Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: versek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: versek. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. december 9., péntek

Karinthy Frigyes: Méné, tekel…

http://verspatika.wordpress.com/2010/04/22/karinthy-frigyes-mene-tekel/


Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:
versben mondom, hogy jobban megjegyezd.

Szívedbevésem és füledberágom:
rossz volt embernek lenned a világon.

E korban, melynek mérlege hamis,
s megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.

Délben az ember megkisértetett,
az éjben sírtak a kisértetek.

Siratták Krisztus gyötrelmes keresztjét,
de a gyilkost megint hősnek nevezték.

A férfi vért ivott s a nő velőt,
künt a költő bőgött a bolt előtt.

Halottra adtak selymet és brokátot,
az élő rongyos volt és vért okádott.

Virággal hintették a síri vermet,
az élő künt a hó alatt didergett.

Hangos szóval esküdtek a koporsón,
az élő halkan jajgatott a borsón.

Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva,
az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,

De szembeköpte mesterét a hitvány
piszkos rüpők, a szemtelen tanitvány.

Hajók rohantak égő tűzveszélyben,
a ringyók cifra rongya szállt a szélben,

de a legszebb és a legékesebb
szemétdombon rohadt el, mint az eb.

Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.

Tedd most szívedbe és füledbe el -
az értelmét majd megtudod, ha kell.

Méné, tekel – ha érted, vagy nem érted,
jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.

Egykoron sötétben elmondott dalom,
mint lángírás, világít a falon.

Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
de élni fognak, hogyha én nem élek.
S lesznek, ha nem leszek.

2011. május 26., csütörtök

Füst Milán – A magyarokhoz - Mensáros László

Füst Milán – A magyarokhoz

http://hangosverstar.net/category/eloadok/mensaros-laszlo/
 



Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is
van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv
a magyar. Révület fog el, ha rágondolok is.

Ne hagyd tehát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe,
melyből származott
E nemes-szép alakzat… Rossz idők futottak el feletted,
Megbontott a téli gond és romlásodat hozta, megtapodtak,
Megbolygatták hitedet, az eszed megzavarták, szavak áradatával
ellepték világodat,
Áradás szennyével borították be a kertjeid, vad vízi szörnyek
ették virágaid, – majd a vad burjánzás
Mindent ellepett utána, – oly termés volt ez e térségeken emberek!
Hogy üszökké vált minden, aminek sudárrá kelle szöknie…

De légy türelmes, – szólok hozzád, – vedd a Libanon
Ős cédrusát, e háromezeréves szűzet, – rá hivatkozom, mert
onnan vándoroltam egykor erre
Tekintsd őt, – türelmes pártájával hajladoz a szélben nem jajong,
De bölcsen hallgat s vár, amíg a negyedik, nagy évezredben
Kibonthatja a gyümölcsét e nagyvilág elé. S tán ez a sorsod itt.
Ki fénnyel sötétséget oszlat, holtat ejt s élőt emel,
Borúlatodra majdan rátekint. Halld szavam’
Én prófétáktól származom.

(1930 körül)


2010. június 29., kedd

József Attila: Részeg a síneken


Egy részeg ember fekszik a síneken,
A bal kezében tartja a butykosát
És hortyog. Alszik hajnali hívesen.
Az Éj az úton most üget el tovább.
Kuszált haját már ékesitette sok
Giz-gaz szeméttel lágyan az éji szél,
Most hint az ég rá isteni harmatot
S meg nem mozog, csak melle zihál, hisz él.

Jobb ökle mint a talpfa olyan kemény,
Úgy alszik mint rég, anyja meleg ölén.
Ruhája rongyos. Még fiatal; legény.

A Nap se kél, az ég hamuszínre tört.
Egy részeg ember fekszik a síneken
És messziről lassan dübörög a föld.

1922. júl. - aug.
http://www.szepi.hu/irodalom/vers/jozsef/ja_1922.html

2009. december 10., csütörtök

Csengey Dénes Vers- és prózamondó verseny

Rating:★★★★★
Category:Other
Köszönet érte R-day Ötsikének. :-)
Kedves Sz J!

Mit gondol, vajon melyik kis erdélyi, vagy felvidéki faluban él
a Kárpát-medence legigézőbb magyar versmondója? Vajon melyik
vajdasági városkában jár iskolába egy ismeretlen fiatal mesemondó,
aki a legszebb magyar történeteket osztja meg hallgatóságával?

Segítsen megkeresni őket!

A Kárpát-medence legnagyobb magyar vers- és prózamondó versenyét
szervező társaság idén is keresi azokat a fiatalokat és idősebbeket
a Kárpát-medence valamennyi magyarok lakta településéről,
akik
szeretnek verset, mesét, prózát mondani, s tudásukat szeretnék
akár az egész magyarsággal megosztani.


Hamarosan elkezdődnek a IX. Csengey Dénes Kárpát-medencei Vers-
és Prózamondó Verseny meghallgatásai (elődöntői) az erdélyi,
felvidéki, vajdasági városokban, melyekre a szervezők folyamatosan
várják a tehetséges fiatalokat, idősebb versmondókat!

Ne féljen a korától! Egy korábbi verseny legfiatalabb döntőse
15 éves volt, a legidősebb a hetvenen is túl...

Ismerje meg a részleteket, olvassa el a verseny kiírását weboldalunkon!

http://www.amagyarkulturanagykovete.com/index.php?option=com_content&view=
article&id=64:szerelmes-versek-a-szabadsaghoz&catid=35:irodalom&Itemid=60



2009. november 23., hétfő

VÖRÖSMARTY MIHÁLY (1800-1855): Szép Ilonka

VÖRÖSMARTY MIHÁLY (1800-1855):

1

A vadász ül hosszu méla lesben,
Vár felajzott nyílra gyors vadat,
S mind fölebb és mindig fényesebben
A serény nap dél felé mutat.
Hasztalan vár; Vértes belsejében
Nyugszik a vad hűs forrás tövében.

A vadász még lesben ül sokáig,
Alkonyattól vár szerencsejelt:
Vár feszülten a nap áldoztáig,
S ím a várt szerencse megjelent:
Ah de nem vad, könnyü kis pillangó
S szép sugár lány, röpteként csapongó.

"Tarka lepke, szép arany pillangó!
Lepj meg engem, szállj rám, kis madár;
Vagy vezess el, merre vagy szállandó,
Ahol a nap nyúgodóba jár."
Szól s iramlik, s mint az őz futása,
Könnyü s játszi a lány illanása.

"Istenemre!" szóla felszökelve
A vadász: "ez már királyi vad! "
És legottan, minden mást feledve,
Hévvel a lány nyomdokán halad.
Ő a lányért, lány a pillangóért,
Verseneznek tündér kedvtelésért.

"Megvagy!" így szól a leány örömmel,
Elfogván a szállongó lepét;
"Megvagy!" így szól a vadász, gyönyörrel
A leányra nyújtva jobb kezét;
S rezzent kézből kis pillangó elszáll;
A leány rab szép szem sugaránál.

2

Áll-e még az ősz Peterdi háza?
Él-e még a régi harc fia?
Áll a ház még, bár fogy gazdasága
S telt pohárnál űl az ősz maga.
A sugár lány körben és a vendég;
Lángszemében csábító varázs ég.

S Hunyadiért, a kidőlt dicsőért,
A kupák már felvillantanak,
Ősz vezére s a hon nagy nevéért
A vén bajnok könyei hulltanak;
Most könyűi, vére hajdanában
Bőven omlott Nándor ostromában.

"Húnyt vezérem ifju szép sugára"
Szól az ősz most "éljen a király!"
A vadásznak vér tolúl arcára
S még kupája illetetlen áll.
"Illetetlen mért hagyod kupádat?
Fogd fel, gyermek, és kövesd apádat."

"Mert apád én kétszer is lehetnék
És ha ittam, az nincs cenkekért;
Talpig ember, akit én említék,
Nem gyaláz meg ő oly hősi vért!"
S illetődve s méltóság szemében,
Kél az ifju, tölt pohár kezében:

"Éljen hát a hős vezér magzatja,
Addig éljen, míg a honnak él!
De szakadjon élte pillanatja,
Melyben attól elpártolni kél;
Egy király se inkább, mint hitetlen:
Nyűg a népen a rosz s tehetetlen."

S mind zajosban, mindig hevesebben
Víg beszéd közt a gyors óra ment.
A leányka híven és hivebben
Bámulá a lelkes idegent.
"Vajh ki ő, és merre van hazája? "
Gondolá, de nem mondotta szája.

"Téged is, te erdők szép virága,
Üdvözölve tisztel e pohár!
Hozzon isten egykor fel Budába;
Ősz apáddal a vadász elvár;
Fenn lakozva a magas Budában
Leltek engem Mátyás udvarában."

Szól s bucsúzik a vadász, rivalva
Inti őt a kürthang: menni kell.
Semmi szóra, semmi biztatásra
Nem maradhat vendéglőivel.
"Emlekezzél visszatérni hozzánk,
Jó vadász, ha meg nem látogatnánk."

Mond szerényen szép Ilonka, állván
A kis csarnok végső lépcsején,
S homlokán az ifju megcsókolván,
Útnak indúl a hold éjjelén.
S csendes a ház, ah de nincs nyugalma:
Fölveré azt szerelem hatalma.

3

Föl Peterdi s bájos unokája
Látogatni mentenek Budát;
Minden lépten nő az agg csodája;
Mert sok újat meglepetve lát.
A leányka titkon édes óra
Jövetén vár szép találkozóra.

S van tolongás s új öröm Budában:
Győzelemből várják a királyt,
Aki Bécset vívó haragában
Vérboszút a rosz szomszédon állt.
Vágyva néz sok hű szem ellenébe:
Nem vidúl még szép Ilonka képe.

"Hol van ő, a nyájas ösmeretlen?
Mily szerencse fordúlt életén?
Honn-e, vagy tán messze költözötten
Jár az őzek hűvös rejtekén?"
Kérdi titkon aggó gondolattal,
S arca majd ég, majd szinében elhal.

S felrobognak hadvész-ülte képpel
Újlaki s a megbékült Garák.
S a király jő, fölség érzetével
Környékezvén őt a hős apák.
Ősz Peterdi ösmer vendégére,
A király az: "Áldás életére!"

"Fény nevére, áldás életére!"
Fenn kiáltja minden hű ajak;
Százszorozva visszazeng nevére
A hegy és völgy és a zárt falak.
Haloványan hófehér szobornál
Szép Ilonka némán és merőn áll.

"A vadászhoz Mátyás udvarában
Szép leánykám, elmenjünk-e hát?
Jobb nekünk a Vértes vadonában
Kis tanyánk ott nyúgodalmat ád."
Szól az ősz jól sejtő fájdalommal,
S a bús pár megy gond-sujtotta nyommal.

És ha láttál szépen nőtt virágot
Elhajolni belső baj miatt,
Úgy hajolt el, félvén a világot,
Szép Ilonka titkos bú alatt.
Társasága lángzó érzemények,
Kínos emlék, és kihalt remények.

A rövid, de gyötrő élet elfolyt,
Szép Ilonka hervadt sír felé;
Hervadása líliomhullás volt:
Ártatlanság képe s bánaté.
A király jön s áll a puszta házban:
Ők nyugosznak örökös hazában.

1833 októbere előtt

2009. október 15., csütörtök

Reményik Sándor

Reményik Sándor 
A magányos cédrus

Tanács

Te ne kérdezz, csak menj az utadon
S meg ne állj körülnézni,
A kétely gyilkos sebet üt belénk
S a lelkünk, a lelkünk bevérzi.

Te ne kérdezz, csak menj az utadon,
Az agyad bármi kábult,
A gyöngeséged, tétovázó vágyad
Egy hanggal el ne áruld.

Magadba higgy és menj az utadon,
Mint kit nem döbbent titkok árnya,
Gyáva, ki minden mondata után
Megtorpan kérdőjellé válva.

Mint Lót, eredj a kőkemény paranccsal,
Mögötted lobogjanak a csodák,
Mint akinek csak ökle, foga van,
Úgy menj a pusztuló világon át!

Az égbe ne tekints, de forró karral
Öleld az anyaföldet,
Vissza ne fordulj, jaj, ki visszanéz,
Nem mozdul az meg többet!



Reményik Sándor 

Egy barátomhoz


Egymás mellett ma elmegyünk: hajók,
A Te hajódon leng a büszke zászló
S felvonom én is a rongyos lobogót.

Győztes, Te futsz elől a büszke tornán
Dagasztja vásznad hazajáró szél -
Nekem száz rongyba tépve a vitorlám.

Te élsz. Én már sok halállal meghaltam.
Te zászlód mellé tűztél egy virágot -
Nekem nincs. De hát - én így is akartam.

Így kellett. Fáj mégis, hogy a hajók, lelkek,
Akikhez kötött tiszta vonzalom -
A kikötőkbe lassan szertemennek.

A bóra jő, a fogam megvacog -
Pár futó év s a messze, nyílt vizen,
A tengeren egyedül maradok.

Te tudod, merre mégy, Te nem állsz veszteg,
Az én iránytűm jaj, átkozott szerszám,
Bús ívbe leng, bomlottan körbereszket.

Hadd nézzelek ma: tán utolszor látlak -
Szerető, forró, könnyes irígységgel -
Egy percig még - azután elbocsátlak.

S egy pillantást még, könnytelent, keményet
Hadd vessek rád, mert én, bár átkozom -
Tartom a sorsommal a közösséget!

Hogy is volt, hogy mi tudtunk együtt menni
Egykor, soká, kar-karban önfeledten?
Előtted minden - előttem a semmi. -

Egymás mellett ma elmegyünk - hajók
S hogy büszke zászlód fennen leng ma, nézd:
Felvontam én is a rongyos lobogót.
Kolozsvár, 1917 okt. 2

2009. április 8., szerda

Kárpáti Piroska: Üzenet Erdélyből

Köszönet érte A 102-esnek.

Üzent az Olt, Maros, Szamos,
Minden hullámuk vértől zavaros,
Halljátok, ott túl a Tiszán,
Mit zúg a szél a Hargitán?
Mit visszhangoznak a Csíki hegyek,
Erdély hegyein sűrű fellegek?

Ez itt magyar föld és az is marad,
Tiporják bár most idegen hadak,
Csaba mondája új erőre kél,
Segít a vihar és segít a szél,
Segít a tűz, a víz, a csillagok,
S mi nem leszünk mások, csak magyarok!

Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk!
Halott vitézek lelke jár velünk.
Előttünk száll az ős Turul-madár,
Nem is lesz gát, és nem lesz akadály!
Ember lakol, ki ellenünk szegül,
A székely állja, rendületlenül!

Üzenik a gyergyói havasok:
Megvannak még a régi fokosok!
Elő velük, jertek, segítsetek!
Székely anya küld egy üzenetet:
Hollók, keselyűk tépik a szívünket,
Rablóhordák szívják a vérünket!

Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk!
E végső harcban: egyedül leszünk!
És a honszerző hősök hantja vár,
Ha odavész az ősmagyar határ!
És ha rablóknak kedvez a világ,
Mutassunk akkor egy új, nagy csodát!

Megmozdulnak mind a Csíki hegyek,
Székelyföld nem terem több kenyeret,
Elhervad minden illatos virág,
Mérget terem minden gyümölcsfaág.
Vizek háta nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot!

Vadon, puszta lesz az egész vidék,
S végezetül, ha ez sem lesz elég,
A föld megindul, a mennybolt leszakad,
De Erdély földje csak magyar marad!



Kárpáti Piroska
(tanítónő; a románok e verséért 1920-ban felakasztották)

2009. március 31., kedd

Batsányi János: Bíztatás


 

A Hazáért élni, szenvedni, s jót tenni,

Ügye mellett önként s bátran bajra menni,

Kárt, veszélyt, rabságot érte fel sem venni,

S minden áldozatra mindenha kész lenni �

 

Barátom! oly dolgok, mellyek az embernek

Dicsőség mezején oszlopot emelnek,

S mellyekért (bár, míg élsz, sokan nem kedvelnek)

A Jók sírodban is áldanak tisztelnek.

 

(1787)

Vajda János: Sodoma



Javában áll a vásár; a zsivajban
Megsiketül a lelkiismeret.
A cég föloszlik; im végeladóban
Árverelik a kerületeket.
Kapós az áru; hogyne? sokat ér,
S potomság, mit a boltos érte kér:
"Ki hazudik nagyobbat?" E sivár
Föltétel a kikiáltási ár.

Föl és alá tud hizelegni szebben
A mennynek és pokolnak egyaránt?
Ah könnyü sor! mi drága még részletben -
Egészben szinte semmit ér hazánk...
Lemondott róla régen mindenik,
Adó, vevő, hivén, hogy sírba tért.
Csak még a bőre! ezt adják, veszik,
Igaz, hogy olcsón: egy üveg borért...

Mint mikor a hajó a víztölcsérben,
Haj rá, neki! hol a pezsgős palack?
Pokolba őrült becsület, szemérem!
Föl a kabinba, hol a szűz ajak?
Nyerít a kéjvágy, bőg a hiúság,
Vonít az írigy önzés éhesen.
Itt már hiába átok és imádság!
Én már csak a kénkő-esőt lesem.

És eljön az, hah, itt is a határon;
Én látom azt, mint Lót, rég, egyedül.
De nem megyek, nem mozdulok... bevárom...
Hiába a sugallat: menekülj!
Kéj lesz nekem e gyilkos tűz-zuhany;
Szemlélni, hogy rémül a gyáva gaz!
Diadalom, ha ők mindannyian
Látják, hogy hal meg köztük egy igaz.

Mint egykor Herkulanum és Pompeji
Végnapján, láva-temető alatt,
Volt még egy hű, valódi római,
Ki mozdulatlan, őrhelyén maradt;
Ha majd kiásnak a hamu-özönből
Álmélkodó késő évezredek,
Találnak ott - s majd rám ismernek erről
Egy fölemelt főt s egy üres kezet!...

2009. március 6., péntek

Kerecseny János: Árpád fejedelem

Kerecseny János
ÁRPÁD FEJEDELEM
(Részlet az 54O oldalas époszból.
        Budapest, 1933.)
       
ELŐHANG.

Naptűzbe meritem jó magyar tollamat!
Folyó szinaranyba, mi az égen halad.
Ragyogó csillagot tűzök a hegyére
S bevágom - a Göncöl gyémántszekerébe!
Lángszóró kristálya fényborába mártom
És izzó betűkkel ihletve kiáltom:

Szikrázzék a Toll most! Ne csellengjen kábán
Magyarszabadságnak fojtó éjszakáján,
Zúgjon és riadjon, miként ama bóra
S gyúljon föl szavától a szent Magyar Róna!
Dunántúl száz halma tűzözönben égjen:
Lássák meg az Irást a bús magyar égen!

Lássák meg az Irást az elrabolt Végen,
S döbbenjenek föl rá a négy anyaszélen.
Lángírás hirdesse a lehajló bolton,
Süssön át velőkön, nyilaljon át csonton,
Boritsa vérlángba a rengeteg Tátrát.
S harsogja szüntelen: Árpád! Árpád! Árpád!

... Oh, mert csak naptűzzel véshetem e szókat,
Ami nem illeti a többi bolygókat.
Mert csak a lángbetű illendő Nevéhez!
Diadalmas, dícső magyar-szelleméhez!
Gyémánthegyű tollam hát a napba vágom
És titánalakját festeni próbálom.

--- Királyi Szittyanép Első Fejedelme,
Nagyságos Árpád Úr! Akibe keverve
Isten Ostorának morajlik bő vére:
Alázattal jövök ma Szined elébe.
Megemelt föveggel, térdeimen állván
Áldozok im Néked, mint az ősi sámán.

S révületbe torpant látomásos szemmel,
Tőled nyert lázadó hazaszerelemmel,
Ittfelejtett kobzos, --- pogányhúrba tépek
Halljad meg, rivallom, mint a csatacsépek.
Lángirással rovom föl a magas égre,
Aranybetűtenger izzó közepébe:

Császárokat tipró Királyok Királya,
Európát zúzó, népek buzogánya.
Honszerző uraknak egyfejjel nagyobbja!
--- Az egész világot befolyod ragyogva.

Te vagy a fajtámnak ütőere, vére:
Ú t, I g a z s á g, É l e t - vagy Te ezeréve.
Ősi Istenünknek vagy órjás Egésze
És igaz magyarnak: -- V i l á g t e r e m t é s e .