Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: városmajor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: városmajor. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. augusztus 1., vasárnap

"A templomot és az iskolát"

Még a nyáron körbekerítik a városmajori parkot      

Írta: MM  ( Helyi Téma Online)
2010. július 27.

Augusztus elsején végre megkezdik a városmajori park bekerítését. A remények szerint ennek köszönhetően el-­­­tűnnek a zöldterületre „beköltöző” hajléktalanok, megszűnnek az utóbbi években elszaporodó bűncselekmények, és Buda legrégebbi, több mint 230 éves közparkja visszanyeri egykori fényét.



­­ A liget biztosítása elkerülhetetlenné vált, a munkálatok megrendelője a Hegyvidéki Önkormányzat, a költségek nagyobb részét a parkot kezelő főváros vállalta magára. A XII. kerületi önkormányzat hosszú évek óta szeretné visszakapni a városmajori parkot a fővárostól. Sajnos a tárgyalások annak ellenére eredménytelennek bizonyultak, hogy Hegyvidék legnagyobb városrészi zöldfelülete láthatóan egyre rosszabb állapotba kerül. Elmaradnak a fejlesztések, hiányos a növényzet, a közösségi tereken és a bokrokban hajléktalanok vernek tanyát. Tavaly megszűnt a park egyetlen játszóterének őrzése, ennek eredménye már most látható a játékszerek állapotán.
Állandóak a lakossági panaszok, a polgárok az erőszakosan kéregető hajléktalanok miatt már nappal sem mennek át szívesen a parkon. Különösen sötétedés után fordulnak elő erőszakos cselekmények, a rablások mellett sajnos az utóbbi években gyilkosság is történt.
Gondot okoznak a kutyák is, a tiltás ellenére ugyanis tucatjával szaladgálnak póráz és szájkosár nélkül az állatok a jobb sorsra érdemes pihenőövezetben. A fűben rengeteg a kutyapiszok, ami ellen a főváros nem sokat tesz, a kerület ezért saját költségén futtatót és kutyavécét alakított ki a terület északi részén.
Mivel a kerület nem tudta megszerezni a fenntartói jogokat, Pokorni Zoltán polgármester legalább azt szerette volna elérni, hogy a polgárok biztonságban használhassák a parkot. Az elmúlt évben ezért azt kérte a Fővárosi Közgyűléstől, járuljon hozzá a park körbekerítéséhez. A képviselők többsége támogatta Pokorni Zoltán javaslatát, így döntés született a közel 150 milliós beruházás megkezdéséről. Cserébe a kerület vállalta, hogy 60 millió forintért éjjel-nappal működő kamerarendszert épít ki, valamint gondoskodik a park őrzéséről. A tervezésbe bevonták az önkormányzatot is, ennek köszönhető, hogy sikerült megjelenésében a hegyvidéki környezethez illő megoldást elfogadni. Több elképzelés született a nyomvonallal kapcsolatban,
 végül a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal állásfoglalását fogadták el,
 így a fejlesztés első üteméből kimarad a Csaba utcai templom épülete, valamint annak környezete.
A mintegy 1300 méter hosszú kerítést a templom mögött vezetik el, ide kerül a park főkapuja is. Szó van ugyanakkor arról, hogy egy későbbi időpontban a most kimaradó területet is körbekerítik. A park napközben lesz majd nyitva, a tíz távirányítású bejárati kaput sötétedés után bezárják. Aki valamilyen okból nem jutott ki időben, a kapuk belső oldalán elhelyezett telefonon keresztül kérhet segítséget. A biztonságról az állandó őrjárat mellett éjjellátó kamerarendszer gondoskodik, a berendezések képét a közelben kialakított monitorközpontban a nap 24 órájában követik nyomon.

Kapcsolódó:

Az LMP "piknikkel" tiltakozik a Városmajor körbekerítése ellen


Püspöki Gábor, a párt XII. kerületi képviselőjelöltje elmondta: a tervek szerint augusztus 1-jén kezdték volna meg a kerítések felállítását, ezért döntöttek a vasárnapi tiltakozó rendezvény mellett. (...)
Hangsúlyozta: mivel nem indokolták a javaslatot, csak feltételezni tudják, hogy a közbiztonság és a hajléktalan helyzet lehet az érv a kerítés mellett. Ezekért azonban felesleges felállítani a drága kerítést,
  •  mivel a közbiztonság nem rossz,
  • a hajléktalanok pedig egy olyan részen szoktak aludni, amelyet nem érint a körbekerítés....