Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szájerjózsef. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szájerjózsef. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 6., vasárnap

Szájer: az új alkotmány XXI. századi alkotmány lesz

2011. március 4. 18:15
Az új alkotmány XXI. századi alkotmány lesz, mely kifejezi azt, hogy a jövő nemzedékekért felelősséget vállal - mondta Szájer József, a Fidesz-KDNP alkotmányszövegező bizottságának vezetője pénteken azután, hogy az államfővel az alkotmányozás folyamatáról egyeztetett a Sándor-palotában. Kiemelte: bízik benne, hogy az alkotmányjavaslatot március 15-e előtt be tudják nyújtani. A Fidesz-frakció a jövő héten megtárgyalja a javaslatot - tette hozzá. Mint mondta, az új alkotmány XXI. százai alkotmány lesz, mely kifejezi azt, hogy a jövő nemzedékekért felelősséget vállal.

Hozzátette: lesznek benne olyan garanciák, melyek arra szolgálnak, hogy a mindenkori kormányok ne élhessék fel a jövő nemzedékek forrásait és lehetőségeit, valamint korlátok lesznek benne az államadóssággal kapcsolatban. Kérdésre válaszolva közölte: az alkotmánytervezet a köztársasági elnöki jogkörnek az alapvető formáját és kereteit megtartja.

Schmitt Pál köztársasági elnök az alkotmányozás folyamatáról először február 11-én és 14-én a parlamenti pártok képviselőivel egyeztetett, majd február 23-án a miniszterelnökkel is tárgyalásokat folytatott a témában.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján beszámolt arról: március 7-ére, hétfőre hívta össze azt a frakcióülést, amelyen a kormánypárti képviselők első olvasatban megtárgyalják a szövegtervezetet. A Fidesz-KDNP közös alkotmányjavaslatát március 15-ig terjeszti az Országgyűlés elé. Számos kérdésben kell még döntést hozni - tette hozzá.

(MTI)

Kapcsolódó:

Több mint százezren küldték vissza eddig a kérdőíveket az alkotmányozás ügyében


2011. március 4. 15:45

A választópolgárok eddig több mint 115 ezer alkotmányozással kapcsolatos kérdőívet küldtek vissza a kormánynak.
>>Tovább


2011. február 14., hétfő

Hét gyerek, kilenc szavazat?

Zsebők Csaba

A gyermekek után szavazati jog járna? Elsőre nem hangzik rosszul egy kétgyerekes fickó számára, mint amilyen magam is vagyok, ám ha megkapargatjuk a témát, akkor nagy-nagy veszélyek sejlenek fel.

Sajtóhírek szerint ugyanis Szájer József fideszes EP-képviselő a Fidesz–KDNP minapi siófoki frakcióülésén arról beszélt, hogy a szülők kapjanak minden 18 évesnél fiatalabb gyermekük után egy-egy plusz szavazati jogot. A távirati irodának Szájer amúgy akképpen nyilatkozott, hogy ezt korábban a fideszes Révész Máriusz, illetve a Nagycsaládosok Országos Egyesülete vetette fel, s most egy vitát szeretnének elindítani az ügyben...

http://anyusch.multiply.com/journal/item/5367/5367