Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-nek elmondta: a kerületi ügyészség az iratokat megvizsgálva megállapította, hogy a két férfi előzetes letartóztatásának nem állnak fenn a feltételei, egyikük esetében a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja is hiányzik. Az ügyészség ezért a két férfi azonnali szabadlábra helyezésére utasította a nyomozóhatóságot – fejtette ki az ügyészségi szóvivő. Pap Judit, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI-nek azt mondta, hogy a rendőrség tudomásul vette az ügyészség döntését, intézkedett a két férfi szabadon bocsátásáról.

Azonnali segítség

Hassay Zsófia polgármester (Fidesz–KDNP) közölte: az Andrássy út 83-85. szám alatt található ház harmadik emelete és tetőszerkezete teljesen leégett, de sikerült megakadályozni, hogy a tűz továbbterjedjen a szomszédos épületekre. Kiemelte a katasztrófavédelem segítségét és azt, hogy komolyabb személyi sérülés nem történt. A kerületvezető hangsúlyozta: valamennyi lakó ideiglenes elhelyezéséről és ellátásáról készek gondoskodni. Elsőként egy hotelben kapnak szállást azok, akik erre rászorulnak, majd önkormányzati lakásokat bocsátanak rendelkezésükre, ha pedig ezek nem felelnek meg, albérleti hozzájárulást ad az önkormányzat. A testület azonnali anyagi segélyt is biztosít mindazoknak, akik ezt igénylik, elsősorban az életvitelszerűen ott lakóknak. Kérdésre Hassay Zsófia elmondta: a juttatás mértéke egy egyedül élő esetén 50 ezer forint, amely összeg minden további lakó esetén 20 ezerrel nő, tehát egy négytagú család összesen 110 ezer forintra számíthat – mondta.

Hosszú munka

A polgármester hozzátette: keddre tizenhárom ember kért szállást. Tájékoztatása szerint az életveszély elhárításának költségeit az önkormányzat vállalja.
Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok a sajtótájékoztatón elmondta: a tűz oltása még nem fejeződött be. Több száz tonna száraz faanyag található az épület legfelső szintjén és tetőszerkezetében, ezért ilyenkor az úgynevezett visszagyulladások természetesek, a feltámadó szél pedig képes felizzítani a parázsló részeket. A tűzoltók a helyszínen maradnak, amíg munkájukra szükség van – tette hozzá. Kiemelte: a lakók szerdán hatósági kísérettel elhozhatták az épületből legfontosabb ingóságaikat. Statikusi szakvélemény szerint az életveszély elhárítása miatt a palota bizonyos részeinek bontása elengedhetetlen, a munkák várhatóan hosszú időt vesznek igénybe.
Kérdésre Varga Ferenc azt mondta: a tűz okát még vizsgálják. A ház közös képviselője viharkárok elhárítása miatt kedden két munkást küldött a tetőre, akik nyílt lánggal dolgoztak; a tűzoltók egy gázpalackot és arra csatlakoztatott, nyílt lángot használó eszközt hoztak le a tetőről. A dandártábornok kijelentette: a tűz terjedési sebessége rendkívüli volt, becslésük szerint negyed óra alatt az egész tető lángokban állt. Mint mondta, hamar leszakadt a harmadik emeleti födém egy része, ez is nehezítette az oltást.

Nem megfelelő felújítás

Pálvölgyi Szilas, az önkormányzat jogi képviselője az MTI kérdésére azt mondta: a palotát 1999-ben alakították társasházzá, 2005-ben az első és a második emeleten lakók megvehették ingatlanjukat. Hét lakás az önkormányzaté az épületben. A harmadik emelet az Andrássy út 83-85. Kft. tulajdonában van. A beruházó cégnek fel kellett volna újítania a harmadik emeletet és a tetőt, de ez nem, vagy nem megfelelően történt, ezért a lakók 2012 őszén panasszal fordultak az önkormányzathoz. A testület 2013-ban felmondta az Andrássy út 83-85. Kft.-vel a felújításról kötött szerződést – tette hozzá.
Mint mondta, az épület 2009 óta műemléknek számít, ezért a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal adhat és adott ki jogerős építési engedélyt. Az önkormányzatnak így nem volt rálátása arra, hogy a beruházó jogerős engedélye birtokában milyen munkákat végez az épületben.
A közreadott sajtóanyag szerint szerdán megkezdték az épület balesetveszélyes részeinek elbontását. A háznak volt biztosítása, az épületben keletkezett milliárdos nagyságrendű kár megtérítéséről már zajlanak a tárgyalások.
Ismert: kedd délután teljesen megsemmisült az Andrássy úton található palota tetőszerkezete, miután építési munkálatok közben lángra kapott az épület. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedd délutáni közleményében azt írta: közveszélyokozás bűntette megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe a 36, illetve 37 éves férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók az épülettűz előidézésével.
Az épületnek nem tett jót, hogy félbeszakadt a felújítás, de a folytatást hatósági eszközökkel nem lehetett kikényszeríteni – mondta az épület leégett tetőszerkezetével kapcsolatban Tahi-Tóth Ilona, a hatodik kerület volt műemléki felügyelője az MTI érdeklődésére szerdán.


Ilyet építész nem rajzol le
Helyre lehet ugyan hozni a kedden súlyos tűzkárokat szenvedett Kodály köröndi vasutas házat, azonban ez több milliárd forintba fog kerülni, hiszen a tűz és az oltáshoz használt több ezer köbméternyi víz nemcsak a tetőszerkezetben, de az egész épületben komoly károkat okozhatott – mondta az MTI-nek Nagy Bálint építész, aki 10 évvel ezelőtt, még a VI. kerületi önkormányzat megbízásából készítette el a ház homlokzatának felújítási terveit.

Ilyen módon, a műemlékvédelmi szempontok figyelembe vétele mellett fel lehet újítani az épületet, ám ez hatalmas munka lesz, amit egészen az alapok ellenőrzésével kell majd kezdeni, „mert amit a tűz meghagyott, azt a víz elintézte”. Nagy Bálint elmondta azt is, hogy a tűz azért terjedhetett el ilyen gyorsan, mert elbontották a padláson belüli tűzgátló falakat. „Jó kérdés az, hogy kik, és kinek az utasítására bonthatták el ezeket, de az biztos, hogy ilyet építész nem rajzol le és egy hatóság sem engedélyez” – hangsúlyozta. Hozzátette: ha meglettek volna a tűzgátló falak, lényegesen kevesebb kár keletkezett volna az épületben.