Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hajógyárisziget. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hajógyárisziget. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. június 14., szerda

Elvitték a sukorói balhét | Magyar Idők

Elvitték a sukorói balhét | Magyar Idők

Isten és a magyar igazságszolgáltatás malmai néha lassan őrölnek. De őrölnek, és ez megnyugtató. Tudom, egyesek harsány véleménye szerint a Sukoró-ügyben a múlt héten jogerősen elítélt két valamikori MNV Zrt.-vezető ártatlan, és az ügyészek, valamint a bírák a bűnösök. Hogy mi is történt valójában, és kik voltak a résztvevői az elhíresült ügynek, az lényegében megtalálható a 2009 tavaszán, a Magyar Hírlapban közreadott emlékeztető jegyzőkönyvben, amely a Nándorfehérvári teremben készült egy tervezett turisztikai, kaszinóval is megspékelt gigaberuházásról, még 2008 májusában.
Az kiabál a leghangosabban, akinek a háza ég. Ahhoz, hogy ennek a szólásnak az igazsága mérlegelhető legyen Sukoró-ügyben is, csak vissza kell nyúlni ehhez a jegyzőkönyvhöz. Ez az emlékeztető ugyanis véleményem szerint egyértelműen megmutatja, hol is kellene keresni az igazi bűnösöket.
Az akkori kormányszóvivő azt állította, hogy „a sukorói beruházást azért indította útjára a kormány, mert a 200 milliárd forintos projekt 2300 munkahelyet teremt a Közép-Dunántúlon, és jelentős külföldi tőkét vonz az országba”. A dokumentumok azonban mást mutattak: „Az eredeti tervek szerint a projekt helyszíne Albertirsa lett volna, azonban a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény szerint egy tervezési statisztikai régióban” egyszerre csak egy személy működtethetett koncessziós jogon játékkaszinót. Ez pedig korábban Pest megyében már elkelt. Ezt nem tudhatták az izraeli befektetők, s mivel így a projekt legfontosabb része, a kaszinó, Pest megyében működésképtelenné vált, a fontos emberekkel tisztázni kellett a problémát. Végül Fejér megyében, a Velencei-tó környékén, Sukorón találtak egy megfelelő ingatlanegyüttest.
A megbeszélés résztvevőinek – Gyurcsánynak, Bajnainak, Veresnek, Tátrainak – mindegy volt, hogy melyik régióban lesz kaszinóváros, csak legyen. Így vállalták, hogy Sukoró régiójára írják ki a koncessziós pályázatot a kaszinóra mint a gigaberuházás részére. Az emlékeztető jegyzőkönyv pedig rögzítette, hogy „a működéshez szükséges minisztériumi engedély rendben lesz”. Tudni kell, hogy az egész folyamatban egyedül a szerencsejáték koncessziós kiírásához kellett minisztériumi engedély, aminek megadását tehát látatlanban, előre garantálták a befektetők részére.
Úgy gondolták, az állampolgárnak Budai Bernadett majd „eladja” a Közép-Dunántúl tudatos támogatását. Meg is kísérelte. A turisztikai nagyberuházást akkor vissza nem térítendő támogatással is lehetett ösztönözni. Egyedi kormánydöntés kellett hozzá, a Gazdasági Minisztérium háttérintézményeként működő Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Zrt.-n, az ITDH-n keresztül. A támogatásnak jogszabályban meghatározott rendje volt. A befektetőnek írásban kellett bejelentenie a támogatási igényét, majd a gazdasági miniszter – a megfelelő feltételek fennállása esetén – a kormány részére javaslatot tehetett beruházási támogatás nyújtására.
A rend azonban ezúttal is felborult. A GK 2008. december 16-i ülése felhatalmazást adott az ITDH vezérigazgatójának, hogy a tárgyalások során legfeljebb folyó áron 2635 millió forint készpénztámogatást ajánljon a beruházónak. A gazdasági kabinet egy szűkített létszámú „kis kormánynak” minősült, amelynek vezetője a pénzügyminiszter volt. Azért jött létre, hogy a kormány részére a gazdaságot érintő koncepcionális kérdéseket véleményezze, illetőleg a gazdaságpolitikai döntéseket előkészítse. Feladatmeghatározásában azonban nem volt joga konkrét támogatási összeg meghatározására, hiszen nem „ő” volt a kormány. Hacsak úgy nem, hogy utasítást kapott a miniszterelnöktől.
Csakhogy a miniszterelnök és a kormány nem azonos! Azt is jó tudni, hogy ez a típusú támogatás csak akkor volt adható nagyberuházásra, ha az írásban ismertetett projekt kiemelt jelentőségű volt. A minősítés megadása a kormány dolga volt. Hát gyorsan meg is tette. Mégpedig előre! Jogszabályt hozott rá a Gyurcsány- kormány az utolsó ülésén. És micsoda megérzések! A jogszabály címe: a „King’s City nevű komplex turisztikai projekt Sukoró község külterületen megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról.”
Még sehol nem volt a koncessziós eredményhirdetés, sehol a támogatási kérelem, sehol kész, hivatalosan benyújtott projektterv, még csak egy Nándorfehérvári termi összekacsintáson és egy vélhetően bűncselekménnyel megvalósuló, az ügyészség által akkor már vizsgált földcseremutyin voltunk túl. Ennek ellenére már 2009 áprilisában biztossá vált, hogy lesz turisztikai nagyberuházás, hogy az Sukorón lesz, és King’s Citynek hívják majd. És az is biztos volt, hogy lesz vissza nem térítendő támogatás. Persze a koncesszió nyertesének is a beruházók érdekköréből illik kikerülnie. Hiszen jogszabály már volt rá. Egyébként a kormányrendeletből úgy tűnt elsőre, hogy a kormány 2009 tavaszán magától találta ki a hangzatos King’s City magyar nevet. De mi tudjuk – mert a dokumentumok bizonyítják –, hogy már 2008 elején vagy talán még korábban, 2007-ben a King’s City Mangement Kft. izraeli befektetői keresték meg a volt és a leendő miniszterelnököt javaslatukkal.
Persze a projekthez hozzátartozott a kaszinó is, de kaszinó meg nem lehetett koncessziós jog nélkül. Így a dokumentumokban szerepelt még egy kitétel: „A támogatási szerződés megkötésére mindaddig nem kerül sor, amíg a befektetők nem rendelkeznek a koncessziós joggal.” Ez első látásra majdnem megnyugtató volt. Azonban ha a sorok mögé nézünk, láthatjuk, hogy a Nándorfehérvári teremben 2008 májusában Gyurcsány, Bajnai, Veres képviseletében Markó Andrea, az akkori titokminiszter, Ficsor Ádám és Tátrai, az MNV Zt. vezérigazgatója „egyöntetűen támogatták a projektet”.
Nemcsak kilógott, hanem ki is esett a lóláb. Nem lehetett kétséges, hogy a koncessziós pályázatot kinek kellene megnyernie. A jegyzőkönyv szerint: „Bajnai miniszter úr közvetlenül referál miniszterelnök úrnak.” Vagyis Bajnainak a miniszterelnöki szék átvételéig – főnöki utasítás alapján – tisztában kellett lennie minden, a projekttel kapcsolatos kérdéssel és történéssel.
De van még más érdekesség is. Akkoriban az állami tulajdonban álló ingatlanokat érintő tulajdonváltozást tartalmazó döntés joga 250 millió forint felett az MNV Zrt. erre felhatalmazott tanácsát illette meg, nem pedig az államigazgatás felső vezetőit. A nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv alapján ugyanakkor egyértelműen úgy tűnik, hogy a később érvénytelenné nyilvánított ingatlancseréről szóló döntést a Gyurcsány–Bajnai–Markó hármas hozta meg. A koncessziós pályázat kiírásának garantálása pedig a versenysemlegesség durva megsértésének tűnik, még akkor is, ha a kormányszóvivő szerint ők nem ígérték meg a koncesszió megnyerését. De akkor hogy van az, hogy egy nappal a koncessziós pályázat első kiírása előtt jött létre – minden bizonnyal egyszerűsített cégeljárásban, egy óra alatt történő bejegyzéssel – egy KC Bidding Kft., ami a King’s City-s ajánlat rövidítésének tűnt?
A cég cégnyilvántartásba történő bejegyzése és a tender kiírásának a napja azonos volt. S bár Veres technikai jellegű jogi problémára hivatkozva visszavonta a sukorói Las Vegas kaszinójának üzemeltetésére szóló kiírást, másfél hónap múlva ismét megjelenik a felhívás. Talán nem véletlen, hogy az egyetlen pályázó a KC Bidding volt. Csak a teljesen ostoba nem látja az összejátszást. S az is tény, hogy a versenysemlegesség megsértése már nem csupán szabálytalanság, hanem súrolhat bűncselekményi tényállást is.
Az elmúlt nyolc év alatt a sukorói ingatlan-csereszerződés jogerősen is érvénytelen lett, az MNV Zrt. két vezetőjét jogerősen is elítélték hűtlen kezelés kísérletéért. Az ügyletet kitalálók, az azt minden téren menedzselő és jogszabálysértések sokaságát elkövető magas beosztású támogatók – a két elítélt volt MNV Zrt.-vezetővel szemben – nem utasításra cselekedtek. Ismeretlen okoktól vezé-relve mégis érintetlenek maradtak. Most pedig börtönnel fenyegetik a büntetőperben eljáró ügyészeket és bírákat.
Úgy vélem, a jegyzőkönyv tartalma alapján minden józan eszű magyar állampolgár képes annak eldöntésére, hogy ebben az ügyben ki az ártatlan és ki a bűnös. Akár eljárás alá vonták az illetőt, akár nem. A két elítélt vezető bűnös, mert mondhattak volna nemet az utasításra, hisz annak idején a saját szememmel látott belső feljegyzések fel is hívták a vezetők figyelmét az ügy sikamlós voltára. De nem ezt tették, így nem ártatlanok. Most pedig elvitték a balhét. Hogy miért, azt csak ők tudják. Az ügy igazi bűnösei pedig, nem is kevesen, szabadlábon vannak, és mélyen hallgatnak.
A szerző jogász
CÍMKÉK: BAJNAI GORDONGYURCSÁNY FERENCKING’S CITYSUKORÓVERESS JÁNOS

2014. október 31., péntek

Mégis vádat emel az ügyészség Vizoviczki kidobói ellen

Mégis vádat emel az ügyészség Vizoviczki kidobói ellen:

okt 30, 2014
'via Blog this'

Mégis vádemeléssel zárul a Dokk diszkó biztonsági őreivel szembeni – emberölés – miatt indított nyomozás, miután a Legfőbb Ügyészség úgy döntött, elegendő bizonyíték gyűlt össze Vizoviczki kidobóemberei ellen, ezért vádemelésre utasította a nyomozást korábban  megszüntető Fővárosi Főügyészséget.

PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Vádemeléssel zárul a Dokk diszkó biztonsági őreivel szembeni nyomozás, miután aLegfőbb Ügyészség helyt adott H. Géza édesanyja panaszának, és hatályon kívül helyezte a Fővárosi Főügyészség korábbi megszüntető határozatát. A gyanúsítás szerint a 21 éves H. Gézát a Hajógyári-szigeten még 2011 decemberében két biztonsági ember bántalmazta, majd a Dunába dobta. A főügyészség szeptemberben szüntette meg  az emberölés bűntette miatt indított eljárást, azonban az áldozat családja panasszal élt, ezért az ügy iratai a Legfőbb Ügyészségre kerültek. Miután megvizsgálták a gyanúsítottakra nézve mentő és terhelő bizonyítékokat, a Legfőbb Ügyészség úgy döntött, hogy az ügy vádemelésre alkalmas.

MÉGIS VAN ELÉG BIZONYÍTÉK

Legfőbb Ügyészség indoklásában kitért rá, az áldozat édesanyja, H. Gézáné panasza szerint a nyomozás megállapította, hogy a Dokk diszkóban szolgálatot ellátó két biztonsági őr erőszakkal lerángatta H. Géza ruháit, majd kivitték a szórakozóhelyről. Hivatkoztak arra az orvosszakértői véleményre is, amely megerősítette, hogy a 21 éves fiatalember halála és a két kidobó, B. Ádám és Z. Alfréd erőszakos fellépése egy időben történt. Az indoklás szerint a panaszt erősítette a két gyanúsított poligráfos vizsgálatának eredménye is. Mindezek alapján a nyomozás megszüntetését megalapozatlannak és tévesnek ítélték meg, mellyel aLegfőbb Ügyészség is egyetértett, ezért vádemelésre utasította a Fővárosi Főügyészséget. A döntés kapcsán megkerestük Bagoly Bettinát, a főügyészség szóvivőjét, aki portálunknak elmondta, a Fővárosi Főügyészség végrehajtja a felettes ügyészség utasítását.
Fotó: ilovemusic.hu
Dokk Beach. Fotó: ilovemusic.hu

A VÉDELEM NEM ERRE SZÁMÍTOTT

A megszüntető határozattal szemben nemcsak a sértett rokonai, hanem az egyik gyanúsított, B. Ádám védője is panaszt nyújtott be. A védő azt kérte, mivel a védelem álláspontját több tanú és szakértői vélemény is alátámasztotta, az ügyészség ne bizonyítottság hiányában szüntesse meg az eljárást, hanem a végzésben az szerepeljen, hogy a gyilkosságot nem védence követte el. Ezt az észrevételt ugyanakkor a Legfőbb Ügyészség alaptalannak minősítette és elutasította. Versitz Piroska a PestiSrácok.hu-nak azt nyilatkozta, számára érthetetlen, hogy a Legfőbb Ügyészség miért hagyta figyelmen kívül a harmincoldalas beadványukat, amelynek elutasítását összesen két sorban indokolták. A védő hozzátette azt is: szerinte nincs olyan bizonyíték az ügyben, ami alátámasztaná, hogy a két gyanúsítottnak bármilyen köze lett volna H. Géza halálához. A jogi képviselő elmondta, egyáltalánnem számítottak arra, hogy a Legfőbb Ügyészség vádemelést fog javasolni, arra ugyanakkor gondoltak, hogy esetleg elrendelik a nyomozás folytatását, mivel még szerintük is lehetnek elvarratlan szálak az ügyben.

HÁROM ÉVE TÖRTÉNT A TRAGÉDIA

A két kidobót, B. Ádámot és Z. Alfrédot 2012. július 26-án vették őrizetbe, majd helyezték előzetes letartóztatásba, mert a rendőrség megalapozott gyanúja szerint a Dokk nevű szórakozóhely biztonsági őrei H. Gézát bántalmazták, és a Dunába dobták. A fiatalember holttestét 2011 december 3-án találták meg a Sziget melletti Duna-szakaszon. Akkor közigazgatási eljárás indult, de az ügyet a rendőrség 2012 június közepén újra elővette, mivel ellentmondások merültek fel a korábbi eljárás során. A 21 éves fiú 2011. december 2-án a Hajógyári-szigetre ment szórakozni a barátaival, és a rendőrség akkori információi szerint hajnali kettő körül távozott a szórakozóhelyről. A Blikk korábban azt írta, a fiú egyik ismerőse látta, ahogy Gézát a biztonsági emberek kilökdösik a helyről“. A fiút másnap holtan találták meg a Duna-parton, a nyomozásba bevont fizikus szakértők szerint az áldozat önmagától nem kerülhetett a vízbe.
Vizoviczki letartóztatása után vették elő a rejtélyes haláleseteket. Fotó: Mno.hu
Vizoviczki letartóztatása után vették elő a rejtélyes haláleseteket. Fotó: Mno.hu

VIZÓ LETARTÓZTATÁSA UTÁN VETTÉK ÚJRA ELŐ AZ ELTŰNÉSI ÜGYEKET

A Vizoviczki László által egykoron fémjelzett Hajógyári-szigeten több rejtélyes eltűnés is történt, az ügyeket azután vették újra elő, hogy  a az éjszaka császárát és több magas rangú rendőri vezetőt 2012. május 31-én őrizetbe vették. Ezek az esetek ugyanis azoknak a szórakozóhelyeknek a közelében történtek, amelyeknek Vizoviczki volt a tulajdonosa. Márpedig a “vállalkozó” remek összeköttetései révén egészen letartóztatásáig és birodalma megtépázásáig el tudta érni, hogy szórakozóhelyeit ne zargassák „feleslegesen” a hatóságok (a Vizoviczki-üggyel aPestiSrácok.hu is többször foglalkozott, a Vizó-birodalom tündökléséről és bukásáról ittés itt olvashat). „Az a felelős rendőri magatartás, ha azokat az eltűnési ügyeket, amelyek a Hajógyári-szigethez köthetők, a szervezet leporolja, azaz újra megvizsgálja annak érdekében, hogy ne maradjon nyitott kérdés” – nyilatkozta még 2012 nyarán Fülöp Valter, a BRFK egykori bűnügyi helyettese. Ilyen eltűnési ügy volt például Strehó Gergőesete, aki barátaival együtt 2006. február 12-én szórakozni indult a Hajógyári-szigeten található diszkóba, de oda már nem érkezett meg. A fiúról azóta sincs hír. Pár hónappal később, 2006 júniusában hasonló módon tűnt el a Hajógyári-szigetről egy másik fiatalember is. Rajnay Zoltán eltűnése éjjelén adott magáról életjelet utoljára, amikor telefonon beszélt meg találkozót a barátjával, aki azonban hiába várta őt. Fél óra múlva már a telefonja is ki volt kapcsolva. A fiú holttestét másfél héttel később találták meg a Duna partján, a Batthyány tér környékén.
Címlapfotó: Blikk.hu
Határozat 20141017 (1)-page-001Határozat 20141017 (1)-page-002

2013. július 15., hétfő

K-MONITOR - Adatbázis: Vizoviczki László, maffia | K-Monitor

Adatbázis: Vizoviczki László, maffia | K-Monitor:

'via Blog this'

Ízelítő:  | 

Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>

Vizoviczki köpönyegéből bújt elő a hajógyári-szigeti bulik új ura

Új főnöke van a mámoros éjszakai bulikról elhíresült hajógyári-szigeti szórakozóhelyeknek, amelyek azelőtt a rendőrök lefizetésével gyanúsított Vizoviczki László érdekeltségébe tartoztak. Az új bérlő korábban maga is Vizoviczki cégének dolgozott, úgyhogy nem idegen a Hajógyárin, de állítja, le akar számolni a diszkókirály örökségével.

Csak a jó hírnév a fontos?

Nem kívántak foglalkozni a Magyar Nemzet leleplező cikkével a Hajógyári-sziget szórakozóhelyeit üzemeltető vállalkozások, mondta a lapnak Fazekas László, a cégeket képviselő kommunikációs tanácsadó.

Továbbra is Vizó az úr…

Ecstasy tablettát kétezer, speedet háromezer forintért árultak a tavaly botrányok kíséretében bezárt Hajógyári-sziget szórakozóhelyein a hét végén.

Újabb hat gyanúsított a Vizoviczki-ügyben

Újabb hat embert vettek őrizetbe a Vizoviczki-üggyel kapcsolatban, a gyanú szerint bűnszervezet tagjaként követtek el csalást.

Házkutatások és újabb gyanúsítottak V. László ügyében

Egy keddi akcióban újabb gyanúsítottakat állítottak elő a rendőrök V. László vállalkozó ügyében, amelyben hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt már több vezető beosztású rendőrtisztet is meggyanúsítottak.

Újabb rendőrt tartóztattak le a Vizoviczki-ügyben

Újabb rendőr került előzetes letartóztatásba a Vizoviczki-ügy miatt, amelyben már több vezető beosztású rendőrtisztet is meggyanúsítottak. A gyanúsított a BRFK volt alosztályvezetője, aki havi 100 ezer forint kenőpénzt kapott V. Lászlótól a gyanú szerint.

Meghosszabbították V. Lászlóék előzetes letartóztatását

A bíróság ismét meghosszabbította, ezúttal március elejéig V. László vállalkozó és társai előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, amelyben hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt több vezető beosztású rendőrtisztet is meggyanúsítottak.

A V. László-per rendőrei fújták fel a fekete sereg ügyét?

A fekete sereg jogerősen tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt vezetője egy interjúban azt mondta: nem vezetője semmilyen bűnszervezetnek, arról van szó, hogy "valakinek az érdekeltségét rontotta".

Zsaruk védik a maffiafőnököt

Minden jel arra mutat, hogy újjászerveződik az éjszakai élet, újraosztják a maffiózók a területeket. Az eddig az éjszakai életet uraló V. László meg-gyanúsítása, majd P. Tamás letartóztatása lehetőséget adott az eddig háttérbe szorult csoportoknak a megerősödésre.

Rendőri korrupciós ügy: bővülhet a gyanúsítottak köre

Bővülhet a gyanúsítottak köre rendőri és alvilági körökből is – mondta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője az M1-en péntek este a V. László és társai elleni nyomozás lehetséges fejleményeiről.

2013. január 4., péntek

Még egy kaszinó: Beindulhat a 300 millió eurós bezenyei kaszinóberuházás

Beindulhat a 300 millió eurós bezenyei kaszinóberuházás


A közelmúltban aláírt tőkeszerződések eredményeként az Eurovegas-projekt már 60 százalékos saját erőt tud felmutatni, „ezáltal a fennálló összeg finanszírozása megvalósítható” – közölték. Az új befektetőkről annyit közöltek: egyikük egy Kimberly Group nevű vállalkozás, másikuk egy spanyol befektetői csoport. Mint írják, a projekt átvészelte a nehéz gazdasági időszakot, és az építkezés megkezdése előtt áll. Valamennyi szükséges engedélyt beszerezték már, „a kaszinókoncesszió továbbra is fennáll, lehetőséget teremtve a teljes terület fejlesztéséhez szükséges első projekt üzemeltetésére”.

Elhúzódó óriásberuházás

Október elején az MTI érdeklődésére még azt közölték: 2012-ben megkezdődhetnek a munkálatok. Akkor azt is jelezték: a Közép-Európa legnagyobb turisztikai beruházásaként beharangozott, a magyar–osztrák–szlovák hármas határ közeli Bezenye mellé tervezett szórakoztató központ felépítése a tervek szerint több mint 300 millió euró összértékű fejlesztés lesz. A projektet felerészben hitelből kívánják finanszírozni.
Kép: Építészfórum. További látványtervek itt
Akkori tájékoztatásuk szerint a tulajdonosok, Hans Asamer és Alfred Supersberger – partnerükkel, a Hard Rock Internationallel együtt – mostanra „az építésre kész állapotig” fejlesztették a projektet, és jelenleg azon dolgoznak, hogy biztosítsák a komplexum elkészültének finanszírozását.

1200 munkahely jöhet létre

Terveik szerint a működő komplexum mintegy 1200 munkahelyet teremt majd közvetlenül. Összesen 166 adminisztrációs és üzemeltetési álláshellyel számolnak, a játéktermek 673, a vendéglátás és a gasztronómia – amely diszkót, steakhouse-t, bajor sörkertet, egy koncert- és rendezvényközpontot, valamint egy 350 szobás szállodát is magában foglal – 377, míg az egyéb szórakoztatás 44 munkahelyet teremt. A foglalkoztatottak nagyobb része hazai munkavállaló lesz.

2012. szeptember 30., vasárnap

Laborc Sándor hallgat - MNO-HÍR TV

Laborc Sándor hallgat
 Az NBH volt főigazgatója nem nyilatkozott Portik Tamásról

2012. szeptember 29., szombat 06:36
KG
Forrás: Magyar Nemzet

Politikai megrendelésre "aktiválódhatott" a 2010-es választások előtt a 90-es évek olajszőkítési ügyleteiről elhíresült Energol Rt. egykori igazgatója, Portik Tamás, akit a rendőrség az utóbbi időben több leszámolásos bűncselekménnyel összefüggésben gyanúsított meg – derült ki péntek este a Hír Televízió Célpont című adásából.
A műsorban elhangzott, hogy Portik – a polgári titkosszolgálat két állítólagos munkatársának közreműködésével – a 2010-es választási kampányban egy régi olajos ismerősét vette rá arra, hogy egy valótlan tartalmú videoüzenettel támadja meg Kósa Lajost, Debrecen fideszes polgármesterét. A felvételt az interneten tették közzé.
Sajtóinformációk szerint Portiknak kiváló politikai, rendőrségi és titkosszolgálati kapcsolatai voltak, illetve vannak. A Magyar Nemzetnek Portik anyósa (Riskó Judit) korábban elmondta, a körözés alatt álló férfi a Nemzetbiztonsági Hivatalból (NBH) származó szakkönyvek segítségével képezte magát.
Portik Tamás
Portik Tamás
Fotó: Magyar Nemzet

Az olajmaffia egyik irányítójának magánélete sem volt hétköznapi, legalábbis ahogy élettársa anyja, Riskó Judit leírásából kirajzolódik. A Magyar Nemzet interjúja.
Sok van Portik számláján
Alkut kínált a rendőröknek néhány évvel ezelőtt Portik Tamás – ezt mondta korábban a Hír TV Célpont című műsorának Kármán Irén újságíró. Az előzetes letartóztatásban lévő vállalkozó ügyvédje nem tud erről.
Portik neve a Fenyő-gyilkosságban is felmerült: a felbujtó és a bérgyilkosok közötti közvetítőnek tartják az ügyben, de még nem gyanúsították meg a bűncselekménnyel. Portik Tamás neve a V. Lászlóról elhíresült rendőrségi korrupciós botrányban is felmerült.
A Célpont megpróbálta megszólaltatni Laborc Sándort, az NBH Gyurcsány-kormány idején kinevezett főigazgatóját. A kémbotrány néven ismert büntetőperben vádlottként részt vevő tábornok nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy kinek az utasítására és milyen feladatokat adott Portiknak. Laborc arra hivatkozva hárította el a kérdéseket, hogy nem közszereplő, és azzal fenyegette meg a stábot, hogy zaklatás miatt a rendőrséghez fordul.
A Célpont kérdésére Riskó Judit azt állította, egy alkalommal lányával együtt azt a feladatot kapta Portik Tamástól, hogy menjen el Demszky Gábor akkori SZDSZ-es főpolgármester Budakeszin álló házához, és figyelje meg, hová néznek az épület ablakai, ajtói. Riskó közölte azt is, vejét egy, a felső tízezerhez bejáratos, azóta elhunyt pszichiáter tájékoztatta arról, hogy ki jár prostituáltakhoz, ki drogozik, és kinek vannak eltérő nemi szokásai ezekben a berkekben.
További részletek a Magyar Nemzet szombati számában.
Nemcsak a kecskeméti maffiaperben fegyházbüntetésre ítélt Radnai László, de egy, a rendőrséghez kötődő védett tanú is segítheti a kilencvenes évek alvilági kivégzései kapcsán felbujtással gyanúsított Portik Tamás és társai ellen folyó nyomozást.


2012. augusztus 11., szombat

MNO: Több vállalkozó halálához is köze lehet Portiknak?

http://mno.hu/ahirtvhirei/tobb-vallalkozo-halalahoz-is-koze-lehet-portiknak-1098339

Újabb ügyekkel is meggyanúsíthatják Portik Tamást – tudta meg a Blikk. A bulvárlap azt írja: több vállalkozó haláláért is felelős lehet az egykori Energol-vezér.

A lap szerint Molnár Péter veszprémi vállalkozó és Zubovics Gyula 1997-es felrobbantása, illetve Döcher György 1999-es kivégzése azonos elkövetői kört feltételez. A lap azt írja: valamennyi kivégzettnek köze volt az olajmaffiához és a 90-es évek szervezett bűnözéséhez. A Blikk egyébként úgy tudja, hogy a Portik-üggyel kapcsolatos nyomozást a külföldi titkosszolgálatok is segítik, és a Nemzeti Nyomozó Iroda élén történt változás ellenére az NNI különleges, úgynevezett Portik-csoportja tovább dolgozik.

A Magyar Nemzet pénteki számában Portik Tamás családi életéről közölt információkat. Mint a lap írta: egy, az interneten fellelhető, nyomasztó beszámolóból kirajzolódik az Aranykéz utcai robbantásos merénylettel összefüggésbe hozott, vagyonát a kilencvenes évek olajszőkítési bűncselekményeivel megalapozó vállalkozó személyisége.

Video:  http://video.mno.hu/static/js/flowplayer/flowplayer.commercial-3.2.7.swf

A Magyar Nemzet korábban megírta: belső vizsgálatot rendelt el a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat annak tisztázására, fedőcég volt-e a 90-es évek olajszőkítési botrányairól elhíresült Energol Rt. A Honvédelmi Minisztérium hírzárlatot rendelt el. A vizsgálat oka az a szerdán megjelent összeállítás, amelyben a Heti Válasz bemutatja, milyen szocialista és titkosszolgálati kapcsolatok segíthették az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás József megölése ügyében felbujtással gyanúsított Portik Tamást és társait.

Mint köztudott, Portik Tamás neve a V. Lászlóról elhíresült rendőrségi korrupciós botrányban is felmerült. A Heti Válasz úgy tudja, a nyomozás során egyértelművé kezd válni, hogy a Hajógyári-sziget nyár elején letartóztatott ura, V. László részben olajbűnözésből származó pénzeket kezelt. A lap szerint hivatalos rendőrségi feljegyzések tanúskodnak arról, hogy Portiknak hatalma van a mulatókirály fölött.

A Hír Televízió július 17-én számolt be arról, hogy azonos ügyiratszám alatt folytatnak eljárást a hatóságok Portik Tamás és társai, valamint a Fenyő-gyilkosság miatt gyanúsított Jozef Rohác ellen.

Portikék július 15-én kerültek előzetes letartóztatásba. Sajtóhírek szerint V. László segítségével úszhatta meg eddig a felelősségre vonást Portik Tamás.


2012. augusztus 9., csütörtök

BLIKK.HU: Eltűnt (nem is) egy zsaru is a Hajógyári-szigeten

http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/eltunt-egy-zsaru-is-a-hajogyari-szigeten-2101265
2012-08-09 05:00:00
Budapest - Nem csak egyetlen rendőr, az 1995-ben a Dunaparton holtan talált Szabó János (†26) halt erőszakos halált a Hajógyári-szigeten?
HirdetésA Blikk úgy tudja: egy kollégájának, Horváth Istvánnak is nyoma veszett ott. Információink szerint a Pinyó becenevű első kerületi körzeti megbízott 1996-ban tűnt el. A zsarut utoljára a Hajógyári szigeten látták – az akkor utána nyomozó kollégái sem értették, hogyan került szolgálati helyéről a harmadik kerületbe.

Eltűnése azóta is rejtély: a férfi ugyanis rendezett családi körülmények között élt, és alapvetően mindenki jó zsarunak tartotta. A másfél évtizeddel ezelőtti keresésben részt vevő egyik zsarutól megtudtuk: több furcsa körülményre is bukkantak a nyomozás során, melyet a Hajógyári-szigeten történt halálesetek vizsgálata kapcsán most újraindíthatnak.

– István kifejezetten félt a víztől, kizárt, hogy önszántából a folyóba merészkedett volna: így a balesetet, fulladást kizárhattuk. Öngyilkosságra utaló nyomot nem találtunk. Az is furcsa, hogy sem a kolléga holtteste, sem pedig holmijai, fegyvere, más értéktárgya nem került elő – nyilatkozta a Blikknek a nyugállományú rendőrtiszt, s hozzátette, volt olyan tanúvallomás, amely szerint valamilyen magánakciója vitte az eltűnt rendőrt a szigetre, nem kizárt, hogy valaki megfigyeléssel bízta meg.

Ez már csak azért is valószínű, mert a férfi dolgozott egy biztonsági cégnek is eltűnése idején. Az adatgyűjtés során később ez a nyom kihűlt, de Horváth kollégái szerint nagy valószínűséggel emiatt veszthette életét. Családja feltételezése szerint valaki meggyilkolhatta, holttestét pedig eltüntették.

Kapcsolódó cikkek

17 év után kiderülhet, ki a hajógyári rendőrgyilkosa

A Hajógyári-szigetre indult a rendőr, hátizsákjában a szolgálati pisztolyával

Mint arról a Blikk beszámolt, a nyomozók a Hajógyári-szigeten diszkókat üzemeltető V. Lászlóval összefüggésben indult rendőri korrupciós botrány kapcsán minden gyanús, a szigeten eredménytelenül lezárt nyomozást átvizsgálnak. Úgy tudjuk, az éjszaka császárának és társainak lebukása miatt vették elő a fejbe lőtt, majd vízbe dobott Szabó aktáját, és folytathatják a Horváth István utáni nyomozást is.

K. Sz.

2012. augusztus 8., szerda

MNO: Újra vizsgálnák a rendőrgyilkosságot

http://mno.hu/belfold/ujra-vizsgalnak-a-rendorgyilkossagot-1097265

A Népszava értesülései szerint lehet, hogy sikerül megoldani egy 17 évvel ezelőtti rendőrgyilkosságot.

A lap keddi számában azt írja, hogy a Hajógyári-szigeten elkövetett emberölések kapcsán újra elővehetnek egy mindeddig megoldatlan rendőrgyilkossági ügyet, amelyet 1997-ben már lezártak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ifjúságvédelmi nyomozóját 1995 júliusában ismeretlen tettes fejbe lőtte, holttestét pedig a Dunába dobta. A helyszíni szemle meglepő módon fulladásos halált állapított meg, holott jól látható volt a golyó ütötte bemeneti és kimeneti seb – írja a lap. Szabó János zászlós elsősorban kábítószeres ügyekkel foglalkozott, jó néhány drogdílert leleplezett.

A nyomozás újraindítását a Központi Nyomozó Főügyészségnek kell elrendelnie, egyrészt mert az áldozat rendőr volt, másrészt a V. László és a magas beosztású rendőrök ügye is az ő hatáskörükbe tartozik. A Népszava tudomása szerint ez napokon belül megtörténhet.

Lapértesülések szerint nem tudták eddig zár alá venni a hatóságok a rendőrségi korrupciós botrányban bűnszervezet vezetésével gyanúsított V. László vagyontárgyait, mert azok a családtagjai nevén vannak. A Magyar Nemzet úgy tudja, az évek óta hatályos jogszabályok erre lehetőséget adnak a fenti esetben is, a nyomozók jelenleg az értékek lefoglalásának jogi hátterét készítik elő.

Mellesleg:


Leváltották a NNI vezetőjét

2012. augusztus 08., szerda 16:29

Belföld: A belügyminiszter visszavonta a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója, Csizner Zoltán vezetői megbízását – közölte a tárca szerdán. Csütörtöktől Bucsek Gábor vezeti az NNI-t.

tották a NNI vezetőjét

2012. augusztus 08., szerda 16:29

Belföld: A belügyminiszter visszavonta a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója, Csizner Zoltán vezetői megbízását – közölte a tárca szerdán. Csütörtöktől Bucsek Gábor vezeti az NNI-t.


K-MONITOR: Adatbázis - Vizoviczki László, Rendőri korrupció

http://k-monitor.hu/adatbazis/cimkek/vizoviczki-laszlo/rendori-korrupcio-2012

Vizoviczki egyszemélyes bűnszervezete

Nagy Gábor ügyvéd szerint védence, Vizoviczki László ügye jogtörténeti kuriózum: ő az első Magyarországon, így az ügyvéd, akit bűnszervezet irányítójaként elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítottak meg, anélkül, hogy megnevezték volna a bűnszervezet tagjait, és azt a bűncselekményt, amelynek az elkövetésére összefogtak.

Trükkös olasz maffiózók sorsára jut a vagyonát rejtegető V. László

A maffiózók vagyonát felderítő olasz gyakorlatot követve tennék rá a kezüket a magyar hatóságok a rendőrök megvesztegetésével gyanúsított V. László vagyonára. A több tucat éjszakai mulatót üzemeltető V. Lászlónak a beszámolók szerint semmi nincs a nevén, de ez a trükk már az olasz maffiózóknak sem jött be.

Letartóztatott főrendőr: az lett a vesztük, hogy túl jól dolgoztak

Gulyás Imre feljelentést tesz: ő nem hamisított kihallgatási jegyzőkönyvet. Azok akarják learatni a babérokat, akik korábban leállították a nyomozást - mondja az NNI egykori, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő főosztályvezetője.

Vagyontalan a mulatókirály?

Lapértesülések szerint nem tudták eddig zár alá venni a hatóságok a rendőrségi korrupciós botrányban bűnszervezet vezetésével gyanúsított V. László vagyontárgyait, mert azok a családtagjai nevén vannak.

Nincs vagyon V. László nevén

Nem tudta bűnügyi zár alá venni a rendőri korrupciós botrány civil főszereplőjének ingó- és ingatlanvagyonát a Központi Nyomozó Ügyészség.

Mulatóbirodalom tulajdonosából keresztapa lett?

Módosította a Központi Nyomozó Főügyészség Vizoviczki László gyanúsítását. A május végén vesztegetés gyanújával letartóztatott vállalkozót immár bűnszervezet vezetőjeként elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják.

Kínosan ügyeltek a biztonságra V. László birodalmában

Szoros felügyelet alatt tartotta a rendőrségi korrupciós ügyben letartóztatott V. László a diszkóiban dolgozó biztonsági embereket, akik közül kettőt egy fiú megölésével gyanúsít a rendőrség. A fiú egyik rokona szerint a rendőrség kitartó munkát végzett, hetente egyeztetett a családdal, és ezért sem sikkadt el az ügy.

Harminc rendőr is bukhat Kalmár miatt

A rendőri korrupciós botrány egyik gyanúsítottja listába szedte azon rendőrkollégái nevét, akik döntöttek a szórakozóhelyek ellenőrzéséről.

A titkosszolgálatnál keresik az alvilági szálat

A Belügyminisztérium szerkesztőségünk írásban feltett kérdéseire adott válaszából az derül ki, hogy nem csak a nemrég öt ember meggyilkolásával felbujtóként meggyanúsított Portik Tamás állítólagos titkosszolgálati kapcsolatának feltárása a célja annak a belső vizsgálatnak, amelyet a napokban rendeltek el a tárcánál.

Vizoviczkit bűnszervezet vezetésével is gyanúsítják

Módosította a Központi Nyomozó Főügyészség Vizoviczki László gyanúsítását. Immár bűnszervezet vezetésével is gyanúsítják.