Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pori. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pori. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 30., csütörtök

Őszöd: „Szilvásy György volt az”

Őszöd: "Szilvásy György volt az"
MNO

2013. május 30., csütörtök 19:32
Szilvásy György és Gyurcsány Ferenc tanácsadói köre áll az őszödi beszéd kiszivárogtatása mögött – állítja egy vélhetően 2008-ban készült hangfelvételen a később Bolíviában meggyilkolt Rózsa-Flores Eduardo. A férfi lényegében ugyanazt az eseményláncolatot vázolta fel, mint Glemba Zoltán, aki Laborc Sándornak, a polgári elhárítás vezetőjének számolt be – ugyancsak 2008-ban – a tudomására jutott, az őszödi beszéddel kapcsolatos információkról, mielőtt találkoztak volna Portik Tamással, a hazai alvilág egyik meghatározó figurájával.
'via Blog this'

„A közvetítőt egyelőre nem akarom megnevezni, az, hogy ő Szilvásytól kapta, egyértelmű” – szögezte le Rózsa-Flores Eduardo egy vélhetően 2008-as interjúban, amelyben részletesen beszélt arról, hogy milyen körülmények között jutott nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. A 2009-ben Bolíviában kivégzett újságíróval készült többórás hanganyag részletei számos ponton megegyeznek a Portik–Laborc-találkozókról készült jegyzőkönyvekben szereplő információkkal.

A polgári titkosszolgálat volt vezetője egyik beosztottjával, Glemba Zoltánnal ugyanis arról értekezett – még mielőtt Portik Tamás megérkezett volna a megbeszélésre –, hogy a volt miniszterelnöknek, illetve tanácsadóinak a döntése nyomán Szilvásy György közreműködésével szivárogtatták ki az őszödi beszédet.





Szilvásy György volt az

Szilvásy állítja, hogy…
…nem ő szivárogtatott. Részletek ITT.

A Magyar Nemzet május 25-ei számában írt arról, hogy Szilvásy György lehet a hiányzó mozaikdarab.
„Szilvásy György” – ezt válaszolta Rózsa-Flores Eduardo arra a kérdésre, hogy ki végezte a szalag kiszivárogtatását. Hozzátette: „Ebben a játékban ő úgy tűnik föl mint végrehajtó”. Rózsa-Flores hosszasan fejtegette, hogy a Miniszterelnöki Hivatalt vezető Szilvásy György kikkel és miként tervezte meg a beszéd sajtóhoz juttatását. Szerinte ugyanakkor nem az egykori kancelláriaminiszter döntött a kiszivárogtatásról, hanem Gyurcsány Ferenc és tanácsadói köre. „Ez az a társaság, amely a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozik, közvetlenül Gyurcsány Ferenc alatt, mellett, és csak neki” – mutatott rá a döntéshozói körre Rózsa-Flores, megemlítve a később öngyilkosságot elkövető Daróczi Dávidot, a Gyurcsány-kormány szóvivőjét. Rózsa-Flores Eduardo szerint az MSZP szűk vezetése is be volt avatva, így Toller László, Lendvai Ildikó és Kiss Péter.


Az informatikus félelmében Mexikóba menekült

Kiss Péter vonatkozásában nem egyértelmű Rózsa-Flores álláspontja, ugyanis előbb úgy nyilatkozott, hogy a politikust csupán belekeverték az ügybe, később pedig azt mondta, hogy a környezetéből is érkezett telefonhívás arra vonatkozóan, mikor kerül nyilvánosságra a felvétel. Rózsa-Flores előadása több pontján ellentmondásokba keveredett, bár arról szintén beszélt, hogy két forgatókönyv is elképzelhető a kiszivárogtatás kapcsán, hiszen két szalag is volt a Gyurcsány-beszédből – egy példányt a MeH-nél, egyet pedig az MSZP-központban őriztek.
Őszödi beszéd, a felejthetetlen
A szocialisták 2006-os választási győzelmüket kevéssel követően, május 26-án Balatonőszödön sereglettek össze kihelyezett frakcióülésre. Gyurcsány Ferenc újrázó kormányfő 25 perces beszédében egyebek között a következőket mondta: „Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. […] Nem csináltunk semmit négy évig. […] Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este.” Gyurcsány kettő nappal a kihelyezett frakcióülés után előállt részletes politikai programjával, ami természetesen tartalmilag cseppet sem emlékeztetett a kampányban elmondottakra. A beszédről ezek után hónapokig (Gyurcsány lebukásáig) nem beszélt egyetlen frakciótag sem.
Máig ismeretlen személy vagy személyek viszont szeptemberben jelentkeztek a Magyar Rádiónál, leadva az őszödi hazugságbeszéd 25 perces hangfelvételét. A rádió 2006. szeptember 17-én részleteket sugárzott a gyurcsányi szózatból. Kevéssel ezt követően békés tiltakozók ezrei jelentek meg a Kossuth téren, követelve Gyurcsány Ferenc azonnali távozását. A tiltakozások rövidesen átterjedtek a tévé- és az MSZP-székház környékére, előbbi épületbe futballhuligánoknak kinéző, a Kossuth téri megmozduláson még nem is jelen lévő alakok be is jutottak. Gyurcsány szeptember 22-én a CNN stúdiójában szerepelt, ahol azt kérdezték tőle: miért nem hagyta abba már előbb a hazudozást. A kormányfő azt közölte: „Abban a mondatban, amit idézett, arra utaltam, hogy nem voltam elég bátor, hogy megváltoztassam ezt a vonalat. […] Félreértették a párttársaim és az ellenzékem is.” (A videó azóta is liar, vagyis hazug címkével található meg a legnépszerűbb videómegosztón.)
Erre az időszakra esett 1956 ötvenedik évfordulójának megünneplése is, az Astoriánál ünneplő békés fideszesek közé máig nem teljesen tisztázott körülmények közt lovas rendőrök vágtattak, és azonosító nélküli rendőrök válogatás nélkül verték az ünneplőket, illetve eresztettek rájuk könnygázt. Mások mellett Révész Máriusz országgyűlési képviselőt is összeverték.
2011 nyarán Gyurcsány – aki egy évvel a kétharmados választási bukás előtt átadta a kormánykereket bizalmasának, Bajnai Gordonnak – azt mondta, gyanítja, kik szivárogtatták ki az őszödi beszédet, neveket azonban nem mondott. Leírta őket, és egy zárt borítékban átadta Mesterházy Attila pártelnöknek; az MSZP vezére újságírók előtt olvasatlanul megsemmisítette a borítékot. 2012 szeptemberében így már nyíltabban beszélt arról Gyurcsány, hogy egy nő és két férfi MSZP-s politikus állhat a kiszivárogtatás mögött. A politikus azóta is üzenget a formálódó ellenzéki összefogásnak: ha kihagyják belőle, kiteregeti a lapokat. Jelenlegi formációja, a DK azon az állásponton van, hogy ha a pártvezér „a végső bizonyosságot megszerzi, akkor haladéktalanul megosztja a nyilvánossággal”.
Rózsa-Flores Eduardo szerint – ez az információ szintén egybeesik a Laborc és Glemba beszélgetésén elhangzott forgatókönyvvel – Szilvásy egy informatikust bízott meg a hanganyag sajtóhoz továbbításával. Rózsa-Flores elmondta, ő egy Tóth György nevű informatikustól kapta az őszödi beszéd anyagát, akinek egy, az MSZP számára megbízásokat végző személy adta át. Bár Rózsa-Flores a felvételen nem nevezi meg az illetőt, azt elmondja, hogy az MSZP kézbesítője, a Kádár-érában a III/II-es ügyosztály ügynöke volt, a Horn-kormány idején a Nemzetbiztonsági Hivatal tanácsadójaként dolgozott, majd „Szekeres cégeit vitte”. Brády Zoltán, a Kapu főszerkesztője, Rózsa-Flores Eduardo jó barátja lapunknak korábban erről a személyről annyit árult el, hogy magas titkosszolgálati körökben mozog, monogramja M. L.
Rózsa-Flores kifejtette azt is, hogy a felvétel átadását követően Tóth György állandóan hívogatta őt, sürgetve az anyag kiszivárogtatását, mivel az MSZP-s összekötő az informatikuson kérte számon. Ezzel kapcsolatban Rózsa-Flores Eduardo annyit mondott, Tóth György annyira megijedt az eseményektől, hogy később Mexikóba menekült.

A csendes őszödi ellenzék nem is hibás?

Vagyis nem Gyurcsány Ferenc belső ellenzéke, hanem maga a szocialista pártszűk vezetése – a kormányfő tudtával – hozta nyilvánosságra a 2006-os balatonőszödi szónoklatot Rózsa-Flores Eduardo szerint, aki maga is részese volt a beszéd terítésének. A beszélgetés során az újságíró egyébként hosszasan ecsetelte Szilvásy és Gyurcsány messzire visszanyúló kapcsolatát.
Ahogyan azt már korábban megírtuk, Rózsa-Flores maga is KISZ-titkár volt, ezért jól ismerte az MSZP felső vezetését. Gyurcsány és Szilvásy karrierjének indulása a KISZ-es időkre nyúlik vissza. A rendszerváltozást követően az egykori szocialista diákvezetők magas pozíciókhoz jutottak: Gyurcsány a politikai ranglétrán tört előre, Szilvásy szürke eminenciásként az államigazgatásban volt vezető beosztásokban.
„A hatalom az ő kezében van” – vélekedett Rózsa-Flores Szilvásyról, akit az MSZP-vezetés legnagyobb koponyájának tartott. A kiszivárogtatás körülményeit vizsgálták a Szilvásy irányítása alatt működő titkosszolgálatok – a politikus 2006 júniusától vezette a Miniszterelnöki Hivatalt, de felügyelete alá tartoztak a polgári titkosszolgálatok is. Molnár Zsolt, az MSZP szervezési igazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta, a pártnál is folytattak vizsgálatot a MeH munkatársai, az eredményéről azonban nem kapott információkat.
Az őszödi szöveg kiszivárgása
Az első kitakart név a Magyar Nemzet szerint Szilvásy György, a második és a harmadik Tóth György informatikusé. A második fakszimile első kitakart neve a lap szerint Szilvásyé, a második és harmadik Gyurcsány Ferencé, a negyedik Rózsa-Flores Eduardóé, az ötödik az informatikusé, a hatodik egy azonosítatlan személyé.

>>AZ ÖSZÖDI BESZÉD<<