Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szépilonka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szépilonka. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. május 10., hétfő

Kocsis István - Az ünnepi előadásra 2010. május 11-én délután 17- óra

A magyar nemzet a legfontosabb kérdésben: az alkotmány kérdésében nem élhet választójogával!
Interjú Kocsis Istvánnal

A Csodás Hagyatékunk Kulturális Egyesület szeretettel meghívja Önt és kedves családját, hogy együtt ünnepeljük meg Kocsis István drámaíró születésnapját egy az író életművének sokoldalúságát bemutató ünnepi műsorral és az ezt követő fogadással.

Az ünnepi előadásra 2010. május 11-én délután 17- órai kezdettel kerül sor a Budapest, Arany János u. 10. száma alatti Aranytíz Kultúrház színháztermében.

Barátok, pályatársak köszöntik Kocsis Istvánt. Műveiből apró jeleneteket adnak elő az író előadóművész barátai.

Az ezt követő fogadásra a Székely Kör teremében, ugyan itt, az Aranytízben kerül sor.

Az alkalom támogatói:

Csodás Hagyatékunk Kulturális Egyesület
Tiszta Formák Alapítvány
Székely Kör
Magyar Írószövetség
Magyar Katolikus Rádió

Kérem, részvételi szándékával kapcsolatos visszajelzését és interjú készítési igényét a hagyatek@csodashagytekunk.hu e-mail címen, vagy +36/30/2819491 telefonszámon szíveskedjen jelezni. Az interjúk készítésére az ünnepi műsor végén, azaz várhatóan 19-órától kerülhet sor.


Gy: Kérlek, engedd meg István, hogy az olvasók és a magam nevében Boldog Születésnapot kívánjak neked! Személyed és munkásságod kétségtelenül kiemelkedő szerepet játszott nemzetértékelésünk, nemzettudatosságunk alakulásában. Ifjú bölcsészek állam-, és jogtudósok olvassák munkáidat. Drámáid, olvasva, de színpadon is magnetikus erejűek. Bölcselettudományi előadásaid a magam tapasztalatából is mondhatom, hogy ellenállhatatlan erővel késztetnek a mély elgondolkodásra és egyben reményt, illetve büszkeséget is csepegtetnek. Ha most visszatekintesz az eltelt hetven évre, hogyan értékeled azt a pályát, amit befutottál?

   F:

    Elégedetlen vagyok. Tehetetlennek érzem magam. Naponta eszembe jut, hogy oly korban élünk, amikor a legnagyobb kihívással kell szembenéznünk... A magyar nemzet fogy, öregszik. A magyar nemzetnek méltóképpen szembe kellene néznie a nagy veszedelemmel: a nemzethalál rémével, de nem teszi. És a magyar nemzetnek mintha mára kihalt volna az önvédelmi ösztöne - ó, tisz­telet az öntudatos 10%-nak! -, igen, kihalt az önvédelmi ösztöne, mert ennek táp­lá­lója nem más lehetne, mint az egészséges magyarságtudat, de a magyar nem­zettudat oly siralmas állapotban van, mint soha a magyar nemzet történelme folya­mán... Szükségképpen alakult ki ez a drámai helyzet? Nem szükségképpen, hanem egy olyan mulasztás következményeképpen, amely elkerülhetetlen lett volna... A végzetes mulasztás: a rendszerváltoztatás idején nem állítottuk helyre a köz­jog­-foly­to­nos­sá­got a Szent Ko­ro­na vé­del­me alatt, a Szent Ko­ro­na ta­na által érvényesülő tör­vénysértés jogot nem alapít elve alap­ján. A következő két évtizedben sem állítottuk helyre... Miért nem élt a magyar nem­zet legfontosabb jogával: a jogfolytonosság helyreállításának jogával? Minden idők legcinikusabb döntése állta útját. Miben is áll ez? A magyar nemzet a legfontosabb kérdésben: az alkotmány kérdésében nem élhet választójogával: nem veheti igénybe a népszavazás intézményét. Nemcsak cinizmusról van szó: az a magyar közjogba nemrég becsempészett tilalom, mely szerint népszavazást kezdeményezni éppen az alkotmányt érintő kérdésekben nem lehet, közjogi képtelenség.
Nem élt a magyar nemzet legfontosabb jogával: a jogfolytonosság helyreállítá­sának jogával, s alulmaradt a XX-XXI. század fordulója évtizedeiben lezajlott nagy küzdelemben. Nem vált jelentős nemzetté, amikor ismét jelentős nemzetté válhatott volna. S tovább gyengült a magyar nemzettudat. Annyira, hogy a magyar nemzet akkor sem védekezett méltóképpen, amikor valódi privatizáció helyett az ország ki­rablása kezdődött el.
    Pedig nincs más megoldás: a magyar nemzetnek csak akkor lesz méltó jövendője, ha visszamenekül a Szent Korona védőboltozata alá. Ha ez nem történik meg, akkor hiába írtam több könyvet a Szent Korona misztériumáról és tanáról.

Gy: Tapasztalhatóan különös érdeklődésed van a jog és a jogtörténet irányában. Honnan ered ez?

Sokszor felvetettem a kérdést, mi lett volna a magyar nemzet sorsa a Szent Korona tana nélkül, a történelmi magyar alkotmány nélkül, az erős magyar közjog nélkül. Válaszom: a megsemmisülés lett volna a sorsa. De a magyar nemzet megmaradt, a magyar államiság megmaradt, mert a XVI. század harmadik évtizedében különös dolog történt: mind a fő-, mind a köznemesség abbahagyta a vezető szerepért folyó harcot, s egy igen erős hatalomnak adta át a vezetést. Ez az erős hatalom a magyar közjog. A közjogi tanná vált Szentkorona-eszmével, a Szentkorona-tannal legyőzhe­tetlenné erősített közjog. Történelmünkben ezután is meghatározóak a gazdasági és katonai erőviszonyok, de legmeghatározóbb a közjog. A magyar történelem ettől kezdve tulajdonképpen a közjog története, illetve a Szentkorona-tan története. A közjogi küzdelmek története. S ha nem így lett volna, a magyar állam valószínűleg már a XVI. században megszűnik létezni.
Közjogi győzelmekkel van tele a Habsburg-kori magyar történelem, s e győzelmeket nemcsak azért kellene bemutatni történelemórá­kon (nemcsak egyetemeken, de gimnáziumokban is), mert különben érthetetlen, hogy a magyar rendek ellenállását a Habsburg-házi uralkodóknak miért nem sikerült megtörniük (a történelmi alkotmányt, de különösen a Szentkorona-tant mint ha­talmukat gyöngítőt eltörölni akarván), hanem azért is, mert e nagy közjogi győ­zel­mek megismerése hatékonyan erősíthetné a mai fiatal nemzedékek nemzeti öntuda­tát. Semmi másnak, mint hallatlan érzéketlenségnek, sőt butaságnak tekinthetjük azoknak a nagy magyar győ­zelmeknek az elfelejtését, amelyek ha "csak" közjogi győzelmek is, a mai magyarság nemzeti öntudatának erősítéséhez nem kevésbé hatékonyan járulhatnának hozzá, mint a csatatéri győzelmek.

Gy: Mindig is csodálattal töltött el a mindenkor tapasztalható nyitottságod, optimizmusod az élet különböző helyzeteiben. Mi táplálja ezt benned?

Levontam a következtetést abból, hogy a magyar történelem misztériumjáték. Lássuk csak:
Ha a magyar történelem valóban misztériumjáték, akkor ellenségeink győzelme látszat-győzelem. Trianonban a magyar nemzetet keresztre feszítették, de ha Magyarországot hité­nek valódisága, Istenhez való hűsége megtorlásaképpen darabolták fel, büntették min­denki helyett, ellenfél és szövetséges he­lyett egyaránt , akkor tudnunk kellene ar­ra is a választ, hogy pontosan mit tekintettek Trianon urai (a kulisszák előtt ágálók, illetve a kulisszák mögül diktálók) oly figyelemre méltónak, rendkí­vülinek a magyarországi hitéletben, hogy elren­del­jék annak a misztériumjá­ték­nak a megrendezését, amely­ben Magyarországot (mint Istenhez legközelebb álló földi ki­rályságot) keresztre feszítik? Mert Regnum Mari­anum? Mert a Szent Korona or­szá­ga? Tekin­tetbe vették, hogy éppen azáltal, hogy a Szent Korona a szak­rális fejede­lem jog­utódja, a Szent Korona tana tulajdon­képpen át­mentette Magyaror­szágon a szakrális királyság korának legfontosabb hagyományait még a XX. századba is? Valódi szakrális királyságnak tekin­tet­ték talán a Magyar Királyságot? Valóban hit­ték, hogy Magyarorszá­gon szökkenhet szárba és nőhet az Égig az üdvnek fája, amely aztán addig terebé­lyesedik, míg ágai körül nem ölelik a földet?
Legyünk derűlátók, mert nem is lehetnének vég­ze­­tesek ellenségeink rombolásai, hiszen Isten az Önmaga helyett keresztre fe­szítettet, keresztre feszítetteket mindig feltá­maszt­ja. Más szavakkal: amit (akit) a sátán az Úr Jézusra emelt fegyverrel próbál megsem­misíteni, az nem semmisül meg, hanem csak megsemmisít­hetet­lenné válik. Mindig erről szólt és mindig erről fog szólni a Miszté­riumjáték utolsó felvonása.

Gy: Mit jelent számodra a hit?

Küzdelmet - mégpedig önmagunk legyőzéséért.
    Mit jelent önmagunkat le­győz­ni? Sok mindent jelent, de elsősorban azt, hogy létezé­sünk középpontját földi lé­tünkben is át kell helyeznünk Időtlen Énünk középpontjába.

Gy: Számos történelmi személyiség életútjának, önnön személyiségének, illetve korának az elemző bemutatását végzed drámáidban. Mi indított el ezen a sajátos kutató úton?

   Azokról szeretek írni, akik részt vállalnak egy hatalmas küzdelemben: a "kizökkent idő" helyretolásáért folyó küzdelemben. Mikor zökkent ki? Amikor a megbízható, átlátható (mert benne mindenki beavatásának minősége által meghatáro­zottan foglalhatta el a helyét) szakrális hierarchia helyét elfoglalta a megbízhatatlan, áttekinthetetlen hivatalos hierarchia.
    Drámáim hősei közül Mátyás király jut most először is eszembe. Őt a keresztény világ Alighieri Dante korától várja. Hogy is volt ez a maga bonyolultságában? Dante az Isteni Színjátékban mondja el leghatásosabban, hogy jaj a keresz­tény világ­nak, ha szembefordul a szakrális királyság éltető ha­gyományaival. Milyen félelmetes változás következett be a szembefordulás következménye­képpen? A királyi ud­va­rokba a "legkártékonyabb" félelem költözött be. Szükség­képpen, hiszen az uralkodók ez új korszakban már rend­sze­rint visszaéltek a hatal­mukkal. A félelem aztán termé­szetesen el­ül­dözte a hűséget, és maga köré vonzotta a szolga­ságot. Hogy az európai ke­resztény világ uralkodói (királyai, fejedelmei, fő­pap­jai, főhivatal­no­kai) meddig jutottak a züllés útján, megtudhatjuk Machia­vellit olvasva. Az ő fejedelme már nem törődik Isten akaratával, s legfőbb uralkodói cél­ja eléggé szégyen­letes, mert nem más, mint a hatalom megtartása. Az új korszak királyai már fari­ze­us királyok, ha­zudják még, hogy Isten ke­gyel­méből uralkodnak, Isten kegyel­méből birtokol­ják a földet, amellyel híveiket, szolgáikat megju­talmazzák, de ők tudják leg­­­jobban, hogy uralmuknak és gazdagságuk­nak semmi köze Isten kegyelmé­hez. És a keresztény világnak egyre nagyobb szüksége van valakire, aki "a kizök­kent időt" hely­­re képes tolni. (Kizökkent idő = éltető hagyományok eltű­nése, a szak­rális ha­gyományok semmibe­vé­tele.)
    A Dante segélykiáltására nem érkezik méltó válasz - egészen Hu­nya­di Mátyás fellépéséig. De nemcsak a nagy király küldetéstudatáról kellene most szólnom, hanem a rejtélyes elbizonytalanodásairól is. Ha Mátyás király sokszor elbizonytalanodott, akkor miért? Elbi­zony­talanodott, mert rádöbbent: a nyugati ke­resztény vi­lá­got talán már nem lehet megmenteni. Figyelte a bécsieket Bécs el­fog­la­lása után. Ők félnek tőle, és nem szeretik. Ő egy sze­rencsésebb és tehetségesebb, rátermettebb Habsburg Frigyes a sze­­mükben. Pedig minden szabadságában megerősítette a várost. De egy Frigyesnek látják. Egy sikeresebb, egy győztes Frigyes­nek, de csak egy Frigyesnek. És Bécs népe olyan, mint Nyugat-Euró­pa né­pe. Az a nagy baj, hogy már belenyugodtak ab­ba, hogy frigye­sek, fa­rizeus királyok uralkodjanak felettük. Bele­nyugodtak? Bele­szoktak, már el sem tudnak képzelni mást. Igen, az emberek már berendezkedtek a farizeus királyok uralta új rend­szer­be... Mindenki farizeussá válik, a királyok kör­nye­zete is, a ki­sebb ne­mesek is, a nép is. Itáliai hívei viszont méltóképpen erősítik Má­tyás önbizalmát biz­ta­tásukkal: nincs más megoldás, új Atillaként kell győze­del­mesen végigvonulnia Mátyás királynak Európán, meg­vál­tó katarzis átélésére kény­szerítvén az európai népeket... Igen, mert a legsürgősebb ebben a korszakban, hogy a keresztény vi­lág megigazuljon. Mind a királyi udvarokban, mind a püspöki udva­rokban megiga­zuljon, de minden keresztény hajlékban, a leg­sze­ré­nyebb hajlékban is megigazuljon! Mert az iszlám világgal csak a meg­tisztult keresztény világ küzd­het meg méltókép­pen... Igen, Mátyás figyelembe vette, hogy a keresztény hadak ak­kor lesznek képe­sek megsemmisíteni a Mohamed-hitűek hadait, ha a keresztény világ nemcsak egy­ségesen harcol, de meg is tisztul. És vállalta a legszentebb küldetést, "a kizökkent idő hely­­retolását". Miért hitte, hogy Nyugat-Európa őt szeretettel fogadja? Így gondolkozott: ha min­den templom minden papja beje­lenti, hogy a forma üressé vált, és meg kell tölteni tartalommal, visszafor­dulván a szakrális hagyományokhoz, akkor a keresz­tény em­ber még magához térhet. És ha magához tért, ha ismét fogé­konnyá vált, akkor várja, hogy a valódi király megjelenjen. És felis­meri a királyt, mert vissza­nyerte a valódi király és az álkirály megkü­lönböztetésének a képességét... És hagy­­ja, hogy a valódi király vis­sza­vezesse őt Is­ten­hez.
    Arra szeretném most még felhívni a figyelmet, hogy a magyarság történetében a nagy változást nem a kereszténnyé válás jelenti, nem Szent István hitújító reformja jelenti, hanem a szakrális királyság megszű­nése. És a magyar szakrális királyság Mátyás király haláláig tart.
De a magyar szakrális királyság története nem fejeződik be a magyar szak­rális királyság hivatalos megszűnésével. És éppen azért nem fejeződik be, mert a Szent Korona átmenti a Mohács utáni évszá­zadokba a szakrális királyság szent hagyo­má­nyait. Ezt világo­sít­ják meg a Szent Korona tanának bizonyos vonatkozásai, így az a központi kérdése, hogy a Szent Korona a magyar közjogban a szakrális király jog­utódja. És éppen a magyar közjog­fejlődés sajátosságait tanulmányozva erősödik meg­­győződésünk, hogy egyáltalán nem véletlenül állít­ják sokan mai kutatóink kö­zül - Bibó István nyo­mán, de őt is félreértve -, hogy a ma­gyar társadalom fejlődése, el­sősorban a köz­jogfejlődés megké­­sett. Nem vélet­le­nül és nem jogtalanul, de félre­értik és félremagyarázzák, mert nem tudják felfogni a ma­gyar műveltség évezre­deket átvészelő archaikus, szakrális hagyományainak a nagy rejtélyeit. A legfon­tosabb: ha e megkésettség azt jelenti, hogy a magyar társadalom év­századokon át "kor­szerűtlenül" ragaszkodott a szakrális királyság szent hagyo­má­nyaihoz, akkor áldott megké­sett­ségről beszélhetünk.
Az is eszembe jut most, hogy két éve, 2008-ban Hunyadi Mátyás királlyá koro­názásának 550. évfor­dulóján azt ünnepelték "hivatalosaink", hogy Mátyás sikerrel alkalmazkodott a nyu­gat-európai politikai divat­okhoz...
Miképpen állíthatták e képtelenséget?! Mátyás alkalmazkodott volna ahhoz a nyu­­gat-európai divatos irányzathoz, amely előkészítette a mai liberális ideológia győzelmének az előfeltételeit, az a Mátyás, aki egyesíteni akarta a keresztény világ konzervatívjait?! Az a Mátyás, aki helyre akarta tolni a "kizökkent időt"? Az a Má­tyás, aki Európai Uniót akart teremteni, de szakrá­lis Európai Uniót?!

Mit tartok még fontosnak hangsúlyozni? Összefügg a "korszerűtlenség" kérdésével, hogy a Mohács utáni Magyaror­szá­gon a nagy drámai helyzetekben igen gyakran oly erős fénnyel ragyogott fel a rej­télyes szak­rális hie­rarchia, hogy elhomályosította a hivatalos hierarchiát. (Ez történt a reformkorban, s a reformkor sok rendkívüli eseménye ezért tűnik a mából visszate­kintve csodaszerűnek.) Ilyen időszakban a meghatározó személyiség nem a hivatalos hierarchia első embere, hanem a szakrális hierarchia csúcsán álló. A tisztségnek, amelyet visel az archaikus hierarchia feje - ha nem azonos a hiva­talos hierarchia csúcsán állóval -, e tiszt­ségnek a neve: szakrális fejedelem trónus nélkül. Ilyenek drámáim hősei közül: Széchenyi István vagy Bolyai János... De majdnem mindegyik drámám hőse szakrális fejedelem trónus nélkül.

Gy: Tervezel újabb drámával jelentkezni a jövőben? Milyen témában gondolkodsz?

Bocskai Istvánról írok drámát. Miért?
    Bocskai életének, uralkodásának rejtélyeivel ha méltóképpen foglalkozunk, akkor bizony a Szent Korona misztériuma és tana eddig felfoghatatlannak tűnő kér­dés­kö­rei világosodnak meg előttünk.
    Mintha 20 év sűrűsödne két esztendőbe, olyan gyorsan és olyan mértékben va­lósul meg Bocskai István minden terve 1604 decembere és 1606 decembere között:
- megerősíti a békét a törökkel - kedvező feltételekkel,
- megköti a bécsi békét - saját akarata és nem a Rudolf császár-király akarata szerint - a Habsburg-házzal,
- kibékíti Zsitvatorokban a török és a német birodalmat, s e három békekötéssel végre megszületnek a feltételei a tizenöt éves háború befejezésének,
- mindezek mellett nemcsak Magyarországon, de Erdélyben is - ahol joggal gyűlölték két évtizeden át - ujjongva fejedelemmé választják, s egyre többen hiszik, hogy ő Isten küldötte vagy kiválasztottja...
A harcok szűntével tétlenségre "kárhoztatott" katonanépe (elsősorban a hajdúk) szá­mára keresi és megtalálja az új feladatot: elrendeli - mégpedig nagyszerű indok­lás­sal -, hogy ellenség nem lévén önmagukkal küzdjenek meg a jövendőben - ne­mesedésük érdekében. De a nemesítésnek nemcsak az erkölcsi, hanem az anyagi feltételeit is megteremti: birtokhoz juttat tízezer hajdút, megadva nekik a nemesítő kiváltságlevelet is.

A legrejtélyesebb kérdés: miért tekintik Bocskait - akinek a múltjában bizony sok a szégyellnivaló is (és ő nem is szépíti, nem is mentegeti "machiavellista" ifjú­ko­rának vétkeit) - egyre többen Isten küldöttének, illetve kiválasztottjának... Sike­rei mindenkit el­kápráztatnak? Felfigyel környezete olyan különleges képességeire, me­lyekre nem találja az ésszerű magyarázatot? Ő maga nem tiltakozik, sőt magyarázattal szolgál, bár tudja, hogy felesleges, sőt kockázatos lenne mindazt elmondania önmagáról, amit csak a metafizikai meg­köze­lítést vállalva lehetne felfogni. Különös, hogy azok is hisznek Bocskaiban élete két utolsó esztendejében, akik nem azzal a szándékkal jelennek meg az udvarában, hogy segítségére legyenek. Az emberek bizony megváltoznak a jelenlétében, s zavartan keresik a magyará­za­tot... Sokan mondják, hogy akármihez fog, csodákat teremt... Ő maga miképpen éli meg a sikerek rövid, de "sűrű" idejét? Mindenekelőtt: magától értetődőnek tartja-e sikereit?

 Mikor elindul a török tábor­ba, nemcsak katonái és hivatalnokai tartanak attól, hogy úgy járhat, mint annak idején Török Bálint, hanem ő maga is... Mondja is, hogy mintegy Isten-ítéletet vál­lalva megy a török nagyvezér táborába. Végrendeletet is ír indulás előtt... Küldene szívesen mást maga helyett, de nem te­heti. Mert ha sikeres hadjárataiban - sokszor valóban csak csodával magyarázható győzelmeiben - őt az Ég segítette, akkor ő nem óvatoskodhat, mert bármiféle gyáva tette annak az uralkodónak, akit az Ég va­ló­dinak tekint, bizony szembefordulás lenne az Éggel. És gondolatait az Isten-íté­letről - bár még bizonytalan hangon - át is fogalmazza: "Uralkodónak lenni azt je­len­ti, mint szüntelenül Isten-ítélet alatt álla­ni." (Minden szakrális fejedelemnek ez a jelmondata.) És a török táborban folyta­tódnak a csodadolgok: a nagyvezér közli ve­le, hogy a szultán nemcsak megbocsá­totta neki, hogy béketárgyalásokat folytat a török birodalom legnagyobb ellenségé­vel, Rudolf császárral, de megbecsülése jeléül koronát is küldött számára. Bocskai nem akarja magát magyar királlyá koro­náz­tatni, de a koronát - mint gyönyörű ék­szert és nem mint a Szent Korona helyette­sítőjét - udvariasan elfogadja. És haza­térve a török táborból, várja az újabb felfog­hatatlan jó hír, hogy a bécsi béke­tár­gyaláson a Rudolf császár-király nevében tár­gya­ló Mátyás főherceg szembe­fordult önmagával - és mintegy varázslatban - ma­gyarpárti nyilatkozatokat tesz...
    És Bocskai kezdi átélni, hogy mintha a Világ Tengelyében lenne az ő létének kö­­zepe... Mintha valóban az övé lenne az Egyensúlyteremtés legmagasztosabb sze­repe. Természetes, hogy küldetéstudata egyre erősödik: talán ő lesz az, aki helyre­tolja a kizökkent időt: aki megnyitja országa fölött - és talán az egész keresztény vi­lág fölött - az Ég Kapuját. (Mintha úgy tenne politikusként, mint két évszázaddal később Bolyai János tudósként, aki miután "megváltotta" a geometriát, megkíséreli az emberi létet is jobb minőségűvé átalakítani.) De ekkor rádöbben arra is, hogy ez a legmagasztosabb, legrokonszenvesebb sze­rep nehezebb, mint előbbi szerepei: a hadvezéri, a főhivatalnoki. Mert e szerep azt követeli, hogy miután megteremtette a békét, s rendet teremtett a politikai életben is, vállalnia kell többet is, szokatlanabbat is: rendet kell teremtenie a hitéletben is... E sze­reptől hiába óvják a környezetében levő papok. És a hadvezér-fejedelem az ő sze­mükben mintha kezdene átalakulni hitvitázó, hitélet-reformáló fejedelemmé... Aki erősödő küldetéstudata alatt mintha már-már összeroskadna...
A Kiválasztott szerepében tehát nagyobb próbákat kell kiállnia, mint előző szere­peiben. Ez időszakban egyesek ellene fordulnak, mások méltóképpen segítik. Utób­biak közül a legrejtélyesebb, legvonzóbb és Bocskai István számára legfontosabb szemé­lyiség az a Mária Krisztierna hercegnő, aki néhány évig Báthory Zsigmond feje­delem felesége volt, s aki a "világra szóló" válás után az erdélyiek közül csak Bocskaival tartja a kapcsolatot. Történelemtudományunk nagyon talányosnak tartja szemé­lyiségét, s bár nem vitatja el tőle az Erdély végzetes asszonya minősítést, nem mer következtetéseket levonni még abból sem, hogy amikor 1606 elején Bocskai István feleségül kéri, igent mond, s a házasságkötést csak Mária Krisztierna unokafivére, Rudolf császár-király tudja megakadályozni, de még abból sem, hogy a szép és még mindig fiatal hercegnő Bocskai István váratlan halálának hírére azzal a sokat sejtető elhatározással válaszol, hogy kolostorba vonul...
Mi viszont vegyük csak komolyan ennek a különös szerelemnek a történetét.

    De viszonyukat ne értsük félre és ne hamisítsuk meg tudatlanságukban... Nem valószínű, hogy Mária Krisztierna szeretőjévé vált annak a Bocskainak, akihez hozzá is akart menni feleségül... Szerelmük története nem jelentéktelenebb és nem kevésbé magasztos, mint a legszebb beteljesült szerelem története, hiszen bevezet minket az ún. szakrális szerelem világába.
     Ami Bocskai István és Mária Krisztierna szerelmi viszonyában történik, az bi­zony mintha a metafizikai valóság része volna. De viszonyuknak van ésszerű ma­gyarázata, ha nem is könnyű ésszel felfogni. Történetük hasonlít Trisztán és Izolda történetéhez, de nem ugyanaz. Bocskai István és Mária Krisztierna története könnyebben megfejthető a magyar mitológia és a magyar archaikus népmesék se­gítségével. Mit kell tekintetbe vennünk? Mitológiánk és népmeséink a rejtélyes tündérvilágról, elsősorban Tündér Ilonáról szólván egy na­gyon régi bea­va­tási módról vallanak.
Hol van Tündér Ilona kastélya? Tündérhon­ban, az Égi Térben. De Tündér Ilona kas­télyának a megközelítése a mitológiánk és az archa­ikus népmeséink szerint még­sem volt mindig oly felfog­hatatlanul nehéz. Mert oda egy­szerűen be lehetett lova­golni. De táltos pari­pával. E beavatási mód Bocskai száza­dában már nem élő, de még könnyen feléleszthető. Aztán bevonul a mondák, regék világába. A mi­to­ló­giánk részévé válván.
   Mária Krisztierna politikusi szerepet is vállal: megpróbálja unokabátyját, Rudolf császár-királyt megnyerni a magyarság ügyének. Nem ér el ebben komolyabb sikert, ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük, milyen uralkodó volt Habsburg Rudolf. A XVI-XVII. századi politizáló hercegnő mintha példaképe lett volna a XIX. szá­zadi Széchenyi Istvánné Seilern Cerscence-nak vagy Erzsébet Amália Eugénia Wittels­­bach-nak, aki a mi Erzsébet királynénk lett.
Mindhármuk rejtélyes magatartása alapján kérdezhetjük: - Mi is volt az értelme a nem magyarok számára a magyar lét vál­lalásának a történelem nagy drámai hely­zeteiben? Gyarló, kicsinyes, kényelmes önmaguk le­győzése egy nemesebb énük által, ennyit je­lentett? Vagy többet? Ki a ma­gyarsá­gát vállalta, az tudatosan áldozatot vállalt? Meg­vi­lágosító ál­dozatot? Beavató ál­dozatot? Bizonnyal így fogták fel átváltozásukat: a ma­gyarság vállalása földi nemte­len vá­gya­ik, érzel­meik legyőzését is jelenti, a mil­liárdéves égi léthez képest percnyi földi lét magasztos meghaladását, az örökké­valóság kiérdemlését... Aki a magyar létet vá­lasztja, Isten felé közeledik. Isten kö­zelségében erőssé, legyőzhetet­len­­né válik. Isten tekintetében változik át szénmi­nőségűből gyé­mántminőségűvé. Mindhármuk élete arról szól, mit jelent a Szent Korona tag­jává válni, mit jelent a Szent Korona misztériumában élni...

Gy: Napjainkban általánosan tapasztalható az igény a nemzeti hagyományok újra felismerésére. Hogyan látod most a mai magyar társadalom belső helyzetét, nemzeti tudatosságát?

Szeretném hinni, hogy még a színjátszásunk is visszafordul a hagyományainkhoz... Ráférne, hisz a mai magyar színjátszás nemcsak a Jászai Mari korabeli Aranykori Színházhoz viszonyítva je­lentéktelen, de még a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek Színházához képest is... Igen, a legfájóbb kérdéseket kell feltennünk: miért haldoklik a mai ma­gyar színjátszás? Miért nincsenek a mai Magyarországon valódi, a Magyar Színházi Aranykor hagyományaihoz méltó nemzeti színházak? Talán azért - töprenghetünk a válaszon -, mert nem vállalják, amit vállalt a Magyar Színjátszás sokkal, de sokkal nehezebb körülmények között is: a régebbi korok magyar hagyományainak, miszté­ri­u­mai­nak csodaköveiből a mai magyar színjátszás hangadói nem építenek bevehe­tetlen várat: a régi éltető hagyományokat, a szent hagyományokat nem becsülik meg, hanem inkább kicsúfolják, s így különös, szánalmas drámát készítenek elő.
E drámában a tragikus hős, a megsemmisítő csapásokat elszenvedő hős nem más, mint maga a Magyar Színjátszás. Ellentmondás vagy nem az? A magyar színjátszás belepusztul abba, hogy szolga­lelkű irányítói engedelmeskedtek a rejtélyes parancsnak: ne tűzzenek műsorra olyan darabokat, amelyek erősítenék a magyar nemzet öntudatát. És a televíziózás, rádiózás, újságírás állapota? Hogy létezhetnek Magyarországon olyan tévéműsorok, rádióműsorok és újságcikkek, amelyek mintha tudatosan sor­vasztanák a magyar nemzet öntudatát - mint a színházak, de a színházaknál is haté­konyabban! -, amelyek a magyar lelket az elmúlásra és nem az életre készítik fel?
    
Gy: Úgy hírlik, hogy a közeljövőben, új nemzetpolitikai irányelvek kerülnek bevezetésre, melyeknek az értelmében a határon túl élő magyar testvéreinket is a nemzet minden módon értendő testébe beemelni, illetve ott megtartani lesz majd lehetséges. Számodra, aki az erdélyi Szatmár megyében, Ombodon születtél, bizonyosan egészen különös módon érint ez a nemzetegyesítő szándék. Milyen várakozásokkal vagy most ebben a kérdésben?

    Nagy szükség lenne bizony az elcsatolt területek magyarsága méltó védelmezésére, mert ma a Kárpát-medencében minden előrejelzés ellenére erősödik a gyűlölködés szelleme. Pedig Magyarország szomszédai közül már nemcsak Ausztria, hanem Szlovákia és Románia is tagja az Európai Uniónak. És kérdezhetjük: ha nincsenek politikai okai a gyűlölködésnek, akkor miért erősödik a gyűlölködés szelleme?
    Nehéz erre válaszolni, miképpen arra is, hogy miért kell hazudni a történelemkönyvekben, ha nincs már politikai oka a történelemhamisításnak sem... Természetesen változott a magyar-román és a magyar-szlovák viszony a rendszerváltozás óta eltelt két évtizedben, majd az Európai Unióba való belépés után is. Nem lehetne ma parancsszóval betelepíteni több százezer román lakost az erdélyi magyar városokba (például Kolozsvárra) és a szlovákiai magyar városokba (például Kassára), hogy e városokban kisebbségbe kerüljön a magyarság, de a román és a szlovák politika újfajta módszerekkel sorvasztja a világháborúk utáni döntésekkel Magyarországtól elvett területek magyarsága létfeltételeit.
    Azok, akik egy nemzeti közösség létfeltételeit elsorvasztják, mit is cselekszenek tulajdonképpen? Népirtást hajtanak végre. Ehhez persze nincs joguk, ezért nem is nevezik nevén. Magas rangú román politikusok mindazonáltal majdnem nevén nevezik az utóbbi időben. Kényszerhelyzetben, mert válaszolniuk kell arra, miért nem támogatják az erdélyi magyarok olyan törekvéseit, amelyek nemzeti közösségként való megmaradásukat szolgálnák. A majdnem színmagyar Székelyföld lakossága például kinyilvánítja óhaját, hogy élni szeretne azon jogokkal, amelyek az egy tömbben (egy nagy területen többséget alkotva) élő történelmi nemzetiségeket vitathatatlanul megilletik Nyugat-, illetve Észak-Európában. Mint például a svédeket Finnországban, a dél-tiroli osztrákokat Olaszországban, a katalánokat Spanyolországban stb. Az autonómiáról van szó, arról az autonómiáról, amely intézményes feltétele a székelyföldi magyarság megmaradásának. A román vezető politikusok szerint a székelységnek nincs joga az autonómiához, mert Székelyföld autonómiája összeférhetetlen Románia alkotmányának első paragrafusával.
Mit jelent ez? Valóban van a román alkotmánynak egy olyan paragrafusa, amely tiltja a székelyföldi magyarság megmaradása feltételeinek a megteremtését? Akármennyire hihetetlen, de van. A vesze­delmes, de ártatlannak lát­szó paragrafus nem az, ami, hanem ellenkezője is annak, mint ami, és a kö­vetkező szavakból áll: "Ro­mánia [azaz a Trianonban létrehozott har­madik sok­nemzetiségű biro­dalom] szuverén és független, egységes és oszthatat­lan nemzet­állam." Ártatlan lenne ez a paragrafus, ha Romániában egységes nemzetállamról beszélvén politikai nemzetre gondolnának, és annak fogalmát helyesen értelmeznék. Ahogy például a történelmi Magyarországon az 1868-as magyarországi nemzetiségi törvény vitáján a legtekintélyesebb magyar politikus, Deák Ferenc értelmezte. A román alkotmány 1. paragrafu­sának helyes értelmezése ez lenne (ha a román politika is tekintetbe venné a politikai nemzet fogalmát): Románia úgy egységes nem­zet­állam, hogy a nemzetiségek lét­feltételei szabadon kibontakozhatnak: állami egyetemhez is joguk van, autonómiához is... De úgy látszik, Ro­mániában nem szabad helyesen értelmezni a politikai nemzet fogalmát, azaz úgy kell értelmezni, mintha a politikai nemzet azonos lenne az etnikai-nyelvi nemzettel. És ha úgy értelmezik, akkor le is lehet vonni olyan következtetéseket, hogy Székelyföldnek nem lehet autonómiája, s hogy amikor a Székelyföld autonómia-statú­tumának meg­fogalmazói le merték ír­ni, hogy "Székelyföldön a magyar nyelv egyenrangú az állam hivatalos nyelvével", akkor a ro­mán politiku­sok a politikai nemzet fogalmának sajátos román értelmezése alapján ki is jelenthették, hogy a székelyek képviselői megsértették az alkotmány 1. pa­ragrafusát, hisz meg merték fogal­mazni, hogy nem akar­nak el­romá­nosodni, nem óhajtanak a ro­mán etnikai nemzet tagjává válni. A politikai nemzet fogalma sajátosan román értelmezésének másik következménye, hogy a vezető román poli­tiku­sok némelyike szemrebbenés nélkül állíthatja, hogy nem lehet újra megnyitni a kolozsvári állami magyar egyetem kapuit, mert azt is tiltja az alkot­mány első paragrafusa. Az össze­függés a magyar egyetem újraindítása és az alkotmány 1. paragrafusa között nyilvánvaló, hiszen az alkotmány 1. paragrafusa csak úgy tilthatja a ko­lozsvári magyar egye­tem újraindítását, ha a politikai nemzet fogalmát valóban behelyettesítik az etnikai-nyelvi nemzet fogalmával. De ha ez így van, akkor az alkotmány 1. pa­ra­grafusa valóban kö­telezővé te­szi az erdélyi magyarság teljes felszámolását.
    A román al­kotmány első paragrafusa valóban felszólítás az etnikai tisz­togatásra, és román politikus mé­gis mer hivatkozni rá? - ámul­dozha­tunk. - Igen, e paragrafus a legci­ni­kusabb felszólí­tás az etnikai tiszto­ga­tásra, és mégis hivatkoznak rá. És így értelmezik: Romániában mindenki román, aki nem az, annak azzá kell válnia. Az egyetem példájánál maradva, fo­gal­mazzuk meg követ­kez­ményként: ha lesz állami magyar egyetem, az erdé­lyi magyarság nem kényszerül románná válni vagy ki­vándorolni, kö­vetkezésképp alkotmánysértő a magyar egyetem újrain­dítása. Ha a politikai nemzet fogalmát helyesen értelmeznék Romániában is, akkor ott is ugyanolyan következtetéseket vonnának le a nemzetiségek megmaradásának érdekében, mint annak idején a történelmi Magyarországon vagy több mai soknemzetiségű államban, és mondhatnák: a román politikai nemzetben a román nemzetiség a legnagyobb ugyan lélekszámra, de csak egy a többi között, s a többiek saját nyelvükkel, kultúrájukkal, autonómiájukkal tagjai a politikai nemzetnek. De ha a politikai nemzetet Romániában "összetéveszthetik" az etnikai-nyelvi nemzettel, akkor csak a román etnikai-nyelvi nemzet megmaradásának maradhatnak meg a feltételei... Mi a helyes megoldás? Megsemmisíteni több mint másfél millió magyar létfeltételeit, vagy módosítani az alkotmány első paragrafusát? Felülbírálható-e, módosítható-e egy alkotmány - vagy csak alkotmányértelmezés? -, amely népirtást rendel el, illetve amely tiltja a népirtás megakadályozást? A kérdés, remélem, költői...
    Eddig csak a romániai helyzettel foglalkoztam. Pedig nem jobb a helyzet Szerbiában sem, Szlovákiában sem, pedig utóbbi már tagja az Európai Uniónak. Szlovákiában például éppen mi történik? Újabb nyelvörvényt alkottak, mely igen kíméletlenül korlátozza a szlovákiai magyarságot anyanyelve használatában. Szlovákia is tagja most az Európai Uniónak, Magyarország is, de ez a szlovák politikusok számára az egyik legfontosabb kérdés. Meg az, hogy a szlovák állam meg tudja akadályozni, hogy a szlovákiai magyar katolikusoknak magyar püspökük legyen... És a szlovák katolikus egyháznak is mintha az lenne ma a legfőbb törekvése, hogy ne csak püspökük ne legyen a magyaroknak, de papjaik se... Legalább jobban megismerik a magyar hívők az állam nyelvét, ha a szentbeszéd szlovákul hangzik el. Mi ez? A gyűlöletszítás és a népirtás támogatása az egyházakban is teret hódít?
   Nem folytatom újabb példákkal, inkább kimondom: a gyűlölködés szelleme legyőzhető. E győzelemhez mindössze két feltétel teljesítése szükséges:

     a/ Tiszteletben kell tartani az egyenlő esélyek elvét.
     Az egyenlő esélyek elve az, amelyre manapság is oly elő­sze­retettel hivatkoznak a belgiumi vallonok és flamandok, amikor vé­delmükbe ve­szik a nem­zetiségi kérdésnek azt a megoldását, amely­ben egyik nem­zetiségnek a másik által való elnyomása akkor is lehe­tet­lenné vá­lik, ha egymás megbecsülésének nincs meg az érzelmi alap­feltétele. Ők azt állítják - és bizonyítják is tapasztalataikkal -, hogy az egyenlő esélyek elve, ha hagyják érvényesülni, csodákra is ké­pes: a gyűlöletet szeretetté tudja változtatni, miképpen az egyen­lőt­len esé­lyek elve, ha érvényesül, gyűlöletté változtatja a szeretetet.

     b/ Vállalni kell minden igazság, a teljes igazság kimondását.
Mert a gyűlöletnek nincs jobb ellenszere, mint az igazság. (Az egyenlő esélyek elve - melyből kinőhet a szeretet virága - miképpen érvényesülhetne az igazmondás vállalása nélkül?)
A gyűlölködés szelleme a Kárpát-medencében csak addig uralkodhat, amíg az itt élő nemzetek - magyarok, románok, szerbek, szlovákok és a többiek - nem is­me­­­rik meg, illetve nem fogadják el múltjuk és jelenük minden igazságát.

Gy: Hogyan látod a magyar nemzet jövőjét?

   Megváltozhat a világ nem­zeteinek a viszonya a ma­gyar nem­zethez. A keresztény nemzetek legjobbjai, a valódi hagyományőrzők méltó választ szeret­nének adni egy nagy fenyege­tésre. Nem volt még ennél nagyobb veszedelem. Ma már nemcsak magyarok beszélnek a magyar nem­zethalál rémképéről, és nem­csak németek beszélnek a német nemzet­halál elkerülhetetlenségéről, hanem fran­ciák is a francia nemzethalál, angolok is az angol nemzethalál fenyegető réméről. Fogynak, öregszenek az európai nemzetek, és lelkiismeretes gondolkozóik már sejtik, hogy csak akkor menekülhetnek meg, ha visszafor­dul­nak a régi éltető ha­gyo­mányokhoz, a szent hagyomá­nyok­hoz. Tudják, hogy ha az idő "nem tolatik vissza a helyére", a nem­zethalál ellen nem tudnak küzdeni. És eszükbe juthat a magyar történelem. Eszükbe juthat a kizökkent idő hely­re­to­lójának a története, a Mátyás király története. Mátyásnak, az utolsó szakrális ki­rálynak a története. A magyar szakrális királyság egész története. Eszükbe juthatnak mindazok az éltető, szent hagyományok, amelyekhez a magyar nemzet segítségével térhetnek vissza. És tanulmányozhatják mindazt, amit a magyar mitológia, a ma­gyar szerves műveltség, az archa­ikus népmese, az ar­chaikus imád­ságaink, legen­dáink, regösénekeink, régi templomaink freskói, a keresztény magyar misztika, a magyar múlt magasztos emlékeit tudatosan, kevésbé tudatosan vagy önkéntelenül magába szívó magyar irodalom, elsősorban a magyar költészet és nem utolsó sorban a Szent Korona eszméje a ma és a jövendő számára is átmentett.
   Vegyük még tekintetbe a következőket: Nyugat-Európa népei nem fogták fel Trianon évében, hogy mi tör­tént a kulisszák mögött, nyilván a politikusok többsége sem. Nyugat-Európa államférfiai szolga­ként engedelmes­ked­tek vagy né­ma cinkosként. Tisztelet a kivételnek. Legtöbben nem tud­­ták, mit cselekszenek. Nyugat-Európa népei bizony nem fog­ták fel, mi tör­ténik: hogy ami­re a végsőnek szánt csapást mérik a cinkosságukkal, azok az éltető hagyo­má­­nyok. A sajátjaik is.
   Nem volt még tudomásuk a közelgő veszedelemről. De ma már szembe kell nézniük a keresztény nemzeteknek a nem­zethalál rém­ké­pével. És ha méltóképpen szembenéznek vele, megértik azt is, hogy Trianon rejté­lyes urai miért éppen Magyaror­szágot akarták megsemmisíteni. Tudták azok, hogy itt vetheti meg a lábát az, aki a kizökkent időt helyretolja: aki visszavezetheti a ke­resz­ténységet a szakrális hagyományokhoz. Az éltető hagyományokhoz.
    Aki ma felelősen küzd a nemzethalál réme ellen, aki nemzete szá­mára a bizton­ságos jövendő feltételeit szeretné megteremteni, az ma már Trianon ellensége. És akkor is, ha látszatra nemzetének nincs kö­ze Trianonhoz, akkor is, ha látszatra nem­zete Trianon kedvez­mé­nyezettje.

*** www.nemzetihirhalo.hu ****

2009. november 23., hétfő

VÖRÖSMARTY MIHÁLY (1800-1855): Szép Ilonka

VÖRÖSMARTY MIHÁLY (1800-1855):

1

A vadász ül hosszu méla lesben,
Vár felajzott nyílra gyors vadat,
S mind fölebb és mindig fényesebben
A serény nap dél felé mutat.
Hasztalan vár; Vértes belsejében
Nyugszik a vad hűs forrás tövében.

A vadász még lesben ül sokáig,
Alkonyattól vár szerencsejelt:
Vár feszülten a nap áldoztáig,
S ím a várt szerencse megjelent:
Ah de nem vad, könnyü kis pillangó
S szép sugár lány, röpteként csapongó.

"Tarka lepke, szép arany pillangó!
Lepj meg engem, szállj rám, kis madár;
Vagy vezess el, merre vagy szállandó,
Ahol a nap nyúgodóba jár."
Szól s iramlik, s mint az őz futása,
Könnyü s játszi a lány illanása.

"Istenemre!" szóla felszökelve
A vadász: "ez már királyi vad! "
És legottan, minden mást feledve,
Hévvel a lány nyomdokán halad.
Ő a lányért, lány a pillangóért,
Verseneznek tündér kedvtelésért.

"Megvagy!" így szól a leány örömmel,
Elfogván a szállongó lepét;
"Megvagy!" így szól a vadász, gyönyörrel
A leányra nyújtva jobb kezét;
S rezzent kézből kis pillangó elszáll;
A leány rab szép szem sugaránál.

2

Áll-e még az ősz Peterdi háza?
Él-e még a régi harc fia?
Áll a ház még, bár fogy gazdasága
S telt pohárnál űl az ősz maga.
A sugár lány körben és a vendég;
Lángszemében csábító varázs ég.

S Hunyadiért, a kidőlt dicsőért,
A kupák már felvillantanak,
Ősz vezére s a hon nagy nevéért
A vén bajnok könyei hulltanak;
Most könyűi, vére hajdanában
Bőven omlott Nándor ostromában.

"Húnyt vezérem ifju szép sugára"
Szól az ősz most "éljen a király!"
A vadásznak vér tolúl arcára
S még kupája illetetlen áll.
"Illetetlen mért hagyod kupádat?
Fogd fel, gyermek, és kövesd apádat."

"Mert apád én kétszer is lehetnék
És ha ittam, az nincs cenkekért;
Talpig ember, akit én említék,
Nem gyaláz meg ő oly hősi vért!"
S illetődve s méltóság szemében,
Kél az ifju, tölt pohár kezében:

"Éljen hát a hős vezér magzatja,
Addig éljen, míg a honnak él!
De szakadjon élte pillanatja,
Melyben attól elpártolni kél;
Egy király se inkább, mint hitetlen:
Nyűg a népen a rosz s tehetetlen."

S mind zajosban, mindig hevesebben
Víg beszéd közt a gyors óra ment.
A leányka híven és hivebben
Bámulá a lelkes idegent.
"Vajh ki ő, és merre van hazája? "
Gondolá, de nem mondotta szája.

"Téged is, te erdők szép virága,
Üdvözölve tisztel e pohár!
Hozzon isten egykor fel Budába;
Ősz apáddal a vadász elvár;
Fenn lakozva a magas Budában
Leltek engem Mátyás udvarában."

Szól s bucsúzik a vadász, rivalva
Inti őt a kürthang: menni kell.
Semmi szóra, semmi biztatásra
Nem maradhat vendéglőivel.
"Emlekezzél visszatérni hozzánk,
Jó vadász, ha meg nem látogatnánk."

Mond szerényen szép Ilonka, állván
A kis csarnok végső lépcsején,
S homlokán az ifju megcsókolván,
Útnak indúl a hold éjjelén.
S csendes a ház, ah de nincs nyugalma:
Fölveré azt szerelem hatalma.

3

Föl Peterdi s bájos unokája
Látogatni mentenek Budát;
Minden lépten nő az agg csodája;
Mert sok újat meglepetve lát.
A leányka titkon édes óra
Jövetén vár szép találkozóra.

S van tolongás s új öröm Budában:
Győzelemből várják a királyt,
Aki Bécset vívó haragában
Vérboszút a rosz szomszédon állt.
Vágyva néz sok hű szem ellenébe:
Nem vidúl még szép Ilonka képe.

"Hol van ő, a nyájas ösmeretlen?
Mily szerencse fordúlt életén?
Honn-e, vagy tán messze költözötten
Jár az őzek hűvös rejtekén?"
Kérdi titkon aggó gondolattal,
S arca majd ég, majd szinében elhal.

S felrobognak hadvész-ülte képpel
Újlaki s a megbékült Garák.
S a király jő, fölség érzetével
Környékezvén őt a hős apák.
Ősz Peterdi ösmer vendégére,
A király az: "Áldás életére!"

"Fény nevére, áldás életére!"
Fenn kiáltja minden hű ajak;
Százszorozva visszazeng nevére
A hegy és völgy és a zárt falak.
Haloványan hófehér szobornál
Szép Ilonka némán és merőn áll.

"A vadászhoz Mátyás udvarában
Szép leánykám, elmenjünk-e hát?
Jobb nekünk a Vértes vadonában
Kis tanyánk ott nyúgodalmat ád."
Szól az ősz jól sejtő fájdalommal,
S a bús pár megy gond-sujtotta nyommal.

És ha láttál szépen nőtt virágot
Elhajolni belső baj miatt,
Úgy hajolt el, félvén a világot,
Szép Ilonka titkos bú alatt.
Társasága lángzó érzemények,
Kínos emlék, és kihalt remények.

A rövid, de gyötrő élet elfolyt,
Szép Ilonka hervadt sír felé;
Hervadása líliomhullás volt:
Ártatlanság képe s bánaté.
A király jön s áll a puszta házban:
Ők nyugosznak örökös hazában.

1833 októbere előtt