A Mindszenty József egykori esztergomi érsekről, hercegprímásról elnevezett elismeréseket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke adta át az Országházban hétfőn.
Lezsák Sándor köszöntőjében kiemelte: a társaság felelőssége és feladata, hogy más intézményekkel, szervezetekkel, alapítványokkal, közösségekkel, valamint a római katolikus egyházzal együtt mindent megtegyenek, hogy Mindszenty gondolatai még erősebbek legyenek, köztünk éljenek. Szerte az országban, a Kárpát-medence magyarlakta területein, Nyugat-Európában és a tengerentúlon is tapasztalható, hogy Mindszenty gondolatai jelen vannak – jelentette ki.
Hárman vehették át a Mindszenty-emlékérmet

A 2004-ben alakult Mindszenty Társaság célja Mindszenty József emlékének ápolása, a volt főpap történelmi életművének megismertetése a közvéleménnyel, a bíboros teljes életútja feltárásának támogatása, továbbá boldoggá avatásának szorgalmazása.
Lezsák Sándor arra kérte a díjazottakat, hogy javasoljanak egy-egy fiatalt, akit a társaság anyagilag támogat majd.

Róla

Mindszenty József 1892-ben született, eredeti neve Pehm József. Zala megyei plébánossága után 1944-ben nevezte ki XII. Pius pápa veszprémi püspökké, röviddel ezután a nyilas kormány bebörtönözte. Esztergomi érsek és Magyarország prímása 1945-ben lett, bíborosi rangot 1946-ban kapott. Koholt vádak alapján 1948 karácsonyán bebörtönözték, 1949-ben életfogytiglani börtönre ítélték. Az 1956-os forradalom alatt kiszabadították, a szabadságharc leverése után az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére menekült, onnan 1971-ben hagyhatta el az országot és költözhetett Bécsbe, ott halt meg 1975-ben. Végakarata szerint az ausztriai Mariazellben temették el. A rendszerváltáskor, 1990-ben rehabilitálták, 1991-ben pedig ünnepélyes keretek között helyezték örök nyugalomra Esztergomban.

 Ők hárman Mindszenty szellemi örökébe lépnek