Blogarchívum

2009. április 30., csütörtök

Rövidhírek

(A címre kattintva olvasható tovább.)

Vasárnap érkezhet Magyarosi holtteste Ferihegyre

A legújabb információk szerint nem pénteken és nem is szombaton, hanem vasárnap délután érkezik Ferihegyre a Bolíviában lelőtt Magyarosi Árpád holtteste - mondta a Független Hírügynökségnek csütörtökön kora este Nyikos Attila, az elhunyt családjának ügyvédje


Külföldi személy fizette Rózsa-Floresék szállodai költségeit?

Már az ENSZ Munkacsoportja is foglalkozik a két héttel ezelőtti véres rendőrségi rajtaütéssel, amellyel felszámoltak egy feltételezett külföldi merénylőcsoportot, amely a kormány szerint meg akarta gyilkolni a bolíviai elnököt és a kormány több tagját. Hazánk Argentínába akkreditált nagykövetének, Józsa Mátyásnak gondja akadt a bolíviai kormánnyal, amiért szóvá tette a Tóásó Elődön található bántalmazás nyomait. A parlamenti bizottság a jelentések eddigi állása alapján úgy látja, hogy nem volt tűzharc a szállodában a kommandós egység és Rózsa-Floresék között.


Elfogták a Los Zetas fejét

Letartóztatták a „Los Zetas” nevű bűnbanda főnökét Mexikóban - közölték csütörtökön a dél-amerikai ország hatóságai. A 44 éves férfit bűnszervezet irányításán kívül azzal vádolják, hogy megsértette a fegyverekre és robbanószerekre hatályos szövetségi törvényt.


„A nemzetközi rend széttört, mint egy tükör” (+videó)

Nem kezelni kell a válságot, hanem elébe menni a megújulásnak - nyilatkozta a Hír Televíziónak Orbán Viktor. A Fidesz elnöke az Európai Néppárt varsói kongresszusát követően elmondta: nem lehet visszaállítani a válság előtti viszonyokat.


Répássy: Állítsák le a privatizációt!

A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy a privatizációs ügyekben indult vizsgálatok befejeződéséig állítson le minden privatizációs eljárást - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Farkas: Ne próbálják megvásárolni a cigányok szavazatát (+videó)


Megkezdődött a Lungo Drom EP-választási kampánya - jelentette be a szervezet elnöke az észak-alföldi regionális tanácskozáson. Farkas Flórián elmondta: úgynevezett láncrendszert fognak működtetni a szocialisták szavazatvásárlási kísérleteinek leleplezése érdekében.


Zuschlag-ügy: „Kedd reggelente volt egyeztetés Gyurcsány vezetésével”

Nemcsak hétfőnként voltak találkozók az MSZP-frakció ifjúsági munkacsoportja és a minisztérium képviselői között, hanem Gyurcsány Ferenc vezetése alatt kedd reggelente is volt egyeztetés – ezt vallotta a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon Arató Gergely államtitkár a Zuschlag-per tárgyalásán.


Ismeretlen tettes - már egy hónapja nyomoznak a privatizációs kár ügyében


Körülbelül egy hónapja rendelte el a Fővárosi Főügyészség a nyomozást több állami cég privatizációjával kapcsolatban. Az eljárás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik, azaz nincs gyanúsított.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, hogy az Állami Számvevőszék hivatalból mindig megküldi az éves jelentését az ügyészségnek. Ennek tartalma alapján az ügyészség úgy ítélte meg, hogy több privatizációs ügy kapcsán a hűtlen kezelés gyanúja állapítható meg és március végén elrendelte a nyomozást. Az eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) folytatja le.

Bartha László, az NNI szóvivője az üggyel kapcsolatban mindössze annyit árult el, hogy hűtlen kezelés miatt folyik a nyomozás ismeretlen tettes ellen, azaz nincs gyanúsított.

A köztévé híradója szerdán este számolt be a nyomozásról. Információik szerint a Bábolnai Élelmiszeripari Rt., a Mol, a Földhitel és Jelzálogbank, valamint a Lóversenyfogadást szervező Kft. privatizációjával kapcsolatban merült fel a gyanú. Úgy tudják, hogy 2004 és 2007 között legkevesebb 15 milliárd forint kárt (csak??*) okoztak az államnak a cégek privatizálásakor.

(FH)

2009. április 28., kedd

A Magyarok Szövetségének Hírlevele

Kedvesek, Ti Mind,

Ezt is elértük. Eljött a nap, amire vártunk, amiért annyit dolgoztunk.
Megtettük a magunkét. Sikerült. Szép volt, jó volt, jól éreztük
magunkat. Ünnepeltünk. A Boldogasszony Kert, a Magyarok Vására állandó
lakhelye Zalaegerszegen, terveiből, ma valóság lett… Ez a Magyarok
Szövetsége ereje...

Tovább: http://www.karpathaza.net/node/548
http://www.karpathaza.net/node/548

A Civil szervezetek összefogása

Örömmel tájékoztatunk Mindenkit, hogy a nagy érdeklődésre való
tekintettel, az elmúlt héten a Magyarok Szövetsége szervezőiből egy
külön csapat alakult a civil szerveződésekkel való közös munka mind
hatékonyabb megvalósítása érdekében…

Tovább: http://www.karpathaza.net/node/547
http://www.karpathaza.net/node/547

Lakossági Fórum Püspökladányban

Értesítelek szeretettel, hogy 2009 április 29.-én szerdán 18 órakor
Püspökladányban a Karancs Ferenc Múzeumban a Vonzáskör Egyesület
szervezésében a Magyarok Szövetségének programját ismerteti és
fórumot tart a hajdúszoboszlói Magyarok Szövetsége szervezője Kelemen
József, Molnár Julianna és Őry Ágnes.

Tovább: http://www.karpathaza.net/node/546
http://www.karpathaza.net/node/546

Hónapok, magyarul

Amikor első alkalommal találkoztam hónapjaink magyar nevével egy
naptárban, olvasás közben végig pergett előttem egy teljes év…

Tovább: http://www.karpathaza.net/node/545
http://www.karpathaza.net/node/545

Hírfigyelés

A Magyarok Szövetsége önkéntesei egy olyan hírfigyelő csoportot hoztak
létre és üzemeltetnek, amely vetekszik a neves hírszolgálatok
tevékenységével…

Tovább: http://www.karpathaza.net/node/543
http://www.karpathaza.net/node/543

Üdvözletünket küldjük Csömörről

Április 23-án kapcsolatépítő megbeszélést tartottunk a Magyarok
Szövetsége tagjainak. Egyre többen vagyunk, mindig vannak új arcok.
Minden héten tartunk összejövetelt, most a termelők felkutatása folyik,
hogy a Magyarok Vásárát minél előbb meg tudjuk szervezni. A
megbeszélés előtt az egyik barátunk, Gyöngyvér, felolvasott egy
üzenetet, melyet a mellékletben csatolunk, mindenki okulására és a jó
irány megerősítésére….

Tovább: http://www.karpathaza.net/node/541
http://www.karpathaza.net/node/541

Komárom-Esztergom megyei hírek

Április 22-én Süttőn Kurultáj filmvetítés volt, majd lakossági
fórumot tartottunk. A lelkes résztvevők elkezdték a Magyarok Szövetsége
helyi közösség megalakítását….

Tovább: http://www.karpathaza.net/node/540
http://www.karpathaza.net/node/540



2009. április 27., hétfő

A füsti fecske

Veszélyben van-e a füsti fecske? A füsti fecske állományai általában elég stabilak és nagy kiterjedésűek. Az élőhelyek leromlása, eltűnése azonban minden madárnál nagy veszélyt jelent. A hagyományos művelésű mezőgazdasági területek eltűnése, a legelő háziállatok létszámának látványos csökkenése az utóbbi években bizony a fecskékre is hatással van. A fecskék ősi fészkelőhelyei, az istállók, csűrök egyre-másra tűnnek el, átadják helyüket a terjeszkedő települések modern épületeinek.
A másik veszélyforrás a táplálékhiány. A háziállatok jelenléte rengeteg rovart, legyet, szúnyogot vonz a tanyák közelébe, ami nagyszerű, könnyen megszerezhető táplálékot jelent a fecskéknek. A háziállatok megfogyatkozása a fecskék számára is komoly problémát jelent.Mit tehetnék én a füsti fecskékért és élőhelyük védelméért?

Szerencsére füsti fecskéből Európa szerte még viszonylag sok van. Ahhoz viszont, hogy ez így is maradjon, biztonságban meg kell őriznünk élőhelyeiket, fészkelőhelyeiket. A legfontosabb, amit tehetsz, hogy nem szeded le a fészkeket, nem zavarod a fiókáikat nevelő fecskepárokat. Ha a fecskék megtisztelnek minket bizalmukkal, és a közelünkben ütnek tanyát, tartozunk nekik ennyivel! A különféle rovarirtók és egyéb, a földeken használt vegyszerek éppen a fecskék és fiókáik vacsoráját pusztítják el, ezek használatát tehát kerülni kell.
Ha szeretnél a fecskékkel és más, környezetünkben élő madarakkal, azok védelmével közelebbről is megismerkedni, keresd fel a BirdLife hazai partnerét, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületet! - MME

Galeria

Mapa

jaskolki.jpg

2009. április 26., vasárnap

Gólyafészek webkamerák

Rating:★★★★★
Category:Other
http://olevendula.multiply.com/tag/g%C3%B3ly%C3%A1k

MME / Fehér gólya - Fekete gólyaOnline Adatbázis

http://www.golya.mme.hu/index.php?p=links

http://www.golya.mme.hu/index.php?p=links



Szabolcs-Szatmár-Bereg megye > Nagyhalász > Református templom, Petőfi tér 1. >>
A fészek történéseit bemutató webnapló (blog) >>

Zala megye > Zalaistvánd > Ady u. 2. >>
A fészek adatlapja megtalálható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) gólyafészek adatbázisában: Zalaistvánd > Ady u. 2. >>

Somogy megye > Darány > Rákóczi u. 92 (Körzeti Közoktatási Intézmény) >> http://kki-darany.hu/wwwroot/golya/keretek_hagolyavan.html

Dunabogdányi gólya pár (Live Stream)
Az első gólya megérkezett 2009.03.27 11:55kor.
http://dunainfo.net/webkamera/
mms://84.236.45.135:8000/

Hajdú-Bihar megye > Hortobágy > Kossuth u. 1. (Hortobágy Fogadó) >>
A webkamera a Hortobágyi Nemzeti Park látogató központjából figyeli a szomszédos fogadó kéményén lévő fészket. A kamera folyamatosan működik (télen-nyáron), s mozgóképen követhetőek az események.

Fekete gólya-védelmi program >>
Az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály fekete gólya-védelmi programjának honlapja.
Többek között: fekete gólya színes gyűrűzés, műholdas követés, fészek-webkamera és nemzetközi linkgyűjtemény. Szerkeszti: Tamás Enikő Anna

Flying Over Europe - Black Stork Directory >>
A nemzetközi program honlapján magyar fekete gólyák útvonalát is nyomon követhetjük.

A székelyek nevében???!!!

A székely.tk oldalán jelent meg az alábbi követelés:

Vendég képe
Kérjük a Magyar Államtól
a magyar állampolgárok és a székely testvérek nevében
1: Magyarosi Árpád testének hazaszállítási- és temetési költségeinek kifizetését.
2: Előd ügyvédi költségének teljes mértékben való kifizetését.
3: Karakán diplomáciai kiállást, amit eddig teljes mértékben elmulasztottak.
4: Követelni a Boliviai államtól a vérfürdő teljes kivizsgálását független európai szakértőkkel, Írországgal és Horvátországgal karöltve.
5: Előd hazahozatalát mindenek felett és amennyiben lehetséges európai vagy magyar törvénykezést , ha nem: kiváltani pénzért és kiadatni Magyarországnak.
6: Kártérítés követelését Bolíviától Eduardo, Árpád, és Előd ügyében, családjának megsegítésére.
7: A magyar állampolgárok feltétlen védelmét bármilyen eszközzel a világ minden táján .
8: Minden lehetséges eszköz kötelességszerű felhasználását azért, hogy a világ minden táján felfigyeljenek és aktívan részt vegyenek Előd megmentésében. ( Európai Parlament, USA, diplomáciai arzenál, levélírás, felszólalás, média, befolyásos üzletemberek támogatásának megnyerése stb.)
Székelyek nevében
Nem értem. Milyen székely lap hirdet krav-maga kiképzést?
Itt a plakát:
http://photosniper.freedom.hu/tp/drupal/files/hetkepe/I-PSA/szorolap-nagy.jpg


2009. április 24., péntek

Orbán Viktor: Le kell győzni a reménytelenséget

 Nem a válságot kell legyőznünk, hanem a reménytelenséget - ezt mondta Orbán Viktor a Szovjetunióban volt magyar Rabok és Kényszermunkások Szervezetének országos találkozóján. Hozzátette: tévedés, hogy az élet egyszer még újra olyan lehet, mint amilyen a gazdasági válság előtt volt.

„Az igazság mindig időszerű” - idézte II. János Pál pápa szavait Orbán Viktor az egykori Szovjetunióban raboskodott politikai hadifoglyok előtt. A Fidesz elnöke az ország napirenden lévő újjáépítése kapcsán azt mondta: jelenleg nem a válságot, hanem a reménytelenséget kell legyőzni.

„A minden mindegy a helyzet úgy is reménytelen életérzése terjed az országban, ahhoz tehát, hogy a bennünket körülvevő nehézségeket legyűrhessük, először is a reménytelenségen kell úrrá lenni. Ha a reménytelenségen úrrá tudunk lenni, akkor világosan látni fogjuk, hogy az, ami ma történik Magyarországgal és a világgal az nem egy válság, hanem egy nagy átalakulás” – nyilatkozta Orbán Viktor.

Máig kísért a kommunizmus szelleme

A Fidesz elnöke szerint a világgazdaságot nagyon is kézzelfogható emberek, kézzelfogható cselekedetei döntötték romba, az élet pedig soha többé nem lesz olyan, mint a válság előtti években. Orbán Viktor úgy érzi: a kommunizmus és a szocializmus szelleme máig kísért.

„Szerintem nem véletlen, hogy egyre több ember érzi úgy, hogy Magyarország lassacskán egy nagy fogolytáborhoz kezd hasonlítani, amelyben elveszett a biztonság, amelyben nincsenek lehetőségek, s amelyben egyre inkább a reménytelenség apostolai határozzák meg a közbeszédet” – közölte Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke hozzátette: romeltakarítás, felelősség, újjáépítés. Erre van most szüksége az országnak, amely az utóbbi hét évben szerinte a múlt börtönében sínylődik válságokkal, hazugságokkal és megszorításokkal gúzsba kötve.

(hírTV)

Megemlékezés a Székely Hadosztályról

MAGYAROK: 2009. április 25-én, 9.05-9.55 - Műsorajánló
Az élő adás interneten itt hallgatható: 
http://lanchidradio.hu/%C3%A9l%C5%91_ad%C3%A1s_hallgat%C3%A1sa

"Erdély és Székelyország a ti hazátok is! Ne hagyjátok ezt a hazát nyomorultul elpusztulni! Tartsatok össze édes véreink, úgyis kevesen vagyunk. Tartsatok össze, ahogy összetartottunk törhetetlen hűséggel négyévi dicsőségben és szenvedésben. Maradjunk egymás oldalán, vállvetve, míg az igazságos béke számunkra is megterem."( Székely Nemzeti Tanács kiáltványa 1918)

MAGYAROK: 2009. április 25-én, 9.05-9.55 - Műsorajánló

Szerkesztő: Horváth Ágnes

E-mail címünk: magyarok@lanchidradio.hu

A MAGYAROK ez alkalommal az 1918 őszétől 1919 tavaszáig az ország területéért hősiesen harcoló, önkéntesekből verbuválódott Székely Hadosztályra emlékezik. 

Kratochvil tábornok katonái 1919 április 26-án a román hadsereg és a Vörös Hadsereg közé szorulva kénytelenek letenni a fegyvert, és feladni az addig védett Maros vonalát és evvel együtt Erdélyt. A hadosztály története szomorú példája a hazánkon belüli nemzetrontó erők befolyásának.

2009. április 22., szerda

50 éves a Lisznyai!

HIRDETMÉNY



50 éves a Lisznyai!
Szeretettel várjuk

minden volt kollégánkat és végzett diákunkat

az iskola 50 éves évfordulója alkalmából.

 

   

Rendezvényeink:

 

2009. május 4-29.

 Osztályfőnöki órákon találkozás egy-egy volt diákunkkal.

 

2009. május 23. szombat du. 

ifitalálkozó.

 

2009. június 4. csütörtök 18 óra:

pedagógusok találkozója.

 

2009. június 5. péntek 16-20 óra:

 az 1958-1984. között végzett diákok találkozója.

 

2009. június 6. szombat 10-14 óra:

az 1985-2008 között végzett diákok találkozója.

Kérjük, hogy részvételi szándékodat

név és a végzés éve megadásával

minél előbb jelezd e-mailben a következő címen:

lisznyai@vipmail.hu

   

Ha régi fényképeidet, emlékeidet

szívesen megosztanád velünk, juttasd el azokat a címünkre!

Emlékszel még? L, Y, A, I…


Mózessy Egon igazgató

2009. április 21., kedd

Gyalogos zarándokok indulnak kedden Budapestről Csíksomlyóra.

A 920 kilométeres utat 40 nap alatt fogják megtenni, hogy részt vegyenek a minden évben több százezer embert vonzó pünkösdi búcsún május 30-án- mondta el Szabó Tamás, a Mária Út Egyesület elnöke. Hozzátette, hogy tízen indulnak a Normafától, és út közben is lehet csatlakozni hozzájuk.

A Mária út nevű zarándokút az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig tart - mondta Szabó Tamás. A Mária Út Egyesület elnöke beszélt arról is, hogy kedden avatják fel az út első felfestett jelzéseit a Normafánál. A zarándokok az utat a fővárosi Szent Anna réttől a Városmajorig már a Mária út jelzésein teszik meg- tette hozzá.

Budapestről egy tízfős csoport indul, és a 920 kilométeres út során bárki csatlakozhat hozzájuk. Negyven napig gyalogolnak majd, hogy részt vegyenek a csíksomlyói pünkösdi búcsún, május 30-án - mondta Szabó Tamás.

(FH)

GYÜMÖLCS ÉS ZÖLDSÉGVÁSÁR 2009. Április 25--2009. 04. 21.

 

A tartalomból:
Magyarok Vására! A Magyarok Szövetsége  MINDEN VASÁRNAP 7-12 óra között
vásárt szervez magyar termelők, kézművesek és vásárlók részére. Helyszín: XVI. ker. Sashalmi Piac, 1163 Budapest, Sashalmi tér.

A tartalomból:

Tartalom:

  • Magyarok Vására! A Magyarok Szövetsége  MINDEN VASÁRNAP 7-12 óra között
  • vásárt szervez magyar termelők, kézművesek és vásárlók részére. Helyszín: XVI. ker. Sashalmi Piac, 1163 Budapest, Sashalmi tér.
  • Fuss, bringázz, kajakozz te is az Élő Tiszáért! 2009. május 1-én startol Hidvégi-Üstös Pál, a Tisza Nagykövete Vásárosnaményból, majd 50 nap alatt teszi meg az utat körbe a Tisza mentén, ugyanide vissza. Bővebb információt erre a linkre kattintva talál.
  • Nyári Gasztro- vizitúra a Tiszán Augusztus 09-től, vagy egyéni időpontban 15 fő-től (15 fős csapatok esetében egyéni időpontban is!). Erre a linkre kattintva megnyithatja a programismertetőt.
  • Tiszavirág nyáritábor júl. 06-11 vagy 12 fős csoportoknak júl.-aug. folyamán! Erre a linkre kattintva megnyithatja a programismertetőt.
  • Liliomkert - Káptalantóti békebeli piacával várja Önöket is!
  • Élő Tisza sarokpolc a Mamut I. Édes Élet Delikát boltjában!

 



GYÜMÖLCS ÉS ZÖLDSÉGVÁSÁR 2009. Április 25-én, szombaton a Komjádi előtt!


Április 25-én, szombaton, reggel 6 órától délután 12 óráig várjuk Önöket a Komjádi Uszodánál (Budapest, II. ker., Árpád fejedelem útja 8.)  Standunkat a Szövetség az Élő Tiszáért embléma jelzi. KOMJÁDI piacon az uszodától távolabbi, Árpádhíd felöli végén, az Árpád fejedelem út felöli oldalon található. Utánunk még egy virágos és műanyag használati cikk árus szokott lenni. Majdnem szemben a túloldalon (a legvégén) a Kolossy téri pék piac sátra van. Standunkon általában TÖBB termelő is jelen van, mind külön kasszával. Megértésüket köszönjük.

ELŐRENDELÉST FELVESZÜNK AZ ALÁBBI TERMÉKEKRE:
Előrendelést az info@elotisza.hu címre kérjük 2009. április 23-ig, 14 óráig!
(Megrendelő lap csatolva, csak a sárga részekbe lehet írni! Az előrendelő lapon válassza ki a piros mezőben, hogy személyesen veszi át, vagy házhozszállítást kér.)

  1. Idared alma szépséghibás
Ár: 99Ft/Kg
Házhozszállítással: 115Ft.


 2. Idared alma/Nyíregyháza
Extra nagy méret.
Ár: 160Ft/Kg
Házhozszállítással: 185Ft.


3. Vöröshagyma/Nagykörü
Tárolható, szép erős héjú!, szabadföldi, kímélő gazdálkodásból
Ár: 140 Ft/Kg
Házhozszállítással: 160 Ft

4. Lila hagyma/Nagykörü
Kímélő gazdálkodásból
Ár: 250Ft/Kg
Házhozszállítással: 285Ft.

5. Fokhagyma/Nagykörü
Tavaszi, tárolható, magyar
Ár: 650Ft/Kg
Házhozszállítással: 750Ft.

6. Desire burgonya/Nagykörü
Kímélő gazdálkodásból, tárolható
Ár: 80Ft/Kg
Házhozszállítással: 90Ft.

7. Savanyú káposzta
Ár: 350 Ft/Kg
Házhozszállítással: 400Ft.

8. Sárgarépa (ez évi, fóliás)
Félkilós kiszerelésben
Ár: 100 Ft/fél Kg
Házhozszállítással: 115Ft.

9. Petrezselyem gyökér/Nagykörü
Szabadföldi, nagyméretű, kímélő gazdálkodásból
Ár: 360 Ft/Kg
Házhozszállítással: 415Ft.

10. Gesztenye/Nagykörü
Ár: 750 Ft/kg
Házhozszállítással: 860 Ft

11. Kelkáposzta/Nagykörü
Ár: 90 Ft/kg
Házhozszállítással: 105 Ft

12. Seres Olivér (Dil vaj körte)
Édes, nem kősejtes.
300Ft/Kg
Házhozszállítással: 345Ft/Kg

13. 100% préselt VITABOX almalé /Lakitelek
Édes, többféle (golden, gála, jonatán) almából, Kartondobozból kivehető,
csappal ellátott tömlőben.
Ár: 1390 Ft/5liter
Házhozszállítással: 1600Ft.

14. ALMUSKA 100% préselt almalé/Nyíregyháza
Jonatán almából, kartondobozból kivehető, csappal ellátott tömlőben.
Ár: 1390Ft/5 liter

15. ALMUSKA vegyes gyümölcslé (90% alma, 10% más gyümölcs)
-         meggy gyümölcsvelővel almalé
-         áfonya gyümölcsvelővel almalé
-         körte gyümölcsvelővel almalé
-         sárgabarack gyümölcsvelővel almalé
Ár: 1590Ft/5liter
Házhozszállítással: 1830 Ft

16. Őrölt Csemege Fűszerpaprika/Nagykörü
Kímélő gazdálkodásból
Ár: 2400Ft/Kg
2700Ft/Kg          házhozszállításra!

17. Szatmár-Beregi Szilvalekvár/Tarpa Ár: 1600 Ft/üveg (950g) házhoz:
1840Ft 18. Aszalt meggy/Tarpa Ár: 450 Ft/100 gr. házhoz: 515 Ft 19.

 

 

Aszalt szilva/Tarpa Maggal aszalvaÁr: 1200 Ft/csomag (1000g) házhoz: 1380 Ft

Az előrendeléseket a helyszínen 10 óráig tudjuk fenntartani.

Előrendelését leadhatja 2009. április 23. (csütörtök) 14 óráig.: info@elotisza.hu  címen.

 

 

Házhozszállítás esetén kérjük a címet és telefonszámot is, amelyen a szállítók jelezhetik ha gondjuk akad. Péntek éjjelig megküldjük a szállítás várható időpontját e-mailen is. Amennyiben csak hétköznap megfelelő, kérem jelezzék (pl. cégek).

Házhozszállítás (20 000 Ft rendelés felett, Budapesten).

Házhozszállítás esetén kérjük Önöket, hogy előre szerezzék be és készítsék ki a termékek tárolására a DOBOZOKAT...! Emeleten lakók, ha tehetik, jöjjenek le a kapuhoz a termékekért! Köszönjük!

Név:
E-mail cím (ahová a visszaigazolást, vagy a vis maior jelentést is
küldhetjük):
Gyümölcs (pl. alma):
A gyümölcs fajtája (pl. jonatán, stb.):
Megrendelt mennyiség:


#?-:nbsp;

Liliomkert Káptalantóti -piac
(Zánka - Tapolca út mellett, Badacsonytól 8 km)
Vasárnaponként folyamatosan délelőtt 9 órától.
Vidám együttlét, fantasztikus szépségű húsvéti tojások
Sütik, Italok, Dísztárgyak az ünnepre.




Élő Tisza sarok a Mammut I.-ben!

Sokan már megismerték a Tisza menti prémiumtermékeket. Érdemes megkeresni a Mamut I. "Édes Élet Delikát" üzletét, ahol megtalálja a Tisza menti termékeket, így az ízletes minőségi pálinkákat is. Az üzlet a Lövőház u.-i szinten helyezkedik el, és  szeretettel várja vásárlóit hétköznap és szombaton 10-21 óráig, vasárnap 10-18 óráig. A tulajdonosok ezzel is segítik a hazai, a Tisza menti termékek piacra jutását, ez által a fogyasztók minőségi termékekhez juthatnak, s mindezt a környék egyik legméltányosabb  árain. Kínálatukból még: lekvárok, aszalvány desszertek, mézkülönlegességek, 100%-os almalé.




A kiszámíthatatlan tényezők ellenére igyekszünk a lehető legjobban elősegíteni a termelő és a fogyasztó zökkenőmentes és kölcsönös megelégedéssel záródó hosszútávú kapcsolatát.

Amennyiben előrendelését leadta, abban az esetben kérjük, hogy SZOMBAT reggel, indulás előtt, nézze meg e-mailjét, mert VIS MAJOR esetén (termelő területén hirtelen jött rossz időjárási tényező; a termés ezáltali
tönkremenetele, szétrepedése... miatt) még éjjel vagy hajnalban tudjuk jelezni, ha az áru mennyiségével vagy minőségével probléma van, hogy ne induljanak hiába a megrendelt termékért.




A hírlevelet összeállította, további információk:
Szabadkai Andrea
Szövetség az Élő Tiszáért
06-20/3 780-662
 www.elotisza.hu

 

Élő-Tisza Hírek

Szent György-napi állatkihajtás Ünnepe

A hajdani legeltetési időszak kezdetéhez kapcsolódó helyi szokások felidézésének, a pásztorélet bemutatásának szándékával hívta életre a Nimfea Természetvédelmi Egyesület a Szent György-napi Állatkihajtás Ünnepét, melyre minden kedves hagyománytisztelő érdeklődőt szeretettel vár! Helyszín: Liget, Túrkeve. Időpont: 2009. április 25.



„Szent György napkor, kihajtáskor,

mindenki lehet pásztor.

De majd ősszel, Szent Mihálykor,

az a legény, ki elszámol!”


A természet megújulását, az igazi tavasz kezdetét a néphagyomány Szent György napjától (április 24.) számítja, de hajdanán György napja volt az állatok legelőre hajtásának, a pásztorok, béresek szerződtetésének legfontosabb kezdőnapja is. Szent Györgyöt a parasztok és -állatállományuk védőszentjeként tartották számon, akinek a feladata az volt, hogy a tavaszkezdet számos ősi szokását és tevékenységét – így a pásztorkodást is – „megkeresztelje”.

A jószágok kora tavasztól a legelőket járták, de a pásztorok már a kiverést megelőző időszakban a pusztán voltak: rendbe tették a gémeskutat, az állást, a pásztorkunyhót és környékét. A kihajtás napja függött az állatok fajtájától: a mangalicakondát és a juhnyájakat már április 10-e környékén kiverték, de az időjárásra érzékenyebb lovakat és szarvasmarhákat Szent György táján vitték csak ki a legelőre. A Szent György-napi kihajtáshoz számos hagyomány és szokás fűződött, mellyel az állatok egészségét, szaporaságát, tejhozamát igyekeztek biztosítani: gonoszelhárító, termékenységvarázsló célzattal a marhákat láncon, fejszén, ekevason hajtották át, de nagy jelentőséget tulajdonítottak annak a vesszőnek, zöld ágnak is, amellyel az állatokat először hajtották ki a legelőre.

A múlt század első felében még Túrkevén is tartottak Szent György-napi kihajtáshoz kötődő ünnepséget az ecsegi pusztán: a pásztorünnepen a város elöljárósága és a lakosság is szép számmal megjelent, a bográcsokban birkatest főtt, az asztalokra bor és pálinka került, s mulatság zárta a napot. A pásztorok a gazdával közösen megszámolt jószágok számát fába rótták, a rovásfa egyik fele a pásztornál, a másik a gazdánál maradt: így került az állatállomány Szent Györgytől Szent Mihályig a gazda számadásából a pásztor számadásába.


„Kanászok, juhászok, csikósok, gulyások!
Kampótok, ostortok ide fordíjjátok!
Egy percre se hajtsátok fejeteket búra,
a pásztornóta megszólalhat újra!”

A hajdani legeltetési időszak kezdetéhez kapcsolódó helyi szokások felidézésének, a pásztorélet bemutatásának szándékával hívtuk életre a Szent György-napi Állatkihajtás Ünnepét, melyre minden kedves hagyománytisztelő érdeklődőt szeretettel várunk!



Szent György-napi állatkihajtás Ünnepe
Helyszín: Liget, Túrkeve
Időpont: 2009. április 25.




A rendezvény programja:


8.30 – 10.30 Csordahajtás a város utcáin a Szeres Zenekar kíséretében
Útvonal: Hajtó u – Sirály u – Hajdú B. u - Ecsegi u – Kossuth L. u – Táncsics M. u - Széchenyi u. – Mátyás kir. u – Petőfi tér - Ecsegi u. – Hajdú B. u – Sirály u - Hajtó u

10.30 – 12.00 „Pásztorfalatok pálinkával, furulyával” – érkezés a Ligetbe, pásztorok és érdeklődők megvendégelése

Pásztortoborzó (Szeres Zenekar, Balla Tibor tekerős)

A Szent György-nap és a tavaszi állatkihajtás hagyományai – néprajzi ismertető

Pásztorok ünnepélyes bevonulása, számadás a telelő jószágokról, rovásfára vétel

Egres Kis Lajos Néptáncegyüttes műsora

12.00 – 14.00 Pásztorkonyha – kóstoló

Pásztornóták (Szeres Zenekar, Vadvirág népdalkör, Balla Tibor tekerős)

14.00 - 14.20 Pásztordallamok citerán (fegyverneki Pacsirta Citerazenekar)

14.20 – 14.30 Pásztormese gyerekeknek: A kisbojtár – igaz történet Mocskosról (mesemondó: Patkós Balázs)

14.30 – 14.45 Bojtártánc (Széchenyi- és a Dr. Nánási Lajos utcai óvodások)

14.45 – 15.30 Pásztornóták dudán – hangszerbemutató és kiállítás (Agócs Gergely dudaművész)

15.30 – 16.50 „A csodafurulya” – Furulyás Palkó története
(a Szegedi Miniszínház mesejátéka)

17.00 – 18.30 Pásztortáncok (a fegyverneki Annaházi Táncegyüttes, a Martfűi Felnőtt Néptánccsoport és a tiszakürti néptáncegyüttes műsora)

Táncház (Szeres Zenekar)

18.35 – 18.55 Pásztorköszöntő
„Este van már késő este…” (Nagy István tárogatóművész)

Pásztorok imája

19.00 Pásztortűz meggyújtása

19.15 Folk Error–koncert a pásztorok csillaga, az Esthajnal alatt



Kísérő programok:

♣ Bütykölde Kézműves Műhely
- lószőrékszer-készítés
(Országné Dékány Katalin népi iparművész – Csenged Népművészeti Egyesület, Kunszentmárton)
- szalma- és csuhéfonás
(Karácsony Ilona – Csenged Népművészeti Egyesület, Kunszentmárton)
- gyöngyékszer-készítés
(Nagyné Sallai Erzsébet túrkevei kézműves)
- mézeskalács-díszítés
(Apáról-fiúra Népművészeti és Kézműves Egyesület tagjai, Törökszentmiklós)
- nemezelés
(Apáról-fiúra Népművészeti és Kézműves Egyesület tagjai, Törökszentmiklós)

♣ Kosár- és vesszőfonó népi kismesterség-bemutató
Luka Lajos népi iparművész, Túrkeve

♣ Hálócsipke-kiállítás
Ország László hímző népi iparművész, a Népművészet Mestere, a Magyar
Kultúra Lovagja munkáiból (Csenged Népművészeti Egyesület, Kunszentmárton)

♣ Bojtárolimpia
(köcsögtörés, kötélhúzás, zsákbanfutás, lepényevés, patkódobás általános
iskolai csapatoknak)

♣ Őshonos állatok, állatsimogató, lovaglás és szamaragolás

♣ Bojtárkuckó – játszóház Nagy Anikóval

♣ Pásztorkonyha
Ebédidőben az érdeklődők bekukkanthatnak a pásztorkonyhába, ahol a mezőtúri Boszorkánykonyha jóvoltából a jellegzetes pásztorétel - az öreglebbencs - mellett birka-, pacal- és kakaspörkölt, disznótoros és különféle sült húsok közül választhat az éhes vendég. Napközben a szomjoltót a Locomotív Söröző biztosítja.

Kézművesek, árusok:
♣ Kürtőskalács-készítő Ország Zoltán, Kunszentmárton
♣ Fazekas népi iparművész Hornyákné Sila Katalin - Szent Lucia Kézműves Céh
♣ Textiljáték-készítő Szabó Magdolna, Mezőtúr
♣ Szalma- és kosárfonó Gregor Balázs, Nagykörű
♣ Bőrdíszműves Pankotai Csaba népi iparművész - Szabolcs-Szatmár megyei Népművészeti Egyesület
♣ Keramikus Sudár Anette, Túrkeve
♣ Helyben sütött kenyérlángos Virág Tamás
♣ Szőnyegszövő Virág Lajosné, Szent Lucia Kézműves Céh
♣ Fajáték-készítő Somogyi Zoltán, Szent Lucia Kézműves Céh
♣ Horgoló Kiss Imréné – Szent Lucia Kézműves Céh
♣ Babakészítő Bugány Éva, Szent Lucia Kézműves Céh
♣ Selyemfestő Kardos Marianna, Szent Lucia Kézműves Céh
♣ Gyöngyékszer-készítő Molnár Marianna, Szent Lucia Kézműves Céh
♣ Sókerámia Vincze Lászlóné, Jászapáti
♣Reformédességek aszalt gyümölcsökből, magvakból Bíró Kati - Zsanna-manna Kft, Érd
♣ Házi lekvárkülönlegességek Papp Miklós, Vácrátót
♣Biobolt: bio- és természetes élelmiszerek, termékek; vörös tollú szabadtartású csirkék Csombordi István – LASA Agrokultúra Kft, Törökszentmiklós
♣ Fair Trade termékek Védegylet, Budapest
♣ Biotermékek (mangalicazsír, padlizsánkrém, zakuszka, biolekvárok) Virágoskút Kertészeti Kft, Balmazújváros



Meghívott művészek, együttesek

BALLA TIBOR tekerőlantos, a Népművészet Ifjú Mestere A kunszentmártoni születésű művész a tekerős hangszerek és a citera
használatának rejtelmeit a Jászberényi Népzenei Iskolában sajátította el. 1990-ben a Népművészet Ifjú Mestere oklevelet szerzett, négyszer nyert el Arany Páva díjat. Felvételei több népzenei kiadványban és CD-n is megjelentek. Rendszeres szereplője a nagyobb népzenei- és táncházi találkozóknak, és szívesen vesz részt a fiatal népzenészek oktatásában.
Lehetőségeihez mérten igyekszik minden felkérésnek eleget tenni a magyar népzene tekerőlanttal megszólaltatható csodás műveinek népszerűsítése érdekében.

AGÓCS GERGELY népzenész, a Népművészet Ifjú Mestere A felvidéki Érsekújváron született, gyermekkorát Füleken töltötte.
1987-ben a Csámborgó zenekar tagjaként kezdett muzsikálni, majd a pozsonyi Szőttes népművészeti együttes énekes-hangszeres szólistája lett. 1993-ban elnyerte a „Népművészet Ifjú Mestere” címet. Ezek után tanult meg dudálni, de a dudán kívül ért a furulya, a tárogató, a klarinét és a hegedű megszólaltatásához is. Az ELTE néprajz szakán szerzett diplomát, 2001-től a Hagyományok Házában néprajzkutatóként dolgozik. Jelenleg a Fonó Zenekarban muzsikál, emellett önálló estjein az énekelt és hangszeres népzene mellett szívesen mond magyar népmeséket is.

SZERES ZENEKAR
A Szeres Népzenei Együttes 2005-ben alakult meg a népzenét, népszokásokat kedvelő, a népi hagyományok életbentartásával évek óta foglalkozó népzenész, néprajzkutató néptánc-pedagógus és környezeti nevelő erdőpedagógus tagokkal. A megalakulás óta az együttes rendszeresen működő táncházakkal, falunapokon, városi rendezvényeken való zenéléssel, alternatív énekórák, népi hangszerbemutatók tartásával (hegedű, tekerő, citera, koboz, tambura, klarinét, tárogató, kaval, furulya, doromb, dob, gardon, köcsögduda, tökmirliton stb.) valamint kórusok, táncosok felkérésére, zenekari kíséret biztosításával igyekszik
hozzájárulni a népzene megszerettetéséhez.

A zenekar tagjai:

- Hodos Szilvia - hegedű, gardon, ének
- Majláth Emese - ének, tánc
- Ágoston Lilla – ének
- Nagy Viktor - furulya, kaval, tánc
- Dósa Gyula - dob, doromb, gardon
- Tóth-Pál Zoltán - koboz, tekerő, citera
- Sóki Ferenc - tárogató, klarinét
- Heit Lóránt - hegedű
A fotót Sallai R. Benedek készítette.

Keresztényellenes megnyilvánulás

Elloptak egy II. János Pál pápát ábrázoló festményt és egy fém feszületet a békéscsabai nagytemplomból, a rendőrség nyomozást indított az ügyben - értesült a HavariaPress.

A békési megyeszékhely rendőrségére ma délelőtt jelentették be, hogy tolvajok jártak a Bartos udvaron lévő Páduai Szent Antal templomban. Az egyelőre ismeretlen tettesek a múlt csütörtök és e hét hétfő között, feltehetőleg a templom nyitvatartási idejében jutottak be a templomba, ahonnan eltulajdonították Simon M. Veronika festőművész II. János Pált ábrázoló 40x30 cm-es olajfestményét, valamint egy nikkelezett bevonatú 30 cm-es feszületet. A bejelentést követően a Békéscsabai Rendőrkapitányságon lopás miatt indítottak nyomozást a tettesek és az elvitt műtárgyak felkutatása érdekében.

Rövidhírek

Erősítést kérnek a fóti hazafiak

Tisztelt Szerkesztőség! Tisztelt Olvasók!

Minden hazafi segítségére szükségünk van Fóton, mert a helyi MSZP által egy erőszakos kisebbség a közösségi rendezvényeken meg nem engedhető magatartást tanúsít.

A helyszín, ahová várunk Titeket: április 22, szerda, 17 óra, Fót, Vörösmarty M. Művelődési Ház.
Közmeghallgatásra kerül sor, amelyen jelen lesz a polgármester, a települési képviselők és a közönség. A települési képviselők többsége az újonnan megválasztott polgármester ellen fordult már megválasztása előtt is. Lerománozták erdélyi származása miatt, és ami a legdurvább, hogy egy álújságot jelentettek meg róla, amely ügyben a rendőrség vizsgálódott, eddig eredmény nélkül.

Ezen képviselők tavaly a várost nehéz helyzetbe hozva egy olyan banki szerződést kötöttek, amely a város vagyonára (kb. négymilliárd forint) rátette a kezét. A helyi egészségügyet pedig gyökeresen átakarják alakítani a helyi orvostársadalom ellenkezése ellenére. Az önkormányzat által nyereséges szolgáltatásokat pedig kiszervezték egy szocialistákhoz kötődő kft.-be.

Most az újonnan megválasztott nemzeti érzelmű polgármester ezek ellen fel akar lépni. Nem akar korrupciót, nem akar szocialista trükköket, a közpénz elfolyását. Emiatt a szocialista és a Fideszt eláruló (mindig a szocialistákkal szavaznak) képviselőknek nincsen ínyükre és fel akarják állítani tisztségéből, pedig csak 2009. január 25-e óta polgármester.

A fóti lakosok egy része is tiltakozik a szocialisták politizálása miatt. Ám a helyi MSZP-vezér, aki korábban Németországban futtatott prostikat, egy új módszerhez nyúlt, mindenhonnan cigányokat hív a fóti gyűlésekre, akik megfenyegetik a másképpen gondolkozókat. (Lásd itt). A rendőrség természetesen Fóton is a kettős mércét alkalmazza. A hazafiakat vegzálják, az MSZP-hez közeli erőszakos személyeket ezzel szemben nem állítják elő.
A közmeghallgatáson fel fogunk vetni kényes témákat.

A fóti hazafiak ott voltak a Kossuth téren, a Hősök terén, a Sándor-palotánál és folytathatnám a sort. Reméljük, kérésünk meghallgatásra talál!

Nem ilyen várost, nem ilyen rendőrséget, nem ilyen országot szeretnénk!!! Tegyünk városainkért, hazánkért!

Amennyiben bővebb információra van szüksége, az alábbi telefonszámon érdeklődhet:
Fót Önkormányzat: 06-27-535-365

A helyszín megközelíthető:
Busszal:
Újpest - Városkapu (v. Központtól) megállóhelytől Fót Gyermekváros megállóig
Vonattal:
Bp., Nyugati pályaudvartól indulnak járatok Fót, Kisállomás nevű állomásig
Autóval:
a régi Fóti úton
A helyszín pontos címe: 2151, Fót, Vörösmarty Mihály tér 3.

Vár mindenkit a Fóti Nemzeti Erők Szövetsége!




Hajdú-Bét-ügy: már kérdezni is tilos
Bajnai Gordon kormányfőnek kényelmetlen az igazság • Cenzúrázzák a parlamenti képviselők véleményét
Nem mondhatta el az Országgyűlésben Font Sándor fideszes képviselő Bajnai Gordon miniszterelnökhöz címzett interpellációját a Hajdú-Bét-ügyekkel összefüggésben. Szili Katalin, az Országgyűlés MSZP-s elnöke Molnár Csaba kancelláriaminiszter megállapítására hivatkozott, amikor visszautasította az ellenzéki interpellációt.
Tovább



Szupernagyi koncepciós perében
NJSZ tájékoztatás, 2009. április 20. www.nja.hu Nemzeti Jogvédő Szolgálat

Kondáné Bartal Piroska elleni büntetőügy I. fokú eljárás 3. tárgyalás
Vád: hivatalos személy elleni erőszak alapesete, 2006. október 23-án indult koncepciós eljárás, ítélet várható,

Esettanulmány itt olvasható:
http://nja.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=514&Itemid=84
Az első tárgyalás beszámolója:
http://nja.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=514&Itemid=84

Helyszín: Pesti Központi Kerületi Bíróság, Budapest, V. kerület Markó u. 25. III. em. 307.
Időpont: 2009. április 21. 9.15

Üdvözlettel:
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd
ügyvezető - Nemzeti Jogvédő Szolgálat
******************************

Október 23.: felmentették a verekedéssel vádolt nagymamát

Jogerősen felmentette kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a tüntetésen való verekedéssel vádolt 58 éves nagymamát, aki a médiában „szupernagyiként” híresült el. A büntetlen előéletű, diplomás belsőépítészt azzal vádolták, hogy 2006. október 23-án délután megrugdalt és megütött egy rendőrt a Deák téren.


Betörtek a véméndi templomba hétfőn éjjel. A tolvajok a perselypénzt, a kegytárgypénzt, a virágpénzt és az újságpénzt vitték el. Azt, hogy ez mekkora összeg volt, egyelőre nem tudni.

A betörők azzal nagyobb kárt okoztak, hogy az ajtót befeszítették. Ennek javítása ugyanis csaknem százezer forintba kerül majd.

A rendőrök keresik a tolvajokat – tájékoztatott Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

(FH)




Tisztázatlan haláleset a budapesti orosz nagykövetségen

Az ORFK szóvivői irodája mindössze annyit közölt, hogy kedden nem sokkal fél nyolc után az „Oroszországi Föderáció budapesti nagykövetségéről érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint a követség egyik munkatársának holttestét találták meg a követséghez tartozó épület egyik helyiségében”.

A budapesti rendőrök a nagykövet engedélyével már végrehajtották a helyszínelést a nagykövetség épületében. A történtek tisztázása érdekében a rendőrség folyamatos kapcsolatban van a Külügyminisztérium munkatársaival.

Az tehát még továbbra sem tisztázott, hogy a férfi saját magával végzett vagy pedig bűncselekmény áldozata lett. Információk szerint soron kívüli boncolást rendeltek el.

A Független Hírügynökség kereste korábban az ügyben az orosz nagykövetséget is, ott azonban nem kívántak nyilatkozni.

(FH)


Gyulladáspont – A tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság nyomában (2.)


Százhektárnyi eltűnt erdő, rejtélyes tűzesetek sora, autólopások, fegyverkereskedelem, prostitúció – a szervezett bűnözés különböző formái egy kis faluban. Abban a faluban, ahol február 23-án alvilági leszámolásra emlékeztető módon gyilkoltak meg egy apát és kisfiát.

A Magyar Nemzet megtudta, hogy a településen kigyulladó házak rendszerint biztosítva vannak, és végrehajtási eljárás alatt állnak…

Részletek a Magyar Nemzet Online-on »»»

Virág




2009. április 20., hétfő

Sürgős! Aki "Online now"!!DÉLI KULISSZA: 2009. április 20-án, 12.30-12.55-ig - Műsorajánló

Lánchíd Rádió, h, 2009-04-20 12:00  1944 Délvidék. Több tízezer magyart kínoztak és mészároltak le szerb partizánok. Teleki Júlia délvidéki író évtizedek óta keresi apja sírját, ám az unióba készülő Szerbiában sem beszélni, sem emlékezni nem lehet az áldozatokról, még most sem.

DÉLI KULISSZA: 2009. április 20-án, 12.30-12.55-ig - Műsorajánló

Élő adás: http://lanchidradio.hu/%C3%A9l%C5%91_ad%C3%A1s_hallgat%C3%A1sa

Szerkesztő-műsorvezető: Kocsis Éva

E-mail címünk: kulissza@lanchidradio.hu

„Voltak akiket kettéfűrészeltek vagy karóba húztak, másokat elevenen elégettek vagy eltemettek. Egyeseknek leszaggatták a körmüket, felhasogatták a bőrüket, majd besózták. Láttam egy csecsemőfejet a falhoz vágva, az agyveleje szét volt loccsanva. Az egyik asszony terhes volt, mikor kitaposták belőle a gyereket. Sok esetben meggyfa botra kötött tízkilós ólommal verték agyon az áldozatokat; volt, akinek az orra is leszakadt az ütéstől. Legtöbbjüknek azonban egyszerűen csak fejszével levágták a fejét. Az asszonyok sírva keresték fiaikat, férjüket a holttestek között.” (Teleki Júlia visszaemlékezése) Teleki Júlia délvidéki író évtizedek óta keresi apja sírját, ám az unióba készülő Szerbiában sem beszélni, sem emlékezni nem lehet az áldozatokról, még most sem. Ez nem egy letűnt kor tragédiája. Nem egy távoli földrészen történt mészárlás. Alig néhány évtizede történt, velünk magyarokkal. A Kulisszában a szerb mészárlás áldozatainak állítunk emléket. Akik emlékeznek: Teleki Júlia délvidéki író, történeti kutató, a mészárlások túlélője, Matuska Márton délvidéki író, újságíró, Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő, Kovács Emőke, a Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézetének tanára.

2009. április 17., péntek

pillangó




Súlyos baleset (?!)

A mieinkhez

Testvéreim, Magyarok!

Népünk, ádáz harcot küzd már az ország belsejébe hatolt, megsemmisítésünket szolgáló hatalmak ellen. E harcnak egyik legelkötelezettebb, és eredményekben gazdag harcosa, az MVSZ elnöke, Patrubány Miklós, súlyos balesetet szenvedett. Így ideiglenesen magunkra maradtunk. Pásztor nélkül szétszéled a nyáj. Ez nem történhet meg. Mi hiszünk a közös ima fohászban. Istenünk meghallgatja közös fohászunk. Ezért mi, akik hiszünk igazunk győzelmében, kérjük a Mindenhatót, imánkban, hogy felgyógyulva vezethessen bennünket mert győznünk kell.

Botos László
MAGYARSÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
www.magtudin.org

2009. április 16., csütörtök

Magyarországon múlik a Föld jövője!

Köszönet érte Anyusch - nak.
Testvérek!

Rajtunk, a világ szeme. Oly' dicsőséges eseményeknek nézünk elébe, hogy ezzel kéne tele legyen kicsi Hazánkban, minden sajtó. Ezzel szemben ezt is agyonhallgatják, méghozzá oly eredményesen, hogy még a konzervatív érzelmű, és a hívő magyarok is csak elenyésző hányada tud ezen dolgok eljöveteléről. Ezért, most közkinccsé teszem, bár ezek a neten bárki számára fellelhetők, csak össze kell szedegetni őket, mint a puzzle darabkáit, és összeilleszteni a részleteket, hogy kirajzolódjon a teljes kép:

Jézus Kovacsics Mária Natalia nővérnek adott üzeneteiből (1934):
"Anyám országát szeretném megkímélni, ha akad elegendő számú engesztelő lélek. Terveim vannak ezzel az országgal. Ha a magyar nép megszűnik vétkezni, mindenekelőtt a tiszta erkölcs ellen, nem káromkodik, tisztelettel ejti ki Szeplőtelen Anyám nevét, bűnbánatot tart és engesztel, eljövök, és kegyelemmel gazdagon felruházom őt. Amint a megváltás a betlehemi istállóból indult, úgy fog elindulni Magyarországról nagy művem: a bűnök eltörlése, a lelkek megszentelése, a Sátán letaszítása, az Én győzelmem. Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész Világon könyörülni!"

Natalia nővér beszámolója a Szűzanya üzenetei alapján (1985):
A Magyarországon végzett, és innen kiindult engesztelések, amelyek az egész világon elterjedtek (pl. Szeretetláng), a Mennyei Atya előtt nagyon kedvesek. Tudom, ha tovább engesztelünk, még vér sem lesz Szűzanyánk eljövetelekor. Ez az ország soha el nem pusztul. Ez az ország mindörökre fennmarad. A Szűzanya megmutatta nekem, hogyan terjed a bűnbánat és engesztelés szelleme Magyarországon. Az országot ekkor kietlen sivatagnak láttam, amelyet régóta hasztalan öntözött a mennyei áldást jelentő eső. Ám hirtelen itt is, ott is, friss rügyek ütköztek ki a földből, s zöld foltokat alkotva egyre terebélyesedtek. A Szent Szűz értésemre adta, hogy ezek a rügyecskék csak egymást támogatva és egymás közelségében növekedhetnek. Megértette, hogy Magyarország történetének e kietlen időszakában az Istenben növekvő lelkeknek együtt kell maradniuk, kis közösségeket alkotva. A halállal szemben csak így lesz esélye az életnek.
Nemzetünket az Úr Jézus személyesen készíti fel az előttünk álló világtörténelmi, apokaliptikus fontosságú feladatra, ugyanis a Sátán fölötti végső győzelem és a megváltás beteljesedésének földi eszközéül - bármilyen hihetetlennek látszik is - a Mennyei Atya öröktől fogva Magyarországot választotta. Erre a feladatra azért lettünk kiválasztva, mert Szent István, első magyar királyunk országunkat a Szent Koronával együtt a Boldogságos Szűznek, az Úr Jézus Édesanyjának örökségéül és örökös tulajdonául adta.

Don Stefano Gobbi olasz pap, a Máriás Papi Mozgalom alapító elnöke így írja le az 1981. augusztus 16-án történt látomását:
"Mária így szólt: Jézusom földi helytartója, tudja..., hogy az Úr tervében különlegesen fontos helyet foglal el egy nép, amelyet első királya, István, majdnem ezer éve már nekem felajánlva tulajdonomba adott, s ezért hazáját századok óta Regnum Marianumnak, az én országomnak nevezik. A Pápa szeme előtt ismeretes e nép isteni küldetése, melyért évezredes történetének vértani sorsával fizetett... Ez a nép évszázadokon át öntestével védte a keresztény Európát a nem-keresztény hadaktól, de nem voltak hálásak e nép mérhetetlen véráldozataiért és emberfeletti szenvedéseiért... ám Isten annál inkább kitüntette ezt a népet azzal, hogy tulajdonomba adta már állama megalapításánál... népemnek lelkileg át kell alakulnia... segítsenek nekem megmenteni népüket és alkalmassá tenni szent hivatására..."

Szent Pio atya üzenete (Tisztesség, 1994, 9-10. szám):
"Mikor az égiek kegyelméből végignézhette a vonatkozó, elméjének ’képernyőjén’ pergő ’video-filmet’, élménye után azt mondta: "Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, (Pio atya 1968-ban halt meg) de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigyelem a magyarokat (mondja a szent Pio atya!), mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"

Mi ezen üzenetek, és próféciák tudatában a teendőnk?

Először is ismerni, a helyzetet. Tudnunk kell, hogy a történelem Kb. 26 ezer évenként ismétli önmagát. Egész pontosan, a történelmi korok ismétlődnek. Ezek a korok a következők: aranykor, ezüstkor, bronzkor, és vaskor. Az aranykorban vannak az emberek legközelebb az Istenhez, ekkor nincsenek bűnök, az emberek nem ismerik az erőszakot. A sátán azonban időről időre hatalmat kap a Földön. Ez az időszak, a vaskor, a sötétség kora. Keleten, ezt kalijugának (ejtsd:kálijúga) nevezik. Ez az erkölcsi aláhullás időszaka.
Ma ebben a korban élünk. A vaskor, egy 4 ezer éves időintervallum, mely Krisztus előtt 2 ezer évvel kezdődött, tehát most lesz vége. (A történelemben, 1 - 2 száz év ide vagy oda, nem számottevő, vagyis elhanyagolható.)

Látható tehát, hogy a vaskor végéhez értünk, és a történelem ciklikus ismétlődése miatt át fogunk térni, az aranykorba. Erről szólnak a próféciák is! Isten nekünk magyaroknak szánta azt a feladatot, hogy részt vegyünk művében, vagyis a sátán letaszításában. Kulcsszerepünk van ebben! Ezt tudja a sátán is, de tudják ezt az emberek közül is sokan!

Az emberiség egyik része, várakozón figyel ránk.

Az alábbiakat nepáli szerzetesek nyilatkoztatták ki 2004-ben:
"Most vajúdik a Föld és a Kárpát-medencében szüli a jövőt."
A nepáli Fehér Királyi Kolostor vezetője pedig ezt mondta:
"Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre, magyarságukra. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhodása az Önök országából fog elindulni. A világ szívcsakrája (csakra = energiaközpont) az Önök országában, a Pilisben található. Ez a spirituális megújhodás már megindult Önöknél!"
Nyugaton pedig, előadásokat tartanak arról, hogy Európa megújulása Magyarországról fog, kiindulni.

Az emberiség egy másik része aggódva, és félve figyel ránk. Igen, félve!

Ők a sátán emberei. Tudják -e ezt vagy nem, azt nem tudom. A sátánért, vagy nem érte, lehet, hogy csak önös érdekből hasznukat féltve, ők akik ezen folyamatot meg akarják akadályozni, mert a jóslatokat ők is ismerik.
Vajon miért van az, hogy nálunk a legrosszabb, a gazdasági helyzet? Miért csak minket támadnak, ha kinyilvánítjuk nemzeti érzelmeinket? Miért lopják ki lábunk alól, a talajt? Miért mondják nekünk saját Hazánkban, hogy el lehet menni? ÉBRESZTŐ!!! Rakjuk össze e másik kép kockáit is, hisz’ ez is itt hever előttünk! Nehogy elhiggyük, hogy gazdaságilag tönkre akarják tenni ezt az országot. Ennyi lenne "csupán"? Dehogy is! Ez pusztán a megtévesztő előjáték. Az igazi cél, a magyarok kiirtása, a Kárpát-medencéből.

Mi tehát a feladatunk?

Végrehajtani, Isten tervét. Hinni, és nem meghátrálni. Mert a sátán, most a hitünket akarja aláásni, hogy ha eljön a Magyarok Nagyasszonya, ne találjon elég hitet, elég igaz embert, az Ő országában. Most még ugyan "ember embernek farkasa", ahogyan a mi jó plébánosunk szokta mondani, de ha kitartunk, akkor lesz erkölcsi feltámadás. Jézus azért mondja: "És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja" Mt. 10, 28.
LEGFŐBB TEENDŐNK TEHÁT, AZ ERKÖLCSI MEGÚJHODÁS! A Szűzanya szavaival: "népemnek lelkileg át kell alakulnia"
Idézzük fel még egyszer Pio - atya szavait is: "(...) bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"
Ezért Szeretném, ha minél több magyar családban imádkoznánk minden reggel felkeléskor, és este lefekvéskor, Magyarország Őrangyalához, kicsit félrevonulva, elcsendesedve csak úgy, mintha egy barátnak tárnánk ki a szívünket, s mellé elmondanánk a következő imát:

Magyar miatyánk

Miatyánk Úristen, ki vagy a mennyekben,
Ne hagyjál bennünket pusztító könnyekben!
Fáradságos harcunk a szívednek tessék,
A Te áldott neved meg is szenteltessék!
Erős magyar hittel jöjjön el az ország,
Azaz ezeréves régi Magyarország!
Amiként a mennyben sírni sosem kellett,
Azonképpen ott, a Duna - Tisza mellett,
Égjenek az álmok, amik ránk omlanak,
És a kenyerünket add meg nekünk holnap!
Add meg a száraz barna kenyerünket,
Kergesd el innen gaz elleneinket.
Ellenség ne lépjen többé magyar rögre,
Ez a mi kérésünk most, és mindörökre.
Ámen.


Liszt Nándor
"Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész Világon könyörülni!"

Összeállította:
Telbisz Zsolt Tihamér Szentendre 2009. Kikelet hava

Horthy Miklós kormányzó és Montgomery amerikai követ barátsága

Forrás: Anyuschtól
ISMERJÜK MEG AZ IGAZ TÖRTÉNELMET

(fordítás Montgomery irataiból)

Horthy remélte, hogy kihasználja Hitlert; a kormányzó úgy, mint a többi politikai csoport erősen kommunista ellenes volt, és ő úgy mérlegelte, hogy Hitler meg fogja védeni Magyarországot az ázsiai barbarizmustól, amit Sztálin képvisel. Horthy is, el volt határozva (mint minden lelkiismeretes magyar) visszavenni az elszakított országrészeket, amit a magyaroktól kényszer által vettek el a szomszéd nemzetek az első Világháború végén, és ahogy Hitler azokat a területeket elfoglalta, Horthy visszacsatolta egyiket a másik után Magyarországhoz.

Mindamellett, Montgomeryt magyar barátai meggyőzték arról, hogy Magyarország kapitulációja a németeknek, alapvető lényeges ok, és az egyedüli út volt, egy gyenge nemzetnek szembeszállni egy erős, jól felfegyverzett könyörtelen szomszéd nemzettel.

Könnyű azt mondani, hogy jobban szerettük volna, ha szembeszállnak a reménytelen küzdelembe, mint engedelmeskednek Hitler követeléseinek, és ez olvasható jól a papíron. A tény az, hogy ez ostobaság. Egy személy tud öngyilkosságot elkövetni, de egy nemzet nem. A magyaroknak az volt a tragédiájuk, hogy a történelemben először azt látták, hogy egyszerre veszélyben vannak minden oldalról.

Horthy és Montgomery közötti barátság megerősödött az 1939. Március 19-én történt eseménykor. Együtt voltak az Operaházban, amikor fasiszta magyar Szálasi Ferenc (aki Horthy parancsára börtönbe volt) támogatói megszakították az előadás kezdését, kiabálták a kormányzó páholyánál, hogy "igazságot Szálasinak!" Horthy felbőszülve rohant ki a páholyból, mögötte Montgomery, akarta látni, hogy mi történik. Mikor utolérte Horthyt, jelentette, (Rooseveltnek) hogy:

"két ember a szőnyegen volt, ő (Horthy) egy másiknak a torkát fogta, pofozta és kiabálta, amit később tudtam meg: "Úgy; te elárulod a hazádat, elárulod?" A kormányzó egyedül volt, de kézben tartotta a helyzetet... Az egész eset tipikusan mutatja nemcsak a kormányzó gyűlöletét egy idegen dokrina ellen, de azt is, hogy ő milyen ember. Jóllehet, 72 év körül volt, nem gondolt arra, hogy segítséget hívjon: ő ment előre, mint egy kapitány a zendüléssel szemben.

Horthy kétségtelenül azt hitte, hogy Montgomery segíteni jött neki, mert később egy fényképpel köszönte meg Montgomerynek az operaházi esetet, amit Montgomery nagyra értékelt. (John Flournoy Montgomery, az akkori amerikai követ Magyarországot "oázisnak" nevezte Hitler sivatagában.)

 John Flournoy Montgomery és Joseph Davies

Megjegyzés. (Bogár Gyula)

Itt az idő, ismerjük meg az igazi történelmet, Montgomerynek nem volt érdeke, hogy elferdítse, megváltoztassa a tényeket. Montgomery világosan látta a magyarok tragédiáját. A németek sokkal nagyobb és erősebb nemzeteket győzött le, mint a magyar. Ha Horthy szembeszáll Hitlerrel, nem kétséges az ország elpusztulása. Segítséget nem adott volna semmilyen hatalom. Ismerve az akkori magyar virtust; harcolni a hazáért az utolsó töltényig, meghalt volna a katonaság nagyobb része. Ami megmaradt volna, mint tudjuk; azt az oroszok tették tönkre, elhurcolták a munkaképes embereket Oroszországba. Buda, Dunántúllal Titóé, Pest az Alfölddel pedig a románoké lett volna, a fenn maradt északi részen a szlovákok osztoztak volna az ukránokkal. Az életben maradt magyaroknak megmondták volna a kommunisták, hogy ha nem tetszik, elmehetnek, ahova akarnak.

A szovjetnek nem volt érdeke egy nagyobb Románia és Jugoszlávia. Sztálinnak Magyarország vagon-kérdés volt és utánpótlási vonal Ausztriába. Azonkívül a szovjet állampolgárok, a hétpróbás kommunistákból (Rákosi, Révai, Vass, Nagy Imre, Farkas és elvtársaik) alakult kormány Sztálin hű szolgái, akik hajlandók voltak a magyarság átnevelésére. Az ateista kommunistáknak céljuk volt kiölni az emberekből az Istenbe vetett hitet, a hazaszeretetet és a nemzeti érzést, meghazudtolni a történelmet. Eső dolguk volt az egyházak vezetői átnevelése. Akik nem voltak hajlandók kiszolgálni az ateistákat, száműzték, börtönbe vetették. (Mindszenty hercegprímás, Ravasz László, Ordas Lajos püspökök stb.,) Sajnos akadt az egyházvezetőiből bőven, akik segédkeztek a kommunistáknak. (Tildy Zoltán, Péter János, Bereczky Albert, Barta Tibor, Nyáry Pál, Hajdú Péter, Szamosközi István és társaik, akik eladták a lelküket az ördögnek.) Nekik nem támadt fel Jézus, mert meg sem született. Ők az egyházat az ateisták szolgálatába állították. Nekik Karácsony fenyőfa ünnepe volt s ezt tanították az iskolákban és a teológián. A templom csapda volt, ha valaki az istentelen kormány ellen, mert szólni a papok bejelentették és börtönbe, munkatáborba vitték. A papok nagy része nem Istent s a hívőket, hanem az ateista kommunistákat, a sátánt szolgálták. Ezeknek elszenesedett a lelkük, nincs annyi lelkiismeretük, hogy bevallanák, megbánnák bűneiket, hogy Isten és a hívők megbocsássanak nekik.

A történelmet meghamisították. Trianonról nem volt illő beszélni, a II. Világháborúról, aki elmondta az igazat, az reakciósnak, a nép ellenségének nevezték, s börtönbe került. Sztálint, Rákosit kellet dicsőíteni a barbár vörös hadsereggel. A magyar katonákról, akik a hazáért, a kereszténységért mentek a halálba, gyűlölettel emlékeztek meg a kommunistákat szolgáló békepapok. Horthyról, aki 15 év alatt felépítette az I. Világháborúban tönkrement országot, megvetették, kigúnyolták, pedig sokkal jobb volt a gazdasági élet Magyarországon, mint Amerikában, az 1929-1936-os években. Magyarországon nem lehetett az igazságot kimondani, amit Dr. Teller Ede mondott, hogy "a véletlenen múlott, hogy nem a németek készítették el előbb az atombombát." Erre volt a II. világháború alapozva. Ezért kellett hátráltatni a szovjet előnyomulást minden áron. Horthy, mint Szolzsenicin és minden józangondolkozású ember nem gondolta, hogy a kapitalizmus engedni fogja, hogy a kommunizmus uralja a fél Európát.

Sajnos, a nép nem ismeri az igaz történelmet, amiből tanulva építené fel a jövőjét. A politikai pályán főleg a történelmet meghamisító kommunisták leszármazottjai uralkodnak, tehát nem várhat a nép változást. Az egyházak, amelyből az ateisták kiűzték az istenfélő hívőket s ott a kommunisták ügynökei, kommunista álpapok uralkodnak azt az Isten is elkerüli. Ahhoz, hogy Magyarország visszatérjen a keresztényi igaz útra, s jobb élet legyen, Jézus szelleme kell, aki kiűzi az ateista kommunista ügynököket a templomból és Horthy szelleme, aki megfogja a hazaáruló politikusok torkát és pofozza őket, amiért eladták, elárulták, tönkretették az országot.

2009. április 10., péntek

Keresztút

A tömegek nem akarták Őt azzal az Üdvözítővel azonosítani, akiről a próféták beszéltek. Azok, akik látták Őt beteget gyógyítani, varázslónak mondták, azok pedig, akik hallották szólni, Keresztelő Jánosnak vagy valami hajdani prófétának gondolták. Csak igen-igen kevesek voltak, akik felismerték benne azt, aki Ő valójában volt.
     Az egyházi vezetők szembefordultak vele, mert az Ő tanításai ellentmondásban voltak vallásuk elfogadott tantételeivel. A társadalom politikai vezetői ellene fordultak, mert Ő elvetette a lázadás kirobbantásának gondolatát. Végül megölték, mert Ő nem az volt, akit vártak.
     Megölték Jézust, az embert, testében, de a Megváltót, az isteni üzenetet, melyet Jézus hozott, mégsem tudták megölni. Itt maradt az üzenet, bár csak nagyon kevesen értették meg és kevesek tudtak róla. Ezeket a keveseket hívták apostoloknak és tanítványoknak, akik szétszéledtek a világban és kezdték magyarázni az örömhírt a népeknek, mindnek a maga nyelvén. De csak az egyszerű emberek értették meg, a tanulatlan, természettel együtt élő emberek. A többiek, akik városokban laktak és álbölcsességek elméleteihez kötötték magukat, az üzenetben próbáltak olyan bonyolult valamit találni, ami egyszerűen nem volt benne.
     Az új vallás, amely Jézus élete és tanításai nyomán felépült, a kereszténység nevet kapta, és követői a szegények és elnyomottak voltak. Ez szította föl Rómában a zendülést, mely a birodalom összeomlásához vezetett. Ez szolgált alapul új birodalmak építéséhez.
     Ahogy az idő múlt, tanult emberek, akik a tanítást mégsem értették egészen, Jézus emlékezete nyomán felállítottak egy teljes, új tantétel-gyűjteményt. Az évszázadok során ezer és ezer embert sanyargattak, kínoztak és öltek meg Jézus nevében, úgymond "a kereszténység javára".
     A Jézus nevével alapított új egyház nem értette meg az örömhírt sem. Az ember túlságosan mélyre süllyedt a maga téveszméinek tengerében, és ezek a téveszmék idővel a világot egyre-egyre rútabbá tették. A zavaros eszméken kitenyészett a gyűlölet, és a gyűlölettől elburjánzott a csúfság. Ezek a téveszmék egyre több betegséget, egyre több nyomort, egyre több bűnt eredményeztek. A bűn, nyomorúság és betegség pedig a föld arcát megint tovább csúfította.


Hieronymus Bosch: Keresztút

     Az emberiség ördögi körbe keveredett. Alulról, az összezavart, emberalkotta elméletek mélyéből csak nagy néha ragyogott föl egy gyönge kis fénysugár a világosságból, mit Jézus hozott el közénk, hogy meglelhessük a visszavezető utat Isten igazi világába. Ezek a feltünedező, egymástól távoli kicsi fények aztán, ha halványan is, de mégiscsak kirajzolták az embercsinálta sötétségen átvezető ösvényt.
"SZERESD FELEBARÁTODAT S MÉG AKI ÁTKOZ, AZT IS ÁLDJAD!"
WASS ALBERT

Húsvéti Képek




Minden kedves barátomnak Áldott Húsvéti Ünnepet kívánok és boldogságot a feltámadásban .

2009. április 9., csütörtök

Radio Vaticana :Hilfe für die Erdbebenopfer in Mittelitalien

  English
http://www.radiovaticana.org/inglese/enindex.html

 
Die Bischöfe Europas haben an diesem Dienstag zur Hilfe für die Erdbebenopfer in Mittelitalien   aufgerufen.  Europa müsse jetzt ein „Zeichen der Hoffnung“ für die Menschen sein, die binnen eines Augenblicks so viel verloren hätten, erklärte der Vorsitzende des Rats der Europäischen Bischofskonferenzen, Kardinal Peter Erdö, in Budapest. Wer auch nur die geringste Möglichkeit habe, solle Zeichen der Solidarität oder finanzielle Hilfen geben. Kirchliche und andere Hilfsorganisationen stünden dafür bereit.

Die Zahl der Toten nach dem verheerenden Erdbeben in Mittelitalien ist am Dienstagnachmittag auf 207 gestiegen. Nach Angaben des Koordinierungszentrums der Rettungsmannschaften wurden mehr als 30 Stunden nach dem Beben 5,8 bis 6,2 noch 34 Menschen vermisst. Etwa 40 Todesopfer sind noch nicht identifiziert. 1500 Menschen sind verletzt und rund 17.000 obdachlos, 10.000 allein in der Regionshauptstadt L’Aquila nahe dem Epizentrum. Zahlreiche Nachbeben erschweren die Rettungs- und Bergungsarbeiten. Seit dem starken Erdstoß am frühen Montagmorgen wurden etwa 280 Nachbeben gezählt, das kräftigste erreichte am Dienstag die Stärke 4,8. Das Beben ist das folgenschwerste in Italien seit 1980.

Mehr als 5.000 Helfer aus dem ganzen Land sind seit Montag in den Abruzzen im Einsatz. Darunter acht Feuerwehrleute des Vatikanstaats. Der Kommandant der Vatikanischen Gendarmerie, Domenico Giani, sagte gegenüber Radio Vatikan:

„Noch in der Nacht, sobald wir von dieser enormen Tragödie erfahren haben, habe ich mit unseren Oberen gesprochen, mit Bischof Boccardo und Kardinal Layolo; wir haben das Sekretariat des Papstes informiert, das Staatssekretariat... In diesem schmerzhaften Moment haben wir es als unsere Pflicht gesehen, dass auch die Feuerwehr des Vatikanstaats einen Beitrag leistet. Auch wenn der eher symbolisch ist – gemessen am Ausmaß der Katastrophe und der Zahl der Helfer des Zivilschutzes –, wir wollen in dieser großen Not da sein und unsere Hilfe anbieten. Das ist auch eine moralische Unterstützung für die Menschen die leiden – im Namen des Papstes.“

Das Dorf Onna mit wenigen hundert Einwohnern in der Nähe von L'Aquila wurde durch das Erdbeben nahezu von der Landkarte gelöscht. Paolo De Angelis, Chef der päpstlichen Feuerwehr, berichtet aus Onna:

„Die Lage ist katastrophal. Der Ort ist zerstört, allein hier haben die Hilfskräfte 40 Leichen aus den Trümmern geborgen. Wir arbeiten mit den italienischen Feuerwehrleuten zusammen, wir überprüfen die Statik der Häuser, die stehen geblieben sind und begleiten auch die Überlebenden in die Trümmer ihrer Häuser, um in kurzer Zeit und streng überwacht das wichtigste Hab und Gut sicher zu stellen. Die Bevölkerung hat unsere Ankunft als großes Zeichen der Solidarität gewertet. Die Menschen brauchen hier jetzt Trost und Unterstützung jeder Art, ihnen wurde ja alles entrissen. Diese Geste der Solidarität seitens des Vatikanstaats bedeutet für uns sehr viel – persönlich wie beruflich.“

Viele Menschen ohne Obdach verbrachten bei Temperaturen knapp über dem Gefrierpunkt die Nacht in ihren Autos, an der nahe gelegenen Adria-Küste haben Hotels für die Erdbebenopfer geöffnet. Tommaso Della Longa, Sprecher des Sonderkommandos des Roten Kreuzes, begleitet seit Montagmorgen die Menschen, die in Aquila geblieben sind.

„Die Stadt schien, als sei sie soeben massiv bombardiert worden. In ausgewiesenen Korridoren patrouillierte die Polizei, leider auch auf der Jagd nach Plünderern. Es war eine Geisterstadt. In der letzten Nacht hat mich die Stärke der Menschen und ihr Stolz berührt. Bei aller Verzweiflung haben viele versucht, so nah als möglich bei ihren Häusern zu schlafen. Viele haben so eine Würde ausgestrahlt, die hat mich vielleicht mehr als alles angerührt.“

Die katholische Kirche, Hilfsorganisationen und Politiker weltweit haben zu Spenden für die Region aufgerufen. 50.000 Euro kommen aus einem der ärmsten Länder Europas - Albanien hat Soforthilfe angekündigt. Die NATO steht bei Bedarf bereit zum Hilfseinsatz, und der Iran will sich für Solidarität und die Hilfe italienischer Soldaten nach dem Erdbeben von 2003 revanchieren.

(rv 07.04.2009 bp)
http://www.radiovaticana.org/ted/Articolo.asp?c=278577