Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyarokszövetsége. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyarokszövetsége. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 25., hétfő

Bendegúz: A Magyarok Szövetsége, és amivé lett! (Kolosszális átverés)

Forrás:  http://bendeguz.tk/news.php?extend.113

Lapunk megjegyzése elöljáróban:
 

Magyarok SzövettségeAz MSZ legnagyobb problémája szerintünk az volt, hogy az embereket megpróbálták "beetetni" azzal, hogy nem kellenek ide pártok, és a pártok nem képviselhetik igazán a magyar érdekeket.
Sokan ezt a bődületes kacsát MSZ-tagságában elhitték. (Mert ma ki nem utálja a politikusokat? Így ez jól hangzott.)
Ma is vannak, léteznek ilyen elgondolások ill. szervezetek, amelyek ezt fennen hangoztatják.
Ez a kommunikáció természetesen teljes mértékben megfelel a ma uralkodó hatalom elvárásainak, ez ugyanis azt jelenti, hogy a mai hatalom számára addig biztos ez a fajta mai is élő hatalmi berendezkedés, székeik a törvényhozásban biztonságban vannak, ameddig a magyarok nem állnak össze egy politikai erővé, vagyis PÁRT-á, vagyis egy politikai érdekérvényesítő szervezetté, amely jó eséllyel elindulhat egy országgyűlési választáson, így abban is biztosak lehetnek, hogy nem lesznek "riválisaik" a parlamentben. 

Tudják így semmi nem fog változni !

Természetesen a hatályos törvények szerint ma Magyarországon csak azok az erők képviselhetnek társadalmi rétegeket, csoportokat a parlamentben, amelyek "politikai szervezetként", vagyis "Párt"-ként vannak bejegyezve a bíróságon.
Igaz, az is előfordulhat, hogy valaki "egyéni" képviselőként jut be a parlamentbe, de ilyen módon bejutott emberek érdekérvényesítő képessége a nullával egyenlő.
Természetes, hogy ebből eredően "elhibázott", bár ez a szó nem helyes kifejezés erre, álláspont volt a Magyarok Szövetségének ezen álláspontja, mint szervezetre nézve. 
Tanult, értelmes emberektől, mint amilyen az MSZ-vezetése volt elképzelhetetlen, hogy ne ismerték volna, vagy ne tudtak volna erről, és ne ismerték volna az erre vonatkozó magyar törvények előírásait
.

Mindebből az is következett, hogy gyakorlatilag az MSZ-vezetése félrevezette, átverte a tagságát, és kivonta a politikából, és ezáltal az érdekérvényesítési lehetőségből.

Ráadásul  a bukás így bele volt kódolva a szövetségbe az elejétől fogva.
Magyarok Szövetségének a bukása így törvényszerű, és szándékos volt.
Nyilvánvalóan azért hozt
ák létre, hogy a magyarok önként mondjanak le érdekérvényesítési jogukról, az MSZ. szándékos félrevezető, valótlan állításai következtében! 




Egy olvasói levél, változatlanul...

"Azaz a magyarkodás SZÖVEGtsége, sok idegennel és sok megtévesztett magyarral" Tanulj belőle, hogy ne essen a magyar többé az idegenek csapdájába!
Magyarok Szövettsége
A Magyarok Szövetsége egy nagyon szépnek tűnő mozgalomnak indult a kezdet kezdetén. Azonban már akkor megfigyelhető volt a megalakuló nagygyűlésen, hogy olyanok is jöttek, akik infókat gyűjtöttek, folyamatosan laptopokba gépelték az elhangzó felszólalók mondanivalóját, és látszott rajtuk, hogy nagy energiákat fektettek abba, hogy minél jelentősebb befolyást, és posztokat kaparjanak ki maguknak. Lassan körvonalazódott az emberben, hogy nem csak egyedül vagyunk itt magyarok.

A Szövetség mondanivalója, hogy vessünk véget a pártoskodásnak, nagyon sokakat megérintett, mivel már akkor sok nemzetbelinknek elege volt a politika idegenszívűségéből, és a megosztásra alapuló rendszeréből. A Szövetség célkitűzései még ma is elérendő célok a magyarságnak, mivel valóban el kell takarítani országunkból az összes pártot, bármilyen nemzeti jelvényben ugráljanak is az idegenszívű kirakatbábjaik.

Két eshetőségre tudok gondolni. Az egyik az, hogy lehet a háttérerők felmérték ezt az igényt, és ez alapján tervezték meg az MSZ arculatát és mondanivalóját, amivel nagyon sokunkat maguk mellé gyűjtöttek. Vagy a másik, hogy kezdetben az MSZ tényleg nemzeti hajtásnak indult, de menet közben valahol elkorcsosították a mozgalmat. A végkifejleten nem sokat változtatnak ezek a dolgok. A Magyarok Szövetségét megfelelő beépülési, lejáratási, megosztási, szellemi technikák használatával tönkre tették. Nagyon tanulságos megnézni, hogy hogyan mozdult meg annyi magyar egy célért, egy akaratért és végül hogyan hullott porba a különböző zsizsikes módszerek hatására ez a nemzeti összefogás. Sokat tanulhattunk belőle és tudom és érzem, hogy a nemzet számára az MSZ-ből való kiábrándulás nagy tanulságokkal és tapasztalatokkal jártak. Megismerhettük az ellenség harcmodorát, felismerhettük az embereik vonásait, mivel sokukat már pofáról be lehet azonosítani. A beltenyésztettség hatásai lerí a fejükről és ez nagy segítség tud lenni. A tv-kben szereplő médiazsizsikekre, ha bizonyos mértékben hasonlítanak a kokárdás bajnokok, akkor azokkal érdemes vigyázni és figyelni őket, még ha nem is állítom, hogy mindenki közülük került volna ki, aki hasonlít a Csintalan Sanyira, vagy a Baló Györgyünkre.

Tudom, hogy a magyarok számára az MSZ tönkretétel nagyon nagy ajándék, mivel tudást kaptunk általa. Tudjuk és ismerjük a módszereiket a rosszakaróinknak. Ha pedig felismertük a stratégiájukat, akkor lehetőségünk van rá, hogy a megfelelő védelmet létrehozzuk, ha egyszer egy új, tényleg magyar vezetésű, nemzeti szervezet jönne létre. Évezredes módszereik lepleződtek le nekik. A titok, többé nem titok! Bármit mozdulnak ezen túl, a magyarok tömegei ismerni és tudni fogják, hogy mit, miért tesznek. Mivel tapasztalatot nyertünk az MSZ megszállásán keresztül Az információk pedig folyamatosan terjednek. Az idő lejárt és az évezredes aljaskodás falai kezdenek megremegni, mert napvilágot látott, hogy kik és hogyan okozzák a világ nyomorát. Az Igazság szabaddá tesz bennünket. Itt világosodik meg ennek a régi nagy bölcsességnek a mondanivalója.

Vukics Ferenc

Kezdetben Vukics járta az országot, és mindenhol előadásokat tartott, hogy minél több embert győzzön meg arról, hogy csatlakozzon a Magyarok Szövetségéhez. Rossz előjelnek éreztem azt, amikor magyarázás közben beszélt különböző megvalósítandó célokról pontokba szedve. Beszélt első pontról, második pontról, harmadik pontról stb… és közben a hüvelyk ujjával mutatta az egyet az elsőnél. Azonban a második pontnál, amikor a kezével mutatta volna a kettőt, akkor nem azt a kéztartást használta, amit általában megszoktunk (hüvelyk és mutatóujj együtt), hanem úgy tartotta a kezét, mint ahogy a rokkerek a rokkervillát mutatják és így magyarázott a második pontról. Azonban erről a kéztartásról köztudatban van az is, hogy ez egy szabadkőműves jel eredetileg, amiről felismerhetik egymást a kiváltságos elitklub tagjai. Lehetett szinte érezni, hogy sok nagy szakálló bácsi nagyon megkönnyebbült, amikor meglátta ezt a jelet. Én ekkor még igyekeztem elhessegetni a gondolatot, hogy ááá biztos nem arról van szó, ez csak véletlen. Azonban a későbbiek során a balsejtelmek beigazolódtak a szövetség kapcsán.

Nem sokkal az MSZ megalakulása után egy szívhez szóló levelet kapott szinte mindenki, aki kapcsolatba került valamilyen formában az MSZ-el, vagy nemzeti körökben mozgott. Ebben az írásban a Vukics lejáratását célozták meg és többektől lehetett tudni, hogy nem kevés emberhez juttatták el valakik ezt a szöveget. Ekkor gondolkozott el az ember, hogy biztos nincs nekik olyan e-mail címlistájuk, amely alapján az összes nemzeti körben bizonyos témákat meg tudnak jelentetni… Így a nemzeti oldal figyelmét rá tudják terelni bizonyos dolgokra, vagy el tudják terelni bizonyos dolgokról. Az információ hatalom.

Sok helyen, városokban, ettől függetlenül megindultak az MSZ-es szervezetek megalapításai. Sejteni lehetett, hogy nem kevés számban, ezekbe a szervezetekbe minden településen beépültek a nem magyarok is. Sőt volt, ahol magát az alapítást is álmagyarok végezték, mert hát, ha nem tudsz valamit elnyomni, akkor állj az élére és vezesd te magad azt az irányzatot. Nagyon sok nemzeti érzelmű, politikából kiábrándult magyar is csatlakozott ekkor a nemzet megsegítésének érdekében. Szervezték a csoportokat, támogatást fizettek, terjesztették az újságokat, röplapokat, a nagy nyári rendezvény lebonyolítását segítették stb.

A bölcsek, vagy vének tanácsába nemzeti értelmiségiek kerültek, azonban ott is belviszály támadt véletlenségből, és ha jól tudom 2 ember kivételével, mindenki ott hagyta a szövetséget. Tisztelet annak a 2 embernek, hogy ezekben a nehéz időkben is kiálltak a magyarság mellett! Sólyom Laci is létre hozott ilyen vének tanácsa félét, a Szövetség által alapított mintájára, csak a Lacuséba a tagok „elit” vérvonalból szerzett kiválasztottak voltak egytől-egyig.

Megkezdődött a székház felújítása is, ahová később, amikor elkészültek a munkálatokkal az önkéntes magyarok, akkor már a biztonsági őrség nem is akarta őket beengedni.

A nagy nyári rendezvény kapcsán lehetett hallani, hogy elindultak a lejárató és pletykakampányok, amelyek a belső összetartást bomlasztották a magyarok között.

Megpróbálták az embereket egy pártba is beszervezni a Szent Korona Pártja néven, de szerencsére nem sikerült, mert annyira kecskefejű volt a pártalapító vezír, hogy már majdnem mekeget, valamint a Szövetség tagjai közül sokan felszólaltak, hogy eddig a pártoskodás megszüntetéséről volt szó, nem egy újabb párt megalapításáról. Így a magyarok letettek a dologról, de azért a beépülök, egy kicsit bepróbálkoztak a jó öreg demokráciájukkal, ami számukra a hazai pálya. Amin keresztül olyan jól tudnak lopni, csalni, hazudni.

Vukics továbbra is folytatta kampányolását az országban, de sokszor olyan helyre szerveztek neki előadást, ahol abszolút érdektelen személyek ültek. Például főiskolára, ahol bizonyos osztályok számára kötelezővé tették az előadáson való megjelenést, de különösebben nem is foglalkoztak vele a tanulók, hogy mit hallgatnak. Az volt az egyik esetben a fősuli igazgatója, akiről tudták a városban, hogy zsidó körökkel áll kapcsolatban és még ő kezdte el ecsetelni, „hogy olvasta neten”, hogy nem is katonailag lehet igazán megszállni egy országot, hanem beépüléssel. Biztos tapasztalatból beszélt.

Az előadásra természetesen beültek olyanok is, akik folyamatosan pofáztak, és ellendumáltak a közönségben, hogy az emberek figyelmét megzavarják. Ugyan ez megfigyelhető volt a nyári rendezvényen is, hogy ilyen jellegű figyelemzavarásnak és provokációnak voltak kitéve a magyarok. Feltűnően hangos ásítozás a himnusz alatt, a beszédet tartó személy becsmérlése stb.

Megalakult a Szilaj Csikó és a Szövetség TV. A szálak nagyban összeértek, mivel voltak olyanok, akik mindkét részlegnél tevékenykedtek. Nem írom szándékosan, hogy segédkeztek… Napjainkban is munkálkodnak a Szövetség szétzüllesztése után is. Valami rendezvényfélét szervezgetnek most is, nemzeti álca alatt.

Ismerőseimnek volt „szerencséjük” benne lenni a Szilaj Csikó kezdésénél a szerkesztőségben. Elmesélték, hogy a tisztelt tűz közeléből érkező volt Napkeltés újságíró,

Varga Domokos Györgyés csapata nem győzte a magyar érdekeket, nemzet számára fontos és hasznos cikkeket mellőzni belső bizalmi csapatával.
A rovásírásunkkal, magyar szellemiséggel kapcsolatos cikkek folyamatos hanyagolása például. Nem tudni, hogy később lehozták-e… A lap indulásának a kezdeténél magyar érzelmű emberek tömegei léptek ki a szerkesztőségből, mert nem tudták felvállalni a lap bizonyos megnyilvánulásait. Jól érzékelhetően a szerkesztőség két részre volt osztva. Egy belső bizalmi körre, akik egymást segítették és élén a főszerkesztő úr állt, és nem riadtak meg a burkolt fenyegetésektől sem, ha valaki túlzottan aktívan próbált meg tenni a nemzet ügyeinek az érdekében. Amikor persze kiderült a turpisság, akkor egyszerre kezdték el védeni a fenyegetőző társukat. Gusztustalan munka folyt itt és a Szilaj Csikó megszűnése pedig pont azért történik, hogy az MSZ-ben még bízó magyarokat is megosszák és a központi vezetéstől elidegenítsék. Nem mintha a központi vezetés is zsizsikmentes lenne, mert már a kezdeteknél vezető posztokba törekedtek.

A szövetségen belül a magyarok Vukics úrnak is nem győztek értesítéseket küldeni, hogy sok a beépülő, de a tisztelt akkori vezetés sem volt hajlandó még a füle botját sem mozdítani. Legalább 3-4 emberről tudok, akik próbálták személyesen figyelmeztetni Vukics Ferit a beépülésről, de ő mindig csak azt mondta, hogy aki dolgozik, az nem akarhat rosszat. Csak az nem mindegy, hogy ki milyen céllal dolgozik egy ilyen szövetségen belül… 3-4 személyről tudok, akik szóltak! Akkor mennyi lehetett országos szinten? Az MSZ életképtelenné vált. Annyira jó volt, hogy sok magyar, tapasztalatot szerezhetett a háttérerők módszereiről.

Beépülnek mindenhova, és borzasztóan aranyosak tudnak lenni egy darabig, amíg a bizalmat megszerzik a férgeskedéseikhez.

Nagyon sokan a vége felé már csak azért voltak benne az MSZ-ben, mert a Vukics is benne volt még. Hallottam egy ópusztaszeri íjásztalálkozóról, ahol MSZ-esek oda mentek Vukicshoz, és mondták neki, hogy mi már csak azért tartunk ki a szövetség mellett, mert te is kitartasz. A Feri csak annyit mondott erre, hogy tudom… Az idő múlásával vissza is lépett a vezetésből,… ki tudja miért.

Sokan kiábrándultak végezetül a Szövetségből. Sokaknak elment a kedve a nemzetért való munkálkodástól, mert utolsó erőiket fektették a dologba és nem jutottak 5-ről a 6-ra. Érdemes figyelembe venni, hogy aki hűséges volt a kevésen, hűséges lesz majd a sokon is!

Azonban nem azért alakultak így a dolgok, mert a magyarság gyenge, vagy életképtelen lenne. Sőt, nagyon is nagy dolgokat hoztunk létre a semmiből… Azért történtek így az események, mert a beépülés, vérszívás és bomlasztás módszereit nem ismerték fel a magyarok közül nagyon sokan. Vírusokkal a szervezetben pedig nem lehet olimpiai csúcsot dönteni. Előtte egészségessé kell válnia a magyarságnak és az élősködőktől meg kell szabadulni, hogy ne gyengítsenek bennünket. Akkor lehet majd a nemzetet újjá építeni. Minden magyarnak ismernie kell az ellenség stratégiáit, mert az Igazság fog bennünket szabaddá tenni. Csak akkor indulhat meg igazán a nemzet újjá építése, ha Krisztus ellenségeit a Föld kizárja. Sajnos a vérszívásukkal együtt nem lehet a nemzetet talpra állítani, csak úgy, ha felismerjük módszereiket, és tudatosan megtanulunk ellenük védekezni. Ez lesz a kiút!

Még egy dolog a végére. Ezt szándékosan utoljára hagyom, mivel a mai társadalom tudatosan van úgy nevelve, idomítva, hogy a szellem képességeit és hatalmát hülyeségnek, és baromságnak tartsa. Direkt lettetek erre tanítva. Azonban ettől függetlenül a szellem hatalma működik. Ezt a kiválasztottak nagyon is jól tudják, alkalmazzák és tanítják a gyerekeiknek. Közben nekünk azt magyarázzák be, hogy hülye, aki ilyen dolgokkal foglalkozik. Azért teszik ezt, hogy még fogalmatok se legyen arról, hogy szellemi és lelki szinten, az érzéseiteken és gondolataitokon keresztül is képesek bizonyos technikák felhasználásával hatást gyakorolni rátok. Ez a Kabala néven és egyéb módszerek formájában fut az ő népcsoportjuknál. A Hit Gyülekezetében is ezzel a tömeghipnózissal őrjítik meg az embereket és rögzítik be őket a szektájukba. Ott imakommandó néven fut, de ezeket az eljárásokat ugyan úgy használják minden más esetben is. Az MSZ kapcsán is megfigyelhető volt ez, csakúgy, mint különböző pártrendezvényeken, nemzeti előadásokon, gyűléseken. Sőt még személy, vagy csoportok ellen is működtethető ez a képesség.

Lehet bármilyen érzést generálni az emberekben. Bizonyos módszerek alkalmazásával azt érezheted például egy rendezvényen, hogy hatalmas boldogság ott lenni. Lásd Hit Gyülekezete. Vagy azt is el tudják érni, hogy nem tudsz odafigyelni egy előadáson, félsz elmenni egy előadásra, kellemetlen érzés ott lenni, vagy hogy azt kívánod, hogy soha többet ne kelljen elmenned például egy nemzeti csoportosulásba. Ezek mind generálhatóak, csak ismerni kell a módszereket. Az átlag magyarok nem is tudnak ilyen dolgokról, azonban a zsizsikek nagy létszámban ismerik és alkalmazzák is ezt ellenünk. Így tudnak előnyre szert tenni például egy szövetségben a vezető szerep megszerzésére, hogy a domináns magyar vezetőt szellemi és lelki szinten az érzésein és gondolatain keresztül le tudják szerelni. Minél többen dolgoznak össze szellemi szinten, annál nagyobb erőt tudnak kifejteni. Leginkább csoportban működnek. Kisebb rendezvényeken 10 fő körül jelennek meg, hogy kellő hatást tudjanak az embertömegre gyakorolni. Több ezres tömegnél pedig a létszámukat is növelni szokták, hogy hatékonyak tudjanak maradni.

Mint mondottam az MSZ kapcsán is alkalmazták ezt a módszert. Volt olyan nemzeti rendezvény, ahol a megjelenő MSZ-es toborzó előadókat a 100 fős tömegből 1, vagy 2 ember hallgatta. Szabályosan az előadók is le voltak döbbenve, hogy mi történt az emberekkel. Az utána következő előadó kapcsán, akit mindig is szerettem hallgatni, akkor ott olyan érzéseim és gondolataim támadtak, hogy de elegem van belőle, nem is akarom figyelni, hogy mit mond. Stb…
Így ezzel a káros hatással az MSZ-től nagyon sok nemzeti érzelmű embert martak el. Azonban nem csak én állítom ezt, hogy használják ezeket a módszereket, hanem nagyon sok szellemi dolgokkal foglalkozó ember tud ezekről a hatásokról, amit a zsidóság bizonyos körei kifejtenek ellenünk és az egész emberiség ellen. Nem véletlenül nevezik őket Krisztus ellenségeinek, azaz a sátán zsinagógájának. Isten szabadítson meg bennünket tőlük!

Régen a Pálosok védték meg szellemi és lelki szinten a magyarságot, mivel beavatottak voltak. Ezért tartották úgy, hogy amilyen a Pálos Rend állapota, olyan Magyarország sorsa is. Minden először gondolatban és érzésekként jelenik meg az emberben, ha valami új dolgot létre akar hozni. Ha ezeket az érzéseket és gondolatokat káros szellemi hatással semlegesítik, vagy megszüntetik, akkor meg tudják akadályozni személyeknél, hogy bizonyos dolgokat létrehozzanak a világban. Ezt alkalmazzák a nemzetünk ellen folyamatosan. Ezektől a káros hatásoktól kell megtanulnunk védekezni, hogy az Igazság szabaddá tegyen bennünket. A Pálos Rend újjáalakulásáig meg kell oldanunk a nemzetünk szellemi védelmét. Az emberek meg vannak hozzá, mivel nagyon sok magyar van, aki ismeri ezeket a törvényeket, és képes védekezni a romboló erők ellen. Csupán majd egységbe kell kovácsolni ezeket a nemzeterőket és képességeket és akkor a sötétség nem fog tudni többé érvényesülni a Kárpát-medencében a fény ragyogása miatt! Aki nem hisz ilyen dolgokban, az nagyon sürgősen járjon utána, mivel vakon botorkál a sötétben, úgy, hogy az ellenség tisztán és pontosan látja sebezhető részeinket.

Tanuljatok az itt leírtakból, mert ha nem tanultok a beépülések módszereiből, akkor lesz egy újabb MSZ, meg még egy, meg még egy… Egészen addig, amíg meg nem ássák a sírunkat, vagy ki nem tanuljuk a stratégiáikat. Ezért érdemes előbb, mint utóbb elsajátítani a védekezés módszereit, hogy az Igazság szabaddá tegyen bennünket!

Isten Áldja a magyarságot, hogy a későbbiekben fel tudjuk szabadítani az egész emberiséget is, az Igazság által!

Isten Áldjon!"

(Olvasói Levél - Szent Korona Rádió)

2010. július 30., péntek

Nemzeti Hírháló - Hírtallózó

*** www.nemzetihirhalo.hu **********

Tusványos - "A magyarság nem a probléma, hanem a megoldás" - AUDIÓ

Rendkívüli Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsi gyűlés nyílt lapokkal
[ 2010. július 23., 22:29 ] Erdély.ma

A tusnádfürdői nyári szabadegyetem keretén belül megtartott rendkívüli KMAT gyűlésen a magasztos, már-már a poétikus nemzetdicsőítésen keresztül a valós megoldásokat tartalmazó, objektív, nem túl pozitív jövőképet felvázoló kijelentésekig minden elhangzott. Jelen voltak az ülés az anyaországi, kárpát-medencei és a nyugati emigráció magyarságának képviselői. A találkozón, az ülés tiszteletbeli meghívottja és egyben a KMAT elnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is beszédet mondott.


A nyitóelőadást Tőkés László EP-képviselő tartotta meg, felvázolva a KMAT történelmi alakulását, annak buktatóit, és sikereit. "Nem alanyi jogon tartozunk mi egymáshoz, hanem olyan nemzetként, akit összeköt az autonómia" - fogalmazott Tőkés. A KMAT történelme során nem sok sikert sorolhat fel, hiszen folyamatosan voltak ellentörekvések, hogy ezt csírájában elfojtsák. Szinte mindenki tagja lett, akit a össznemzeti polikai-érdek vezényelt. A magyar együttműködés igénye megerősödött.

Egyik jelentős előretörését a KMAT-.nak a NATO-hoz intézett felhívás jelentette, amelyben arra hívták fel az észak-atlanti szerződés figyelmét, hogy Kelet-Európa kisebbségeinek kérdése a térség biztonságának függvénye, nem azért, mert vérontáshoz folyamodnak az etnikumok a konfliktusok megoldásában, hanem azért is, mert az etnikai konfliktus-megelőzés a szervezet egyik prioritása és a térség biztonsági kérdésének égető pontja. Tőkés elmondta, hogy az autonómiák rendszerének projektje nehezen halad előre, hiszen folyamatosan ellenségekre talál. Az úgynevezett ellenségek közül a legszégyenteljesebbnek az anyaország idegenkedését nevezte meg, viszont örömmel nyugtázta, hogy elérzett az idő, amikor már Budapestre is számíthatunk.

Semjén Zsolt, a nemzetpolitikai stratégiát foglalta össze röviden. Első ízben történik meg, hogy a magyar kormány filozófiai értelmezésben, egységes logikai rendbe foglalva fogalmazza meg a nemzetpolitika lényegét. Választ kerestek arra a kérdésre, hogy mi a magyar állam értelme, amelyre egyértelmű válaszként fogalmazódott meg, hogy: a magyar nemzet fennmaradása a célja, illetve a magyar emberek életminőségének a javítása. "Az emberiség termőformája a nemzet, senki sem adhat Dosztojevszkijt, csak a oroszok, ezt a logikát követve senki sem adhat Bartók Bélát, csak a magyarság. A magyarságnak az egyetemes emberiséggel szembeni feladata a fennmaradás." Semjén említést tett a magyar állampolgársági törvény megszületésének körülményeiről, melyet azonnal benyújtottak, amint megvolt a parlamenti többség. Úgy tűnt a szocialista kormány alatt is véghez lehetett volna vinni, azonban A és B kategóriájú állampolgárokat határoztak volna meg a szocialisták, így visszavonták.

Az állampolgárság kérésének procedúráját tekintve kedvezményezett gyorsított eljárást alkalmaznak. Január elsejétől lehet igényelni és három hónap leforgása alatt meg is lehet kapni. Megkaphatja az, akinek felmenője a valamikori Magyarországon élt és másik kritérium, hogy beszélje a magyar nyelvet, természetesen. Egy esetben lehetne támadni az állampolgárságot: ha etnikai diszkriminációt tartalmaz. Szükséges kihangsúlyozni, hogy az állampolgárságot történelmi, illetve kulturális sorsközösség alapján kapják, ahány valós identitás, annyi állampolgárság. "Semmi olyat nem akarunk, ami más államoknál ne lenne, az alkotmányosság határain belül" - mondta.

Az autonómiai kérdésével kapcsolatban kijelentette, hogy ha más nemzetek nem maradnak le erről, akkor mi sem. A szórványmagyarságnak kulturális, a tömbmagyarságnak területi autonómiát kell biztosítani. Fontos még az etnikai magyar pártok jelenléte, amelyek mintegy eszközként szolgálnak az autonómia megvalósításában.

A miniszterelnök-helyettes felvette egy olyan intézmény létrehozásának a fontosságát, amely a nemzet tagjait közös regiszterbe gyűjtené, ez az intézmény pedig a magyar államhoz kötődő szerv lenne. Semjén ugyanakkor biztosított a magyar állam és a határon túli magyarság közötti fórumok újjáélesztéséről, amelyet Gyurcsány beszüntetett, ilyen lenne a MÁÉRT (Magyar Állandó Értekezlet), és a KMKE (Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma), amelyet hamarosan újra összehívnak.

A felvidéki magyarok képviseletében Berényi József az MKP (Magyar Koalíció Pártja) elnöke volt jelen, és a szlovák-magyar elromlott viszonyokról és az MKP nehézkes működéséről tájékoztatott és az össznemzeti összefogást szorgalmazta, az elkövetkezendő népszámlálás lehetséges veszélyeire való tekintettel, hiszen, ha 10% alatti lesz a magyarság, akkor az nemcsak nyelvi jogi problémákkal, hanem pénzügyi támogatások megvonásával is járhat.

Kárpátalja Brenzovics László (Kárpátalja Megyei Tanács elnöke) személyében képviseltette magát. Az itteni problémák egyike, hogy nem európai normákhoz kapcsolódó, nem kompatibilis dolgok jöttek létre, Ukrajna nem törekszik az európai normákra, annál inkább az orosz autoriter rendszerre áll át. Remélik az anyaország támogatását, hiszen az újabb kihívásokat, csak közösen lehet megoldani, az elkövetkezendő száz évre tekintve.


A Székelyföldi autonómia ügyét, Olosz Gergely (RMDSZ), Izsák Balázs (SZNT) és Farkas Csaba (MPP) vitatták meg. Üdvözölték a magyar kormány nemzetpolitikájának gyors eredményét. Az SZNT történelmében először történik meg, hogy a magyar kormány hivatalosan kijelenti, hogy elkötelezett a székely autonómia kérdésében. Az európai struktúrák nem hoztak üdvösséget a kérdésben, felvetődött egy regionális parlament megalapítása is, amely mintegy médium lenne az európai intézmények és a helyi törekvések között.

Vajdaság képviseletében Ágoston András velősen és optimistán foglalta össze a VMDP elmúlt húsz év politikáját, melyet sikeresnek tart és a további kérdésekben is kitartóak. A VMSZ elnöke, Pásztor István nyílt lapokkal nem csak a pozitívumokról beszélt, mondván, hogy a nemzetet nem lehet csak Budapestről sikeressé tenni, hanem úgy, hogy mindenki teszi a maga dolgát, meg kell vívnia a maga csatáját, ott ahol él. Az autonómia nem egy csodálatos pillanat kezdete, hanem egy folyamat, amellyel rengeteg küszködés van.

A nyugati magyarság képviseletében Hámos László szólalt fel, szintén üdvözölte a kormány törekvését, bár a nyugat magyarságának az autonómiára nincs égető szüksége. A címben is szereplő kijelentést szintén tőle hallottuk, miszerint a magyarságnak nem problémának, hanem megoldásnak kell lennie.

Az ülés nyílt jellege hasznos volt, hiszen megválaszolatlan kérdésekre is választ adott. Legnagyobb jelentősége talán abban rejlik, hogy azt érezhettük, igenis létezik magyar nemzeti összefogás, és már csak az utakat, a megoldásokat kell megkeresni a célok elérése érdekében.

Tötszegi Orsolya
Fotók: Iochom Zsolt

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Nem kérnek a románok a visszatoloncolandó cigányokból
2010-07-29. 17:23 Kuruc.info

A francia cigánybotrány (előző cikkünk ITT) tovább gyűrűzik. Az orkok, fajvédőik és úgy általában a baloldaliak egy emberként támadják a francia vezetést.

A cigókat ugyanúgy gyűlölő (és ennek rendesen, még államelnöki szinten is, hangot adó - lásd pl. a hivatkozásokat ITT az utolsó előtti kommentárunkban) románok igencsak megrettentek annak hallatán, hogy a franciák most visszaküldik a cigányokat a feladónak. Ezért, ahogy az az alábbi híradásban is olvasható, azt erőltetik, hogy hadd mozogjanak szegínromákok szabadon Európában (addig se maradnak Romániában gyilkolni és élősködni), és a befogadó országok igenis tartsák el őket.

Vajon mi lehet az oka, hogy élénken tiltakoznak a románok az ellen, hogy visszazsuppolják hozzájuk szegínromákokat? Tán csak nem azok legendásan "példás" életvitele, munkaszeretete?

Apropó, az államelnök Sarkozy. Egyes balliberálisaink most azt találták ki, hogy azért úgymond rászístá meg "cigánygyűlölő", mert magyar származású. Egy példa ezekre az eszement fajvédőkre a Népszabadság egyik vezérkommentelője, "libertyMUC". Ő a következővel lepte meg a Nagyérdeműt (helyesírási hibáit nem javítva adjuk közre a lap "Cigánykérdéssel riogat a francia elnök" cikkére írt szösszenetét): "igen, sarkozy is csak egy populista kiskockás mini-napoleon rasszista beütésekkel. a "grand nacion"... meg a betegesen romafób magyar származás, meg a 160cm magyasarkú cipöben közösen meghozta az eredményt... biztos azért mert ö is a magyar apatejjel szívta magába a romaellenes elöítéleteket. meg most éppen ezzel lehet gazdasági botrányairól elterelni a figyelmet.". Értsd: emberünk szerint a magyarok genetikailag, eredendően rasszisták, és ezzel a tulajdonsággal már születésük óta rendelkeznek ("betegesen romafób magyar származás", "ö is a magyar apatejjel szívta magába a romaellenes elöítéleteket" stb.). Érdekes: úgy látszik, balliberálisainknak szabad azt mondani, hogy a magyarok génjeiben van a mássággyőlölet, a rasszizmus. Ha viszont mindezt megfordítjuk, és ezt a cigányokkal és azok bűnözésével kapcsolatban állítjuk, az maga a megtestesült Weimar... Arról az "apróságról" nem is beszélve, hogy Sarkozy, ahogy az ITT is ellenőrizhető, félig szefárd zsidó származású ("[anyja] Andrée Jeanne "Dadu" Mallah (b. Paris, 12 October 1925), who is of French Catholic and Ottoman-Sephardic Jewish descent."). Ráadásul, finoman szólva, nem is tartja magát magyarnak.

Az eredeti hír:
A romák elleni támadásnak tartják Sarkozy döntését

A franciaországi baloldal csatlakozott a francia államfőt kritizáló emberi jogi szervezetekhez, akik szerint Nicolas Sarkozy tegnap bejelentett, bűnözéselleni kezdeményezése kifejezetten a roma közösség ellen szól.

Franciaország elnöke, Nicolas Sarkozy tegnap mutatta be a bűnözés csökkentésére kidolgozott intézkedéscsomagot, amely a "vándorló lakosságot" célozza, különös hangsúllyal a roma közösségekre.

Az intézkedések között Sarkozy azt tervezi, hogy 300 illegális tábort zárat be, kiutasít az országból minden Romániából és Bulgáriából érkezett romát, akik szabálysértést követtek el, csereprogramot szervez a román és a francia rendőrök számára, illetve a pénzügyi hatóságok vezetésével célzott ellenőrzéseket folytat le a drága személyautóval rendelkező romák körében.

Az államfő bejelentésére azután került sor, hogy a múlt héten 50 "vándorló ember" (gens du voyage, ezt a kifejezést használják Franciaországban) kifosztott egy rendőri hivatalt és más magánbirtokokat Saint Aignanban, Franciaország középső részén bosszúból annak a 22 éves fiúnak a haláláért, akit a rendőrség lőtt le.

A Ligue de Droits de L'Homme (Emberi Jogi Liga) francia emberi jogi szervezet állásfoglalást adott ki, melyben határozottan elítéli a roma emberek megbélyegzését. Szintén kritizálta, hogy "összemossák" azokat a francia állampolgárokat, akik karavánokban élnek azzal a tizenötezer emberrel, akik Franciaországban roma származásúnak vallják magukat.

Mikor Románia és Bulgária 2007-ben belépett az Európai Unióba, a francia kormány megtagadta a román és bolgár állampolgároktól a szabad munkavállalást, emlékeztet a szervezet, aki szerint az ebből a két országból érkező roma bevándorlók ezért kénytelenek nyomornegyedekben élni, miután legálisan nem dolgozhatnak.

A francia jogvédő szervezet felszólította a kormányt, törölje el az átmeneti intézkedéseket és engedje be a munkaerőpiacára a romákat. Követelik továbbá, hogy az állam tegye meg a szükséges intézkedéseket ezen emberek életszínvonalának emelésére.

"Alapvető fontosságú, hogy a kormány felhagyjon azzal a gyakorlattal, hogy összekeveri a tetteket és a helyzeteket az emberek származásával." - hangsúlyozza a szöveg.

"Nicolas Sarkozy faji alapú politikát kezdeményez." - idézi a Le Figaro francia napilap a Collectif desAssociations Tziganes (Cigányszervezetek Szövetsége) álláspontját. A civil szervezet azzal fenyeget, bepereli az államfőt fajgyűlölet keltése miatt.

Az EU külügyminisztereinek hétfői ülésén Pierre Lellouche francia európai ügyekért felelős államtitkár "európai megoldást" kért uniós kollégáitól a romákkal kapcsolatos problémára.

A román külügyminiszter, TeodorBaconschiaz újságíróknak azt mondta, Lellouche "határozottan foglalt állást" a kérdésben.

Bukarest válasza

"Azt mondtam [Lellouchenak], hogy az EU egyes országaiban élő kilenc millió roma, akiről ő beszélt, európai állampolgárok, hogy a szabad mozgáshoz való jogukat nem lehet jogi intézkedéseken keresztül korlátozni, még kevésbé törvényen kívüli eszközökkel." - mondta Baconschi.

A román miniszter hangsúlyozta, közölte Lellouche-sal, hogy az EU a szociális befogadást erősítő intézkedésekkel tud a problémán segíteni "mind az országokban, mind a származási országokban".

Baconschi szerint ezeknek a programoknak "megfelelő pénzügyi támogatást [kell biztosítani], hogy javítsák ezen közösségek oktatási színvonalát, szakképzettségét és lakhatási körülményeit, vagyis általában véve a gazdasági feltételeiket".

"Jól tudja, hogy Románia nem fogadja el az etnikai csoportok bűnözőként való megbélyegzését. A bűncselekmények egyéni alapon kell, hogy kivizsgálásra kerüljenek és a törvényt alkalmazni kell. Amin javíthatunk az az együttműködés a román és a francia rendőrség között." - foglalta össze a román külügyminiszter.

Vélemények:

Benoît Hamon, a francia ellenzéki szocialista párt szóvivője bírálta Sarkozyt, amiért populista kliséket használ, egyenlőségjelet téve a cigányok és a bűnelkövetők közé.

"A Köztársaság elnöke, arra használja ezt az ügyet, hogy a [Nemzeti Frontot vezető ] Marine Le Pennel folytatott kötélhúzásban előnyre tegyen szert, hiszen ez a választókat megosztó egyik legnagyobb téma." - mondta az AFP-nek Hamon.

(Kitekintő)

Hol az a negyven igazember?

A francia elnök a zéró tolerancia jegyében jár el a cigánybűnözőkkel szemben. Hol van az a negyven "liberális" értelmiségi, aki a zámolyi gyilkosok mellett kiállt? Most miért nem írnak Sárközinek, tiltakozva a diszkrimináció ellen? Szívesen elolvasnám azt a levelet, de sehol nem találom. Mihály

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

A demokrácia teljesebb változatát, felsőházas parlamentet akar a Magyarok Szövetsége
2010, július 30 - 09:24 MSZ

Magyarországon 1608-tól 1944-ig - a jelentősebb és fejlettebb európai országokhoz hasonlóan - kétkamarás parlament volt. 1944 előtt a Parlament Alsóházában voltak a pártok, a Felsőházában pedig az egyházak vezetői, a legfontosabb a szakmai és közéleti személyiségek, valamint az oktatás és a gazdaság meghatározó intézményvezetői. Ekkor a felsőházi helyeket főleg méltóság és hivatali rang alapján töltötték fel, de az összetételben még a Horthy-idők végére jelentős változás történt. A korporációs elv és elitista stílus lassan csökkent. Általános vélemény, hogy az akkori idők Felsőháza mindig megfontolt és mértéktartó volt, működésével igyekezett lehetőleg jó irányba terelni a hazai politikát a legkritikusabb időkben is.

1990-ben mód lett volna a kétkamarás Parlament visszaállítására, de a pártok nem akarták a döntéseiket minősítő Felsőházat. Mára azonban igazolódott, hogy az egykamarás magyar országgyűlés az elmúlt 20 évben nem képviselte hatékonyan a magyar nemzetet. Indokolja ezt, hogy a 10 új uniós tag közül Magyarországon legnagyobb az államadósság, és a lakosság bére Magyarországon marad el leginkább a teljesítményhez mérten.

Mára belátható, hogy - az európai államok nagy részéhez hasonlóan - Magyarországon is szükség van a Felsőházra. Az összetételben mintául szolgálhatnak a magyar hagyomány mellett azok a sikeres európai államok, melyekben a társadalom megelégedésére működnek felsőházak. (pl. Norvégia, Szlovénia)

A Felsőház a demokráciát erősíti, azt teljesebbé teszi. A felsőházi tagok szakmai tudásukkal és tapasztalatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy átgondoltabb, ellenőrzöttebb törvények szülessenek. Ez a kontroll hiányzott az elmúlt 20 évben a Parlamentben Magyarországon.

A Magyarok Szövetsége szorgalmazza, hogy Magyarországon újra legyen kétkamarás Parlament. Ehhez - a hazai közvéleménynek mintául kínálva - az általa szerkesztett új Alkotmányon belül külön fejezetben taglalja Felsőház összetételét. Megjelöli, hogy az ország jelenlegi helyzetének és a nemzet igényének megfelelően milyen intézmények és hivatalok vezetőit, valamint ismert közéleti személyeket lát megfelelőnek felsőházi tagnak. Kiemelt szerepkört gondol az egyházak vezetőinek, az önkormányzatok képviseletének, a szakszervezeteknek, a szakmai és civil szervezeteknek.

Ám ahhoz, hogy a Felsőház tagjai jól szerepeljenek a Parlamentben, még a Parlamenten kívül keresni kell egymással a kapcsolatot. Ennek elősegítéséhez a Magyarok Szövetsége létrehozta a Felsőházi Szövetséget, melyben a leendő felsőházi tagok együttműködést alakíthatnak egymást közt és közösen indíthatnak küzdelmet azért, hogy a kétkamarás Parlament legyen újra Magyarországon.

A Magyarok Szövetsége 2010 augusztus 13-15 között a Magyarok Országos Gyűlésén, Kunszentmiklóson (Bösztörpusztán) egy fórumot szervez, melyre várja a felsőházi tagságra hivatott és oda bejutni kívánó intézmények és személyek jelentkezését. Ha ott egyezségre jutnak, annak híre jelentősen előmozdítja, hogy felgyorsuljon Magyarországon a Felsőház visszaállítása.

MSZ Sajtószolgálat

*** www.nemzetihirhalo.hu **********

2010. június 24., csütörtök

Visszanéző - Hogy volt, hogy nem volt?

Annus Adrián honlapja

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/11841


Aranyba öntött igazságszolgáltatás
Az ártatlanság vélelme jegyében szimbolikusan, a szurkolók adományaiból elkészített pótaranyérmekkel ismerték el Annus Adrián és Fazekas Róbert athéni győzelmét az MMIK színháztermében vasárnap, saccra kétharmados széksortelítettség mellett. A kezdeményező Patrubány Miklós ugyan nem jelent meg, ámde volt külön az alkalomra íródott dal és exkluzív kongashow.
Itt olvashatja cikkünket>>

Annus Adrián belépett az MSZP-be
Megkérdeztük: biztos-e benne, hogy jól döntött?
Itt olvashatja cikkünket>>

Egyesületük elnöke kitart Annusék mellett
Itt olvashatja cikkünket>>

Fazekas Róbert Svájcban győzni szokott
A két szombathelyi dobóatléta nyakába vasárnap ismét aranyérmet akasztanak, bár a színhely ezúttal nem Athén, hanem Szombathely lesz, az érmek épp úgy néznek majd ki, mint az eredetiek. A Diszkoszkirály tekintélye bizony megtépázódott, ennek ellenére visszavágyik a trónra.
A Nyugatnak arról az elhíresült athéni éjszakáról, s arról is mesélt, mégse áll profi bokszolónak. Bízik a svájci perben.
Itt olvashatja cikkünket>>

Annus Adrián után Fazekas Róbert is bejelentette visszavonulást
Nem akarnak a Magyar Atlétikai Szövetséggel hadakozni, a nemzetközi bíróságra készülnek.

Teljes cikk >>

Február 8-án kezdődik Annus Adrián tárgyalása
Teljes cikk >>

Aranyérmet a bajnokoknak! - Gyűjtés indul, hogy Annus és Fazekas saját olimpiai érmet kapjon
Teljes cikk >>


Annus visszaadta az aranyérmét
Bár Schmitt Pál az utolsó pillanatig hezitált, vasárnap mégis találkozott a kalapácsvetővel, hogy átvegye az érmet. Schmitt dossziét is kapott.

Teljes cikk >>

Annus vasárnap visszaadja...
Schmitt Pál egy budapesti szállodába várja a kalapácsvetőt és az aranyérmet.

Teljes cikk >>

Annus visszaadja az érmet?
"...amennyiben csak engem érhet hátrány, akár a börtönbüntetést is vállalom, a többi magyar sportolót azonban nem fogom hátrányos helyzetbe hozni".

Teljes cikk >>

A NOB visszaköveteli Annus aranyérmét - jön a megtorlás?
Teljes cikk >>

Annus Adrián és Fazekas Róbert közleménye
A MOB menesztette dr. Pikót.

Teljes cikk >>

Annus és Fazekas ügyvédjének sajtónyilatkozata
Dr. Eva Maria Barki felháborítónak tartja a MOB október 15-ei határozatát
Teljes cikk >>

Két hét az élet? - mindenki Annusék ellen
Schmidt Pál úgy kér bocsánatot a NOB-tól, hogy nincs pozitív vizelet, helyette van három negatív. Úgy kér bocsánatot, hogy a sokat emlegetett csalást több orvos szakértői véleménye is cáfolta.
Teljes cikk >>

Olimpikonjaink drogtesztje - provokáció történt
Ilyent akárki mondhat. Most mégse akárki mondta, hanem Barki. Az Barki, aki az athéni olimpiai aranyérmétol megfosztott Fazekast és Annust képviseli.
Teljes cikk >>

Kinek állt érdekében bemártani Annust és Fazekast?
Annak próbáltunk utánajárni, miért merülhetett fel egyáltalán Gécsek Tibor neve a névtelen levéllel kapcsolatban.
Teljes cikk >>

Annus idegösszeomlást kapott, és nem ment el Athénba
A sportoló állapotáról közleményt adtak ki.
Teljes cikk >>

Annus mégis adott vizeletmintát! Sőt, Fazekas is!
Ám nem a WADA-nak, hanem a Magyar Atlétika Szövetség illetékeseinek
Teljes cikk >>

Nem mond igazat a WADA!
Meg sem próbált bejutni a WADA két ellenőre Annusékhoz a megjelölt időben. Bár Annus védelmére sokan gyűltek össze, atrocitás sem érte őket.
Teljes cikk >>

Annus nem hajlandó az újabb doppingtesztre
Teljes cikk >>

Gécsek Tibor tiltakozik
Fazekas egykori sporttársának közleménye szerint semmi köze nincs a Fazekast feljelentő levélhez.
Teljes cikk >>

"Nem fogom visszaadni az olimpiai aranyat!" - Annus a hazai média előtt
Annus Adrián már semmilyen lehetőséget nem lát arra, hogy visszaszerezze aranyérmét. A sporttal is felhagy. Ám - tette hozzá -mindenképpen szeretné megtudni, miért is vették el tőle az olimpiai címet.
Teljes cikk >>

Annus negatív mintát adott le Athén után
Teljes cikk >>

Annus bajnoknak tekinti magát
Annus jogi úton bizonyítaná igazát. "Az egész ügy mögött a NOB és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség rosszindulata áll" - mondta.
Teljes cikk >>


2010. május 27., csütörtök

OTP Faktoring hitelkárosultaknak !!!

Válaszolt az OTP, Dr. Gresa István vezérigazgató-helyettes a Csányi Sándornak címzett levelemre. Le a kalappal a válasz előtt. Minden elismerésem az OTP Banké. Ezt teljesen komolyan gondolom a válasz alapján. Nagyon korrekt és segítő válasz. Kéri az együttműködésünk, felsorolta több oldalon, amit ők tettek az adós védelmi programjukba, ami igaz is egy rossz szó nem érheti az OTP-t ezen a téren.

Idézem: "Személyesen kérjük Önöket, hogy felelős fogyasztóvédelmi szervezetként megtett intézkedéseinket minél szélesebb körben hozzák a fogyasztók tudomására, hozzák nyilvánosságra és buzdítsák őket, minél szélesebb körben éljenek a lehetőségekkel. Bízunk benne, hogy szervezetükkel együttműködve sikerül a fogyasztókat valós információkkal tájékoztatni a világgazdasági válság bankok és ügyfeleik kapcsolatára gyakorolt hatásairól, és több adósunk számára reális lehetőséget biztosítani törlesztésük megkönnyítésére, a kilakoltatások elkerülése érdekében."

AZ OTP Faktoring működéséről viszont röviden írt, erről még egyeztetni fogunk, mely megtörtént a szerdai nap délelőtt folyamán. Vissza hívott telefonon a Dr. Gresa István vezérigazgató-helyettes úr, és a Faktoring visszaéléseiről közel fél órás szó szerinti vitatkozás után, kérte, hogy működjünk közre, abban, hogy felszínre kerüljön a szövetségünk, - ügyfélmegkeresések elmondásai alapján- rendelkezésére álló íratok, tények alapján, arra vonatkozóan, hogy a Faktoring milyen visszaéléseket követ el az adósokkal szemben. Vezérigazgató-helyettesként utasításba adja az OTP Faktoring vezérigazgatójának, hogy ez ügyben azonnali hatállyal vegye fel a szövetséggel a kapcsolatot és személyes találkozást biztosítva közösen vizsgáljuk ki a csalásokat.

Pár órával később hívott Szász János Vezérigazgató úr, hogy személyes találkozásra időpontot biztosítson 2010. május 28. napra. Erre a megbeszélésre, le kell tennem az asztalra az adósok írásos megkereséseit, melyben jól kivehető visszaélés.

EZÉRT most nagyon sürgősen Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége arra kéri az összes Otthonvédő Társadalmi Szervezetet, hogy egy kicsit összpontosítson az OTP Faktoring -os esetekre, ügyfélmegkeresésekre. Segítsen minél nagyobb számban összegyűjteni ezen adósokat, eseteket.

Sajnos a januári hónapban többszörösére nőtt a panaszosok levelében írt OTP Faktoring esetek száma. Ahol érzékelhető hitel csalás ténye, egy havi törlesztő részlet be nem fizetése esetén jogtalan szerződés felmondások, egyoldalú szerződés módosítások, egyéb költségek felszámolása, jogtalan, több esetben is a hitel tíz szeresének a követelése, még a hitel vissza fizetése esetén is. Valamint alapos a gyanú a vissza élésekre és a bűncselekmények nagyszámú elkövetésére.

Kérek minden Otthonvédőt, hogy a tudomására jutott eseteket, ügyfeleket irányítsa, - de csak is írásban - a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetségéhez, hogy érdemben tudjuk igazolni az állításainkat.

Azt az ígéretet kaptam, hogy, amennyiben igazolni tudom állításainkat, abban az esetben a Szász János Vezérigazgató úr saját hatáskörében megteszi a szükséges jogi lépéseket és az összes adóst kártalanítják. Ez azért is jó lenne, mert rövidre lehetne zárni a vitás ügyeket és megszabadulna az adós a sok bírósági és büntető ügyi eljárástól, további költségektől, kilakoltatástól.

Kérek mindenkit, hogy a többi Otthonvédő Társadalmi szervezeteket is értesítse.

Köszönettel: Dabasi Tamás Elnök

Honlap: www.feherkemeny.hu

E-mail cím: feherkemenyseprok@gmail.com


2010. január 25., hétfő

A törvény és ultimátum ellenére is folyik a kilakoltatás!

2010.01.25. 13:32 NemzetHír

Mit törvény, mit ultimátum, a betelepülőknek tovább folytatódnak a lakásfoglalások. Senki nem tesz semmit!!! Legyen ez a kiáltás számonkérés, a felelősségrevonás előjele.

A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) szerint beállt a háborús állapot a bankokkal, ezért ultimátumot küldött a bankoknak, melyben felszólította őket, azonnal állítsanak le minden árverezést és kilakoltatást az önhibájukon kívül fizetésképtelenné vált hitelesek jogszerűen elfoglalt egyetlen otthonával kapcsolatban. - nyilatkozta ősszel Éliás Ádám a VÉSZ elnöke, ki számos akcióval hívta fel magára a figyelmet háborút hirdetve a bankok ellen

T. Éliás Ádám! Mi van azzal az ígérttel, hogy szétverik a korlaboráns bankokat. Ugyebár Önök háborút hirdettek a Bankok ellen! Itt az alakalom a szavak után a tettekre is. De rákérdezhetünk az MSZ-re is! Mi van a Magyarok Szövetsége kilakoltatások elleni kezdeményezésével.

Bár törvény írja elő, hogy a téli hónapokban nem lehet kilakoltatni senkit, (Demszky még kezeskedet is érte) ezt számos végrehajtó cég figyelmen kívül hagyja, a hatóságok pedig nem lépnek. Elvileg december 1. és március 1. között tartó időszakban mindenkinek, aki jelenleg lakik valahol, jár fedél a feje fölé, "kizárólag az önkényes lakásfoglalók. Több végrehajtó társaságnál ezekben a hónapokban is töretlenül folynak országszerte a költöztetések, eddig 15 ezret hajtottak végre és jelenleg 740 ezer ingatlan áll végrehajtás alatt. A lakásuk elvesztésével veszélyeztetett banki adósok száma azonban meghaladja az 1,7 milliót.

Ez már jóval több embert érint, mint a titkos Magyar-izraeli paktumban szereplő 500ezer izraeli zsidó Magyarországra telepítéséről - akkor is leírjuk és kimondjuk, ha az oldalt szétkurják, letiltják azok akiknek fáj az igaz szó!

NemzetHír-Ébredj, Magyar! g-portal

''ÜZLETSZERŰEN'' FOSZTJÁK MEG AZ EMBEREKET OTTHONAIKTÓL! - 84 CSALÁD HÁZÁT ÁRVEREZIK EL JANUÁR 27.-ÉN!

http://www.szabad-riport.gportal.hu/

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

2010. január 12., kedd

Érvénybe lépett a "lex Vukics" - A miniszternek új törvényre volt szüksége egy őrnagy ellen

Forrás:http://www.magyarokszovetsege.hu/category/hirek/orszagos-hirek
Sz.Lenke


2008 ősze óta működik a Magyarok Szövetsége Mozgalom, melynek tevékenységét agyonhallgatja az országos sajtó. A miértre próbál választ keresni, és a mozgalom vezetője, Vukics Ferenc ellehetetlenítésének kormányzati próbálkozásáról szól az alábbi írás.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter, és államtitkára Vadai Ágnes két hónappal ezelőtt kezdeményezte a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. Törvény (Hjt.) módosítását. A módosítások első pontja ellen több ellenzéki képviselő is felszólalt, de a kormánytöbbség megszavazta a 2010. január 01-ével életbe lépő új törvényt.

Tekintsünk bele a törvény szövegébe:

„24/A. § A 24.§ rendelkezéseit megfelelően (bejelentési kötelezettség, megtiltás a hivatással vagy a szolgálati beosztással nem egyeztethető, a szolgálat érdekeit sértő vagy veszélyeztető tagsági viszony esetén) alkalmazni kell az egyesülési jog alapján létrehozott, társadalmi szervezetnek nem minősülő, de szervezett politikai tevékenységet folytató közösséghez, valamint a tömegmozgalomhoz történő csatlakozásra és részvételre is.”

A jogi szakértők egy csoportja alkotmányos aggályokat fogalmazott meg a módosítások első pontjával kapcsolatosan. Igazán különössé az új szabályozást az teszi, hogy a rendészeti dolgozókkal, hivatásos rendőrökkel, a szolgálatokkal kapcsolatosan nem lépett életbe ilyen módosítás. Mi lehet az a helyzet, ami miatt a katonákat külön kell szabályozni?

Parlamenti folyosói pletykák szerint a törvény módosítására a Vukics Ferenc honvéd őrnagy vezette Magyarok Szövetsége Mozgalom tevékenységének megrendszabályozása miatt volt szükség. Az őrnagy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanáraként egy nagyon határozott arculatot felmutató, több száz településen képviselettel és országos szervezettel rendelkező mozgalmat indított el 2008 őszén. A mozgalom tagjait és szimpatizánsait több, mint százezer főre teszik. Az elmúlt esztendőben több ezer helyi programot valósítottak meg: lakossági fórumokat, népfőiskolai előadássorozatokat, magyar termék vásárokat (Magyarok Vására), családsegítő programokat, „megyegyűléseket” tartottak. Legnagyobb megmozdulásuk a Magyarok Országos Gyűlése volt augusztus 21-22-23-án.

Ezt a három napos rendezvényüket Kunszentmiklós határában becslések szerint negyedmillióan látogatták meg. Érdekesség, hogy a hagyományoknak, a kultúrának és a magyar tudományos élet új eredményeinek helyet adó rendezvénynek az országos médiákban nyomát sem lehetett találni. Ennek elsősorban az lehet az oka, hogy a szervezet komoly alkotmányossági aggályokat fogalmazott meg a jelenlegi magyar államrenddel kapcsolatosan. Véleményük szerint demokratikus országokban egyetlen alkotmányozó erő lehetséges: az ország teljes lakossága.

Bántónak tartják, hogy az illegitim alapokkal rendelkező ideiglenes alkotmány helyett nem lett megalkotva a rendszerváltás utánra ígért új magyar alaptörvény, illetve, hogy erről nem rendeznek népszavazást. A Magyarok Szövetsége szerint Magyarország akkor válik legitim állammá, amikor népszavazással elfogadják az új alkotmányt, mely nem a Rákosi-rendszerrel, hanem a történelmi magyar államisággal vállal jogfolytonosságot.

Az őrnagy előadásain arról beszél, hogy a jelenlegi pártok egyfajta baráti társaságként vették át az ország felett a hatalmat, miközben egyáltalán nem képezik le a magyar társadalom belső érdekstruktúráját. A civil szerveződések, szakszervezetek olyan személyek vezetik, akik a pártokat kiszolgáló érdekcsoportok delegáltak. Ennek az a következménye, hogy a magyar társadalom érdekvédelme meg sem jelenik az állam adminisztrációjában. A következmény: az ország elveszíti gazdasága és önrendelkezése feletti jogot. Az állampolgárok megszűnnek állampolgárok lenni, a nemzetállam felszámolásra kerül.

A Magyarok Szövetségéről sok mindenkinek megvan a véleménye, de a legjellemzőbb a szövetség létének eltagadása, agyonhallgatása. Vezetőiről nem készülhetnek riportok. Több településen eltávolították állásukból azokat az újságírókat, műsorvezetőket, akik időlegesen médiafelülethez segítették az új szervezetet. A legfeltűnőbben Széles Gábor médiafelületein üldözik a szövetségről szóló híreket. Kondor Katalin, Pörzse Sándor is intésre került Vukics Ferenccel kapcsolatos riportjaik miatt. Az ősz óta egyetlen televízió sem fogadja híradásaikat, még a fizetett hirdetéseiket sem. A szélsőjobboldali csoportok nyíltan zsidózzák, ügynöközik, a kormányoldal szélsőségesnek bélyegezte őket. Még az egyház is támadta rendezvényüket, miközben a tagság nagy részében a történelmi egyházak tagjaiból kerül ki.

Az országgyűlés felsőházának ( a civil érdekképviselet színtere) létrehozásáért küzdő új magyar szervezet nem kíván párttá alakulni és idehaza példátlan fegyelmezettséggel szervezte nyári nagy rendezvényét Bösztörpusztán. Figyelemre méltó módon szemét, bűncselekmények és egyéb atrocitások nélkül zajlott le az ország egyik legnagyobb rendezvénye. A Szövetség egyedüli bázisát jól látható módon a magyar viszonyokhoz képest kiemelkedően aktív tagsága alkotja.

A jelenlegi törvények alapján nehéz volt lekorlátozni a szervezet tevékenységét. Látható módon a leköszönő kormány minisztere szeretné a Szövetség alapítóját és egyik motorját alacsonyabb sebességre kapcsolni.

Nem véletlen, hiszen a Magyarok Szövetsége tagszervezetei több vidéki településen szereztek többséget az időközi önkormányzati választásokon. Budapesten a XVI. kerületben néhány tucat szavazattal lemaradva a Jobbik és az MSZP mögött közel 10% -os eredményt értek el.

A Magyarok Szövetsége elsősorban érdekképviseleti erőnek tartja magát. Új szakszervezeteket és civil közösségeket szerveznek szerte az országban. Elmondásuk szerint alulról szervezett Magyarországot szeretnének megvalósítani. Addig nem létezik civil Magyarország, amíg ezen csoportok nem rendelkeznek aktív, folyamatosan dolgozó tagsággal. Céljaik elérése érdekében továbbképző központokat, szövetkezetet, hitelintézetet, televíziót és hetilapokat indítanak. Az elmúlt hetekben több szakszervezettel és civil közösséggel állapodtak meg. Helyi szervezeteik száma egyre nő. Nagy kérdés, hogy az új törvény következtében katonák maradhatnak-e majd a szervezetben.

Csak megjegyzésképpen: Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára 2002 és 2006 között feketén dolgoztatott, hangzott el egy szolnoki bíróságon. Kálmán Imre azt állítja, a pártélet szervezése volt a feladata Vadai választási körzetében. A férfi munkaügyi pert indított Vadai ellen. Szekeres Imre miniszteri tevékenységének jellemző pillanata volt, amikor holtrészegen nyökögte el beszédét a Gripen vadászrepülők átadásakor…

„…nálunk ellenben a gondtalanság mellett a gőgös tudatlanság, s a tetszelgő álműveltség fanyar mosolyával nézik le az emlékeket…melyekhez hasonlót a mai czifraságaink ál- és pótdíszítményeivel nem vagyunk képesek alkotni…valahányszor ez azonban a népek történetében beáll, mindenkor a nemzetek hanyatlását jelzi, melyek a mint nem képesek többé az ősök nagy alkotmányait fenntartani , tisztelni és megérteni, azonnal megszűnnek képesek lenni azok folytatására, újak alkotására…”
Ipolyi Arnold

2009. december 28., hétfő

Kilakoltatás

Kérem szépen segítsenek rajtunk. A válság miatt az én és férjem munkaviszonya is megszűnt tavaly májusban. Az előtte még 35.000 Ft-os deviza hitelt még 1, 2 hónapig valahogyan fizettük, de aztán 75.000 Ft-ra nőtt, amit sehogyan sem tudtunk fizetni, hiszen munkánk azóta sincs, a munkanélküli segély azóta már lejárt, rátot kapunk.

3 gyermekünk van, akik által szocpol is van a lakáson. A banknak többször írtam levélben kérelmet, hogy egy év halasztást kérjek, futamidő kitolással, és a válaszuk a szerződés felmondás volt. Se levél se semmi nem volt csatolva, csak a szerződés felmondás. Ma már a végrehajtótól kaptam levelet, árverezésről.

Úgy hiszem a válság miatt kialakult munkanélküliségről igazából nem mi tehetünk, és mégis mi bűnhődünk többszörösen. Nem elég, hogy nincs munkánk, nekem, aki 14 éves kora óta mindig is dolgozott, nem tudom a villanyszámlám fizetni, még a lakásom is elveszik.

A baj, hogy nincs hová mennünk. Segítsenek kérem mielőbb.

Név, cím itt:

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/kilakoltatas



2009. december 5., szombat

Önként vállalt Trianon - Lipusz Zsolt 2004. december 5. okairól

Előzmény: Részlet Patrubány Miklóssal készült interjúból:

"- Elnök úr, érdekes bejelentést tett a Magyarok Világszövetsége VII. Kongresszusának nyitó napján: a kettős állampolgárság ügyében zajló népszavazás eredményével kapcsolatban súlyos csalásról beszélt, s állítása szerint mintegy hatszázezer szavazatot elcsaltak 2004. december 5-én. Beszélne erről a népszavazási csalásról?

- Ezt a tényállást 2004-ben még a jogorvoslati idő keretén belül megállapítottuk. Amikor beadványunk nyomán a Legfelsőbb Bíróság az elmúlt 18 év magyar demokrácia-történetében egyetlen alkalommal megsemmisített egy országos szavazási eredményt, akkor mi ezt a négy helyszínt már ismertük. Az elvi felvetésünket ezekkel a konkrét példákkal alátámasztottuk, amit a Legfelsőbb Bíróság elismert és ennek nyomán rendelte el az általunk megnevezett 1152 szavazókörben az eredmény újbóli megállapítását. Magyarország többrendbéli tragédiájának egyik okozója ez a választási törvény, amely úgy fogalmaz, és amelyik ennek eredményeképp lehetővé teszi, hogy még a Legfelsőbb Bíróság határozatát is elszabotálhatják, akárhány szavazókörben vélünk hibát felfedezni, mert nem azt mondja a törvény, hogy újra meg kell számolni a szavazatokat, hanem csupán az eredményt kell újból megállapítani. Ez a madárnyelvű és csúsztató fogalmazás azt jelenti, hogy a szavazatszámláló bizottság, melynek megkérdőjelezték a munkáját, a törvény szerint eldöntheti, meg kívánja-e újból számolni a kérdéses szavazatokat vagy sem. Vagy azzal állapítja meg az eredményt, hogy mi múltkor is jól számoltuk, most aláírunk egy újabb jegyzőkönyvet, hogy akkor is jól számoltunk, most is - újraszámlálás nélkül - ugyanarra az eredményre jutottunk.

- A törvény szerint ugyanazok végzik az új jegyzőkönyv kitöltését, akik esetleg csaltak?

- Így van. Micsoda képtelenség ez! Az európai jogban nincs még egy ilyen helyzet, hogy egy feljebbviteli instancia ugyanaz legyen, akinek a munkáját megkérdőjelezik. Ráadásul meg se kell ismételnie a számlálást, elég, ha kitölt egy új jegyzőkönyvet.

A tizenegyezer szavazókör számszerű eredményeinek vizsgálatakor felfigyeltünk valamire, ugyanis mint népszavazási kezdeményezők megkaptuk az eredményeket elektronikus formában az Országos Választási Bizottságtól, az utolsó szavazókörig elmenően. Feltűnt egy csoport olyan szavazókör, ahol az eredmény ellentmondásosnak tűnt, ugyanis az első kérdés, mely a kórház magánosításáról szólt, valamint a második kérdés között nem volt lényeges, szemléletbeli különbség, mégis ezekben a szavazókörökben az első kérdésre igennel szavaztak döntő többségben, a második-, az állampolgári kérdésben viszont döntő többségben nemmel szavaztak. Erre pedig senki nem bíztatta a magyarországi szavazókat! Egyetlen párt se, az egyházak se, senki. Vagy azt mondták, hogy igen, igen, vagy azt mondták, hogy nem, nem. Ez alól csupán az MDF volt a kivétel, aki azt mondta, hogy a kórház privatizációra szavazzanak nemmel, de az állampolgárságra igennel. Olyan viszont, hogy a kórház privatizációra szavazzanak igennel, s az állampolgárságra nemmel, ilyet senki sehol nem kért! S ekkor szembeötlött, hogy nagyon sok helyen fordított eredmény született. Számítógépesen kiszűrtük ezeket a helyeket, ahol pl. 510 igen, és 720 nem szavazatot találtunk. Tehát majdnem ugyanazok a számok szerepelnek, de tükör-fordításban. Küszöböt állítottunk, hogy 10% eltérés legyen a két értékpár között és kijött 2000 szavazókör. Amikor lecsökkentettük ezt a küszöböt 5%-ra, akkor maradt 1152 szavazókör. Azokon a helyeken, ahol fel tudtuk bontatni az urnákat, egyértelműen igazolódott a feltevésünk. Egyszerűen fordítva írták be az eredményt a jegyzőkönyvbe.

- Miért csak négy helyen kérték az urnák felbontását?

- Mert erre jogilag nem volt lehetőségünk, csak lélektani megoldásunk. Az az emberünk, aki kérte az urnák felbontását, olyan ellentmondást nem tűrő magatartással lépett fel, hogy megijedt tőle a bizottság, és tartva a komolyabb botránytól, inkább kibontották az urnákat és újraszámolták a szavazatokat. Mind a négy helyen - szerepel a könyvemben, melyet a népszavazás első évfordulóján megírtam -, csalás történt, s ezt nyilvánosságra hoztam. Ezek mind olvashatók a Gyújtatlan gyulladjék (Gondolatok a 2004. december 5-i népszavazási kísérletről) című könyvemben.

- Ön azt állítja, hogy hatszázezer szavazatot elcsaltak a kettős állampolgárság kérdéskörben tett szavazáskor?!
- Igen, ezeket mi azonosítottuk. De ennél több lehet, mert például nem vizsgáltuk azokat az eseteket, amikor mind a két eredményt megfordították, mert ilyet is találtunk.

- Ez a kérdés azért is érdekes, mert elterjesztették azt a hírt, hogy a Magyarországon élő magyarság megtagadta az anyaország határain kívül élő testvéreit. Hallgathattuk, micsoda szégyen, hogy nem álltunk ki egymásért, miközben ezek szerint ez a rémhír sem igaz!

- Ez a legszörnyűbb! Gondoljuk el, voltaképp ügydöntő erejű volt a népszavazás, még olyan körülmények között is, hogy a miniszterelnök és az egész kormánypárt riogatta Magyarország népét, másfél nappal a népszavazás előtt pedig Gyurcsány a Televízióban a nagy vitaesten arra bíztatta nézőit, hogy maradjanak otthon, ne menjenek el szavazni, ha jót akarnak! Ilyen lelkiállapotban is ügydöntő erejű volt a népszavazás, ha ezt a hatszázezer szavazatot a helyére tehettük volna. Vagyis nem a nemek oldalára, hanem az igenek oldalára. Gondoljunk bele, micsoda szörnyű csapást mértek ezek a csalók a magyar nemzetünkre! Hányszor ostorozták és ostorozzák ma is egymást a magyarok: megtagadtad magyar testvéred, áruló vagy, lelketlen vagy, eszement vagy. S hányan mondták már ki, hogy itt nincs is magyar nemzet, mert minden szertefoszlott.

És most lehet elolvasni a 2009.-ben, Lipusz Zsolt által írt jegyzetet:


Így uszította saját nemzetük ellen
az elbutított magyarokat az MSZP-SZDSZ
Öt esztendeje Csonka-Magyarországon népszavazást tartottak arról, hogy a trianoni, majd a második párizsi diktátum következtében elszakított, és az új határokon túlra került magyarok visszakapják-e a magyar állampolgárságot, ami egy normális korban, egy normális, ép nemzettudattal rendelkező nép esetében eleve nem lehet kérdés.
A voksolás végeredménye lesújtó volt: mivel sem az igen, sem a nem szavazatok aránya nem érte el a 25%-ot (a választásra jogosultak mindössze 37,5%-a járult az urnák elé), eredménytelenül végződött a népszavazás. Azt a döbbenetet szerencsére nem kellett átélnünk, hogy a nem szavazatok kerüljenek többségbe, mert – hajszálnyi különbséggel ugyan – igennel voksolt a döntésre jogosultak 51,5%-a. Ennek ellenére közbotrányszámba megy, hogy az országban a mintegy 8 millió választójoggal rendelkező felnőtt soraiból csupán 1,5 millió akadt, akinek számára természetes volt a nemzeti összetartozás, s hogy Kárpát-medencei testvéreinket megilleti a magyar állampolgárság.
Sajnálatos, hogy a magyar nacionalizmus, az egészséges nemzettudat ma súlyos betegségben szenved. S miután a közéletünkben naponta felbukkanó bizonyos történelmi fogalmaink használatát illetően meglehetős zűrzavar uralkodik ma hazánkban, tisztázzuk: a nacionalizmus az egészséges modern kori, polgári nemzettudatot jelenti, s mint ilyen, a legtermészetesebb módon vállalható, egyébként sem irányul más közösség, nemzet ellen. A magyar nacionalizmusra különösképpen igaz ez a megállapítás. A dualizmus korában olyan – az egész akkori Európában példa nélkül álló – tolerancia érvényesült Magyarországon a nemzetiségeinkkel szemben, amely lehetővé tette számukra, hogy szabadon alapíthassanak politikai pártokat, gazdasági társulásokat, bankokat, kulturális egyesületeket, s magától értetődően részt vehessenek a közéletben. E jogokkal oly mértékben éltek is (olykor visszaéltek), hogy Erdélyben még a „magyar világban”, tehát 1918 előtt jelentős földterületek kerültek magyar úri birtokos tulajdonából román kézbe.
Ami az állampolgárság kérdését illeti, a trianoni döntés következtében idegen államok fennhatósága alá került 3,3 millió testvérünk soha nem mondott le magyar állampolgárságáról, attól az új államok vezetése a későbbiekben megfosztotta őket. Már csak ezért is lett volna a legtermészetesebb dolog annak visszaadása – már 1990-ben – a még életben lévő egykori magyar állampolgároknak, illetve leszármazottaiknak.
Vajon hogyan és miért következhetett be öt esztendeje az a gyalázat és nemzeti tragédia, hogy nem sikerült döntést, eredményt elérnünk a kettős állampolgárság kérdésében? A választ egy rövid történelmi áttekintés révén adhatjuk meg.
A két világháború között, a Horthy-korszakban, minden csonkaországi magyar véleményét képviselve, valamennyi hazai politikai erő fő külpolitikai célkitűzése a revízió, vagyis a Trianon által okozott nemzeti megaláztatás orvoslása, s az egykori történelmi határok legalább részbeni, illetve teljes helyreállítása volt. A mindenkori kormányok, az akkori hivatalos magyar diplomácia minden tőle telhetőt el is követett, hogy külföldön, akár a velünk az első világháborúban ellenséges oldalon harcoló országokban is (pl. Angliában a Rothermere-akció 1927-től) támogatókat szerezzen a magyar ügynek. Elsősorban persze a volt szövetséges, Németország támogatása jöhetett szóba, különösen azután, hogy a weimari köztársaság – napjaink hazai viszonyaira kísértetiesen emlékeztető – totális közéleti-szellemi nihiljét és általános lezüllését a harmadik birodalom dinamikus, a versailles-i rendszer teljes revízióját célzó külpolitikai törekvései váltották fel. Az eredmény nem is maradt el. Német-olasz nagyhatalmi döntőbíráskodás, illetve a Magyar Királyi Honvédség önálló katonai akcióinak köszönhetően legalább a részleges etnikai alapú revíziót sikerült 1938 és 1941 között végrehajtani. Ennek eredményeként újra a magyar államhatárok közé került a magyarság több mint 95%-a, s északkelet-keleti irányban mintegy 600 km hosszan helyreállt a régi, történelmi határ. Sajnálatos módon a tengelyhatalmak elveszítették a második világháborút (nem mellesleg: ennek következtében Európa keleti felében a bolsevik kollektivizmus, nyugaton pedig az amerikai, szélsőségesen individualista alapozású neoliberális degeneráció diadalmaskodott, amely mára egyfajta etnikai-kulturális elposványosodással szükségszerű szimbiózisban összeolvadva a végpusztulás szélére juttatta a fehér emberfajt s az általa teremtett civilizációnkat), s a szövetségesek hatványozottan büntették hazánkat: fél évszázadra a szovjet érdekszférába kerültünk, s Sztálin, azon túl, hogy hadseregével megszállta az ország területét, bevezette a bolsevik típusú politikai rendszert is, nyakunkra ültetve a kominternes-NKVD-s kiképzésben részesített Rákosi (Rosenfeld) Mátyás, Gerő (Singer) Ernő és Péter Gábor (Eisenberger Benjámin) által vezetett moszkovita kommunistákat. Az internacionalista-ateista alapokon nyugvó kommunista ideológia terjesztése ellenére a magyar nemzet gerincét ekkor még nem sikerült megtörniük, ezt bizonyítja 1956 heroikus szabadságharca, melyet nemzetünk az akkori világ leghatalmasabb hadseregével szemben a nemzeti függetlenségért, s egy kommunizmus nélküli jövő reményében vívott.
A Kádár-rendszerben viszont máig ható, nemzettudatunk súlyos deformálódását előidéző folyamatok indultak el. A Marx és Lenin által megfogalmazott internacionalista hivatalos ideológia tovább élt, ennek következtében a budapesti vezetés nem létezőnek vette a 3 milliós Kárpát-medencei magyar kisebbség ügyét, illetve azon állam belügyének tekintette ezt, amelynek területén az adott magyar közösség élt. Belföldön pedig elkezdődött az ún. szocialista kispolgárosodás folyamata. Miként az közismert, az ún. kádári alku lényege az volt, hogy bizonyos, szűkre szabott keretek között a hatalom eltűrte az emberek anyagi gyarapodását, cserében viszont le kellett mondaniuk a közügyek intézéséről, feltétel nélkül el kellett fogadniuk a diktatórikus kommunista hatalmat, a szovjet függőséget, illetve mindazon rendelkezéseket, „játékszabályokat”, amelyeket a hatalom előírt számukra. Ennek köszönhetően mintegy három évtized alatt kialakult Magyarországon az a mentalitás, hogy egyfelől politikával nem foglalkozunk, nem hogy a Kárpát-medencei testvéreink sorsát illetővel, de a saját, legszemélyesebb, helyi dolgainkra vonatkozóval sem, másfelől az egyéni érdek mindenek elé helyezése megszüntette a társadalmi szolidaritást még a hazai társadalmi csoportok között is. Az 1956. évi eseményekből levont egyik következtetésként ezt a gondolkodásmódot a hatalom céltudatosan erősítette is. Az 1970-es évtizedben néhány évre még a történelem érettségit is eltörölték Kádárék, s annak már rövid távon is katasztrofális következményei voltak. Ebből az időszakból valók azok a kézen-közön terjedő rémtörténetek, amikor például Székelyföldön kiránduló egyetemisták érdeklődtek a helyiektől afelől, hogy hol sikerült nekik több száz kilométerre az államhatártól ilyen szépen magyar nyelven megtanulniuk.
Egy ilyen szellemi-tudati állapotban lévő közösséget – sajnos nem nemzetet, hanem már csak lakosságot – ért egy újabb birodalmi-hatalmi átrendeződés 1990 táján. Tárgyunk szempontjából a legfontosabb változást az jelentette, hogy csúcsra járatva megindult a magyar állampolgárok kifosztása és egzisztenciális ellehetetlenítése, amely, napjainkra elérve a csúcspontját, odáig jutott, hogy százezres nagyságrendben mérhető azon honfitársaink száma, akik elveszítik otthonukat, illetve kerülnek az utcára. Másfelől olyan tudatrombolás vette kezdetét a konzumidiotizmus uralkodóvá válásával, valamint a vulgárprimitív kereskedelmi média monopolhelyzetbe kerülésével, amely mára a magyar társadalom jelentős részének teljes mentális leépüléséhez vezetett. Egy ilyen szellemi-tudati állapotban lévő emberi halmaz esetében megszűnik mindenfajta közösségi, kohéziós erő, szolidaritás, a spirituális értékek, a művészet megtartó ereje. A nyers materializmus és az önérdek válik kizárólagossá a társadalomban. Az ilyen mentális állapotú közösség tagjai szükségképpen ellenséget, eltávolítandó riválist látnak a másik emberben, különösen, ha az egy távolabbi régióból, esetleg a jelenlegi határokon túlról érkezik az új hazába. Mi több, elegendő e közösség tagjait a potenciális „veszéllyel” fenyegetni, hogy mindez esetleg bekövetkezhet.
E mélyebb, társadalom-lélektani okok mellett az is kellett a népszavazás eredménytelenségéhez, hogy az akkori kormány alávaló, hazug, magyarellenes, az emberekben lakozó legalantasabb érzések felkeltésére irányuló kampányba kezdjen a kettős állampolgárság bevezetése ellenében, s egyebek között 23 millió román áttelepülésével riogassa a politikában és történelemben teljesen járatlan magyar állampolgárokat. Minthogy akkor a szocialista-szabaddemokrata koalíció még jelentős támogatottsággal rendelkezett, a tragédia valóban bekövetkezett 2004. december 5-én. S akkor joggal érezhettük azt, hogy bekövetkezett a második, önként vállalt Trianon. Hiszen az első, ránk kényszerített „csak” területileg szakította el tőlünk a nemzeti közösség harmadát, a második, önként magunkra vett viszont azzal a következménnyel fenyegetett, hogy a szellemi-lelki összetartozás is megszűnik a magyarországi és a Kárpát-hazai magyarság között. Szerencsére az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és délvidéki magyarság hamar felismerte, hogy a nemzetellenes, idegen hatalmi érdekeket képviselő, kormánynak mondott budapesti IMF-helytartóságnak semmi köze sincsen a magyarsághoz és az össznemzeti, egyetemes magyar érdekekhez.
Ráadásul 2006 ősze óta jelentős átrendeződés ment végbe a hazai politikai palettán. A legjelentősebb fejlemény a nemzeti radikális oldal örvendetes megerősödése, amely azt eredményezte, hogy ezen oldal fő képviselője, a Jobbik három képviselőjét is bejuttatta az Európai Parlamentbe a 2009 nyarán tartott választásokon. A magyar nemzetpolitika szempontjából ez azért örvendetes, mert jelenleg a Jobbik az egyetlen politikai erő, amely következetesen kiáll a nemzetközi fórumokon a kisebbségbe kényszerített magyarság érdekei, autonómiatörekvései és az esetleges határkorrekció mellett. Ugyanakkor az is örvendetes, hogy az új, radikális nemzedéknek sikerült kialakítania a politikai diskurzusnak egy olyan nyelvezetét, amelyre – nagy bánatukra – a neoliberálisok már semmiféle hatással nincsenek, s az ún. politikai korrektség dogmái sem kötik gúzsba őket.
Amennyiben ez a belpolitikai fordulat állandósul és kiteljesedik, nemzettestvéreink is bizakodhatnak, hogy sorsuk belátható időn belül jobbra fordul, s az öt évvel ezelőtti gyalázat soha nem ismétlődik meg még egyszer.

Lipusz Zsolt

2009. november 25., szerda

MSZ: Szilaj Csikó díj


A magyar közösségi televíziózás konferencia
Magyar Kultúra Alapítvány Székháza
Budapest, Budavár Szentháromság tér 6.
2009. november 22. vasárnap 10.00.

A Magyarok Szövetsége konferenciát szervezett a magyar közösségi televíziózás megteremtése érdekében. A Szövetség motorja szeretne lenni a társadalom egészének szóló, minden korosztályt megszólító, nagy hatású, tiszta televíziózás megteremtésének.

Bemutatták a Magyarok Országos Gyűlése filmet és kiosztották a Szilaj Csikó díjat:
Kovács János (Nemzeti Hírháló)   <<katt
Molnár V. József (néplélekrajz-kutató)   <<katt
Gergely István (Tiszti atya, csíksomlyói plébános)<<katt
Szabados Lenke (MSZ honlap szerkesztő)   <<katt

Szünet után Kondor Katalin beszélt a magyar média helyzetéről, politikai befolyásoltságáról A sajtószabadság helyzete ma Magyarországon címmel. Utána Sótonyi József egyetemi tanár, a VIASAT egyik tulajdonosa a Magyarország, médiavezérelt szolganemzet című előadása következett.

Végül Vukics Ferenc a Magyarok Szövetségének elnöke, műsorszerkesztő beszélt a tervekről: Nemzeti megoldás - Közösségi televízió

"...nálunk ellenben a gondtalanság mellett a gőgös tudatlanság, s a tetszelgő álműveltség fanyar mosolyával nézik le az emlékeket...melyekhez hasonlót a mai czifraságaink ál- és pótdíszítményeivel nem vagyunk képesek alkotni...valahányszor ez azonban a népek történetében beáll, mindenkor a nemzetek hanyatlását jelzi, melyek a mint nem képesek többé az ősök nagy alkotmányait fenntartani , tisztelni és megérteni, azonnal megszűnnek képesek lenni azok folytatására, újak alkotására..."
Ipolyi Arnold



Kovács János és Molnár V. József