Blogarchívum

2010. december 31., péntek

Az új médiatörvény

Elfogadták a médiatörvényt
2010.12.21. 08:30 comment.blog

Ma hajnal háromra elfogadták az új médiatörvényt. Igaz, nem ez blogunk fő profilja, de úgy éreztük, nem árt, ha olvasóink innen is értesülnek arról, mi vár ránk a tejjel-mézzel folyó szép, új világban. Az alábbi szöveget az MTI bocsátotta ki három részben, kicsit húztunk rajta, de így is meglehetősen hosszú. Ettől még érdemes elolvasni, sőt.

    Minden médiumra, így a lapokra, hírportálokra és internetes újságokra is kiterjed az új médiatörvény hatálya. A jogszabály alapján az MTI gyárthatja a közszolgálati hírműsorokat, a két nagy kereskedelmi televízió híradóiban a bűnügyi hírek aránya éves átlagban nem haladhatja meg a húsz százalékot, magyar zenei kvótát vezetnek be a rádiók számára, a reklámok pedig nem lehetnek hangosabbak, mint a műsor, amelyet megszakítanak.

    A parlament döntésével hatályon kívül helyezte a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényt, a sajtótörvényt, továbbá a nemzeti hírügynökségről szóló jogszabályt. Az új médiatörvény hatálya alá tartozik januártól minden Magyarországon letelepedett médiatartalom-szolgáltató és itt kiadott sajtótermék, valamint bizonyos esetekben a más országból nyújtott, de ide irányuló, itt terjesztett vagy közzétett médiaszolgáltatások is.

    Ez azt is jelenti, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület jogutódjaként működő médiatanács jogsértés esetén bármely médiumot bírsággal sújthat, ha az megszegi a médiatörvényt, vagy a november elején elfogadott médiaalkotmány rendelkezéseit. Így például gyűlöletet kelt személyek, nemzetek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, valamely egyház, vallási közösség ellen, illetve az általa közöltek alkalmasak valamely közösség megsértésére, kirekesztésére.

    A jelentős befolyásoló erővel rendelkező médiumok esetében a bírság összege 200 millió forintig, más médiaszolgáltatóknál 50 millió forintig terjedhet. Az országos napilapokra és internetes sajtótermékekre legfeljebb 25 millió forint, a hetilapokra és folyóiratokra 10 millió forint bírságot róhat ki a médiahatóság, a médiumok vezetőit pedig maximum 2 millió forint bírsággal sújthatja. A bírságot azonban a médiumoknak nem kell azonnal befizetniük, hanem kérhetik a határozat végrehajtásának felfüggesztését a bíróságtól.

    A törvény alapján az NMHH a médiaszolgáltatási jogosultság felfüggesztéséről és a médiaszolgáltatás törléséről is dönthet. Az előbbi időtartama ismételt és súlyos jogsértés esetén 3 órától egy hétig terjedhet, míg a nyilvántartásból való törlés után a médiaszolgáltatás többé nem tehető elérhetővé. A médiahatóság hivatala nyilvántartást vezet a lineáris és lekérhető médiaszolgáltatásokról, nyomtatott és internetes sajtótermékekről, hírportálokról.

    A sajtótermék nyilvántartásba vételét annak jövőbeni kiadója kezdeményezheti, a kérelemről az NMHH 15 napon belül határoz. Az NMHH hatósági eljárásban jogosult a médiaszolgáltatással, sajtótermék kiadásával, műsorterjesztéssel kapcsolatos - akár törvény által védett titkot magában foglaló - adatot tartalmazó eszközöket, iratokat, dokumentumokat megtekinteni, megvizsgálni, róluk másolatot, kivonatot készíteni.

    A tartalomszabályozással kapcsolatban kiemelendő, hogy a televízióknak évi teljes műsoridejük több mint felében európai, több mint harmadában magyar műveket kell bemutatniuk; közszolgálati csatornáknál ez az arány 60, illetve 50 százalék. Ugyancsak a műsorkvótákkal kapcsolatos rendelkezés, hogy a rádióknak ezután legalább 35 százalékban magyar zenéket kell játszaniuk, és ezek negyede 5 évnél újabb felvétel kell, hogy legyen. Mindkét esetben lehetséges, hogy a médiumok a meghatározott arányokat a médiatanáccsal kötött hatósági szerződésben rendezett módon, fokozatosan érjék el, e mentesség azonban egyszerre legfeljebb 3 évre engedélyezhető.

    A jelentős befolyásoló erővel rendelkező televízióknak munkanapokon reggel 7 óra és fél 9 között legalább 15 perces hírműsort vagy általános tájékoztató műsorszámot, minden este 6 és 9 óra között legalább 20 perc hosszúságú hírműsorszámot kell sugározniuk. A jelentős befolyású rádiókban munkanapokon reggel fél 7 és fél 9 között legalább negyedórás hírműsornak kell helyet kapnia. E műsorokban a "demokratikus közvélemény tájékoztatását nem szolgáló" bűnügyi tematikájú híranyag éves átlagban nem lehet hosszabb terjedelmű a műsor időtartamának húsz százalékánál. A korlátozás az RTL Klub és a TV2 reggeli és esti, valamint a Neo FM és a Class FM reggeli hírműsoraira vonatkozik.?

    A két nagy kereskedelmi televízió emellett - a digitális műsorterjesztésű médiaszolgáltatása során - köteles biztosítani, hogy az este 7 és 11 óra között sugárzott, nem magyar nyelven készített filmalkotások és sorozatok legalább negyede eredeti nyelven, magyar felirattal is elérhető legyen. A hallássérültek érdekében a TV2 és az RTL Klub mellett a közszolgálati csatornák is kötelesek a hírműsorokon kívül 2015-től minden filmet is magyar nyelvű felirattal elérhetővé tenni például teletext szolgáltatáson keresztül.

    Lényeges korlátozás, hogy a televíziók nem gyakorolhatják kizárólagos közvetítési jogukat oly módon, hogy a közönség több mint 20 százalékát kizárják a kiemelten nagy jelentőségű események - előfizetési díj fizetése nélkül is hozzáférhető közvetítésen keresztüli - nyomon követéséből. Hogy melyek ezek az események, azt a médiatanács állapítja meg.?

    A gyermekek és a kiskorúak védelme érdekében a lineáris műsorszolgáltatóknak műsoraik többségét kategorizálniuk kell. A korhatárra tekintet nélkül megtekinthető, a 6 éven aluliak számára és a 12 éven aluliak számára nem ajánlott műsorszámokat a megfelelő jelzéssel bármikor sugározhatják, míg a 16 éven aluliak számára nem ajánlott műsorokat csak este 9 óra, a 18 éven aluliak számára nem ajánlottakat pedig este 10 óra után.

    A kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyos károsítására alkalmas, pornográfiát vagy indokolatlan erőszakot tartalmazó műsor egyáltalán nem közölhető.
Újdonság, hogy a szolgáltató kérésére - díj ellenében, 15 napon belül - a műsorszám kategorizálásáról a médiatanács is határozhat.?

    A reklámokkal kapcsolatos rendelkezések között szerepel, hogy a hirdetések nem sérthetik az emberi méltóságot, nem tartalmazhatnak és támogathatnak a nemen, származáson, nemzetiségen, valláson, világnézeti meggyőződésen, fizikai vagy szellemi fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést, illetve nem gyalázhatnak nemzeti jelképet. A törvény rögzíti: a reklám, valamint az annak közzétételét jelző figyelemhívás átlagos hangereje nem lehet nagyobb, mint a környező műsorszámoké.?

    A televíziókban és a rádiókban a reklámok óránkénti időtartama egyetlen egész órától egész óráig tartó időszakban sem haladhatja meg a 12 percet. A közszolgálati médiumokban óránként az eddiginél kettővel több, 8 perc reklám engedélyezett.
Nem lehet reklámmal megszakítani a
  • 30 percnél rövidebb híradásokat és
  • a 14 éven aluliakhoz szóló, félórásnál rövidebb műsorokat,
  • a nemzeti ünnepek hivatalos eseményeiről szóló tudósításokat és a vallási, egyházi tartalmú műsorokat a filmek kivételével.

    A törvény értelmében 30 percnél hosszabb hírműsor vagy politikai tájékoztató műsorszám, illetve filmalkotás - a sorozatok és a dokumentumfilmek kivételével - reklámmal félórás időszakonként csak egyszer szakítható meg.?

    A szabályozás a filmek, sorozatok, sportműsorok és szórakoztató műsorszámok esetében lehetővé teszi a termékelhelyezést - kivéve a dohánytermékeket és a vényköteles gyógyszereket.
A termékmegjelenítést tartalmazó műsorokban azonban nem hívhatnak fel az áru megvásárlására vagy a szolgáltatás igénybe vételére, és nem adhatnak indokolatlan hangsúlyt a terméknek.

    A médiatörvény alapján a közszolgálati médiumok az államtól és a gazdasági szereplőktől függetlenek, vezetői és a tevékenységükben részt vevők szakmai autonómiát élveznek. A közmédiumok működése állami finanszírozás mellett történik, tevékenységük nem irányulhat elsősorban nyereségszerzésre.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap forrásaiból támogatja a közmédiumok feladatainak ellátását, támogatja és elvégzi műsorszámainak előállítását, megrendelését, megvásárlását, tájékoztatási és egyéb tevékenységét. Az alap jogi személy, költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá, kezelője a médiatanács, a vezérigazgatója feletti munkáltatói jogkört, ideértve a kinevezését, a médiatanács elnöke gyakorolja
.?
    A közmédia finanszírozására szolgáló összeg elosztásáról a héttagú - a közmédiumok vezérigazgatóiból, az alap vezérigazgatójából és az Állami Számvevőszék elnöke által esetileg delegált két tagból álló - Közszolgálati Költségvetési Tanács dönt minden év szeptember végéig. A közszolgálati médiavagyon tulajdonosi jogait és kötelezettségeit ugyancsak a médiaszolgáltatás-támogató alap gyakorolja. Az alap a közszolgálati médiavagyont nem idegenítheti el, nem ruházhatja át és nem terhelheti meg, továbbá gondoskodnia kell a közszolgálati médiavagyon körébe nem tartozó archívumok megőrzéséről is.

    A törvény szerint a médiatanács Közszolgálati Kódexet fogad el, amely a közszolgálati médiumok számára iránymutatást ad a médiaszolgáltatás megfelelő elveire vonatkozóan. A kódex módosításáról a kuratórium egyetértésével a tizennégy tagú, egyházi és civil szervezetek képviselőit tömörítő Közszolgálati Testület dönthet. Változás, hogy a törvény az MTI-hez telepíti a közszolgálati rádiós és televíziós hírműsorok gyártását és a közszolgálati médiumok hírportáljának működtetését. A javaslat indoklása szerint a hírszerkesztőségek összevonása nem jár együtt a hírműsorok műsoridejének csökkenésével, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a közmédia a rendelkezésre álló kapacitás hatékonyabb kihasználásával tudósítson a közéleti eseményekről.

    A médiatörvény magában foglalja a Közszolgálati Közalapítvány és kezelő szerve, a kuratórium működésével összefüggésben nyáron elfogadott szabályokat is. Ezek értelmében a közalapítvány a közszolgálati médiaszolgáltatók tulajdonosa. A kuratórium 6 tagját az Országgyűlés választja, az elnököt és további egy tagot a médiatanács delegál, mindegyikük mandátuma 9 évre szól. A kuratórium ellenőrzi a közszolgálati médiaszolgáltatás céljainak megvalósulását és megválasztja a közmédiumok vezérigazgatóit.?
    Egy zárószavazás előtti módosító indítvány elfogadásával arról is döntött a Ház, hogy a digitális átállásnak a jövő év vége helyett 2012. december 31-ig kell megvalósulnia úgy, hogy a lakosság legalább 94 százalékát elérje a digitális műsorszórási szolgáltatáson keresztül a közszolgálati médiaszolgáltatás, és ehhez rendelkezésre álljon a digitális műsorterjesztés vételére alkalmas készülék. A módosítás kimondja: ha e feltételek nem biztosíthatók, a televíziós médiaszolgáltatások digitális átállásának határnapja a feltételek teljesülésével esik egybe, de legkésőbb 2014. december 31-ig meg kell történnie.





"A magyar médiatörvény európai jogszabály"
   
A médiatörvényről megfogalmazott legutóbbi külföldi vélemények sem tartalmaznak konkrétumot, és semmilyen körülmény nem merült fel, amely megváltoztatását indokolná - közölte Szijjártó Péter csütörtökön. (... fidesz.hu)

*** www.nemzetihirhalo.hu ******


Kapcsolódó olvasmány katt>> Bayer Zsolt:  Sajtószabadság <<

2010. december 30., csütörtök

LUCK Compilation 2010 || Best Luck of the Year || FUNNY || HD || WEBFAIL.AT




parlament törvény médiatörvény törvényhozás

>>MR1 - KOSSUTH RÁDIÓ - Krónika Bálint István MTI  - 2010.12.21. 06:33<<

Részletekért kattints a címre.

Alább összefoglaló, címszavakban:

  • Elfogadták a médiatörvényt
  • Napirend előtt a benzinárról
  • Szigorodnak a polgármesterek összeférhetetlenségi szabályai
  • Elfogadta a Ház a Fidesz nyugdíjügyi politikai nyilatkozatát
  • Új tartalékos haderő jön létre
  • Megszűnik Kopits György megbízatása
  • Az alkotmányba kerül az NMHH-elnök rendeletalkotási joga
  • Negyven év munka után nyugdíjba mehetnek a nők
  • Költségvetés: elfogadták a második körös módosító indítványokat
  • Súlyponti kórházak,  patikaalapítás
  • Módosult a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény
  • KRESZ-tanfolyam az interneten
  • Újabb három hónappal meghosszabbítható a veszélyhelyzet
  • Agrártörvények módosításáról döntött a Ház
  • Nem tárgyalják újra a nyugdíjkorhatár emelését


Hírek a médiáról

Médiatörvény aláírva


Már kézbesítették a közlönykiadó szerkesztőségébe a Schmitt Pál köztársasági elnök által aláírt médiatörvényt – erősítették meg csütörtök délután a Magyar Közlöny szerkesztőségében. Mint a szerkesztőség egyik munkatársa közölte, a jogszabály pénteken megjelenik.

A törvényt december 21-én fogadta el az Országgyűlés, a képviselők név szerinti szavazásával. Kövér László házelnök két nappal később, december 23-án írta alá a törvényt, amit még aznap továbbítottak a köztársasági elnöknek.

A januártól érvényes jogszabály az 1986-os sajtótörvény helyébe lép, és az internetes újságokat és a szerkesztett blogokat is szabályozza majd. A törvény emeli a médiumokra kiszabható bírságok felső határát, és megváltoztatja a televíziók műsorainak eddigi korhatár-besorolását. Rendelkezik emellett arról is, hogy az országos kereskedelmi televíziók híradóiban nem haladhatja meg a 20 százalékot a bűnügyi tudósítások aránya, és 35 százalékra kell növelni(sic!) a magyar zenék arányát a vezető országos rádiók műsoraiban.

A törvény értelmében megváltoznak a frekvenciapályáztatás feltételei is, nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva pedig kötelezhetik az újságírókat titkos informátoraik kilétének felfedésére. A jogszabály emellett lehetőséget ad arra is, hogy a digitális átállást a tervezett 2012. december 31-e helyett két évvel, 2014. december 31-ig kitolják.

(FH)


Martonyi: Nem veszélyezteti az elnökséget a médiatörvény


Sokan bírálják úgy a médiatörvényt, hogy nem is ismerik annak szövegét - nyilatkozta a közrádiónak Martonyi János külügyminiszter. A tárcavezető szerint a nemrég elfogadott jogszabály nem árnyékolja be a közelgő magyar uniós elnökséget.

Martonyi János hangsúlyozta: a legjobb az lenne, ha a kritikusok pontosan megjelölnék azokat a paragrafusokat, amelyek szerintük aggodalomra adnak okot.

A politikus emlékeztetett: Európában már korábban is volt arra eset, hogy előre elítéltek egy országot, később azonban nem következtek be a jósolt súlyos események.

(hírTV)


Kovács László nagyon félti a demokratikus normákat


Az Európai Unió fekete bárányává válhat Magyarország az MSZP szerint. Az ellenzéki párt alelnöke, Kovács László úgy véli, hogy a demokratikus normák megsértése miatt a soros elnökség után kötelezettségszegési eljárás is indulhat. A miniszterelnök szóvivője úgy reagált: az elnökség alatt a kormány helyreállítja az ország nemzetközi tekintélyét, amelyet az elmúlt nyolc évben szisztematikusan leromboltak.

Kovács László, az MSZP alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy könnyen az Európai Unió fekete bárányává válhat Magyarország a kormány eddigi intézkedései miatt. Szerinte ráadásul az elnökség után kötelezettségszegési eljárás is indulhat a demokratikus normák sorozatos megsértése miatt. Az ellenzéki politikus itt említette a visszamenőleges hatályú törvénykezést vagy a közszférában bevezetett, indoklás nélküli elbocsátás lehetőségét.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerint Kovács László és az MSZP számára „megemészthetetlen újdonságot jelent”, hogy egy demokratikus választáson megválasztott kormánynak a népakaratot kell teljesítenie. Márpedig - megfogalmazása szerint - a magyar emberek egyértelműen kifejezték akaratukat a parlamenti és az önkormányzati választáson: semmi nem mehet úgy tovább, mint ahogy ment a szocialista kormányzás alatt.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese ezzel párhuzamosan arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió tagállamaiban a pártoknak közös érdekük az elnökség sikere. Úgy tűnik viszont, hogy a szocialisták nem érdekeltek ebben, ezért a soros elnökséget nem a médiatörvénytől, hanem az MSZP-től kell félteni - tette hozzá.

(FH)

Hírek a pénzről...

Százmilliárdokat bukhattunk az elmúlt nyolc év ügyletein


Több száz milliárdra rúghat az a kár, ami a magyar államot érte az elmúlt nyolc évben a különféle privatizációk és visszaélések kapcsán az elszámoltatási kormánybiztos szerint.

Budai Gyula szerint az elmúlt időszakban végzett munka bizonyítja, hogy a Fidesz komolyan gondolja a feladatot és végigcsinálja az elszámoltatást. Azt azonban leszögezte, hogy a vizsgálatok nem célirányosan személyek ellen irányulnak, hanem konkrét ügyek mentén haladnak. Az elmúlt napokban is körülbelül 30 bejelentést kapott magánszemélyektől és állami szervektől egyaránt. Budai Gyula szerint akkor érik el céljukat, ha a jogtalanul kifizetett állami támogatások és a magyar államot érő károk visszakerülnek a költségvetésbe. Erre pedig – úgy látja – lehetőség is van, azok a magánszemélyek ugyanis, akiknek a neve eddig felmerült, rendelkeznek akkora vagyonnal, ami ehhez szükséges.

Az elszámoltatási kormánybiztos az eddig nyilvánosságra került vizsgálatokon túl – mint a sukorói telekcsere vagy éppen Álomsziget-beruházás – több újat is bejelentett. Így például a Bakonyerdő Zrt. területén kialakított 6000 hektáros vadászterülettel való visszaéléseket, ahol Tátrai Miklós neve merült fel. Ugyancsak zajlik a vizsgálat a taszári repülőtér hasznosítása és ingóságokkal kapcsolatos sikkasztási ügyében, illetve a Honvédelmi Minisztériumban is ellenőrzik Fapál László megbízási szerződéseit. Budai Gyula külön kitért a 4-es metró beruházása kapcsán a BKV-Alstom szerződésének vizsgálatára, amellyel kapcsolatban az iratokat január elején kapja meg Tarlós István főpolgármestertől.

A kormánybiztos úgy látja, hogy a mostani vizsgálatok körülbelül 100 milliárdos kárt okoztak az államnak, ez pedig még csak „a jéghegy csúcsa”. Szerinte összességében az elmúlt nyolc évben több száz milliárd forintos kár érte az államot.

(FH)


Vitézy: Minden kérdést tisztázunk a 4-es metróval kapcsolatban


Először a 4-es metró első szakaszát kell befejezni, az ott felmerülő kérdéseket tisztázni, és csak ezután lehet a továbbépítés mikéntjéről beszélni – mondta Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója csütörtökön. Hozzátette: azért nem terveznek a második szakaszra forrást a főváros 2011-es költségvetésében, mert reálisan senki nem gondolhatja, hogy a munkálatok a következő évben valóban elindulnak. A vezérigazgató cáfolta, hogy emiatt veszélybe került volna az uniós támogatás.

Vitézy Dávid elmondta: azért nem terveznek forrást a 4-es metró második szakaszára a jövő évi költségvetésben, mert senki nem gondolhatja reálisan, hogy jövőre itt valóban elindulnak a munkálatok. A főváros amúgy is szűkös forrásait nem célszerű lekötni egy olyan beruházásra, amelynek a feltételei nem adottak – tette hozzá. A vezérigazgató szerint először az első szakaszt kell befejezni, az ott felmerülő kérdéseket tisztázni, valamint a metrókocsi-problémára, a kivitelezők követelésére, a beruházás finanszírozására megoldást találni.

Mint a vezérigazgató fogalmazott, ha már látszik a kiút ezek után, akkor lehet a folytatásról beszélni, de addig is felül kell vizsgálni a szakmai koncepciót. Kifejtette: ennek kapcsán több szakmai vélemény is ismert, van, aki a Virágpiac felé tartó vonalat tartja szükségesebbnek, mások szerint a Bosnyák térnél távolabb kell vinni a végállomást, megint mások pedig inkább gyorsvillamost szeretnének az újpalotai lakótelephez. Az alternatívákat elemzik és azután szakmai döntést hoznak – mondta a BKK vezetője.

A vezérigazgató kitért arra: amikor a korábbi városvezetés a 4-es metró ütemterveit készítette, úgy tervezték, hogy 2010-re elkészül az első szakasz. Akkor úgy gondolták, hogy 2011-ben már a második szakasz munkálatai kezdődhetnek, ezért a költségvetés tervezésénél is ezt tüntették fel - tette hozzá. Mint mondta, jelen helyzetben irreális lenne 2011-re ilyen forrással számolni, a beruházás nincs olyan állapotban.

Vitézy Dávid arról is beszélt: jelenleg a metrókocsik ügye a legnagyobb bizonytalanság a beruházásban, az előző városvezetés nehéz helyzetet hagyott örökül. Hozzátette: amíg nem látszik ennek a bonyolult történetnek a vége, addig nem érdemes céldátumokat kitűzni, de az mindenesetre irreális, hogy 2013-ban utasokat szállítson a 4-es metró, ahogy Demszky Gábor korábbi főpolgármester állította.

A BKK vezetője határozottan cáfolta, hogy az uniós támogatás veszélybe került volna. Bihary Gábor, az MSZP fővárosi képviselője azt mondta, hogy az első szakaszra úgy adott az Unió támogatást, ha a második is megépül. Vitézy Dávid ezt rémhírterjesztésnek nevezte. Szerinte nem igaz, hogy az első szakasz támogatásának feltétele lenne a 2011-es továbbépítés. Mint mondta, ha valami veszélyeztette az uniós támogatást, akkor azok a szabálytalan közbeszerzések és az az átláthatatlan szerződésrendszer, amit az előző városvezetés és a korábbi BKV-vezetés létrehozott az egész projekt kapcsán.

(FH)

B.U.É.K.


Minden kedves multis barátomnak és ismerősömnek fergeteges Szilveszter estét, és Boldog Új Évet Kívánok! 


2010. december 27., hétfő

Néhány jó hír :-S

Gigantikus tervek a Balaton déli partjánál

 

Évi másfél millió látogatót vonzó élményparkot is építene a Balaton déli partján az elmúlt hetekben megalapított Magyar Turisztikai Holding Zrt.

Emellett extrémsportpark, borhotel, luxusapartman-komplexum is szerepel a társaság elkövetkező 10 évben megvalósítandó turisztikai fejlesztései között – tudta meg a Világgazdaság.

A fejlesztéseket a Balaton fejlesztési program alapján hajtanák végre és bevonnák a Hunguest Hotels szállodaláncot is. A tó környéki tervek sarkalatos pontja a sármelléki Fly Balaton nemzetközi reptér bővítése. Középtávon az évi utasforgalmat a jelenlegi 20-25 ezerről 300 ezer főre növelnék.

(FH/Világgazdaság)


Az igazán nagy pénz a tanulmányokban volt - Jöhet a feljelentés



Feljelentéssel zárulhat a belső vizsgálat a Magyar Közútnál. Az előző vezetés alatt történt visszaélésgyanús ügyeket a hírTV tárta fel. Az egyik beszállító cég vezetője szerint 800 ezer forintos gépeket majdnem négymillióért vette meg az állami cég, amiből félmilliót a vezetőknek kellett visszaosztani.

Az egyik beszállító cég vezetője október végén mondta el a Célpont című műsorunknak, hogyan működött a kenőpénzes rendszer az állami cégeknél. A férfi üzlettársa éveken keresztül állt szerződésben a Fővárosi Közterület-fenntartóval és az állami tulajdonban álló Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel.

– Előre meghatározott, hogy egy 800 ezer forintos gépet 3 millió 800 ezer plusz áfán kell bevinni, és abból visszajut körülbelül 500 ezer forint zsebbe – fogalmazott a cégvezető.

Az igazán nagy pénz a tanulmányokban volt, amelyeket az autóvillamossági vállalkozástól rendelt meg az előző ciklusokban a gazdasági tárca felügyelete alá tartozó Magyar Közút. A hírTV-nek nyilatkozó cégvezető azt mondta: kétszer 15 millió forintot utalt el a Magyar Közút egy tanulmány elkészítéséért, holott a cégnél nem is volt olyan alkalmazott, aki meg tudta volna azt csinálni, végül megbíztak egy embert, aki 600 ezer forintért elkészítette nekik.

A Magyar Közút Zrt.-nél azóta lezárult a belső vizsgálat.

„A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2010 júliusában kinevezett új vezetése átvilágította a cég addigi tevékenységét. A belső vizsgálat a közelmúltban lezárult, annak eredményét továbbítottuk az illetékes szerveknek, akik ezután megtették, illetve megteszik a szükséges lépéseket” – mondta el a hírTV-nek Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs csoportvezetője.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a belső vizsgálat milyen szabálytalanságokat tárt fel, és azt sem, hogy annak eredményét hova továbbította a közút, a Budapest Rendőr-főkapitányságra eddig nem érkezett feljelentés.

hírTV


A dudarit nem megoldás



Csökkent a vörösiszap felszíni vizekbe történő bemosódásának veszélye, mert kedvezőek voltak az időjárási viszonyok – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A katasztrófavédelem szerint azonban továbbra sincs lehetőség a szennyezett területek dudarittal való közömbösítésére.    (?)

A tájékoztatás szerint a régi vasúti töltéstől északra található területről, valamint a régi vasúti töltés és a dolomitos út közötti területről eddig 850 köbméter iszapos anyagot szállítottak a depók területére, és folytatódott az új vasúti töltés, a műút és Kolontár közötti területen is az iszappal szennyezett föld összegyűjtése. Folytatódik az útvonalak és a vízelvezető árkok javítása is, és dolgoznak az épülő zsilipnél a zsaluk kiemelésén és a végleges meder kialakításán is.

Az ÁNTSZ folyamatosan ellenőrzi az ivóvíz minőségét, és adataik szerint a víz biztonsággal fogyasztható. A kolontári hídnál az elmúlt négy napban 8,83 és 8,17 közötti pH-értéket mértek a Torna-patakban, míg Devecsernél átlagosan 8,03 volt a pH-érték.

Az OKF beszámol arról is, hogy a tulajdonosok közül 90-en új építésű ház, 85-en pedig használt lakás vásárlása mellett döntöttek. Közülük tízen már aláírták támogatási szerződésüket, a többiek pedig gondolkodási időt, vagy egyedi elbírálást kérnek, mivel még nem tudták eldönteni, hogy a kárenyhítés melyik formáját vegyék igénybe.

(FH)


Emelkedik a jövedéki adó, drágulnak a dohánytermékek



Átlagosan 16 forinttal emelkedik jövőre a cigaretták jövedéki adója, míg a sodrós dohány esetében 23 forintos drágulás várható az Országgyűlés által novemberben elfogadott új adó- és járuléktörvények értelmében. Az áremelkedés várhatóan néhány hónapon belül érzékelhető lesz a piacon is. Az adóemelés oka az uniós adóharmonizáció, amelynek értelmében 2018-ra azonos szintre kell hozni a tagállamokban a dohánytermékek jövedéki adóját.

A cigaretta összes kategóriájára vonatkoztatva átlagosan 16 forinttal emelkedik január elsejétől a jövedéki adó mértéke, míg a fogyasztási dohány kategóriában 23 forinttal nő a minimum jövedéki adó 40 grammos kiszerelés esetén - erősítette meg a Független Hírügynökségnek Németh Ferenc, a Philip Morris Magyarország Kft. vállalati kapcsolati igazgatója. Mint mondta, ezt követően a gyártók egyedi döntése lesz, hogy az adóemelés hatását mikor hárítják át a vevőkre. Mivel azonban szigorodtak a készletfelhalmozást megakadályozó szabályok is, az új árak 1-3 hónapon belül megjelenhetnek a piacon - mondta Németh Ferenc.

Az adóemelkedés hátterében az uniós harmonizáció áll: 2018-ra ugyanis azonos szintre kell hozni a dohánytermékekre kivetett jövedéki adót az egyes tagállamokban. A szabályok értelmében a cigaretta jövedéki adója a korábbi ezer szálankénti 64 euróról 90 euróra emelkedik, a teljes jövedéki adóterhelésnek pedig el kell érnie a kiskereskedelmi ár 60 százalékát, a jelenlegi 57 százalékkal szemben. Magyarország 2018-ig kapott haladékot a teljes adóösszeg elérésére, így a derogációs időszak alatt minden évben folyamatosan emelkedik az adóteher.

Az uniós harmonizáció célja elsősorban a tagállamok közötti jelentős áreltérések felszámolása, hiszen a régebbi tagországokban jóval magasabbak az árak a keleti országokban jellemzőnél, ami kedvez a feketepiacnak. Emellett a jogalkotók visszatartó hatást is remélnek a drágítástól, ám a tapasztalatok szerint az áremelkedések hatására a cigarettafogyasztók általában nem hagynak fel a dohányzással, hanem olcsóbb termékekre váltanak.

(FH)

2010. december 24., péntek

Pásztorok, Pásztorok (Shepherds in Hungarian)




Pásztorok, pásztorok örvendezve
sietnek Jézushoz Betlehembe.
köszöntést mondanak a kisdednek,
ki váltságot hozott az embernek.

Angyalok szózata minket is hív,
értse meg ezt tehát minden hű szív:
a kisded Jézuskát mi is áldjuk,
mint a hív pásztorok magasztaljuk.

Üdvöz légy, kis Jézus, reménységünk,
aki a váltságot hoztad nékünk.
Meghoztad az igaz hit világát,
megnyitod Szentatyád mennyországát.

Dicsõség, imádás az Atyának,
érettünk született szent Fiának,
és a vigasztaló Szentléleknek:
Szentháromságban az egy Istennek!

2010. december 22., szerda

"Never rains in Southern California" ?

Szükségállapotot rendeltek el hat kaliforniai megyében


MOTTÓ: "Never rains in Southern California<<click

2010. december 22., szerda 19:31
Az özönvízszerű eső és viharok miatt szükségállapotot kellett hirdetni több kaliforniai megyében, rengeteg utat és autópályát is lezártak.

Dél-Kalifornia hat megyéjében szükségállapot volt érvényben az özönvízszerű esőzések miatt. Arnold Schwarzenegger kormányzó a szükségállapot kihirdetésekor figyelmeztetett rá, hogy az előrejelzések szerint a rendkívüli erejű esőzések folytatódnak majd, további áradást és földcsuszamlásokat fognak okozni.

(A képgalériához kattints a fotóra)

Kattintás a képre a galériahoz

A szükségállapot Kern, Orange, Riverside, San Bernardino, San Luis, Obispo és Tulare megyére terjed ki. A következő napokban újabb 20 milliméter esőt várnak a legnépesebb amerikai államban. Az ötödik napja tartó zivatarokkal több helyen 25 milliméter csapadék hullott le.

Az Amtrak a fölcsuszamlás és áradások miatt szerdán felfüggesztette a Pacific Surfliner expressz üzemeltetését San Diego és San Juan Capistrano között. A vasúttársaság nem tudott alternatív közlekedési megoldást ajánlani a kiesett óceánparti szakaszon. A viharok miatt sok közutat is le kellett zárni, többek között a vasúttal párhuzamos autópályát is több szakaszon.

Az Orange megyei Silverado kanyon térségében a fölcsuszamlás több lakóházat megrongált. Los Angeles megyében 232 lakóingatlan kiürítését rendelték el. Laguna Beach belvárosát az áradás miatt lezárták.

A Mojave sivatagban lévő Hesperia településen a tűzoltók homokzsákokat osztanak ki, hogy a lakosok megvédhessék házaikat a merőben szokatlan áradástól. A városon átvezető üres folyómeder két nap alatt megtelt és kiöntött.

Dél-Kaliforniában az AAA autósszövetség mentőszolgálata hétfőn 24 óra alatt 25 ezer segélyhívást kapott. A cégnél az előző rekordot a 2008 október 9-i forró szélvihar idején regisztrálták, 22 ezer bejelentéssel.

Óránként 244 kilométeres sebességű szelet mértek Észak-Kaliforniában, ahonnan a hegyekből az elmúlt napokban erős hóesést jelentettek.

Utah állam délnyugati részén, Virgin és Rockville városban nyolcszáz lakost evakuáltak ideiglenesen, mert a hatóságok attól tartottak, hogy  a közeli duzzasztógát nem bírja el a hirtelen megnövekedett nyomást. A létesítmény tüzetes átvizsgálása után azonban hazaengedték az embereket. Utah kormányzója, Gary Herbert kijelentette, hogy fontolóra vette a szükségállapot kihirdetését, mivel a víz több hidat is elsodort.


2010. december 21., kedd

Gyanús szag...

...miatt kiürítették az ENSZ-közgyűlés üléstermét 

Gyanús szag miatt kedden kiürítették az ENSZ-közgyűlés és a Biztonsági Tanács üléstermét, közölte Farhan(g) Hak szóvivő, aki szerint az intézkedés megelőző jellegű volt. "Most próbáljuk megállapítani a helyi hatóságokkal együtt, hogy mi ez a szag" – mondta. Más ENSZ-munkatársak később azt mondták, hogy a szagot az épület alagsorában keletkezett gázszivárgás okozta. A kiürítés végül csak néhány percig tartott.

 

  

A New York-i központban az evakuálást nem sokkal azelőtt rendelték el, hogy a Biztonsági Tanácsban megkezdődött volna a karácsonyi, különleges ülésszak, amelyen a világ minden részéből érkező gyerekek osztották volna meg problémáikat a világ vezető hatalmainak képviselőivel. A gyerekeket a világszervezet amerikai képviseletére vitték, amely a székház előtti út másik oldalán van.

2010. december 20., hétfő

Portfolio.hu: Morales elnök követi Orbán Viktorékat (?)

2010. december 16
Bolívia is azon országok sorába lépett, amelyek államosítják a tőkefedezeti nyugdíjrendszert. A lakosság nagy része ünnepli Evo Morales elnök bejelentését, amely az államosításért cserébe a nyugdíjazás jelentős kiterjesztését ígéri, és csökkentenék a nyugdíjkorhatárt is. A hivatalos állami nyugdíjrendszer 13 éve már egyszer már összeomlott a dél-amerikai országban, ekkor hozták létre a tőkefedezeti rendszert.
Evo Morales is csatlakozik a szerencsétlen nemzetközi trendhez – írja a bolíviai lépésről a Financial Times. Az elnök pár napja tett bejelentése szerint a 13 év alatt felhalmozott 4,5 milliárd dollárnyi nyugdíjvagyont teljes egészében államosítják, hasonlóan ahhoz, amit most a magyar kormány és két évvel ezelőtt Argentína is tett. A bolíviai pénztári eszközöket egy argentin és egy zürichi alapkezelő kezelte.
Egy másik trendnek viszont ellenszegül Evo Morales, ugyanis jelentősen csökkentenék a nyugdíjkorhatárt, a férfiaknál 65 évről 60 évre, a nők számára 58 évre, egyes munkakörök esetében ugyancsak korkedvezményeket vezetnek be, például a bányászoknál.
A növekvő várható élettartam és a csökkenő termékenység a fejlett országokban a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését kívánja meg, a társadalombiztosítási rendszerek fenntarthatósága érdekében. A lakosság heves tiltakozása mellett a korhatár emeléséről döntöttek nemrég például Franciaországban is.
Emellett Morales megígérte azt is, hogy a nyugdíjjogosultságot kiterjesztik a lakosság 60 százalékára. Most először kapnának nyugdíjat például a taxisofőrök és a piaci kereskedők.
Bolívia helyzete azért nagyban különbözik a Magyarországitól, mutat rá az FT cikkírója. Bolívia jóval kevésbé támaszkodik a külföldi befektetőkre, ami a finanszírozást illeti, így kevésbé kell aggódnia attól, hogy külföldön mit szólnak a kormányzat lépéseihez.
A külföldi tőke hiánya egyben jobban ráutalja Bolíviát a hazai megtakarításokra, amit eddig például a nyugdíj megtakarítások alkottak, így ezek a pénztárak adták a finanszírozást a vállalati oldalon jelentkező forrásigényre. Ráadásul Bolívia hivatalos állami nyugdíjrendszere egyszer, 13 éve már összeomlott. Akkor hozták létre a tőkefedezeti rendszert, kitaposva a magánpénztárak útját.

Készek tüntetni is a diákok...

Készek tüntetni is a diákok, a tárca újabb egyeztetést ígér

Demonstrációra készülnek március 16-án a felsőoktatási hallgatók, mert azt mondják, az új törvényben nem látják biztonságban a hallgatói jogokat. Még az idén nyílt levélben fordulnak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, amelyben azt kérik, védje meg az elmúlt húsz évben kiharcolt hallgatói jogokat.
(MR1)
Hallgassa meg!

Tüntetnek a hallgatók, ha február 1-jéig nem kapnak megnyugtató híreket arról, hogy jogaik biztonságban vannak. Már a demonstráció időpontját is kitűzték: március 16-án Budapesten tartják az országos tüntetést - jelentette be Körösparti Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke

A HÖOK még az idén nyílt levélben fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy az elmúlt húsz évben kiharcolt hallgatói jogokat védje meg. Körösparti Péter azt mondta: továbbra sem értenek egyet a vizsgák számának maximalizálásával és a hallgatói képviselet arányának csökkentésével az egyetemi szenátusokban.

Az elnök elismerte, hogy a tervezetről korábban egyezetett az oktatási államtitkárral, de szerinte Hoffmann Rózsa nem érti vagy nem akarja érteni a kritikákat. Így a felsőoktatási szakmai szervezetekkel közösen készített javaslataikat nem hozzá, hanem az Országgyűlés oktatási bizottságához juttatják el.

Az elnök elárulta: informálisan már egyeztetett a bizottság elnökével, Pokorni Zoltánnal, és bízik abban, hogy a bizottság figyelembe veszi a javaslataikat. Ott azért józan gondolkodású emberek ülnek, akiket nem három-négy professzor barátjuk befolyásol arra vonatkozóan, mi kerüljön a felsőoktatási törvénybe - fogalmazott Körösparti.

A felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár újabb egyeztetést ígért az egyetemi és főiskolai diákoknak. Dux László az MR1-Kossuth Rádió érdeklődésére elmondta, hogy a hallgatók által kifogásolt kérdések nagyon fontosak, de a készülő törvény többi része is van olyan súlyú, hogy ezeknek haladniuk kell előre. Dux néhány nappal ezelőtt azt mondta: az álláspontok még közeledhetnek, mert azzal mindenki egyetért, hogy a teljesítményt és a színvonalat növelni kell.

Kapcsolódó linkek>>
"...olyan szövetség nincs, ahol száz százalékban csak az egyik fél álláspontja valósul meg - tette hozzá Semjén Zsolt. Az oktatás területéről szólva cáfolta, hogy komoly konfliktus lenne a két kormánypárt között. Hoffmann Rózsa személyében ugyan az oktatáspolitikát a kereszténydemokraták viszik, és az is tény, hogy a bolognai folyamattal szemben kritikusabbak, mint például Pokorni Zoltán, de nincs szó másról, mint arról, hogy ezen a hatalmas szövetségen belül mindenki igyekszik az érdekeit érvényesíteni, a feladat pedig ezeket az ellentéteket harmóniába hozni...."


Egy provokatív kérdés: Annyi jogot a diáknak, amennyi kötelessége van a tanárnak?
 

Hírek röviden

2006. október: elítélték a vadászpuskások vezetőjét

Elítélte a bíróság a vadászpuskás osztag vezetőjét, aki eltörte egy tüntető ujját 2006. október 23-án.
Vágó László 1 év 8 hónap börtönbüntetést kapott,
3 évre felfüggesztve.

A férfi osztaga az Astoriánál emelte ki a tömegből és bilincselte meg Fábián Gábor sértettet, akit brutálisan bántalmaztak az azonosítószám nélküli rendőrök. A vád szerint a parancsnok odalépett a tüntetőhöz és eltörte az ujját. Vágót a véres tömegoszlatás után alezredessé léptették elő. Később leszerelt, nyugdíjba vonult, és az egyik fővárosi bevásárlóközpontban dolgozott biztonsági őrként.

hírTV

Emelt a jegybanki alapkamaton a monetáris tanács

(Pressio?!)

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2010. december 21-i hatállyal, 25 bázisponttal 5,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamat mértékét. Simor András az MNB elnöke délután sajtótájékoztatón ismerteti a döntés indokait.

(FH)


Vissza, amit lehet!


Parragh László: Véget kell vetni a jövedelmek kiáramlásának
Újra kell tárgyalni a privatizációs szerződéseket, s vissza kell szerezni a kilencvenes években elkótyavetyélt állami monopóliumokat. A szabályozórendszer átalakításával újra kell alakítani a jövedelmi viszonyokat, hogy javuljon a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) s minden Magyarországon működő cég versenyképessége, növekedhessen a belső piac – mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Fennmaradhat a földeladási moratórium

A hazánk számára kedvező döntés már megszülethetett, s kihirdetés előtt áll • Három évet nyerünk

A Magyar Nemzet értesülése szerint az Európai Bizottság hétfőn fogja bejelenteni, hogy hozzájárul hazánk külföldiek földvásárlását tiltó szabályozásának újabb hároméves fenntartásához.


Az utolsó MiG-üzlet

Az MSZP-hez húzó Solar Kft. már az oroszokkal levelezik

Még ki sem írták a rendszerváltozás utáni magyar hadiipar egyik legnagyobb összegű tenderét a légierő MiG–29-eseinek értékesítésére, a Magyar Nemzet úgy tudja, már komoly háttértárgyalások kezdődtek a milliárdos üzletben való részvételért.


BKV-sztori a Duna TV-nél

Ókovács Szilveszter ma tesz feljelentést a luxusklinika ügyében


Egy luxus magánklinikával kötöttek nyolcmilliós szerződést Cselényi László volt Duna TV-elnök és az általa kinevezett Szekeres László műszaki és gazdasági igazgató maguk és feleségeik részére. A számlát a tévével fizettették ki – írta a Magyar Nemzet a múlt héten. A társaság egy hónapja kinevezett vezérigazgatója akkor azt ígérte, vizsgálatot indít. Ókovács Szilveszter most válaszolt a lap kérdéseire.


Gyanúsított lett a volt SZDSZ-es polgármester

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja az főügyészség Weinek Leonárdot, Zugló volt SZDSZ-es polgármesterét – számolt be a köztévé híradója. A nyomozás adatai szerint a volt polgármester 17 milliós kárt okozott.


Kit terhel felelősség az áldatlan állapotokért? (+videó)

Az elszámoltatási kormánybiztoshoz fordul Kaposvár a taszári repülőtér ügyében. Azt szeretnék, ha Budai Gyula kivizsgáltatná az elmúlt nyolc év kormányainak felelősségét a sikertelen hasznosításban. A somogyi megyeszékhely gyanúja szerint az egykor az amerikai hadsereg által használt bázisról sok minden eltűnt, felelős azonban nincs.


Lehullott a tudásközpont két üvegburkolata


Lehullott két, három négyzetméteres üvegburkolati elem szombat éjjel a pécsi tudásközpont épületéről. Senkinek nem esett baja. A baleset feltehetően a nagy hideg miatt történt, Pécsett ugyanis éjjel mínusz 10 foknál is hidegebb volt.


Ferihegy fogságában: szerdáig nem repülnek az utasok? (+videó)

1500 külföldi rekedt Ferihegyen, miután a havazás megbénította a nyugat-európai repülőtereket. Sokan azt az információt kapták, hogy szerdáig nem tudnak elutazni. Bár vasárnap már nem havazott az országban, a fagy miatt a vasúti közlekedésben is voltak fennakadások.


A nyár ellenére 10 centis hó hullott

Ausztrália keleti parti szövetségi államaiban, Új-Dél-Walesben és Victoriában havazott hétfőn, pedig ilyenkor nyár van azon a részen. Az ott élők szerint a térség síelésre alkalmas területein tíz centiméteres a hó, ami teljesen szokatlan.


Bánk bán premier Plácido Domingo vezényletével

A világhírű operaénekes Plácido Domingo vezényletével jövőre bemutatják Erkel Ferenc Bánk bánját a Los Angeles-i operaházban – jelentették be a fővárosban vasárnap azon a tájékoztatón, amelyen részt vett Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és maga a „mester” is. Az operát a magyar kormány támogatásával magyar nyelven adják elő kétszer a 2011/2012-es évadban.


Elhunyt az euró egyik atyja

Hetvenéves korában elhunyt Tommaso Padoa-Schioppa, az euró egyik kitalálója és létrehozója. Az olasz közgazdász és politikus szombat este kapott halálos szívrohamot Rómában, miközben barátaival vacsorázott.


Távozniuk kellene az euróövezetből?

A világ legnagyobb kötvényalapjának kezelője szerint Görögországnak, Írországnak és Portugáliának ki kellene lépnie az euróövezetből. A Pimco európai vezetője azt mondta a német Die Welt hétfői számának adott interjújában, hogy „saját valuta és nagymértékű transzferek nélkül ezek az országok képtelen lesznek megállni a lábukon”.

2010. december 19., vasárnap

Teljes holdfogyatkozás a napfordulón


2010.12.10.

A holdfogyatkozás első részének mi is tanúi lehetünk

Teljes holdfogyatkozás lesz a téli napforduló idején, amelynek sajnos csak az első részét láthatjuk hazánkból. A december 21-ei jelenség az idei év egyetlen teljes holdfogyatkozása. Tiszta égbolt esetén hazánkban a nyugvó holdkorongon figyelhetjük majd meg a teljes árnyék megjelenését.

 

Az esemény napkeltekor kezdődik és délben fog véget érni. A Magyar Csillagászati Egyesület honlapja alapján a félárnyék 6:29:21-kor éri el a holdfelszínt, majd a teljes árnyék 7:32:38-kor jelenik meg. A teljes árnyék 8:40:48-kor fogja elnyeli Holdunkat, és onnan csak 9:53:09-kor bukkan elő. Bő egy órát kell majd várni, hogy a teljes árnyék levonuljon, amely 11:01:19-kor fog bekövetkezni. A félárnyék viszont csak 12:04:28-kor hagyja el az égi kísérőnk felszínét. Azon szerencsések, akik megfigyelhetik ezt a fogyatkozást, a Hold déli részeit jóval sötétebbnek fogják látni, mint az északit. A teljes fogyatkozást Észak- és Közép-Amerika területéről lehet majd figyelemmel követni. Viszont részlegesen megfigyelhető lesz Európában, Afrika északnyugati részén, valamint Ausztrália némely területén is.

Holdfogyatkozás akkor jön létre, ha a Föld a Nap és a Hold közé kerül, és a Föld árnyéka vagy félárnyéka a Holdra vetődik. A teljes holdfogyatkozás során az égi kísérőnk teljesen a bolygónk árnyékába kerül. Ilyenkor azonban mégsem sötétedik el teljesen a holdkorong, hanem fénye narancsvörösre változik. Ennek oka, hogy a földi légkörön szétszóródó fény halvány derengést teremt a teljes sötétség helyett. Részleges holdfogyatkozásnak pedig akkor lehetünk tanúi, ha a Hold csak részben lép be a Föld árnyékának belső részébe. Ilyenkor a bolygónk szürke árnyékot vet a Hold felszínének egy részére.

Régen számos kultúrában úgy vélték, hogy a holdfogyatkozás éhínséget, járványt vagy más katasztrófát jelez előre. Több régi kultúrnépnél felbukkan az a nézet, hogy fogyatkozáskor egy szörny, vagy sárkány falja fel a Napot illetve a Holdat. A magyar nép körében is élt még a 18-19. században a hiedelem, hogy a fogyatkozás idején a „markoláb” vagy másként a „martalóc” falja fel a Napot, vagy a Holdat. Más hiedelem szerint a napfogyatkozások idején a Holdban lakó szellemek az árnyék kúpjában a Földre suhannak, hogy azután holdfogyatkozáskor a földárnyékon visszaszálljanak kísérőnkre. Japánban viszont még a mai napig akadnak olyanok, akik befedik a kútjaikat holdfogyatkozáskor, hogy az árnyék meg ne mérgezze a vizüket. Egyes kultúrákban az is szokás volt, hogy lövöldöztek, kiáltoztak, edényekkel vagy más módon csaptak zajt, hogy elijesszék a Holdat, illetve a Napot felfaló szörnyeteget. A Napot felfaló, vagy a Holdat eltakaró sárkány emléke ma is él a tudományban, mivel a Hold pályájának metszéspontjait a Föld-pálya síkjával, drakonikus, vagyis „sárkány” pontoknak szokták nevezni.

Talán a legismertebb az 1504. február 29-ei jamaicai teljes holdfogyatkozás esete. Amikor Kolumbusz és a legénysége kifogyott az élelemből, és ráadásul a szigeten élő bennszülöttekkel is ellenségesé vált a viszonyuk. Kolumbusz végső elkeseredésében kikereste a Regiomontanus híres kalendáriumából, hogy aznap este a koraesti órákban teljes holdfogyatkozás lesz majd látható. Összehívta a törzsfőnököket arra az időpontra és megfenyegette őket, hogy Isten megharagszik rájuk, ha nem látják el élelemmel. A Holdat istenként tisztelő bennszülötteket rémület fogta el a fogyatkozás látványára, és könyörögtek az admirálisnak, adja vissza nekik. Amikor a fogyatkozás véget ért, az indiánok Kolumbusz minden kívánságát teljesítették.

Forrás: gyulaihirlap.hu
Megjegyzés :Sztálin 1879. december 21-én született a grúziai Goriban.

2010. december 18., szombat

A LIFE MAGAZIN 2010-es fotói 105 képpel

2010 Pictures of the Year

In the Moment

Every year is made up of countless moments that humble us, terrify us, sadden us. Moments that make us laugh, cringe, shake our heads in disbelief. Around the globe -- and beneath the seas, and out in space -- photographers strive to capture those moments, to tell us something about the world and the times we live in. This gallery presents the photos that did just that over the past year: here, the very best pictures
http://www.life.com/image/ugc1146321/in-gallery/52491/2010-pictures-of-the-year

An early-October "Brocken spectre" appears in the Tatra mountains in PolandLIFE MAGAZIN PICTURES OF THE YEAR 2010KOLONTÁR LIFE MAGAZIN

RENDEZVÉNYEK december 20 - 29. MVSZ székház, 1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3

MH RENDEZVÉNYEK

RENDEZVÉNYEK

december 20 - 29.

2010. december― Álom hava

Helyszín: MVSZ székház, 1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3



20. hétfő



 18.00 Bartók-terem ― MVSZ SZENT LÁSZLÓ MAGYARSÁGTUDOMÁNYI AKADÉMIÁJA

KARÁCSONY DSIDA JENŐVEL DSIDA JENŐ EMLÉKEZETE
Összeállítás munkásságáról évfordulóhoz nem kötött, időtlen tiszteletére
(Kriterion Kiadó, Kolozsvár) Szerkesztő: Sas Péter
A könyvet bemutatja: Lisztóczky László irodalomtörténész,
a Dsida Jenő Baráti Kör elnöke és Sas Péter művelődéstörténész,
a könyv szerkesztője
Közreműködik: Szabó András előadóművész
Házigazda: Medvigy Endre irodalomkutató, a KITÁSZ elnöke


21. kedd



16.30 Arany János-terem — MAG —  Politikamentes karácsonyi készülődés

17.00 Széchenyi-terem ― Gönczi Tamás: PILISI TITKOK, PÁLOS BARÁTOK

című,
Magyarságtudományi Füzetek sorozatban megjelenő új művének bemutatója
Köszöntőt mond: Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke
Vendégeink: Bakk István, a Pálos Rend kutatója,
Gönczi Tamás valláskutató és Pápai Szabó György, a sorozat szerkesztője
Az új kiadvány a helyszínen megvásárolható

18.00 Bartók-terem ― MVSZ SZENT LÁSZLÓ MAGYARSÁGTUDOMÁNYI AKADÉMIÁJA

― SZÉKELY KARÁCSONY -

Lázár Anna: LÖVÉTE KÖRÖPÖLŐ című székely helytörténeti fotóalbumát

bemutatja Küllős Imola néprajzkutató,
Lázár Anna író, a könyv szerzője és Medvigy Endre irodalomkutató
Közreműködik: Konthúr Mária énekművész
A Budapesti Székely Körrel közös rendezvény


22. szerda

18.00 Széchenyi-terem — Vesztergám Miklós tárogatós:

„HALKAN FELSÍR A TÁROGATÓ”

című új lemezének bemutató koncertje
Házigazda: Medvigy Endre irodalomkutató
A CD-k a helyszínen megvásárolhatók!


27., 28., 29. hétfő, kedd, szerda



14.00 -21.30 óráig Széchenyi terem ―

 V. SZENT KORONA KONFERENCIA

„...AZ ÉG, VAGY A FÖLD  SEM TŰR MEG MÁS NAPOT...” TÖRTÉNELEM és ALKOTMÁNY


Előadások:  
  • Dr. Andrásfalvy Bertalan,
  • Dr. Bakay Kornél,
  • Bakos Batu,
  • Kocsis István,
  • Kubinyi Tamás,
  • Dr. Vass Csaba,
  • Dr. Varga Tibor
  • ........ /még szervezés alatt/

Vetítések:  VAN KIÚT ! Aranybulla – Alkotmány Mudry Péter filmje

Alkotmányjogászok, jogtörténészek beszélgetése jelenlegi alkotmányos válságunkról és az ebből kivezető út lehetőségeiről a Történeti Alkotmányról és a Szent Korona eszméről.
  • Dr. Pecze Ferenc
  • Dr. Samu Mihály,
  • Dr. Tóth Zoltán József,
  • Dr. Varga Tibor,
  • Dr. Zétényi Zsolt,
  • Dr. Zlinszky János,

PORTRÉ  FILM  Dr. ANDRÁSFALVY BERTALANRÓL


NEMZETI ROCKNAP

  • HISTÓRICA rockzenekar koncertje
  • NAPVÁGÁS nemzeti rockzenekar koncertje
  • TOLCSVAY BÉLA énekmondó,
  • CSEPIN PÉTER és  ZSOLNAI GÁBOR XVI. századi végvári vitézek
Bővebb információ:
HONLAP: http://www.szentkoronaországa.hu/
E-mail: level@szentkoronaorszaga.hu
Telefon : 06-30-389-3091

A belépés mind a három napra díjtalan


2010. december 17., péntek

Fekete István: Roráte / Rudolf Péter




Előadja: Rudolf Péter

(Kár, hogy nem Sinkovits Imre)

A Very Important Message (Egy nagyon fontos üzenet)

Rating:★★★★★
Category:Books
Genre: Romance
Author:David J Doesser álnéven


Lelepleztük az álnéven írt magyar kémsztorit


2010. december 15., szerda, 06:30
Szerző: Dezső András (hvg.hu)


A CIA-nak „kémkedett”, legalábbis házon belül ezzel indokolták az
Információs Hivatal egyik hírszerzőjének nyugdíjazását még az első Orbán-kormány
idején - tudta meg a hvg.hu. Kiderítettük: az egykori hírszerző két éve egy brit
kiadónál jelentette meg fikciós regénynek álcázott memoárját, amiben egyebek
mellett leírja azt is, miként élhette túl a szocialista éra hírszerző szolgálata
a rendszerváltást, és milyen szerepük volt ebben az amerikaiaknak. Amikor a
szerző nyomára bukkantunk, elzárkózott a nyilatkozattól.


A magyar hírszerzés, az Információs Hivatal egyik volt hírszerzője David J Doesser
álnéven írta azt a regényt, amely A Very Important Message (Egy nagyon fontos
üzenet
) címmel jelent meg még két évvel ezelőtt angolul a londoni Athena
Press
kiadónál - derítette ki a hvg.hu. Jóllehet a kiadó is
fikcióként kategorizálta, a közel hatszáz oldalas írás - megítélésünk
szerint - valójában regénynek álcázott, valós eseményeken alapuló memoárnak
is tekinthető.


A könyv borítóján mindössze annyit írnak Doesserről, hogy "a Vasfüggöny
mögött született", házas, két gyermeke van és az Európai Unióban él. Egy weboldalon - ahol a
könyv szinopszisát is közzétették - ennél valamivel többet megtudtunk róla:
eszerint 1950-ben született, az ELTE jogi karán végzett, 1973-ban csatlakozott a
magyar hírszerzéshez, később pedig Nyugat-Európában volt külszolgálaton. "Amikor
a régi rezsim összeomlott, közreműködött abban, hogy a szolgálat
demokratizálódjon és sikeres együttműködést alakítson ki a főbb nyugati
szolgálatokkal. 2000-ben hagyta ott a szolgálatot" - áll a rövid
életrajzban. Mindennek azért is van jelentősége, mert Doesser írása javarészt
Magyarországon játszódó eseményeken alapul, a regény középpontjában pedig a
szocialista éra hírszerző szolgálata, a III/I, illetve annak utódszervezete, az
Információs Hivatal áll.


Kicsoda valójában Doesser?


Tovább itt>>


http://hvg.hu/itthon/20101214_leleplezes_kemsztori_hirszerzes


 


Szcientológiai kitüntetés Lipótmező (OPNI) bezárásáért


Dobos János és Hídvégi Klára, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért elnevezésű pszichiátriaellenes szervezet vezetői megkapták a Nemzetözi Szcientológiai Egyház legmagasabb kitüntetését, a Freedom Medalt. A szabadságérmet David Miscavige, az egyház nemzetközi vezetője adta át, többek között az OPNI bezáratásáért.

(Forrás: objektivszcn.blog.hu)

Kapcsolódó weboldal:
http://objektivszcn.blog.hu

2010. december 15., szerda

A MI MENZÁNK

--2010. 12. 15. --> 2010. 12. 15.
 LEGYEN egy évben két nap, A Magyar Kultúra Napja alkalmából 2011. január 21-én, pénteken és az Élelmezési Világnap alkalmából 2011. október 17-én, hétfőn, amikor a helyi ételek és specialitások szerepelnek a MENZAI étlapokon!

 
A Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület, a Védegylet, és az ESSRG szervezésében, a kistermelői civil érdekképviseleti együttműködés, valamint szakmai szervezetek és együttműködő önkormányzatok részvételével FELHÍVÁST teszünk közzé!

A Mi MENZÁNK!
Helyi ételek a Menzán

Várjuk olyan önkormányzatok/munkahelyek jelentkezését, akik ezen a két napon helyi specialitást kínálnak ebédre!

A helyi koszt legalább 3 fogásból álljon (leves, főétel, desszert, savanyúság, gyümölcs….). Lehet benne gyümölcs-zöldséglé, aszalvány, savanyúság, sütemény, s miden féle jó, AMIRE HELYBEN BÜSZKÉK! Amennyire a beszerzés engedi e két napon az ebéd helyi termékek és helyi alapanyagok felhasználásával készüljön.

Jelentkezés a meghírdetéstől folyamatosan: info@elotisza.hu
Jelentkezés módja:


A jelentkező szolgáltató címe, megnevezése,
A MENÜ (minimum 3 fogás) megnevezése, dátuma

A helyi specialitás rövid lényegi leírása

A főbb alapanyagok bemutatása: melyek a helyi alapanyagok, amelyek termesztése, tenyésztése 50 km-en belül történt. Kérjük, nevezze meg, ha van az alapanyagok közül tájfajta, helyi fajta, őshonos!

Az intézmények helye és neve, ahol a beküldött menüt felszolgálják ebédre a jeles napon.
CSATLAKOZZON A HELYI ÉTELEK A MENZÁN PROGRAM MEGHIRDETÉSÉHEZ ÉS LEGYEN ÖN IS BÜSZKE A HELYI ÉTELEIRE!


A MI MENZÁNK napon készült fotókat várjuk elérhetőségeinken.

A benevezett MENÜKET a következő honlapokon tesszük közzé: www.elelmiszeronrendelkezes.hu

2010. december 14., kedd

ÉLŐ TISZA - A SZÖVET hírlevele 2010.12.13.-12.18.

Méz! Karácsonyra sütni, teába...
 
A TARTALOMBÓL:
KARÁCSONYI AJÁNDÉK Könyvajánló - Házi Pálinkafőzés
Rendezvények;
Piaci ajánlatunk: MÉZ, Pálinkás csoki, Csicsóka, Torma, Őrölt piros paprika,

ÉLŐ TISZA TÁJBOLT
 
 
Jeles napok a héten: December 13.
Luca napja. A legenda szerint Szent Luca keresztény vértanú, az egyház azonban nem tartja valós történelmi személynek. Neve a latin lux, azaz fény szóból származik. A magyar néphagyományban egy rontó nőalak (boszorkány) változata terjedt el. A legtöbb babona, hiedelem, varázslás ehhez a naphoz kötődik. Azt tartják ilyenkor szabadon garázdálkodnak a gonoszok. Az év legsötétebb napja kiváló alkalmat teremtett a jóslásokra, boszorkányűzésre. Ezen a napon bizonyos női munkákat tiltottak, nem volt szabad pl. lúggal dolgozni (mosni), fonni. Ha ezt megszegték Luca kóccá változtatta a fonalat, az asszonyokhoz vágta az orsót. Az udvart felszórták szalmával, szénával. A háznál eldugták a söprűket, hogy Luca ne tudjon elrepülni vele. A bunyevácok fokhagymát tettek az ablakba, ez a rontást távol tartotta a háztól. Volt ahol az istálló bejáratát is bekenték fokhagymával, nehogy az állatokban kárt tegyen Luca.  Ehhez a naphoz kötődik a legismertebb hagyomány, a Luca-szék készítés. Ezen a napon kezdték el faragni, úgy, hogy minden nap csak egyetlen műveletet szabadott rajta elvégezni, de karácsony szentestére készen kellett lennie. Az éjféli misére magukkal vitték, és ha ráálltak, meglátták a boszorkányokat. (Más vidékeken nem Luca-széket, hanem Luca-inget készítettek, de a hagyomány lényege ugyanaz volt.) A lányok ezen a napon 12 gombócot főztek. Mindegyikbe egy férfi nevét rejtették. Amelyik gombóc legelőször a víz felszínére jött, megmondta ki lesz a férjük. Luca napkor vetik a lucabúzát. A búzaszemek gyorsan csíráznak, azt tartják, ha Karácsonyra kizöldül, jó termés várható.
Az időjárásra a székelyek hagymából jósoltak. A vöröshagymából lefejtettek 12 réteget, ez az év egy-egy hónapjának felelt meg. Mindegyikbe egy kevés sót szórtak, amelyikben elovadt, az a hónap esősnek ígérkezett, a többi száraznak.
Egyes vidékeken a legények leakasztották a kertkaput, máshol szétszedték a szekeret a gazda legnagyobb bosszúságára.
 
**********************
 
Heti Piaci Kínálatunk:
Képek a TÁJBOLTRÓL itt.
http://picasaweb.google.com/ELOTISZA

D
Vámház körúti Vásárcsarnok 99 képecember 18. reggel 6.00-12 óráig:

Budapest, II. kerület Komjádi uszoda előtti piac
A Termékeket megtalálhatják Budapesten is, a
Vámházkörúti Vásárcsarnokban a C-III/2 üzletben
(az oltványt nem).
Az árak, a Komjádi piaci áraktól
eltérőek.

Hétfőtől-Péntekig 7-18 óráig és Szombaton 7-15 óráig.


Kérnénk minden kedves vásárlónkat, hogy a pontos kiszolgálás érdekében minél hamarabb legyenek szívesek az előrendeléseket leadni! Köszönjük!
 

* MÉZ!

Kósa méhészet mézei Rákóczifalváról: 1kg-os kiszerelésben:

  • Napraforgó méz: 1500Ft.
  • Hárs méz: 2000 Ft.
  • Vegyes virágméz: 1700 Ft.
  • Akác méz: 2000 Ft.
  •  (0,5 kg-os kiszerelésben is, a kilós kiszerelés árának 50%-áért).
  • A VÁSÁRCSARNOKBAN is azonos áron!
  • * Új Valódi pálinkával töltött csokoládégolyók!!!!!!!!!!!!
  • * Új Szerencsi csokoládék!!!!!!!!
  • * Új!!!Őröltt piros paprika (Édes: 2800Ft/kg.; Csípős: 3000Ft/kg.)
  • * Új!!!Reszelni való Hajdúsági torma
  • * Csicsóka
  • * Friss Sárgarépa 150 Ft/kg-tól
  • * Fehérrépa 390 Ft/kg-tól
  • * Zeller 250 Ft/kg-tól
  • * Karalábé 200 Ft/kg-tól
  • * Alma (Golden, Idared) 150 Ft/kg
  • * Körte (időjárás függő)
  • * Burgonya: Góliát, Desire 150 Ft/kg
  • * Somogyi kifli burgonya 250 Ft/kg
  • * Lila káposzta 200 Ft/kg
  • * Kelkáposzta 200 Ft/kg
  • * Fehér,vöröshagyma 150 Ft/kg
  • * Lecsónak való paprika (időjárás függő)
  • * Sütőtök (Gyomaendrődi sonkatök)
 
Cefre Kiefer körtére rendelést felveszünk 70Ft/kg-os áron.
 
GYÜMÖLCSLEVEK:
  • * Natúr almalé 3l-es kiszerelésben 1000Ft/ doboz
  • * Ízesített 3l-es almalé (alma-multivitamin; alma-körte; alma- meggy; alma-ősibarack) 1200 Ft/doboz
  • * 3l-es Alma-Homoktövis variáció 1500Ft/doboz
  • * Natúr almalé 5l-es kiszerelésben 1450 Ft/ doboz
  • * Ízesített 5l-es almalé (alma-körte; alma-meggy; alma-őszibarack) 1650Ft/ doboz
  • * 0,225l-es kiszerelésű 100%-os almalé 190Ft/ db.
FONTOS!!!!! Céklalé ismét lesz Januártól!
 
Egyéb:
* Aszalt almaszeletek (chips): 250 Ft/70gr
* Bio aszalt almaszeletek: 320 Ft/70gr
* Aszalt alma kockák: 270 Ft/70gr (a gyerekek imádják, jobb mint a mogyoró!)
* Aszalt alma kockák: 450 Ft/200gr
* Aszalt magozott meggy: 350Ft/100gr
 
Előrendelés: vedjegy@elotisza.hu
Szombatra előrendelését december 16.-ig, csütörtök 17 óráig vesszük fel és a piac napján 10 óráig tartjuk, vagy az Ön által külön jelzett átvételi időpontig. Előrendelés:  NÉV, e-mail cím, HELYSZÍN és DÁTUM megjelöléssel, valaminta kért
 
MENNYISÉG megadásával.
 
**********************
 
KÖNYVAJÁNLÓ (Karácsonyi Ajándéknak is!):
Békési Z - Csarnai E: Házi pálinkafőzés. Mezőgazda Kiadó Kft. 2900 Ft.
http://bookline.hu/product/home!execute.action?id=99581&type=22&_v=Bekesi_Zoltan_Csarnai_Erzsebet_Hazi_palinkafozes
 
PROGRAMAJÁNLÓK:
1.Magyarok karácsonya Ópusztaszeren- 2010.12.17.-Ópusztaszer
Bővebben: http://www.programturizmus.hu/tdestination-magyarok-karacsonya-opusztaszer.html
2.Halvasárnap Debrecenben. Különleges halételek kóstolója a város főterén-2010.12.19.
Bővebben: http://www.programturizmus.hu/tdestination-debreceni-halvasarnap-debrecen.html
3.Adrenalinnal teli hétvége a Sobri Jóska Bakonyi Kalandparkban- 2010.12.17-12-19.- Kislőd
Bővebben: http://www.programturizmus.hu/tdestination-adranalin-teli-hetvege-sobri-joska-bakonyi-kalandpark-kislod.html
4.Duna-Ipoly Nemzeti Park látogatás. Éves programkínálat és túranaptár; Vadlúd les- 2010.12.18.
Bővebben: http://www.programturizmus.hu/tdestination-duna-ipoly-nemzeti-park-igazgatosag-program-rendezveny-tura-termeszet-budapest-esztergom.html
5. Nagykörűi Helyi Termékek Vására (gyógynövények, csipkebogyó, dekorációk az Adventi koszorúra vagy egyéb díszítéshez) 2010. 12. 16-18. Helyszín: Művelődési Ház Nagykörű (Május 1 út 9.)
 

 
ÉLŐ TISZA RAJONGÓI OLDALUNK a Facebook közösségi oldalon, melyhez itt csatlakozhat, aktuális híreket olvashat.
http://www.facebook.com/pages/Elo-Tisza-Tajtermek/138145576197829?v=wall&ref=ts
 
**********************
Tündérkerti HÁZI SAJTOK és sajtelőfizetés!
9990 Ft-nyi rendelés felett díjmentesen szállítjuk házhoz a sajtokat az ország egészterületén!
Az 5-10-15%- kedvezményekkel járó előfizetéssel 1-3-6 hónapra lehet előfizetni az összeállított sajtválogatást. Minden előfizetés mellé havonta ajándéksajtkülönlegességet ad a termelő.
Megrendelés és bővebb információ: sajtrendeles@gmail.com; Érdeklődni itt lehet: www.hazisajtok.hu.
Rendelésről bővebben itt.http://www.hazisajtok.hu/rendeles_szallitas/hazisajt-rendelo-1.php
 
**********************
 
Diósdi sajtok, joghurtok, kemencés kenyér!
Kiváló minőségű, hazai, ellenőrzött alapanyagokból készült garantáltan bio tehénsajtok, joghurtok, savóitalok, parázson sült kovászos, krumplis kenyerek. A sajtok természetes oltókkal készülnek, a füstölt sajtok hideg füstön
füstölődnek.(Nem füstaromásak!!!) Érdeklődni a 06-20/98-09-540 számon és a hennedith@gmail.com e-mail címen Nirschné Henn Edithnél lehet.
Bővebben itt.: http://free.x3.hu/vtt/termek/arlistaH.doc
**********************
 
Sokorói LEKVÁROK magyar termelőktől
HÍR (Hagyományok, Ízek Régiók) védjegyes termék! Bodza, meggy, piros ribizli, csipke/csipke-birs, szilva, fekete szeder, birsalma-szőlő korlátozott mennyiségben.
Ára: 550 Ft/400g, szállítás költségét a vevő állja.
A lekvárok nem tartalmaznak színezéket, aromát, tartósítószert.

Horváth Gyöngyi
Sokoró Dzsem Kft., ügyvezető,  tel.: +3630 6632066
e-mail: sokorodzsem@t-online.hu
www.alekvar.hu
 
**********************
 
Háziszörp Perőcsényből való gyümölcsökből!
Gyümölcslé és cukor, mindenféle egyéb adalék, tartósítószer, színezék, miegymás hozzáadása nélkül. 3 literes "Bag in Box", azaz "zacskó a dobozban" csomagolásban csappal. A szörp nincs felforralva, csak 75 fok körüli hőmérsékleten  fertőtlenítve.
  • feketeribiszkeszörp  3000 Ft
  • feketeribiszkelé (diabetikus)  3000 Ft
  • pirosribiszkeszörp 2500 Ft
  • vegyes ribiszkeszörp 2500 Ft
  • málnaszörp 3500 Ft
  • eperszörp 3500 Ft
  • szederlé 3500 Ft (kis mennyiségben)
  • meggyszörp 2500 Ft
  • meggylé (szürt) 1200 Ft
fekete.agnes@t-online.hu   távbeszélő:30-280.2234
Házhoz-szállítást is vállalnak (Bp. és környéke) 3 doboztól.
 
**********************
BioFeribá ajánlatai:
DVD oktató lemezek, 4.500.-Ft/db + postaköltség:
Biokertészeti 1x1, (közérthetően, olcsón, egészséges élelmiszert az asztalra, vagy közvetlen fogyasztásra)
Metszés ABC, (a dísznövénytől az ifjító metszésig minden amit tudnikell ill. érdemes)
Napkollektoros aszaló-berendezés
Tönkölybúzafűlé
Elérhetőségei: E-mail:  bioenergiaferi@gmail.com,   bio-energiaferi@vipmail.hu,
Tel: 06 45 435-150 (20 óra után),  06 30 449-4843
Skype: bioferi
 
**********************
 
Észrevételeit, javaslatait és a reklamációt, leiratkozási szándékát az info@elotisza.hu címen fogadjuk.

Vis major:

Kérjük, hogy a meghirdetett helyszínekre CSAK ÚGY INDULJON,hogy INDULÁS ELŐTT megnézi honlapunkat (www.elotisza.hu ), mert itt értesülhet az esetleges VIS MAJOR helyzetről (friss szedés, időjárás). Előrendelőink visszaigazolást kapnak rendelésükről.
 
 
KÖSZÖNJÜK!
EZÚTON SZERETNÉNK KÖSZÖNETET MONDANI MINDAZOKNAK, AKI ADÓJUK 1%-ÁT A SZÖVETSÉG AZ ÉLŐ TISZÁÉRT EGYESÜLET JAVÁRA AJÁNLOTTÁK FEL. ADOMÁNYUK NAGYBAN HOZZÁJÁRUL
EGYESÜLETÜNK MŰKÖDÉSÉHEZ.
 
A hírlevelet Szabadkai Andrea és Kóródi Anikó készítette.
 
Ezt a levelet azért kapta, mert jelezte, hogy érdeklik a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület akciói, illetve a hazai termelők és fogyasztók összekapcsolását, a közvetlen kereskedelem megteremtését célzó munkánk.
Ha nem szeretne több  ilyen témájú levelet kapni, kérem, hogy jelezze az info@elotisza.hu címen és nem  küldünk.
 
 
Munkánkat támogatják:
Ökotárs Alapítvány; NCA működési támogatás; Accenture: "Képességek a Sikerért 2010" program; ILD program