Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zemplényigyörgy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zemplényigyörgy. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. április 21., szombat

Így fonódott össze a baloldali média a maffiával - 888.hu

Így fonódott össze a baloldali média a maffiával - 888.hu

Oláh Gellért
A rendszerváltás korai időszakában a baloldali establishment kéz a kézben járt a zavarosban halászni próbáló, olajozós maffiával. Ezek a bűnszervezetek egyre nagyobb vagyonra, így egyre nagyobb politikai befolyásra tettek szert. A 90-es évek derekán az MSZMP és szellemi holdudvara tűnt az egyetlen potens politikai szereplőnek, így az utolsó stricitől az igazán nagyhalig mindenki velük alakított ki valamilyen relációt.
Kereszty András a kilencvenes években annak a Fenyő Jánosnak volt a beosztottja, akit aztán ellenlábasai agyonlőttek.
Kereszty a Népszava főszerkesztőjeként közvetlen munkakapcsolatban állt Fenyővel, igaz – saját bevallása szerint – igyekezett a lapot megkímélni az akkori hercehurcáktól, de esete így is jól érzékelteti a baloldal, a média és a szervezett bűnözés kapcsolatát.
Az exújságíró bejegyzést tett közzé, amelyben felsejlik, hogy
  1. 1. a baloldali establishment miként szolgálta ki a bűnözők érdekeit,
  2. 2. a baloldali szellemi holdudvar miként uralta a magyar nyilvánosságot,
  3. 3. a szoci kormány miként játszotta át a költségvetési forrásokat maffiaszerű vállalkozóknak.

A képen balról Fenyő János, Bak Mihály, Szabadi Béla, Torgyán József, Kereszty András a szerkesztőségben
A Népszava volt főszerkesztője így kezdi:
"1997 októberében tisztázott a MUOSZ etikai bizottsága. A 7. számú eljáró tanács megállapította, hogy jogtalan az eljárást kezdeményező Gyárfás Tamás panasza a Népszava ellen és ellenem, a Népszava volt főszerkesztője ellen. Egyetlen porcikám se kívánta ezt a felmentő határozatot. Akkor már elegem volt ugyanis abból, ami körülöttem, Gyárfás Tamás, az úszószövetség, a Nap TV, a Napkelte, a VICO körül kavargott, illetve abból, amit az ügy másik főszereplője, Fenyő János kavart."
A szakmaiság leple alatt kiszolgálni a maffiát
Kereszty András bejegyzésében kifejti, hogy Fenyő János óriási fizetést ajánlott neki azért, hogy sikerre vigye a Népszavát, amely egyben az ő érdekeit és a szocialisták érdekeit is kiszolgálta. Persze a tulajdonos "üzleti hátterére" nem nagyon kérdeztek rá ezek a remek, már akkor függetlenobjektív újságírók.

Fenyő János
" . . .  Négy éven át voltam a Népszava főszerkesztője. Fenyő János hívott oda, mert úgy ítélte meg (korábbi népszabadságos felelős szerkesztői munkám alapján), hogy én vagyok a legalkalmasabb ember arra, hogy frissen vásárolt napilapját sikerre vigyem. Elképesztő fizetést ajánlott (havi félmillió forintot) és ígérete szerint tökéletesen szabad kezet. Éveken át jól megvoltunk. János erőszakos, kőkemény ember volt. Szakmailag azonban jól megértettük egymást, néha egy kicsit ordibáltunk, de sose éreztette azt, hogy ő a góré. Elfogadta azt, hogy a lapból olyan orgánum készül, amely egyszerre megfelel Kuncze Gábornak és Habsburg Ottónak. Vagyis egy normális, kiegyensúlyozott napilap."
"A dolog akkor kezdett megváltozni, amikor a jövedelmező magazinok (pl. Nők Lapja), az élre törő napilap (a Népszava) után Fenyő úgy vélte, hogy egy televízióra is szüksége van. Megvásárolta a Stáb Rt. nevezetű társaságot, amelynek résztulajdona volt a Nap TV-ben. Abban a Gyárfás gründolta vállalkozásban, amely több órás reggeli műsorsávot kapott a közszolgálati televízióban. Gyárfásnak sok évi munkája feküdt ebben a vállalkozásban. De végső soron ő is, és Fenyő is azért küzdött a kis Nap tévéért, hogy ott legyenek, amikor a nagy falat kerül szétosztásra, amikor privatizálják a közszolgálati médiumot. Fenyő ekkor kezdett beleavatkozni az újság munkájába. Folyamatosan hozott „füleseket”, ezt csinálta Gyárfás, azt csinálta Gyárfás. Ilyen per van ellene. Olyan botrány van körülötte. Ez az újságban nem látszott. Sikerült minden alkalommal meggyőzni, hogy meg nem alapozott információkat rendes lap nem közöl. Így aztán az lett a szólása. „Akkor beteszem az asztalfiókba, de azért szólok a barátaimnak.” Nem nevezte meg barátait. De nyilván feljelentgette vetélytársát fontos embereknél. Egy ilyen esetre emlékszem, János hozott olyan dokumentumot, amely szerint Zemplényi György ez a fura, gyanús figura Gyárfással együtt akar pályázni tévécsatornára. Megállapodtam vele, hogy csak rövid hírként szólunk az ügyről, nem kavarunk belőle komolyabb kázust. Az ilyen apróbb viták jó kapcsolatunkat nem zavarták meg.
A sportrovat közben, 1997 májusában előásott egy ügyet. Ezzel – egy évvel korábban – már foglalkozott a Mai Nap. Az úszószövetség rendezett egy olyan versenyt, amely csak papíron létezett. Gyönyörű jegyzőkönyvet gyártottak. A Komjádi uszodában rajthoz állt a teljes élvonal és tucatnyi tehetséges fiatal. A rendkívül tehetséges ifjak olyan időket úsztak, hogy azonnal kvalifikálták magukat az 1996-os atlantai olimpiára. A sportrovat megszerezte a jegyzőkönyvet, beszélt az úszókkal, kiderült a csalás. Emiatt Gyárfás lemondott a szövetség elnöki tisztéről. Ezt nyilatkozta. „Nem akarom kisebbíteni a dolgot, de mivel a hamis jegyzőkönyv ügye már több hónapja közismert, úgy érzem, hogy a hamisítás felmelegítése inkább csak ürügy: egy tudatosan megszervezett lejáratási kampány folyik ellenem a Magyar Televízióban való érdekeltségeim miatt.” Volt tehát lejárató kampány? Volt. De ez inkább a színfalak mögött folyt, mint a lap hasábjain."
Amikor az egész magyar média együtt nyaral a bűnszervezettel! Éljen a párt!
A főszerkesztő azt is leírja, hogy az átláthatóság, a függetlenség jegyében együtt nyaraltak Gyárfással és más közismert, a baloldali médiavilágban nagy befolyással rendelkező "érdekes" alakokkal. Tették mindezt közpénzen az újságírói szövetség széplaki üdülőjében.
Erről így ír:
Aztán eljött a nyár. Feleségemmel elutaztunk két hétre az újságíró szövetség széplaki üdülőjébe. Ott nyaralt Gyárfás is. Nem voltunk barátok. Csak köszöngettünk egymásnak reggelenként. Indulás előtt viszont megmutatott Fenyő egy tervezett cikket, a belpolitikai rovat egyik munkatársa írta arról, hogy a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság egy közel háromszázmillió forintos áfacsalási bűnügyben gyanúsítottként ki akarja hallgatni Gyárfást. Kértem, nézzünk a dolognak alaposan utána. Felhívtam egy kaposvári kollégát, aki azt mondta, hogy a rendőrség megszüntette a Nap TV elnöke ellen az eljárást. Igaz, még nem volt tisztázott, hogy az eljárást bűncselekmény hiányában vagy bizonyítottság hiányában szüntették-e meg. Beszéltem Fenyővel, mondtam neki, két hét múlva, amikor visszajövök Széplakról, újra ellenőrizzük a  hírt. Ordított egy nagyot, mit kell egy rendőrségi közlést ellenőrizni? Gyárfás egy csaló. Ki kell nyírni. (Pontosan ezt a kifejezést használta). De látszatra belenyugodott a dologba.
A hűséges fegyverhordozó elárulta a gazdáját
Kereszty egy váratlan pillanatban aztán elárulta Fenyőt. A többi már történelem.
"Aztán egy nap, Széplakon olvasom a Népszavában a cikket, amit ellenőrzés nélkül nem engedtem volna közölni. Visszautaztunk Pestre. Fenyő azzal fogadott, hogy nagy sikere volt az írásnak. Gyárfás őrjöng. Televíziós vitára hívta ki az ügyben. De most „kitöri a nyakát”. A vitára – mondta – természetesen nem én megyek, hanem te. Te vagy a főszerkesztő. Elmentem. Gyárfás megszervezte, hogy a műsor közben Kaposvárról bejelentkezzen egy rendőrségi szóvivő, és cáfolja a Népszava információját. Kimentünk a stúdióból a Szabadság térre. Gyárfás hozzám fordult: „Sokkal jobban tennéd, ha velem tartanál. Fenyőnek nincs jövője. Ahogy most viselkedik, kinyírja magát”. Ő is ezt a szót használta. Én meg írtam egy levelet Fenyőnek, amelyben közöltem, nem tudom vállalni a felelősséget, ha a hátam mögött beerőszakol cikkeket a lapba. Ezért lemondok. János mosolygott: – Rendben. A terepjáródat megtarthatod. Barátságos volt, mint mindig."
Kereszty András a Haza nevet viselő blogján osztotta meg ezt a történetet, mely rávilágít a média, a maffia és a kilencvenes évek zavaros időszakainak visszásságaira.

2018. április 20., péntek

iqdepo // Széchy Tamás furcsa vallomása (Dimenzió #11) +Zemplényi Györgyről

iqdepo // Széchy Tamás furcsa vallomása (Dimenzió #11) 

<div id="cikk"><preBékés Megyei Hírlap19921012.

 "Zemplényi György csak azújságírók szerint homoszexuális." Széchy Tamás furcsa vallomása 


Az elmúlt két hónap során megannyi cikk jelent meg Zemplényi Györgyrőla sokáig csak Gyuri bácsiként emlegetett úszószövetségi elnökrőlA nagyhatalmú menedzser a sikeres olimpiai szerepléssel egyidőben tűnt elilletve szerepelt leAzóta mindenféle mendemonda kering rólaKi itt láttakiottfelröppent a hírMexikóban bujkálDél-Afrikába menekült,: lefogta a New York-rendőrségEgy biztosa fél világ keresiaz Interpool körözide élő ember még nem láttaaugusztus közepe ótaLegalábbis olyan nemaki vallomást is tett volnaHogy hová tűntkitudjaVéleményeket azonban mindenki formál rólaKorábbi tevékenységérőlesetleg hollétérőlAz alábbi rendhagyó írást - amelyben a hazai úszósport legnagyobb egyéniségemágusazaz Széchy Tamás mesteredző szólal meg - a Pesti Riport közöltede alighanemmegyénkben is érdeklődésre tarthat számotCsak akkor vagyok hajlandó nyilatkoznihamegígérihogy az igazsághoz hűen írja le a történteket. - Természetesen megígéremésmegkérdemmilyen a közérzete mostanában Széchy Tamásnak? - Ilyen olimpiai szerepléstkövetőenRemek! - Igende az olimpia után történt egy és másfogalmazzunk úgyalaposanmeghurcolták a magyar úszósportot. - Nem igazhogy a sportágunkat meghurcoltákLegfeljebb becsaptákPontosabbanpénzügyileg átráztak bennünketMég precízebbena soknagy ember által ajánlott Zemplényi nevű menedzser a szövetség számlájáról mintegy 35millió forintot sikkasztottIgaznapjaink formálódó társadalmának anarchiájába,törvénytelenségeibe mindez beleférhiszen egyelőre sajnos tömegével nyüzsögnek közöttünka hozzá hasonló alakok. - Az ember csak kapkodja a fejét az ilyen horribilis összegekhallatán. - Ne vicceljenEz nem pénz ahhoz viszonyítvaamit egyesek Zemplényi számlájáraírnakA legóvatosabb becslések szerint másfél és kétmilliárd között van az az összegaminek az elsikkasztása a lelkén száradA kevésbé óvatosak pedig azt állítjákhogy ez aszám elérheti akár a húszmilliárdot is! - Jól értettemMilliárdokatHihetetlenEgyébkéntmiről beszélgetett tanítványaival az olimpia utáni első edzés előtt? - Nagy dumapartira nemkerítettünk sortde letámadtam őkethogy mennyire meghíztakTermészetesen dicséretet iskaptakhogy milyen szépen lebarnultak a nyáron. "Nem volt az úszószövetség menedzsere" - FéfreértettEngem az érdekelmit mondott CzenénekDarnyinakés miről diskuráltakRózsával? - Ha arra gondolhogy a parlamenti fogadásra nem jöttek elakkor elmondomeztaz ügyet már jóval korábban tisztáztukEgyértelműen kiderülthogy nem kaptak meghívótAzt csak mellesleg jegyzem megén semSzóltam nekikkérjenek egy időpontot alegnagyobb közjogi méltóságoktóljelenjenek meg a Parlamentbenhogy utólag átvehessékaz őket megillető kitüntetéseketErre sor kerültés természetesen bocsánatot is kérnekhogyrajtuk kívülálló okok miatt nem tudtak a többiekkel együtt ott lenni a fogadáson. - Hogyanviszonyultak az úszók a Zemplényi-ügyhözGondoloma történtek alaposan megviseltékőket. - MiértNem volt sok közük Zemplényihező nem élt az úszók közöttMenedzser volt,aki egyéni szerződéseket kötött az egyes versenyzőkkelTehát ilyen megközelítésben ősohasem volt az úszószövetség menedzsere. - Rózsa Norberthez is csak menedzseri kapcsolatfűzte? - Erre egy kis történettel válaszolokValamelyik lap nagy titokzatosan azt írta azolimpiát követőenZemplényi az egyik úszóval Mauritius szigetére menthogy ottmegtartsák az esküvőjüketMi alaposan meghökkentünkés találgattunkkivel utazhatott?Egerszegivelesetleg Szabó Tündévelnetán Csépe GabivalAztán rájöttünkhogy ez többokból sem stimmelElőször is ott már korábban jártés nem rendezte a számláitmásodszorarrafelé csupán a mohamedán vallás követőit adják összeÉs még annyitRózsa nagyszerűenmegvan Ágivalakivel hosszabb ideje együtt él. - Már elnézést kérekde Rózsát azzalgyanusítottákhogy pénzért igyekezett Zemplényi kedvében járni. - Nem rosszDe én csakannyit mondokhogy a pénzt Rózsa adtaés éppen őt könnyítette meg Zemplényi 17 millióforinttalMost miért néz így rám? - Erről még nem hallottam. - Hát perszehogy nemAzújságokban csak az jelenhet megamit az újságírók le akarnak írniÉn már korábbanelmondtamamit a lányoktól hallottamde az nem került a lapokbaRózsa egy igazibikatípusDe megmondom őszinténZemplényiről is csak a tollforgatók kezdték terjeszteni,hogy homokosRáadásul csak mosthogy nyoma veszettKorábban mindenki csak szeretteés tisztelteés senki sem gyanúsította őt homoszexualitássalPedig bizalmaskimondottan kapcsolatban volt a legmagasabb szintű sportvezetőkkelaz igazán nem szívbajosújságírókkalEnnyi embert nem lehet hosszú időn keresztül félrevezetniHa pedig mégistudtak ferde hajlamairólmiért hallgattak eddigLegalább valaki felemelte volna a telefontsszólt volnagyerekekvigyázzatok a Zemplényivel! - Tehát kerek perec kijelenthetjük:minden híresztelés aljas rágalomZemplényi nem homoszexuális? - Én nem tudomDe nemtudom azt semhogyan lehet ezt megvizsgálniTököl nem igaz! - És a fiatalkorúak tökölibörtöneCsak úgyminden ellenszolgáltatás nélkül vitte oda milliókért az ajándékotéshozta ki a neki tetsző srácokat? - Az ajándékosztás még nem bizonyíték egy ilyen súlyosvádraSőtegy  pont Zemplényinekhogy ennyire gavallér volt a társadalom perifériájáraszorult fiatalokkalaz elesettekkelakik között nem is egy a börtönben születettBeteg elme,amely azt állítjahogy azért vitt félmillióért alkalmanként egy teherautónyi ajándékothogyaztán kiválasszon magának néhány fiatalembertNem akarom őket megbántanide nemtudom elképzelnihogy azok az ápolatlangondozatlan gyerekek bármilyen szexuálisgerjedelemnek is a tárgyai lehettek volnaKérem szépenannyi pénzért Zemplényi alegelegánsabb selyemfiút is megkaphatta volna. - Gondolomvalaki csak megkérdezteazokatakiket kihozott a börtönbőlŐk mit mondtak? - Tudomásom szerint senki semállítottahogy szexuális kapcsolatba került volna Zemplényivel. - Ha én ezt most leírom,kiröhög a fél világamiért beveszem a maszlagotMagyarországon ugyanis axiómahogyZemplényi buzi volt. - Nézzeén akkor sem tudok mást mondaniMost viszont én teszek felkérdésthogyan fordulhat előhogy a mindentudó újságírók eddig még nem keresték felZemplényi bátyjátegykori feleségét vagy Verebes Jóskátakit az MTK-val együtt hat évenkeresztül menedzseltÉs gondoljákhogy ha a dörzsölt és szókimondó Verebes valamigyanúsat észlelakkor nem hív fel engemhogy Tamásvigyázz azzal a fickóvalVagy ittvannak Polgáréka sakkozó családakikkel ki tudjamilyen régi barátság köt összeŐk semfigyelmeztettekAmiről pedig nem szólnakaz nincsNem létezikValó igazegy pletykahozzám is eljutottAmikor már többször hallottamhogy Barcelonában Rózsa Zemplényiveltöltötte az éjszakáithát reggel diszkréten benéztem hozzájukEgyértelműen kiderültmindketten a saját szobájukbana saját ágyukban aludtakMindenkit behálózott - Ezekszerint az sem igazhogy Zemplényi lakást és kocsit ajándékozott Rózsának? - RózsaNorbert kétszohás lakását még az Újpesti Dózsától kaptamajd minőségi csereként aBelügyminisztérium egy háromszobás szolgálatit biztosított a számára a Dráva utcábanBármikor leellenőrizhetőhogy az nem is a saját tulajdona. - És a sárga Honda? - Rózsakocsija volt. - És mit keres most a Komjádi melletti üzletben? - Zemplényi azzal a trükkelcsalta ki tőlehogy kap helyette egy jobb AuditA Hondát elvette Rózsátóleladtaés béreltegy nullkilométeres AuditEzt ajándék gyanánt átadta Rózsánakamit az autókölcsönző azolimpiát követően természetesen azonnal visszakértÍgy aztán Rózsának most se HondájaseAudija nincsDe ne gondoljahogy Rózsa az egyetlenakit lóvá tettNem akarok mostneveket felsorolnide iszonyatos összegeket vágott zsebre fűtől-fátólÉs mindenki hitt nekibízott benne. - Széchy Tamás is? - Mondomhogy mindenkiAkit én a világ legnagyobbzsiványának tartottamannak is tízmilliói bánjákZemplényi egy fantasztikus fickó volthatalálkozott volna veleön is bedőlt volna nekiEllenállhatatlanul zseniálistökéletesérvrendszerrel és vitakészséggelhatározott fellépésselSzóval egy igazi intellektuálisszélhámosTalán már nem is él - Mint Osztap Bendera nagy kombinátor. - Talán még rajtais túltetthiszen Osztap Bender csak egy kolhoztegy falut fosztogatottZemplényi viszont afél világot lóvá tettemindenkiből komplett hülyét csinált. - Számos verzió látott márnapvilágot Zemplényi feltételezhető bujkálási helyérőlÖn szerint hol lehet? - A túlvilágon! - Talán öngyilkos lettmert rájötthogy szorul a hurokvége kisded játékainak? - NemÉnmásra gyanakszomAki ismerteannak feltűnhetettmilyen különösen kezelte a pénztÓriásiösszegeket tartott magánál itthon és külföldün egyarántsőtminden titkolózás nélkül pakoltakötetszám a százas címletű dollárokat isBarcelonában mintegy hatszázezer dollárt vett felegy bankbólNa már mostha ehhez hozzáteszemhogy az olimpia alkalmával nemcsak avilág legjobb sportolóihanem a gengsztervilág krémje is találkozót adott egymásnak... - És atestőrei? - Szerintem ott követett el nagy hibáthogy már korábban gondosan hazaküldteőketHivatalos helyen hallottam nem hivatalosanhogy óriási összegeket mosott tisztáraAztmár megint én tészem hozzámegbízói esetleg éppen ottBarcelonában láthattákelérkezettnek az időthogy megszabaduljanak tőteKi tudjahol lehet mostA tengermélyénBetonba öntve
Gordon István pre>div>