indított felségárulási per során halálbüntetést szabtak ki rá, s az aradi vértanúkkal azonos időpontban, október 6-án kivégezték.
Karddal a kézben?
Hamarosan senki nem vonhatta kétségbe, hogy Batthyány a magyar főúri ellenzék igazi vezéralakja. 1848 tavaszán keresve sem találhattak nála alkalmasabb személyt az első felelős kabinet vezetésére. Amikor megkapta kormányfői kinevezését, erős kezűnek és határozottnak bizonyult, el tudta érni, hogy az egymással torzsalkodó miniszterek, mint Kossuth és Széchenyi, képesek legyenek együttműködni. Sikerült megőrizni a felbolydult ország egységét.
Az ország védelme érdekében Batthyánynak el kellett rendelnie a toborzás útján történő újoncozást, amit azonban az uralkodó nem szentesített, ezért Bécsben felségárulásnak tekintették az intézkedést. A gróf lemondása után visszavonult ikervári kastélyába, nemzetőrnek állt, majd közvetíteni próbált a harcoló felek között. Az osztrák főparancsnok, Windischgrätz herceg azonban 1849 januárjában letartóztatta, és ekkor kezdődött csak igazán Batthyány kálváriája.
Amikor a tavaszi hadjárat során a magyar csapatok már Pest irányába nyomultak előre, az osztrák hatóságok összevissza kapkodtak. Így Batthyány felesége megüzenhette urának, hogy inasa, Német János öltözékében könnyedén kisétálhat a régi országház épületéből, ahol őrizetben tartották. A büszke férj azonban így válaszolt: „Karddal a kezemben szívesen, de egy asszony szoknyája mögé bújva nem." A szökés meghiúsult, a híres rabot és néhány társát áprilisban Laibachba szállították.

Koncepciós per
A bécsi udvar számára mindegy volt, mennyit őriznek meg a törvényesség látszatából, mindenképp akasztófán akarták látni az első magyar miniszterelnököt. Egy erősen kétes népi legenda szerint Batthyány egy bécsi álarcosbálon elcsábította Ferenc József anyját, Zsófia főhercegnőt. Sokan ezzel magyarázták a Habsburgok engesztelhetetlen gyűlöletét a gróf iránt. Ez persze csak szóbeszéd, az igazi indok politikai volt. Az olmützi haditörvényszék végül kilenc vádpontban marasztalta el. Még azt is megpróbálták rábizonyítani, hogy bűnrészes, felbujtó Latour osztrák hadügyminiszter 1848. október 6-i meglincselésében. A hadbíró kényszerből összeállította a vádpontokat, elkészítette a halálos ítéletet, de közben megindító kegyelmi kérvényt is szerkesztett, amelyet a törvényszék minden tagja támogatott, hiszen azzal kecsegtették őket, hogy Ferenc József amnesztiában részesíti majd a grófot. Augusztus 30-án kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélték, kegyelemről szó sem eshetett.
Sziklaszilárdan
Batthyány a megalázó halálnemet nem tudta elfogadni, hiszen általában csak köztörvényes bűnözők kerültek bitófára. Így amikor felesége kieszközölte, hogy a kivégzés előtti napon öt percre találkozhasson vele a siralomházban, az őrök figyelmét kijátszva egy papírvágó kést csúsztatott ura kezébe.
A gróf a fájdalmas búcsúzás után előírás szerint lefeküdt. Őrei éjszakára is a cellájában maradtak, gondosan figyelték minden szusszanását. Páratlan lélekjelenlétre vall, hogy Batthyány megkísérelte magát szíven szúrni, de a fegyver gyengének bizonyult, meg-megcsúszott a bordáján. Ekkor a csuklóján próbálta felvágni az ütőeret, de most is elvétette. Végül kimerülten nyakon szúrta magát. A forradalom mártírjára nagy ünnepség formájában nem emlékezhettek. 1870-es újratemetésén ennek ellenére 100 ezer ember vett részt. Az első szobrot a XX. század elején állították fel, az örökmécsest 1926-ban avatták fel.
Szabó Zoltán, Hegedűs Péter


A Batthyány-átok

Október 6-án nem csak Aradon voltak kivégzések. Ezen a napon, Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajos elso magyar miniszterelnököt. Halála után fennmaradt egy Ferenc Józsefre mondott családi átok, amely úgy hangzik, mint egy bibliai prófécia:


"Az ég és pokol pusztítsa el boldogságát! Minden nemzetsége vesszen ki a föld színéről! Őt, magát azokban verje meg az Isten, akik legközelebb állnak szívéhez! Az élete csak rombolás legyen, s a gyermekei nyomorultul pusztuljanak el!"
E családi átok mellett még egy babonás jövendölés forgott közszájon ebben az időben Ferenc Józseffel kapcsolatban. Azt tartották, hogy a császár famíliájának 13 áldozattal kell bűnhődnie az aradi vértanúkért.

Aki nem hisz a jóslatokban és az átkokban, azt is bizonyára elgondolkoztatja, hogy mit mért a sors a későbbiekben az uralkodóra és családjára.



  • 1. Ferenc József első gyermeke, Zsófia 1857-ben, alig több, mint 1 éves korában meghalt.

  • 2. Sógornője, Charlotte mexikói császárné 1867 márciusában megőrült.

  • 3. Alig két héttel később Habsburg Matild főhercegnő tűzhalál áldozata lett.

  • 4. Újabb két hétbe se telt, és Queretaróban agyonlőtték Ferenc József öccsét, Miksa császárt.

  • 5. 1889. Január 30-án következett be a mayerlingi tragédia, amikor Rudolf trónörökös lett öngyilkos.

  • 6. 1891-ben a tengereken eltűnt a főhercegi rangjáról lemondott furcsa Habsburg, Nepomuk János Szalvátor, aki az Orth János nevet vette fel.

  • 7. Lovas baleset áldozata lett Vilmos Ferenc Károly főherceg.

  • 8. Vadászbalesetben elhalálozott Ferenc József unokatestvére, László főherceg.

  • 9. Tűzvész áldozata lett Zsófia főhercegnő, Ferenc József sógornője.

  • 10. 1898. szeptember 10-én Genfben egy Lucheni nevű anarchista leszúrta Erzsébet királynét.

  • 11. Mérgezésben meghalt a 19 éves Klotild főhercegnő.

  • 12. - 13. Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét, Chotek Zsófiát.

Kapcsolódó>> 
Az aradi Szabadság szoborcsoport