Blogarchívum

2008. december 12., péntek

Helyzet van!!

Helyzet van!!

Hétfőn az Országgyűlés (a Fidesz is) meg fogja szavazni Magyarország határairól szóló törvényt, és ezzel végérvényesen szentesíti Trianont.         ???

Valami akciót kellene csinálni.

Szóljatok más szervezeteknek is.



Ellenzéki kerekasztalt!

A Magyar Önvédelmi Mozgalom véleménye szerint, akik ma az Országgyűlésben helyet foglalnak, úgy viselkednek, mint a húsz évvel ezelőtti MSZMP. Kísértetiesen hasonlít a helyzet a két évtizeddel ezelőtti állapotokhoz, akkor az MSZMP-nek volt klientúrája, most többpárti kiépült gazdasági klientúra van hatalmon. De a néptől és valóságtól elszakadt idegenszívű társaság tönkre teszi, kifosztja az országot.

Az akkori ellenzéki kerekasztal lovagjai, elárultak minket, a népet! Az MSZMP által előidézett válságot, az MDF, MSZP, SZDSZ, Fidesz csak tovább mélyítette.

Gyurcsány Ferenc hatalomra jutásával a kormányzás gátlástalan szabadrablásba, fosztogatásba csapott át. Ez ellen kell összefognunk és lépnünk végre! Meg kell teremtenünk a valódi népképviseletet, úgy hogy a politikai közéletből száműzzük azokat, akik a kialakult gazdasági és politikai helyzetért felelősek. A Magyar Önvédelmi Mozgalom a szurkolók felkérésének megfelelően 2009 januárjában Budapesten összehívja és kezdeményezi a valódi ellenzéki kerekasztal megszületését, hogy megteremthessük a valódi rendszerváltást!

Elszámoltatás, felelősségre vonás nélkül nincs remény!
Új időszámítást! Fogjunk össze Magyar Önvédelemből!

Magyar Önvédelmi Mozgalom
2008. december 10.



Vissza kell utasítani a "kollektív bűnösség" vádját Trianon-i békediktátummal kapcsolatban!

Tisztelt Nemzettestvérem!

Nem engedhetjük meg azt az aljasságot, amire a mostani magyarnak hazudott parlament készül a tiranoni békediktátummal kapcsolatban!

Ez akkora égbekiáltó aljasság az igazságtalanul és bűntelenül külföldre szakított nemzettestvéreinkkel és önmagunkkal szemben, amit nem engedhetünk meg! Még ha a parlament épületét is kellene hozzá elfoglalni megakadályozandó, hogy az ÖNKÉPVISELŐK gyülevész hada bejusson és hétfőn és megszavazza azt a nemzetünket szétszaggató döntést, amit meghozni sem lett volna szabad megengedni 1920-ban!!!!

Tegyük jhóvá a 2004. dec. 5-i szégyenteljes bűnünket, amit elkövettünk (elkövettek) népszavazás címén a kettős állampolgársággal kapcsolatban!!!

Ha hétfőn megszavazzák a trianoni békediktátum döntésének jogosságát, akkor nem lesz erkölcsi alapjuk a mostani parlamenti képviselőknek arra, hogy magyarnak nevezzék magukat!

Bóna Mária Ilona



T. Címzettek!

(Riczel Eta, Révész Máriusz, Orbán Viktor, Lezsák Sándor, Kövér László, Szájer József, Fidesz Protokoll, Ékes Ilona, Semjén Zsolt, Tharan Marianne, Nádori Teodora, Bene Gábor, Völgyesi Miklós)

Hogyan szavazhatnak hétfőn a képviselők hazánk határairól, amikor még a szlovákok által elterelt Duna kapcsán a területek sem rendezettek? Kérjük figyelmeztessék képviselőtársaikat: Több felelősséget, és több tisztességet!

Üdv. Orbán Éva

19 megjegyzés :

  1. Tényleg hiányzik Magyarországról egy igazi terrorszervezet, úgy néz ki....
    felelőség nélkül szavazni törvényeket..apropó, hogy jutott eszükbe most megszavazni ezt a törvényt? Hogyhogy most?
    Tudjátok mi történt egy székely vezetővel, ha népe ellen szavazott hajdanán???

    VálaszTörlés
  2. Karó.
    De az ősi magyar Alkotmány, más néven a Szent Korona Törvénye is előírja, hogy fel kell lázadni az országrontó uralkodó ellen.
    Na ezért borsodzik a hátuk ettől a törvénytől a liberósoknak.

    VálaszTörlés
  3. Megmondaná valaki mi van ebben a törvénytervezetben és miért aktuális?

    VálaszTörlés
  4. Semmit nem tudunk róla bővebben. Lehet, saláta-törvény készül, mert a hivatalos hírforrások arról számolnak be, hogy... figyelj:
    "Hétfőn a Fidesz is megszavazza a bankmentő csomagot".
    ...és mellesleg lemond a trianoni határokról???

    VálaszTörlés
  5. Ólevendula, mindaz amit itt olvasok megtörténhet? S egyáltalán a bankmentő csomagnak mi köze van Trianonhoz? Vagy valamit nagyon félre értek? Nem értem.

    VálaszTörlés
  6. Ezek a disznok(anti-magyarok) tenyleg le akarnak mondani a trianoni hatarokrol???Az a nemzet aki meghasonul onmagaval,megerdemli a pusztulast.

    VálaszTörlés
  7. A bankmentő csomagnak a világon semmi köze sincs Trianonhoz. Az is lehet, hogy rémhír, de...
    Láttunk mi már olyan salátatörvényt, amelyben egyrészt a szociális helyzet javítására irányuló javaslatok voltak, másrészt viszont a termőföld tőkebevonatala. Azaz- bárki felvásárolhatja a magyar termőföldet. Sajnos ezt akkor a Fidesz is megszavazta így együtt, hogy ne mondhassák el róluk, hogy "ellenzik a szociálisan rászorultak megsegítését". Ördögi - ugye?!

    VálaszTörlés
  8. Félelmetes! Kezdek megcsömörleni. Inkább könyvet olvasok. :(

    VálaszTörlés
  9. Anyush!!!
    Soha ne feledd a jelszavunkat!
    "Nem adjuk fel!"

    VálaszTörlés
  10. Úgy gondolom, hogy nem kell pániolni. Nem kell komolyan vennünk semmilyen megszavazott törvényt, vagy rendeletet, ha az nem egy legitim parlamenttől származik. Az ilyeneket semmiből sem áll utólag eltörölni. Bár ott tartanánk már!

    VálaszTörlés
  11. Tamás jól jött most a lelkifröccs. Sosem adom fel, de néha elkettyenek a tényeken. :))

    VálaszTörlés
  12. Mikulas Dzurinda követelte tőlünk. Sólyom már kimondta. most ők következnek.
    Küldtem egy e-mailt a képviselőnknek, megkérdeztem tőle, hogy igaz-e, és jól értjük-e. És elmondtam,mit várunk Tőlük.
    Általában szokott válaszolni...

    VálaszTörlés
  13. Én is.
    Anyusch, pont ezt másoltam be a levelembe, és vontam kérdőre.
    Egyébként úgy hallottam, hogy a költségvetésről, és ezer másról is szavaznak ma.

    VálaszTörlés
  14. Bocs, de interneten Ti is megnézhetitek,
    http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_irom?P_CKL=38&P_DATUM_TOL=2008.12.15&P_DATUM_IG=2008.12.15
    december 15-én rengeteg dologról szavaztak - fél perc volt két szavazás közt - de ez nem volt közte.

    Amúgy: Horthy Miklós Magyarországa is tudomásul vette a diplomáciai realitásokat, aztán titokban nem tartotta be. Pl. Gyapjúszállítmányként várakozó lőszeres vonatok - Fekete István is őrzött ilyet.
    Nyugat-magyarországi felkelőket a csendőrök kikisérték Sopron határába és ott átadták nekik a saját fegyverüket. Ezért vannak hagyományőrző csendőrök Sopronban.
    De! Külsőleg alávetették magukat Trianonnak.

    VálaszTörlés