Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: laborcsándor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: laborcsándor. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 12., hétfő

Megdöbbentőnek tartja a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke Szilvásy Györgyék felmentő ítéletét - PestiSrácok.hu

Megdöbbentőnek tartja a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke Szilvásy Györgyék felmentő ítéletét - PestiSrácok.hu

http://pestisracok.hu/megdobbentonek-tartja-nemzetbiztonsagi-bizottsag-alelnoke-szilvasy-gyorgyek-felmento-iteletet/

2016-09-08


Megdöbbentőnek tartja a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori vezetőit és a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati miniszterét, Szilvásy Györgyöt is érintő, kémbotrány néven elhíresült büntetőper elsőfokú, felmentő ítéletét Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke. A Fidesz politikusa annak fényében lepődött meg igazán, hogy a bíróság bűncselekmény hiányában mentette fel Szilvásyékat. Ugyancsak rácsodálkozott a törvényszék döntésére Gulyás József, a bizottság korábbi, SZDSZ-es tagja is, aki szerint az ügyben olyan súlyos szakmai hibák, szabálytalanságok történtek, hogy ennek valamilyen következménye kellett volna, hogy legyen. 
Ismert, a Kaposvári Törvényszék nem jogerősen, első fokon  felmentette a kémper vádlottjai a csütörtökön meghozott határozatában. Az ügyészség Galambos Lajosnyugállományú vezérőrnagyot, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2004 és 2007 közötti főigazgatóját kémkedéssel, Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét felbujtóként elkövetett kémkedéssel, Laborc Sándor volt dandártábornokot, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2007 és 2009 közötti főigazgatóját kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással, P. Lászlót, a kémbotrányban felbukkanó, orosz hátterű biztonságtechnikai cég tulajdonosát államellenes bűncselekményekkel vádolta meg.
szilvasy-mno.hu_
Gyurcsány volt titokminiszterét kémkedésre való felbujtással vádolják. fotó: mno.hu

A BÍRÓSÁG SZERINT NEM TÖRTÉNT KÉMKEDÉS

Az ügyészség bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása miatt fellebbezett a döntés ellen, a védők pedig tudomásul vették a nem jogerős ítéletet. Molnár Lajos,Galambos Lajos ügyvédje a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, hogy a bíróság bűncselekmény hiányában mentette fel a vádlottakat, illetve osztotta a védelem álláspontját éskimondta, hogy ebben az ügyben „sem kémkedés, sem kém nem volt” Molnár Lajos hozzátette, a megismételt eljárás körültekintő és tisztességes volt. Sebes PéterSzilvásy György védője szintén azt nyilatkozta portálunknak, hogy a törvényszék megállapította, egyik vádlott sem követett el bűncselekményt. Az ügyvéd szerint a tárgyaláson elhangzott az is, hogy a bíróság nem azt mondta, hogy ami a vádiratban van, az nem igaz, hanem, hogy az nem bűncselekmény. A volt titokminiszter képviselője hangsúlyozta még, hogy az ügyész ugyanazt a vádbeszédet mondta el, mint amit korábban a Debreceni Törvényszéken is előadott, annak ellenére, hogy ebben az eljárásban több új tanút is meghallgattak.  Zamecsnik Péter, Laborc Sándor ügyvédje is elégedett az ítélettel. A PestiSrácok.hu-nak úgy fogalmazott, hogy azért is örül ennek a döntésnek, mivel már az eljárás kezdete óta meg volt arról győződve, hogy  a vádlottak nem követtek el bűncselekményt. Hozzátette:jogerős döntés az ügyben csak valamikor a jövő évben várható.
nemeth atv
A Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke is megdöbbent Szilvásyék felmentésén. Fotó: atv.hu

NÉMETH SZILÁRD MEGDÖBBENT AZ ÍTÉLETEN

Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke röviden csak úgy kommentálta a PestiSrácok.hu-nak a Kaposvári Törvényszék határozatát, hogy “az mindig önmagáért beszél, ha egy ellenzéki politikust felment a bíróság”Németh Szilárd, a  bizottság alelnöke azonban portálunknak úgy nyilatkozott, hogy megdöbbentőnek tartja a törvényszék ítéletét, különösen annak fényében, hogy a bíróság bűncselekmény hiányában mentette fel Szilvásy Györgyéket. A politikus ugyanakkor hangsúlyozta, addig nem szeretne erről az ügyről bővebben nyilatkozni, amíg a bizottság nem ismeri meg a kémper ítéletének írásba foglalt indokolását. Meglepte a felmentő ítélet Gulyás Józsefet, a Nemzetbiztonsági Bizottság korábbi SZDSZ-es tagját, aki szerint ebben az ügyben olyan súlyos szakmai hibák, szabálytalanságok történtek, hogy ennek valamilyen következménye kellett volna, hogy legyen. Hozzátette, hogy az eljárást természeténél fogva ugyan nem ismerheti teljes részletességében, de a nyilvánosságban megismerhető információk alapján rácsodálkozott az elsőfokú, felmentő ítéletre. Gulyás József kiemelte még, úgy látja, hogy a ciklusváltást követő szolgálati vezetés és az ügyészség munkája csak arra volt elegendő, hogy “megpiszkáljanak egy ügyet, de úgy tűnik, hogy az orosz szállal is rendelkező ügyben mintha nem fűződne érdek a teljes körű feltáráshoz"
kémügy
A Debreceni Törvényszék három éve börtönbüntetésre ítélte Szilvásy Györgyöt és az NBH volt vezetőit. Fotó: MTI

EGYSZER MÁR ELÍTÉLTÉK SZILVÁSYÉKAT

Érdemes megemlíteni, hogy a Debreceni Törvényszék ugyanakkor 2013. július 5-én kihirdetett elsőfokú ítéletében még elmarasztalta Szilvásyt és az NBH volt vezetőit. Galambos Lajos nyugállományú vezérőrnagyot, elsőrendű vádlottat akkor kémkedésért 2 év 10 hónap börtönre ítélte a bíróság. Szilvásy György másodrendű vádlott, a Gyurcsány-kormány titokminisztere felbujtóként elkövetett kémkedésért 2 év 10 hónap börtönt kapottLaborc Sándor volt dandártábornok, negyedrendű vádlottat az elsőfokú bíróság kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt egy év börtönre ítélte, melynek végrehajtást két év próbaidőre felfüggesztette. P. László harmadrendű vádlottat viszont, a kémbotrányban felbukkanó, orosz hátterű biztonságtechnikai cég tulajdonosát az államellenes bűncselekmények elkövetésének vádja alól felmentette a törvényszék. Az ügy iratanyagát 2040-ig titkosították. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2015 júniusábanmegalapozatlanság és eljárási szabálysértések miatt megsemmisítette az elsőfokú, elmarasztaló ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsát, amely tavaly novemberben kezdte tárgyalni a büntetőügyet.

ÁLLAMTITKOK KERÜLHETTEK OROSZ KÉZBE

Noha a büntetőügy minden részletét államtitokká minősítették, korábban más lapok mellett a Magyar Nemzet írt bővebben az ügy hátteréről. Eszerint a feljelentést vélhetőleg a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) és az Alkotmányvédelmi Hivatal tette 2011 tavaszán, a nyomozás 2011 júliusában kezdte el a Budapesti Katonai Ügyészség(BKÜ) államellenes bűncselekmények gyanúja miatt. A Magyar Nemzet szerint az NVSZ olyan bizonyító erejű dokumentumokkal rendelkezett, amelyek igazolják, hogy a Gyurcsány-kormány idején az akkori Nemzetbiztonsági Hivatal egyes vezetői tudtával a magyar elhárítás kényes adatai kerültek orosz kézbe, állítólag a MOL megszerzése érdekében. A lap szerint az NVSZ egy olyan fedett akció részleteit derítette fel, amelyben az NBH Liszt Ferenc repülőtéren szolgáló munkatársai a reptér védelmét ellátó Zömök Kft. embereivel együttműködve lehetővé tették, hogy poligráfos ellenőrzéssel megbízott oroszok és eszközeik feltűnés nélkül érkezzenek majd távozzanak. A PestiSrácok.hu összeállítását a kémperről ITT olvashatja el.
http://pestisracok.hu/borton-a-titkosszolgalati-vezetoknek-kemper-kiskate/
Címlapfotó: MTI


nemeth atv

2014. augusztus 29., péntek

Pesti Srácok: Kinyílt a vadrózsa - és - Nyári menü a Menzában: Gevara és Gyümölcsöskert – A Portik-Laborc találkozó kitakaratlan lehetséges jegyzőkönyvének második része!

KINYÍLT A VADRÓZSA – ITT A PORTIK-LABORC TALÁLKOZÓ KITAKARATLAN, LEHETSÉGES JEGYZŐKÖNYVE!





Schmidt Mária, Spéder Zoltán, Pintér Sándor, Gyárfás Tamás, Fenyő János, Princz Gábor, Petőfi Attila – többek között róluk beszélt Portik Tamás maffiózó, Laborc Sándor, a titkosszolgálat volt vezetője, illetve kísérőik, Vajtó Lajos és Glemba Zoltán 2008. júniusában a Vadrózsa étteremben. Legalábbis ez olvasható a PestiSrácok.hu-hoz névtelenül eljuttatott dokumentumban, amely az étteremben folyt beszélgetés lehetséges leirata, a nevek kitakarása nélkül. Emlékezetes, két találkozón a Gyurcsány Ferenc bizalmasának számító Laborc fideszes politikusok kompromittálásával bízta meg az éjszakai élet rettegett, azóta 11 évre ítélt figuráját, cserébe különféle előnyöket ígért Portik Tamásnak. A titkosítás alól feloldott, hiteles, de anonimizált jegyzőkönyvet a PestiSrácok.hu közölte elsőként. Azt persze nem tudjuk, hogy a hozzánk most eljuttatott dokumentum egyezik-e az eredetivel, ugyanis nincs rajta pecsét, aláírás, vagy bármi olyan jelzés, ami hitelesítené. Ám kétségtelen: ez egy hihetőnek tűnő verzió. Cikkünk végén a teljes dokumentumot közreadjuk. 
SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Figyelemre méltó dokumentumot küldött egy ismeretlen a PestiSrácok.hu szerkesztőségének, amelyben a titkosítás alól feloldott, anonimizálva éppen a portálunk által elsőként nyilvánosságra hozott Portik-Laborc találkozók leiratát rejtette – kitakaratlanul. Mivel a dokumentumon semmilyen pecsét, aláírás, vagy jelzés nincs arra vonatkozóan, hogy ez az eredetinek bármilyen változata, ráadásul a betűjelek – amelyek a megszólalót jelölik – sem azonosak az anonimizált változattal, ezért nincs okunk biztosan azt állítani: birtokunkban van az eredeti jegyzőkönyv. Ha ez így volna, államtitkot sértenénk, így azonban biztosan csak annyit közölhetünk: az ismeretlen által küldött dokumentum egy lehetséges verzió a maffiafőnök és a kémfőnök megbeszéléseiről. Az információk így is életszerűnek és érdekesnek tűnnek, és nem csak azért mert arról is szó esik, hogy vannak jobb- és baloldali gengszterek, vagy jobb- és baloldali rendőrség, hanem azért is, mert jól látható, miként volt/van jelen a politikában és a közéletben a szervezett bűnözés.
Schmidt Mária messziről jött, de messzire is jutott Fotó: emlékpontok.hu
Schmidt Mária messziről jött, de messzire is jutott Fotó: emlékpontok.hu

SCHMIDT MÁRIA, MINT BALOLDALI

Miként az korábban kiderült, Laborc Sándor, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatának azóta kémkedés miatt nem jogerősen elítélt vezetője, Glemba Zoltán egykori III/III-as ügynök, egyben Laborc jobbkeze, valamint Vajtó Lajos MSZP-közeli üzletember és az azóta a Prisztás-gyilkosság miatt 11 évre elítélt Portik Tamás elsőként 2008 június 23-án, a budai Vadrózsa étteremben találkozott. Az izgalom az ötödik oldalon kezdődik, amikor Portik arról beszél, hogy a Vadrózsában történt találkozó előtti napon járt Balatonon, ahol összefutott az Index.hu vezetőivel, akik “hát nagyon gazdag emberek, és, hát mondjuk úgy, hogy nem baloldali érzelmű emberekről van szó”.Ezek között az emberek között említette meg Schmidt Máriát a Terrorháza főigazgatóját, aki Laborc szerint “nagyon messziről jött”, “és most már gazdag is.”Szóval Portik ott folytatta, hogy ezen az ominózus balatoni találkozón a “gazdag” indexes tulajok Gyurcsány Ferencet dicsérték, hogy milyen “ellökhetetlen” és “minden oldalról mindent kibír”.

PORTIK PINTÉRRE FÚJT A LEGINKÁBB

Aztán Laborc felvázolja, miért is ültek le Portikkal tárgyalni, majd Portik magyarázza el motivációt, hogy jobboldali támadásnak van kitéve, s nem más, aki ezt a támadást ellene irányítja, mint a jelenlegi belügyminiszter, Pintér Sándor. Akinek meggyőződése, hogy Portik sok baloldali disznóságról tudhat, sőt, Pintér szerint részt vett az 1998-as eseményekben, ami két dologra utalhat: a választások előtti pártszékházak elleni kézigránátos robbantásokra, vagy a Fenyő-gyilkosságra. Nos, Portik állítja, a különös módon már 2008-ban (!) “jobboldalnak” nevezett rendőrség azt akarja tőle, hogy valljon színt és tegyen terhelő vallomásokat baloldali politikusokra és segítsen felgöngyölíteni az olajügyeket. (Megjegyzendő, hogy pár mondattal lejjebb Portik maga árulta el, hogy vitt pénzt baloldali politikusnak, így talán akár jogosnak is tekinthető a “jobboldali” rendőrség érdeklődése – a szerk.) A maffiózó nem is érti, hogy az utána érdeklődő rendőrség feje, Petőfi Attila “most kivel van”, hiszen Portik azt hallotta róla, hogy “ő is a mi irányvonalunkat képviseli”, magyarul baloldali.
A Korda-villa szervezkedőinek végül nem sikerült megbuktatni az első Orbán-kormányt  Fotó:  Velvet.hu
A Korda-villa szervezkedőinek végül nem sikerült megbuktatni az első Orbán-kormányt Fotó: Velvet.hu
Aztán Laborc visszatér Pintér Sándorra, akiről azt állítja, hogy – 2008-ban – “még mindig elég erős” a hatalma a rendőrségen belül, mert legutóbb, amikor a rendőrök kinevezéséről volt szó, “azért ő hallatta a hangját, és módosításokra is került sor.” Laborc panaszkodik is, hogy nem túl szerencsés, ha “hosszú-hosszú évtizedeken keresztül valakinek a keze nyoma ilyen mélységet, mélységben nyúl bele…” a szervezet működésébe, és az sem tetszett a kémfőnöknek, hogy az akkor mundért nem viselő Pintérhez előbb eljutottak a rendőrség dolgairól szóló információk, mint akár hozzá. Megemlítik aztán Tasnádi Pétert, aki ugyan szerintük rászolgált a hatóságok vegzálására, de azt mégis a Pintérrel való rossz viszonyából eredeztetik, valamint abból, hogy 1999-ben Tasnádi szervezésében szocialista és szabad demokrata politikusok, és baloldali médiaszemélyiségek (Schmuck Andor, Csintalan Sándor, Karl Imre, Hack Péter, Aczél Endre, Juszt László és mások) titkos megbeszéléseket tartottak Korda György táncdalénekes villájában. Ezeken a találkozókon az első Orbán-kormány leváltásának módjáról egyeztettek.

INTERNETES MÉDIABIRODALOM AZ ALVILÁG KEZÉBEN

Nemrég fogták el Németországban Holmann Endrét a Generál Média Kft. tulajdonosát, akit adócsalásért köröztek a Portik-ügyek napvilágra kerülése óta. A sajtó csak sejtette, hogy a médiacég Portik Tamás érdekeltsége, a portálunkhoz eljuttatott állítólagos jegyzőkönyvben Portik azonban feketén-fehéren beszámol arról, hogy a Generál Média az “hozzá tartozik”. Ezt – mint korábban már többen megírták – annak okán közli Laborccal, hogy milyen segítséget tud nyújtani az MSZP-nek, hogy 2010-ben győzni tudjanak a választásokon. Portik elmondja, hogy a Generál Média üzemeltette a MyVIP nevű, kétmillió regisztrált taggal rendelkező közösségi oldalt, valamint beszámol arról is, hogy megvásárolta a – jelenleg nem működő – Olympia.hu és “most jön” a Sporthíradó.hu, amely állítása szerint napi 400-500 ezer látogatóval bír. Mint Portik állítja, nagyjából 2-3 millió ember “között tudok kapcsolatot teremteni.” A rendszert ráadásul már egyszer-kétszer kipróbálták: ismert rendezők filmjeit – Bacsó Péter: Majdnem szűz, Koltay Róbert: Megy a gőzös – promotáltak az rajtuk- magyarázza Portik. Megjegyzi, BacsóvalAndy Vajnán keresztül ismerkedett meg. Médiakapcsolataival hencegve Portik megemlítette még Nobilis Kristófot, az Index.hu tulajdonosát, valamint a Hírkereső nevű portált is, így ajánlva fel segítségét Laborc Sándornak.
Portik az Index.hu tulajdonosával, Nobilis Kristóffal való ismeretségével is hencegett Laborc előtt  Fotó: Nol.hu
Portik az Index.hu tulajdonosával, Nobilis Kristóffal való ismeretségével is hencegett Laborc előtt Fotó: Nol.hu

GAZSÓ L. IS PORTIK SPANJA VOLT?

A médiáról szólva Széles Gáborról is szó esik, meglepő módon Portik azt állítja, hogy dolgozott vele, sőt, a Magyar Hírlap egykori főszerkesztőjéről, az MTI jelenlegi vezérigazgatójáról,Gazsó L. Ferencről úgy fogalmazott, “azt mi adtuk…vele is dolgozunk…”. Szélesről Laborc kifejti, hogy a vállalkozó a nagy jobboldaliságában elfelejtette, hogy kik álltak mögötte – pénzügyileg és politikailag – akkor, amikor az Ikarust és a Videotont egy forintért vásárolta meg a kilencvenes években, meg azt, miként kötött üzleteket a két cég és kiből élt. Ugyanebben a körben említették Demján Sándor nagyvállalkozót, aki a nyolcvanas években egyedüliként árult az országban banánt, mert – miként Laborc fogalmazott – “Fekete Jánossal a háttérben ezt meg tudta finanszírozni, ez működött is egy ideig és elég sok mindenki ehhez felcsatlakozott, akkor kialakult az ő kapcsolatrendszerük, na most ezeket hajlamosak sokan elfelejteni.”

AHOL KÉSZPÉNZ VAN, OTT NINCS IDEOLÓGIA…

A beszélgetőpartnerek szerint az üzletben nincs jobb, vagy baloldali értékrend. Ahol készpénz van, ott nincs ideológia. Vajtó Lajos erre azt a példát hozta föl, amikor Deutsch Tamás sportminiszterként Demszky Gábor főtanácsadója, Mesterházy Ernő cégét bízta meg az összes sportlétesítmény takarításával, őrzésével, karbantartásával. A Future Clean Zrt. több milliárdot kaszált az üzleten. Vajtó fel is teszi a kérdést: “Mi volt ez?”Később Glemba Zoltán megállapítja, hogy egyedül pénzpártiság van, ami jó, mert akkor nincs vita, csak a profit. Aztán rátérnek a pártpénztárnokok kitárgyalására, Simicska Lajosra és Puch Lászlóra, akiket lényegében egymáshoz mérten hasonlónak tartanak.
Pintér Sándor belügyminisztert még a baloldalon is tisztelik Fotó: Hírtv.hu
Pintér Sándor belügyminisztert még a baloldalon is tisztelik Fotó: Hírtv.hu

A LEGNAGYOBB TITKOK TUDÓJA

A beszélgetés később visszatér a rendvédelemhez. Megjegyzik, hogy Gyurcsány azért nevezte ki országos rendőrfőkapitánynak a pénzügyőrségtől érkezett Bencze Józsefet, mert ő nem Pintér Sándor embere, de Glemba Zoltán azért állítja, “nem tudok a rendészeten belül mondani, aki valamilyen összefüggésben a Sándorral ne tartana (kapcsolatot- a szerk), ha más nem áttételesen.” Sőt, Vajtó Lajos egyenesen odáig van Pintértől, akit állítása szerint ismer, és jó embernek, “komoly pasinak” tart, aki ” imádja a feleségét, rendszeresen viszi magával mindenhova, szereti a családját, halál normális ember szerintem, és hát az nyilvánvaló, hogyha valaki ilyen életpályát kormánytagsággal és belügyminiszterséggel zár, hát nyilvánvaló, hogy kézben akarja tartani.” Vajtó szerint Pintérből Kuncze csinált ellenséget, amikor 1996 végén, vezérkarával együtt leváltotta az országos rendőr-főkapitányi posztról. Vajtó szerint ” a legnagyobb titkok tudója ő, nincs hozzá hasonló.”

ÜZENET LEHETETT CSÁNYIÉK HELIKOPTERBALESETE

Ehhez a témához kapcsolódva jön szóba Csányi Sándor OTP-vezér is, akit a társaság – élén Vajtóval – szintén nagy formátumú embernek tart, de nem is ez a lényeg. A 17. oldalon lévő beszélgetésfoszlányokban homályos utalás van a társaság találkozója előttéppen egy nappal korábban, 2008 június 22-én történt helikopter balesetre, amely Csányi Sándor nagybajomi birtoka fölött történt. A jármű, fedélzetén a bankvezér ismerőseivel, felszállás után lezuhant, az utasok közül négyen súlyosan megsérültek, de mindenki életben maradt. Csányi egyébként nem volt a gépen, amely az egyik cégének tulajdonában volt. A balesetről szólva Portik azt mondja, “Most már csak el kell hitetni vele, hogy nem ő ellene irányult…” Aztán pár mondattal lejjebb: “Ha mondjuk – tételezzük föl -, ő ezt a történetet úgy rakja el az agyában, hogy ez valójában neki szólt. Mert, hogy az a történet azért fontos, nem tudom, azért, persze gondolom nálam jobban vannak önök informálva. Mondom ez egy improvizatív helyzet volt, tehát megjött.” A sorokat olvasva nagyon az a benyomása lehet az embernek, hogy Portik úgy beszél az egy nappal korábbi esetről, mintha többet tudna róla, mint amit elmondott. Később pedig fölemlegették a Synergon informatikai társaság négy vezérének halálával végződött 2001-es légibalesetet, amikor az üzletemberek magánrepülője Somogy megye fölött felrobbant és lezuhant. Vajtó – Laborc derültsége közepette – titokzatosan meg is jegyzi, hogy “És a légköri viszonyok… nem voltak olyan rosszak a Synergon-os időszakban.” A lényeg, Laborc szerint, hogy legyen valamiféle stabilitás, és normális viszonyok, amik között aztán a nagyok megegyeznek, és lesz “két helikopter, amik nem fognak sokat repülni az elkövetkezendő időszakban.” Portik rákontráz: “Szerintem nem fog többet, ez csak ilyen megérzés.” Ez a kódolt beszélgetés arra utalhat, hogy Csányit a helikopterének megbabrálásával megfenyegethették, de hogy ki lehet a másik helikopteres, amelyik vélhetőleg ugyanúgy járhatott, mint Csányi, nem tudni.
A nagy titkok tudói egyben barátok is Fotó: origo.hu
A nagy titkok tudói egyben barátok is Fotó: origo.hu

ÉS MI MIBEN TUDNÁNK SEGÍTENI, TISZTELT MAFFIAFŐNÖK ÚR?

A bankvezér magánéletének kibeszélése után Laborc felteszi a kérdést, mi az amiben ők tudnak segíteni Portiknak, mire a maffiózó az úgynevezett A1-es történetet kezdni elmesélni. Ennek az ügynek volt a következménye, hogy 2009-ben elfogták Turi Tibort és Dévényi Tamást Óbudán a Lajos utcai A1 Wellnes irodájában. Az edzőterem tulajdonosa, Fönyedi András ugyanis feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodában (NNI), miszerint a két férfi két társukkal, Drobilich Gáborral és Várhegyi Zoltánnal együtt megzsarolta őt. A vállalkozó a nyomozó hatóságnak arról számolt be, hogy 2004-ben 50 millió forintot kapott kölcsön Turitól és Dévényitől a fitneszterem-hálózat létrehozására, ám ennél jóval többet, 132 millió forintot kellett volna nekik visszafizetnie. Ráadásul ez az összeg csupán a kamat volt, a zsarolók ugyanis még a kölcsönadott összeget, az 50 milliót is ki akarták szedni belőle. Bizonyára hűséges olvasóinknak ismerősen csengenek ezek a nevek, hiszen ők – Turin kívül - az Energol Rt. egykori vezetői, Portik volt üzlettársai. Nem tudni biztosan, miért volt Portiknak fontos ez az ügy, hacsak azért nem, mert élettársa, Halmos-Riskó Alma egyik legjobb barátnője az a Mészáros Réka fitness világbajnok, akinek a férje a megzsarolt Fönyedi András. Mindezeket persze nem említi Portik, csak azt, hogy Drobilich és Dévényi Tamás a jobboldali rendőrség besúgói, akiket 72 óra után ki is engedett a bíróság. Mondjuk tény, hogy Drobilich Gábor eddig minden nagyobb leszámolásos ügyet megúszott, de ahogy Radnai László maffiafőnökből együttműködő tanú lett, úgy az sem elképzelhetetlen, hogy Drobilich meg rendőrségi besúgó. Igaz, miként azt már korábbi cikkeinkben is kielemeztük, Portik is az volt egy ideig.

KI KINEK AZ ALVILÁGI BESÚGÓJA?

Az azonban nem annyira világos mit ért azon Portik, hogy Radnai és Drobilich a “jobboldali rendőrséggel” karöltve söpörték el az ellenlábasaikat, máskor pedig Drobilich Gábor súgja be Radnait, akit egy “bekészített” ügyben – a kecskeméti maffiaperben – 12 évre ítélnek. Sorra veszik a rendőrség fiaskóit is, a móri mészárlás ügyét, a Szlávy Bulcsú meggyilkolását, meg a Fenyő-ügyet, mind, mind olyan aspektusban, hogy azokban Pintér Sándor emberei, barátai – Bolcsik Zoltán vezérőrnagy, jelenleg az Nemzeti Védelmi Szolgálat vezetője, Horváth András, nyugalmazott rendőr dandártábornok, illetve korábban az NNI döglött ügyek osztályát vezető Kovács Lajos ezredes – dolgoztak, és azért mentek félre ezek a nyomozások, mert mindegy volt, csak eredmény legyen, hogy később Pintér előre tudja tolni ezeket a barátait. Érdekes, amikor Portik az NNI korábbi helyettes vezetőjéről, Krajnyák Péterről megállapítja, hogy ő legalább baloldali és neki kéne vezetni az irodát, Laborc és Glemba erősen tiltakozik, hogy “azért lennének nála jobbak is”. Krajnyák Péterről tudni érdemes, hogy a felelsége, Horváczy Emese volt egy időben az NNI, majd Draskovics Tibor idején a Belügyminisztérium szóvivője. Nem véletlenül, hiszen úgy tudjuk, Horváczy az akkori minszterelnök, Gyurcsány Ferenc feleségének, Dobrev Klárának az osztálytársa volt, és azóta is jó kapcsolatot ápolnak egymással.
Fenyő János egy Berlusconi-féle médiabirodalmat épített, amibe beleillett volna Gyárfás Tamás Nap-keltéje Fotó: Fotóklikk.hu
Fenyő János egy Berlusconi-féle médiabirodalmat épített, amibe beleillett volna Gyárfás Tamás Nap-keltéje Fotó: Fotóklikk.hu

A FENYŐ-GYILKOSSÁG MINDIG TABU LETT

A Fenyő-ügy kitárgyalásakor Laborc és Glemba, de Vajtó is értetlenkedik, hogy a megbízó ellen egyértelmű bizonyítékok vannak, például hangfelvétel, de a személye “legfölsőbb, magasabb szinten mindig tabu lett.” Laborc meg is jegyzi, hogy “persze lehet bizonyos mértékig tabu, de, hátha egyértelműek a bizonyítékok, akkor nem lehet védeni, akárki is az.” Aztán Vajtó előad egy kicsit homályos monológot, hogy amikor Gyárfás Tamást meghallgatták, egymásnak ellentmondásos vallomást tett, annyi azonban kiderült, hogy egy szerb embernek adott 100 millió forintot. Vajtó szerint amikor rákérdeztek, hogy miért, Gyárfás azt válaszolta, mert megzsarolták. Aztán Vajtó azt részletezi, hogy Fenyőnek milyen meccsei voltak a televízióban, s miként lett az akkori elnök, Peták István a legnagyobb ellensége azzal, hogy a Napkeltét végül Gyárfásnak adta, akire Vajtó szerint Fenyő szintén ellenségként tekintett. Fenyő – Vajtó állítása szerint – meg is kérte arra, hogy a jó médiakapcsolatait fölhasználva szellőztesse meg, hogy Gyárfás Tamás megvásárolt egy jogerős ítéletet azzal, hogy a döntést hozó bíró lányát a televíziójában foglalkoztatta. Glemba szerint az indíték a Napnál világosabb volt, erre Portik megkérdezi a titkosszolgát, hogy akkor őt miért hívta be Kovács Lajos ezredes a rendőrségre, hogy vallja azt: Gyárfás felkérte őt Fenyő megölésére, holott ez, állítása szerint nem történt meg. Ráadásul úgy – mondja Portik -, hogy “jogerős bizonyítékok” voltak a rendőrök kezében. Glemba szerint ez nem gyengíti az ő következtetéseit, sőt megerősíti, hiszen Kovács Lajos neki egyszer elmondta, hogy miután a sajtóban megjelentek Gyárfás Tamás kétes üzleti manővereiről szóló anyagok, akkor bement hozzá a rendőrségre, hogy “mosdassa magát”. Kovács szerint “hátha nem követett el valamit, akkor miért mosdatná magát – nem?” Ez a beszélgetésfoszlány a Gyárfás-Fenyő háborúra utalhat. Mindketten gyűjtötték egymásról a terhelő adatokat, Fenyőnek is vaskos dossziéja gyűlt össze Gyárfás kétes ügyeiről, amit eljutattott a sajtónak. A beszélgetőtársak azt is kielemezték, hogy miért nem lehetett a Postabank egykori vezére, Princz Gábor a megbízó. Vajtó szerint neki Princz azt mondta: “Hát, ha haragudtam is rá, ha át is baszott, nekem egy Fenyő nem tétel.”

EGY ALBÁN MAFFIÓZÓNAK KELLETT VOLNA GYANÚBA KEVERNIE A FIDESZESEKET

A politikai-alvilági játszmák bennfentes kivesézése után az asztaltársaság visszatér találkozásuk eredeti céljára: a fideszes politikusok körüli rágalomhadjárat keltéséra, a valós, vagy kreált ügyeken nyugvó politikai lejárató akciók megszervezésére. Mint már a jegyzőkönyvek anonimizált változatának másfél évvel ezelőtti megszellőztetésekor is egyértelművé vált: Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök egyik legfontosabb bizalmi embere, a titkosszolgálatot felügyelő és immár kémkedésért első fokon elítélt Laborc Sándor különféle jelentős előnyökért cserébe arra kéri fel az alvilág legrettegettebb alakját, Portik Tamást, hogy segítsen a jobboldal lejáratásában. 2008-ban járunk, ekkor a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon, illetve az Apró-család nevével fémjelezhető kör ezek szerint még lehetségesnek tartotta a baloldal durva népszerűségvesztésének megállítását. Ehhez nem félt az alvilágot segítségül hívni.
Tehát a négy férfi ismét az MSZP-kormányt és Gyurcsányt támogató akciókról kezd beszélni. Ebben a körben vetődik fel egy albán bűnöző, Salihi Mead neve, akit Mehátnak neveznek. Bár Portik szerint Mead a “jobboldali rendőrség” embere, de rajta keresztül meg lehetne szorongatni jobboldali politikusokat. Az albán említése több kérdést vet fel. Úgy tudjuk, hogy Mead éppen Portik köreihez tartozik – egyes feltételezések szerint még a testőre is volt -, és a hazai albán csoportokat irányította. Ennek tükrében érdekes, hogy Portik a beszélgetésen úgy tesz – legalábbis a leírtak szerint -, mintha nem is ismerné a férfit. Úgy tudjuk, hogy Meadkábítószer terjesztéssel is foglalkozik, Laborc nem véletlenül jegyzi meg: “Engem egyenlőre azok a pici pillanatok érdekelnek, amikor kiosztotta a Mehát a különböző politikusoknak a napi adagot.” És vélhetőleg ez az a vonal, amelyben lehetőséget lát Portik és Laborc a politikusok lejáratására, zsarolására. Bár Portik felvet egy másik vonalat is, méghozzá rendőri vonalon, ugyanis azt állítja, hogy a “jobboldali rendőrség”, azaz a Nemzeti Nyomozó Iroda akkori vezetője, Petőfi Attila korrupt. A beszélgetés fontos része, ahol Portik és Laborc megegyezik abban: a lejárató sztorinaknem kell feltétlenül valósnak lennie, elég egy terhelő vallomás kicsikarása és megszellőztetése a haveri médiában. A Vadrózsa étteremben számos célszemélyre utalgatnak, de a lejáratandó politikusok közül név szerint csak Rogán Antalt említik meg.  Aztán a titkosszolgálat és az alvilág következő találkozóján, a Menzában már sokkal konkrétabb dolgokról esik szó. Külön pikantériát ad a beszélgetésnek, hogy az egyik asztaltárs, Vajtó Lajos amellett, hogy az MSZP-SZDSZ-kormányzás idején a Nemzeti Lóverseny Kft.-t vezethette, a Nemzetközi Kábítószer és Terrorizmus Elleni Tisztek és Civilek Egyesületének elnöki posztját is betöltötte!
Fenyő János leginkább a szocialistákhoz húzott Fotó: MTI/ Soós Lajos
Fenyő János leginkább a szocialistákhoz húzott Fotó: MTI/ Soós Lajos
Portik a beszélgetések során hű baloldaliként, az MSZP tántoríthatatlan támogatójaként tünteti fel magát és minden szolgálatát felajánlja a pártnak és Laborc Sándornak. A bűnös összjáték egyébként részleges kudarcot vallott. Az első célszemélyek a PestiSrácok.hu korábbi értesülése szerint Kósa Lajos, Kövér László, Rogán Antal és Lázár János voltak, ám a fagyi mindjárt az elején visszanyalt, amikor egy Rónai Attila nevű vállalkozó vallomásával korrupciógyanúba keverte Kósa Lajost, Debrecen polgármesterét, ám röviddel azután egy internetes videóban vallotta be, hogy Portik Tamás zsarolta meg, ennek hatására tett valótlan állításokat.
Ezeken a találkákon tehát mindkét oldalon rovott múltú, részben mára elítélt alakok, bűnözők ültek. Állításaikat – amennyiben ez a beszélgetés valós leirata - természetesen nem lehet készpénznek venni, viszont a találkozó ténye és az ott folytatott beszélgetés kitűnő korrajzot nyújt Magyarország 2010 előtti történetéről.
A PestiSrácok.hu által most közreadott szövegben I-vel Laborc Sándort, G-vel Glemba Zoltánt, I2-vel Vajtó Lajost, I3-al Portik Tamást jelöli a dokumentum.

JEGYZŐKÖNYV I.


Nyári menü a Menzában: Gevara és Gyümölcsöskert – A Portik-Laborc találkozó kitakaratlan lehetséges jegyzőkönyvének második része!:


'via Blog this'

Miközben az őszödi beszéd kiszivárogtatásának titkosszolgálati vizsgálata miatt elrendelt Gyümölcsöskert fedőnevű akció – az Alkotmányvédelmi Hivatal által februárban nyilvánosságra hozott jelentéséből kiolvashatóan – 2007 május 7-én lezárult, a Portik-Laborc találkozókról készült, a PestiSrácok.hu-hoz névtelenül eljuttatott dokumentum szerint a színfalak mögött tovább folytatódott. Olyannyira, hogy azt sem lehet kizárni, akár Portik Tamás is részt vehetett a kiszivárogtatásban. Portálunk most a Menza étteremben, a kémfőnök és a maffiózó találkozóját rögzítő dokumentumokba enged betekintést, amit a cikk végén közreadunk. Az iratokról korábbi cikkünkben már megjegyeztük: nem tudjuk, hogy az anonimizált jegyzőkönyvek hiteles leirata-e. Az viszont most már kiderült a Belügyminisztérium minapi közleményéből, hogy államtitoksértést nem követtünk el.
SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Folytatjuk az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója, Laborc Sándor és a magyar maffia egyik rettegett vezetője, Portik Tamás két találkozójáról készült lehallgatási jegyzőkönyvek közreadását, amelynek kitakaratlan verzióját egy ismeretlen küldte el a PestiSrácok.hu szerkesztőségének. Miként azt az előző, a Vadrózsa étteremben folyt megbeszélésről szóló cikkünkben jeleztük, nem tudjuk, hogy a hozzánk eljuttatott dokumentum egyezik-e az eredetivel, ugyanis nincs rajta pecsét, aláírás, vagy bármi olyan jelzés, ami hitelesítené. Az viszont bizonyos, hogy a Belügyminisztérium minapi közleményében azt közölte a HírTv-vel, portálunk nem sértett államtitkot a dokumentumok nyilvánosságra hozatalával. Az is emlékezetes, hogy a titkosítás alól tavaly feloldott, hiteles, de anonimizált jegyzőkönyvet a PestiSrácok.hu közölte elsőként.

VADRÓZSA UTÁN MENZA

Miként az ismert, a Gyurcsány-kormány kémfőnöke, Laborc Sándor, műveleti helyettese, Glemba Zoltán, valamint Vajtó Lajos MSZP-közeli üzletember, valamint az azóta a Prisztás-gyilkosság miatt 11 év fegyházra ítélt maffiózó, Portik Tamás elsőként 2008 június 23-án, a budai Vadrózsa étteremben találkozott elsőként, majd három napra rá, június 26-án, a Liszt Ferenc téri Menza kávézóban folytatták a beszélgetést. Miközben a Vadrózsában még csak egyfajta felajánlkozás történik: miként tud a maffiózó segíteni a baloldali kormánynak, hiszen Portik retteg, hogy két év múlva esetleg kormányváltás lesz, a Menzában már nyíltan beszélnek arról, hogy Portik miként tudna lejáratni, gyanúba keverni jobboldali politikusokat, polgármestereket és ezért mit kér cserébe, ami elől, mint alább olvasható, Laborc a legkevésbé sem zárkózik el.
Rózsa-Flores Eduárdót megfigyelte a titkosszolgálat terrorszervezethez és szélsőséges szervezethez tartozás gyanúja miatt  Fotó: kiskegyed.hu
Rózsa-Flores Eduárdót megfigyelte a titkosszolgálat terrorszervezethez és szélsőséges szervezethez tartozás gyanúja miatt Fotó: kiskegyed.hu

TERÍTÉKEN AZ ŐSZÖDI BESZÉD

A kémfőnök és szárnysegédje a találkozóra korábban érkezik, így az időt az őszödi beszéd titkosszolgálati vizsgálatának kitárgyalásával ütik el. Ennek tartalmát már korábban ismertette a Magyar Nemzet. A PestiSrácok.hu-hoz eljuttatott, kitakaratlan jegyzőkönyv megerősíti a Nemzet értesüléseit, miszerint Szilvásy György és Gyurcsány Ferenc tanácsadói köre áll az őszödi beszéd kiszivárogtatása mögött. A lap egyébként egy vélhetően 2008-ban készült hangfelvétel alapján írta le állításait. A felvételen a később Bolíviában meggyilkolt Rózsa-Flores Eduardo vázolta fel a beszéd kiszivárgásának lehetséges eseményláncolatát, és valóban nem tévedett, mivel Glemba Zoltán és Laborc Sándor ugyanezekről beszélnek a Menzában. A Magyar Nemzet cikkben azt írja:
„Szilvásy György” – ezt válaszolta Rózsa-Flores Eduardo arra a kérdésre, hogy ki végezte a szalag kiszivárogtatását. Hozzátette: „Ebben a játékban ő úgy tűnik föl mint végrehajtó”. Rózsa-Flores hosszasan fejtegette, hogy a Miniszterelnöki Hivatalt vezető Szilvásy György kikkel és miként tervezte meg a beszéd sajtóhoz juttatását. Szerinte ugyanakkor nem az egykori kancelláriaminiszter döntött a kiszivárogtatásról, hanem Gyurcsány Ferenc és tanácsadói köre. Rózsa-Flores elmondta, ő egy Tóth György nevű informatikustól kapta az őszödi beszéd anyagát, akinek egy, az MSZP számára megbízásokat végző személy adta át. Bár Rózsa-Flores a felvételen nem nevezi meg az illetőt, azt elmondja, hogy az MSZP kézbesítője, a Kádár-érában a III/II-es ügyosztály ügynöke volt, a Horn-kormány idején a Nemzetbiztonsági Hivatal tanácsadójaként dolgozott, majd „Szekeres cégeit vitte”.

A CSOPORT GYURCSÁNY ÜGYEIT INTÉZI

A jegyzőkönyvben Glemba pedig úgy fogalmaz: „Szilvásy adott megbízást a srácnak, az informatikusnak, az informatikus kihozta, és az informatikus adta át a Tóth Györgynek. Na most a-, azt, hogy az informatikus, hogy miért adta át a Tóth Györgynek, hogy utasításra vagy nem, még…azt mondják, hogy ők úgy tudják, hogy utasításra.” Aztán: „Szilva mellett dolgozik egy csoport, aki kifejezetten a Gyurcsánynak az ügyeit intézgeti…” Glemba szerint ez a tanácsadói kör javasolta Gyurcsánynak a kiszivárogtatást, mert „ez olyan frenetikus hatással volt ott az előadáson is, hogy ezen nagyon jó lenne meghúzni ezt, mert a választások közeledtével ez jót is tenne nekünk.” Glemba fényezi Laborc előtt a kiszivárogtatás miatt indult vizsgálatot. Szerinte egész szép eredményeket értek el. Egy bizonyos Andi nevezetű kollégájuk „most nagyon belement ebbe”, és az összes információból „tutira”„annyira szépen” összerakták a történteket, hogy csupán a kiszivárogtatás előtti rész „hiányos”, de „most ezeket a szálakat rakja be az Andi.” Laborc azonban nem elégedett. Azt veti fel helyettesének, lehet, hogy bizonyos dolgokat már késő vizsgálni, mert „nem lehet velük mit csinálni”, ugyanis lyukak vannak a rendszerben. Megjegyzendő, hogy a vizsgálatot Gyurcsány 2006-ban rendelte el, a beszélgetés meg ugye 2008 nyarán folyik, örvendetes, hogy a kémfőnök két lyukat vett észre a kiszivárogtatás történetében, majd’ két évvel a vizsgálat kezdete után. De hagyjuk. Nézzünk inkább bele a „lukakba”!
Az őszödi beszéd frenetikus hatással volt a kormányülés résztvevőire Fotó: mandiner.hu
Az őszödi beszéd frenetikus hatással volt a kormányülés résztvevőire Fotó: mandiner.hu

ELBASZTÁK A FIDESZ-SZÁLAT

Laborc szerint az egyik „luk”, amikor az őszödi beszéd hangfelvételét átírták, „kint” volt két-másfél napig – vélhetően annál, aki lemásolta -, „akkor megcsinálhatta bárki, a másik, hogy állítólag ez kint rohadt a, a Gálnak ( Gál J. Zoltán, a Gyurcsány-kormány kommunikációs ügyekért felelős államtitkára – a szerk.) az asztalán, tehát tudta mindenki, hogy ez micsoda, tehát ott volt, teljesen elérhető, sehova nem volt bezárva az égadta világon.” Ez ugye lehetett véletlen is, de Laborc szerint ez kizárt. A kémfőnök azért is érzi elkésettnek a vizsgálat folytatását, mert ugyan kimutatható egy közvetítőjük kapcsolata a szivárogtatásban is részt vevő, Fidesz ügyvivő, Kósa Lajos és egy Omegás néven szereplő ismeretlen között, de azt a szálat már „elbaszták”.

GEVARA ÉS PORTIK A GYÜMÖLCSÖSKERTBEN

A beszélgetés érdekessége még, hogy a Gevara néven emlegetett Rózsa-Flores Eduárdóról Glemba úgy beszél, mintha ők, mármint a Gyurcsányi titkosszolgálat aktiválta volna, miközben a Bolíviában később meggyilkolt férfit megfigyelték. Ismert, hogy az őszödi beszéd kiszivárogtatása kapcsán az Alkotmányvédelmi Hivatal nem csak aGyümölcsöskert fedőnevű akció jelentését, hanem a Gerilla fedőnevű akció végét lezáró jelentést is nyilvánosságra hozta februárban. A Gerilla akció célszemélye Guevara volt, azaz Rózsa-Flores Eduárdó, akire egyébként „terrorszervezethez, valamint szélsőséges szervezethez tartozás gyanúja” miatt dolgoztak. Az akció 2009 nyaráig tartott, azaz a Menzabéli 2008-as találkozón még javában folyt a megfigyelése. Az sem érthető, hogy amikor Portik és Vajtó már elment a találkozóról, és Laborc azt mondja Glembának, hogy Portikból ömlenek az információk, egy huszárvágással pedig visszatérnek az őszödi beszéd kiszivárogtatásának vizsgálatára, azaz a Gyümölcsöskert akcióra azzal, hogy Laborc közli, hogy azt le kéne állítani és egy másikat kéne ahelyett „kifuttatni”. Ezzel több gond is van. Egyrészt a Gyümölcsöskert akció lezárását követő jelentés 2007. május 21.-én készült, azzal, hogy „Az adatgyűjtés jogszerű folytatását ez a tény, valamint az a körülmény zárja ki, hogy a további intézkedésektől lényeges eredmény nem várható.”Ugyan az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült végső jelentés 2009-ben készül el, az azonban érthetetlen, hogy akciót miként lehet leállítani, amikor azt már egy évvel korábban lezárták. Továbbá az is tömérdek kérdést vet fel, hogy Portik kapcsán miért beszélnek az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról. Netán szerepe lehetett Portiknak is az ügyben? Glemba minden esetre biztosítja főnökét, hogy a Gyümölcsöskertet addig csinálják, amíg Laborc mondja.
gerilla

KUPLERÁJBAN IS ÉRDEKELT

Visszatérve a beszélgetésre, az őszödi beszédről való diskurzus közben lép be a kávézóba Vajtó Lajos, majd kisvártatva megérkezik Portik Tamás is. Nem sokkal később Laborc el is mondja az azóta elhíresült kérését, hogy minden érdekli: olyan felületek, ahol politikusokat, bírókat, ügyészeket, meg persze rendőröket befolyásolni lehet, Portik meg – rendes baloldali bűnözőként – persze felajánlkozik, hogy ő mindent, 150 százalékig megcsinál és nem hiszi, hogy tudnának olyat kérni a titkosszolgák, amit ő nem tenne meg. Aztán Laborc még ráerősít, hogy olyan gyorsan fogható és körbejárható történet kell neki, amikor droggal, kurvákkal, vagy bármivel„megpróbálja befolyásolni a döntéshozókat”. A „kuplerájban is érdekelt” Portik pedig közli, hogy persze megold mindent, sőt, felvételt is készíttethet a kupikba elcsalt politikusokról. Aztán Laborc rendőrökről kérdez, akik – feltehetően – szerintetúlságosan is jóban vannak Pintér Sándorral. Ehelyütt Portik több, a Nemzeti Nyomozó Iroda akkori vezetőjéhez, Petőfi Attilához bekötött bűnözőt említ, s tulajdonképpen erről folyik a diskurzus a Menza találkozó végéig. Megint felvetődik az A1-es zsarolási ügy részletei. Megtudjuk, hogy a korábbi fővárosi főügyész, Ihász Sándor nem baloldali érzelmű, azt is, hogy Portik szerint a Fővárosi Bíróság korábbi elnöke, Gatter László korrupt, bár ezt az igen jól értesült maffiózó nem tudja biztosan.

JÓ VOLT PORTIKNAK A SZOCI ÉRA

Laborc mondatfoszlányaiból az is kitűnik, hogy ahova ment Gyurcsány, elég komoly lóvék „mentek” vele, de szerinte ment a pénz a politikai szférában mindenkinek.Oldalakkal később aztán Portik az 1998-as, pártszékház robbantásokról mondja el a saját verzióját. Mondandójából az derül ki, hogy még a Vadrózsa étteremben jobboldali gengszterként bemutatott volt energolos, Drobilich Gábor és Torgyán József, valamint egy Zámbó nevű ismeretlen „felől” jöttek a 98-as ügyek, azaz a „önrobbantások”. Állítása szerint neki is lett volna dolga az ügyben, például az, hogy ijesszen rá Gyárfás Tamásra különféle információkkal, és egyébként meg állítson neki csapdát. De persze Portik erre nem volt hajlandó, mert amúgy sem ért egyet a jobboldallal, hiszen amikor aszocialisták vannak hatalmon, akkor neki jó volt: „olaj, cigaretta, minden volt”. És persze a rendőrség azért erőltette a Gyárfás és az albán vonalat, mert „ a jobboldal le akarja takarítani a baloldalt” és ehhez kellett a ( a Fenyő-gyilkosság ügyében – a szerk. )megrendelő. Aztán előkerül még az Aranykéz utcai robbantás is, meg a ki, kinek a besúgója, meg Portik félelme, hogy „néztem jobbra, balra azt láttam, hogy engem mindenféleképpen valahogy be akarnak rakni a börtönbe.” Majd előjön Portikból a tipikus bűnözői „ki, ha én nem” mentalitás, amikor egykori üzlettársairól és bűnöző társairól beszél. Laborc meg előáll a farbával: akkor polgármesterekről kéne valamilyen ügyet kreálni, interneten, vagy újságban.
1998. június 15-én a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt robbant pokolgép Fotó: nol.hu
1998. június 15-én a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt robbant pokolgép Fotó: nol.hu

KAMU ROBBANTÁSOK 98-BAN

Később újra előkerült a székházrobbantás ügye, amikor Laborc fölveti, hogy kéne neki erről némi plusz információ, de Portik ebben nem ígér sokat, mert nehéznek tartja megszerezni az adatokat. Aztán elmerengenek azon, hogy a székházrobbantásokat a Fidesz rendelhette meg, mivel mindig úgy történtek, hogy emberi életet, vagy testi épséget nem veszélyeztettek. Portik szerint „tipikus kamu”, és a nem létező közbiztonságot felemlegetve tették meg az első Orbán-kormányban belügyminiszterré Pintér Sándort. Laborc meg is jegyzi, hogy félő, 2010-ben is elindulhat egy hasonló folyamat. Portik arra figyelmezteti Laborcot, hogy ha kiengednék a Pintér Sándor „által felépített” gengsztereket a börtönből, akkor hozzájuk futnak be az információk, nem hozzá és a hozzá hasonló baloldali bűnözőkhöz és akkor elkerülhetetlen lesz a vesztük. Szóba került még Vizoviczki László is, akiről Portik azt mondta, „én nem mennék arra a vonalra…nekünk jó a Vizoviczki”. Említik még a fekete sereg vezetőjét, Magyar Róbertés természetesen a vele készült Orbán Viktor képet, de a mondatfoszlányokból nem lehet kitalálni, mit akar vele mondani Portik. Később elmeséli, hogy régebben miként vesztegetett meg rendőröket, meg „önöket”, tehát ezek szerint a titkosszolgálatot is, majd megint azon panaszkodik, hogy az „istent Pintér Sándornak” hívják és ez borzalmas.
A címlapon látható fotó illusztráció (skysrcapercity.com)


2014. február 11., kedd

MNO - Saját céljaikra használták a biztonsági szolgálatokat a szocik?

2014. február 11., kedd 16:20, frissítve: kedd 17:22 , forrás: Heti Válasz, Magyar Nemzet


Portik Tamás a kilencvenes években az olajbizniszben jelen lévő Energol Rt.-n keresztül tett szert hatalmas vagyonra. Portikot és az Energolt – melynek egyik igazgatója és alapítója volt – ha nem is közvetlenül, de ezer szál kötötte a szocialista kormányokhoz, amiről ő maga is beszélt Laborc Sándornak, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjének.

A Magyar Nemzet információi szerint Portik Tamás a Nemzetbiztonsági Hivatal mellett a Katonai Biztonsági Hivatallal is szoros kapcsolatban állt. A lap úgy tudja, az Energol Rt.-t a katonai titkosszolgálat fedőcégeként alapították – erről még 2000-ben Sándor István, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság egykori főnyomozója is beszélt. Portik Tamás – akit hétfőn nem jogerősen tizenegy év fegyházbüntetéssel sújtott a Fővárosi Törvényszék a Prisztás-gyilkossággal összefüggésben – az Energolon keresztül lebonyolított bűnös olajügyletekkel tett szert hatalmas vagyonra, amellyel később az éjszakai életben is komoly befolyást szerzett.
Az Energol Rt.-t húsz éve, 1994. november 30-án alapította Drobilich Gábor, Ferencsik Attila, Kerekes István, Portik Tamás, Gulyás Emil és fia, Gulyás Emil Róbert. A cégben – melynek Portik lett a marketingigazgatója – később felbukkant Csikós József, az MSZMP KB egykori osztályvezetője is. Csikós a rendszerváltozás után ezredesi rangban a Belügyminisztérium központi adatfeldolgozó és nyilvántartó hivatalát vezette. (Itt kezelték a III-as főcsoport iratait is: ami ebben a hivatalban papírra nem volt leírva, az gyakorlatilag nem is létezett.) Csikós tudhatott például olyan vasúti holtvágányokról is, ahová kényelmesen át lehetett irányítani egy-egy import-olajszállítmányt, majd az olajszőkítést senkitől sem zavartatva elvégezhették.

Titkosszolgálati kapcsolatok

Kerekes Istvánról a Heti Válasz 2012 augusztusában azt írta, hogy tudomásuk szerint aktív titkosszolgaként vett részt az Energol megalapításában, s ő volt olajos társaság első vezérigazgatója, majd 1996-ra – miután összekülönbözött Portikékkal – kivonult a cég irányításából.
Nemzetbiztonsági szálak
Az Alkotmányvédelmi Hivatal április 25-énoldotta fel a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapjára. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderült, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.
Sándor István, a KBI volt főnyomozója 2000-ben azt mondta a parlamenti olajbizottságnak, hogy az Energolt a titkosszolgálatok hozták létre. A Heti Válasz Csikós és Kerekes mellett még Dósa Istvánt említi meg a „pártbéli és titkosszolgálati támaszok” között. A lap rendőrségi informátorai szerint az MSZP karitatív tagozatának első elnökeként is jegyzett Dósa volt a Portik család egyik pénzszállítója.
Az olajbűnözéssel hatalmas összegekkel, több száz milliárd forinttal károsították meg az államot. Azt csak találgatni lehet, hogy ebből mekkora részt hasított ki magának az Energol Rt., mint ahogyan azt is, hogy hová vándoroltak a törvénytelenül megszerzett, majd kifehérített összegek.
Az Energol egyik legfőbb beszállítója egy miskolci cég, az ETL Ipari Rt. volt. Az MSZP örökös „energetikai pápájaként” számon tartott Karl Imre 1996-ban, az olajbiznisz legjövedelmezőbb évében ült be az ETL felügyelőbizottságába – írta a Heti Válasz. Karl 1994 és 2002 között országgyűlési mandátummal rendelkezett, majd a Gyurcsány-korszakban már a Magyar Villamos Művek stratégiai vezérigazgató-helyettese volt. Karlhoz hasonlóan 1996-ban csatlakozott az ETL felügyelőbizottságához Szűcs Erika, az MSZP országos választmányi tagja. Később Miskolc alpolgármestere volt, jelenleg pedig a Demokratikus Koalíció tagja. Szintén ebben az évben lett felügyelőbizottsági tag Lippai Lajos, szocialista országgyűlési képviselő – a politikus Bőcs polgármestereként, 2006-ban hunyt el.

Olajozástól a lőszergyártásik

A Heti Válasz Szalai Péter nevét is a „közvetett MSZP-s kapcsolatok” között jegyzi. Szalai cége, az Armaco Kft. vette meg Portik Ferrariját is – mely egyébként Gulyás Emil felesége nevén volt. A lap azt írja, hogy az Armaco egyike volt a mindenkori szocialista kormányok nagy honvédelmi beszállítóinak. Szalai közös lőszergyártó vállalkozást is működtetett Hevesi-Tóth Ferenccel, aki a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat első embereként ellenjegyezte a Horn-ciklus Nádor-ügyeként elhíresült – titkosszolgálati eszközbeszerzésre irányuló – tranzakciót. A hetilap hozzátett egy „bulvárelemet” is a történethez: Szalainak közös gyermeke van a Kovács László volt MSZP-elnök partnereként feltűnt Endrényi Évával.
A Magyar Nemzet korábbi cikke szerint Portik ellen 1997 októberében elfogatóparancsot adtak ki, hosszú ideig az ő nevével kezdődött az a lista, amely a magyar rendőrség által leginkább körözött bűnözők nevét tartalmazza. Portik feleségével és négy gyerekével nyolc évig volt szökésben, az ellene Energol-ügyben felhozott vádak mindegyike elévült ezalatt. 2003-ban, amikor megszüntették ellene az eljárást, hazatért. Anyósa szerint bujkálása alatt Portik többször járt Magyarországon, folyamatosan képezte magát, és kereskedelmi forgalomba nem kerülő szakkönyveket hoztak ki számára a Nemzetbiztonsági Hivataltól. Azt, hogy Portik több éven keresztül sikeresen el tudta kerülni az igazságszolgáltatást és a börtönt, főképp annak tudják be, hogy a férfinak kiváló rendőrségi, titkosszolgálati, politikai és médiakapcsolatai voltak.

Enyhe ítélet az Energol-ügyben

18 egykori energolost mindenesetre sikerült bíróság elé állítani 2007-ben, de meglepően enyhe ítélet született, hiszen csak hatan kaptak letöltendő börtönbüntetést, a többiek felmentést, illetve felfüggesztett szabadságvesztést kaptak. A bírói tanács szerint a vádból több esetben „csupán” a bűncselekmények hiányoztak. Ráadásul azok nagy részének, akiket adócsalás miatt börtönre ítéltek, előzetes letartóztatásban töltött idejüket és a szokásos kedvezményeket figyelembe véve már nem kellett rácsok mögé vonulnia.
A 2010-es kormányváltáskor azonban minden megváltozott: meglett a politikai akarat a sokéves leszámolásos bűncselekmények felgöngyölítésére – írta 2012 augusztusában a Magyar Nemzet. A nyomozók összegezték a már meglévő információkat, a hatóságok pedig újabb bizonyítékokra, terhelő vallomásokra tettek szert. 2012 júliusában aztán a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai saját budai villájában elfogták Portik Tamást, és azonnal őrizetbe vették, később pedig előzetes letartóztatásba helyeztek.
Portik ügye első fokon hétfőn ért véget, amikor is a Fővárosi Törvényszék tizenegy év fegyházra ítélte felbujtóként elkövetett minősített emberölés miatt a Prisztás-gyilkosság ügyében. A másodrendű vádlott tettesként tíz évet kapott, a harmadrendű vádlottat felmentették.