Blogarchívum

2009. november 29., vasárnap

Budapesti lakcímjegyzék 1900

http://bfl.archivportal.hu/cgi-bin/lakas/lakas.pl

A " vis maior "

A teljesítés lehetetlenné válása

"Ptk.312. § (1) Ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért egyik fél sem felelős, a szerződés megszűnik. A teljesítés lehetetlenné válásáról tudomást szerző fél haladéktalanul köteles erről a másik felet értesíteni. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a mulasztó felelős..."
Részletesen a csatolmányban.
PDF összesen 6 oldal


Attachment: a_vis_maior.pdf

2009. november 28., szombat

A magyar kultúra nagykövete

http://www.amagyarkulturanagykovete.com/
A kassai magyar színház.

„Akikért nem szólt a harang”

Köszönet érte Anyuschnak
Nov 27, '09 7:03 PM
for everyone
Gondola 2009. november 27. 11:44     

Megemlékezés lesz a délvidéki véres események 65. évfordulóján, 2009. november 29-én 13 órakor a Szent István-bazilikában. A szentmisét bemutatja: Dr. Német László SVD, a Nagybecskereki Egyházmegye püspöke.

Mondjátok el gyermekeiteknek!


Előzmények

Folytatása itt>> 
„Akikért nem szólt a harang”

Pátyon kaszinóvárostól tartanak

INDEX.HU:
/2009/11/20/panamagyanus_oriasberuhazas
Bodoky Tamás
2009. november 20., péntek 07:21

Golfpályáról beszél, de több ezer lakásos lakóparkot, két hotelt, konferenciaközpontot, éttermeket és óriásplázát terveztetett egy befektetőcsoport egy Páty külterületén fekvő, százhúsz hektáros, Telkivel határos földterületre. A beruházás ellenzői kaszinóvárost, vigalmi negyedet emlegetnek és törvénytelenségekre gyanakszanak. A földterületeket a terézvárosi ingatlanpanamában szereplő belgák vásárolták fel, a terveket a Balatonring spanyol kivitelezői készíttették a 100 milliárd forintos projekthez.

A budai agglomerációban fekvő Páty önkormányzata 2002-ben adott zöld utat a belga tulajdonú Jabinor Ingatlanberuházó Kft. elképzelésének, amelynek értelmében az ország egyik legnagyobb golfpályája létesülne azon a község külterületén fekvő százhúsz hektáros, Telkivel határos szántóföldön. Páty polgármestere, Bognár András még tavaly is golfpályáról beszélt a sajtónak, ami mellett szálloda, étterem és golffalu kap majd helyet a tízmilliárd forintból megvalósuló beruházással.

Ehhez képest a pátyi önkormányzat képviselőtestületének idén októberben bemutatott – a projektbe bevont spanyol Grupo Milton által készíttetett – tervrajzokon már egy gigantikus lakópark, valamint szállodák, konferenciaközpont, éttermek, bevásárlóutca és bevásárlóközpont láthatók a sportpálya körül. A beruházás hirtelen a tízszeresére nőtt, ma már négyszázmillió euró, vagyis százmilliárd forint projektértékkel számolnak.

A tervrajzokat jegyző spanyol Ribas építésziroda leírása szerint a projekt célja Páty község kiterjesztése és új lakóövezet létrehozása: háromszáz villa, hatszáz ikerház, ezernégyszáz lakás, két hotel, uszoda, konferenciaközpont, iskola és óriáspláza épül a tizennyolc lyukú golfpálya körül.

tervrajz

A pátyi lakosság és a képviselőtestület tagjainak többsége csak most találkozott először ezekkel a grandiózus tervekkel, amelyek többekből ellenérzéseket váltottak ki. Ha a tervek megvalósulnak, a település lakosssága megduplázódhat, az épületek egy részénél harmincméteres magasságot engedne az új szabályozás, ami tízemeletes házakat jelent. Kereskedelmi és vendéglátóipari célra több mint százezer négyzetméter épülne, ami a budaörsi Tesco alapterületének a hétszerese.

A patyicivil.hu honlapon szervezkedő helyiek kaszinóvárostól és ingatlanpanamától tartanak.  A tervrajzokból azt vélik kiolvasni, hogy a tervezők bevásárlóutcákat és  zárt vigalmi negyedet is terveztek az Újpátyi Megapláza néven emlegetett komplexumba, amelynek a parkolási igénye 8700 gépjármű, és számításaik szerint napi több ezer autóval fogja megnövelni az átmenő forgalmat a környéken, állandósítva a Budakeszi irányában most is gyakran előforduló torlódást.

November elején a szomszédos Telki képviselőtestülete teljes egészében elutasította a szabályozási ezirányú módosítását, hiszen a beruházás Páty Telkivel közvetlenül határos külterületén valósulna meg. Véleményük szerint nem golfpályáról, hanem egy „irtózatos méretű” lakóingatlan-fejlesztésről van szó, ahol néhány év alatt kétezer új háztartás jönne létre. Ez hétezer állandó lakos beköltözését tenné lehetővé, ami Telki jelenlegi lakosságának kétszerese.

Forrásaink szerint a koncepció és a pátyi településrendezési terv újabb módosítása több ponton jogszabálysértő, hiszen a tervezett fejlesztés szigetszerűen elkülönül Páty jelenlegi belterületétől, és nem tartja meg a szomszédos település határától a törvény által előírt minimum kétszáz méteres távolságot sem.

Budakeszi és a Zsámbéki Medence Tájvédelmi Egyesület is elutasítja ezt a településrendezési tervet, mert Páty és a szomszédos települések lakosságát nem tájékoztatták a tervezett fejlesztés léptékéről és annak várható hatásairól. A Pest Megyei Földhivatal sem tartja indokoltnak a terület átminősítését, termőföldvédelmi szempontból.

Terézvárosi belgák

A Páty külterületén lévő százhúsz hektáros területen fekvő földterületeket két magánszemély vásárolta fel korábbi tulajdonosaiktól. Egyikük Polet Rita, Christian Polet belga üzletember felesége. Christian Polet cége, az Ennet Kft. volt az a vállalkozás, amelynek a terézvárosi önkormányzat 2004-ben pályáztatás nélkül, 135 millió forint plusz áfáért adta el az Andrássy út 47. alatt, az Oktogon és a Liszt Ferenc tér sarkán álló palotát.

Az épületről az igazságügyi szakértő később megállapította, hogy még felújítandó állapotban is több mint egymilliárd forintot ér. Az épületben működő kávézó tulajdonosai magasabb vételi ajánlatot tettek az önkormányzatnak, tőlük százötvenmillió forint kenőpénzt kért „egy befolyásos csoport”. Ez az ügy az Andrássy úti ingatlanpanamák egyik legkirívóbb esete volt.

A „golfpályának” kinézett pátyi földeket felvásárló Polet Rita lakcíme a Budakörnyéki Földhivatal nyilvántartásának tanúsága szerint ma is az Andrássy út 47-ben található. A megvásárolt földekre jelzálogot jegyeztetett be a Jabinor Kft., amelyet korábban Sapol Kft.-nek hívtak és az Andrássy út 76-ban volt a székhelye, ugyanabban a lakásban, amelyben az Andrássy út 47-et megvásárló Ennet Kft.-nek is.

latkep

A Jabinor Kft. 2006-ban háromszázmillió forinttal támogatta Pátyot, amit a község óvodaépítésre fordított. Nevük elhallgatását kérő forrásaink szerint ez volt az ára annak, hogy a „golfpályának” kiszemelt mezőgazdasági területre az önkormányzat a befektetőnek megfelelő szabályozást fogadjon el.

Laboda Gábor MSZP-s országgyűlési képviselőt 2008-ban Páty község díszpolgárává választották, mert 2005-ben, az agglomerációs törvény elfogadása előtt módosító indítványával elérte, hogy a szóban forgó terület a törvényben fejlesztési területként szerepeljen, és különleges sportövezeti besorolást kapjon.

Laboda javaslatát az országgyűlés szocialista és szabad demokrata többsége úgy fogadta el, hogy az nemcsak az agglomerációs törvény szövegével volt ellentétes, hanem önmagával is:

”A módosítás indoka, hogy Páty közigazgatási területén, a vázrajzon jelölt területek területi adottságai és a településszerkezeti kapcsolódásuk miatt alkalmasak a beépítésre szánt terület kijelölésére.”

Valójában azonban egy olyan területet jelöltek ki, amely Páty meglévő településszerkezetéhez semmilyen módon sem kapcsolódik.

terkep

Sávolyi spanyolok

A projektbe azóta beszállt a Kovács Bence János nevével fémjelzett, Grupo Milton nevű, spanyol székhelyű ingatlanbefektető holding, amely az elmúlt években több nagyprojektben is feltűnt Magyarországon. Részt vesz például a Balatonring nevű sávolyi gyorsaságimotoros-versenypálya építésében, amelynek tizenötmilliárd forintos hitelére októberben nyolcvan százalékos garanciát vállalt az állam.

A Grupo Milton ötmilliárd forintért vásárolt önkormányzati ingatlanokat Pécsen, földterületeket szerzett Tárnokon, Székesfehérváron, és Páty egy másik, az M1-es autópálya mellett fekvő külterületén is.

A 2008-ban bejegyzett Grupo Milton Management Zrt.-t Mervó József vezeti, aki telki lakosként is védelmébe vette a pátyi megaprojektet, mondván, hogy a beruházó hárommilliárd forinttal járul hozzá azokhoz az elkerülő utak fejlesztéséhez, amelyek a teljes térség közlekedési gondjait hivatottak megoldani. Mervó szerint 2010-ben megépül az M1-es autópálya lehajtója Pátynál, ami tehermentesíti majd a Budakeszi felé vezető útszakaszt.

Nevük elhallgatását kérő forrásaink szerint a pátyi megaprojektet a magyar kormány titkos határozattal kiemelt turisztikai beruházásnak nyilvánította és eurómilliókkal támogatja, ezt azonban a kormányszóvivői iroda cáfolta. Pátyról összesen öt pályázat jutott támogatáshoz az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, de nincs köztük a szóban forgó beruházás, és nagyságrendileg sem ilyen léptékű fejlesztésekről van szó, áll a kormányszóvivői iroda válaszában.

Egy furcsa holding

A saját állítása szerint nyolcvanhét céget összefogó, tavaly 580 millió eurós árbevételű, spanyol központú Grupo Milton holdingot az interneten csak Magyarországon emlegetik, másutt nincs nyoma. A Grupo Milton spanyol és angol nyelvű honlapját 2008 februárjában jegyeztette be Mészáros Alexandra a Milton 2006 s.l. nevű spanyol cég nevében, és kizárólag magyarországi és romániai ingatlanprojekteket, elsősorban zöldmezős fejlesztési telkeket kínál. Az sem derül ki a honlapról, mely cégek volnának a spanyol holding tagjai.

A valenciai székhelyű Milton 2006 s.l. Magyarországon a cégnyilvántartás tanúsága szerint 2008 óta számos leányvállalatot alapított, elsősorban spanyol nevű ingatlan-projektcégeket.

A Grupo Milton és a Logistic Land 2009-ben a Balatonring Team és Talmácsi Gábor szponzoraiként tűntek fel a motorsportban. A Logistic Land ugyanakkor még a Grupo Miltonnál is virtuálisabb, ugyanis nem cég, hanem csak a Milton 2006 s.l. bejegyzett védjegye.

A furcsa konglomerátum magyar származású, spanyol állampolgárságú elnöke, Kovács Bence János a Népszabadság a leggazdagabb magyarokról szóló tavalyi toplistáján ötvenmilliárd forintos becsléssel a tizedik helyen szerepelt, a Napi Gazdaság kiadványa viszont nem tartja számon a száz leggazdagabb magyar között.

A Dun & Bradstreet üzleti adatbázisszolgáltató által rendelkezésünkre bocsátott spanyol céginformációk szerint a Milton 2006 s.l. nevű valenciai céget, a „Grupo Milton” brand tulajdonosát 2006-ban alapították, vezetői Kovács Bence János és Mészáros Alexandra, a cégnek összesen három alkalmazottja van.

A háromszázezer euró törzstőkéjű korlátozott felelősségű társaság 2008-ban tizennégymillió eurós összbevételt ért el, működő tőkéje ugyanakkor mínusz hárommillió euró, vagyis olyan mértékben el van adósodva, hogy a cég vagyona már nem nyújt fedezetet a tartozásaira. A D&B értékelése szerint az átlagosnál jóval nagyobb a kockázata annak, hogy a Milton 2006 s.l. csődbe megy.

A cikket itt lehet kommentálni


2009. november 27., péntek

Jó itt Site - Pörzse Sándor az álandó cenzúra miatt otthagyta az ECHO TV-t!


Link
>>Exkluzív interjú Pörzse Sándorral: A mai napon elhagytam az Echo TV-t!<<

Mi idézte elő ezt a sokak számára váratlan döntést?

Legutóbbi stúdióbeszélgetésem, amelyet Telki polgármesterével és egy civillel a pátyi ingatlanpanamával kapcsolatban folytattam, nem kerülhetett adásba. Mivel nem először kerültem ilyen helyzetbe, úgy éreztem, elfogyott,körülöttem a levegő, ellehetetlenedett a munkám. Azt is nehéz volt elviselni, hogy a televízió elfogult politikai kérdésekben, és legtöbbször egyoldalúan működik, de azt már végképp nem tudtam elfogadni, hogy ilyen súlyos gazdasági ügyekben, amikor a magyar emberek nyilvánvaló megkárosításáról van szó (ez történik Pátyon), akkor is furcsa, nehezen azonosítható érdekek lehetetlenné teszik azok feltárását..."


A több tízmillióból százezret kapott meg a móri nyomravezető

A veszprémi bíróság hivatalosan is nyomravezetőnek minősítette Szebenyi Istvánt, aki megtalálta a móri vérengzésnél és a veszprémi postásgyilkosságnál használt fegyvereket.

A két ügyért összesen járó 41 millió 700 ezer forintból egyelőre azonban mindössze 100 ezer üti a markát.

Pert nyert a móri fegyverek megtalálója, így hivatalosan is nyomravezetőnek bizonyul - írja a Magyar Nemzet. De hiába követték el az általa megtalált fegyverekkel a móri gyilkosságaokat, a 25 milliós nyomravezetői díjat mégse kaphatja meg, hisz azt már megkapta más. Szebenyi Istvánnak most a hat évvel ezelőtti postásgyilkosság - ezt ugyanazzal a fegyverrel követték el, mint a móri mészárlást - nyomravezetőjének kitűzött egyik díj felét ítélte meg a Veszprém Megyei Bíróság.

 

A férfi három évvel ezelőtt találta meg a Tatabánya melletti erdőkben a 2002. májusában elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri gyilkosságokhoz használt fegyvereket és ruhákat. A fegyverekről először az derült ki, hogy vélhetőleg azokat használták a veszprémi postásgyilkosságoz és kézbesítők elleni támadásokhoz, de később az is világossá vált, hogy Mórnál is ezeket használták. Szebenyi felfedezése példátlan fordulatot hozott a móri ügyben: az akkor már életfogytiglani büntetését töltő Kaiser Edéről kiderült, hogy ugyan sok bűncselekményt követett el, de Mórhoz nincs köze. Amikor ugyanis híre ment annak, hogy Szebenyi fegyvereket és más tárgyakat is talált az erdőben, jelentkezett egy tanú, aki elvezette a rendőröket Nagy Lászlóhoz és Weiszdorn Róberthez. Ők követték el mind a veszprémi, mind a móri gyilkosságokat. Nagy az elkapása után öngyilkos lett, Weiszdornt elítélték.

A két ügyben összesen 41 millió 700 ezer forint nyomravezetői díjat tűztek ki, Szebenyi azonban egyelőre mindössze 100 ezer forintot kap. 25 millió járt Mórért - ezt elvitte Kiglics Attlia. Igaz, ő Kaiser Edéhez és Hajdú Lászlóhoz vezette el a nyomozókat. A rendőrség ugyanakkor már korábban bejelentette: nem kéri vissza a 25 millió forint nyomravezetői díjat Kiglics Attilától, hiába bizonyosodott be, hogy nem Kaiser és Hajdú követte el a móri bűncselekményt. "Azok az információk, amiket kaptunk, nem tartalmaztak valótlan adatot. Indokolatlan lenne visszaperelni, és erre nincs is joggyakorlat. A megkapott információk (...) valósak voltak, más kérdés, hogy az ezekből adott logikai láncolat nem a móri ügy tényleges elkövetőit hozta" - mondta Csizner Zoltán, az NNI igazgatóhelyettese miután kiderült, hogy Nagyék követték el a bűncselekményeket.

A meggyilkolt veszprémi postás ügyében a herendi önkormányzat - itt lakott a kézbesítő - 200 ezer, a Magyar Posta 6,5 millió, a rendőrség 10 millió forintot ajánlott fel. Ezeket a pénzeket az a szemtanú markolta fel, aki azután jelentkezett, hogy Szebenyi megtalálta a fegyvereket, és aki végülis elvezette a rendőröket Nagy Lászlóékhoz. Szebenyi és védője viszont azt állítja, hogy a pénz fele neki jár, hisz nélküle a tanú se jelentkezett volna. Ezért indítottak pert először a herendi önkormányzat ellen. Mivel ezt megnyerték, és Szebenyinek megítélték a 200 ezer felét, most további pereket indítanak.
http://index.hu/bulvar/2009/11/24/a_tobb_tizmilliobol_szazezret_kapott_meg_a_mori_nyomravezeto/#


Megtagadta a vallomást a pécsi ámokfutó

A Pécsi Tudományegyetem rektora szerint az ámokfutó G. Ákos késett az óráról, és azt hitte, társai ezt rosszalják, ezért kiviharzott, majd egy pisztollyal tért vissza. A rendőrség szerint zörgött és zajongott, ezért kiküldték az óráról. A támadót kihallgatták, de megtagadta a vallomást. Az életveszélyes sérült magához tért.

Kihallgatták csütörtök este a pécsi egyetemi támadás elkövetőjét, de az ámokfutó megtagadta a vallomást, közölte a pécsi rendőrkapitányság szóvivője. A 23 éves G. Ákos a helyi lövészegylet tagja, a gyógyszerészeti kar elsőéves hallgatója csütörtökön, nem sokkal dél előtt kezdett lövöldözni az egyetem gyógyszerészeti fakultásának biofizikai laboratóriumában.

Összesen két tár és negyvenegy lőszer volt a lövöldöző gyógyszerészhallgatónál csütörtökön, mikor a rendőrök elfogták a Pécsi Tudományegyetemen. A rendőrök még nem tudják, hogy pontosan hány lövés dördült, ezt a tanúk vallomásai, a biztonsági kamerák felvételei és fegyverszakértő véleménye alapján fogják kideríteni.

A lövöldözés részleteiről bővebben itt, a lövöldözőről itt olvashat.

 

Az egyetem rektora, Gábriel Róbert úgy tudja, hogy G. elkésett a gyakorlati óráról. Az ámokfutást a helyszínen megélő csoporttársaitól szerzett értesülései szerint a fiú úgy érezte, hogy a többiek rosszalják késését, ezért kiment a teremből, a vécében betárazta pisztolyát, visszajött és lövöldözni kezdett.

A rektor a TV2 péntek reggeli hírműsorának nyilatkozott. Mint mondta, a csütörtök esti gyászszertartáson volt alkalma elbeszélgetnie a diákokkal, többük egybehangzó állítása szerint történtek így az események.

Kormos Zoltán pécsi rendőrkapitány verziója szerint G. zörgéssel, kopogással zavarta az órát, ezért kiküldték. Ezután tért vissza pisztollyal.

Gábriel rektor tudomása szerint a támadót este már pszichiáter is vizsgálta, de ennek eredményét nem ismerte. A rendőrség orvosszakértői vizsgálatról nem adott hírt.

A lövöldözés 19 éves életveszélyes sérültje, F. Gergő állapotát hét órás műtéttel stabilizálták. Kollár Lajos, a pécsi klinika főigazgatója szerint a fiú magához tért, már kommunikált velük, a műtétből fakadó, szokásosnak mondható fájdalmai vannak. F. Gergőt öt lövés érte. Kollár Lajos, a Pécsi Klinikai Tömb igazgatójának tájékoztatása szerint állapota immár stabil, és bár még korai lenne biztos kijelentéseket tenni várható felépüléséről, van rá esély, hogy maradandó sérülések nélkül gyógyuljon.

Folyamatosan érkeznek diákok a pécsi egyetem biofizikai intézete elé pénteken is, hogy gyertyagyújtással emlékezzenek a csütörtöki lövöldözés áldozatára és sérültjeire. Az épület lépcsője előtti járdát gyertyák, mécsesek borítják, a helyszínen láthatóak az elhunyt kaposvári fiatalember fotói és olvasható az a szöveg, melyben az egyetem külföldi hallgatói fejezik ki megdöbbenésüket és részvétüket az ámokfutás miatt.
Kapcsolódó:
Lőegyletbe járt a lövöldöző gyógyszerészhallgató    

A fegyvertartás szabályai

Az úgynevezett fegyvertörvényt 2004-ben fogadták el, eszerint külön engedély kell a fegyver megszerzéséhez és a tartásához. Az engedélyt az illetékes rendőrkapitányság adja ki, ennek feltétele többek között a 18. életév, büntetlen előélet és egészségi alkalmasság. Fegyvertartási engedély önvédelem, munkavégzés, céllövészet, oktatás, sportlövészet, személy- és vagyonvédelem, valamint vadászat céljából adható. A vizsgára írásban kell jelentkezni, és pontosan meg kell jelölni, milyen jellegű fegyverre szeretnénk engedélyt kérni.

(forrás: kormányzati portál)

Szivárványkockából nemzeti kegyhely - Nemzeti kegyhelyből - kocka

Székesfehérváron az Árpád-házi királyok egykori koronázótemplomának romja átokverte hely.
Nem elég, hogy az egykori pompás bazilikából bokáig érő romokon kívül semmit nem hagyott a történelem (?) az elmúlt évtizedben sokadszor fut neki a városvezetés és az éppen aktuális kormány egy méltó kegyhely kialakításának. Az Építészfórum cikke a székesfehérvári kegyhely tervpályázatáról.

Először vala a védőtető, a millennium alkalmából egy ipari csarnokra emlékeztető rácsszerkezettel fedték le a romokat. A városlakók szívből utálták az alkotást, és végül kikényszerítették az elbontását, de ettől még a középkori kövek áztak és repedeztek tovább. Most uniós fejlesztési pénzekből jutnak milliárdok az emlékhely kialakítására, de az örökségvédelmi hivatal által már jóváhagyott terv - a középkori bazilika életnagyságú metszete - ismét megbukott a helyiek ellenállásán.

Idén nyáron újabb ötletpályázatot írtak ki a helyszínre, amelynek eredményét november 1-én hozták nyilvánosságra. Az újabb botrány borítékolható: a nyertes terv szivárványszínű kocka a barokk város közepén. Az Építészfórum most publikálta a díjazott pályaműveket,lehet szemezgetni az ötletekből.

Szivárványkocka

A nyertes pályamű tervezői, Csomay Zsófia és Nagy György egy betonból és színes üvegből készült, szivárványszínű kockával jelölnék meg az Árpád-háziak egykori temetkezőhelyét. A felszínen a romokból semmi nem marad látható, csak a megemelt köztéren rendszertelenül szétszórt színes üvegkubusok jelzik, hogy a föld alatt különleges értékek lapulnak. A zsűri szerint a Csomay-Nagy páros terve rendkívül érzékenyen, kevés eszközzel szövi bele a romterületet a várostestbe.

Zöld sírhant

A második díjas terv egy lankás, üdezöld gyeppel borított halmocska, járható üvegfödémekkel körülvéve. A középkori Magyarország sírhantja finoman lebeg a gondosan megőrzött, természetes fényben fürdő romok felett. A Mima Építész Műhely pályaműve csendes merengésre csábít a rég elmúlt dicsőség fölött.

Téglabárka

Az ufóra emlékeztető új Budapest Sportcsarnok révén híressé vált Skardelli György ezúttal egy hatalmas, téglából készült hajót úsztatna be Székesfehérvár barokk házikókból álló belvárosának közepére. A téglabárka tömör falait pontszerűen elszórt lőrések tagolják. A hajószerű tömb fagyott vízre emlékeztető üvegfelület közepén úszkál, monumentalitását a zsűri harmadik díjjal jutalmazta.

Agóra, siló, rendezvénysátor

A vadabb ötletek a kiemelt, megvételben részesített pályaművek között vannak. Óriási, megrepedt, kissé megsüllyedt szellemkatedrális tömzsi lábak erdején lebegve (Építész Stúdió Kft.)? Fa lamellákkal borított, meghökkentő gabonasiló (Archai Kft.)? Fehér rendezvénysátorra emlékeztető oszlopcsarnok, a mennyezetén aranyszínű kereszttel Szent István sírja fölött (Hajnal Építésziroda)? Két egymással feleselő, baljós, szögletes, alul-felül lyukas betontorony (Karácsony Építész Iroda)? A túlzottan merész ötletek sorában talán a legrokonszenvesebb az egykori bazilika formáját követő, téglaburkolatú oszlopcsarnokokkal körülvett városi köztér (Balázs Attila, RB-Stúdió), amely visszaadná a fehérváriaknak az évtizedek óta elzárt-elkerített rommezőt. Az antik stadion formáját felvett római Piazza Navona magyar kiadásának látványtervein repkedő galambok és fekete csuhás papok erősítik az olaszos hangulatot.


December 19-től vízum nélkül jöhetnek a vajdasági magyarok

Ezentúl nem kell beutazási engedély az Európai Unióba a szerb, a macedón és a montenegrói állampolgároknak. A boszniaiak és az albánok kimaradtak a körből.
2009. november 27., péntek 13:57 

Vízum nélkül utazhatnak az Európai Unióba december 19-től Szerbia, Macedónia és Montenegró állampolgárai - erről fognak határozni hétfőn az EU belügyminiszterei uniós diplomaták közlése szerint.

A három érintett ország polgárai legfeljebb kilencven napig tartózkodhatnak uniós országokban vízum nélkül. A beutazási engedély kötelezettségének eltörlése a schengeni zónához tartozó Izlandra, Norvégiára és Svájcra is vonatkozik.

Diplomáciai források szerint Bosznia-Hercegovina és Albánia még nem teljesítette a szükséges feltételeket, ezért egyelőre nem részesülnek vízummentességben.

Az uniós miniszterek az Európai Bizottság júliusi javaslata alapján hozzák meg döntésüket. Olli Rehn bővítési biztos korábban azt mondta: a vízummentesség biztosítása elősegíti "a Nyugat-Balkán civil társadalmának további európaizálását".

Vannak politikusok, akik bírálják Bosznia-Hercegovina és Albánia kihagyását a vízummentesek köréből. Ők attól tartanak, hogy "az állampolgárok kétféle osztálya jöhet létre Délkelet-Európában az etnikai hovatartozás alapján".

Nagy Ferenc, Magyarország szabadkai főkonzulja közölte, idén az észak-vajdasági városban 60 ezer Magyarországra szóló vízumot adtak ki. Tavaly 130 ezer szerbiai állampolgár kapott beutazási engedélyt. A másik szerbiai konzulátuson, Belgrádban jelenleg 22 ezer vízumnál tartanak, és tavaly mintegy 34 ezret adtak ki.

2009. november 25., szerda

MSZ: Szilaj Csikó díj


A magyar közösségi televíziózás konferencia
Magyar Kultúra Alapítvány Székháza
Budapest, Budavár Szentháromság tér 6.
2009. november 22. vasárnap 10.00.

A Magyarok Szövetsége konferenciát szervezett a magyar közösségi televíziózás megteremtése érdekében. A Szövetség motorja szeretne lenni a társadalom egészének szóló, minden korosztályt megszólító, nagy hatású, tiszta televíziózás megteremtésének.

Bemutatták a Magyarok Országos Gyűlése filmet és kiosztották a Szilaj Csikó díjat:
Kovács János (Nemzeti Hírháló)   <<katt
Molnár V. József (néplélekrajz-kutató)   <<katt
Gergely István (Tiszti atya, csíksomlyói plébános)<<katt
Szabados Lenke (MSZ honlap szerkesztő)   <<katt

Szünet után Kondor Katalin beszélt a magyar média helyzetéről, politikai befolyásoltságáról A sajtószabadság helyzete ma Magyarországon címmel. Utána Sótonyi József egyetemi tanár, a VIASAT egyik tulajdonosa a Magyarország, médiavezérelt szolganemzet című előadása következett.

Végül Vukics Ferenc a Magyarok Szövetségének elnöke, műsorszerkesztő beszélt a tervekről: Nemzeti megoldás - Közösségi televízió

"...nálunk ellenben a gondtalanság mellett a gőgös tudatlanság, s a tetszelgő álműveltség fanyar mosolyával nézik le az emlékeket...melyekhez hasonlót a mai czifraságaink ál- és pótdíszítményeivel nem vagyunk képesek alkotni...valahányszor ez azonban a népek történetében beáll, mindenkor a nemzetek hanyatlását jelzi, melyek a mint nem képesek többé az ősök nagy alkotmányait fenntartani , tisztelni és megérteni, azonnal megszűnnek képesek lenni azok folytatására, újak alkotására..."
Ipolyi Arnold



Kovács János és Molnár V. József

Tisztánlátás kedvéért - Fidesz és a Liszaboni Szerződés

2009. november 25. 08:25:55 Neményi.net

A Lisszaboni Szerződést MINDEN PARLAMENTI PÁRT (MSZP, Fidesz, MDF, SZDSZ) 2007. december 17-en 325 igen szavazattal, 5 nem ellenében és 14 tartózkodás mellett fogadta el. A magyar országgyűlés volt az első az EU-s tagállamok közül, aki elfogadta és aláírta ezt a Szerződést.

Magyarország elvesztésének 12 EU-stációja, amely a Szerződésben foglaltatik:

1. Minden magyar értek (benne a termőföld) elvesztése

2. A nemzeti termékék védelmének elvesztése

3. Pénzügyi függetlenség elvesztése

4. Kereskedelmi függetlenség elvesztése

5. Vám elvesztése

6. Az önálló adópolitika elvesztése

7. Külügy és hadügy elvesztése

8. Önálló jogalkotás elvesztése

9. Közigazgatás elvesztése

10. Belbiztonság elvesztése

11. Igazságszolgáltatás elvesztése

12. Magyarország kinyitása minden idegen előtt és bezárása az Unión kívülre szakadt minden magyar előtt.

A Lisszaboni Szerződéses aláírásának körülményei:

2007. december 17-en minden demokratikus legitimáció és a társadalmi konszenzus nélkül, sztrájkok miatti figyelemelterelő körülmények közt, sőt a közvélemény előzetes értesítése, népszavazás és parlamenti vita nélkül gyorsan, titokban a színfalak mögött a jelenlegi diktatórikus EU-vezetés első szolgai csatlósaiként, szégyenletes módon, mintegy parlamenti puccs keretei közt, ratifikálták ezt a nemzettipró Szerződést.

A Lisszaboni Szerződés lényege, következményei:

Hazánk nemzetállami függetlenségének feladása és a magyar állampolgárok magyar állampolgársági jogaitól való megfosztása!

A jelen fennálló alkotmányos rend erőszakos megdöntése!

A Lisszaboni Szerződés értelmében ezután a Magyar Országgyűlésnek nem lesz jogában dönteni olyan kérdésekben, mint saját külpolitika, saját biztonságpolitika, társadalombiztosítás, egészségbiztosítás, energiaárak, költségvetés, adók, stb., mivel minden ilyen jellegű reform jelenlegi és jövőbeli forrása is maga az EU központi vezetése és annak diktátumai!

Országunk oly mértékben veszíti el önállóságát, hogy gyakorlatilag gyarmati sorba kerül, kiszolgáltatva egy új európai szuperhatalom szamara, amelynek döntéshozatalába Hazánknak semmi béleszolása nem lesz!

Az ország ezáltal egy olyan nemzetközi politikus-csoport által vezetett szuperhatalomnak lett kiszolgáltatva, amely a népirtó és nemzetáruló, diktatúrát bevezeti akkori SZDSZ-MSZP magyar koalíció hű támogatója!

A magyar kormány az EU központi utasítására vezet be minden népellenes reformot az országban a legdurvább kényszerítő eszközökkel!

A Lisszaboni Szerződés nem a demokrácia és szabadság világába való belépést jelenti, amint azt a globalizációs diktatúrát építő EU és annak első csatlósa, a magyarországi liberális koalíció fennen hirdeti, hanem nemzeti szuverenitásunk és jogaink hivatalos kiszolgáltatását ugyanazon diktatórikus központi EU vezetés szamara, amely emberi és alkotmányos jogaink eltiprásában és a magyarság népirtásában hallgatólagosan segédkezik, amely a helyi koalíció közreműködésével a közös EU-reformokat rákényszeríti Magyarországra és amely teljesen rendben találja a szemkilövető, elnyomó és népirtó "demokráciát" és emberi jogi helyzetet Magyarországon!

A szerződéses alapja a parlamentáris diktatúrát alkalmazó Európai Egyesült Államok megvalósításának!

Felmerülő kérdések a Szerződést megerősítő "ellenzékkel" kapcsolatban:
folytatás: 
http://www.nemenyi.net/default.asp?SID=0&AID=0&Direkt=Tisztanlatas_kedveert
___Fidesz_es_a_Liszaboni_Szerzodes_62698&honnan=Nemzeti_Hirhalo


Megdőlt szerdán a melegrekord Budapesten.

 Azt sem lehet kizárni, hogy ugyanez történik az ország több pontján – közölte Reisz András, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa.

Másfél fokkal mértek melegebbet a fővárosban szerdán az eddigi legmagasabb, 16 Celsius foknál. Így 17,5 fokkal megdőlt a melegrekord Budapesten. Az országban szinte mindenhol melegebb van 15 foknál, így nem kizárt, hogy több helyi hőmérsékleti rekord is megdől. A most mért hőmérséklet egyébként nagyjából 10 fokkal haladja meg az évszaknak megfelelő, átlagos értéket.

Reisz András hozzátette, hogy a héten még biztosan marad a szokatlanul jó idő. Péntekről szombatra virradóra várható ugyan némi csapadék, azonban az sem hűti le jelentősen a levegőt.

(FH)

Megj: Veszem észre! Jajjj... 


2009. november 24., kedd

Pert nyert Budaházy

Pert nyert Budaházy (videóval frissítve)

Budaházy Gyuri egyike volt azon hazafiaknak akiket jogtalanul hurcoltak el 2008. április 11-én a Clark Ádám térre bejelentett tüntetésről. Ő azonban nem hagyta annyiban a történteket, és perre ment.


Link






Székelyföldre vonul a magyarfaló oláh horda

2009. november 17. 13:43
HunHír.Hu

Sepsiszentgyörgyre toborozza tagjait és támogatóit december elsejére, a román nemzeti ünnepre, a csinált ország ajándékba kapott magyar területei miatti örömbalhéra az Új Jobboldal szélsőségesen magyargyűlölő oláh politikai bűnszervezet szervezet.

szolgai-naptar-2010

Honlapjukon közzétett felhívásukban ez áll: ,,Ha eleged van a szeparatista magyarok nyomásgyakorlásából, ha nem közömbös számodra a Hargita és Kovászna megyei románok sorsa, akik idegenné váltak saját hazájukban, ha román vagy, és ez büszkévé tesz, gyere el felvonulásunkra december elsején Sepsiszentgyörgyre, Erdély szívébe, hogy bebizonyítsuk, az úgynevezett Székelyföld mindig is román föld volt, és az is lesz."

Az Új Jobboldal egyértelműen a legionárius mozgalom utódjaként határozza meg magát, 2005-ben már levonultak Sepsiszentgyörgyre koszorúzni, igaz, akkor csak egy kisebb csapat jelent meg fellobogózva a megyeközpontban. 2007-ben Marosvásárhelyen és Brassóban osztogattak szórólapokat.

Tavaly március 15-én felvonulást szerveztek Kolozsváron, és híveik megvertek egy magyar fiatalt, mert magyar zászló volt nála. Bukaresti és más városokban szervezett nagygyűléseik általában szélsőséges, gyűlöletkeltő hangnemben zajlanak, nagyon erős magyarellenes retorikával.

HunHír.Hu - háromszék

2009. november 23., hétfő

VÖRÖSMARTY MIHÁLY (1800-1855): Szép Ilonka

VÖRÖSMARTY MIHÁLY (1800-1855):

1

A vadász ül hosszu méla lesben,
Vár felajzott nyílra gyors vadat,
S mind fölebb és mindig fényesebben
A serény nap dél felé mutat.
Hasztalan vár; Vértes belsejében
Nyugszik a vad hűs forrás tövében.

A vadász még lesben ül sokáig,
Alkonyattól vár szerencsejelt:
Vár feszülten a nap áldoztáig,
S ím a várt szerencse megjelent:
Ah de nem vad, könnyü kis pillangó
S szép sugár lány, röpteként csapongó.

"Tarka lepke, szép arany pillangó!
Lepj meg engem, szállj rám, kis madár;
Vagy vezess el, merre vagy szállandó,
Ahol a nap nyúgodóba jár."
Szól s iramlik, s mint az őz futása,
Könnyü s játszi a lány illanása.

"Istenemre!" szóla felszökelve
A vadász: "ez már királyi vad! "
És legottan, minden mást feledve,
Hévvel a lány nyomdokán halad.
Ő a lányért, lány a pillangóért,
Verseneznek tündér kedvtelésért.

"Megvagy!" így szól a leány örömmel,
Elfogván a szállongó lepét;
"Megvagy!" így szól a vadász, gyönyörrel
A leányra nyújtva jobb kezét;
S rezzent kézből kis pillangó elszáll;
A leány rab szép szem sugaránál.

2

Áll-e még az ősz Peterdi háza?
Él-e még a régi harc fia?
Áll a ház még, bár fogy gazdasága
S telt pohárnál űl az ősz maga.
A sugár lány körben és a vendég;
Lángszemében csábító varázs ég.

S Hunyadiért, a kidőlt dicsőért,
A kupák már felvillantanak,
Ősz vezére s a hon nagy nevéért
A vén bajnok könyei hulltanak;
Most könyűi, vére hajdanában
Bőven omlott Nándor ostromában.

"Húnyt vezérem ifju szép sugára"
Szól az ősz most "éljen a király!"
A vadásznak vér tolúl arcára
S még kupája illetetlen áll.
"Illetetlen mért hagyod kupádat?
Fogd fel, gyermek, és kövesd apádat."

"Mert apád én kétszer is lehetnék
És ha ittam, az nincs cenkekért;
Talpig ember, akit én említék,
Nem gyaláz meg ő oly hősi vért!"
S illetődve s méltóság szemében,
Kél az ifju, tölt pohár kezében:

"Éljen hát a hős vezér magzatja,
Addig éljen, míg a honnak él!
De szakadjon élte pillanatja,
Melyben attól elpártolni kél;
Egy király se inkább, mint hitetlen:
Nyűg a népen a rosz s tehetetlen."

S mind zajosban, mindig hevesebben
Víg beszéd közt a gyors óra ment.
A leányka híven és hivebben
Bámulá a lelkes idegent.
"Vajh ki ő, és merre van hazája? "
Gondolá, de nem mondotta szája.

"Téged is, te erdők szép virága,
Üdvözölve tisztel e pohár!
Hozzon isten egykor fel Budába;
Ősz apáddal a vadász elvár;
Fenn lakozva a magas Budában
Leltek engem Mátyás udvarában."

Szól s bucsúzik a vadász, rivalva
Inti őt a kürthang: menni kell.
Semmi szóra, semmi biztatásra
Nem maradhat vendéglőivel.
"Emlekezzél visszatérni hozzánk,
Jó vadász, ha meg nem látogatnánk."

Mond szerényen szép Ilonka, állván
A kis csarnok végső lépcsején,
S homlokán az ifju megcsókolván,
Útnak indúl a hold éjjelén.
S csendes a ház, ah de nincs nyugalma:
Fölveré azt szerelem hatalma.

3

Föl Peterdi s bájos unokája
Látogatni mentenek Budát;
Minden lépten nő az agg csodája;
Mert sok újat meglepetve lát.
A leányka titkon édes óra
Jövetén vár szép találkozóra.

S van tolongás s új öröm Budában:
Győzelemből várják a királyt,
Aki Bécset vívó haragában
Vérboszút a rosz szomszédon állt.
Vágyva néz sok hű szem ellenébe:
Nem vidúl még szép Ilonka képe.

"Hol van ő, a nyájas ösmeretlen?
Mily szerencse fordúlt életén?
Honn-e, vagy tán messze költözötten
Jár az őzek hűvös rejtekén?"
Kérdi titkon aggó gondolattal,
S arca majd ég, majd szinében elhal.

S felrobognak hadvész-ülte képpel
Újlaki s a megbékült Garák.
S a király jő, fölség érzetével
Környékezvén őt a hős apák.
Ősz Peterdi ösmer vendégére,
A király az: "Áldás életére!"

"Fény nevére, áldás életére!"
Fenn kiáltja minden hű ajak;
Százszorozva visszazeng nevére
A hegy és völgy és a zárt falak.
Haloványan hófehér szobornál
Szép Ilonka némán és merőn áll.

"A vadászhoz Mátyás udvarában
Szép leánykám, elmenjünk-e hát?
Jobb nekünk a Vértes vadonában
Kis tanyánk ott nyúgodalmat ád."
Szól az ősz jól sejtő fájdalommal,
S a bús pár megy gond-sujtotta nyommal.

És ha láttál szépen nőtt virágot
Elhajolni belső baj miatt,
Úgy hajolt el, félvén a világot,
Szép Ilonka titkos bú alatt.
Társasága lángzó érzemények,
Kínos emlék, és kihalt remények.

A rövid, de gyötrő élet elfolyt,
Szép Ilonka hervadt sír felé;
Hervadása líliomhullás volt:
Ártatlanság képe s bánaté.
A király jön s áll a puszta házban:
Ők nyugosznak örökös hazában.

1833 októbere előtt

Nosztalgia: II. EMI tábor Gyergyószentmiklós 2006. aug. 9-14.

2006. augusztus 22. Köszönet
A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrségnek köszönjük a magabiztos helytállást és hogy őrízték a tábori rendet!

2006. augusztus 18.

Össznemzeti találkozó és nemzetpolitikai műhely

 

Magyar önrendelkezést követelnek a II. EMI-tábor résztvevői

 

Megalkuvás helyett nemzetpolitikát követelnek a magyar fiatalok, írták az újságok egy évvel ezelőtt az első EMI-táborról. Idén a fiatalok nemcsak követeltek, hanem a különböző, de valójában közös témájú előadások és az egyeztető kerekasztalok beszélgetései alapján felhívást fogalmaztak meg, melyben népszavazást és aláírásgyűjtést hirdettek meg a Kárpát-medencei magyarság önrendelkezése érdekében. A kezdeményezést támogatták az SZNT, EMNT és az MPSZ jelenlévő képviselői, ugyanakkor csatlakozott hozzá a MIT és a BKB is. Az SZNT elnöke másnap támogató nyilatkozattal üdvözölte a Felhívást, hamarosan több erdélyi szervezettől is hasonló megnyilatkozás várható. Az erdélyi közös álláspont létrejötte után széleskörű egyeztetések következnek a Kárpát-medence teljes területén élő magyarság szervezeteivel, melyet terv szerint a Vox Hungarica, egy, az ügy mellett álló szervezetek képviselőiből alakuló szervezet megalakulása követ, mely az országos és nemzetközi fórumok elé terjeszti a népszavazás, illetve aláírásgyűjtés eredményét.

A tavalyi résztvevők több mint kétszerese, közel kétezerötszáz fiatal és magát fiatalnak érző látogatott el idén a kárpát-medencei nemzeti érzelmű ifjúság legnagyobb erdélyi találkozóhelyére, a második EMI-táborba. A magyarság életterének minden részéből érkező táborlakók a héten lezajlott előadások és beszélgetések alapján arra a következtetésre jutottak, hogy nemzeti öngyilkossággal ér fel a további várakozás és vitázás sorskérdéseink alapvető ügyében, ezért Eva Maria Barki megfogalmazásában felhívást fogadtak el, amelyben az 1990 óta önrendelkezési jogot elnyert népekre hivatkozva kinyilvánítják, hogy a magyarságnak is jár az 1918-ban megígért, ám azóta megtagadott önrendelkezés, ennek érdekében pedig tenni készül az EMI: a kezdeményezéshez csatlakozó nemzeti elkötelezettségű szervezetekkel karöltve meg fogja kérdezni „a népet, mint az önrendelkezési jog birtokosát, döntse el, milyen politikai és jogi formában akar élni." „Meg kell kérdezni a népet az egész Kárpát-medencében, az eredményt pedig meg kell mutatnunk a világnak, hogy lássák, hallják és teljesítsék a magyarság akaratát" - áll a felhívásban, melynek ötlete a Barki Éva által a dél-tiroli önrendelkezés kivívásáról tartott előadása nyomán az egyeztető autonómia-kerekasztal során fogalmazódott meg. A kezdeményezéshez csatlakozott a Bolyai Kezdeményező Bizottság, a Magyar Ifjúsági Tanács, hasonlóképpen támogatták a fellépését a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Szövetség jelenlévő képviselői is.

A kezdeményezést kézfelemeléssel fogadta el a nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetés közel háromszázas közönsége, ezt megerősítette a Kárpátia koncert legalább ezer résztvevője is. Az alapötlet a táborban elhangzott előadások következtetéseiből született, hiszen majdnem mindegyik előadó sürgős, határozott és konkrét lépéseket szorgalmazott a magyarság nemzetpolitikai válságából való kilábalása érdekében, vagy elismerte, hogy a magyarság eddigi érdekérvényesítési kísérletei rendre csődöt mondtak.

A második EMI-tábor első napja, SZERDA összerdélyi és partiumi íjásztalálkozónak adott helyet. A résztvevők versenyben mérték össze tudásukat hagyományos (azaz magyar és pusztai) íjakkal, a győztesek rovásírással is feliratozott, erre az alkalomra készült korondi fakupát vihettek haza. Pihenés után Tölgyesi Béla jurtájában fórumra került sor, ahol erdélyi íjász-szövetség megalakításának a részleteiről egyeztettek. Este a tábor megnyitója után Vesztergám Miklós tárogatón előadott kuruc és 1940-es évekbeli hazafias nótái szorították el a szíveket, a hangulatot a Kővirág és a Dobogó Kő koncertje tette még emelkedetté.

CSÜTÖRTÖKÖN Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke tartott előadást a felvidéki magyarok életéről és politikai helyzetéről. Az EMI-táborra jellemző őszinteség jegyében kimondta, a Magyar Koalíció Pártja csak az EU-integráció zökkenőmentessé tételéhez és a magyar kérdés megoldottságának illúziójához kellett a szlovák hatalomnak, csatlakozás után pedig elhajították az elhasznált eszközt. A politikus szerint a román pártok hasonló célból tartják az RMDSZ-t, és valószínű, hogy ugyanaz lesz a sorsa Románia felvétele után, mint az MKP-nak. Duray úgy véli, a csatlakozás előtti időszakot kell (azaz kellett volna kihasználni), utána a tagországok belső jogszabályainak alakulását ugyanis nem tudja befolyásolni az EU, már csak azért sem, mert nincs eszköze rá. Azzal pedig, hogy a magyar pártok a kemény jogkövetelések feladása árán a kormány tagjaivá válnak, csak annyit lehet elérni, hogy némileg enyhül a többségi magyargyűlölet, a kormányzati hatalom visszavétele után azonban minden újra visszatér a régi kerékvágásba. Annyi mindenesetre sikerülni szokott, hogy egyes személyek hihetetlenül meggazdagodnak (még ha nem is olyan nagy mértékben, mint az RMDSZ-en belül), az ilyen egyéni érdekek pedig számos esetben meghatározzák a részben befolyásuk alatt álló párt viszonyulását a magyarság sorskérdéseihez. Olvasói kérdésre, mely azt firtatta, a hatalomból való kiesés eredményezhet-e belső megtisztulást, Duray azt felelte, addig, amíg esély van annak visszaszerzésére, aligha, viszont nem hiszi, hogy helyes cél lenne a magyarságnak a hatalomból „időtlen időkre" való kiszorítása, vagy ha mégis, akkor sok mindent újra kell gondolni, paradigmaváltás szükséges.

Délután Ervin atya, a Szoboszlay-per egyetlen még élő áldozata beszélt megrendítően a börtönévekről. Üzenete az EMI-hez és az erdélyi magyar fiatalsághoz ez volt: „Lépjetek a nyomunkba, folytassátok, amit mi elkezdtünk!" Hozzátette: a mai napig nem bánja, amit tett, és a mai napig elégtételt követel kivégzett társainak. Előadótársa, Lay Imre, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének egykori titkára bemutatta az EMISZ tevékenységét, megjegyezve, hogy a szervezet feloszlatásával és vezetőinek bezárásával csak csatát vesztettek, háborút nem, mert itt van az a szervezet, amely folytatni fogja, amit ők elkezdtek.

Szitnyai Jenő rádiós újságíró Hagyomány és modernizáció - vidéki jövőképek a Kárpát-medencében címmel osztotta meg figyelemreméltó gondolatait (az ezeket összefoglaló, az EMI-hez írt nyílt levelet az Erdélyi Napló a 2006. február 14-i számában közölte), Kincses Kálmán református lelkész a rugomfalva és nagygalambfalva falképeinek üzenetéről, Vincze Gábor történész pedig a 70-es és 80-as évekbeli román-magyar mosolydiplomáciáról tartott igen érdekes előadást.

Este Papp Kincses Emese író, egyetemi tanár és a Role zenekar közös rockoperáját, a Székely Golgotát vetítették le. A borkóstolók sorát Maurer Oszkár délvidéki és Bott Frigyes felvidéki borai nyitották meg. Utóbbi személyesen nem tudott eljönni, ezért alkotásait az Egyesült Magyar Ifjúság elnöke mutatta be. Bott Frigyes jellemzően markáns, testes fehérborokat készít Komárom környékén, akárcsak Maurer Oszkár, aki azonban egy 2004-es cabernet sauvignonját is elhozta. A délvidéki borász kitért arra a történeti tényre is, hogy a ma szerb megszállás alatt lévő Szerémség egykor Magyarország legjobb borvidéke volt. Maurer Oszkár szerint magyarul kell szólni a szőlőtőkéhez, és az magyarul fog válaszolni, amikor kiváló minőségű szőlőt terem, hogy abból a legmagasabb minőségű bor készülhessen. Az EMI elnökének Skithya, illetve Kormányzó nevű borai osztatlan sikert arattak, melyek a Kryolit és a Role koncertjén kamatoztathatták jótékony hatásukat.

A PÉNTEK Csíki Sándor, Dr. Szabó Endre és Dánél Sándor előadásával kezdődött. Mindhárman nagycsaládos egyesületek vezetői, és annak ellenére, hogy sem a reggeli kezdési időpont, és sajnos sem a téma nem túl népszerű, az EMI-tábor résztvevői meglepően egészséges gondolkodásmódról tettek tanúságot, ugyanis komoly érdeklődés övezte a nap első előadását. Csíki Sándor, a Pro Familia alapítvány elnöke beszámolt több nagycsalád Csíksomlyótól Győrig tartó, rendkívül nagy népszerűségnek örvendő zarándoklatáról, hangsúlyozva, hogy ennek gondolata az I. EMI-táborban született meg, (egyebek mellett) ezért Soós Sándor EMI-elnöknek elismerő oklevelet nyújtott át, melyben a „Családért díjat" adományozzák az EMI-nek „a család értékeinek elismeréséért és a családok segítéséért". Előadótársai a népesség jelenlegi helyzetéről és a nagycsaládok megítéléséről beszéltek. Szabó Endre, a belső-magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke elmondta, a dolgok jelenlegi állását meglehetősen jól tükrözi az, hogy ma Budapesten több kutya él, mint gyermek, valamint az, hogy nemrégiben Brüsszelben egy előadó nem merte meghatározni a család fogalmát, attól tartva, hogy az ellentétes neműségre vonatkozó rész megsérti a homokosok „esélyegyenlőségi jogait és esélyegyenlőségét."

Vekov Károly történész a Szoboszlay-pert mutatta be a tőle megszokott, az érdeklődést mindvégig élénken tartani képes történészi megközelítésben, ezt követően Garda Dezső RMDSZ-es parlamenti képviselő és Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke beszélgetett a székely múltról és a jelenlegi törekvésekről. Garda Dezső kiemelte: valahányszor a székelység szabadságát korlátozni próbálták, vagy éppen elvették, fellázadt, és fegyverrel védte meg azt. A moderátor erre reagálva feltette a kérdést, ilyen tekintetben beszélhetünk-e folytonosságról, és felsorolta az elmúlt hónapok magyarveréseit, illetve az ezeket övező székely tétlenséget. Él-e még a székely szabadságvágy, vagy napjainkban csak a budapesti székely-mítosz része csak? - volt a kérdés. Garda Dezső szerint - aki a parlamentben felszólalt a gyergyói magyarverés ügyében, melynek következtében az erdélyi magyar sajtó egy része egyszerűen kigúnyolta - a helyzetre az autonómia a megoldás, de ezt olyan emberekkel lehet csak megvalósítani, akik valóban tenni akarnak a közösségért, az RMDSZ ma pozícióban lévő emberei viszont nem ilyenek, mert az egyéni érdekek vannak az első helyen, így az RMDSZ a Népi Szövetség útját járja: ígér, de nem teljesít. Árus Zsolt megállapította: éppen a magyar vezetők demobilizálják a székelységet, mondván, hogy ők majd elrendeznek mindent, mindenki üljön nyugodtan a helyén. Több mint tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a kis lépésekben gondolkodni hajlamosak (Tőkés László kizárása nyomán) megértsék: idővesztés az RMDSZ-en belül bármivel is próbálkozni. Árus megismételte a tusnádi felvetését: ha Markó Béla valóban autonómiát akar, miniszterelnök-helyettesként tárgyaljon az SZNT-vel, támogassa a törekvéseit, a kisebbségi törvénytervezetbe pedig emelje be a területi autonómiát szavatoló statútumot.

A beszélgetés után Bartha József holtmarosi lelkipásztor, a Czegei Wass Alapítvány elnöke tartotta meg előadását Wass Albert - Erdélyben is hontalanul címmel. A lelkész, aki templomában adott otthont az író szobrának, bejelentette: a szobrot márpedig vissza fogják helyezni a talapzatára, mégpedig október 23-án. A szobor ügye az egész magyarságé is, és leképezi az erdélyiek autonómia-törekvéseit, épp ezért össze kell fognunk, hogy Wass Albert többé ne lehessen hontalan a saját hazájában. Ki kell állni Wass igazsága mellett, nemcsak a bőrfotel illatával kell foglalkozni, hanem a magyarság ügyeivel is, üzent a hatalomnak Bartha József, hozzátéve, annak is véget kell immár vetni, hogy 1920 óta mi is száműzöttek legyünk a saját földünkön.

Miközben a tábor nagysátrában a Michael Collins című ír játékfilmet vetítették, a gyergyószentmiklósi múzeumban Benkő József második világháborús relikviákat bemutató kiállítását nyitották meg. Csergő Tibor igazgató kollégaként köszöntötte a mindössze tizennyolc éves gyűjtőt, akinek hosszútávú célja egy erdélyi hadtörténeti múzeum létrehozása, Vekov Károly pedig a kiállítást méltatta, felhívva a figyelmet arra, hogy a második világháború minden negatívuma ellenére magyar érdekekért vívott harc volt, ezért megéri emlékezni rá. Bagoly Zsolt, az EMI alelnöke örömének és büszkeségének adott hangot, hogy Jocó a marosvásárhelyi EMI oszlopos tagja, hiszen a szervezet célja részben éppen a nemzeti elkötelezettségű, ugyanakkor tehetségük és érdeklődési körük szerint a haza érdekében tenni is akaró fiatalok összefogása. A kiállítást azért nevezte különösen fontosnak, mert annak a kornak állít emléket, amikor a csonka-Magyarországnak még magyar vezetése volt, aki akkora felelősséget érzett az összmagyarság iránt, hogy elnyomatásukból őket felszabadítandó, fegyvert is fogott. A felszólaló arra is ráirányította a figyelmet, hogy a második világháború nemcsak a hazáért, de a kommunizmus ellen vívott harc is volt, amely, betörése után éppen a nemzettudatot akarta kiirtani, ám ez kiállítás - akárcsak maga a tábor - azt bizonyítja, nem járt teljesen sikerrel a nemzet elleni merénylet.

Délután Eva Maria Barki tartotta a tábor egyik legfontosabb előadását. Minekutána tavaly az erdélyi nyilvánosság előtt először mondta ki, hogy a trianoni diktátum a nemzetközi jog értelmében semmisnek tekinthető, mert nem előzték meg tárgyalások, súlyosan sérti az önrendelkezéshez való jogot, továbbá az egyik fél nem tartja be a „szerződés" feltételeit, idén arról beszélt részletesen, képanyaggal és eredeti dokumentumokkal szemléltetve előadását, hogyan küzdött az önrendelkezésért és kapott végül autonómiát Dél-Tirol. Az előadást felvezető szervező szerint erre az előadásra azért van elengedhetetlen szükség, mert a dél-tiroliak autonómiájának felette áldásos voltára mindenki hivatkozik, kivívásának módjáról viszont senki sem beszél, valószínűleg mert kellemetlen kérdések fogalmazódnának meg annak következtében. A dél-tiroliak alaphelyzete igen hasonlít a magyarságéhoz, hiszen az ő életterüket is népszavazás nélkül, az önrendelkezési jog semmibevételével csatolták Olaszországhoz, mutatott rá Barki Éva, viszont felhívta a figyelmet arra is, hogy a hasonlóság csak eddig tart, a magukat kisebbségként soha meg nem határozó dél-tiroliak ugyanis soha nem adták fel az elcsatolás felülvizsgálatának igényét. Ennek érdekében tüntetéseket szerveztek, melyen a kétszáznegyvenezres lakosságból rendszerint harminc-harmincötezer ember vett részt, ugyanakkor aláírásgyűjtéssel is kinyilvánították kívánságukat: az említett nemzetrész százötvenötezer tagja adta a nevét hozzá, ez gyakorlatilag az összes szavazati joggal rendelkező dél-tiroli létszámát jelenti. Nem elhanyagolandó, hogy ezek hatására az osztrák kormány védőhatalmi státust vállalt (amit egyébként az EMI-sek is követeltek a mindenkori magyarországi kormánytól), igen komoly konfliktusokba bocsátkozva Olaszországgal, de az sem, hogy a dél-tiroli párt az önrendelkezési harcot a kormányból való kilépéssel kezdte, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy vagy a nemzet, vagy az a megszálló kormány érdekeit lehet csak képviselni. Nem hallgatta el azt sem, hogy miután nemzetközi fórumok elé vitték az ügyet, és az ENSZ felszólította Bécset és Rómát a helyzet rendezésére, megszervezték a Dél-Tiroli Felszabadító Bizottságot, amely kinyilatkoztatta, hogy „Száz és száz jogtalanság nem formálhat jogot egyetlen órára sem", s mikor látták, hogy minden kísérlet csődöt mond, az aktív ellenállás mellett döntöttek. Előbb a Mussolini szobrát robbantották fel, levélben követelve az önrendelkezést, majd levegőbe röpítettek negyven magasfeszültségű villanyoszlopot. Ez volt az első erőszakos politikai cselekedet, hiszen akkor még sem az írek, sem a baszkok nem léptek így fel, így az illetékesek joggal estek kétségbe, főleg az algériai háború árnyékában. A hatóságok keményen léptek fel: a tetteseket elfogták, bíróság elé vitték, ahol szörnyű kínokat kellett kiállniuk, négyen bele is haltak a kínzásokba. Ekkor a dél-tiroliak a holttestek fényképeiből szórólapokat készítettek, és lehetőségeik szerint elláttak velük minden Olaszországba bejövő idegent, hogy lássák: az olaszországi hatóságok gyilkosok. Végül autonómiában egyeztek ki 1972-ben, amit a dél-tiroliak teljes kudarcként éltek meg, ők ugyanis soha nem mondtak le teljes önrendelkezési joguk gyakorlásáról, még idén is tárgyalások lesznek erről, tudhatta meg az előadás hallgatósága. Az előadó kitért arra is, hogy Ausztriának zsidó származású kozmopolita külügyére volt, mégis mindent megtett az ügy érdekében, a legmeszebb menő konfliktusokat is vállalta Dél-Tirol ügyéért.

1990-ben dél-tiroliak azt mondták Barki Évának egy beszélgetés során: milyen jó a magyaroknak, mert nem kell fegyveres harcot folytatniuk a szabadságukért. Erre mit látunk? - tette fel a kérdést. Azt, hogy az autonómiáról csupán beszélnek, és azt is csak mostanában, és azért, mert divat, de egyértelműen látszik, hogy akik erről beszélnek, azok valójában nem hisznek a kivívhatóságában, vagy nem akarják igazából. Ha egy nép valamit tényleg akar, el tudja érni, mondta Barki Éva, akit folyamatosan tapsvihar szakított félbe. A lényeg: aki a teljes önrendelkezési jogot követeli, autonómiát kap, foglalta össze a hallgatóság hangos tetszésnyilvánítása közepette. Új nemzetpolitika kell, mert ami most van, az nem nemzetpolitika, hanem kirakatpolitika, hirdette Barki, hozzátéve, hogy a nemzetpolitika hiánya miatt elsősorban a magyarországi kormány tehető felelőssé, hiszen rákbetegként kezeli az elszakított magyarságot, azzal a céllal, hogy ne érezze gyötrő fájdalmait, amíg végre kimúlik. Itt az idő, hogy újból kézbe vegyük sorsunkat, a jövő pedig a fiatalok kezében van, kormányban pedig nem lehet nemzeti érdeket képviselni, csak kormány- és esetleg országérdeket, figyelmeztetett. Mi hát a tennivaló? - kérdezte több hallgató. A nemzetközi jogász válasz az volt, hogy elsősorban meg kell kérdezni a népet, mit akar. Ahogy Dél-Tirolban, a Kárpát-medencében is aláírásgyűjtést és - ahol lehetséges, népszavazást - kell szervezni, és meg kell kérdezni a magyarságot, milyen sorsot akar magának. A válaszát tudomásul kell venni, bármi legyen is az (ha az asszimilálódásba való beletörődés, akkor is), és képviselni kell azt minden eszközzel.

A kissátorban Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke és szóvivője gagaúziai útjáról számolt be vetítéses előadás keretében. A résztvevők megtudhatták, hogy a mindössze százötvenezres gagauzok keresztény törökök, akik Katalin cárnő idején vették fel a kereszténységet, ennek fejében életterükön maradhattak, mikor Törökország visszahúzódott. Közben délebbre vándoroltak, és megtelepedtek egy kisebb megyényi nagyságú területen, ahol 1990-ben kikiáltották a gagauz köztársaságot. A többségi moldvaiaknak akkoriban román nacionalista vezetőségük volt, amely nem elégedett meg a román városokban ezellen szervezett tüntetésekkel, hanem, hogy ne szabályos hadsereggel menjen, összeverbuvált egy hetvenezres „önkéntes hadsereget", és Gagauzia ellen indult, hogy szétverje azt. Ekkor a gagauzok, akik pravoszláv hitük miatt szoros kapcsolatban álltak Oroszországgal, felkérték egy éppen Fehérváron állomásozó orosz kommandós csapatot, látogassanak el hozzájuk. A kommandósok készséggel körülvették Gagauziát, a traktorokkal és furkósbotokkal felfegyverzett csőcselék pedig némi gondolkodás és géppuskacső-szemlélés után hazament Kisinyovba, az ország vezetése pedig széleskörű autonómiát adott a gagauzoknak: ma nemcsak külön belügyminisztériumuk van, hanem önálló állami egyetemük is, négy karral (mezőgazdaság, közgazdaság és nemzeti kultúra).

Este az Egyesült Államokból érkezett Pápai Szabolcs amerikai Wass Albert-emléktúrájukat vetítette le, közben a kissátorban Tiffán Zsolt egyedülálló villányi borai kóstolása közben igyekeztek a nap előadásainak megfelelő következtetéseit leszűrni, később pedig a Transylmania és az Ismerős Arcok koncertje során lazíthattak a táborlakók.

A SZOMBAT a tavaly is nagy sikernek örvendő Friedrich Klára és Szakács Gábor rovásírás-előadásával kezdődött, majd Duma András (a Szeret-Klézse Alapítvány vezetője), Berszán Lajos (a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Líceum igazgatója) és Kovács Lehel (a Hétfalu újság szerkesztője) mesélt a moldvai, gyimesi és barcasági csángósorsról. Mindegyikük bemutatta az általa képviselt vidék és annak élete történetét, sajátosságait, oktatását; az előadók végül egyetértettek abban, hogy a jelenlegi siralmas helyzetet a mai politikai vezetően felelőtlen, öncélú politizálása eredményezte, és minél több olyan programot kell szervezni, amely a szülőföldön való maradást segíti elő. A történelmünk iránt érdeklődők számára minden bizonnyal felejthetetlen előadást tartott Illésfalvi Péter hadtörténész az 1940 és 1944 közötti erdélyi honvédő harcokról, ezt követően az 56-os Szoboszlay-perről készült Képzelt forradalom címet viselő filmet vetítették le.

Délután Hantz Péter és Kovács Lehel BKB-alelnökök elemezték az önálló állami magyar egyetem kiharcolásának esélyeit, bejelentve, az őszre újabb, több várost átfogó, nagyobb létszámú tüntetést szerveznek. Erre azért van szükség, magyarázta Hantz Péter, mert az Unió csak akkor hajlandó foglalkozni valamivel, ha konfliktushelyzet alakul ki. Ha így áll a helyzet, akkor pedig minél több eszközzel meg kell mutatnunk, hogy az itteni helyzet egy puskaporos hordóhoz hasonlatos, és amíg egyetem nem lesz, csend sem lesz, fogalmazott Hantz. Szót ejtettek a egyetem román etikai bizottságának ellenük hozott büntetőintézkedései elleni bírósági fellebbezésről, a novemberben megszervezendő második, immár valós terű felsőoktatási konferenciáról, valamint az önálló állami magyar egyetem létrehozása érdekében most a világ politikusai aláírásának összegyűjtésére irányuló kezdeményezésükről is.

Maurer Oszkár, az Egyesült Magyar Ifjúság elnöke Merjünk magyarok lenni! című előadásában a délvidéki magyarság mindennapjaiba avatta be hallgatóságát. Az EMI vezetője maga is a szerb megszállás alatt sínylődő alföldi tájon él. Szavaiból egyértelműen kiderült, hogy a délvidéki magyarság semmiféle jogbiztonságot és jogegyenlőséget nem élvez, hiszen a szerb rendőrség csak tessék-lássék nyomoz a magyarokat ért brutális fizikális támadások ügyében, míg azt a hat temerini fiatalt, akik megvertek egy őket pocskondiázó és magyarságukban sértegető szerb bűnözőt, összesen hatvanegy év fegyházra ítélték. Kiemelte, hogy a Hágában háborús bűnösség vádjával elítélt, sok ezer ember haláláért felelős szerb háborús bűnösök enyhébb büntetéseket kapnak. Ugyanakkor nyomatékosan kijelentette, a magyarságnak tudni kell megvédeni magát, és hozzátette, nem sajnálja azokat, akik gyávaságból válnak a szerb agresszió áldozatává. Mint mondta, nem lehet egy életen át meghunyászkodni és az idegenek elől futni.

Az aznapi 56-os előadást Wittner Mária egykori halálraítélt szabadságharcos tartotta. Ha nem adjuk át az emlékeinket, ugyanolyan bűnösök leszünk, mint akik elkövették azokat, mondta. A tizenhárom évből nyolc hónapot ült a siralomházban a halálra várva, miközben szinte minden nap akasztottak, néha naponta négyet is. Az volt a szokás, hogy akit vittek, az üzenetet hagyott a még ott maradóknak, hogy ha netán túlélnék, adják azt tovább, Ő pedig teljesíti ezt, különben a hóhérok munkáját teljesíti be, préselte ki a szavakat magából Wittner Mária, aki saját maga által készített lyukas zászlót is hozott a tábor számára. Többen azt mondták, „bosszuljatok meg", folytatta, de ők nem a hóhérok módszereihez hasonlító módszerekre gondoltak. Ma az a bosszú, ha lerántjuk róluk a leplet, amikor szalonképessé akarnak válni, vörösökből kapitalistákká, vörös kapitalistákká. A megemlékezés során szóba került az Orbán Viktor által támogatott közös ünneplés a szocialistákkal: én nem vagyok Fideszes, mondta Wittner (aki ugyan országgyűlési képviselője a pártnak, de nem vak követője a párt elnökének), én 56-os vagyok, és a hóhérainkkal, soha, de soha nem fogok együtt emlékezni!

A kissátorban a délutáni programokkal párhuzamosan Majoros István és Csíki Sándor népesedésügyi szakértők beszélgettek első számú sorskérdésünkről, a sörsátorban pedig György Attila ismertette Az én státusom című könyvét, ezt követően Németh Róbert osztotta meg finnországi utazási élményeit, majd Pápai Szabolcs tartott Kubáról előadást, este pedig a Balla Géza minden elismerést megérdemlő aradhegyaljai borait mutatta be Bálint Zoltán és Borbély Zsolt Attila.

A nap autonómia-kerekasztallal zárult. A beszélgetést eredetileg egyeztetés-jellegűnek hirdették meg, ezt húzta alá a moderátori szerepet elvállaló Borbély Zsolt Attila (akit egyébként az addig netán nem ismerő táborlakók a borkóstolók szakszerű levezetése révén is megismerhettek), aki lét vagy nemlét kérdésének nevezte az autonómiát, amelynek hiánya száz-kétszáz éven belül az erdélyi magyarság teljes eltűnését eredményezné. Az első kérdés megválaszolásánál Ferencz Csaba SZNT-alelnök bizakodó volt, ugyanakkor megjelölte a siker legfontosabb feltételét: cselekedni kell, rakni a téglákat az önrendelkezés falába. Toró T. Tibor szerint nagyon kevés előrelépés történt autonómia-ügyben a kolozsvári eskütétel óta: annyit elértünk, hogy erdélyi magyar politikai program nem létezhet autonómia nélkül, de ezzel együtt is az elszalasztott lehetőségek sorozata az elmúlt időszak, vélekedett. Szilágyi Zsolt EMNT-alelnök, aki szerint az elmúlt tizenöt év a fogalom tisztázásával telt el, ennek fényében kell újraértelmezni ezt az időszakot, és le kell vonni a következtetést: olyan parlamentek kívüli civil megmozdulásokra van szükség, mint az Autonómia Ma mozgalom, mert ezek még felrázhatják a közösséget, viszont a demokrácia tagadásával nem lehet hiteles az autonómia-harc, mondta az RMDSZ-re utalva. Gazda Zoltán sepsiszéki MPSZ-elnök a tavalyihoz hasonló radikális hangot ütött meg, kijelentve, hogy eddig tévesen politizáltunk, mert egyetlen lehetőséget jelöltünk meg elérhető jövőképként: az autonómiát, ami pedig a minimumot jelenti, ezért sokkal többet kellett volna követelnünk, a románok pedig tálcán hozták volna az autonómiát. Felemelt fejjel még vissza lehet vonni a kisebbségi törvényt, s lehetne egy lépéssel keményebbet kérni, a független Erdély állapotának szavatolását, amennyiben nem biztosítják az autonómiát. A moderátor egyetértésének adott hangot, majd összegezte az elhangzottakat: lényegesebben többet érhettünk volna el, ha optimizáltuk volna a közösség erejét. Milyen esélyek vannak hát az erdélyi magyar konszenzus kialakulására? - tette fel a kérdést. Gazda Zoltán a Barki Éva által javasolt aláírásgyűjtést látta jó lehetőségnek a közös fellépésre, az EU-csatlakozásról szólva pedig azon véleményének adott hangot, hogy nem ment el a vonat, hiszen az EU maga nem egy faraghatatlan konglomerátum, így nem merülnek ki teljesen a lehetőségek. A maga során Szilágyi Zsolt elmondta, támogatná az aláírásgyűjtést, ezt viszont nem egy szervezetnek kell végigvinnie, hanem a MÁÉRT nyomán kellene konszenzusnak kialakulnia, és Katalónia példáját említette, ahol a szélsőjobbtól a szélsőbalig mindenki az autonómia ügye mellett sorakozott fel. Kérdésre válaszolva Toró Tibor úgy vélekedett az RMDSZ esetében, hogy elvileg el lehet képzelni a csatlakozását, ám figyelembe kell venni, hogy egy, a legitimizációját és a kenyerét Bukarestből kapó politikai elitnek minden bizonnyal kényelmetlen lenne a kérdés, viszont úgy kell alakítani az eseményeket, hogy ne ellenezhesse azt. Ugyanakkor rá kell már ébrednie az RMDSZ-nek a kisebbségi törvénytervezet esete kapcsán, hogy olyan horderejű dolgokat nem lehet kamarillapolitikával intézni, tette hozzá Toró. Az együttműködésről szólva Ferencz Csaba a helyi közképviseletek létrehozásának fontosságáról beszélt, leszögezve, hogy az együttműködés ott kezdődik, hogy a felek feltétel nélkül támogatják egymás törekvését. Szilágyi Zsolt az Erdélyi Magyar Állandó Értekezlet létrehozásának fontosságát ecsetelte, rámutatva, hogy az RMDSZ megbukott érdekképviseletből, Toró Tibor azonban még nem látta elérkezettnek az időt az ERMÁÉRT megfelelő működésére, mert amíg az RMDSZ előtt van más út, addig nem megy bele, ez viszont azonnal meg fog változni, amint színre lép egy alternatív politikai szervezet, mondta. Ferencz Csaba szerint fölösleges egy újabb, más elnevezésű RMDSZ létrehozása, inkább azt kell észrevenni, hogy csak a népakarat tudja megteremteni az önrendelkezést, aminek igényét ki kell nyilvánítania, ezen dolgozik az SZNT.

Este a Romantikus Erőszak muzsikájára tombolhattak a résztvevők, melyet Bese Botond kecskedudás elbűvölő műsora előzött meg.

(folytatás) A VASÁRNAPI nap ökumenikus istentisztelettel kezdõdött, melyet Tolnai János teológus és Böjte Csaba atya tartott. Tolnai János az Úrhoz való megtérés és az ezzel együtt járó egészséges nemzeti öntudat fontosságát hangsúlyozta, Böjte atya pedig a szeretet és az érdekeinkért való kiállás fontosságáról szólt.

Az elõadások sorát Kiszely István történész, antropológus kezdte. A neves tudós kutatásai alapján megcáfolta finnugor eredetünket, s hosszan sorolta, mi mindent adott népünk a világnak, a higiénia és a gyógyítás területétõl kezdve a világon elsõként kimondott teljes vallásbékén át a gyufa föltalálásáig.

Másodikként Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, európai jogi szakjogász a Nemzeti Jogvédõ Alapítványt mutatta be. Mint elmondta, a nonprofit alapon mûködõ szervezet célja határozottan föllépni minden olyan esetben, amikor valakit a magyarsága vagy a nemzetéért hozott áldozat miatt jogi eszközökkel vesznek ûzõbe. Az alapítvány rövid mûködése alatt számos pert megnyert a magyar rendõrség ellen, a magyarországi hatóságok ugyanis az elmúlt négy évben sok esetben nyíltan semmibe vették a szabad vélemény-nyilvánításhoz és a szabad gyülekezéshez való jogot, és gyakran törvénytelenül, kegyetlen brutalitással vertek szét utcai megmozdulásokat. A Nemzeti Jogvédõ Alapítvány folyamatosan építi ki szakmai kapcsolatait a Kárpát-medence elkötelezett magyar jogászaival, bevonva õket a nemzeti érdekvédelem munkájába.

Csávossy György költõ, borász Jó boroknak szép hazája, Erdély címmel tartott elõadást. Az erdélyi borászat doyenje szerint a bor az élet vize, amely testi és lelki egészségünket is védi. Csávossy György az ember és a bor kapcsolatát a szerelemhez hasonlította, mivel a hegy levét csak akkor tudjuk teljes egészében befogadni, ha minden érzékszervünkkel megismerjük és átéljük. A neves költõ és borosgazda hangsúlyozta, Erdélyben számos, napjainkra méltatlanul háttérbe szorult borvidék található, a Küküllõ-mentétõl a Nagyenyed központú Erdély-hegyalján vagy az Érmelléken keresztül Ménesig, ahol régen a híres vörös aszút készítették.

Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár a globalizációs zsákutcából kivezetõ útról szólt. Elõadásában a maga valóságában mutatta be az Európai Uniót, ami nem egyéb piaci érdekektõl vezérelt hatalmi kartellnél. Számadatokkal bizonyította, hogy az Unió pusztán piacnak tekinti a nemrég csatlakozott országokat, és ugyanezt látja a következõ bõvítési körben bekerülõ államokban. Az elõadó fölhívta a figyelmet arra az abszurditásra, hogy a budapesti kormány az egyetlen, amely következetesen az idegen tõke térnyerését és minél nagyobb hasznát szolgálja, miközben a magyar termelõket és vállalkozókat példátlanul magas járulékokkal, adóterhekkel sújtja.

Délután összmagyarnak meghirdetett, ám mivel Duray Miklóst teendõi hazaszólították, csupán erdélyi és belsõ-magyarországi gondolkodók voltak jelen. A felszólalók sorát Mikola István, a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke kezdte, aki mindjárt az elején kijelentette: túl sok a beszéd, cselekedni kell végre, mégpedig radikálisan. „Kis nemzetnek még levegõt vennie is radikálisan kell" - idézte Adyt. Molnár Tamás, az Inconnu Mûvészcsoport tagja, a Jobbik alelnöke azon meggyõzõdésének adott hangot, hogy a csoda a politikai elit határain kívül fog megtörténni, mert az képtelen ezt a rendszert megbuktatni. Folytassuk ezen kis belsõ világ építését, mondta az EMI-táborra értve a megnevezést, és „megtörténik a csoda." Borbély Imre, a Magyarok Világszövetsége Stratégiai Bizottságának elnöke úgy gondolta, a magyarországi társadalom nem képes a jelenlegi állapotában a rendszert megdönteni, Erdélyben viszont a román hatalom érdekeit képviselõ komprádor politikai elit telepedett rá a magyarságra, de mégis van esély az újjászületésre, ami akkor következhet be, mikor az EU-csatlakozás után útilaput kötnek az RMDSZ talpára. Nt. Gergely István csíksomlyói esperes-plébános azt hangsúlyozta, újból szert kell tennünk a szellemi hatalomra most, amikor minden eladó, és el is van adva - nemcsak Magyarország, hanem a lélek és a mag is (utalás a mûvi meddõvé tétel liberalizálására). Lezsák Sándor, a Magyar Nemzetpolitikai Társaság elnöke Eva Maria Barkit idézte, aki gyakran elmondja, hogy a dél-tiroli autonómia kivívásához három dolog szükségeltetett: nemzeti azonosságtudat, összefogás és anyaország. Az erdélyi magyarság esetében az elsõ feltétel adott, az összefogás és az anyaország nem, de az anyaország újrateremthetõ egy polgári-nemzeti kormány megalakulásával, az összefogást pedig a szükségnek meg kell szülnie. Csak idõ kérdése, mikor lesz itt autonómia, adott hangot bizakodásának Lezsák. A következõ körben megszólaló Mikola István az „apró munkát" hiányolta (család, gyerek, közösség), mert ezek tartják egybe a társadalmat és segítenek bajokat átvészelni, ugyanakkor „ezt" a demokráciát kárhoztatta, mert rövid távra van kidolgozva, s lehetetlenné teszi a közép-és hosszú távú nemzetpolitikát. Inkább felvilágosult abszolutizmusra lenne szükség, vonta le a következtetést Mikola, megjegyezve, ezt egy kereskedelmi televízióban nem merné elmondani. Az õ gondolatát vitte tovább Molnár Tamás is, aki úgy vélekedett, kicsúszott a talaj a lábunk alól az elmúlt tizenhat évben, ezért új stílusra van szükségünk a globalizáció ellen: ahogy a reguláris amerikai hadseregnek se megy neki az afgán vagy libanoni harcos, úgy kell nekünk is építenünk a világunkat és erõsítenünk a belsõ kapcsokat. E kérdéskörnél Borbély Imre rövid és tömör megállapítása az volt (melyet késõbb a hallgatóság egyetértése közepette ki is fejtett), hogy a magyar államot magyarítani kell, mert kormánya a magyarság ellen létezik. Gergely István Jézus példájával próbálta bizakodóbb hangulat felé terelni a beszélgetést, mondván, hogy Õ is a sírból kelt fel, tehát ha halál - vagy, esetünkben, krízishelyzet - van, akkor van feltámadás is. Molnár Tamás reagált a polgári-nemzeti kormány létrejöttére, aláhúzva, hogy megalakulása esetén rendet kell raknia a pincétõl a padlásig mind az intézményekben, mind a fejekben, hogy teret teremthessen a nemzeti eszmélésnek. A kérdések során Mikola István a hallgatóság fagyos hallgatása közben elmondta, hogy nem volt ott szeptember 26-án, de ha ott lett volna, megszavazza Románia EU-csatlakozását, mert ez a lehetõség a nemzet újraegyesítésére. A polgári-nemzeti oldal kapcsán viszont kimondta: megtisztulási folyamatnak kell végigvonulnia a jobboldalon, mert sok a liberális, akik többször is hátba támadták õket; ilyen emberek társaságában a jobboldal nincs felkészülve a rendszerváltási folyamat véghezvitelére, az õsztõl viszont változás várható ezügyben. Lezsák Sándor hatalmas tapsot aratva emlékeztetett: õ nem szavazta meg szeptember 26-ot, mert szerinte annak ára kellett volna hogy legyen, mindazonáltal vannak kihasználandó értékei a csatlakozásnak. Gergely István esperes-plébánostól megkérdezték, mi a véleménye a katolikusok önként a BBTE-be való betagolódásához. A válasz az volt, hogy ezt fõleg anyagi jellegû ígéretek hatására teszik, de emlékezni kellene, hogy a románok az elmúlt száz év alatt sok mindent megígértek, s ahogy azokból nem teljesítettek sok mindent, ebbõl se fognak.

A beszélgetés végén Barki Éva szólalt fel, cáfolva az EU jótékony szerepét az önrendelkezés biztosításában, példaként Dél-Tirol és Katalónia esetét említve, mikor is EU az önrendelkezés ellen lépett fel, majd felolvasta az általa fogalmazott és az EMI-tábor szervezõi által felkarolt Felhívást, melyet a mintegy háromszáz résztvevõ egyöntetûen, kézfelemeléssel és tapssal fogadott el.

A nap legnagyobb sikerét talán Rácz Sándor, az 56-os Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke aratta. A szónok párhuzamot vont a forradalom erkölcse és a mai világrend között: akkor õrizetlenül álltak a sebesültek javára gyûjtött pénzt tartalmazó ládák, és mindenki csak adott, ma pedig fegyverrel õrzik a kasszát, mégis ellopják. 56 utóéletérõl szólva elmondta: aki 1956 után belépett a kommunista pártba, azt nem lehet magyarnak tekinteni, mert akit nem rázott meg az alvó, fegyvertelen városra való november 4-i rátörés, és utána még kezet is fogott a gyilkosokkal, az nem lehet magyar. Elõadása végén, melyet mindegyre tapsvihar szakított meg (a végén álló, szûnni nem akaró vastapssal hálálták meg a beszédet, és a Himnusz eléneklését követelték), csatlakozott Wittner Mária szavaihoz, kijelentve, hogy aki Gyurcsány mellé áll az évfordulón, azt nem tekintik többé 56-osnak és bajtársnak.

A meglehetõsen megcsúszott programot az összmagyar sajtó-kerekasztal zárta. A moderátor, Borbély Zsolt Attila azt a kérdést tette fel, hogyan tudják a nemzeti sajtótermékek túlélni a pénztelenség és a pártújságírás veszélyeit. Ágoston Balázs (Magyar Demokrata), Makkay József (Erdélyi Napló) és Kovács Csaba (Erdély Ma) egybehangzóan azt válaszolták: kínkeservesen. Csép Sándor, aki az alakulófélben lévõ erdélyi TV-rõl beszélt, még szomorúbb beszámolóval tudott szolgálni, ugyanis az ígért egymilliárd forintból átutalt háromszázmilliót is elúsztatták, mégpedig úgy, hogy õt, aki a gondolatot megszülte a támogatásról dönteni hivatott kuratórium tagja, meg sem kérdezték. A résztvevõk abban is egyetértettek, hogy szükség van nemzeti radikalizmusra, akárcsak tényfeltáró anyagokra, fõleg az RMDSZ ügyletei leleplezésére, az utóbbira viszont nincs pénz, éppen azért, mert az RMDSZ ellenõrzi valamennyi pénzforrást, és a nemzeti sajtóorgánumok kiéheztetésére játszik...

A sörsátor vasárnap a filmvetítésé volt: a Csillagösvény címû Böjte Csabáról készült portréfilmet, a Véres Vasárnap címû ír játékfilmet és a Magasabbak az egek a földnél címû, Tóth Ilonáról, az 56 után kivégzett fiatal orvosnõrõl szóló játékfilmet nézhették meg az érdeklõdõk. Ezután Pápai Szabolcs az Argentínai magyar fiatalok mindennapjairól tartott elõadást, este pedig Csávossy György borai tettek rendet a közel egyhetes tábor elõadásai által leterhelt fejekben.

A kissátorban Duma András író, költõ mutatta be Csángó mitológia címû könyvét, délután pedig Boér Hunor, a Székely Nemzeti Múzeum titkára tartott elõadást Székelyföld Erdély etnikai térszerkezetében címmel.

Este a a táborlakók meg is ízlelhették a Csávossy György elõadásának témáját. Az által hozott borok méltó lezárását képezték a borkóstoló-sorozatnak. Ezután a Misztrál zenélt, melyet a Kárpátia követett, talán a legnagyobb tömeget vonzva a koncertek közül. Koncert után a bõ ezres közönség is megerõsítette a nemzetpolitikai kerekasztal hallgatósága által elfogadott Felhívást.

A résztvevõk véleményét a táborról és az EMI-rõl csak a táborban a látogatók által kitölthetõ kérdõív kiértékelése után tudjuk majd meg, ám a személyes visszajelzések alapján a rendezvény megfelelt az igényeknek, leszámítva egyes kényszerû elõadó-cserét együtt a vasárnapi (szintén nem szervezõi hibából eredõ) súlyos programcsúszást, azt, hogy éjfél után minden szomjenyhítõ helyiség bezárt, valamint az ízletes vendéglõi fogások kiszolgálásának esetenkénti nehézkességét (ami részben pont a program-keveredések ereménye volt). Nem nyerte el ilyen mértékben a tábor a román hatóságok tetszését: az összes lehetséges szerv látogatását tette a közelségi rendõrségtõl a gazdaságin keresztül a csendõrségig, hogy valamennyien „támogatásukról" biztosítsák a szervezõket. A tavalyi botrányos magatartás nem ismétlõdött meg (ti. mikor többek között a bejárat elõtt írták fel a csonka-magyarországiak útlevélszámát), de így sem érezték hiányukat az EMI-sek: a láthatóan gyanús és az alig láthatóan gyanús titkosszolgálati ügynökökön kívül hivatalos megnyilvánulásban sem volt hiány: a fõszervezõk autóját különös elõszeretettel állították meg elismerésre méltó gyakorisággal a közlekedési rendõrök, akik hol azért büntettek, mert indulás után tíz másodperccel még mindig nem volt öv a sofõrön, hol azt, hogy kétsávos úton (!) nem adott elsõbbséget a lesben álló, a külsõ sávra rátérõ rendõrautónak, hol azt, hogy az egyik lámpája nem megfelelõen ég (miután más ürügy nem akadt), de olyan is volt, hogy azért állítottak meg éjnek idején (legalább százötven méterrõl intve, mikor a reflektorfényben az autót egész biztosan nem lehetett beazonosítani), s közelítettek „jó estét, fõszervezõ úr!" hangzású, a viszontlátás õszinte örömétõl áthatott román kiáltással, hogy „a román zászló nem lobog, a magyar viszont igen, s ez nem szép, tegyük hát széppé", ugyanis törvénytisztelõ polgárokként a szervezõk a román zászlót is kitették a bejárathoz, nehogy elfelejtsék a táborlakók, hol is élnek. A leglényegretörõbb az Egészségügyi Rendõrség volt, melynek - az Apechez hasonlóan - csodák csodájára sikerült büntetnivalót találnia, s miközben a papírokat írták, dicséretre méltó nyíltsággal megkérdezték a 4-es tulajdonosát: „Na látja, hát megéri Magának ilyen táboroknak helyet adni?"

A hatóság, résztvevõk és az elõadók visszajelzései egyöntetûen azt bizonyítják: sikeres volt a II. EMI-tábor, jó irányba tart, a szervezõk pedig egy kiadós alvás után máris teljes erejükkel szervezik a reményeik szerint hibátlanabb, de az eddigi úton továbbhaladó, illetve lehetõségek szerint továbblépõ III. EMI-tábort, ugyanakkor folytatják az egyeztetést (egyelõre) az erdélyi szervezetekkel a táborban megszületett Felhívás értelmében történõ közös cselekvés érdekében.

Bagoly Zsolt

Néhány megmaradt kép itt>>  http://emitabor.hu/erdely06/?o=keptar&kategoriaid=2

 



Az EMI Felhívása

Mi vagyunk a nép!


1990 óta folyamatosan azt kell látnunk, hogy egyik nép a másik után kapta meg a követelt önrendelkezési jogot: a németek, észtek, litvánok, lettek, horvátok, szlovákok, szlovének, monténegróiak és a közeljövőben Koszovó is függetlenné válik.

A magyarságnak autonómiát sem akarnak adni.

A magyarság több mint ezeréves államalkotó nép a Kárpát-medencében. A magyarságnak is jár az 1918-ban megígért és a mai napig megtagadott önrendelkezés.

Mivel az eddigi törekvések süket fülekre találtak, cselekednünk kell! Véget ért a türelmünk, nem várhatunk tovább!

Meg kell kérdezni a népet, mint az önrendelkezési jog birtokosát, hogy döntse el, milyen politikai és jogi formában akar élni.


Meg kell kérdezni a népet az egész Kárpát-medencében, az eredményt pedig meg kell mutatnunk a világnak, hogy lássák, hallják és teljesítsék a magyarság akaratát.

Aláírásgyűjtést, illetve ott, ahol kívánatos, népszavazást kell kezdeményezni az egész Kárpát-medencében.

Felhívást intézünk minden magyar érdekképviselethez, minden magyar párthoz, az egyházakhoz, a civil szervezetekhez, a közéleti személyiségekhez, de elsősorban a magyar kormányhoz, hogy támogassák és segítsék ezt a kezdeményezést, amelynek eredményét a VOX HUNGARICA nevű központ szervezésében minden illetékes országos és nemzetközi fórum és szervezet elé fogjuk terjeszteni.

Eva Maria Barki

II. EMI-tábor, Gyergyószentmiklós, 2006. augusztus 13.

 



T Á M O G A T Ó    N Y I L A T K O Z A T


A 2006. március 15-i Székelyudvarhelyi Székely Nagygyűlés Kiáltványban követelte, hogy az Európai Unió orvosolja a 86 évvel ezelőtt elkövetett jogfosztást és tegye Románia csatlakozási feltételévé Székelyföld autonóm közigazgatási régió létrehozását!

A 2006. június 18-i Ditrói Székely Nemzetgyűlés Határozatában felszólította a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy a Trianoni Békeszerződést aláíró Nagyhatalmaktól követelje az erdélyi magyarság, a székelység 86 éve tartó jogfosztásának orvoslását, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezetétől, az Európai Uniótól a székely nép önrendelkezési jogának elismeréseként, Székelyföld autonóm státusának nemzetközi egyezmény általi szavatolását.

E követelések összhangban vannak a Gyergyószentmiklósi II. EMI-tábor 2006. augusztus 13-i Felhívásával, amely aláírásgyűjtést kezdeményez a Kárpát-medencei magyarság önrendelkezési jogának kifejezéséért.

Üdvözöljük és támogatjuk az EMI-tábor Felhívását!

Dr. Csapó I. József
A Székely Nemzeti Tanács elnöke

2006. augusztus 14.