Blogarchívum

2011. május 31., kedd

Vörösvári Újság Online - 2005.

http://www.pilisvorosvar.hu/vorosvariujsag/2005/julius/18.htm
"...Ennek a világnak
Fehér a virága
Fehér az egyháza
Fehér a csuhása

Ennek a világnak
Itt dobog a szíve
Itt van a lelke
Itt van a közepe…

(régi magyar népének)

A nyári nap-éj fordulót ismét háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelték Pilisszántón, a Szikla Színházban június 24. és 26. között. A szántói polgármester, Szőnyi József által kezdeményezett rendezvény a legfőbb értékek, a hazaszeretet, a hit és a család eszménye köré épültek..."

"...A Sziklaszínház június 24-i műsora, melyen az Ismerős Arcok, a Kormorán, valamint a Kárpátia együttes lépett színpadra, e szívből jövő hazaszeretet jegyében került megrendezésre.

Másnap, június 25-én a solymári „Cédrus” néptáncegyüttes előadását nézhették meg az érdeklődők, a táncosokat a színpadon Tiboldi Mária követte „Az ősök tisztelete, a magyar dal útja” című előadásával. Az est egy színházi ősbemutatóval zárult, melyet Wass Albert „Elvásik a veres csillag” című regénye alapján Csabai János rendezett. ..."

2011. május 30., hétfő

"Do the Hustle" (The Dance)




"...egy Fülöp-szigeteki fegyházban zajló buli kellős közepébe csöppenünk (már amennyire bulinak lehet nevezni bármit is a börtönben). Kb. ezer elítélt narancssárga hacukában ropja a hustle dallamára, időnként kissé bénázva, de azért elég látványosan ahhoz, hogy több mint 3 milliós nézettséget generáljon a Youtube-on."
HÍR24

Missouri állambeli Joplin kisvároson végigsöprő tornádó

HÍR24 Megjelent: 2011.05.24. 07:30 | Frissítve: 2011.05.24. 10:50

Hétfő estére 116-ra emelkedett a Missouri állambeli Joplin kisvároson végigsöprő tornádó halálos áldozatainak száma.

A hatóságok szerint ennél is több lehet az emberveszteség. Az 50 ezer lakosú városra vasárnap este lecsapó forgószél mintegy 2000 épületben, a település egyharmadában okozott kárt. A veszélyt jelző szirénák mintegy 20 perccel a természeti csapás érkezése előtt szólaltak meg.

Az Egyesült Államokban tornádó csaknem hat évtizede nem ölt meg ennyi embert. (1953-ban a michigani Flintben 116-an vesztették életüket.) A szélvihar egy több mint 9 kilométer hosszú és mintegy 800 méter széles sávban végzett szörnyű pusztítást Joplinban, iskolákat, templomokat, üzleteket és otthonokat téve a földdel egyenlővé. Súlyosan megrongálódott a nyolcemeletes Szent János-kórház is, ahonnan a vihar egyes tárgyakat száz kilométeres távolságra repített el.

A mentést hétfőn erős zivatarok és tüzek nehezítették - utóbbiakat gázvezetékek eltörése okozta -, de a mentőcsapatok hét embert ki tudtak menteni a romok alól. Jay Nixon missouri kormányzó kifejezte abbéli reményét, hogy találnak további túlélőket.

A jopliniak rokonai, ismerőse a Facebook segítségével próbálják felkutatni azokat, akik életben maradtak, vagy legalább információt szerezni róluk.

A joplini tornádó egyike volt annak a 68 forgószélnek, amely a hétvégén pusztított a hét közép-nyugati államban. Az Egyesült Államokon egyedül áprilisban több mint 600 tornádó söpört végig, amivel megdőlt az abszolút havi rekord, 542 feljegyzett forgószél 2003 májusában.

Forrás: MTI

Cimkék: tornádó

A kisalföldi Don Quijote

2011. május 30. hétfő, 12:35


Elbukott Eperjes Károly a győri színház igazgatói székéért indított csatában. 

Nem, ez a mondat nem jó. Írjuk csak le pontosabban:

 elbuktatták Eperjes Károlyt a győri színház igazgatói székéért indított csatában.



Micsoda különbség… És hogy Eperjes Károlyt miért kellett elbuktatni, arról feltétlenül értesülnie kell a közvéleménynek. Eddig az a hír terjengett csúszósan, nyálkásan, ahogyan a féligazságok szoktak, hogy Eperjest leszavazta a közgyűlés kulturális bizottsága, apelláta nincs, tessék hazamenni, Forgács Péter az új igazgató, semmi különös nem történt, virágozzék ezer virág. Szép, kerek történet is lenne, csak egy a baj: Eperjesnek a bizonyítás esélyét sem adták meg, az igazgatóválasztás erkölcsileg minősíthetetlen, jogilag pedig felettébb aggályos körülmények között zajlott.Mert ugyebár ha én vagyok Győr polgármestere, hogyan is töltetném be a Nemzeti Színház igazgatói állását? Pályázattal, nyilván. Csakhogy erre a pályázatra egészen az utolsó pillanatig – amikor Eperjes is benyújtotta a maga anyagát – egyetlen ember, Forgács Péter jelentkezett. Micsoda? Egyetlen jelölt volna a győri színház élére, sehol egy másként gondolkodó, a notórius mindenhova pályázók sem mérettetik meg magukat? Győrött süket csend: már az elején is csak Forgács rúghatott labdába. Furcsa. Ekkor még csak furcsa.


Eperjes jelentkezése azonban alaposan összekuszálja a szálakat. A népszerű Szamóca mindenkinek útjában áll. Megbontja a győri együttműködés rendszerét, amely olyan, mint a nemzeti együttműködés rendszere, csak ebbe jócskán belebeszélnek a város másként gondolkodói is. Megindul a suttogó propaganda Eperjes ellen: hogy Orbán Viktor barátja, hogy rákényszerítik őt a városra, hogy jeles művész, de ki tudja, milyen igazgató lenne. Aha. Borkai Zsolt polgármester talán Orbán Viktor ellensége? És ha nem, akkor ő ezért jó vagy rossz polgármester? Továbbá Eperjes nem előkelő idegen: maga is kisalföldi. Igaz, nem Alföldi. Lehet, hogy ezért kell lakolnia. Mert keresztény, és naponta jár szentmisére. Mert nemcsak hogy naponta jár szentmisére, de istenélményéről szívesen beszél az embereknek. Mert nem szabadgondolkodó, és az általa igazgatott színház nem a sötétségről, undorról, mocsokról szólna.

Vagy azért, mert bár játszott munkásőrt a Csapd le, csacsiban, az ő családjában nem akad ilyen ember.

Eperjessel a létező leggusztustalanabb módon bántak el a győri csatában. Meg kellett volna mondani már az elején, hogy baráti, üzleti vagy ki tudja, miféle okok miatt csak Forgács lehet a befutó. Nézzük csak, Szőcs Géza akolmelegében és a győri városháza környékén hogyan képzelik a demokráciát. Szikora János összeférhetetlenség miatt nem is szavazhatott volna, mert Eperjes állandó munkahelyének művészeti vezetője. Csizmadia Tibor korábbi egri színházigazgató ellen rendőrségi vizsgálat folyik. Azonkívül győri forrásból tudjuk, hogy Borkai Zsolt a döntés előtt azzal győzködte a döntnököket, ne szavazzanak Eperjesre, mert Orbán Viktor már megígérte neki a budapesti Nemzeti Színház vezetését. A történet vége közismert. Eperjest „leszavazták”, meg sem hallgatták. Pályázatában formai hiányosságok után kutattak, tanácskoztak, közösen gondolkodtak; végül nem is szavaztak róla. Ismétlem, mert nem lehet elégszer: Eperjes Károlyt nem elutasították – nem szavaztak róla a győri és budapesti színházi demokraták.

Így történt. És nem arról van szó, hogy savanyú a szőlő, hanem igazság után kiált, aki ismeri az ügyet. Ha Borkaiék azzal védekeznek, hogy Győrött felülemelkedtek a pártpolitikán, és szakmai döntés született, fordítsuk vissza ezt rájuk. Eperjes mellett csendben vagy hangos szóval kiállt a szakma és a közvélemény nagy része: ott is akad mindenféle gondolkodású ember. Azonkívül ha mérlegre tesszük Eperjes és Forgács szakmai kvalitásait, előéletét, kapcsolatrendszerét, tekintélyét, megint csak nem a Hídembernek kell szégyenkeznie.Most pedig illene végiggondolni néhány apróságot. Az első kérdést Szőcs Gézának tesszük fel, aki hatáskörében és személyében jócskán érintett (ne legyünk gyerekek, ő is nyakig benne van a győri sztoriban). Vajon miféle nemzeti kultúrpolitikát kell látnunk abban, hogy Alföldi Róbertet megszeretgeti, megsimogatja a buksiját, míg a nemzeti oldalhoz nem tegnapelőtt csatlakozott, hanem beleszületett Eperjes Károly lelki kivégzését végignézi, levezényli, jóváhagyja? Borkai Zsolttól ezt kérdezzük: most, a választás után is fenntartja, hogy Orbán Viktor majd kinevezteti a barátját Alföldi Róbert helyére? A döntés utáni közleményét Eperjes „kisalföldi Don Quijote” névvel írta alá. Mi, a Magyar Hírlapnál úgy látjuk, a Sancho Panzák serege fellázadt, és kicsavarta a fegyvert a búsképű lovag kezéből.

Kár. Ha ez így megy tovább, a nemzeti kultúrpolitika nagy lufija hamarosan kipukkan, és ami a legszomorúbb, hogy azok nyomják bele a rozsdás szöget, akiknek már hónapokkal ezelőtt rendet kellett volna rakniuk. Ez az Eperjes-ügy legfőbb tanulsága. Egyébként pedig: ébresztő! Ahogyan Szamóca is írja közleményében…

Szentesi Zöldi László, magyarhirlap.hu Feltöltő: Flag

Módosítás dátuma: 2011. május 30. hétfő, 12:40


MME alapján - "panellakó" cinegék :-)

10 széncinege fióka kelt ki tavasszal egy "Madárbarát panel" erkélyén

2011. május 30.

széncinege (fotó: Bajor Zoltán)

Magyarországon sok ember lakik panellakásban és többségük azt gondolja, hogy ezzel messzire került a természettől, ez azonban egyáltalán nincs így. Egy kis odafigyeléssel egész fészekaljnyi madár kelhet ki a panelek erkélyein.


A történet Budapest egyik 4. emeleti apró erkélyén zajlott tavasszal. A téli madáretetés során kékcinege, fekete rigó és az év madara, a széncinege látogatott az erkélyre. Remélve, hogy valamely cinegének megtetszik a hely, egy „B” odút helyeztek ki az erkély felső sarkába.Tél végén fekete rigók kerestek fészkelőhelyet az alig 1 négyzetméteres területen, azonban nem találták alkalmasnak egy élelmes cinegepár szerencséjére, amely február közepén vette birtokba a helyet.

2 nap múlva már elkezdtek fészekanyagot hordani az odúba, bár nem túl nagy aktivitással. Márciusban ugyan - mint területüket - már védelmezték az erkélyt, de építőanyagot továbbra is alig hordtak. Március végén aztán néhány nap alatt megépítették a teljes fészket. Rengeteg mohát, gyökérdarabot és kutyaszőrt hordtak az odúba és megkezdték a tojásrakást. Április 9-én már 10 tojás lapult a fészekben, 20-án pedig ki is kelt 10 parányi fióka.

tojásokon ülő széncinege (fotó: Bajor Zoltán)
Tojásokon ülő széncinege (fotó: Bajor Zoltán).


Ettől kezdve a szülők folyamatosan hordták a lepkehernyókat, rovarokat, amíg május 9-én mind a 10 fióka el nem hagyta az odút. Az egyikük igen nehezen birkózott meg a levegőben való manőverezéssel –hiszen eddig soha nem volt lehetősége kipróbálni- így a lefele ereszkedés nem ment neki. Ezért a 4. emeleti erkélyről indulva a 6. emeleti szemközti ház ablakpárkányára sikerült repülnie, ahonnan kétségbeesve szólongatta a szüleit. Második próbálkozásra sem sikerült eleget süllyednie, így a 4 emeletes ház tetején kötött ki, ahova az apamadár érte ment és 3. próbálkozásra már sikerült az alacsonyabb fa koronájába landolnia, ahol már mind a 9 testvére várta.

Ebből  is látható, hogy 1 db odú erkélyre történő kihelyezésével, akár 10 apró fióka is életünk részese lehet és megannyi élménnyel gazdagítja a felnőttet és gyereket egyaránt, amely egész életük során elkíséri őket. Az elmúlt 3 évben erről a parányi erkélyről, a mostani 10 fiókával együtt már 29 madárfióka repülhetett ki egy kis odafigyeléssel.

Ha kedvet kapott, hogy madárbaráttá tegye erkélyét, a következő oldalak nyújthatnak segítséget:

Kapcsolódó oldalak:


MME: Napfürdőző madarak :-)

Napfürdőző madarak a kánikulai Madárbarát kertben

2011. május 24.

Napfürdőző fekete rigó (Fotó: Orbán Zoltán).

Az első igazán meleg nyári napok beköszöntével - ilyen volt a múlt hét vége -, amikor a napsütés szinte perzsel, a külső élősködők ellen véget nem érő küzdelmet folytató madarak számára a napfürdőzés lehetősége is adottá válik. Ezt a különleges viselkedést - sok más érdekes madár "akcióval" együtt - a megfelelően kialakított Madárbarát kertben bárki megfigyelheti és segítheti.  


Madárbarát kerti itató és porfürdő (Fotó: Orbán Zoltán).
A nyári Madárbarát kert eszközei közül az itatóval kombinált
porfürdő 
forgalma a téli madáretetőéhez mérhető. Ha ezeket 
az ablak elé telepítjük, nemcsak folyamatosan nyomon
követhetjük az ide látogató madarak változatos viselkedését, 
de az ablak les érdekes felvételek készítését is 
lehetővé teszi.



Az itató környékén rövidre nyírt gyep és a porfürdő felforrósodó talaja a déli legmelegebb órákban lehetőséget kínál a madaraknak a napfürdőzésre.    

Napfürdőző fekete rigó (Fotó: Orbán Zoltán).
Ilyenkor láthatunk a füvön ...


... vagy a csupasz talajfoltokon (ilyen a porfürdő is) széttárt 
szárnyakkal és felmeresztett testtollakkal fekvő,
első pillantásra betegnek  tűnő madarakat 
(fekete rigók).


Szerencsére ezek nem sérült vagy a végüket járó, hanem éppen ellenkezőleg, az egészségük védelmével foglalatoskodó állatok. A parányi tolltetvek, vérszívó kullancsok, bolhák és kullancslegyek a tollazat sötét és kiegyenlített hőmérsékletű világát kedvelik, ami napfürdőzéskor egyik pillanatról a másikra perzselően forróvá válik, és a hősokktól elkábult vagy elpusztult kellemetlenkedő külső élősködőket a madár a napfürdőt követő tollászkodással már könnyen el tudja távolítani. 

Ez a procedúra azonban a madarak számára is könnyen, a mérettől függően néhány tíz másodperc vagy egy-két perc alatt életveszélyessé válthat. Ezért, amint az az alábbi videón is látható, a végzetes hőguta elkerülése végett lihegéssel próbálják hűteni magukat (a tollazat miatt nem tudnak izzadni), majd amikor már ez sem segít, meg kell szakítaniuk a napozást és árnyékba húzódnak, ahol tollászkodással teszik teljessé a viselkedés higiéniai hatását.




A madarak előszeretettel napfürdőznek a számukra ismerős környezetet jelentő itató közelében, ahol bármikor ihatnak és felfrissíthetik, lehűthetik magukat egy alapos vízfürdővel. Ilyenkor számos érdekes, sőt vicces jelenetnek lehetünk szemtanúi.

Az alábbi felvételen egy olyan bátortalan csicsörke látható, aki nem mert beleállni az itató alig öt centiméter mély vizébe, és ezért a peremen körbe-körbe ugrálva "kívülről" próbálta - kevés sikerrel - benedvesíteni a magát. A viselkedés külön érdekessége, hogy izgatott és félénk magatartásával a vele együtt az itatóhoz látogató, máskor az itató közepén fürdőző verebeket is elbizonytalanította.   




Még ennél is beszédesebb volt annak a fekete rigó fiókának az esete, aki az egyik szülő madár vezetésével (a hímével, a tojó már az új fészekalj tojásain ül a kert egy másik részén), a testvérei társaságában kereste fel az itatót. Itt a fiatal állat ránk, emberekre is jellemző megfigyeléses tanulással egy mezei verebet, majd a fajtársait figyelve próbálta elsajátítani a fürdés megfelelően kivitelezett mozdulatait.

Először nem igazán értette meg, hogy ehhez bele kell állnia a vízbe, és az itató mellett a fűben "fürdött", de az eseménysor végére rájött a trükkre, és egy életre megtanulta az ilyenkor teendőket. A felvétel egyben azt is bemutatja, hogy a fészket elhagyó fiókákat a felnőtt madarak heteken át, még azt követően is tanítgatják, amikor már nem vagy csak elvétve etetik őket.




Itatót és porfürdőt kihelyezni soha nem késő! Egy-egy 40-50 cm átmérőjű műanyag virágalátét mindkét célra tökéletesen megfelel, és a madarak akár már órák alatt is felfedezik és "belakják" ezeket.


http://www.mme.hu/component/content/article/15-legfrissebb-hirek/1455-napfurdozo-madarak-a-kanikulai-madarbarat-kertben.html


2011. május 29., vasárnap

DR. BOROSS RENDEL | Lánchíd Rádió - FM 100.3

http://www.lanchidradio.hu/dr_boross_rendel_20110418

"...megtiszteltetésként ért a felkérés és nagy öröm számomra, hogy a Lánchíd Rádiónál folytathatom Dr. Boross rendel című műsoromat, mely
  • hétköznap délutánonként 15 és 17 óra között hallható.

A műsor szlogenje: Régi kedvenceink és mai értékeink!

Előbbieket most is a hatvanas, hetvenes évek hazai és külföldi zenéi jelentik, a műsorban megjelenő mai értékek pedig mindenekelőtt az egészség, a kultúra, a jótékonyság..."

Hírek röviden

„Az elmúlt ezredév magyar hőseire” emlékeztek

Csak az összetartozás és egymás méltóságának tisztelete hozhat nyugodt és békés jövőt Magyarország számára - emelte ki Tőkés László és Lomnici Zoltán a magyar hősök emléknapja alkalmából az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában.


Hende: A kormány csak az államot újíthatja meg


A kormány egymaga nem újíthatja meg Magyarországot, csak a nemzet egésze – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap a fővárosi Hősök terén a magyar hősök emléknapja alkalmából tartott ünnepi rendezvényen.


Boross: Katonai erényekben gazdag nép vagyunk


A magyar harcoló és katonai erényekben gazdag nép, nincs még egy ilyen nemzet, amely ennyi véráldozattal tartotta volna meg magát - hangoztatta Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke a magyar hősök emlékünnepén vasárnap a rákoskeresztúri Új köztemetőben.


Gyurcsányék erkölcsi kötelességről értekeznek


A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció platform felkéri az MSZP vezető testületeit, hogy buzdítsák részvételre a párt tagjait a pártszavazáson; ez "erkölcsi kötelességük".


Húsz év múlva finanszírozhatatlan lesz az ország, két év múlva élhetetlen Borsod egy része, ha nem történik sürgősen szemléletváltás romaügyben – vallja Forgács István. A zalai lovári közösségből származó szakértő szerint célzott képzések és munkahelyteremtés szükséges, különben a fiatal cigányok menthetetlenül szüleik sorsára jutnak



Negatívak lettek a hazai vírusminták


Az Országos Epidemiológiai Központban mostanáig öt mintát vizsgáltak a németországi hasmenéses járványt okozó kólibaktériumra vonatkozóan, de ezek mind negatívak lettek – jelentette be Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.

Kapcsolódó:

Franciaországban három gyanús hasmenéses megbetegedést észleletek



*****

Privatizáció segíthet(?) a görögökön


Privatizációból és újabb adóemelésekből akar pénzhez jutni a görög kormány. Az IMF megfenyegette az országot, hogy felfüggesztik a 110 milliárd dolláros hitel folyósítását, ha az athéni kormány nem dönt az eddiginél szigorúbb intézkedésekről. A kormány azonban nem tudott megegyezni az ellenzékkel a megszorításokról.

Nagy-Britannia felbomlásától tart a brit uralkodó


Nagy-Britannia felbomlásától tart a brit uralkodó annak nyomán, hogy a május eleji skóciai parlamenti választásokon abszolút többséget szerzett a tartomány függetlenségéért kampányoló Skót Nemzeti Párt (SNP).


Érintés nélkül – egy üres keret a jövőbe vezető út?


A texasi A&M Egyetem egyik kutatócsoportja a Számítógép és Ember Közötti Interakció konferencián (Computer Human Interaction Conference) bemutatott egy olyan érintőképernyő- technológiát, amelyen már évek óta dolgoztak és tulajdonképpen nem is egy valódi képernyő.




Elhunyt Mádl Ferenc

Nyolcvanéves korában elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök vasárnap – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. Az 1931-ben született Mádl Ferenc 1990 és 1993 között tárca nélküli miniszter, 1993-94-ben művelődés- és közoktatási miniszter, 2000 és 2005 között pedig a Magyar Köztársaság elnöke volt.

Nyolcvanéves korába elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök. A Széchenyi-díjas jogtudós Bándon született 1931-ben, tanulmányait a Pécsi egyetemen majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte, majd a Strasbourgi Egyetemen képezte magát tovább. 1956-tól dolgozott a Magyar Tudományos Akadémiánál, emellett az ELTE tanszékén oktatott. Tagja volt a Harvardi Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Akadémiának és az Európai Tudományos és Művészeti Akadémiának is.

Schmitt Pál államfő csendes tiszteletadást tart vasárnap este hat órakor Mádl Ferencnek a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) előtt elhelyezett fényképénél – közölte a KEH társadalmi kapcsolatokért felelős hivatalvezetője az MTI-vel. Schmitt Pál mély fájdalommal értesült a volt államfő haláláról, és még a mai napon személyesen részvét nyilvánítja a családnak – közölte Kiss Norbert. A hivatalvezető tájékoztatása szerint a helyszínen Schmitt Pál ír be elsőként a volt államfő részvétnyilvánító könyvébe. Csendes megemlékezésre vasárnap este kilenc óráig és hétfőn reggel nyolctól ugyancsak este kilenc óráig van lehetőség a Köztársasági Elnöki Hivatal előtt.

Több mint kétszáz tanulmányt és húsz szakkönyvet publikált, 1999-ben Széchenyi-díjat kapott. Az Antall-kormányban kinevezték Európa-ügyi és a tudománypolitikáért felelős tárca nélküli miniszterré, 1996 és 2000 között a konzervatív Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökeként tevékenykedett, emellett az első Orbán-kormány tudományos tanácsadó testületének tagja volt. 2000-ben az Független Kisgazdapárt jelölte köztársasági elnöknek, ez év júniusában az Országgyűlés megválasztotta Göncz Árpád utódjaként köztársasági elnökké a harmadik fordulóban.

Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetője az MTI-vel közölte: „Mádl Ferenc volt köztársasági elnök vasárnap nem sokkal 13 óra után megtért teremtőjéhez”.

Orbán: Megrendülten állunk

"Megrendülten állunk a hír hallatán. Nyugodjék békében!" - írta Mádl Ferenc volt köztársasági elnök halálának hírére Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap. A kormányfő a Facebookon tett közzé bejegyzést egy órával az után, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal közölte az MTI-vel: elhunyt a volt államfő.

Semjén: Az egész nemzet tisztelte a volt államfőt

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) együttérzéssel osztozik Mádl Ferenc családjával és mindazokkal, akiket fájdalommal tölt el a korábbi államfő elvesztése. Semjén Zsolt vasárnap az MTI-nek azt mondta, hogy Mádl Ferenc szerény, szeretetre méltó személyiségét az egész nemzet tisztelte.

"Tiszteletre méltó életmű volt az övé, keresztény emberként a jog tudományában való kiemelkedő jártasságával szolgálta hazáját" - fogalmazott a KDNP elnöke. Semjén Zsolt felidézte, hogy Mádl Ferenc akkor kezdte meg államfői megbízatását, amikor Magyarország Szent István nagy művének, a keresztény magyar államiságnak a millenniumára emlékezett. "Emléke segít bennünket abban, hogy hazánkat mindenekfelett, minden magyar ember érdekében szolgáljuk" - emelte ki a KDNP elnöke.

Példakép

Mádl Ferenc élete és munkája példa volt mindannyiunk számára – közölte a Fidesz a volt köztársasági elnök halálának hírére. A kormánypárt az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: mély megrendüléssel értesültek Mádl Ferenc haláláról. A Fidesz a korábbi államfő családjának és hozzátartozóinak őszinte részvétét fejezi ki. „Fájdalmukban és gyászukban osztozunk, hiszen Mádl Ferenc élete és munkája, a nemzetért és az országért tett szolgálata példa volt mindannyiunk számára. Nyugodjék békében” – zárul a kommüniké.

Tarlós István főpolgármester megdöbbenéssel értesült arról, hogy meghalt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, aki a múlt héten lett Budapest díszpolgára – írta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója vasárnap. Szűcs Somlyó Mária közölte: a főpolgármester őszinte részvétet nyilvánítja a családnak.

Az LMP Mádl Ferenc érdemeit méltatta

Az LMP az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: Mádl Ferenc a nemzetközi magánjog professzoraként, majd az első szabadon választott kormány tagjaként elévülhetetlen érdemeket szerzett Magyarország európai integrációjában, az Antall-, majd a Boross-kormány kultuszminisztereként pedig a kultúrharcos hangulat enyhítésére törekedett. A Lehet Más a Politika részvétnyilvánító közleményében úgy fogalmazott: a volt köztársasági elnök saját meggyőződéséből fakadóan következetesen érvényesítette az alkotmányos szempontokat az őt elnöki székbe segítő parlamenti többséggel szemben is. Az LMP részvétét fejezte ki Mádl Ferenc családjának, valamint a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek, amelynek a korábbi államfő alapító elnöke volt.

A Jobbik az MSZP is részvétét fejezte ki

Részvétét fejezte ki a Jobbik Mádl Ferenc halála miatt az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt írta: a Jobbik Magyarországért Mozgalom őszinte részvétét fejezi ki Mádl Ferenc volt köztársasági elnök halála miatt. Az ellenzéki párt a gyászoló családot, barátait, tisztelőit együttérzéséről biztosította.

Őszinte részvétünket és mély fájdalmunkat szeretnénk kifejezni Mádl Ferenc volt köztársasági elnök halálhíre hallatán – írja közleményében Mesterházy Attila, az MSZP frakcivezetője.

(hírTV, MTI)


2011. május 28., szombat

Tamás Gábor dalával, Horváth Ferenc képeivel Erdélyi tájakon



geotisza töltötte fel ezen a napon: 2011.05.27.
Fotók: Horváth Ferenc, http://www.erdely-szep.hu/ 
Tamás Gábor honlapja: http://www.tamasgabor.se/pages/main

2011. május 26., csütörtök

Lélekharang Szepsiben - hírek.sk - SZLOVÁKIAI MAGYAR TELEVÍZIÓS HÍRPORTÁL

http://www.hirek.sk/video/20110526234541/Lelekharang-Szepsiben.html

Hírek.sk: Tiltakoznak a felvidéki magyar televíziósok

2011. május 26., csütörtök 12:28 | Hírek.sk | Forrás: SZMTSZ 

 Hírek.sk
POZSONY. A Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége megdöbbenéssel fogadta, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítása után is megmaradtak a nem államnyelvű televíziózást érintő korlátozások Szlovákiában. A szövetség 2011. május 26-án elfogadott nyilatkozatában leszögezi: az SZMTSZ minden eszközt és lehetőséget felhasznál, hogy tiltakozásának belföldön és külföldön hangot adjon. A nyilatkozatot teljes terjedelmében ismertetjük.
 

A Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége megdöbbenéssel fogadta, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítása után is megmaradtak a nem államnyelvű televíziózást érintő korlátozások. A szlovákiai magyarság alapvető joga az anyanyelven történő tájékoztatás. Ez a jog azonban csak korlátozott mértékben érvényesül az államnyelvtörvény egyes előírásai miatt. A szlovák államnyelvtörvény nem teszi lehetővé az interaktív anyanyelvű tartalmak sugárzását az országos és a lokális televíziókban. Előírja a kétnyelvűséget, amit a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége a nemzetközi emberjogi és kisebbségvédelmi szervezetekkel együtt diszkriminációként és gazdasági versenyhátrányként értelmez.

Az elfogadott kisebbségi nyelvtörvény teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a Velencei Bizottság ajánlásai 86., 87., 88., 89., és 90., pontjait, amelyekben a nem államnyelven sugárzott televíziós műsorokat érintő jogkorlátozások és diszkrimináció megszüntetését javasolja. A Bizottság hangsúlyozza, a kisebbségeket a többségi nemzettel azonos jogok illetik meg a televízióban és a rádióban folyó anyanyelvű tájékoztatás területén, bírálja azokat a jogkorlátozásokat, amelyek lehetetlenné teszik a kisebbségi nyelveken történő élő sugárzást és az interaktív műsorok készítését. A Velencei Bizottság kitér a gazdasági versenyhátrány megszüntetésének szükségességére is. A műsorok szlovák nyelvű feliratozása jelentős többletkiadásra kényszeríti a kisebbségi tévéstúdiókat, s ez versenyhátrányt jelent a kizárólag államnyelven sugárzó televíziókkal szemben. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy újabb évekre, vagy évtizedekre érvényben maradjanak ezek az európai szinten példátlan diszkriminatív törvényi rendelkezések, amelyek akár 40 százalékban is növelik a nem államnyelven, pl. magyarul gyártott és sugárzott műsorok költségeit. A korlátozásokat a magyar nyelvű televíziózás szándékos elsorvasztására tett kísérletként értékeljük. A Velencei Bizottság ajánlásainak 89. pontjában úgy fogalmaz, ha az állam mégis kötelezné a kisebbséget a kétnyelvű műsorgyártásra, akkor ehhez az államnak biztosítania kell a szükséges pénzeszközöket. Véleményünk szerint ez részben ugyan segítene kompenzálni a gazdasági versenyhátrányt, de nem oldaná meg a jelentős időveszteség kérdését, amit a műsorok fordítása, feliratozása vagy szinkronizálása, illetve ismételt szlovák nyelvű leadása jelent. Az eljárás azt sugallja a kisebbség tagjai számára, hogy anyanyelvük másodrendű, nem állja meg a helyét önállóan a tájékoztatásban.

A felsorolt okok miatt a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége határozottan tiltakozik a kisebbségi nyelvhasználati törvény 2011. május 25-én elfogadott módosítása ellen, és minden eszközt és lehetőséget felhasznál arra, hogy tiltakozásának hangot adjon belföldön és külföldön egyaránt. Amennyiben a törvény jogerőre emelkedik, felszólítjuk a hazai és külföldi újságíró kollégákat illetve a nemzetközi újságíró szervezeteket, fejezzék ki szolidaritásukat, ítéljék el a szlovák törvényhozás lépését, amellyel ismét arcul csapta nem szlovák anyanyelvű polgárait.

Dunaszerdahely, 2011. május 26.


Kapcsolódó témák:

Berényi a kisebbségi nyelvtörvényről – Alig mérhető eredmény Berényi a kisebbségi nyelvtörvényről – Alig mérhető eredmény 

Elfogadták a kisebbségi nyelvtörvényt Elfogadták a kisebbségi nyelvtörvényt  

Maďarič: Magyarország tévedésnek tartja Szlovákiát Maďarič: Magyarország tévedésnek tartja Szlovákiát 


Füst Milán – A magyarokhoz - Mensáros László

Füst Milán – A magyarokhoz

http://hangosverstar.net/category/eloadok/mensaros-laszlo/
 



Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is
van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv
a magyar. Révület fog el, ha rágondolok is.

Ne hagyd tehát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe,
melyből származott
E nemes-szép alakzat… Rossz idők futottak el feletted,
Megbontott a téli gond és romlásodat hozta, megtapodtak,
Megbolygatták hitedet, az eszed megzavarták, szavak áradatával
ellepték világodat,
Áradás szennyével borították be a kertjeid, vad vízi szörnyek
ették virágaid, – majd a vad burjánzás
Mindent ellepett utána, – oly termés volt ez e térségeken emberek!
Hogy üszökké vált minden, aminek sudárrá kelle szöknie…

De légy türelmes, – szólok hozzád, – vedd a Libanon
Ős cédrusát, e háromezeréves szűzet, – rá hivatkozom, mert
onnan vándoroltam egykor erre
Tekintsd őt, – türelmes pártájával hajladoz a szélben nem jajong,
De bölcsen hallgat s vár, amíg a negyedik, nagy évezredben
Kibonthatja a gyümölcsét e nagyvilág elé. S tán ez a sorsod itt.
Ki fénnyel sötétséget oszlat, holtat ejt s élőt emel,
Borúlatodra majdan rátekint. Halld szavam’
Én prófétáktól származom.

(1930 körül)


Emlékezés Tamási Áronra

Május 26-án 20:00 órától az Erdély Tv műsorában.

2011. május 25., szerda

Váralja Szövetség: Újabb brutális beavatkozás a történelmi városszövetbe

2011. május 25.

Megrázó hírt kell tudatnunk olvasóinkkal: Budapest V. kerületében, a Parlamenttől és a Szent István bazilikától néhány lépésre található Tüköry utca egyik műemlék-jellegű palotaépületéből tulajdonosa egy luxushotelt alakítana ki. Az átalakítás az épület bővítésével járna: az egységes városképet agyonnyomná a palota tetejére tervezett fekete háromszintes "doboz". A helyiek tiltakoznak a lakókörülményeik romlását előidéző beruházás ellen. Döbbenetes, hogy a külföldi befektető nyilvánosan megfenyegette a lakosságot.


Egy panamagyanús beruházás tenné tönkre a Tüköry és Széchenyi utca nyugalmát a fővárosi V. kerületben. Információink szerint a Rogán Antal nevével fémjelzett városvezetés is támogatja a műemlék-jellegű Tüköry utca 4. szám alatti palotaépület brutális átépítését.

 

A tervezett luxushotel nagy terhet jelentene környezetének - panaszolták a lakók a 2011. május 4-én megtartott teltházas lakossági fórumon. A megjelent helybéliek egy emberként álltak ki a projekt megvalósulása ellen. Nem csak a háromemeletes régi épület otromba bővítése jelent problémát: a szálloda óriási forgalma a csendes belvárosi utcákra zúdulna.

 

Ilyesmi "csodálatos" felépítményt kapna a Tüköry utca 4.

 

Maguk az V. kerületi lakosok keresték meg a Váralja Szövetséget, hogy támogassa kezdeményezésüket - szervezetünk természetesen a probléma alapos vizsgálata után döntött a tiltakozás mellett.

 

A Váralja Szövetség megengedhetetlennek tartja, hogy a még fennmaradt egységes városkép ilyen nagyságú csorbát szenvedjen, továbbá egyetért a lakossággal: a luxushotel valóban nem a helyiek és a magyarok érdekeit szolgálná.

 

A lakók közül többen azt feltételezik, hogy a beruházás mögött ingatlanpanama áll. A sejtésük mindenesetre nem alaptalan: a külföldi befektető a május elején megtartott lakossági fórum során többszöri kérdésre sem volt hajlandó elárulni, ki a cég valódi tulajdonosa.

 

Emeletráépítést az ide vonatkozó törvények eredetileg nem tettek volna lehetővé. Nagyon érdekes azonban, hogy miután a befektető nyilvánvalóvá tette ezen szándékát, az V. kerületi önkormányzat úgy módosította a vonatkozó szabályokat, hogy a Tüköry utca 4. felfelé történő bővítése lehetséges legyen.

 

Egységes városkép

 

A lakossági fórumon ráadásul egy fenyegetés is elhangzott a beruházó jogi szakértője részéről: amennyiben a lakosok fellebbezéssel és egyéb módszerekkel hátráltatják a munkálatok megkezdését, annyiban kártérítési pert zúdítanak a nyakukra.

 

A Váralja Szövetség úgy véli: megengedhetetlen és tarthatatlan az a pénzemberi kultúra, ami Magyarországon kialakult a rendszerváltás utáni évtizedekben. "Akinek pénze van, az mindent megtehet - ez az a mentalitás, amit haladéktalanul fel kell számolni."

 

Szervezetünk csatlakozva a helybéliekhez egy tiltakozó gyűlés szervezésében gondolkodik. Ebben minden támogatónk segítségére, részvételére számítunk!


[Vissza a lap tetejére]

Váralja Szövetség ©