Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: andrassewiván. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: andrassewiván. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. február 1., szerda

Erdély.ma: Felmondott a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének teljes vezetősége

http://erdely.ma/dokumentum.php?id=109501&cim=felmondott_a_moldvai_csangomagyarok_szovetsegenek_teljes_vezetosege

A Moldvai Csángó Oktatási Programot a Moldvai Csángómagya- rok Szövetsége (MCSMSZ) alapította, bővítette és működtette az elmúlt 11 évben oly módon, hogy 0-ról 25 falura növekedett a helyszínek száma, 0-ról 2200-ra növekedett az oktatott diákok száma, közben működtettük a magyarul továbbtanuló diákokat befogadó Csíkszeredai Csángó Bentlakást, illetve sikerült 7 településen saját Magyar Házat építeni, vásárolni. Mindezt nagyon nehéz körülmények közt értük el – közben sikerült a román hatalommal, többséggel is kialakítani egy olyan viszonyt, amely a működésünkhöz szükséges (nem szeretnek, de elviselnek bennünket, hagynak működni). Idáig 61 alkalmazottal működünk, kb. 140 millió Ft-os éves költségvetéssel, amelynek felét biztosította a magyar állam, a másik felét kis támogatóktól gyűjtjük össze (keresztszülő program, 1%, cégek adománya stb.)

Az MCSMSZ támogatási szerződése a Bethlen Gábor Alapítvánnyal 2012. január 1-el lejárt, a KIM Nemzetpolitikai Államtitkársága részére küldött támogatási kérelmünkre választ nem kaptunk. 2012-es működésünk ellehetetlenült, mert – amint arról Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár asszony is tájékoztatott – két magyarországi alapítvány Romániában egy újabb alapítványt szeretne létrehozni, a moldvai magyar oktatás ügyére szánt állami támogatást pedig az MCSMSZ helyett ez az új szervezet kapja a továbbiakban.

A két alapítvány, amely át szeretné venni a programot:
- Teleki László Alapítvány – Budapest (vezetője Diószegi László), Fidesz-közeli alapítvány
- A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány – AMMOA – Budapest (alapítója: Petrás Róbert) – ezt az alapítványt az MCSMSZ felkérésére hozták létre a magyarországi magántámogatók adományainak gyűjtésére – azóta azonban felbontottuk a velük kötött szerződést, mert visszatartották az MCSMSZ-nek szánt támogatásokat

A magyar kormány átfogó ellenőrzésnek vetette alá az MCSMSZ-t a közelmúltban, vizsgálat elvégzésére a Teleki László Alapítványt kérték fel, a vizsgálat kimutatta, hogy az elmúlt években az MCSMSZ-nél nem volt visszaélés, nem számoltunk el bizonyos tételeket több helyre, a kapott támogatásokat rendeltetésszerűen használtuk fel. Ugyanakkor több formai hiba is a felszínre került (analitikák hiánya a könyvelésben, záradékolás, forrás szerinti kimutatás a könyvelésben, éves leltározás elmulasztása stb.), ezeknek helyrehozatalát haladéktalanul elkezdtük és néhány hónap leforgása alatt teljesen kiküszöböltük (az átvilágításról készült jelentést és annak mellékleteit alább megtekinthetik).

Az MCSMSZ vezetősége tárgyalásokat kezdeményezett a KIM-el a kialakult helyzet megnyugtató rendezése érdekében, legfőbb kérésünk az volt, hogy az elért eredményeket óvjuk, ne kockáztassuk a nehezen kiharcolt előrelépéseket. Sajnos a tárgyalások nem hoztak eredményt, ugyanis az MCSMSZ vezetőségétől lehetetlent kért a két említett alapítvány és a KIM Nemzetpolitikai Államtitkársága:

- az MCSMSZ elnöke február 2-án Budapesten írjon alá egy olyan dokumentumot, amely révén a fenti két magyarországi alapítvánnyal szövetkezve legyünk társalapítói az új alapítványnak
- a két alapítvány 1000-1000 lejes (75.000 Ft) alapítói tőkéje mellé kerüljön apportként az új alapítványba az MCSMSZ teljes vagyona (száz millió forintos nagyságrend)
- az 5 fős kuratóriumban az MCSMSZ-nek egy képviselője volna

Az MCSMSZ vezetőségének azonban a szabályzatok és a romániai törvények értelmében nem áll módjában ilyen horderejű kérdésekről egyedül döntést hozni, ehhez az évente egyszer összehívandó küldöttgyűlés határozata szükséges, amelynek megszervezése az alapszabály szerint legalább egy havi előkészületet igényel.

Az MCSMSZ vezetősége azonban a küldöttgyűlés előtt sem tudná egyik változatot sem képviselni, ugyanis:

1. Ha igent mondunk, akkor az MCSMSZ oktatási programját és szellemi valamint anyagi tőkéjét át kell adni egy olyan szervezetnek, amelyben többségben vannak azok a magyarországi személyek, akik nem ismerik Csángóföldet, a moldvai helyzetet. Továbbá ebben az esetben az volna az etikus, ha azoknak a támogatóknak a beleegyezését is megszereznénk, akik ezeknek az ingó és ingatlan vagyontárgyaknak a létrejöttéhez hozzájárultak (a vagyonnak mindössze 1-2%-a magyar kormánytámogatás, a maradék érték magántámogatóktól származik, több ezer kisebb vagy nagyobb támogatóról van szó).
2. Ha nemet mondunk, akkor az MCSMSZ nem kapja meg sem a magyar kormánytól, sem az AMMOA-tól a támogatást – így ellehetetlenül a moldvai magyar oktatás és az MCSMSZ működése.

Ezért a vezetőség úgy döntött, hogy tisztségből és munkaviszonyból egyaránt felmondunk.

A mostani vezetők sok éven át legjobb tudásunk szerint szolgáltuk a moldvai magyarság ügyét, most azonban vállalhatatlan döntés elé lettünk állítva.

Tisztelettel köszönjük sok-sok barátunk és támogatónk segítségét, öröm volt Önökkel együtt dolgozni!

Köszönjük az évek során az MCSMSZ kötelékében dolgozó tanároknak is a munkát, szép volt!

A Fennvaló előtti felelősséggel és mindenki iránti hálával és megbecsüléssel, akivel ebben az ügyben a bizalom, tisztelet és kölcsönösség alapján együttműködtünk,

– Solomon Adrian, MCSMSZ elnök
– Hegyeli Attila, ügyvezető
– Dr. Kató Gyula, alelnök
– Pogár László, alelnök
– Bartha András, informatikus, az MCSMSZ korábbi elnöke
– Ferencz Éva, oktatási felelős
– Csillag Levente, pénzügyi igazgató
– Vajda Éva, irodavezető
– Solomon Mária, szociális ügyek felelőse, a Legyen Ön is Keresztszülő program koordinátora
– Nagy Anna, pénzügyi referens
– Szakács Károly, gazdasági felelős és adminisztrátor
– Ferencz Gabriella, továbbtanulókért felelős, kollégiumvezető

csango.ro 

2011. szeptember 5., hétfő

Hírek - röviden

Kocsis István távozik a BKV-tól


Azonnali hatállyal távozik a BKV éléről Kocsis István, akit a Magyar Villamos Művek (MVM) korábbi vezérigazgatójaként hűtlen kezeléssel gyanúsítanak – értesült a Magyar Nemzet.

A fővárosi cégvezető, aki a rendőrségen a Gyurcsány-kormány tagjaira tett terhelő vallomást, a főpolgármesterrel kötött egyezség alapján nem kap végkielégítést.

További részletek a Magyar Nemzet hétfői számában.

Kapcsolódó:

***

Lemondott a pesti börze elnöke


Lemondott a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnöki tisztéről Patai Mihály, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója hétfőn - értesült az MTI.

Matolcsy tárgyal a jegybankelnökkel


A kormányfő Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert bízta meg azzal, hogy személyesen egyeztessen Simor András jegybankelnökkel – közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője hétfőn. A Magyar Nemzeti Bank elnöke ezt megelőzően kezdeményezett személyes egyeztetést Orbán Viktorral annak érdekében, hogy az MNB javaslatai is eljussanak a kormányhoz a hitelesek terheinek könnyítése érdekében.

Ő tudta, hogy az eurónak sírás lesz a vége


A II. világháború utáni időszak „legfelelőtlenebb politikai kezdeményezései” közé tartozott az európai valutaunió létrehozásról szóló döntés - írta hétfőn megjelent cikkében Lord Nigel Lawson.


Lázár véleményezésre megküldte az Ab-törvény tervezetét


Eljuttatta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az alkotmánybírósági törvény tervezetét a parlamenti pártok frakcióvezetőihez, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága elnökéhez és Paczolay Péterhez, az Alkotmánybíróság (Ab) elnökéhez – közölte a kormánypárti képviselőcsoport sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.


A Kertész levelében foglaltak elfogadhatatlanok


Elfogadhatatlannak és menthetetlennek tartja a parlament kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke Kertész Ákos írónak az Amerikai Népszavában megjelent nyílt levelében foglaltakat. L. Simon László szerint Kertész Ákos átlépett egy határt.


Andrassew sem tiltakozik Kertész miatt


Nagyon sok mindenben nem ért egyet Kertész Ákossal, de a Magyar Nemzetnek nyilatkozva nem határolódott el tőle magyargyűlölő mondatai miatt kollégája, Andrassew Iván. Hankiss Ágnes fideszes EP-képviselő szerint ellentmondásos, hogy épp egy zsidó származású ember minősít kollektív bűnösnek egy népet, az LMP-s Schiffer András szégyenletesnek és igaztalannak nevezte az Amerikai Népszavában megjelenteket.


Gyurcsány „megvédi tisztességét”


Nincs egyetlen tanú sem, aki azt mondaná, hogy szóbeli összefoglalómat döntésként értelmezte volna. Senki nem állítja, hogy a találkozót követően akár egyetlen alkalommal tájékoztatást kértem volna az ügyről, vagy bármilyen módon sürgettem volna a döntést, vagy bárkit kértem volna annak támogatására – olvasható Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mentelmi bizottságnak küldött levelében. Teljes nyugalommal áll vádlói elé, és nincs kétsége: meg fogja védeni igazát, tisztességét.


Nagy a csend Rohác kiadatási kérelmére


Nincs még válasz a Jozef Rohác ellen indított büntetőeljárásban az újabb kiadatási kérelemre, a szlovák hatóságok immár több mint egy hónapja tanulmányozzák a gyanúsított ügyeit vizsgáló Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által megküldött iratokat.



„A játékok ideje lejárt Washingtonban”


Vissza kell hozni az amerikaiakat a termelésbe, és itt az ideje, hogy a kongresszus tegyen is ennek érdekében – jelentette ki hétfőn Detroitban Barack Obama elnök a munka amerikai ünnepe alkalmából elmondott beszédében.

Barack Obama megismételte, hogy szeptember 8-án a kongresszusban javaslatokat terjeszt elő a gazdaság élénkítésére, a munkahelyek számának növelésére. Előrevetítve ennek részleteit rámutatott, hogy Amerika-szerte rengeteg híd és út vár újjáépítésre és hogy számos építőmunkás vár a lehetőségre.

„Meglátjuk, hogy a republikánusok is a pártjuk fölé helyezik-e az országot. A játékok ideje lejárt Washingtonban, itt az ideje a cselekvésnek, és annak hogy Washington a munkával foglalkozzon” – jelentette ki az elnök.    


Romániában is folyhattak kegyetlen kihallgatások


Az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa szerint Európában három országban – Lengyelországban, Romániában és Litvániában – tartott fenn titkos börtönöket a CIA a terrorizmus elleni harc jegyében.

Thomas Hammarberg, a strasbourgi székhelyű, főként emberi jogi kérdésekkel foglalkozó összeurópai szervezet emberi jogi biztosa hétfőn tett közzé összegzést arról, hogy a rendelkezésére álló adatok szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség milyen titkos műveleteket hajtott végre Európában 2001 végétől kezdve, attól fogva, hogy a világ különböző pontjain terrorizmussal gyanúsított személyeket ejtett foglyul. Hammarberg szerint a titokban folytatott vallatással nyert információk értéke megkérdőjelezhető, az viszont kétségtelen, hogy ez a titkos tevékenység az emberi jogok súlyos sérelmével járt.

A CIA az Egyesült Államok területén kívül legkevesebb hét helyen – ezen belül a három említett európai országban – létesített titkos börtönt, ahol „továbbfejlesztett kihallgatásnak” vetettek alá személyeket. Ez nemritkán kimerítette a kínvallatás fogalmát: a magánzárkában elkülönítve tartott foglyok alvásmegvonást, számos kegyetlenkedést, egyebek közt a látszólagos vízbe fojtás technikájának alkalmazását szenvedték el. A különböző titkos börtönöket megjárt foglyokat évek elteltével sem állították bíróság elé – ők végül rendszerint a kubai területen található guantánamói amerikai támaszpontbörtönben kötöttek ki.

Nem vettek részt, „csak” felhatalmazást adtak

Lengyelországban 2002. december 5-én kezdte meg működését a CIA titkos börtöne: ezen a napon érkezett Szymany repülőterére az a gép, amely Bangkokból hozott két „nagy értékű foglyot”. Később, 2003 folyamán újabb foglyok érkeztek Lengyelországba, köztük olyanok, akik a feltételezések szerint részt vettek a 2001. szeptember 11-i merényletek kitervelésében. A lengyelek nem vettek részt a foglyok kihallgatásában, de nyilvánvalóan megadták a legfelsőbb szintű politikai felhatalmazást, valamint bizonyos mértékű titkosszolgálati támogatást is nyújtottak – hangsúlyozta Hammarberg.

Az ET emberi jogi biztosa szerint Bukarest közelében 2003. szeptember 23-án kezdett működni a titkos börtön – közvetlenül azután, hogy a lengyelországit bezárták. A lengyelországi fogvatartottak közül legkevesebb egyet bizonyítottan átszállítottak a romániai Baneasa repülőtérre. A CIA romániai tevékenysége két évig folytatódott. A román hatóság vajmi kevés hajlandóságot mutatott utóbb a történtek feltárására – állapította meg Thomas Hammarberg. Az emberi jogi biztos szerint a harmadik érintett európai ország, Litvánia valamivel több szándékot mutatott a tények utólagos tisztázására, bár homályban maradtak fontos kérdések a litvániai CIA-tevékenység kiterjedését illetően.

Soha többé nem ismétlődhet meg

A „terrorizmus elleni háború” csúcsidőszakában a három említett ország rendkívüli felhatalmazást adott az amerikaiaknak, teljes titoktartást biztosítva számukra – emlékeztetett Hammarberg, és úgy vélekedett: a történtekkel kapcsolatban fel kellene fedni a teljes igazságot, és garanciákat kellene nyújtani arra, hogy a titkosszolgálatok között ilyenfajta emberi jogsértő együttműködés soha többé nem ismétlődhet meg.

(MTI)








2011. május 1., vasárnap

Csak röviden - Képíró Sándor "ürügyén"

Hunhír.info

Csütörtökön kezdődik meg a zsidó embervadászok parancsára a koncepciós kirakatper egy magyar, hadfi, dr. Képíró Sándor ellen. Az agg embernek valószínűleg csak az "róható fel". hogy a zsidók által annyira gyűlölt szervezet, a csendőrség tagja volt.

http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=40493

***
Szemenyei-Kiss Tamás Patkányút – történelmi háttérrel (4. rész)

2011-02-18
AZ UTOLSÓ ESÉLY ÉS A NEMZETI MORÁL
"Ahhoz, hogy megértsük a dr. Képíró Sándor egykori csendőrtiszt védelmét ellátó sajátos tevékenységet űző Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat eszmei hovatartozását, úgy vélem elégséges, ha betekintünk a Szolgálat védenceinek névsorába.

Dr. Zétényi Zsolt, dr. Gaudi-Nagy Tamás, dr. Gyurta Tibor Roland, dr. Morvai Krisztina, és a jogtörténész Kádár Éva neveivel fémjelzett üzleti vállalkozást az utóbbi években a demokratikus intézményeket támadó ügyfeleik (jogi) tanácsadóiként ismerhettük meg. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat az MTV székházát megostromló radikálisokat és a nemzetiszocialista eszmeiséget nyíltan felvállaló Lelkiismeret88 Csoportot is támogatásáról biztosította, ugyanakkor a néhai csendőrnyomozó Kristóf Lászlónak, Budaházy Györgynek, a rendzavarásért eljárás alá vont Németh Csabának, az 1994-ben működését bejelentett Hungarista Mozgalom társelnökének Ekrem Kemál Györgynek, a budapesti randalírozások „hősének” Gőbl Györgynek és a Kuruc. info egyik szerkesztőjének, Novák Elődnek nyújtott jogsegélyt „hazafias küzdelmük” elősegítésére...."

"...Ha elfogadjuk a Nemzeti Jogvédő Szolgálat segítségével védekező csendőrszázados állítását, mely szerint őt csak 1944. június 1.-től alkalmazták ismételten a Magyar Királyi Csendőrség kötelékében – de ez az állítása is vitatható! – akkor sem mentesült a Jaross által kiadott 9615/1944 illetve 6136/1944 számú titkos utasítások alól, melyeket minden csendőrparancsnok megkapott...."

"
A Jaross-lista (esetlegesen így, dr. Képíró Sándor csendőrtiszttel összefüggésben) talán nem létezik..."

"...
Arról nincs ismeretünk, hogy dr. Képíró Sándor százados csendőrparancsnokként bárhol, bármikor is megtagadta volna a népellenes parancsokat...."
A teljes cikk itt:

http://m-a-l.hu/?p=hir&id=2157

***

Kapcsolódó:

Andrassew Iván márc.15-i ünnepi beszéde:

Részlet:

"...Most békeidő van. Úgy nézett ki, hogy minden rendben lesz: a polgári szabadság Európai Uniójában dolgozhatunk. Tévedtünk. Szégyelljük magunkat, de inkább Önöktől kérünk segítséget az elemi túléléshez, mint hogy a puszta létünkért könyörögjünk a hatalomnak egy diktatúrában."

Andrassew Iván / Népszava

http://m-a-l.hu/?p=hir&id=2157


2011. április 3., vasárnap

Andrassew Iván ajánlja

http://andgond.blogspot.com/
"Minden, ami Orbán Bizáncától és a Jobbik sztyeppehordáitól nyugatra lelhető.

2011.04.02.
Daniel Cohn-Bendit: Viccesen készítik a magyar alkotmányt "
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=410989

*****************************************************************
Csigavér...