Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyarföldazélet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyarföldazélet. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 20., szerda

Lánchíd Rádió-Szaldó: Demokraták jogsértése

Bár a magyar törvények 20 éve tiltják, magukat demokratikusként meghatározó  országok polgárai jogellenesen igyekeznek bevásárolni magukat a magyar termőföldekbe. A magyar gazdasági  jogokat és lehetőségeket mélyen sértő magatartás kétségbe ejti a nyugati határszélen gazdálkodókat. Ők a formálódó földtörvény, a mostanában megnyitott állami földhaszonbérletek, valamint a zsebszerződések viszonyrendszerében igyekeznek megtalálni a saját jövőjüket. Milyen kilátásokkal? Az elmúlt hét szombatján a Magyarországért Kulturális Egyesület és a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara a földügyekről rendezett tanácskozást Mosonmagyaróváron. Az összejövetelnek azt a címet adták, hogy „Most még van megoldás”. A megjelentek egy felhívással fordultak Magyarország polgáraihoz és mostani döntéshozóihoz. Ennek első mondata így hangzik: „Magyarország önbecsüléssel és önérzettel rendelkező jogállam, amely elvárja, hogy jogszabályait minden vele kapcsolatba kerülő hazai és külföldi személy, szervezet és más államok is tiszteletben tartsák.”

Szerkesztő-műsorvezető: Kovács Anita
E-mail cím: szaldo@lanchidradio.hu

Meghallgatható a hangtárban:


Zsebszerződések – Szaldó

Zsebszerződések – Szaldó

2012-06-19 13:55:00

50:55

2012. április 24., kedd

Falu.blog.hu - Emlékirat a lakásépítésünk problémáihoz

2011.08.03. 15:44 falufejlesztes

Miklóssy Endre

Emlékirat

a lakásépítésünk problémáihoz.

 

Kiinduló tényszámok.

Magyarországon a nem-lakott lakások számát megbecsülhetjük a lakásszám és a háztartásszám különbségéből. Ebben lehet ugyan pontatlanság, akár 10 %-nyi is,  mivelhogy egy háztartásnak több olyan lakása is lehet, amit maga használ, de több azért nemigen. ( Ha bérbeadja netán egy másik háztartásnak, attól az egyenleg nem változik.) Összességében mintegy 500.000-rel haladja meg a lakásszám a háztartásszámot, ez ugyan csupán becslésszerű, de a nagyságrendben eligazít.

 

Régiónként a helyzet a következő. Feltüntettem a különbséget, tehát a vélelmezett lakástöbbletet, ennek arányát a teljes lakásszámhoz, és az éves lakásépítési arányt szintúgy a teljes lakásszámhoz. Feltüntettem az egy főre eső GDP-arányt is az országos átlag %-ában.

 

Régió                       lakástöbblet      aránya         lakásép.arány        GDP

                                      ezer            %               %                         %     

Közép- Magyarország     150             11,3            1,3                        160

Közép-Dunántúl               35               7,9            0,63                        90

Nyugat-Dunántúl               46             11,1            0,93                        98

Dél-Dunántúl                    42             10,5            0,50                        71

Észak-Magyarország         77             15,1            0,37                        63

Észak-Alföld                    31               7,0            0,81                        63

Dél-Alföld                        87             14,6            0,53                        71  

 

Néhány következtetés a lehetséges tennivalókra.

A régió túlságosan összetett egység mélyebb következtetéshez, mindazonáltal látható így is az az összefüggés, hogy a szegényebb övezetekben nagyobb a lakástöbblet. A középső régió azért lehet kivétel, mert a vállalkozói lakásépítések 2/3-a ebben az övezetben összpontosul, s elég jelentős lehet a még ki nem adott lakások száma. (Erre utal az épített lakások kiemelkedő aránya is.) Maga a lakástöbblet pedig annyi, mint a jelenlegi építési ütem mellett 15 év teljes lakásépítése.

 

Ezeknek a lakásoknak természetesen problémáik lehetnek, amiért lakatlanok. A két fő probléma feltehetőleg a rossz állag/hiányos komfortosság és a rossz elhelyezkedés, távol az ellátástól, munkalehetőségtől. Utóbbi miatt az ingatlan-hitelbankok a magyar települések 85 % –ában nem is hajlandóak jelzálogot bejegyezni. Éppen ezért viszont a piaci áruk is igen alacsony, 1-2 millióért már többnyire meg lehet őket vásárolni.

 

Jelenlegi viszonyok között a lakásépítés költsége 200 ezer Ft körül van m2-ként, egy átlagos 80 m2 körüli lakás tehát 15 millió Ft-ba kerül. Mialatt félmilliónyi lakás ára ennek csupán a töredéke.

 

Elvi felvetésként : e félmillió lakás felépítése tehát 7500 Milliárd Ft-ba, az éves GDP 30 %-ába kerülne, a megvásárlása pedig 500-1000 Milliárdba. (Ez persze nem ilyen egyszerű, a számok csak a kétféle stratégia összehasonlítására valók.)

 

Az építőipari kapacitásaink mintegy 80 %-át az új építések kötik le, és a többi szolgál felújításra-korszerűsítésre. Ez az arány még az előző rendszer hagyatéka, egy nyugateurópai országban 50-50 % körül van. Az építőipari arányok megváltozása tehát a gazdaságosság mellett kétségkívül a hazai kisvállalkozások piaci lehetőségeit bővítené. Megemlíthető emellett a hőtechnikai korszerűsítés is, a lakott lakások esetén, amivel az ország energiafogyasztását  mintegy 30 %-al lehetne csökkenteni – ez szintén kisiparos feladat lehet.

 

A fő feladat ehhez a lakások „helyi értékének” a megteremtése : munkahely, ellátás. Ez kistérségi fejlesztési programok segítségével történhet, a részleteibe itt nem mehetek bele.

 

Még egy megjegyzés kívánkozik ki belőlem arra a kósza hírre, hogy a bedőlt lakáshitelek kilakoltatottjai részére nagyszámú szociális bérlakást készül a kormány építeni. Teljesen ezt el nem vetve, nagyobb volumenben azonban végzetessé válhatna részint a forrásigénye miatt, részint pedig, mivel a kis kereslet és alacsony fizetőképesség miatt leeső lakásárak a hitelbankok pénzét úgyse hoznák vissza. Magát az építést nézve, azzal kellene szembe néznünk, hogy a lakásépítő befektetés már az átadás pillanatában is csak a felét-harmadát érné annak, amibe került.

 

Budapest, 2011.július hó.

 

Szólj hozzá!

Falu.blog.hu - RÖPIRAT - A magyar falu építészeti hagyománya

RÖPIRAT - A magyar falu építészeti hagyománya

2011.07.15. 15:52 falufejlesztes

ISTVÁNFI GYULA műegyetemi pr. em.

A magyar falu építészeti hagyománya

RÖPIRAT

(Első rész)

Vidékfejlesztőknek, faluvezetőknek és gondnokoknak, tanítóknak, építkezőknek, tervező-, engedélyező- és törvényalkotó építészeknek, politikusoknak.


Vannak-e a falunak építészeti hagyományai? Ha vannak, milyen előtörténet hitelesíti azokat? Milyen jellemzői vannak, amelyekről felismerhetőek? Mi köze van az általános néphagyományokhoz, és a gondolkodáshoz? Miért kerültek ezek a hagyományok veszendő és már-már megtagadott állapotba? És egy napjainkra jellemző kérdéssel, részesei lehetnek-e a vidék megújító fejlődésnek? Egyáltalán, falu-e még a falu?

 I.

Napjainkban sok szó és politikai nyilatkozat hangzik el a falu, a vidék gazdasági, társadalmi felemelésének szükségességéről. Szándék és ígéretek vannak a gazdasági támogatásra, a biztonságos élet megteremtésére, a hagyományok megbecsülésére. A falu problémái e területeken égetően sürgős beavatkozásokat követelnek. Így remény van arra – ha ez a remény egyelőre nélkülözi is a megvalósítás biztosítékait – de remény van arra, hogy a falu visszanyeri évezredes küldetését – ami a föld megtartása és megművelése; a falu visszaveszi nemzetmegtartó képességét; ami az ország számára népesedési és szellemi aranytartalék; és a falu újrateremti hagyományait – ami egészséges közösségeket jelent a hit, az önérzet és az összetartozás érzésének újraépítésével. Ha a reményt valami isteni lélekerősítéssel határozott céllá lehet erősíteni, akkor a fejlődés a vidék természetes gazdálkodásának újraépítésével kezdődik. Majd a sorvadó falvak újranépesítésével folytatódik, s nem utolsó sorban a közösségek, a falulakosság szellemi, szakrális, kulturális egyesítésével válhat teljessé.

Tehát első a gazdasági felemelkedés, ami fejlesztésekkel, új létesítményekkel jár. Mindenek előtt agrár üzemekkel, a régen is a lakótelken működő kisüzemek újjászervezésével, új építkezésekkel. És minden fejlődés, átszervezés, ingatlanfejlesztés együtt jár az elődöktől kapott természeti, települési és építészeti örökség megváltoztatásával. Rossz esetben erőszakos, felelőtlen vagy kényszeres eltüntetésével. A magyar – és a kelet-európai – vidék falvainak XX. századi történelme megejtő példákat mutat a felemelkedés, majd a többszöri megtöretés (ugyancsak „fejlesztés”) eredményeire. A társadalmi, szellemi és szakrális pusztítást követő teljes elbizonytalanodás, kiúttalanság következményeire. Ami a falu környezeti, településképi és építészeti arculatában pontosan és évtizedeket jellemző módon megmutatkozik. Az elmúlt negyven plusz húsz év a falu építészetében a hagyomány megtagadásával, az építőkedv szertelen kifejezésformáival, az építésigazgatás és az örökségvédelem bizonytalanságaival elérte a hagyományos építészeti arculat majdnem teljes eltűnését, s a szocialista, majd a „modern” rárakódások utat tévesztő állapotába jutott.

Félő, hogy az újabb fejlődés tovább növeli a falu kinézetének káoszát, és teljesen megszünteti a hagyományos faluképek még meglévő maradványait! A gazdasági megfeneklés, a lélekszám csökkenése és az elöregedés, meg a szemünk előtt megmutatkozó „látszat”, ami az építészeti falukép, különben is táplálja azokat a falvaink megszűnését jósoló hangokat, amelyek a fenti gondolatok teljes lehetetlenségét szuggerálják.

Ilyenképpen:

A falu felett eljárt az idő. Magyarországon már nem teljesíti történelmi küldetését. Idejétmúlt feudális maradvány. Megszűnt a parasztság, amelynek megélhetési alapja volt, s amely fenntartotta. A családi méretű mezőgazdálkodás kihalásra van ítélve, mert nem bírja a termelési versenyt. A néphagyományok közül a vallásiakat már csak néhány idős ember gyakorolja. A kellemesség hagyományai (népzene, néptánc, népviselet, „népi mesterségek”) már csak szűk tudós réteget és kevés számú nosztalgiázó érdeklődőt, netán városi műkedvelőit, azaz „nem autentikus” rajongót mozdítanak meg. A falu hagyományos térbeli keretei, építészeti arculata helyett, már szükségszerű a „modern házak” építése, mert az, az építtető egyéniségét és vágyait kifejező jogos építészet. Szép-szép a „népi építészet”, de ezek ritka példáit múzeumokba, vagy a pusztuló műemlékek közé kell sorolni. Velük kapcsolatban ne beszéljünk hagyományról, hiszen építésük rendszere már száz éve kihalt.

Az olyan ember számára, akinek szent a hagyomány, aki még ismeri a világgal békében élő falut, aki az egészségesen fejlett falut – lásd nyugati ország szomszédaink falvait – irigykedve szemléli, az olyan ember nem tudja elfogadni az ilyen lehangoló véleményeket. És ha félre is tesszük az érzelmi vonatkozásokat, akkor is tény, hogy hazánk háromezer településének többsége még ma is falu. És ennek a többségnek jelentős része, mindenek előtt az elszegényedők, a forgalmi lehetőségektől és a központi szerepű városoktól távol eső falvak, és azok, amelyek a hagyomány elvesztegetésének kártételeit már felismerték, még felmutatják a falu hagyományos arculatát. Van és lenne még jó néhány hagyomány értékekkel rendelkező falu, ahol a hagyomány alapú falufejlesztés megvalósítható. Mert a hagyomány nem merev, fejlődésképtelenségre kárhoztatott eszme, hanem a helyhez és kultúrához kötődő, ahhoz rögzített, és annak továbbélését, fejlődését segítő, emberi cselekvő készség.

Szó sincs arról, hogy minden érték, külső vagy belső, vagy a hagyomány végérvényesen elveszett volna. Falvaink jelentős részében a településszerkezet még idézi az évszázados szokásrendet. Még állnak a templomok, mindahány műemléki érték, a temetőket még tiszteli a kegyeletes érzés. A lakóépület állomány eredeti vagy átalakított formában, falvaink többségében létezik, s még őrzik a lakáshasználat és építészeti arculat generációk során kialakult hagyományát. És a falu attól falu, hogy vidéken van. Kies, kellemes természeti környezetben, ahol még nagyon sok ember szeret élni, s ahova a városba tóduló tömegek rendszeresen visszavágynak. A pihenés, kikapcsolódás, a testi-lelki újjá épülés természetes helyszíne a természetbe ágyazódó falu. És nincs két egyforma falu, minden falu, táji, építészeti és lakosainak viselkedésformáival egyenként is kifejezett egyéniség. Ha csupán a városlakó szemével tekintünk a falura.

A falu ugyanakkor könnyebben együtt él a természettel, kisebb a káros anyag kibocsátása. Eszközei vannak az energiatermelésre. Kis tételben képes hasznosítani biomassza-, szél-, víz- és napenergiát. A hagyományos építőanyag termeléssel megoldhatna munkanélküliségi problémákat. Fenntarthat régi haszonállat-fajtákat, egyedi gyümölcsfajták termesztését, háziparokat, helyi élelmiszer és italfajtákat – az idegen eredetű, gyakran silány minőségű, olykor mérgező tömeg-élelmiszerek helyett.

A falu gyakran kapta az átokverte jelzőt, mert háború, tűzvész, árvíz, önkényuralom, a megélhetési alapok elvesztése, járványok során pusztultak, elköltöztek, áttelepültek, de rendre megújultak. Mert a falu élni akar, hiszen a föld és a természeti környezet egy ország független megélhetésének semmi mással nem helyettesíthető feltétele.

A civilizáció ember és föld, a termőföld együttműködésével jött létre, és első épített formája a falu. Immár tízezer éve. És ötezer éve ebből fejlődött ki a város. A fejlődés zászlaját a városok vitték tovább, de a megélhetés alapja változatlanul és máig az élelem és nyersanyagtermelő falu maradt.  Annak ellenére, hogy minden falu, várossá szeretne válni, s lakosai a városokba igyekeznek. Ősi ellentmondás ez, de feloldását éppen a technikai fejlődés oldhatja meg, a hagyomány megőrzése mellett. És még valami. A falvak az ország területi lefedettségét jelentik. Ha kiürülnek, ott valami más fog megtelepedni – ritkán az ország javára.

A falu kisebbik problémájának tekintik, hogy építészetileg hogyan néz ki, milyen az arculata. Az elmúlt évtizedekben kialakuló sokféleség olyan zűrzavart eredményezett, ami az anyagi elszegényedés mellett a szellemi elszegényedést is jelenti. Ha egy faluban minden ház másféle, s közöttük rossz esztétikai minőség is akad, és a minőséget idegen építészeti divatok – mediterrán, alpesi, latin vagy éppen minimal-art-os formák „színesítik” – a falukép érdektelenné válik, s az örökség megtagadásával a falulakosok önérzete és köztudata sérül, azaz elveszti közösségi identitását. Egyéniségek közt nincs egyezés. Olyan szellemi ingovány keletkezett, ahonnan nehéz kimászni a szárazra.

 A rossz irányban megtett lépések felismerése után vissza kell térni az út elejére, és el kell indulni a helyes irányban.

Hogyan történt, hogy a falu építészeti hagyománya történetileg szinte pillantásnyi idő, fél évszázad alatt ilyen megtagadott és veszendő állapotba került? Az évszázados és „tiszta forrásnak” tekintett építészeti hagyomány, amit néhány évtizeddel korábban a tanult építészek a művészeti megújulást keresve kutattak és nemzeti építészetünk nagy alkotói, alkalmaztak is. A válasz történelmünkben van.

 A magyar falut immár három megroppantó csapás érte az elmúlt hatvan évben. Az első volt a szocialista kollektivizálás, amely megszüntette a föld magántulajdonát. Az önálló, észjárásában karakteres parasztot bérmunkássá tette, és lelki győzködéssel elhitette vele, hogy a „múltat végkép eltörölni”, a saját örökségét jelentő portával és házzal együtt, ez a felemelkedés követelménye. A negyven évig tartó korszak – ami teljes nemzedékváltást jelent – évezredes hagyományokat, beidegzéseket, tudást törölt ki a népi emlékezetből, szinte teljesen.

 A második csapást a rendszerváltás tette, egy második falurombolás erejével. A megvesztegető privatizációval, a kárpótlási jegy szemfényvesztéseivel, a még életképes agrárüzemek szétrontásával, az élelmiszeripar elkótyavetyélésével, a hazai vállalkozások piaci ellehetetlenítésével. Mindehhez járult a falu önigazgatásának, szociális szerkezetének, közlekedésének, közrendjének, kulturális jellemzőinek ügyetlen, felelőtlen vagy szándékos tönkretétele.

 A harmadik csapást az új észjárás mérte a falura, amely immár világjárványként pusztít a Földön. Az istene Mammon, vallása a pénzcsinálás, erkölcse, az nincs. Szeretetet nem ismer, az irgalmatlanság a személyes szabadság és az önmegvalósítás feltétele. Ez az eszme olyan falura jellemző mentalitást szüntetett meg, mint az önmérséklet, a takarékosságból fakadó fejlesztés, a szolidaritás, az önbecsülés és közbecsület, vagy a valláserkölcs és hagyománytisztelet.

II.

Hogyan alakult ki ezer év alatt a falusi „építészeti stílus”, miként vált egységes, de tájegységenként „önálló”, egyes esetekben „személyes” arculat hordozójává?

A lakóház fejlődésének útja általában az egyszerűtől az összetettebb változatok irányában alakul. Az igények kibontakozását a természeti, éghajlati és gazdálkodási körülmények befolyásolják. És a szerkezeti, anyagválasztási lehetőségeket a környezet kínálja. Mindezt az ember képességei, hagyományai formálják épületté, amelyben meghúzza, vagy jól érzi magát. Hazánkban a változó adottságú területek tájegységi háztípusokat hoztak létre, eltérő formákat és szerkezeteket, de ennek ellenére többé-kevésbé hasonló és egységesülő formákat. A legegyszerűbben megérthető folyamatot az alföldi faluásatások eredményei érzékeltetik. A földműves falulakosok hajlékainak feltárt nyomai alapján, mintegy ezer esztendő folyamán, az „egysejtű” háztól a „háromsejtű közép magyar” háztípusig.

1. ábra Árpád-kori földházak és az egyhelyiséges boronafalu ház – és a továbbfejlődés az alsó ábrán.

Árpád-házi királyaink korából az „ágasfás-szelemenes földház” a legismertebb köznépi hajlék. 6-8 m²-es járószintjét 60-80 cm mélyen, a talajba ásva alakították ki, s középvonalában két-három ágvillás fát, cölöpöt ültettek. Az ágvillába taréj szelemen került, amely megtartotta a szarufa szerepű tetőfákat. Utóbbiakat, a mélyedés peremén padkát hagyva helyezték a talajra, s így alakult ki a földre ereszkedő nyeregtető. A héjazat anyaga nád lehetett, amit a talajnál rögzítettek. A ház ajtaja nyílhatott a bütü és a tető oldalán, s ezzel szemben, a belső térben építették meg a kemence-szerű tűzhelyet.

E háztípus fejlettebb alakja kezdett „kinőni” a talajból, oldalfalait cölöpvázas, tapasztott sövényfallal készítették, a bütü falakhoz hasonlóan. Középkori periratok igazolják, hogy léteztek szállítható jobbágyházak is. Ezeket úgy képzelhetjük el, hogy 8-16 m² alapterületű, szánformájú talpgerendákra épített boronafalu házak voltak nyeregtetővel. Az ilyen házakat tűzveszély, áradások, vagy a földesúr oligarchák önkényeskedései során – ilyesmiről szólnak az említett perek – ökrökkel el lehetett vontatni.

 

Ennek az elrendezésnek pontos mását tárták fel cölöpvázas szerkezettel, egybeépített pitvarral, ami még nyitott lehetett, s innen a lakóhelyiséget kívülről fűthető kemencével építették meg. A nyeregtető egységbe fogta az épület tömegformáját.

Ettől a házformától már csak egy lépés volt a kéthelyiséges, ugyancsak cölöpvázas, nyeregtetős ház, amely egyszerű, szegényes hajlékként a huszadik századig létezett. A pitvar-konyha helyiségből fűtötték a szobai kemencét, s a nyári használatra, az alaprajzon kívül megépített másik kemencét. Ennek a háztípusnak akár kéménye is lehetett. Ugyancsak még a középkori fejlődés során, legalább a szoba, a tetőtértől elválasztó födémet kapott. A szoba kifűthetősége és a padláson történő tárolás lehetősége is nyert ezzel. A feljárat a padlásra a konyhából történt.

 A harmadik helyiség, a kamra megjelenésének két oka is volt. Az egyik a tárolás helyigényének növekedése. Hiszen minden élelmiszert, takarmányt egy teljes termelési periódusra kellett tárolni, vagyis egy évig raktározni. A falusi élet önfenntartó volt, s a jólét

feltétele, s egyúttal a gazdagság biztosítéka volt, hogy „mindenből van újig”.

2. ábra A XVIII-XIX. századra a háromosztatú (háromhelyiséges) parasztház további fejlődésen, szerkezeti- és méretfejlődésen ment keresztül

 

A másik ok, hogy kamra építését a XVIII-XIX. század fordulóján helyhatóságok is szorgalmazták a tűzveszély miatt. Azért, hogy onnan, tűzmentes helyről járjanak fel a padlásra.

Így végérvényesen kialakult a háromhelyiséges (háromosztatú) – szoba, pitvaros konyha, kamra – alaprajzi rendszer.

S ezzel együtt az alapvetően jellemző szerkezeti és tömegformálási sajátosságok is meghatározhatók.

  Ezek:

3. ábra Alapvető szerkezeti és tömegalakítási jellemzők

 

- Egy szerkezeti menetes rendszer, ami a 15-20 láb (4-6 m) fesztávolságú falakon elhelyezett, 3 láb (90 cm) távolságra kiosztott gerendasort, azaz gerendás födémet jelent.

- A háromosztatú , vagy három (később több) helyiséges épületnek van egy hosszanti szerkezeti tengelye. Amit esetleg a mestergerenda is kijelöl, és a szobában ez befolyásolja a tüzelőberendezés és a bútorok elhelyezését. A konyhában ez (vagy másféle szerkezet) elválasztja a sütő-főző, füstelvezető berendezéseket a pitvartól. A konyhai bejárat pedig kijelöl egy eszmei kereszttengelyt, ami a ház „szakrális közepét” jelzi. Amit az udvari homlokzaton, tornácon gyakran kihangsúlyoznak. Kivétel a külön bejáratokkal rendelkező, füstös konyhás, régebbi dunántúli ház.

- A ház földszintes, környezetéből kiemelkedő padlószinttel, 6-9 láb (190-270 cm) belmagassággal épül.

- A nyeregtető hajlásszöge (lejtése) 40-60º. Magyarország keleti felében a több csapadék és a hóteher miatt készítették a meredek tetőt. A 45º lejtés máshol elég általános és hagyományos.

- A háznak két megformált homlokzata van, az udvari, amit különösen a tornácokkal gazdagítottak, s az utcai, amit a rangos építészetből vett mintákkal egyéni díszítőleleménnyel ékíthettek, gyakran az egész helységre vagy környékre jellemző módon.

- A nyeregtető bütüje határozta meg a tömegformát, amit oromzatos, kontyolt, csonkakontyos vagy „füstlikas” formára alakíthattak. Ezek gazdagították az utcai (fő) homlokzatot. Oromzat és kontyolás bárhol készülhetett, a csonkakonty a Dunántúlra volt jellemző, a Felföldre a füstlikas tető, és meredek, kétoldalt kontyolt „kerek” tető Kelet-Magyarországra. Ezek a formák idővel keveredtek, de alkalmazásuk ma is a tájegységhez tartozást jelenthetik.

(A falu építészete elég széles tartomány. Rendeltetés, fejlettségi színvonal és az építkezés kora szerint gazdag építészeti környezet. A lakóház mindenek előtt jellemző és elsődleges a falu építészetében, de a gazdasági rendeltetésű építmények is ide tartoznak, gyakran igen archaikus építkezés túlélőiként. A pajták, csűrök, haranglábak és fatornyok azonban a népi ácsmunkák legfejlettebb színvonalát képviselik. A falusi iparűzés létesítményei pedig, a malmok, darálók, kovácsműhelyek, s a többi mind, az egykori technikai színvonalat képviselik és technikatörténeti emlékek, akár működnek, akár mutogatni való múzeumok.)

A köznépi, falusi lakóház formális jellemzői után, azt a fogalmat, amit eddig csak egyszer írtunk le: népi építészet, pontosítsuk a technikai jellemzőkkel:

Építőanyag: Természetes, helyben található és kevéssé átalakított építőanyagok (vályogföld, kő, ágasfa, bárdolt gerenda, ág, vessző, nád, agyag), kiegészítve a mezőgazdasági termelés melléktermékeivel (szalma, törek, pelyva).

Épületszerkezet: Hagyományozódó, általában régi, ősrégi szerkezetek alkalmazása. (föld-, kő-, fa- és vegyes falak, mint cölöpvázas, keretvázas, borona falak, tapasztott sövény vázkitöltés, ágasfás-szelemenes, ollóláb-szelemenes, szarufás, állványos tetőszerkezetek, nád, zsupp, szalma, zsindely, deszka héjazatok.)

Építéstechnológia: egyszerű kézi szerszámok, egyszerű szállító és emelő eljárások, kaláka-szerű munkaszervezet, kontár (nem céhes vagy iparos) munkavezetők (falrakók, tetőzők, fafaragók, tapasztók).

Tervező nincs, az épület méreteit, helyiségeit az igények hagyományba ötvözése határozza meg, s ettől a „közmegegyezéstől” senki nem akar eltérni.

Egy ilyen háromosztatu alföldi háztípus – folytatva a házfejlődés előbbi menetét – vályogfallal épül, gerendás födéme van, nyílászárói kicsik, ágasfás-szelemenes tetőszerkezetén nádtető készül. Építési ideje a XVIII-XIX. század. A magyar népi építészet első tipikus alkotása. Egészen pontosan fogalmazva az ilyen ház képviseli az igazi népi építészetet, mert a falusi ház a továbbiakban magasabb technikai színvonalon épült. Kövessük ennek folyamatát is. Nézzük a 2. ábrát!

Második típusnak vegyünk egy száz évvel későbbi – ábrázolt – alföldi házat, az előbbi utódját. Fejlettebbek az igények, jobb építőanyagok váltak beszerezhetővé, asztalos készítette nyílászárók és tanult kőművesek is megjelenhettek a házépítés folyamatában.

Építőanyagok: A helyi építőanyagok mellet helyi kereskedőktől beszerezhető korszerűbb anyagok (vályogtégla, mész, fűrészelt áru, cserép, burkolótégla, asztalostól származó nyílászárók).

Szerkezetek: zömében még hagyományos szerkezetek (pl. fél-ágasos szelemenes tetőszerkezet, nádfedés, de a gerincen három-négy sor cserépfedés, vályogtégla, pendelykémény). Újabb helyi szokás szerint fűrészelt díszű deszkaoromzat, faoszlopos tornác deszkamellvéddel, téglaburkolat a konyhában, stb.

Építéstechnológia: Hagyományos és újabb eszközök, kaláka egy-egy iparos részvételével. Népi díszítmények: vakolat-plasztikus homlokzati díszek (vakolathím), fafaragás, pingálás.

Megmaradt a hosszú ház jellemző egymenetes szerkezeti rendszere, az alaprajzi beosztásrend lényegében nem változott, maradt a tömegforma. Vagyis a méretek növekedése és az egyéb korszerűsítések mellett a ház megmaradt hagyományos alkotásnak!

Harmadik mintaházunk, folytatva az alföldi eseményeket, egy békési gazdag házra hasonlít, amelyben a méretnövekedés mellett (helyiségméret, belmagasság) két szoba tűnik fel, konyhából fűthető kemencével, gazdag kiképzésű tornáccal. A felhasznált építőanyagok többsége kereskedelmi úton beszerezhető tömegáru. Vályogtégla, égetett tégla, mész, cserép, fűrésztelepi faáru. A falakat kőművesek rakták, a tetőt ácsok készítették, szinte nincs olyan építőanyag, szerkezet vagy technológia, aminek köze lehet a korábbi hagyományokhoz. Vélhetően az épület tervrajzát is a hozzáértő mester készítette, aminek alapján készült a kivitelező munka. És bár a népi építészet technikai meghatározásától (természetes építőanyag, ősi, hagyományos szerkezet, kontár technológiák) már semmi sem igaz, az épület minden formai és használati elemében megfelel elődeinek, vagyis a falu építészeti hagyományainak. Az ilyen ház már nem csupán tájjellegű, alföldi ház, mert hasonlók épültek a XX. században szerte a Kárpát-medencében, egészen az ötvenes évekig. Néhányat népi építészeti műemlékké nyilvánítottak, függetlenül attól, hogy ezek az épületek nem elégítik ki a népi alkotás említett feltételeit. És ilyen ház ezrével található még hazánk kevésbé gazdag, és a korszerűség „szélütésétől” még megmenekülő falvainkban, és képviselik a magyar falu építészeti hagyományát.

Szólj hozzá!


A magyar falu építészeti hagyománya

2011.07.15. 15:51 falufejlesztes

(Második rész)

Megjelöltük a fogalmat, a falu építészeti hagyományát, amit a népi építészetből vezettünk le. De fontos tudni, ez még csak nem is a népi, falusi építészet eredménye vagy sajátja. A háromhelyiséges – középen konyha – nyeregtetős ház nem a népi építkezés fejlődéseként érett be a XVIII-XX. századokra. Létezett a középkorban is középnemesi lakóházként, plébánosok, iskolamesterek háza is ilyen volt, Szent Margit kolostorbéli háza is a Nyulak-szigeti zárdában, régészeti adatok szerint. Három helyiség – középen a konyha! (Az asszony helye! Jól jegyezd meg /NB/: középen van az asszony, aki rendbe teszi a család ügyeit) Vagyis a népi építészet egyik legfőbb értékeként elfogadott három osztatúság, ami egy fejlett lakáskultúrát képvisel a füsttelenített szobájával, régebbi és általánosabb érvényű építészeti örökségünk. Általános középkori eredmény. A népi építészet „hozzánövekedett” ehhez a Kárpát-medencei alaptípushoz!

 És ez alapegysége lett a mezővárosainkban kibontakozó polgári háztípusnak is. Vagyis a minta, amelyhez végül hozzáigazodott a XX- századi falusi ház, már jó régen létezett. A mezővárosi polgárház is ebből fejlődött, terebélyesedett tovább. Lássunk példákat.

 Az első egy kereskedő háza Tállyáról, a XIX. századból. A ház a már ismert szokványos formát követi, két szoba között a konyha, s az utca felé bővítették egy üzlettel. Ez boltozott helyiség, ahogy illik, az árú biztonságos elhelyezése és a tűzvédelem miatt. Innen származik a bolt = üzlet kifejezésünk, az elnevezés az ókorig vezet vissza. A fejlődés következő típusát az a polgári igény teremtette meg, amely már nem elégedett meg az egy vagy kettő szobával, s eggyel többet kívánt megépíteni. Ennek a falusias, kisvárosi környezetben kézenfekvő lehetősége volt, az utcavonalon még egy szobát építeni. Ez az utcavonalas beépítés polgári színvonalát is megjelenítette. Ennek az alaprajznak a zárt

4. ábra A háromosztatú ház bővítései a polgári, kisvárosi igényeknek megfelelően

 utcavonalas beépítés felé tett megoldása a fedett kapu, általában díszes kőkerettel. Ebben már a kisvárosok jellemző homlokzatait is felismerjük. És amikor ez emeletes formát öltött, véglegessé lett a városi utcakép. A folyamat többször is lezajlott a középkor óta, például a XVIII. szádban is, vagy legutóbb faluhelyen, mint említettük. Érdekes, hogy a közép konyhás alaprajzi típus, a városi bérházaknál is előfordult és a lakás alapegységét jelentette. Következő példánk egy Buda-Vizivárosi sarokházat mutat, az 1800-as évek elejéről. Az asztalkemencés parasztkonyhás bérlakások két-három szobával kapcsolódtak egymáshoz. A kapu már a közös udvarra szolgált, ahol kocsiszín és istállók tették teljessé a bérház működését. Ez a lakástípus csak a század közepére elterjedő emeletes bérházakkal vált a múlt emlékévé.

 Hogyan történhetett, hogy ez a középkonyhás, Kárpát-medencei ház, illetve lakásegység típus, amely a XX. századra elért a technikailag minden igényt kielégíteni képes változathoz, átépülő falvainkban szinte üldözötté vált a század végére. Jobb sorsú országokban, Nyugat-Európában a falusi építészet mindenütt megtartotta a hagyományos házakat, eredetiben vagy modernizált köntösben, holott ott is voltak háborúk. A magyarázat egyszerűnek látszik. Nálunk – már szó volt róla – volt ráadásul egy szocialista kollektivizálás. Ez az egész társadalomra, közösségekre, egyénekre erőltetett új, és minden korábbinak ellentmondó rendszert jelentett. És ezen belül a falu még súlyosabb és nehezebben viselhető nyomásnak volt kitéve. Vegyük a falusi egyéni gazdálkodó portáját a második világháború előtti időkből.

 

5. ábra A hagyományos, gazdálkodó parasztporta mint mezőgazdasági kisüzem

A falu településszerkezetét ezer éves fejlődés formálta, alakította. A XX. századra ésszerű okok miatt a keskeny, hosszú telekrendszer jött létre, amelytől csupán a szerek, szegek, ólaskertek, tanyák és középbirtokosok telkei tértek el. Ezen a keskeny telken ugyancsak kialakult az idézett hosszú ház, amelynek helye a telek elején van, utcára tekintő homlokzattal, ezelőtt virágos kis kerttel, vagy nélkül. A lakással szemben van a lakóudvar. Mindenek előtt a kúttal, esetleg nyári konyhával, műhellyel, vagy még virágágyásokkal, szőlőlugassal is. A telek következő szakasza a mezőgazdasági kisüzem területe, az önellátó gazdaságé istállókkal, ólakkal, terménytároló építményekkel (gabonás, góré), végül a trágyarakással és a budival. Meg kell jegyezni, hogy előzménye, a középkori egész jobbágytelek 40-60 magyar hold, a növénytermelés és állattenyésztés tekintetében autonóm, önellátó rendszer volt. A gazdálkodó udvart a nagyméretű pajta, illetve csűr zárta le hazánk nyugati, északi és keleti részén, vagy a különálló istálló az Alföldön. A telek további részén következett a veteményes kert, gyümölcsöskert, nagyon hosszú telek esetén szántóföldi termelés is előfordult. „Ez volt a rend ezer évig”, amit a korabeli mozgalmi dal keservesnek szuggerált, s ezt kellett „végkép eltörölni”.

A vidéki gazdálkodó portáján a kollektivizálás, vagy „téeszesítés” (TSZ = termelőszövetkezet) azt jelentette, hogy a gazda „bevitte a közösbe” a földjét, ha volt vetőmagját, állatait, a földművelő és betakarító eszközeit. Az egész gazdasági udvar kiürült. Kiürültek és értelmetlené váltak az istállók, az ólak, a terménytárolók. A gazdálkodás alapszintjén még zajlott valami, a szárnyasoktól legfeljebb a sertéstartásig tartott még a ház körüli ügyeskedés, iparkodás, különben tényleg elpusztult volna a falu.

A tény azonban tény maradt, kiürült a porta gazdálkodó része. Volt, ahol a haszontalanság miatt az elhanyagolás és lepusztulás volt a sorsuk, és volt, ahol az elbontásukkal próbáltak „mint a kulákság bűnjelétől” megszabadulni. De az élet élni akar, és a tevékeny falusi ember nem válhatott értelmét vesztett lénnyé. Az új feltételek mellett kellett élni és fejlődni. A kényelmesebb élet vágya, az emelkedés ösztönének ereje a falusi házban is változásokat hozott. Első szinten – ami nem azonos az idők sorrendjével, mert megtörténhetett ötven éve és a közelmúltban is – első szinten csak korszerűsítették a vidéki házat. Lényegében az elődök házépítő szokásaival: helyben beszerezhető anyagokból és helyben található hozzáértéssel. TÜZÉP (tüzelő és építőanyag kereskedés) majd minden faluban volt, és minden faluban volt városokba bejáró szakmunkás is. Kőműves, villany- és vízszerelő. Egyéb „szakmunkát” meg minden valamirevaló vidéki ember el tud végezni. És még rendelkezésre állt a rokoni, baráti építő szolidaritás, a kaláka. A szerkezeti munkák közül például először födémmel lezárták a régi konyha szabadkéményét. Az utcai oldalon a két kisebb ablakot kicserélték egy nagyobb, háromosztású, redőnyös ablakra. Esetleg beüvegezték a tornácot. Vagy egy újabb szobát építettek az utcai oldalon, ami – láttuk – természetes, történelmi következmény. Végül következett a teljesen új ház építése.

Ez már durva „eltakarítással” járt, legalább a ház elejének lebontásával. És az új ház, a faluhelyen már ismert kertes házat próbálta követni, nem folytatni a hosszú, egymenetes építkezést. Ez az igény hozta létre az úgynevezett sátortetős kockaházat.

 Ez a típus megvalósította azt az igényt, hogy legyen két szoba egymás mellett, méghozzá az utcai oldalon. És kielégítette a természetes komfortigényeket. Létrejöttét célszerűségi és a helyi adottságokból következő szempontok határozták meg, ugyanúgy, mint a ledöntött régi ház létrejöttét is. Ennyiben teljesen megfelelt a „népi építészet” alkotó módszerének. Tégla, cement, mész, egyféle nyílászárók, vasbeton gerenda és rövid faáru volt a helyi Tüzépen. Szakmunkás is akadt, akár a rokonsági körből. Megfelelő szállítóeszköz csak a Csepel tehergépkocsi, esetleg a traktoros utánfutó. Ez utóbbiakkal azonban csak négyméteres vasbetongerendát lehetett szállítani. A hosszabb lelógott és eltört volna. Tehát maradt a kétmenetes, rövidebb gerendákkal fedett négyzetes alaprajzú ház. Ami legkisebb külső felületével még gazdaságos is. Ha földszintesnek építették, különleges emelő berendezés, daru nélkül is, bakokról megépíthető volt a ház. Kitűnően működött a kaláka is. A rövidebb fűrészelt faáruból, esetleg még saját kitermelésből is (erdő, bontott anyag) könnyű volt megácsolni a tetőt. A cserép vagy palatetőt kisebb hozzáértéssel is elkészítették. Ez a sátortetős kockaház a vágyott igények kielégítője lett. Típusa futótűzként terjedt el az egész országban, építése össznépi mozgalommá vált. Mivel építése teljesen megfelelt a „népi építészet” alkotó módszereinek, szinte népi építészeti alkotásnak nevezhetnénk. De mégsem az. Mert megtagadta a hagyományt, és mert a típus nem vált hagyományossá. Tíz-tizenöt éves divatja a magas lábazattal kiemelkedő, majd alápincézett, vagy az emeletes formájával kifulladt építésének lendülete. A kockaház elterjedésében szerepet játszott az új lakóterületek számára történő parcellázás. A hagyományosnál nem sokkal szélesebb, de rövid, gyakran 150-200 négyszögöles telken kitűnően megfért az új, divatba jött családi ház.

Ezután új építkezésmód jött divatba, amely méreteivel igyekezett „többre-többre” emelkedni a szomszéd épületek fölé. Az építkezés a szocialista korszak tipikus „presztizs-fogyasztása” lett faluhelyen. A módszer klasszikus volt: alá és fölé építeni valamit. Alá kerülhetett pince, műhely, garázs, esetleg üzlet. Fölé meg nagy tetőtér, amit előbb-utóbb beépítenek majd, „hiszen felnő a gyerek, laknia kell valahol”. Nem árt, ha van a házon erkély, vagy lodzsa-féle, az mutat, ha nem is jó semmire. Az ilyen házak már tervezői segítséggel épültek, na meg építéshatósági hozzájárulással. Beépítési %, gerincmagasság, ereszmagasság. Ha ennek megfelelt, lett építési engedély, ami az építkezés feltétele. Az elkészült ház viszont olyan lett, amilyent az építtető kigondolt vagy látott. Hiszen az ő háza, a saját pénzéből építette. Vagy állami kölcsönből! Az eredmény a régebbi földszintes házak fölé magasodó – némi túlzással – „ lakótorony” lett. Olykor még a templomnál is nagyobb. Aztán néhány év múlva a gyerek elköltözött, az energia drága lett és a nagy terek kifűtéséről le kellett mondani, az építtető egyén számára az öregedő izületeivel már járhatatlanokká váltak a meredek belső lépcsők. Viszont maradt a kölcsöntörlesztés és a kihasználatlan terek luxusának ellentmondása. És ezután jött a rendszerváltozás.

 

A kilencvenes évek elejétől gyeplő nélkül szaladtak a lovak. Megszűntek a tanácsok, megszűntek a termelőszövetkezetek, tönkre mentek olyan vidéki ipari és bányászati vállalatok, ahol sok ingázó falusi embernek már megszokott munkahelye volt. A földtulajdon visszatért ugyan, de kárpótlási jegy formájában spekuláció eszköze lett. És így tovább. A falut készületlenül és eszköztelenül érte a rendszerváltozás. A „kiválasztott” kevesek viszont megnyerték ezt a meccset. Száz emberből egy meggazdagodott, ötven munkanélküli lett, a többi a könnyebb és nehezebb megélhetés hintáján egyensúlyozott.

És ez pontosan tükröződik falvaink arculatán. A nagyméretű házak építési mániája megszűnt, helyettük jöttek a látszólagosan „igényes”, értsd különleges, újabb divatú, nagy tömegtagoltságú, más országok hagyományait követő, (onnan jönnek az alkalmazható építőanyagok és szerkezetek is) díszítőelemekkel zsúfolt vagy ellenkezőleg, minimális formai kialakítású házak.  Hozzájárult ehhez, hogy a valahai engedélyező zsűriket elzavarták. És az építéshatósági elbírálásnak ma sem szempontja az „esztétikai minőség”, amiről az emberek többségének valóban nincs fogalma. Sajnálatosabb az, hogy a hagyományos házakról való emlékképek és fogalmak is kitörlődtek, vagy elhalványodtak az emlékezetben, olyan falusi közösségekben is, ahol a munka, a viselet, a kézművesség, a népzene, a néptánc feltámasztására újabban külön figyelmet fordítanak. Tetézi a zűrzavart az építőanyagok óriási választékának tolakodó jelenléte. Falfesték több száz színnel, tucatnál több tetőfedő rendszer, homlokzatképző oszlopok, párkányok, bábos-korlátok és a „dísztárgyak” a szökőkúttól a kerti törpéig kínálják magukat. A kerteket, udvarokat, út menti sávokat pedig teleültették tujákkal, fenyőkkel, a környéken idegen növényekkel.

 

6. ábra A régi falukép, bár két egyforma ház akkor sem készült, egyöntetű  volt.  A 3. ábrához hasonlóan alföldi, felföldi, közép-dunántúli, nyugat-dunántúli utcaképek mintáit mutatja az ábra

 

 

7. ábra Az előző utcaképeken bekövetkező változásokat ábrázoltuk a 60-as évek kockaház, a 70-es, 80-as évek nagyház és a 90-es évektől divatba jött típusokkal. Az ábra nem valóságos, de a végeredmény típusos esetét mutatja.


"NAGYAPÁM HÁZA" MESTER-INAS KÉPZÉS FIATALOKNAK

http://falu.blog.hu/2012/04/20/nagyapam_haza_mester_inas_kepzes_fiataloknak

2012.04.20. 11:52 falufejlesztes

 


FALUFEJLESZTÉSI TÁRSASÁG

GESELLSCHAFT FÜR DORFENTWICKLUNG

VILLAGE DEVELOPMENT ASSOCIATION

ASSOCIATION POUR LE DEVELOPPEMENT DES VILLAGES 

 


PÁLYÁZAT KÖZÉPISKOLÁSOK, EGYETEMISTÁK, FŐISKOLÁSOK RÉSZÉRE

  

Kedves Diákok!

  

A Falufejlesztési Társaság és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat „NAGYAPÁM HÁZA” címmel MESTER–INAS képzést szervez középiskolások, egyetemisták, főiskolások, a népi építészet iránt érdeklődő és elkötelezett fiatalok számára. A „NAGYAPÁM HÁZA” program olyan gyakorlati képzés, ahol 2012 nyarán, 4 héten keresztül egy népi műemlék épület, tájház, vagy parasztház felújítása, állagmegóvása során élőben ismerkedhetsz meg a tradicionális építészet értékeivel, a hagyományos népi építőmesteri technológiákkal.

 

A képzésre jelentkezni lehet egy maximum 5-20 oldalas, kötetlen formájú (műszaki, irodalmi, fényképes, rajzos, stb.) dolgozat beadásával. A dolgozatot nyomtatott formában vagy elektronikus úton is be lehet adni a:

 

VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VKSZI)

1223 Budapest, Park u. 2

címre, vagy a nagyapamhaza@gmail.com elektronikus postacímre.  

 

A beadási határidő : 2012. május 15.

 

A borítékra, vagy az e-mailbe mindenki írja rá: „NAGYAPÁM HÁZA”



Részletes tájékoztatás:


I.      „NAGYAPÁM HÁZA” dolgozat írása:

Beadási határidő: 2012. május 15

 

A képzésre jelentkező fiataloknak egy 5-20 oldalas, kötetlen formájú (műszaki, irodalmi, fényképes, rajzos, stb.) dolgozatot kell beadniuk, „NAGYAPÁM HÁZA” címmel, amiben egy általuk kiválasztott népi műemlék épületet, tájházat, parasztházat ismertetnek, bemutatva annak építészettörténeti, helytörténeti múltját, értékeit. A dolgozat tartalmazhat építészeti felmérést, fotó dokumentációt, helytörténeti leírást, vagy más személyes élményeket is. A dolgozatban minden jelentkezőnek meg kell adnia a beadott épület pontos címét és meghatározását, valamint a pályázó nevét, postacímét, e-mail címét, telefonszámát, születési évét és jelenlegi iskolájának pontos megnevezését. A dolgozatot írott formában postán a:

 

VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VKSZI)

1223 Budapest, Park u. 2

címre, vagy elektronikusan a nagyapamhaza@gmail.com e-mail címre kell eljuttatni.

Beadási határidő 2012. május 15

A borítékra, vagy az e-mailbe mindenki írja rá: „NAGYAPÁM HÁZA”

 

 A „NAGYAPÁM HÁZA” MESTER-INAS KÉPZÉS igazgató tanácsa értékeli a beérkezett dolgozatokat és kiválasztja a legjobbakat, akiknek a nevét 2012. május 31-ig közzéteszi a www.falu.bog.hu címen, és személyesen e-mailben is értesíti őket. A kiválasztott „inasok” részt vehetnek 2012 nyarán egy népi műemlék, tájház, malom, vagy parasztház felújítási munkálatain a MESTER-INAS képzés keretén belül.  

 

II. „NAGYAPÁM HÁZA” MESTER-INAS képzés:

Időtartam: 2012 nyara, 4 héten keresztül

 A MESTER-INAS képzés alkalmat teremt a programban résztvevő mesterek és fiatalok együttműködésére. A kiválasztott „inasok” egy-egy mester mellé kerülnek, és részt vesznek egy műemlék épület, tájház, malom vagy parasztház felújításán, kivitelezési munkáiban. Olyan hasznos alkotó munkát végeznek, amellyel gyarapíthatják tudásukat, bővíthetik szakmai ismereteiket, közvetlen tapasztalatot gyűjthetnek a népi építőmesteri munkákról, hagyományos kőműves mesteri technológiákról. Megtanulhatják a hagyományos házépítés ács és tetőfedő szakmáit, elsajátíthatják a mesterfogásokat, betekinthetnek a népi építkezés, felújítás folyamataiba. A képzés időtartama 4 hét, ami a munkafolyamatokhoz igazodóan, egyénileg kerül meghatározásra. Az inasoknak munkabér nem jár. A mesterek, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózattal kötött együttműködési megállapodás keretei között, vállalják a tanulók szállás és étkezési költségeit. A „NAGYAPÁM HÁZA” MESTER-INAS KÉPZÉST az akkreditált tanintézetek kötelező nyári gyakorlatnak beszámítják. A képzésben részt vett fiatalok oklevelet kapnak, amelyen a mester és a támogató szakmai szervezetek ajánlása szerepel.


Ha érdekel a népi épületeink megóvása, a hagyományos kőműves mesteri technológiák, szakismeretek elsajátítása, és szeretnél alkotó, közös munkában együttműködni vidéken élő mesteremberekkel, jelentkezz és add be a „NAGYAPÁM HÁZA” dolgozatodat 2012. május 15-ig az alábbi címen:

 

VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VKSZI) Posta cím: 1223 Budapest, Park u. 2

e-mail: nagyapamhaza@gmail.com 

 

Bővebb felvilágosítás:

Krizsán András Ybl-díjas építész, a Falufejlesztési Társaság elnöke

mobil: (30) 999-0027  

Szólj hozzá!

*********************************************

További témaajánló a www.falu.blog oldaláról


*****************************************************

CSÜTÖRTÖKI ISKOLA - XIII

2012.02.03. 16:55 falufejlesztes

A FALUFEJLESZTÉSI TÁRSASÁG  ÉS A MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE

CSÜTÖRTÖKI ISKOLA – XIII.  PROGRAMSOROZATA



2012 tavaszi félév

Kurátor:  Krizsán András építész


 

Előadások kezdési időpontja 17 óra.

Cím: 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2, MÉSZ székháza.

kredit: 0,5 pont
(Az előadáson való részvétel előzetes regisztráció és kreditigazolás kiadása nélkül ingyenes.)

 

2012. február 16, csütörtök

Bodonyi Csaba építész

************************************************

A NŐTT VÁROSTÓL A BOKORTANYÁKIG

 „Ez már több mint diszharmónia, ez konfliktus, sőt katasztrófa. Ennek egyik szakmai oka a szocializmusból eredő területfejlesztési politika. Röviden az, hogy ott preferálják az urbanizációt, ahol az már erőteljes, s nem ott, ahol ez hiányzik. Valakik úgy vélik, hogy a fejlődés területileg nem harmonikus, hanem hierarchikus. Ez tartható még az információs társadalomban? Ezen régi elv alapján jött elő pár éve az országos terv ellenére, illetve azt módosítva az ún. Pólus-program is, elsősorban szavazatbiztosítási, politikai taktikából. Igaz, nem jött be. S a falurombolás folytatódott. Falut nemcsak dózerrel lehet rombolni, de magárahagyottsággal és rendelettel is, pl. kedvezőbb lakáshitelt adunk az új épületre, de a régi felújítására nem (garantált társadalmi és építészeti leépülés). Hová lett a vidék önfenntartó ereje? Miért van az, hogy a mostohább adottságú Ausztriában a 100 fős idilli településen 150 tehén és más állat, művelt területek vannak, s az állam által inspirált, saját termék értékesítésre alapozott turizmus. Nálunk már nemcsak tehén, de tyúk sincs, s a falusi néni Tesco-ban szerzi be a szlovák tojást és zöldséget.

  

2012. március 29, csütörtök

Pap Gábor művészettörténész

FÉNYRE ÉLEDŐ ÜDVTÖRTÉNET


„…összehasonlíthatatlanul rosszabb helyzetbe kerültünk a középkori keresztény templomfreskók ábrázolásaival. Ami egykor magától értődő képi információ volt, azt a reformáció a szó legszorosabb értelmében elfedte, láthatatlanná tette. A freskókat átmeszelték, és lényegében hírük sem maradt a huszadik századig, amikor is a gondos restauráló munkának köszönhetően ismét szemünk elé tárták a mára jószerével megfejthetetlenné vált, jelképes tartalmú falfestményeket. A világháborúkban megtépázott vidékekkel ellentétben Finnországban rendkívüli gazdagságában őrződött meg e képkincs, melyben három tradíció: a nyugati kereszténység, az asztrológia és kis mértékben a finnugor sámánizmus szimbólumrendszere keveredik. Ennek visszafejtésével próbálkozott Pap Gábor, aki a helyszíneket végiglátogatva elemezte az egykor mindenki számára értelmezhető, képírásos üzeneteket, és jutott el valamiféle egységesnek ható, egzaktnak mondható egzegézisig.”

 
 

2012. április 26, csütörtök

Bagdy Emőke pszichológus

AZ ÖRÖM ÉS BOLDOGSÁG MŰVÉSZETE


„….kutatások szerint 100% boldogságból 50% genetikus hajlamra vezethető vissza. Bármennyire is szeretnénk tagadni, tapasztalatból tudjuk, hogy vannak olyan emberek akikre (és családjukra, leszármazottaikra) jellemzőbb a boldogság, mint másokra - megfigyelték ezt már katasztrófák túlélőivel, szegény sorban örömmel élőkön és gazdag, de boldogtalan embereken is. Az ilyen genetikailag szerencsés embereket úgy jellemezhetjük, hogy azok védettek a depresszióval szemben. Ugyanakkor a környezet hatása meglepően alacsony, csak 10% a kutatások szerint. A maradék 40% az, amivel minden ember gazdálkodhat, ha nagyon leegyszerűsítően szeretnék fogalmazni, akkor azt úgy fogalmazhatjuk meg: ez az amit meg tudunk cselekedni, ez az ami rajtunk múlik, ez az amiben fejlődni tudunk. „

 
 FIGYELEM, ÚJ IDŐPONT : 2012. május 31, csütörtök

Juhász Zoltán népzenekutató                                                                                                            

A ZENE ŐSNYELVE"

 „Juhász Zoltán hatalmas nemzetközi népzenei anyag számítógépes elemzésével ered nyomába Bartók Béla azon sejtésének, mely szerint:„ ... az a gyanúm, hogy a földkerekség minden népzenéje, ha elegendő anyag és tanulmány áll majd rendelkezésünkre, alapjában véve visszavezethető lesz majd néhány ősformám, őstípusra, ős — stílus — fajra". Az elemzés eredménye meghökkentő: az ősnyelvet alapvetően meghatározó formák mind ott élnek a magyar népzenében ma is, s népzenénk egyszerre tart kapcsolatot az Appalache hegység és Kína, vagy Szicília és a Volga-vidék stb. dallamaival, tehát a Kárpát-medence központi helyet tölt be Eurázsia zenei térképén. Másként mondván: a Kárpát-medence a zenei ősnyelv keletkezési helye. Ennek bizonyítása még izgalmasabbá válik akkor, ha e felfedezést összevetjük Kodály Zoltán megállapításával: „...kétségtelennek kell tartanunk, hogy a magyar dal a nyelvvel egyidős".

 

Szólj hozzá!

***************************************

ÁTADTÁK AZ IDEI KEMÉNY BERTALAN FALUFEJLESZTÉSI DÍJAKAT

2012.03.07. 10:53 falufejlesztes

Kemény Bertalanra emlékeztek Alsómocsoládon

 

A falugondnoki rendszer ötletgazdájára emlékeztek Alsómocsoládon. Idén hat szakember kapta meg a Kemény Bertalan emlékére alapított Falufejlesztési díjat, amelyet negyedik alkalommal osztottak ki pénteken.

„A falugondnok életünkben az egyetlen biztos pont” – kezdte köszöntőjét Dicső László, Alsómocsolád polgármestere a pénteki rendezvényen.
Kemény Bertalan (1928-2007) széleskörű tevékenységével megálmodta és létrehozta a tanya- és falugondnoki szolgálatot. Egy olyan egyszemélyes „intézményt”, aki beszerez, elintéz, tanácsot ad, meghozza a gyógyszert, fát vág, vérnyomást mér, kihordja az ebédet, aki könyvet és színházjegyet árul, aki elvégez mindent, amire képes, s amire szükség van a faluban, tanyákon, csak épp intézmény nincs rá. Egyszóval ő az, aki felvállalja a falu minden gondját.
A Kemény Bertalan Falufejlesztési Díjat azzal a céllal alapította a Falufejlesztési Társaság, hogy erkölcsi elismerése legyen azoknak a falugondnokoknak, akik a munkaidő korlátait nem ismerve végzik feladatukat, valamint azoknak a vidékfejlesztő szakembereknek, akik a vidéki élet jobbításán fáradoznak.
Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért felelős államtitkára szerint a helyben maradást és a vidéki életformát erősítheti a jövőben a tanya- és falugondnoki szolgálat. Mint mondta: örömmel vehetjük, hogy a múlt évben is közel százzal nőtt ezen fontos hivatás vállalóinak a száma, így idén már közel 1300-an segítik a vidéken élők életét, ezzel fél millió ember mindennapjait megkönnyítve.


Ez egy ünnepe a vidéknek és a vidékért tenni akaró embereknek – mondta Mezőszentgyörgyi Dávid, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat főtitkára. Kiemelte: a falugondnok minden, egy személyben megvalósuló vidékfejlesztés.
Fontos feladat vár a jövőben a falugondnokokra – mondta Andrásfalvy Bertalan az ünnepségen. Az egyetemi tanár szerint ma Magyarországon a legfontosabb és legnagyobb kérdés a vidék jövője. Történelmünk során a vidék adta az országnak a sok kiművelt emberfőt és az ország védőit is, amíg a vidékre támaszkodtunk, addig nem lehetett legyőzni minket – jelentette ki a volt művelődési és közoktatási miniszter.

 

„A vidékfejlesztéshez nem csak népességmegtartó képességre van szükség, hanem képességmegtartó népességre” (Kemény Bertalan)

 

Idén hatan részesültek a Kemény Bertalan Falufejlesztési Díjban, amelyet Soltész Miklós és Krizsán András, a Falufejlesztési Társaság elnöke adott át a díjazottaknak.
Benkő Jánosné 2001 óta tagja a Zalai Falvakért Egyesület falugondnoki tagozatának. Senior falugondnokként sikeres a falugondnoki alapképzés helyi gyakorlatának szervezésében, megvalósításában.
1996 óta látta el a tanyagondnoki feladatokat Csikérián egyszemélyes intézményként Osztrogonácz Béláné. Feladatát szolgálatnak tekintette, példaértékűen végezte. A nemrég nyugdíjba vonult tanyagondnok jelenleg az utódját tanítja be – hangzott el a díj kiosztásakor.
Rémiás István 21 éve látja el a falugondnoki feladatokat, a falugondnoki hálózat legrégebbi, máig aktív tagja. Tevékenységével hozzájárul ahhoz, hogy az Istvánmajorban és az Adorján tanyán élő emberek hozzájussanak a mindennapi életüket megkönnyítő szolgáltatásokhoz.
Andrásfalvy Bertalan a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, tudományos munkássága az egész magyar néprajztudomány területét átfogja, publikációinak száma meghaladja a háromszázat.
Csányi László, Mórahalom alpolgármestere már több mint egy évtizede törekszik a külterületi lét hátrányaiból adódó feszültségek feloldására. Azon fáradozik, hogy a városban és a külterületen élők egyenrangú partnerei lehessenek egymásnak.
G. Fekete Éva munkássága több évtizedes múltra tekint vissza. Számtalan kutatás fűződik a nevéhez a vidékfejlesztés, a szociális gazdaság és foglalkoztatás-fejlesztés, valamint az elmaradott térségek, perifériák, aprófalvak társadalmi és gazdasági sajátosságai területén.

 

VM VKSZI

Szólj hozzá!

Együttműködési megállapodást írt alá hét falugondnok egyesület és a Falufejlesztési Társaság

2011.12.17. 10:18 falufejlesztes

Együttműködési megállapodást írt alá hét falugondnok egyesület és a Falufejlesztési Társaság csütörtökön a budapesti Vajdahunyadvárban.

    

      A magyar tanya- és falugondnoki együttműködés célja a magyarországi falugondnoki rendszer értékeinek megőrzése, a falugondnokság érdekeinek képviselete, a szolgálatok munkájának szakmai segítése.
   
Horváth Dániel, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium képviseletében, Soltész Miklós államtitkár nevében üdvözölte a megállapodást, és elismeréssel szólt a falugondnoki hálózat fontosságáról, amelyet a vidéki társadalmi életében tölt be.
   
Krizsán András, a Falufejlesztési Társaság elnöke az aláírás kapcsán elmondta, hogy az együttműködéssel lendületet kívánnak adni a falugondnoki szolgálatoknak, amelyek áldozatos és nélkülözhetetlen munkát végeznek a helyi közösségekért.
   
Csörszné Zelenák Katalin, a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete ügyvezetője emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 21 éve van falugondnokság, amelynek keretében jelenleg 1.358 szolgálat működik. Az ügyvezető hangsúlyozta: az aprófalvakon, tanyákon élők számára jelentős kapocs a közösségéltető falugondnoki szolgálat, és fontos, hogy ez a hálózat a jövőben is megmaradjon.
   
Szeder-Kummer Mária, a Zalai Falvakért Egyesület titkára kiemelte, hogy az együttműködők olyan tudásbázist, humánerőforrást képviselnek, amelyet számos területen lehetne hasznosítani. Az egyesület titkára elmondta, hogy az együttműködés nyitott, más egyesületek is csatlakozhatnak hozzájuk.
   
Az együttműködési megállapodásban szerepel, hogy az aláírók segítik a működési területükön lévő falugondnokok és falugondnokságot működtető szervezetek munkáját. Megfogalmazták azt is, hogy szakmai segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a falugondnoki rendszer megtalálja helyét a jelenlegi közigazgatási, közszolgáltatási, vidékfejlesztési rendszerben, továbbá közös pályázatokat készítenek, szakmai műhelyprogramokat, konferenciákat szerveznek, és ezekről tájékoztatják a tagszervezeteiket.

(forrás: Zalaihírlap)

Szólj hozzá!

*****************************************************************

Szükség van a falugondnoki hálózatra

2011.10.21. 15:57 falufejlesztes

Megjelent az Új Magyarország Vidékfejlesztési program honlapján:

http://www.umvp.eu/?q=hirek/szukseg-van-a-falugondnoki-halozatra

Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK) keresték meg a Vidékfejlesztési Minisztérium kiállítói standját Krizsán András vezetésével a Falufejlesztési Társaság keretében működő tanyagondnoki szolgálat munkatársai.

Az Országos Falugondnoki Hálózat Kemény Bertalan munkássága nyomán 1990 augusztusa óta fejti ki tevékenységét Magyarországon. A tanya- és falugondnoki szolgáltatás alapvető célja az aprófalvak (és a külterületi lakott helyek) intézményhiányból eredő hátrányainak enyhítése, az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatáshoz, egyes alapellátásokhoz való hozzájutás biztosítása. Ezen felül biztosítja a helyi adottságokhoz és sajátosságokhoz igazodó egyéni és közösségi szintű igények kielégítését is, körébe tartozik egyes szociális és egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás biztosítása, továbbá szerepet vállal a népesség művelődési és szabadidős programjainak szervezésében.

A találkozón V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár utalt arra, hogy maga is rendkívül fontosnak tartja a falugondnoki hálózat működését. A vidéken elő emberek életét érintő kormányzati és önkormányzati szervezetek működése hatékonyabbá tehető, hiszen kisebb lefedettségi területeken látják el feladataikat, így átláthatóbb és átfogóbb a kapcsolat. Fontos, hogy a magyar vidék nem egységes, nem mutat homogén képet, ezért eltérő a munka is az aprófalvas kistérségekben. Az emberek közötti kapcsolatok és a kis helyi közösségek megerősítésére van szükség. Kemény Bertalannak, a Falufejlesztési Társaság egykori elnökének szavait idézve: „a falu közösségének egészét kell visszaintegrálni a közösségbe”.

Krizsán András, az MNVH elnökségi tagjaként is jelentősnek ítélte a tanyagondnoki működés szellemiségét, amely az innovatív, megújuló magyar falu jövőjének formálója lehetne. Tartós partnerség kialakítására van szükség a különféle falumegújítási, falufejlesztő, közösségfejlesztő szakemberekkel, szakmai műhelyekkel. A komplex tanyagondnoki hálózat megteremtése érdekében arra törekszünk, hogy legyen egy együttműködő keret a hatékonyabb vidékfejlesztéshez. V. Németh Zsolt fontosnak tartotta a vidék foglalkoztatási gondjainak enyhítését, elterjeszthető gyakorlatként említette a Zika és a Nagyhajmási Szövetkezet által életre hívott Nyúl-unk a Munkáért programot.

A szolgálat jelenlévő szakemberei felajánlották, hogy a kis településeken és a tanyákon élők informálásával egy közösen összeállított, a körükben felvett igényfelmérő kutatói kérdőív kitöltésével szívesen hozzájárulnának a kormányzat Tanyafejlesztési Programjának továbbfejlesztéséhez. Fontosnak tartották a vidékfejlesztőkkel közös képzések és a tanyafejlesztési programról szóló közös konferencia megrendezését.
A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy a 2014 utáni új uniós és kormányzati vidékfejlesztési programok végrehajtása során az eddigieknél hangsúlyosabban, szoros partneri együttműködésben segítenék a pozitív kezdeményezések megvalósítását, az ország más vidéki területén bevált jó gyakorlatok elterjesztését.

Forrás: VM VKSZI

Szólj hozzá!

******************************************

CSÜTÖRTÖKI ISKOLA - XII. ŐSZI FÉLÉV

2011.09.26. 13:23 falufejlesztes

FALUFEJLESZTÉSI TÁRSASÁG - MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE


Cím: 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2, MÉSZ székháza.


 

2011. szeptember 29 csütörtök

Varga-Ötvös Béla közgazdász

GAZDASÁGFEJLESZTÉS, TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS - MÁSKÉPP

„Az elmúlt évtizedekben a gazdaságfejlesztés és a településfejlesztés elvált egymástól, annak ellenére, hogy minden gazdasági tevékenység a térben is zajlik és a három alapvető termelési tényező - föld, munkaerő, tőke - közül két és fél a településtérhez kötődik. Tudományos szóhasználattal, a gazdaság vertikális (ágazati) és horizontális (térbeli) vetülete közötti egyensúly hosszú ideje megbomlott, a súlypont az ágazati megközelítésre helyeződött. A két dimenzió eltérő helyzetét jól jellemzi, hogy a gazdaságpolitikusok keresik a gazdasági növekedést produkáló húzóágazatokat, ösztönzésképpen adókedvezményeket nyújtanak, területet biztosítanak. A településpolitikusok pedig kutatják a módját, hogyan lehet több forrást megszerezni az amúgy adóssággal, hiánnyal küszködő államtól, a speciális feltételeket szabó uniótól, ill. hogyan csábíthatók be nagy cégek bármilyen profillal, hogy abból iparűzési adó, munkahely, járulékos beruházás legyen. Ezzel a külső forrásoknak rendelik alá a helyi adottságokat, és nem az adottságaik érvényesítése érdekében bővítik forrásaikat. A különbség kicsinek tűnik, de a hatékonytalan forrás felhasználás degradációs folyamatot gerjeszt.”

 
 

2011. október 20 csütörtök

 

Gráfik Imre néprajzkutató

VÁLTOZÓ FALUKÉP


„Az udvar és a ház mozgásvilágá"-nak megfigyelésére Gráfik Imre első ízben 1970-ben vállalkozott a Vas megyei Magyarszombatfán. Rendkívül elgondolkodtató megállapításokat tett. Többek között azt, hogy a lakóháznak csupán a harmadát használják folyamatosan. Továbbá a mozgások számával, azok arányaival kimutathatta, hogy "a megváltozott életkörülmények, amennyiben azok radikális szakítást jelentenek a paraszti gazdálkodás hagyományos formáival, egyrészt növelik a funkció nélküli mozgások, üresjáratok számát, másrészt egyfajta tétlenséget, ún. mozgáshiátust eredményeznek."... Szentendrei (Szentendrei-szigeti), berekböszörményi és más településen végzett kutatásai is a tér szemiotikáját kutatják - hol tágabb, hol szűkebb szempontok szerint. A Szentendrei-sziget társadalmáról például a szociálpszichológia mezőelméletét segítségül híva megállapítja, hogy nem alkot kulturális, azaz néprajzi csoportot. Berekböszörmény faluképét vizsgálva pedig az építészeti jelek hatékonyságát, információs értékét elemezte a lakóházak utcaképi megjelenését tartva szem előtt.”

 

2011. november 17 csütörtök

Czene Zsolt Vidékfejlesztési Minisztérium

NEMZETI VIDÉKSTRATÉGAI KONCEPCIÓ


Történelmünk során, nehéz helyzetekben mindig vidéki gyökerekből táplálkozva, a falusi közösségek erejére támaszkodva tudott a magyar társadalom megújulni. A vidék nem csupán profitérdekeket kiszolgáló termelési tér, sokkal inkább társadalmi, kulturális és természeti értékek összessége. Vidéki tájaink az emberi méltóság, életminőség biztosításához szükséges feltételek megteremtésének, a természet és a társadalom harmonikus együttélésének sajátos, történetileg kialakult színterei. E térségek egyrészt az ott élők számára biztosítják az életfeltételeket, másrészt mással nem helyettesíthető un. ökoszisztéma-szolgáltatásokat biz-tosítanak, melyek a városlakók számára az élelmiszerbiztonságot, a jó környezetminőség alapfeltételeit, megújuló energiaforrást, regenerációs és rekreációs lehetőséget is kínálnak. A magyar vidék, a mezőgazdaság és a környezet ügye ezért nemcsak a falun élő honfitársaink gondja. A vidék sikereinek és kudarcainak a társadalom minden tagja részese. „

 

2011. december 8 csütörtök

Czakó Gábor író                                                                                                                                    

"A MAGYAR NYELV TERMÉSZETI RENDE"

(Idézet Kresznerics Ferenc írásából – 1830)

 

„A magyar észjárás alapja a gyökrend, ebből fakad az egységlogika, a gyökhangsúly, a hálószerűség, az egyszerűség, a lényeglátó-levezető/deduktív gondolatmenet, a rokonítás/analógia, a mellérendelés, a szemléletesség és a két-féltekés gondolkodás. Ezekre épül nyelvünk máig eleven önépítő rendszere. A nyelvújítók maradandó alkotásaikban – józan magyar ésszel és ép nyelvérzékkel – a gyökrendből indultak ki. Legsikeresebb alkotásaikban a fölfrissített régi- és tájszavak mellett rendre ódon gyökszavakat vettek elő, és toldalékoltak az új igények számára. Nem feledkeztek meg a gyökök jó részében még eleven szemléletességéről sem! Az észjárásunk szerint alkotott szavak azért terjedtek el oly gyorsan, mert nyelvtársaink rögtön, mindenütt értették őket. Ez a magyarság egyik különös adottsága. A gyökrendnek köszönhetően nálunk nincsenek nyelvükben szegények. Utazgatók és néprajzosok a megmondhatói, hogy iskolázatlan pásztorok, parasztok mennyivel választékosabban finomabban és magyarosabban fejezik ki magukat számos akadémikusnál.”

 
 

Szólj hozzá!

*************************************************************************************