Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anaphangja. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anaphangja. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. július 3., szombat

Angliai magyar kutató rögzítette először a Nap zenéjét

Erdélyi Róbert, más néven Robertus von Fáy-Siebenbürgen, a Sheffieldi Egyetem professzora és munkatársai rendkívül érdekes jelenség hangjait rögzítették nemrégiben. A brit Telegraph online kiadása szerint sikerült felvenniük a Nap hangját, pontosabban a nap „mágneses hurkainak zenéjét".

A mágneses hurkok a Nap külső atmoszférájában keletkeznek, és a sheffieldi csillagászok most első ízben tudták megörökíteni a mágneses mező változásainak robaját. Ezek a hurkok úgy vibrálnak egyébként, mint egy hangszer húrjai, ezért olyan a hangjuk, mintha valamiféle zene szólna a Napból. Más esetekben a hurkok úgy viselkednek, mintha fúvós hangszereken „játszanának". Az Angliában dolgozó fizikusok ezeket a 60 ezer mérföld hosszúságúra nyúló hurkokat műholdfelvételeken tanulmányozták. A látható vibrációkat hangokká alakították, a frekvencia növelésével pedig az emberi fül számára is hallható tartományba konvertálták.

Robertus von Fáy-Siebenbürgen így nyilatkozott a Telegraphnak: „Különlegesen szép és izgalmas volt hallani ezeket a zajokat, amelyek először váltak hallhatóvá egy ilyen hatalmas és kiterjedt forrásból." Erdélyi szerint ez is egyfajta zene, hiszen van benne harmónia. A mágneses hurkok nagy szerepet játszanak a napkitörésekben és az úgynevezett „flare", illetve „fler" (kifényesedés) jelenségekben, amelyek napszelet keltenek. A napszél elektromosan töltött részecskék áramát jelenti, ezek a Földet elérve időnként megzavarják a mobiltelefonok és a műholdak működését is.

A nap „zenéjét" tanulmányozva a tudósok, nemcsak a harmóniában gyönyörködnek, hanem azt remélik, hogy közelebb kerülhetnek a mágneses hurkok működésének megértéséhez is. Így például a gitárszerű, húros hangszereket imitáló hurkok valószínűleg más hatással vannak a napkitörésekre, mint a fúvósokra hasonlító hangokat kiadó hurkok. Mindezen jelenségek egyelőre azonban még nem tisztázottak, további kutatások szükségesek ehhez.




 
A nap hangját ezen a videón lehet meghallgatni: