Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kocsisistván. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kocsisistván. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 11., szombat

MNO: Vádat emelt a főügyészség Kocsis Istvánék ellen

http://mno.hu/belfold/vadat-emelt-a-fougyeszseg-kocsis-istvanek-ellen-1098168

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az MVM-ügyben Kocsis István, a cég korábbi vezérigazgatója és öt társa ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt – közölte a főügyészség pénteken.


A vádirat szerint a vádlottak különféle szerződések megkötése révén összesen több mint 15 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.-nek, illetve az MVM cégcsoportjába tartozó Paksi Atomerőmű Zrt.-nek.

A Kossuth rádió Krónika című műsora szerdán számolt be arról, hogy Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) még áprilisban küldte meg az ügy iratait vádemelési javaslattal a Fővárosi Főügyészségnek, de akkor további adatok beszerzését kérték, az üggyel kapcsolatos pénzátutalásokról kellett további információkat gyűjteni. Az NNI gazdaságvédelmi főosztálya egy hónap alatt beszerezte a kért bizonyítékokat és szerdán nyújtotta be újra a dokumentumokat, ismét kérve a vádemelést az ügyben.

A hírműsor szerint az NNI most is bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés miatt javasolt vádemelést Kocsis István, az MVM és Kovács József, a paksi atomerőmű korábbi vezérigazgatója, valamint az MVM-mel korábban kapcsolatban álló Kapolyi László volt szocialista országgyűlési képviselő és Sz. András vállalkozó ellen. Az NNI szerint egy indokolatlanul drága ingatlanvásárlással, emellett felesleges tanácsadói szerződésekkel, valamint fedezet nélküli kölcsönökkel 2006 és 2008 között több mint 15 milliárd forinttal károsították meg a Magyar Villamos Műveket.

Kemenes Csaba, az MVM jogi képviselője szerdán a Krónikában azt mondta: a büntetőeljárás az MVM belső vizsgálata, majd feljelentése alapján indult. A nyomozás során az MVM ezen túlmenően is mindenben együttműködött a hatóságokkal, és a továbbiakban is így fog eljárni – tette hozzá az ügyvéd.

Az NNI most az MVM hat ügyletével kapcsolatban javasolt vádemelést. További öt ügyben még folyik a nyomozás – hangzott el a Krónikában.
http://video.mno.hu/static/js/flowplayer/flowplayer.commercial-3.2.7.swf



2012. április 13., péntek

Index.hu Hírek - címszavakban

20:15

Vádat emelnének Kocsis és Kapolyi ellen

A rendőrség szerint hét ember bűnszövetkezetben több mint 15 milliárdos kárt okozott az MVM-nek.

19:23

Kirúgták Havas Szófiát a János kórházból

Pártja szerint az MSZP-s politikus a Fidesz újabb áldozata, a kórház szerint rosszul dolgozott.
18:49

Bajnai: Budai szavai félrevezetőek

A Dataplex-ügyben már 2010 nyarán jogerősen lezárult a vizsgálat, Bajnai rendben fizetett adót.
17:12

Áder a csúcsra jön vissza a száműzetésből

Az új államfő tíz éve kezdett kiszorulni a Fidesz vezetéséből, és legutóbbi EP-s karrierjét sokan száműzetésnek tekintették. Tavaly viszont már két fontos törvényt is íratott vele Orbán Viktor.

15:56

Áder nem volt ott, mégis felkérték államfőnek

Az ideiglenes köztársasági elnök hagyta el elsőként az államfőjelölt véglegesítő Fidesz-elnökségit.

15:02

Százhúsz kommandós szállta meg a Diószeghy Sámuel utcát

A VIII. kerületi akció drogterjesztők ellen indult.

14:59

Bepirult a Combino zöldhulláma?

Olvasónk szerint a lámpaáthangolás nem ért semmit, a BKK szerint a rendszer jól működik.
14:06

Két elemet lopott a nyugdíjas tanár

Állítja: az éhező gyerekekre akarta felhívni a figyelmet. Bíróság elé került.
14:01

Lesz kormányátalakítás

Orbán Viktor megerősítette, hogy lesznek változások, de a részletekről nem beszélt.

14:00

Örökre eltűntek Gyurcsány szakdolgozatai

Átnézte a dobozokat, és hiába kereste, nem találta őket, de az érettségi bizonyítványát sem.
13:50

Megszűnik az ingyen parkolás a Kolosyn

Két utca kivételével az autósforgalom is megszűnik, a december 31-ig tartó építkezés alatt pedig csak gyalogosforgalom lesz.
13:32

Leállt a balesetet okozó horvát kormányfő-helyettes ügye

Radimir Cacic 2010-ben Magyarországon, az M7-esen karambolozott, két vétlen utas meghalt.
13:26

Mégis lehet melegfelvonulás

A TASZ közlése szerint a bíróság idén is felülbírálta a BRFK tiltó határozatát.
Diplomáciai ügy lett a Zöld Pardon építkezéséből
A német nagykövetség minden eszközt bevet, hogy felhívja a magyar politikusok figyelmét a milliárdos német érdekeltségek szomszédságában engedélyek nélkül betonozó szórakozóhelyre.
belföld | zöld pardon, xi kerület, zp, xii kerület, infopark, kay-uwe blandow, kővári zsuzsa


Sikerült kipaterolni a Nyugati bérlőit  
Rendőri biztosítással ürítette ki csütörtökön a végrehajtó a Nyugati pályaudvar műemlék Eiffel-csarnokát. A MÁV évek óta küzdött ezért.
belföld | máv, nyugati, végrehajtás

Romok a Volga szálló helyén  
2014-re épülhet irodaház a romokon.
belföld | romok, volga szálló, hitelibis


Négyszáz liter gázolaj ömlött az Istenhegyi útra
A baleset miatt az érintett útszakaszt lezárták.
belföld | rendőrség, baleset, gázolaj



2011. február 16., szerda

Kocsis István: Az alkotmányozás, illetve a jogfolytonosság-helyreállítás időszerű kérdései

Rating:★★★★★
Category:Other
ITT>>Kocsis István: Az alkotmányozás, illetve a jogfolytonosság-helyreállítás időszerű kérdései

Kocsis István: Az alkotmányozás, illetve a jogfolytonosság-helyreállítás időszerű kérdései

Kocsis István:
Az alkotmányozás, illetve a jogfolytonosság-helyreállítás időszerű kérdései


1. Mit jelentett a magyar történelemben az alkotmányozás?


Legtöbbször éppen a méltó választ jelentette a nagy fenyegetésekre... A biztonságos jövendő felé vezető út megépítését jelentette.


Ke­mény, hosszú, de sikeres köz­jo­gi küz­de­lmeket kellene itt bemutatnunk, de ehhez nincs terünk. Elégedjünk ezért meg az újkor legnagyobb magyar királya, Mátyás törvényhozó szerepének a felidézésével.


1. Mátyás király példája

Az 1486. évi or­szág­gyű­lé­sen Má­tyás ki­rály kez­de­mé­nye­zé­sé­re olyan tör­vé­nye­ket fo­gad­nak el, ame­lyeket méltán nevezhetünk rejtélyeseknek. Hisz e törvényekből azt a következtetést is levonhatjuk, hogy Mátyás, mint király felfog­hatatlan céltuda­tossággal küzdött a királyi hatalom gyön­gítéséért... Igen, döbbenetes, már-már felfoghatatlan, hogy mire készteti Má­tyás ekkor az or­szággyűlést, milyen törvények megal­ko­tására!


Nagy jelentősége volt bizony már annak is, hogy Mátyás hagyta, hogy elvegyék tőle a nádor kinevezé­sének jogát: hogy sugal­mazta a törvénycikket, mely szerint a ná­dor többé nem kinevezendő, hanem vá­lasztandó, mégpedig az országgyűlés által. De "eltűrte" azt is, hogy a rendek által választott nádor kezében rendkívül nagy ha­ta­­lom össz­pon­­tosuljon. Nem marad el jelentőségben mind­ezek mögött az or­szág­gyűlés és a vármegyei közgyűlés hatáskörének a bővítése. Az 1486. évi dekré­tum 60. tör­vénycik­kének pedig felmérhetetlen a je­lentősége. E törvénycikkben a várme­gyei ispánok, illetve alispánok kine­vezéséről és beiktatásá­ról van szó, azaz­hogy sokkal többről. Tör­vényerőre emelkedett, hogy a főispán többé nem választhat ki bárkit alispán­nak, ha­nem csak az il­lető vármegyéből valamely jeles férfiút, de aki nem a király előtt tesz esküt, mint a főispán, hanem a vár­megye közgyű­lése előtt. És ezzel megszületik a vármegyei önkormányzat!


A Má­tyás ki­rály ko­rá­ban visszafordíthatatlanná vált az a folyamat is, amely során a Szentkorona-eszme kötelező erejű közjogi tanná alakult át. Mintha Mátyás számára nagyon fontos lett volna, hogy méltatlan utódai vagy bárki a jövendő méltatlan tiszt­ségviselői közül ne tudjanak visszaélni a hatalmukkal: ezért a Szent Ko­ro­nát mint jogi személyt a ha­ta­lom tel­jes­sé­ge il­le­sse, tag­ja­i­nak egyi­ke sem - se a ki­rály, se nem­zet, és senki se a nemzet képviseletében -, bizony egyikük se tör­hessen a Szent Korona egész ha­ta­lmára, az­az telj­ha­ta­lom­ra.


A legfontosabb és legnyilvánvalóbb: Mátyás kez­­de­mé­nye­zé­sé­re az or­szág­gyű­lé­s olyan tör­vé­nye­ket fo­gad­ el, ame­lyek a súlyos drámai hely­zetbe jutó ma­gyar nem­zet fenn­ma­ra­dá­sá­nak köz­jo­gi ga­ran­ci­á­i.


Mire tanít tehát minket Mátyás király? Arra, hogy az alkotmányozóknak elsősorban a jövendő gondjain kell tartaniuk a tekintetüket.


Mi lehet tehát a legfőbb célja a mai alkotmányozásnak?


Ha a jövendőben súlyos drámai hely­zetbe jut a ma­gyar nem­zet, akkor fenn­ma­ra­dá­sá­nak, megtörhetetlenségének, megerősödésének legyenek meg a köz­jo­gi ga­ran­ci­á­i.


Más megközelítést vállalva így kell feltennünk a kérdést:


Mit kell tenniük a mai alkotmányozóknak annak érdekében, hogy a magyar nemzet többé ne kerülhessen olyan kiszolgáltatott helyzetbe, amilyenben az elmúlt nyolc esztendőben volt?


2. Forduljunk tanulságért ismét a magyar történelemhez:

Nem tud­hat­juk, mi tör­tént vol­na, ha a moh­ácsi ka­taszt­ró­fa nem kö­vet­ke­zik be, s ha Mo­h­ács után a ma­gyar ren­dek nem vá­laszt­ják meg Habs­burg Fer­di­nán­dot (is) ki­rály­nak. Le­het, hogy ak­kor va­la­me­lyik Bu­dán szé­ke­lő ma­gyar ki­rály az or­szág ha­tá­ra­it biz­ton­ság­ban tudván, el­szán­ta vol­na ma­gát a köz­jo­gi küz­del­mek ered­mé­nye­i­nek el­tör­lé­sé­re, s ab­szo­lút mo­nar­chi­á­vá ala­kí­totta vol­na át az or­szá­got?


I. Fer­di­nánd az or­szág fő­vá­ro­sát kép­te­len meg­tar­ta­ni, s ké­sőbb (bár si­ke­rül az el­len­ki­rállyal, Szapolyai Já­nos­sal ked­ve­ző fel­té­te­lek­kel ki­egyez­nie) mint a Né­met-ró­mai Bi­ro­da­lom csá­szá­ra nem is akar ma­gyar ki­rá­lyi szék­he­lyén lak­ni: fon­to­sabb szá­má­ra a né­met-ró­mai bi­ro­da­lom, mint a ma­gyar ki­rály­ság; an­nak ér­de­ke­it nem is ren­de­li alá a ma­gyar ki­rály­ság fel­sza­ba­dí­tá­sa nagy fe­la­da­tá­nak, a ma­gyar ren­di al­kot­mányt vi­szont szí­ve­sen fel­szá­mol­ná...


Nem vé­let­len, hogy a ma­gyar ren­dek­nek a Szent­ko­ro­na-tan vé­del­mé­ben, an­nak misz­­té­ri­u­má­ban meg­va­ló­su­ló egy­sé­gét a Habs­burg-kor­szak év­szá­za­da­i­ban az a rém­álom szi­lár­dít­ja meg, hogy a ma­gyar ki­rály el­len­sé­gé­vé vál­hat a ma­gyar ál­lam­nak.


Ek­kor, a XVI. szá­zad har­ma­dik év­ti­ze­d­é­ben kü­lö­nös do­log tör­té­nik: mind a fő-, mind a köz­ne­mes­ség ab­ba­hagy­ja a ve­ze­tő sze­re­pért fo­lyó har­cot, s egy igen erős ha­ta­lom­nak ad­ja át a ve­ze­tést. Ez az erős ha­ta­lom a ma­gyar köz­jog. A köz­jo­gi tan­ná vált Szent­ko­ro­na-esz­mé­vel, a Szent­ko­ro­na-tan­nal le­győz­he­tet­len­né erő­sí­tett köz­jog. Tör­té­nel­münk­ben ezu­tán is meg­ha­tá­ro­zó­ak a gaz­da­sá­gi és ka­to­nai erő­vi­szo­nyok, de leg­meg­ha­tá­ro­zóbb a köz­jog. A ma­gyar tör­té­ne­lem ettől kezd­ve tu­laj­don­kép­pen a XX. századig a köz­jog tör­té­ne­te, il­let­ve a Szent­ko­ro­na-tan tör­té­ne­te. A köz­jo­gi küz­del­mek tör­té­ne­te. S ha nem így lett vol­na, a ma­gyar ál­lam va­ló­szí­nű­leg már a XVI. szá­zad­ban meg­szű­nik lé­tez­ni.


Miért mondhatjuk, hogy a régebbi magyar történelemben áldásos szerepe volt a közjognak? Elsősorban azért, mert
a tör­vény­sér­tés jo­got nem ala­pít el­ve alap­ján a ma­gyar tör­té­ne­lem­ben min­dig hely­reállt a jog­foly­to­nos­ság, ami annyit je­len­tett, hogy az abszolutizmus meg­szű­né­se után a magyar nemzet hivatott képviselői országgyűlésen, illetve nemzet­gyűlésen meg nem tör­téntté nyil­vá­ní­tottak min­dent, ami az ab­szo­lu­tiz­mus ide­jén a lát­szat-tör­vény­ho­zás te­rén tör­tént. Könnyen bizonyítható, hogy a Mohács utáni nehéz évszá­zadokban a magyar államiság azért maradt meg, mert eleink a jogfoly­tonosságot sohasem mulasztották el helyreállítani.

Jogfolytonosságot állított helyre a magyar nemzet I. Lipót korában (1687-ben), II. József után (1791-ben), 1867-ben, 1920-ban. A jog­foly­to­nos­ság a ma­gyar köz­jog múlt­já­nak, je­le­né­nek és jö­vő­jé­nek leg­fon­to­sabb kér­dé­se.


A jog­foly­to­nos­ság-helyreállítás pedig leg­ak­tu­á­li­sabb kér­dé­se volt mindig, így a Tri­a­non utá­ni években is a köz­jog­i küzdelmeknek.


1918-ban, Ká­ro­lyi Mihályék ha­ta­lom­át­vé­te­le­kor megszakadt Ma­gyar­or­szá­gon a jog­­foly­to­nos­ság. De az 1920-1926 kö­zötti nem­zet­gyű­lé­sek a jog­foly­to­nos­sá­got hely­re­ál­lí­tották a ma­gyar nem­zet ne­vé­ben.


Az 1920-1926 kö­zötti jogfolytonosság-helyreállító nem­zet­gyű­lé­sek jelentősége


Mi­lyen tör­vé­nyes ala­pon hív­ták össze 1920-ban a jogfolytonosság-helyreállító nem­zet­gyű­lést?


"Al­kot­má­nyunk alap­el­ve­i­nek meg­fe­le­lő­en az 1919. évi au­gusz­tus hó 7. nap­ja óta ala­kult ide­ig­le­nes kor­má­nyok a nem­zet­hez for­dul­tak, hogy a nők­re is ki­ter­je­dő ál­ta­lá­nos, tit­kos, egyen­lő, köz­vet­len és kö­te­le­ző vá­lasz­tó­jog alap­ján vá­lassza meg az aka­ra­tá­nak kép­vi­se­le­té­re hi­va­tott nem­zet­gyű­lést.


A nem­zet­gyű­lé­si kép­vi­se­lő­vá­lasz­tá­sok en­nek foly­tán az or­szág mind­azon ré­sze­i­ben megtartatván, ame­lyek­ben a vá­lasz­tást el­len­sé­ges meg­szál­lás le­he­tet­len­né nem tette, a meg­vá­lasz­tott nem­zet­gyű­lé­si kép­vi­se­lők az 1920. évi feb­ru­ár hó 16. nap­ján Bu­da­pes­ten az or­szág­gyű­lés kép­vi­se­lő­há­zá­nak he­lyi­sé­ge­i­ben egy­be­gyü­le­kez­tek és nem­­zet­gyű­lés­sé ala­kul­tak."


A nem­zet­gyű­lés az 1920: I. t­c.-­ben a ma­gyar ál­la­mi szu­ve­re­ni­tás tör­vé­nyes kép­vi­se­le­té­nek nyil­vá­nít­ja ma­gát, olyan­nak, amely a ma­gyar tör­té­nelmi al­kot­mány ér­tel­mé­ben az ál­lam­ha­ta­lom gya­kor­lá­sá­nak to­váb­bi mód­ját is jo­go­sult ren­dez­ni.


A tör­vény­ho­zó ha­tal­mat fen­ti tör­vény­cikk sze­rint a nem­zet­gyű­lés gya­ko­rol­ja, de csak ide­ig­le­nes tör­vé­nye­ket hoz­hat. Azok a törvények, amelyeket az 1920: I. tc. alap­ján (mint szük­ség­jog alap­ján) al­kot a "cson­ka" tör­vény­ho­zás (nem­zet­gyű­lés), ad­­­dig ma­radnak ha­tály­ban, amíg az erő­sebb jog, a ré­gi jog (mind­az, ami kor­sze­rű a tör­té­nel­mi al­kot­mány­ból) nem tud ér­vé­nye­sül­ni.


A magyar nemzet jogfolytonosság-helyreállító képviselői leglénye­ge­sebbnek a kö­vetkezőket tartották:


Ha a nép­szu­ve­re­ni­tás el­vé­vel vissza­él­ve bárki személy vagy cso­por­tosulás, akár­milyen szövetség vagy párt ügyes manipulációval rá­ve­het­né a magyar nemzet több­sé­gét még a Szent­ko­ro­na-tan ha­tály­ta­la­ní­tá­sá­ra is, ak­kor nem­csak a jog­foly­to­nos­ság nem len­ne töb­bé hely­re­ál­lít­ha­tó, de min­den tör­vény, a leg­szen­tebb­nek és leg­sért­he­tet­le­nebb­nek ne­ve­zettek is, szá­nal­mas­sá, meg­csú­fol­ha­tó­vá, meg­ta­gad­ha­tó­vá: ne­vet­ség tár­gyá­vá vál­ná­nak.


A jog­foly­to­nos­ság hely­re­ál­lí­tói szerint leg­sú­lyo­sab­ban azok vét­keznek a ma­gyar nemzet érdekei ellen, akik a tör­té­nelmi ma­gyar al­kot­mányt, va­la­mint a ma­gyar jog­fej­lő­dés alapelveit semmibe véve, ide­gen jog­ra, il­let­ve jog­el­vek­re hi­vat­koz­nak.


Az ál­lam­fő­kér­dés­ről az 1920: I. tc. még csak a kö­vet­ke­ző­ket mond­ja ki: "12. §. A nem­zet­gyű­lés ad­dig, amíg az ál­lam­fői ha­ta­lom gya­kor­lá­sá­nak mi­ként­jét tény­le­ge­sen ren­de­zi és en­nek alap­ján az ál­lam­fő tisz­tét tény­leg át­ve­szi, az ál­lam­fői te­en­dők ide­ig­le­nes el­lá­tá­sá­ra a ma­gyar ál­lam­pol­gá­rok kö­zül tit­kos sza­va­zás­sal kor­mány­zót vá­laszt."


A nem­zet­gyű­lés ké­sőbb, az 1921: XLVII. tör­vény­cikk­ben ki­mond­ja a Habs­burg-ház trón­fosz­tá­sát, de azt is, hogy Ma­gyar­or­szág ál­lam­for­má­ja a ki­rály­ság ma­rad.


A jog­foly­to­nos­ság hely­re­ál­lí­tá­sá­nak kö­szön­he­tő, hogy Ma­gyar­or­szá­gon nem jut­hat ura­lom­ra a fa­siz­mus az or­szág né­met meg­szál­lá­sá­ig. Nem vé­let­le­nül ne­ve­zi John Flournoy Montgomery ko­ra­be­li ame­ri­kai nagy­kö­vet Ma­gyar­or­szá­got oá­zis­nak Hit­ler si­va­ta­gá­ban.


Montgomery egyéb­ként kül­föl­di­ként is fel­is­me­ri a Szent­ko­ro­na-tan je­len­tő­sé­gét, és össze­füg­gést lát a Szent Ko­ro­na ta­na és az ál­ta­la Ma­gyar­or­szá­gon ta­pasz­talt "kor­sze­rűt­len" to­le­ran­cia kö­zött.


Amit még fon­tos­nak tar­tunk hang­sú­lyoz­ni:


A Tri­a­non utá­ni kény­szer­pá­lyá­ján a ma­gyar po­li­ti­ka a jog­foly­to­nos­ság hely­re­ál­lí­tá­sá­val, a Szent­ko­ro­na-tan meg­be­csü­lé­sé­vel nem­csak a ma­gyar tri­a­no­ni pszi­chó­zis le­győ­zé­sé­nek te­rem­tette meg a fel­té­te­le­it, ha­nem a ma­gyar ál­lam meg­erő­sö­dé­sé­nek, va­la­mint Tri­a­non re­ví­zi­ó­já­nak is. A ma­gyar kül­po­li­ti­ka ki tud­ta har­col­ni, hogy az el­ső vi­lág­há­bo­rú után dek­la­rált és el­fo­ga­dott el­vei a vi­lág­po­li­ti­ká­nak a ma­gyar nem­zet­re is vo­nat­koz­za­nak. 1938 és 1940 kö­zött így szerezhette vissza a Tri­a­non­ban el­vett te­rü­le­tek egy ré­szét. Az et­ni­kai ha­tárt húz­ták meg a ma­gyar nem­zet szá­má­ra. Mind­egy, kik döntőbíráskodtak. Akik döntő­bí­ráskodtak, a Nemzetek Szö­vet­sége he­lyett cse­le­ked­tek: úgy fog­lal­tak ál­lást, ahogy a Nemzetek Szö­vet­ségé­nek kel­lett vol­na ál­lást fog­lal­nia, ha mer ra­gasz­kod­ni az ala­pí­tá­sa­kor meg­hir­de­tett el­vek­hez. (Azért is mind­egy, kik döntőbí­rá s­kodtak, mert az et­ni­kai el­vet és az ön­ren­del­ke­zé­si jo­got min­den ko­ra­be­li nagy­ha­ta­lom el­is­mer­te.)


3. A jogfolytonosság helyreállításának kérdése 1990 után

1944 már­ci­u­sá­ban kül­föl­di ha­ta­lom - a né­met har­ma­dik bi­ro­da­lom - erő­szak­kal vonta ki Ma­gyar­or­szá­got a Szent Ko­ro­na vé­dő­bol­to­za­ta alól, de az 1945. évi nem­zet­gyű­lés bizonyára min­dent meg­tett vol­na, hogy ugyan­úgy ha­tá­roz­has­sa meg a jö­ven­dő Ma­gyar­or­szá­ga po­li­ti­kai éle­tét, mint az 1920. évi nem­zet­gyű­lés. De 1945-től 1990-ig a Szovjetunió hadseregének a fenyegető jelenléte tette le­he­tet­len­né Ma­gyarorszá­gon a tör­vé­nyes jog­al­ko­tást. (1946-ban az ál­lamforma-vál­tozást elrendelő törvénycik­ket már Sztálin parancsára terjesztik elő.)


Az 1944 márciusában meg­szakadt jog­folytonosságot ezért 1990-ben lehetett volna helyre­állítani. Ám a rend­­szer­vál­toz­ta­tás hangadói a jog­foly­to­nos­ság je­len­tő­sé­gét nem tud­ták fel­fog­ni: nem ál­lí­tották hely­re a jog­foly­to­nos­sá­got, el­fo­gad­ták azt a ké­nyel­mes­nek tű­nő meg­ol­dást, hogy a tör­té­nel­mi ma­gyar alkotmányjog he­lyét to­vább­ra is a szin­te öt­let­sze­rű­en köl­csön­zött és öt­let­sze­rű­en - és per­sze gyak­ran - vál­toz­ta­tott ide­gen jog fog­lal­ja el.


1990-ben jog­sze­rű­en sem­mi mást nem le­he­tett vol­na ten­ni, mint hely­re­ál­lí­ta­ni a jog­foly­to­nos­sá­got. Miért nem állították helyre? Mi történt a rendszerváltoztatás éveiben? Van-e magyarázat arra, hogy semmibe lehetett venni mindazt, aminek a magyar nem­zet a fenn­ma­­radását kö­szönheti?


(Nehezíti a történetíró munkáját, hogy a rendszerváltoztatás hiteles forrásai - miképpen a Szovjetunió szétesésének hiteles forrásai is - egyelőre hozzáférhetetlenek. És az is nehezíti, hogy a nyilvánosság előtt nem azok szerepeltek, akik a "fordulat" stratégiáját és taktikáját kidolgoztatták, illetve kidolgozták.)


A jogfolytonossághoz va­ló ra­gasz­ko­dásról egyéb­ként senki sem állíthatta volna még csak azt sem, hogy magyar sajátosság. Van angol jogfolytonosság, van spa­nyol jogfolytonosság stb. A XX. század végi rendszerváltozások során helyreállították a jogfolytonosságot Romániában is, sőt Oroszországban is. És ma sem ne­hez­tel a vi­lág sem az an­go­lok­ra, sem a spa­nyo­lok­ra, sem az oroszokra, sem a románokra, mert nem mon­da­nak le a ré­gi közjoguk­kal va­ló foly­to­nos­ság­ról.


A jogfolytonosság tagadása, a szerves jogfejlődés eredményeinek semmi­bevétele nagy károkat okozhat. Egy hasonlat talán rávilágít a kérdés sú­lyos­ságára: a szerves fejlődéssel kialakult magyar történelmi alkot­mány helyett az idegenből kölcsönzött ún. chartális alkotmány vá­lasz­tása olyan, mint az emberi szervezet esetében az ere­deti szerv ön­kényes és önkéntes kicserélése műszervre...


Nagyon sok kérdéssel összefügg a jogfolytonosság helyre­állításá­nak az elma­ra­dása.


Az egyik legsúlyosabb ezek közül: a magyar nemzet elsősorban a magyar ha­gyo­mányokat legjobban őrző föld­műves réteg - a meg­alá­zott, kifosz­tott falusi magyar­ság - megerősödése által va­lódi győztes­ként kerülhetett volna ki a rendszervál­toz­tatás küzdelmeiből, ha nem ma­rad el a jog­foly­to­nos­ság hely­re­ál­lí­tá­sa, hisz a tör­ténelmi magyar al­kotmány megakadá­lyozta volna az élelmiszeripar privatizációját (kül­földi versenytársaknak való átját­szását), valamint a spekulánsoknak kedvező kárpótlási törvényt. Első­sorban e kettő­nek a következmé­nye, hogy a magyar földnek és a magyar földműves munkájának nincs értéke.


A magyar élet minőségében a nagy változás a második világháború után kez­dődött. Megkezdődött a magyar nemzeti öntudat silányosodása, és ez az 1990. évi rendszervál­toztatás után tovább folytatódott. Miért? Mert a magyar nemzet nem hallgatott önvédelmi ösztönére, és elmulasztotta hely­reállítani a jogfolytonosságot a történelmi magyar állammal.


Bizony, a magyar nemzetnek 1990-ben a Szent­ko­ro­na-tan szel­le­mé­ben, an­nak tan­té­te­lei tisz­te­let­ben tar­tá­sá­val hozzá kellett vol­na kezdenie a jog­foly­to­nos­ság hely­re­ál­lí­tásához...


Vegyük itt figyelembe a Szent Korona tana bonyolult kérdésköreiből, hogy a valódi hatalommegosztást, a valódi alkotmányosságot, a magyar földtulajdon és a stratégiai fontosságú iparágak védelmét, valamint a mellérendelés elvének az érvényesülését miképpen teszi kötelezővé a Szent Korona tana...


Rövid kitérő a Szent Korona tanának vonatkozó kérdésköreiről

A Szent Korona a magyar államhatalom legmagasabb rangú alanya. Ő a legfőbb személyiség a magyar közjog bonyolult világában. A Szent Koronában mint az államhatalom alanyában egyesülnek a végérvényesen megosztott törvényhozó és végrehajtó hatalom részesei: a mindenkori király és a mindenkori politikai nemzet. A Szent Koronát mint jogi személyt a hatalom teljessége illeti, sem a király, sem a politikai nemzet nem törhet a Szent Korona egész hatalmára, azaz teljhatalomra. Ezért legfőbb garanciája a Szent Korona a hatalommegosztás véglegességének, az alkotmányosság megtartásának. Senki és semmi nem egyenrangú vele: a király a maga korlátozott hatalmát csak addig tarthatja meg, amíg nem fordul szembe a főhatalom alanyával, a Szent Koronával. A ki­rályt es­kü­je és hit­le­ve­le és a ha­ta­lom­meg­osz­tást ki­mon­dó tör­vé­nyek kö­te­le­zik ar­ra, hogy ne tör­jön ab­ba a ma­gas­ság­ba, ahol a Szent Ko­ro­na mint köz­jo­gi abszt­rak­ció áll.


A királynak (vagy a köztársasági elnöknek mint a király jogutódjának) és a politikai magyar nemzetnek a lehetőségeit következésképpen az határozza meg - és nemcsak akkor, ha a hatalom akarásáról, hanem akkor is, ha például alkotmányozásról van szó! -, hogy a Szent Korona-tanban az is benne van, hogy miképpen a király sem, a nemzet sem határozhatja meg a Szent Koronához való viszonyát. Azt jelenti-e ez, hogy a Szent Korona tana nemcsak a király, hanem a nemzet hatalmát is korlátozza? Igen, azt jelenti. És a gyakorlatban tulajdonképpen azt jelenti, hogy a nemzetnek nem áll jogában olyan hibákat elkövetnie, amelyek létében veszélyeztetnék. Például nem áll jogában idegen érdekeket a nemzeti érdekek fölé helyezni. Nem áll jogában szerves jogfejlődés eredményeképpen létrejött történelmi alkotmányát idegenből kölcsönzött alaptörvény-gyűjteménnyel felcserélni...


De a Szent Korona nemcsak közjogi absztrakció, hanem élő organizmus. Test, melynek részei, tagjai vannak. Tagjai mindazok, akik részesei a törvényhozó és végrehajtó hatalomnak: a király és a politikai magyar nemzet: 1848-ig a nemesség - nemzetiségre és felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül -, 1848, illetve 1867 után - származásra, felekezeti hovatartozásra és nemzetiségre való tekintet nélkül - az ország minden szavazópolgára. És természetesen mindegyiknek családtagjai, nemre való tekintet nélkül. Így is fogalmazhatunk: 1848-ban, illetve 1867-ben - az 1849-ben megszakadt jogfolytonosság helyreállítása után - mindazon országlakosok a Szent Korona tagjaivá váltak, akik megfeleltek azoknak a követelmények­nek, amelyek feltételei voltak a választójog gyakorlásának. Ma tag­jai mindazok, akik leszármazottai a Szent Korona egykori tag­ja­i­nak.


A Szent­ko­ro­na-tag­ság mi­kép­pen ha­tá­roz­za meg a ma­gyar nép lel­ki éle­tét, ma­ga­tar­tá­sát?


Emlékeztetünk most arra, hogy a ré­gi ko­rok­ban azért volt sok a tör­vény­tisz­te­lő em­ber a Szent Ko­ro­na or­szá­ga­i­ban, mert a Szent­­­­­­ko­ro­na-tan nem az alatt­va­lói tu­da­tot, ha­nem a Szentkorona-tag­ság köz­jogi fogalma megha­tározta felelősségér­zetet, valamint az egyen­­­­­­rangúság és a méltó­ságteljes magatartás kultuszát erősítette: mert az országlakosi maga­tar­tásban a mellérendelés és nem az alá­ren­­delés elvének az érvényesülését segí­tette elő.


A Szentkorona-tagság fogalma összefüggésben van a Szent Korona
­tu­laj­don­jogával, melynek alapelve: minden birtokjog gyö­ke­re a Szent Ko­ro­ná­ban van, kö­vet­ke­zés­képp a bir­tok a Szent Ko­ro­ná­ra száll vissza.

A Szent Korona tulajdonjogának köszönhető, hogy
Magyarország területén csak a Szent Korona tagjai (mai szóhasználattal: csak magyar állampolgárok) birto­kol­hattak föld­et.

Látszólag ellentmond ennek az a tény, hogy a király külhonosnak is adományoz­hatott földbirtokot. Sok példát fel tudunk hoz­ni erre. Az ellentmondást annak ismeretében oldhatjuk fel, hogy a külhonos megado­má­nyozása csak akkor vált érvényessé, ha őt a magyar or­szággyűlés honfiúsította: a meg­ado­mányozott tehát csak mint a Szent Korona tagja (mint magyar állampolgár) válhatott Magyaror­szágon földbirtokossá.


Hozzá kell tennünk - ha már felvetettük ezt a fontos kérdést -, hogy a rendi társadalom megszűnése után a Magyarország területén lakó idegen állampolgárok is birtokolhattak földet, ha birtokjoguk nem sértette a Szent Korona tulajdonjogát...


Annyian kérdezik mostanában, hogy a magyar termőföld a Szent Korona tulajdona-e, hogy még elmondjuk, miképpen védték meg a Szent Korona tulajdonjogát a magyar nemzetgyűlésnek a földbirtoklás kérdésével foglalkozó tagjai 1920-ban. Az 1920. évi XXXVI. tc.-re utalunk, amely a földbirtok megoszlását szabályozó rendelkezéseket tartal­maz­za, s amelynek ha ma is lehetne megfelelője, akkor úgy nevezhetnék el, hogy "törvény­cikk annak megakadályozására, hogy a magyar termőföld - és a magyar gazdatársadalom - a tőke szabad áramlásának áldozatává váljon". A leglényegesebb: külföldi spekuláns vagy - akármilyen befolyással és akármilyen vagyonnal bíró - pénzarisztokrata nem juthatott Magyarországon földbirtokhoz.


Mindeddig tulajdonképpen csak a földtulajdonjog kérdésével fog­lalkoz­tunk. Te­gyük ezért nyomban hozzá a fentiekhez, hogy nemcsak a földtulajdon a Szent Koro­náé, hanem a stratégiai fon­tosságú ipar­ágak (régen pl. a bányaipar, ma pl. az élel­miszeripar vagy az energia­gazdálkodás és a honvédelem megfelelő színvonalát biz­tosító ipar­ágak) vagyona is. Jegyezzünk itt meg még annyit, hogy mennyivel gazdagabb lenne a mai ma­gyar nemzet is, ha a rend­szer­változtatás utáni ún. privatizáció során, az illetékesek tekintetbe vet­ték volna, hogy a Szent Korona tulajdonjoga szent és sérthetetlen.


4.

A történelmi magyar alkotmány megsemmisítésének hívei figyel­mét először is a következőkre hívhatjuk fel: fejlett közjog­gal, alkot­mánnyal, közjogi intézmény­rendszerrel bíró államokban (így az Amerikai Egye­sült Államokban, Angliában, Franciaország­ban) a nép­szuverenitás nem teljes, ha­nem korlátozott, hiszen az al­kotmányt (le­gyen az írott, mint az Ame­rikai Egyesült Államoké, vagy történelmi, mint Angliáé) ezen országokban nem lehet meg­semmi­síteni (hatályta­lanítani, kicse­rélni stb.) a népfelség elvére hivatkozva - és semmi­féle népsza­vazás eredményére és semmiféle nemzet­gyűlés vagy ország­gyűlés ha­tá­rozatára hivat­kozva. Hason­ló­kép­pen a II. vi­lágháború utáni Ma­gyar­országon sem lehetett volna a történelmi magyar alkotmányt megsem­misíteni.

Hozzáfűzhetjük még ehhez: a rendszerváltoztatás mámo­rában a ma­gyar nemzet észre sem vette, hogy az alkotmánymódo­sítások előter­jesztői tulajdon­kép­pen semmit sem vettek figyelembe abból a gazdag alkotmányjogi hagyo­mányból, amely a magyar alkotmányos életet évszáza­dokon át eredményessé tette, valamint megbecsültté itthon és iri­gyeltté a nagyvilágban. Gondoljunk itt első­sorban a Szent Ko­rona köz­jogi szerepének az "elfelejtésére". Azoknak, akik az idegen közjogi intézményeket oly alázatossággal csem­pész­­ték mindazon közjogi intéz­mé­nyek helyébe, ame­­lyek szerves jogfejlődés eredményeképpen váltak részévé a ma­gyar történelmi alkotmánynak, még az sem jutott eszük­be, hogy év­szá­zadokon át a Szent Korona közjogi tana volt a magyar alkotmányos­ság legfőbb biztosítéka.


A mai alkotmányozás legkényesebbnek tekintett kérdése

Térjünk rá a ma, 2011-ben alkotmányozók gondjaihoz...


Alkotmányozóink ha fel is fogják, hogy a jogfolytonosság helyreállításával teremthetik meg a feltételeit annak, hogy a magyar nemzet ne kerüljön vészesen kiszolgáltatott helyzetbe, azaz a magyar nemzet többé ne kerülhessen olyan helyzetbe, amilyenben az elmúlt nyolc esztendőben volt, nem szívesen beszélnek a jogfolytonosság helyreállításáról, azaz a méltán nagy hírű magyar közjogi hagyományokhoz való visszatérésről, mégpedig azért nem, hogy ne kelljen szembenézniük azzal a kérdéssel, hogy a magyar közjogi hagyományokhoz való visszatérés a miniszterelnöki (kancellári) rendszerrel való szakítást jelenti...


A magyar közjogi hagyományokhoz való visszatérés: a jogfolytonosság-helyreállítása valóban azt jelentené, hogy a miniszterelnöki rendszert olyan elnöki rendszer váltaná fel, amelyben az államfő jogutódja annak a királynak, aki méltóképpen - mert az alkalmatlan király hatalmát hatékonyan korlátozó Szentkorona-tan szellemében! - megosztotta a nemzettel mind a törvényhozó, mind a végrehajtó hatalmat, és ez az államfő, a köztársasági elnök a hatalommal annak ellenére nem élhetne vissza, hogy birtokolná a hajdanvolt magyar király hatáskörének a 90%-át...


(Mindebből, gondoljuk, nyilvánvalóvá vált az is, hogy amikor olyan köztársasági elnökről beszélünk, aki a király jogutódja, nem foglalunk állást a királyságnak mint államformának a visszaállítása kérdésében... Sem mellette, sem ellene. Ha a jogfolytonosság-helyreállítás folyamatában sor kerül királyválasztásra vagy elnökválasztásra, akkor az a fő kérdés, hogy akár királynak, akár kormányzónak, akár elnöknek hívják, az államfő betölthesse azt a szerepkört, amely megfelel a magyar közjogi hagyományoknak.)


A jogfolytonosság-helyreállítással a kétharmados többséggel bíró országgyűlés tehát valóban elérhetné, hogy a magyar nemzet többé ne kerülhessen olyan kiszolgáltatott helyzetbe, amilyenben az elmúlt nyolc esztendőben volt, de az alkotmányozó országgyűlés szerepét nehezíti, hogy akit alkalmasnak tart arra az államfői szerepre, amely megfelel a magyar közjogi hagyományoknak, a mai miniszterelnöki rendszerben miniszterelnöki szerepet tölt be... Mindazonáltal csak látszatra drámai a helyzet, hiszen nincs komoly, elháríthatatlan akadálya annak, hogy a kétharmados többséggel bíró országgyűlési párt legtekintélyesebb politikusa vállalja azt a régi-új szerepkört, amely megfelel a magyar közjogi hagyományoknak...


De a kétharmados többséggel bíró országgyűlés történelmi jelentőségű hibát is elkövethet, ha nem mer szembefordulni azzal a miniszterelnöki (kancellári) rendszerrel, mely iszonyatos károkat okozhat a jövendőben - olyan drámai helyzetben, amelyben ismét olyan politikus foglalja el a kancellári széket, aki kész szembefordulni nemzete érdekeivel.


A miniszterelnöki rendszerről egyébként könnyű szívvel lemondhatunk.


Be­bizonyosodott, hogy a magyar nemzet képte­len méltóképpen élni saját alkotmánya, a szerves fejlődéssel kialakult magyar történelmi alkot­mány nélkül.


Az idegenből kölcsönzött kancellári rendszer okozta károk ma már fel­becsülhetetlenek: a nemzet többségének elszegényedéséhez, illetve kiszolgál­tatott­sá­gához vezetett, megteremt­vén a feltételeket a magyar nemzetet kisemmiző pri­va­tizáció és a felelőtlen politizálás számára.


(A miniszterelnöki rendszer egyébként akármelyik nemzet önvédelmét lehetet­lenné teszi. A legerősebbét is. A nemzetállamok könnyűszerrel való megsemmi­síté­se céljából ta­lálták ki?


Ahol bevezetik, süllyed az alkotmányosság hajója még akkor is, ha az alkotmány épnek és sérthetetlennek látszik. Mint Nagy-Britan­niában... Ünnepelte Nagy-Britannia népe, hogy ügyes csellel átjátszották a király hatalmát - hatalmának és hatáskörének 90%-át - a miniszterelnöknek, s diadalmámorában a nép észre se vette, hogy rejtélyes módon a 90% átalakult legalább 150%-ká? Melyik az a rejtély, amellyel egyetlen nép sem számol, amikor elfogadtatják vele a kan­cellári rendszert? E rejtély: a kancellári - miniszterelnöki - rendszer azért kevésbé demokratikus minden más rendszernél, mert a kancellár eleve és feltétel nélkül bir­tokolja a parlamenti szavazatok többségét. A 90% így alakul át legalább 150%-ká.)


5.

A ma­gyar nem­zet­nek nem szabad ép­pen azt a meg­ol­dást vá­lasz­ta­nia, amelyik együtt jár mind­an­nak a ta­ga­dá­sá­val, ami múlt­já­ban ér­té­kes. Ra­gasz­kod­nia kell a sa­já­to­san ma­gyar köz­jog­hoz, a tör­té­nelmi ma­gyar al­kot­mány­hoz, a Szent Ko­ro­na ta­ná­hoz - sem­mi más­ra, mint ön­vé­del­mi ösz­tö­né­re hallgatván, s kije­lentvén, hogy ami tör­té­nel­me so­rán a leg­ve­szé­lye­sebb hely­ze­tek­ben min­dig meg­men­tette, az nem meg­sem­mi­sí­ten­dő, nem ki­cse­ré­len­dő.

Nem könnyű felfogni, hogy a jog­foly­to­nos­ság hely­re­ál­lí­tá­sának a kér­dé­se miért nem vált a rend­szer­vál­to­ztatás­ központi kérdésévé. An­nak ellenére nem, hogy
a jog­foly­to­nos­ság hely­re­ál­lí­tá­sa, tudjuk, nem old­ha­tó meg egy­könnyen, de még a hely­re­ál­lí­tás­nak a ter­ve­ze­te sem vet­he­tő pa­pír­ra egyik nap­ról a má­sik­ra. (Mely idő­pont­hoz köt­he­tik a ma­gyar­ság kép­vi­se­lői a jog­foly­to­nos­ság hely­re­ál­lí­tá­sát? A jog­folyto­nos­ság megszakításának napja előtti naphoz, azaz 1944. már­ci­u­s 18-hoz.) Ami bizonyos: egyet­len perc­re, de csak egyetlen percre mindent érvényesnek kellett volna tekin­teni, ami a jogfolytonosság megszakadása órájában érvényes volt. De a követ­kező percben már el kellett volna kezdeni a hatalmas munkát, mely­nek során megítél­hették volna a magyar nemzet ezzel megbízott tagjai - az alkotmányozó nemzetgyű­lés tagjai - , hogy a történelmi magyar alkotmányból mi vált korszerűt­lenné, illetve mivel ke ll feltétlenül kie­gészíteni.

Ami bizonyosan nem vált korszerűtlenné:


- olyan elnöki rendszer, amelyben az államfő (mindegy, hogyan nevezzük, köztársasági elnöknek, kormányzónak vagy másnak) jogutódja annak a királynak, aki méltóképpen - mert az alkalmatlan király hatalmát hatékonyan korlátozó Szentkorona-tan szellemében! - megosztja a nemzettel mind a törvényhozó, mind a végrehajtó hatalmat, s aki a hatalommal annak ellenére nem élhet vissza, hogy birtokolja a hajdanvolt magyar király hatáskörének a 90%-át...

- erős országgyűlés, amely azáltal erős, hogy nem támogatja mindig és feltétel nélkül a köztársasági elnököt, de ha méltatlanná, illetve alkalmatlanná válik küldetése betöltésére, akkor éppen a köztársasági elnök az, aki a kényszerítő körülményekre hivatkozva feloszlathatja...

- méltó felsőház,

- valódi vármegyei önkormányzat...


(A felsorolást folytathatnánk - több oldalon.)


Ér­te­lem­sze­rű­en kö­vet­ke­zik mindabból, amit fontosnak tartottunk elmondani, hogy ha a mai alkotmányozóink nem ta­gad­ják meg azt az alap­el­vet, amely év­szá­za­do­kon át meg­ha­tá­roz­ta a ma­gyar jog­fej­lő­dést, azt az alap­el­vet, mely sze­rint
tör­vény­sér­tés jo­got nem ala­pít, ak­kor nem tehetnek mást: szembe kell fordulniuk az idegen jogból kölcsönzött miniszterelnöki rendszerrel.

A kétharmados többséggel bíró országgyűlés - megismételjük - történelmi jelentőségű hibát követne el, ha ezt az alap­el­vet mégis meg­ta­gad­ná, nem mervén szembefordulni azzal a miniszterelnöki rendszerrel, amely iszonyatos károkat okozhat a jövendőben - olyan drámai helyzetben, amelyben ismét olyan politikus foglalja el a kancellári széket, aki kész szembefordulni nemzete érdekeivel.


Budapest, 2011. január 31.


2010. december 11., szombat

Kocsis István: Üzenet a nemzethez

Üzenet a nemzethez

"A magyar élet minőségében a nagy változás a második világháború után kezdődött. Megkezdődött a magyar nemzeti öntudat silányosodása, és ez az 1990. évi rendszerváltoztatás után tovább folytatódott. Miért? Mert a magyar nemzet nem hallgatott önvédelmi ösztönére, és elmulasztotta helyreállítani a jogfolytonosságot a történelmi magyar állammal. Egy hasonlat talán rávilágít a kérdés súlyosságára: a szerves fejlődéssel kialakult magyar történelmi alkotmány helyett az idegenből kölcsönzött ún. chartális alkotmány választása olyan, mint az emberi szervezet esetében az eredeti szerv önkényes és önkéntes kicserélése műszervre. A magyar nemzetnek bizony nem szabad éppen azt a megoldást választania, amelyik együtt jár mindannak a tagadásával, ami múltjáb an értékes. Ragaszkodnia kell a sajátosan magyar közjoghoz, a történelmi magyar alkotmányhoz, a Szent Korona tanához - semmi másra, mint önvédelmi ösztönére hallgatván, s kijelentvén, hogy ami történelme során a legveszélyesebb helyzetekben mindig megmentette, az nem megsemmisítendő, nem kicserélendő."

Kocsis István


Csatlakozás itt:

http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=jogfolyton


2010. május 10., hétfő

Kocsis István - Az ünnepi előadásra 2010. május 11-én délután 17- óra

A magyar nemzet a legfontosabb kérdésben: az alkotmány kérdésében nem élhet választójogával!
Interjú Kocsis Istvánnal

A Csodás Hagyatékunk Kulturális Egyesület szeretettel meghívja Önt és kedves családját, hogy együtt ünnepeljük meg Kocsis István drámaíró születésnapját egy az író életművének sokoldalúságát bemutató ünnepi műsorral és az ezt követő fogadással.

Az ünnepi előadásra 2010. május 11-én délután 17- órai kezdettel kerül sor a Budapest, Arany János u. 10. száma alatti Aranytíz Kultúrház színháztermében.

Barátok, pályatársak köszöntik Kocsis Istvánt. Műveiből apró jeleneteket adnak elő az író előadóművész barátai.

Az ezt követő fogadásra a Székely Kör teremében, ugyan itt, az Aranytízben kerül sor.

Az alkalom támogatói:

Csodás Hagyatékunk Kulturális Egyesület
Tiszta Formák Alapítvány
Székely Kör
Magyar Írószövetség
Magyar Katolikus Rádió

Kérem, részvételi szándékával kapcsolatos visszajelzését és interjú készítési igényét a hagyatek@csodashagytekunk.hu e-mail címen, vagy +36/30/2819491 telefonszámon szíveskedjen jelezni. Az interjúk készítésére az ünnepi műsor végén, azaz várhatóan 19-órától kerülhet sor.


Gy: Kérlek, engedd meg István, hogy az olvasók és a magam nevében Boldog Születésnapot kívánjak neked! Személyed és munkásságod kétségtelenül kiemelkedő szerepet játszott nemzetértékelésünk, nemzettudatosságunk alakulásában. Ifjú bölcsészek állam-, és jogtudósok olvassák munkáidat. Drámáid, olvasva, de színpadon is magnetikus erejűek. Bölcselettudományi előadásaid a magam tapasztalatából is mondhatom, hogy ellenállhatatlan erővel késztetnek a mély elgondolkodásra és egyben reményt, illetve büszkeséget is csepegtetnek. Ha most visszatekintesz az eltelt hetven évre, hogyan értékeled azt a pályát, amit befutottál?

   F:

    Elégedetlen vagyok. Tehetetlennek érzem magam. Naponta eszembe jut, hogy oly korban élünk, amikor a legnagyobb kihívással kell szembenéznünk... A magyar nemzet fogy, öregszik. A magyar nemzetnek méltóképpen szembe kellene néznie a nagy veszedelemmel: a nemzethalál rémével, de nem teszi. És a magyar nemzetnek mintha mára kihalt volna az önvédelmi ösztöne - ó, tisz­telet az öntudatos 10%-nak! -, igen, kihalt az önvédelmi ösztöne, mert ennek táp­lá­lója nem más lehetne, mint az egészséges magyarságtudat, de a magyar nem­zettudat oly siralmas állapotban van, mint soha a magyar nemzet történelme folya­mán... Szükségképpen alakult ki ez a drámai helyzet? Nem szükségképpen, hanem egy olyan mulasztás következményeképpen, amely elkerülhetetlen lett volna... A végzetes mulasztás: a rendszerváltoztatás idején nem állítottuk helyre a köz­jog­-foly­to­nos­sá­got a Szent Ko­ro­na vé­del­me alatt, a Szent Ko­ro­na ta­na által érvényesülő tör­vénysértés jogot nem alapít elve alap­ján. A következő két évtizedben sem állítottuk helyre... Miért nem élt a magyar nem­zet legfontosabb jogával: a jogfolytonosság helyreállításának jogával? Minden idők legcinikusabb döntése állta útját. Miben is áll ez? A magyar nemzet a legfontosabb kérdésben: az alkotmány kérdésében nem élhet választójogával: nem veheti igénybe a népszavazás intézményét. Nemcsak cinizmusról van szó: az a magyar közjogba nemrég becsempészett tilalom, mely szerint népszavazást kezdeményezni éppen az alkotmányt érintő kérdésekben nem lehet, közjogi képtelenség.
Nem élt a magyar nemzet legfontosabb jogával: a jogfolytonosság helyreállítá­sának jogával, s alulmaradt a XX-XXI. század fordulója évtizedeiben lezajlott nagy küzdelemben. Nem vált jelentős nemzetté, amikor ismét jelentős nemzetté válhatott volna. S tovább gyengült a magyar nemzettudat. Annyira, hogy a magyar nemzet akkor sem védekezett méltóképpen, amikor valódi privatizáció helyett az ország ki­rablása kezdődött el.
    Pedig nincs más megoldás: a magyar nemzetnek csak akkor lesz méltó jövendője, ha visszamenekül a Szent Korona védőboltozata alá. Ha ez nem történik meg, akkor hiába írtam több könyvet a Szent Korona misztériumáról és tanáról.

Gy: Tapasztalhatóan különös érdeklődésed van a jog és a jogtörténet irányában. Honnan ered ez?

Sokszor felvetettem a kérdést, mi lett volna a magyar nemzet sorsa a Szent Korona tana nélkül, a történelmi magyar alkotmány nélkül, az erős magyar közjog nélkül. Válaszom: a megsemmisülés lett volna a sorsa. De a magyar nemzet megmaradt, a magyar államiság megmaradt, mert a XVI. század harmadik évtizedében különös dolog történt: mind a fő-, mind a köznemesség abbahagyta a vezető szerepért folyó harcot, s egy igen erős hatalomnak adta át a vezetést. Ez az erős hatalom a magyar közjog. A közjogi tanná vált Szentkorona-eszmével, a Szentkorona-tannal legyőzhe­tetlenné erősített közjog. Történelmünkben ezután is meghatározóak a gazdasági és katonai erőviszonyok, de legmeghatározóbb a közjog. A magyar történelem ettől kezdve tulajdonképpen a közjog története, illetve a Szentkorona-tan története. A közjogi küzdelmek története. S ha nem így lett volna, a magyar állam valószínűleg már a XVI. században megszűnik létezni.
Közjogi győzelmekkel van tele a Habsburg-kori magyar történelem, s e győzelmeket nemcsak azért kellene bemutatni történelemórá­kon (nemcsak egyetemeken, de gimnáziumokban is), mert különben érthetetlen, hogy a magyar rendek ellenállását a Habsburg-házi uralkodóknak miért nem sikerült megtörniük (a történelmi alkotmányt, de különösen a Szentkorona-tant mint ha­talmukat gyöngítőt eltörölni akarván), hanem azért is, mert e nagy közjogi győ­zel­mek megismerése hatékonyan erősíthetné a mai fiatal nemzedékek nemzeti öntuda­tát. Semmi másnak, mint hallatlan érzéketlenségnek, sőt butaságnak tekinthetjük azoknak a nagy magyar győ­zelmeknek az elfelejtését, amelyek ha "csak" közjogi győzelmek is, a mai magyarság nemzeti öntudatának erősítéséhez nem kevésbé hatékonyan járulhatnának hozzá, mint a csatatéri győzelmek.

Gy: Mindig is csodálattal töltött el a mindenkor tapasztalható nyitottságod, optimizmusod az élet különböző helyzeteiben. Mi táplálja ezt benned?

Levontam a következtetést abból, hogy a magyar történelem misztériumjáték. Lássuk csak:
Ha a magyar történelem valóban misztériumjáték, akkor ellenségeink győzelme látszat-győzelem. Trianonban a magyar nemzetet keresztre feszítették, de ha Magyarországot hité­nek valódisága, Istenhez való hűsége megtorlásaképpen darabolták fel, büntették min­denki helyett, ellenfél és szövetséges he­lyett egyaránt , akkor tudnunk kellene ar­ra is a választ, hogy pontosan mit tekintettek Trianon urai (a kulisszák előtt ágálók, illetve a kulisszák mögül diktálók) oly figyelemre méltónak, rendkí­vülinek a magyarországi hitéletben, hogy elren­del­jék annak a misztériumjá­ték­nak a megrendezését, amely­ben Magyarországot (mint Istenhez legközelebb álló földi ki­rályságot) keresztre feszítik? Mert Regnum Mari­anum? Mert a Szent Korona or­szá­ga? Tekin­tetbe vették, hogy éppen azáltal, hogy a Szent Korona a szak­rális fejede­lem jog­utódja, a Szent Korona tana tulajdon­képpen át­mentette Magyaror­szágon a szakrális királyság korának legfontosabb hagyományait még a XX. századba is? Valódi szakrális királyságnak tekin­tet­ték talán a Magyar Királyságot? Valóban hit­ték, hogy Magyarorszá­gon szökkenhet szárba és nőhet az Égig az üdvnek fája, amely aztán addig terebé­lyesedik, míg ágai körül nem ölelik a földet?
Legyünk derűlátók, mert nem is lehetnének vég­ze­­tesek ellenségeink rombolásai, hiszen Isten az Önmaga helyett keresztre fe­szítettet, keresztre feszítetteket mindig feltá­maszt­ja. Más szavakkal: amit (akit) a sátán az Úr Jézusra emelt fegyverrel próbál megsem­misíteni, az nem semmisül meg, hanem csak megsemmisít­hetet­lenné válik. Mindig erről szólt és mindig erről fog szólni a Miszté­riumjáték utolsó felvonása.

Gy: Mit jelent számodra a hit?

Küzdelmet - mégpedig önmagunk legyőzéséért.
    Mit jelent önmagunkat le­győz­ni? Sok mindent jelent, de elsősorban azt, hogy létezé­sünk középpontját földi lé­tünkben is át kell helyeznünk Időtlen Énünk középpontjába.

Gy: Számos történelmi személyiség életútjának, önnön személyiségének, illetve korának az elemző bemutatását végzed drámáidban. Mi indított el ezen a sajátos kutató úton?

   Azokról szeretek írni, akik részt vállalnak egy hatalmas küzdelemben: a "kizökkent idő" helyretolásáért folyó küzdelemben. Mikor zökkent ki? Amikor a megbízható, átlátható (mert benne mindenki beavatásának minősége által meghatáro­zottan foglalhatta el a helyét) szakrális hierarchia helyét elfoglalta a megbízhatatlan, áttekinthetetlen hivatalos hierarchia.
    Drámáim hősei közül Mátyás király jut most először is eszembe. Őt a keresztény világ Alighieri Dante korától várja. Hogy is volt ez a maga bonyolultságában? Dante az Isteni Színjátékban mondja el leghatásosabban, hogy jaj a keresz­tény világ­nak, ha szembefordul a szakrális királyság éltető ha­gyományaival. Milyen félelmetes változás következett be a szembefordulás következménye­képpen? A királyi ud­va­rokba a "legkártékonyabb" félelem költözött be. Szükség­képpen, hiszen az uralkodók ez új korszakban már rend­sze­rint visszaéltek a hatal­mukkal. A félelem aztán termé­szetesen el­ül­dözte a hűséget, és maga köré vonzotta a szolga­ságot. Hogy az európai ke­resztény világ uralkodói (királyai, fejedelmei, fő­pap­jai, főhivatal­no­kai) meddig jutottak a züllés útján, megtudhatjuk Machia­vellit olvasva. Az ő fejedelme már nem törődik Isten akaratával, s legfőbb uralkodói cél­ja eléggé szégyen­letes, mert nem más, mint a hatalom megtartása. Az új korszak királyai már fari­ze­us királyok, ha­zudják még, hogy Isten ke­gyel­méből uralkodnak, Isten kegyel­méből birtokol­ják a földet, amellyel híveiket, szolgáikat megju­talmazzák, de ők tudják leg­­­jobban, hogy uralmuknak és gazdagságuk­nak semmi köze Isten kegyelmé­hez. És a keresztény világnak egyre nagyobb szüksége van valakire, aki "a kizök­kent időt" hely­­re képes tolni. (Kizökkent idő = éltető hagyományok eltű­nése, a szak­rális ha­gyományok semmibe­vé­tele.)
    A Dante segélykiáltására nem érkezik méltó válasz - egészen Hu­nya­di Mátyás fellépéséig. De nemcsak a nagy király küldetéstudatáról kellene most szólnom, hanem a rejtélyes elbizonytalanodásairól is. Ha Mátyás király sokszor elbizonytalanodott, akkor miért? Elbi­zony­talanodott, mert rádöbbent: a nyugati ke­resztény vi­lá­got talán már nem lehet megmenteni. Figyelte a bécsieket Bécs el­fog­la­lása után. Ők félnek tőle, és nem szeretik. Ő egy sze­rencsésebb és tehetségesebb, rátermettebb Habsburg Frigyes a sze­­mükben. Pedig minden szabadságában megerősítette a várost. De egy Frigyesnek látják. Egy sikeresebb, egy győztes Frigyes­nek, de csak egy Frigyesnek. És Bécs népe olyan, mint Nyugat-Euró­pa né­pe. Az a nagy baj, hogy már belenyugodtak ab­ba, hogy frigye­sek, fa­rizeus királyok uralkodjanak felettük. Bele­nyugodtak? Bele­szoktak, már el sem tudnak képzelni mást. Igen, az emberek már berendezkedtek a farizeus királyok uralta új rend­szer­be... Mindenki farizeussá válik, a királyok kör­nye­zete is, a ki­sebb ne­mesek is, a nép is. Itáliai hívei viszont méltóképpen erősítik Má­tyás önbizalmát biz­ta­tásukkal: nincs más megoldás, új Atillaként kell győze­del­mesen végigvonulnia Mátyás királynak Európán, meg­vál­tó katarzis átélésére kény­szerítvén az európai népeket... Igen, mert a legsürgősebb ebben a korszakban, hogy a keresztény vi­lág megigazuljon. Mind a királyi udvarokban, mind a püspöki udva­rokban megiga­zuljon, de minden keresztény hajlékban, a leg­sze­ré­nyebb hajlékban is megigazuljon! Mert az iszlám világgal csak a meg­tisztult keresztény világ küzd­het meg méltókép­pen... Igen, Mátyás figyelembe vette, hogy a keresztény hadak ak­kor lesznek képe­sek megsemmisíteni a Mohamed-hitűek hadait, ha a keresztény világ nemcsak egy­ségesen harcol, de meg is tisztul. És vállalta a legszentebb küldetést, "a kizökkent idő hely­­retolását". Miért hitte, hogy Nyugat-Európa őt szeretettel fogadja? Így gondolkozott: ha min­den templom minden papja beje­lenti, hogy a forma üressé vált, és meg kell tölteni tartalommal, visszafor­dulván a szakrális hagyományokhoz, akkor a keresz­tény em­ber még magához térhet. És ha magához tért, ha ismét fogé­konnyá vált, akkor várja, hogy a valódi király megjelenjen. És felis­meri a királyt, mert vissza­nyerte a valódi király és az álkirály megkü­lönböztetésének a képességét... És hagy­­ja, hogy a valódi király vis­sza­vezesse őt Is­ten­hez.
    Arra szeretném most még felhívni a figyelmet, hogy a magyarság történetében a nagy változást nem a kereszténnyé válás jelenti, nem Szent István hitújító reformja jelenti, hanem a szakrális királyság megszű­nése. És a magyar szakrális királyság Mátyás király haláláig tart.
De a magyar szakrális királyság története nem fejeződik be a magyar szak­rális királyság hivatalos megszűnésével. És éppen azért nem fejeződik be, mert a Szent Korona átmenti a Mohács utáni évszá­zadokba a szakrális királyság szent hagyo­má­nyait. Ezt világo­sít­ják meg a Szent Korona tanának bizonyos vonatkozásai, így az a központi kérdése, hogy a Szent Korona a magyar közjogban a szakrális király jog­utódja. És éppen a magyar közjog­fejlődés sajátosságait tanulmányozva erősödik meg­­győződésünk, hogy egyáltalán nem véletlenül állít­ják sokan mai kutatóink kö­zül - Bibó István nyo­mán, de őt is félreértve -, hogy a ma­gyar társadalom fejlődése, el­sősorban a köz­jogfejlődés megké­­sett. Nem vélet­le­nül és nem jogtalanul, de félre­értik és félremagyarázzák, mert nem tudják felfogni a ma­gyar műveltség évezre­deket átvészelő archaikus, szakrális hagyományainak a nagy rejtélyeit. A legfon­tosabb: ha e megkésettség azt jelenti, hogy a magyar társadalom év­századokon át "kor­szerűtlenül" ragaszkodott a szakrális királyság szent hagyo­má­nyaihoz, akkor áldott megké­sett­ségről beszélhetünk.
Az is eszembe jut most, hogy két éve, 2008-ban Hunyadi Mátyás királlyá koro­názásának 550. évfor­dulóján azt ünnepelték "hivatalosaink", hogy Mátyás sikerrel alkalmazkodott a nyu­gat-európai politikai divat­okhoz...
Miképpen állíthatták e képtelenséget?! Mátyás alkalmazkodott volna ahhoz a nyu­­gat-európai divatos irányzathoz, amely előkészítette a mai liberális ideológia győzelmének az előfeltételeit, az a Mátyás, aki egyesíteni akarta a keresztény világ konzervatívjait?! Az a Mátyás, aki helyre akarta tolni a "kizökkent időt"? Az a Má­tyás, aki Európai Uniót akart teremteni, de szakrá­lis Európai Uniót?!

Mit tartok még fontosnak hangsúlyozni? Összefügg a "korszerűtlenség" kérdésével, hogy a Mohács utáni Magyaror­szá­gon a nagy drámai helyzetekben igen gyakran oly erős fénnyel ragyogott fel a rej­télyes szak­rális hie­rarchia, hogy elhomályosította a hivatalos hierarchiát. (Ez történt a reformkorban, s a reformkor sok rendkívüli eseménye ezért tűnik a mából visszate­kintve csodaszerűnek.) Ilyen időszakban a meghatározó személyiség nem a hivatalos hierarchia első embere, hanem a szakrális hierarchia csúcsán álló. A tisztségnek, amelyet visel az archaikus hierarchia feje - ha nem azonos a hiva­talos hierarchia csúcsán állóval -, e tiszt­ségnek a neve: szakrális fejedelem trónus nélkül. Ilyenek drámáim hősei közül: Széchenyi István vagy Bolyai János... De majdnem mindegyik drámám hőse szakrális fejedelem trónus nélkül.

Gy: Tervezel újabb drámával jelentkezni a jövőben? Milyen témában gondolkodsz?

Bocskai Istvánról írok drámát. Miért?
    Bocskai életének, uralkodásának rejtélyeivel ha méltóképpen foglalkozunk, akkor bizony a Szent Korona misztériuma és tana eddig felfoghatatlannak tűnő kér­dés­kö­rei világosodnak meg előttünk.
    Mintha 20 év sűrűsödne két esztendőbe, olyan gyorsan és olyan mértékben va­lósul meg Bocskai István minden terve 1604 decembere és 1606 decembere között:
- megerősíti a békét a törökkel - kedvező feltételekkel,
- megköti a bécsi békét - saját akarata és nem a Rudolf császár-király akarata szerint - a Habsburg-házzal,
- kibékíti Zsitvatorokban a török és a német birodalmat, s e három békekötéssel végre megszületnek a feltételei a tizenöt éves háború befejezésének,
- mindezek mellett nemcsak Magyarországon, de Erdélyben is - ahol joggal gyűlölték két évtizeden át - ujjongva fejedelemmé választják, s egyre többen hiszik, hogy ő Isten küldötte vagy kiválasztottja...
A harcok szűntével tétlenségre "kárhoztatott" katonanépe (elsősorban a hajdúk) szá­mára keresi és megtalálja az új feladatot: elrendeli - mégpedig nagyszerű indok­lás­sal -, hogy ellenség nem lévén önmagukkal küzdjenek meg a jövendőben - ne­mesedésük érdekében. De a nemesítésnek nemcsak az erkölcsi, hanem az anyagi feltételeit is megteremti: birtokhoz juttat tízezer hajdút, megadva nekik a nemesítő kiváltságlevelet is.

A legrejtélyesebb kérdés: miért tekintik Bocskait - akinek a múltjában bizony sok a szégyellnivaló is (és ő nem is szépíti, nem is mentegeti "machiavellista" ifjú­ko­rának vétkeit) - egyre többen Isten küldöttének, illetve kiválasztottjának... Sike­rei mindenkit el­kápráztatnak? Felfigyel környezete olyan különleges képességeire, me­lyekre nem találja az ésszerű magyarázatot? Ő maga nem tiltakozik, sőt magyarázattal szolgál, bár tudja, hogy felesleges, sőt kockázatos lenne mindazt elmondania önmagáról, amit csak a metafizikai meg­köze­lítést vállalva lehetne felfogni. Különös, hogy azok is hisznek Bocskaiban élete két utolsó esztendejében, akik nem azzal a szándékkal jelennek meg az udvarában, hogy segítségére legyenek. Az emberek bizony megváltoznak a jelenlétében, s zavartan keresik a magyará­za­tot... Sokan mondják, hogy akármihez fog, csodákat teremt... Ő maga miképpen éli meg a sikerek rövid, de "sűrű" idejét? Mindenekelőtt: magától értetődőnek tartja-e sikereit?

 Mikor elindul a török tábor­ba, nemcsak katonái és hivatalnokai tartanak attól, hogy úgy járhat, mint annak idején Török Bálint, hanem ő maga is... Mondja is, hogy mintegy Isten-ítéletet vál­lalva megy a török nagyvezér táborába. Végrendeletet is ír indulás előtt... Küldene szívesen mást maga helyett, de nem te­heti. Mert ha sikeres hadjárataiban - sokszor valóban csak csodával magyarázható győzelmeiben - őt az Ég segítette, akkor ő nem óvatoskodhat, mert bármiféle gyáva tette annak az uralkodónak, akit az Ég va­ló­dinak tekint, bizony szembefordulás lenne az Éggel. És gondolatait az Isten-íté­letről - bár még bizonytalan hangon - át is fogalmazza: "Uralkodónak lenni azt je­len­ti, mint szüntelenül Isten-ítélet alatt álla­ni." (Minden szakrális fejedelemnek ez a jelmondata.) És a török táborban folyta­tódnak a csodadolgok: a nagyvezér közli ve­le, hogy a szultán nemcsak megbocsá­totta neki, hogy béketárgyalásokat folytat a török birodalom legnagyobb ellenségé­vel, Rudolf császárral, de megbecsülése jeléül koronát is küldött számára. Bocskai nem akarja magát magyar királlyá koro­náz­tatni, de a koronát - mint gyönyörű ék­szert és nem mint a Szent Korona helyette­sítőjét - udvariasan elfogadja. És haza­térve a török táborból, várja az újabb felfog­hatatlan jó hír, hogy a bécsi béke­tár­gyaláson a Rudolf császár-király nevében tár­gya­ló Mátyás főherceg szembe­fordult önmagával - és mintegy varázslatban - ma­gyarpárti nyilatkozatokat tesz...
    És Bocskai kezdi átélni, hogy mintha a Világ Tengelyében lenne az ő létének kö­­zepe... Mintha valóban az övé lenne az Egyensúlyteremtés legmagasztosabb sze­repe. Természetes, hogy küldetéstudata egyre erősödik: talán ő lesz az, aki helyre­tolja a kizökkent időt: aki megnyitja országa fölött - és talán az egész keresztény vi­lág fölött - az Ég Kapuját. (Mintha úgy tenne politikusként, mint két évszázaddal később Bolyai János tudósként, aki miután "megváltotta" a geometriát, megkíséreli az emberi létet is jobb minőségűvé átalakítani.) De ekkor rádöbben arra is, hogy ez a legmagasztosabb, legrokonszenvesebb sze­rep nehezebb, mint előbbi szerepei: a hadvezéri, a főhivatalnoki. Mert e szerep azt követeli, hogy miután megteremtette a békét, s rendet teremtett a politikai életben is, vállalnia kell többet is, szokatlanabbat is: rendet kell teremtenie a hitéletben is... E sze­reptől hiába óvják a környezetében levő papok. És a hadvezér-fejedelem az ő sze­mükben mintha kezdene átalakulni hitvitázó, hitélet-reformáló fejedelemmé... Aki erősödő küldetéstudata alatt mintha már-már összeroskadna...
A Kiválasztott szerepében tehát nagyobb próbákat kell kiállnia, mint előző szere­peiben. Ez időszakban egyesek ellene fordulnak, mások méltóképpen segítik. Utób­biak közül a legrejtélyesebb, legvonzóbb és Bocskai István számára legfontosabb szemé­lyiség az a Mária Krisztierna hercegnő, aki néhány évig Báthory Zsigmond feje­delem felesége volt, s aki a "világra szóló" válás után az erdélyiek közül csak Bocskaival tartja a kapcsolatot. Történelemtudományunk nagyon talányosnak tartja szemé­lyiségét, s bár nem vitatja el tőle az Erdély végzetes asszonya minősítést, nem mer következtetéseket levonni még abból sem, hogy amikor 1606 elején Bocskai István feleségül kéri, igent mond, s a házasságkötést csak Mária Krisztierna unokafivére, Rudolf császár-király tudja megakadályozni, de még abból sem, hogy a szép és még mindig fiatal hercegnő Bocskai István váratlan halálának hírére azzal a sokat sejtető elhatározással válaszol, hogy kolostorba vonul...
Mi viszont vegyük csak komolyan ennek a különös szerelemnek a történetét.

    De viszonyukat ne értsük félre és ne hamisítsuk meg tudatlanságukban... Nem valószínű, hogy Mária Krisztierna szeretőjévé vált annak a Bocskainak, akihez hozzá is akart menni feleségül... Szerelmük története nem jelentéktelenebb és nem kevésbé magasztos, mint a legszebb beteljesült szerelem története, hiszen bevezet minket az ún. szakrális szerelem világába.
     Ami Bocskai István és Mária Krisztierna szerelmi viszonyában történik, az bi­zony mintha a metafizikai valóság része volna. De viszonyuknak van ésszerű ma­gyarázata, ha nem is könnyű ésszel felfogni. Történetük hasonlít Trisztán és Izolda történetéhez, de nem ugyanaz. Bocskai István és Mária Krisztierna története könnyebben megfejthető a magyar mitológia és a magyar archaikus népmesék se­gítségével. Mit kell tekintetbe vennünk? Mitológiánk és népmeséink a rejtélyes tündérvilágról, elsősorban Tündér Ilonáról szólván egy na­gyon régi bea­va­tási módról vallanak.
Hol van Tündér Ilona kastélya? Tündérhon­ban, az Égi Térben. De Tündér Ilona kas­télyának a megközelítése a mitológiánk és az archa­ikus népmeséink szerint még­sem volt mindig oly felfog­hatatlanul nehéz. Mert oda egy­szerűen be lehetett lova­golni. De táltos pari­pával. E beavatási mód Bocskai száza­dában már nem élő, de még könnyen feléleszthető. Aztán bevonul a mondák, regék világába. A mi­to­ló­giánk részévé válván.
   Mária Krisztierna politikusi szerepet is vállal: megpróbálja unokabátyját, Rudolf császár-királyt megnyerni a magyarság ügyének. Nem ér el ebben komolyabb sikert, ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük, milyen uralkodó volt Habsburg Rudolf. A XVI-XVII. századi politizáló hercegnő mintha példaképe lett volna a XIX. szá­zadi Széchenyi Istvánné Seilern Cerscence-nak vagy Erzsébet Amália Eugénia Wittels­­bach-nak, aki a mi Erzsébet királynénk lett.
Mindhármuk rejtélyes magatartása alapján kérdezhetjük: - Mi is volt az értelme a nem magyarok számára a magyar lét vál­lalásának a történelem nagy drámai hely­zeteiben? Gyarló, kicsinyes, kényelmes önmaguk le­győzése egy nemesebb énük által, ennyit je­lentett? Vagy többet? Ki a ma­gyarsá­gát vállalta, az tudatosan áldozatot vállalt? Meg­vi­lágosító ál­dozatot? Beavató ál­dozatot? Bizonnyal így fogták fel átváltozásukat: a ma­gyarság vállalása földi nemte­len vá­gya­ik, érzel­meik legyőzését is jelenti, a mil­liárdéves égi léthez képest percnyi földi lét magasztos meghaladását, az örökké­valóság kiérdemlését... Aki a magyar létet vá­lasztja, Isten felé közeledik. Isten kö­zelségében erőssé, legyőzhetet­len­­né válik. Isten tekintetében változik át szénmi­nőségűből gyé­mántminőségűvé. Mindhármuk élete arról szól, mit jelent a Szent Korona tag­jává válni, mit jelent a Szent Korona misztériumában élni...

Gy: Napjainkban általánosan tapasztalható az igény a nemzeti hagyományok újra felismerésére. Hogyan látod most a mai magyar társadalom belső helyzetét, nemzeti tudatosságát?

Szeretném hinni, hogy még a színjátszásunk is visszafordul a hagyományainkhoz... Ráférne, hisz a mai magyar színjátszás nemcsak a Jászai Mari korabeli Aranykori Színházhoz viszonyítva je­lentéktelen, de még a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek Színházához képest is... Igen, a legfájóbb kérdéseket kell feltennünk: miért haldoklik a mai ma­gyar színjátszás? Miért nincsenek a mai Magyarországon valódi, a Magyar Színházi Aranykor hagyományaihoz méltó nemzeti színházak? Talán azért - töprenghetünk a válaszon -, mert nem vállalják, amit vállalt a Magyar Színjátszás sokkal, de sokkal nehezebb körülmények között is: a régebbi korok magyar hagyományainak, miszté­ri­u­mai­nak csodaköveiből a mai magyar színjátszás hangadói nem építenek bevehe­tetlen várat: a régi éltető hagyományokat, a szent hagyományokat nem becsülik meg, hanem inkább kicsúfolják, s így különös, szánalmas drámát készítenek elő.
E drámában a tragikus hős, a megsemmisítő csapásokat elszenvedő hős nem más, mint maga a Magyar Színjátszás. Ellentmondás vagy nem az? A magyar színjátszás belepusztul abba, hogy szolga­lelkű irányítói engedelmeskedtek a rejtélyes parancsnak: ne tűzzenek műsorra olyan darabokat, amelyek erősítenék a magyar nemzet öntudatát. És a televíziózás, rádiózás, újságírás állapota? Hogy létezhetnek Magyarországon olyan tévéműsorok, rádióműsorok és újságcikkek, amelyek mintha tudatosan sor­vasztanák a magyar nemzet öntudatát - mint a színházak, de a színházaknál is haté­konyabban! -, amelyek a magyar lelket az elmúlásra és nem az életre készítik fel?
    
Gy: Úgy hírlik, hogy a közeljövőben, új nemzetpolitikai irányelvek kerülnek bevezetésre, melyeknek az értelmében a határon túl élő magyar testvéreinket is a nemzet minden módon értendő testébe beemelni, illetve ott megtartani lesz majd lehetséges. Számodra, aki az erdélyi Szatmár megyében, Ombodon születtél, bizonyosan egészen különös módon érint ez a nemzetegyesítő szándék. Milyen várakozásokkal vagy most ebben a kérdésben?

    Nagy szükség lenne bizony az elcsatolt területek magyarsága méltó védelmezésére, mert ma a Kárpát-medencében minden előrejelzés ellenére erősödik a gyűlölködés szelleme. Pedig Magyarország szomszédai közül már nemcsak Ausztria, hanem Szlovákia és Románia is tagja az Európai Uniónak. És kérdezhetjük: ha nincsenek politikai okai a gyűlölködésnek, akkor miért erősödik a gyűlölködés szelleme?
    Nehéz erre válaszolni, miképpen arra is, hogy miért kell hazudni a történelemkönyvekben, ha nincs már politikai oka a történelemhamisításnak sem... Természetesen változott a magyar-román és a magyar-szlovák viszony a rendszerváltozás óta eltelt két évtizedben, majd az Európai Unióba való belépés után is. Nem lehetne ma parancsszóval betelepíteni több százezer román lakost az erdélyi magyar városokba (például Kolozsvárra) és a szlovákiai magyar városokba (például Kassára), hogy e városokban kisebbségbe kerüljön a magyarság, de a román és a szlovák politika újfajta módszerekkel sorvasztja a világháborúk utáni döntésekkel Magyarországtól elvett területek magyarsága létfeltételeit.
    Azok, akik egy nemzeti közösség létfeltételeit elsorvasztják, mit is cselekszenek tulajdonképpen? Népirtást hajtanak végre. Ehhez persze nincs joguk, ezért nem is nevezik nevén. Magas rangú román politikusok mindazonáltal majdnem nevén nevezik az utóbbi időben. Kényszerhelyzetben, mert válaszolniuk kell arra, miért nem támogatják az erdélyi magyarok olyan törekvéseit, amelyek nemzeti közösségként való megmaradásukat szolgálnák. A majdnem színmagyar Székelyföld lakossága például kinyilvánítja óhaját, hogy élni szeretne azon jogokkal, amelyek az egy tömbben (egy nagy területen többséget alkotva) élő történelmi nemzetiségeket vitathatatlanul megilletik Nyugat-, illetve Észak-Európában. Mint például a svédeket Finnországban, a dél-tiroli osztrákokat Olaszországban, a katalánokat Spanyolországban stb. Az autonómiáról van szó, arról az autonómiáról, amely intézményes feltétele a székelyföldi magyarság megmaradásának. A román vezető politikusok szerint a székelységnek nincs joga az autonómiához, mert Székelyföld autonómiája összeférhetetlen Románia alkotmányának első paragrafusával.
Mit jelent ez? Valóban van a román alkotmánynak egy olyan paragrafusa, amely tiltja a székelyföldi magyarság megmaradása feltételeinek a megteremtését? Akármennyire hihetetlen, de van. A vesze­delmes, de ártatlannak lát­szó paragrafus nem az, ami, hanem ellenkezője is annak, mint ami, és a kö­vetkező szavakból áll: "Ro­mánia [azaz a Trianonban létrehozott har­madik sok­nemzetiségű biro­dalom] szuverén és független, egységes és oszthatat­lan nemzet­állam." Ártatlan lenne ez a paragrafus, ha Romániában egységes nemzetállamról beszélvén politikai nemzetre gondolnának, és annak fogalmát helyesen értelmeznék. Ahogy például a történelmi Magyarországon az 1868-as magyarországi nemzetiségi törvény vitáján a legtekintélyesebb magyar politikus, Deák Ferenc értelmezte. A román alkotmány 1. paragrafu­sának helyes értelmezése ez lenne (ha a román politika is tekintetbe venné a politikai nemzet fogalmát): Románia úgy egységes nem­zet­állam, hogy a nemzetiségek lét­feltételei szabadon kibontakozhatnak: állami egyetemhez is joguk van, autonómiához is... De úgy látszik, Ro­mániában nem szabad helyesen értelmezni a politikai nemzet fogalmát, azaz úgy kell értelmezni, mintha a politikai nemzet azonos lenne az etnikai-nyelvi nemzettel. És ha úgy értelmezik, akkor le is lehet vonni olyan következtetéseket, hogy Székelyföldnek nem lehet autonómiája, s hogy amikor a Székelyföld autonómia-statú­tumának meg­fogalmazói le merték ír­ni, hogy "Székelyföldön a magyar nyelv egyenrangú az állam hivatalos nyelvével", akkor a ro­mán politiku­sok a politikai nemzet fogalmának sajátos román értelmezése alapján ki is jelenthették, hogy a székelyek képviselői megsértették az alkotmány 1. pa­ragrafusát, hisz meg merték fogal­mazni, hogy nem akar­nak el­romá­nosodni, nem óhajtanak a ro­mán etnikai nemzet tagjává válni. A politikai nemzet fogalma sajátosan román értelmezésének másik következménye, hogy a vezető román poli­tiku­sok némelyike szemrebbenés nélkül állíthatja, hogy nem lehet újra megnyitni a kolozsvári állami magyar egyetem kapuit, mert azt is tiltja az alkot­mány első paragrafusa. Az össze­függés a magyar egyetem újraindítása és az alkotmány 1. paragrafusa között nyilvánvaló, hiszen az alkotmány 1. paragrafusa csak úgy tilthatja a ko­lozsvári magyar egye­tem újraindítását, ha a politikai nemzet fogalmát valóban behelyettesítik az etnikai-nyelvi nemzet fogalmával. De ha ez így van, akkor az alkotmány 1. pa­ra­grafusa valóban kö­telezővé te­szi az erdélyi magyarság teljes felszámolását.
    A román al­kotmány első paragrafusa valóban felszólítás az etnikai tisz­togatásra, és román politikus mé­gis mer hivatkozni rá? - ámul­dozha­tunk. - Igen, e paragrafus a legci­ni­kusabb felszólí­tás az etnikai tiszto­ga­tásra, és mégis hivatkoznak rá. És így értelmezik: Romániában mindenki román, aki nem az, annak azzá kell válnia. Az egyetem példájánál maradva, fo­gal­mazzuk meg követ­kez­ményként: ha lesz állami magyar egyetem, az erdé­lyi magyarság nem kényszerül románná válni vagy ki­vándorolni, kö­vetkezésképp alkotmánysértő a magyar egyetem újrain­dítása. Ha a politikai nemzet fogalmát helyesen értelmeznék Romániában is, akkor ott is ugyanolyan következtetéseket vonnának le a nemzetiségek megmaradásának érdekében, mint annak idején a történelmi Magyarországon vagy több mai soknemzetiségű államban, és mondhatnák: a román politikai nemzetben a román nemzetiség a legnagyobb ugyan lélekszámra, de csak egy a többi között, s a többiek saját nyelvükkel, kultúrájukkal, autonómiájukkal tagjai a politikai nemzetnek. De ha a politikai nemzetet Romániában "összetéveszthetik" az etnikai-nyelvi nemzettel, akkor csak a román etnikai-nyelvi nemzet megmaradásának maradhatnak meg a feltételei... Mi a helyes megoldás? Megsemmisíteni több mint másfél millió magyar létfeltételeit, vagy módosítani az alkotmány első paragrafusát? Felülbírálható-e, módosítható-e egy alkotmány - vagy csak alkotmányértelmezés? -, amely népirtást rendel el, illetve amely tiltja a népirtás megakadályozást? A kérdés, remélem, költői...
    Eddig csak a romániai helyzettel foglalkoztam. Pedig nem jobb a helyzet Szerbiában sem, Szlovákiában sem, pedig utóbbi már tagja az Európai Uniónak. Szlovákiában például éppen mi történik? Újabb nyelvörvényt alkottak, mely igen kíméletlenül korlátozza a szlovákiai magyarságot anyanyelve használatában. Szlovákia is tagja most az Európai Uniónak, Magyarország is, de ez a szlovák politikusok számára az egyik legfontosabb kérdés. Meg az, hogy a szlovák állam meg tudja akadályozni, hogy a szlovákiai magyar katolikusoknak magyar püspökük legyen... És a szlovák katolikus egyháznak is mintha az lenne ma a legfőbb törekvése, hogy ne csak püspökük ne legyen a magyaroknak, de papjaik se... Legalább jobban megismerik a magyar hívők az állam nyelvét, ha a szentbeszéd szlovákul hangzik el. Mi ez? A gyűlöletszítás és a népirtás támogatása az egyházakban is teret hódít?
   Nem folytatom újabb példákkal, inkább kimondom: a gyűlölködés szelleme legyőzhető. E győzelemhez mindössze két feltétel teljesítése szükséges:

     a/ Tiszteletben kell tartani az egyenlő esélyek elvét.
     Az egyenlő esélyek elve az, amelyre manapság is oly elő­sze­retettel hivatkoznak a belgiumi vallonok és flamandok, amikor vé­delmükbe ve­szik a nem­zetiségi kérdésnek azt a megoldását, amely­ben egyik nem­zetiségnek a másik által való elnyomása akkor is lehe­tet­lenné vá­lik, ha egymás megbecsülésének nincs meg az érzelmi alap­feltétele. Ők azt állítják - és bizonyítják is tapasztalataikkal -, hogy az egyenlő esélyek elve, ha hagyják érvényesülni, csodákra is ké­pes: a gyűlöletet szeretetté tudja változtatni, miképpen az egyen­lőt­len esé­lyek elve, ha érvényesül, gyűlöletté változtatja a szeretetet.

     b/ Vállalni kell minden igazság, a teljes igazság kimondását.
Mert a gyűlöletnek nincs jobb ellenszere, mint az igazság. (Az egyenlő esélyek elve - melyből kinőhet a szeretet virága - miképpen érvényesülhetne az igazmondás vállalása nélkül?)
A gyűlölködés szelleme a Kárpát-medencében csak addig uralkodhat, amíg az itt élő nemzetek - magyarok, románok, szerbek, szlovákok és a többiek - nem is­me­­­rik meg, illetve nem fogadják el múltjuk és jelenük minden igazságát.

Gy: Hogyan látod a magyar nemzet jövőjét?

   Megváltozhat a világ nem­zeteinek a viszonya a ma­gyar nem­zethez. A keresztény nemzetek legjobbjai, a valódi hagyományőrzők méltó választ szeret­nének adni egy nagy fenyege­tésre. Nem volt még ennél nagyobb veszedelem. Ma már nemcsak magyarok beszélnek a magyar nem­zethalál rémképéről, és nem­csak németek beszélnek a német nemzet­halál elkerülhetetlenségéről, hanem fran­ciák is a francia nemzethalál, angolok is az angol nemzethalál fenyegető réméről. Fogynak, öregszenek az európai nemzetek, és lelkiismeretes gondolkozóik már sejtik, hogy csak akkor menekülhetnek meg, ha visszafor­dul­nak a régi éltető ha­gyo­mányokhoz, a szent hagyomá­nyok­hoz. Tudják, hogy ha az idő "nem tolatik vissza a helyére", a nem­zethalál ellen nem tudnak küzdeni. És eszükbe juthat a magyar történelem. Eszükbe juthat a kizökkent idő hely­re­to­lójának a története, a Mátyás király története. Mátyásnak, az utolsó szakrális ki­rálynak a története. A magyar szakrális királyság egész története. Eszükbe juthatnak mindazok az éltető, szent hagyományok, amelyekhez a magyar nemzet segítségével térhetnek vissza. És tanulmányozhatják mindazt, amit a magyar mitológia, a ma­gyar szerves műveltség, az archa­ikus népmese, az ar­chaikus imád­ságaink, legen­dáink, regösénekeink, régi templomaink freskói, a keresztény magyar misztika, a magyar múlt magasztos emlékeit tudatosan, kevésbé tudatosan vagy önkéntelenül magába szívó magyar irodalom, elsősorban a magyar költészet és nem utolsó sorban a Szent Korona eszméje a ma és a jövendő számára is átmentett.
   Vegyük még tekintetbe a következőket: Nyugat-Európa népei nem fogták fel Trianon évében, hogy mi tör­tént a kulisszák mögött, nyilván a politikusok többsége sem. Nyugat-Európa államférfiai szolga­ként engedelmes­ked­tek vagy né­ma cinkosként. Tisztelet a kivételnek. Legtöbben nem tud­­ták, mit cselekszenek. Nyugat-Európa népei bizony nem fog­ták fel, mi tör­ténik: hogy ami­re a végsőnek szánt csapást mérik a cinkosságukkal, azok az éltető hagyo­má­­nyok. A sajátjaik is.
   Nem volt még tudomásuk a közelgő veszedelemről. De ma már szembe kell nézniük a keresztény nemzeteknek a nem­zethalál rém­ké­pével. És ha méltóképpen szembenéznek vele, megértik azt is, hogy Trianon rejté­lyes urai miért éppen Magyaror­szágot akarták megsemmisíteni. Tudták azok, hogy itt vetheti meg a lábát az, aki a kizökkent időt helyretolja: aki visszavezetheti a ke­resz­ténységet a szakrális hagyományokhoz. Az éltető hagyományokhoz.
    Aki ma felelősen küzd a nemzethalál réme ellen, aki nemzete szá­mára a bizton­ságos jövendő feltételeit szeretné megteremteni, az ma már Trianon ellensége. És akkor is, ha látszatra nemzetének nincs kö­ze Trianonhoz, akkor is, ha látszatra nem­zete Trianon kedvez­mé­nyezettje.

*** www.nemzetihirhalo.hu ****