Blogarchívum

2012. május 28., hétfő

Nyírő József jóslata - Íme az emberek. / Takaró Mihály

http://polusonline.blogspot.com/2012/05/nyiro-jozsef-joslata-ime-az-emberek.html


György Stoffán: Victor Ponta úrnak, Románia miniszterelnökének

Link
http://anyusch.multiply.com/journal/item/6673/6673?replies_read=9

"...Ön és kormánya tehát, a magyar nemzet kultúrájáért, összetartásáért, és az egységbe vetett hitéért igen sokat tett néhány nap leforgása alatt, mert a magyar nemzet akkor tart össze, ha veszély fenyegeti, ha múltját és önbecsülését semmibe veszik. Ön mindent megtett azért, hogy lelkileg, hitében és nemzettudatában magához térjen a magyarországi nemzetrész, amit az is igazol, hogy soha annyian nem voltunk Csíksomlyóban, mint idén, köszönhetően annak, hogy Ön jól irányzott támadást intézett nemzetünk, múltunk és önbecsülésünk ellen. Munkájához kívánok Önnek és kormányának további hasonló bölcsességet, magyar és székely nemzetünk felemelkedésének és összetartásának érdekében. A közúton magyar autósoktól lefoglalt üres urnákat pedig, használja fel Ön és kormánya.

Üdvözlettel:
Stoffán György"

Ceausescui módszerek Udvarhelyen

Link
http://anyusch.multiply.com/journal/item/6674?mark_read=anyusch:journal:6674&replies_read=13


LÁNCHÍR RÁDIÓ 19:05 ÉS 23:05

http://mno.hu/lanchidradio/miert-indult-politikai-hecckampany-a-magyar-videk-ellen-1078383
Kettesben

Miért indult politikai hecckampány a magyar vidék ellen?


Adás:
2012. május 28., hétfő 19.05
2012. május 28., hétfő 23.05

Miért indult politikai hecckampány a magyar vidék ellen? Kinek az érdeke a helyi embereket érintő mezőgazdasági kérdésekből országos botrányt kelteni? Hol tart a földhaszonbérleti szerződések nyilvánosságra hozatala? Mikortól számíthatnak szigorú büntetésre a zsebszerződések megkötői? Minderről Kettesben beszélget Budai Gyulával, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárával Gajdics Ottó.




2012. május 27., vasárnap

2012. Pünkösdi tallózó az Erdély.ma honlapjáról

„A hamvaitól is félnek" – Kövér is ott volt Szélyudvarhelyen a ceremónián – VIDEÓ

http://www.erdely.ma/kozeletunk.php?id=119167&cim=a_hamvaitol_is_felnek_kover_is_ott_volt_szelyudvarhelyen_a_ceremonian_video

Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke a székelyudvarhelyi Nyirő József-megemlékezésen elmondta, győzelemre rendelt az a nép, amelynek olyan fia van, akinek a hamvaitól is félnek.

Az Országgyűlés elnöke elmondta, sokan szeretik Székelyföldet, kevesen tudtak annyi lelki erőt adni a székelységnek, amennyit Nyirő József adott és ad. Kövér László arra biztatta a jelenlévőket, adjanak gyerekeik kezébe Nyirő-könyveket. „Nyirő József hazatért, velünk van, mert szívünkbe zártuk, és anyaföldje is magához fogja ölelni" – jelentette ki Kövér László.

Mintegy kétezer megemlékező vett részt a székelyudvarhelyi papkertben, a Nyirő József újratemetésére meghirdetett rendezvényen. Többségük már korábban értesült arról, hogy a szervezők csak ökumenikus áhitat keretében kívántak emlékezni Nyírő Józsefre, a hamvak eltemetésére nem kerül sor.



05.27 | 18:36 [990]
Nem került sor Nyirő József író újratemetésére vasárnap Szé- kelyudvarhelyen, de a Papkertben délután megtartották a meg- emlékezést. Az eseményen részt vevő Kövér László szerint a román kormány a magyar kártyát játszotta ki azzal, hogy mega- kadályozta az újratemetést. A temetés szervezői valószínűnek tartják, hogy Bunta Levente polgármester politikai megfon- tolásból állította ki hibásan a temetési engedélyt. Az erdélyi író újratemetésére meghirdetett rendezvényre mintegy kétezren gyűltek össze. >>>


Takaró Mihály irodalomtörténész szerint Nyirő munkáinak olvasása szellemi áttörést jelent, amire már évtizedek óta várni kellett, ez az o- ka, hogy ekkora hatalmas indula- tokat gerjeszt Nyirő megítélése a másik oldalon.>>>


Nem tartják meg Nyirő József író újratemetését vasárnap Székely- udvarhelyen, mivel a szervezők maradéktalanul eleget kívánnak tenni a hatályos romániai jogi sza- bályozásoknak.>>>


A polgármesteri hivataltól pénte- ken igényelt és kibocsájtott temet- kezési okmány teljes mértékben megfelel minden követelménynek, tehát a temetésnek nincs közigaz- gatási akadálya.>>>


A Jobbik Nyírő József újratemeté- sével összefüggésben arra szólítja fel a magyar kormányt, hogy „végre álljon a sarkára és haladéktalanul lépjen fel a nyílt magyarellenes provokációval szemben".>>>





Tempfli Imre stuttgarti római kato- likus plébános, Oscar Wildot idéz- ve azt mondta, az embertől elvehe- tik, amit birtokol, de az igazi kin- cseket, amelyek benne honolnak, soha nem vehetik el.>>>


Hargita megye prefektusa szerint felfüggesztették Nyirő József újra- temetési engedélyét, amelyet a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal bocsátott ki. Augusta Cris- tina Urzica közölte: a prefektúra megtámadta az engedélyt..>>>

Mindnyájan egy akarattal 05.26. 17:13 [1245]

Pünkösdi csodára várunk. A sat- nyuló gazdasági helyzet, a válasz- tások előtt kiéleződő, helyenként elfajuló konfliktusok, a kormány- váltás utáni zűrzavar, az új buka- resti hatalom burkoltan vagy im- már nyíltan ellenünk...>>>


Újabb fordulat: román rendőrök feltartóztatták a magyar szervezőt. Lukács Csaba, aki úton volt a va- sárnapra tervezett újratemetés helyszínére, az MTI-nek csak annyit tudott mondani, hogy rendőrök fel- tartóztatták. >>>


Hargita megye prefektusi hivatala kérni fogja a Nyirő József nevére kibocsátott temetkezési engedély semmisségének megállapítását – közölte a román kormány parla- menti kapcsolatokért felelős mi- nisztere.>>>


Az ünnepi búcsús szentmise fél 1-kor kezdődik a Kis- és Nagy- somlyó-hegy közötti nyeregben, a Hármashalom oltárnál. A szent- mise szónoka ft. dr. Tempfli Imre a Stuttgarti Magyar Katolikus Egyhá- zközség plébánosa lesz.>>>


Tegnap délután népes kolozsvári csoport köszöntötte a Csíksomlyói Búcsúra utazó zarándokokat. Az eddigi évek mulasztására a mai kolozsvári köszöntés szép jóváté- tel, jókora tömeg gyűlt össze az állomáson.>>>


Minden jogi akadály elhárult Nyirő József vasárnapi újratemetése elől – mondta Lukács Csaba pén- teken. A székelyudvarhelyi polgár- mester péntek délben, megváltoz- tatva álláspontját, kiadta az anya- könyvi bizonylatot.>>>


35 Hargita megyei és 5 Temes megyei gyerek- és ifjúsági tánc- csoport mutatkozott be a pénteken megtartott Csürdöngölő Néptánc- találkozón Csíkszeredában. 1050 gyerek és fiatal mutatta be, amit egy év alatt tanult.>>>


A magyar rendszámú autóbusz a csíksomlyói búcsúra szállított za- rándokokat, amikor a Maros me- gyei Balavásár (Bălăuşeri) és Ke- lementelke (Calimanesti) között kigyulladt. Az első hírek szerint a tűznek nincsenek sérültjei>>>


A Greenpeace szerint, ha ebben az ütemben folytatódik az erdőirtás, kétszáz év múlva egyetlen fa sem marad az országban. A zöld szer- vezetek szigorú erdővédelmi stra- tégiát várnak a frissen kinevezett környezetvédelmi minisztertől.>>>


Szakértők szerint mind a MOGyE magyar főtanszékeiről rendelkező kormányhatározat visszavonása, mind a Nyírő József hamvainak az újratemetése körüli konfliktus a két ország diplomáciai kapcsolatainak a megromlását mutatja.>>>

Üzenet a román hatóságoknak.....

Link
Köszönet érte Anyusch-nak. 


2012. május 22., kedd

We Are All One We Are a Family - Mother Earth's Declaration

Red Road Warriors walking this sacred path
Mother Earth's Declaration
1.§ This declaration is the first and only document to recognise Mother Earth as a living, intelligent and spiritual being, who requires, proper legal status, juridical definition and representation, in all nations, governments and human populations. Thus the name and concept Gaia, and other nations cultural names and concepts, shall be adopted by this declaration and deem legal, with the support of you the people.

2.§ This planet provides materially, for you and all humanity, all basic needs, for a comfortable life style, for the entirety of every humans life time existence. At least three generations before you were born, mother life was expecting you, as she does with all humanity, thus she is the mother of all living, newborn and unborn and all she seeks, of humanity, is that we recognise and legally call her Mother Earth. Mother Earth declares she desires the presence of human love. 

3.§ Mother Earth appeals, to you, humanity, to be more conscious of Gods love in all the ever changing nature surrounding you. Gods love is the only element and condition for the spark of life, the life force and the existence of the spirit within all creation. It is important to give thanks every day to God if you are thankful for your life. It would seem humanity departs further and further from God, love, spirit and life, because humans want to become the creator of life, but miss the true understanding and knowledge of love.

4.§ Mother Earth declares that she no longer accepts the way that you, humanity cause war, with each other and many diverse life forms of her creation. Such suffering and death are unnatural scars on her landscapes, which never heal. It has been said by many wise teachers that, (you shall love one another as you love yourself) and still we do not hear the simple message of peace and love. If you humanity let this simple message enter your hearts, then you, every person will know the presence of her sacred beauty of life, love and peace. 

5.§ Mother Earth, seeks of you humanity, to acknowledge all she gives you. Mother Earth, has never asked you to pay for anything, until now and all she is asking as payment, is that you remember to give thanks and love to her every day by simply saying, good morning, good loving good living Mother Earth. If every human being did this simple task every day, for one year, the whole situation of global warming will heal. 

6.§ Mother Earth declares that, you humanity, use square, linear, circular, shapes and designs in your way of thinking. Such thoughts patterns are a stress factor, to the natural ecological patterns of Mother Earth, because these patterns separate and eventually stop the natural flow of life. Mother Earth challenges, you humanity to learn to follow the designs of her nature. Human pollution is not the result of what we use or do, it is mostly, caused by how we think. 

7.§ Mother Earth appeals to, you, every human being, why do you act disrespectful to your life force, such as when you are unable to share the fruit and food of the land and waters, with each other and when you do not give thanks to the life force that had to die to feed you. Why do you let your fellow brothers and sisters die of starvation or thirst and sickness when there is enough food for all. Be sure there is enough food to feed all humanity, but there is only death and starvation when you try to feed greed. Learn the practice of generosity and teach it to your children and give thanks. Keep the one most sacred law of love, feed the people with food, prepared with love, and be blessed with the happiness of life.

8.§ Mother Earth declares that all creation, on or in the layers of her land and mountain teranges and surfaces, in her ocean waters, lakes and all fresh waters, up in the layers of her atmosphere, hold the precious gifts of her life force and memory. She knows every life and death movement of her creation, no matter how small or large, she records the change. When vast amounts or numbers of death occurs, it changes the balance of nature, and this is a clear indication to you, humanity about how fragile the balance and harmony of nature is. Learn to respect and give reverence to all presence of life because it is so fragile. 

9.§ Mother Earth appeals to all nations and governments, to consider that all cities, villages, and towns, create a special Mother Earth place of beauty, in the mountains by water fountains, water sources, brooks, streams, rivers, lakes, public beaches, forest, to help bring balance and harmony back her life force. Mother Earth states, that you humanity have divided her lands and waters without any consideration of any place for her spirit. Her forests, soils, minerals, sea are bought and sold and exploited by the human greed virus which results in causing deep physical wounds to her life force. 

10.§ Mother Earth declares to you, humanity, that because of her love to humanity, this is the only power that stops her from destroying all humanity. It is time for you humanity to change the way you think and act, and seek happiness and love in the simple nature of life. There is too much stress and anger in the daily living styles of many people and this is then expressed in the way people drive, work, eat, drink and play, so this is the real pollution. How can Mother Earth clean the pollution of human stress and anger, or fear, hate, greed, jealousy, unhappiness, loneliness, shame, arrogance, ignorance, tyranny, loneliness. Mother Earth assures that she is within every human being. Humanity is a part of her life force, she waited for you, long before you were born and she will remember you long after you have gone. Love and happiness is the true essence of humanity. 

11.§ First nations people have a clear understanding and concept of Mother Earth in their cultures. Some nations still practice traditional practices to honour and pray to Mother Earth, but such possibilities have declined and become less and less, because first nations peoples have been robbed of their traditional lands and waters. Many first nations peoples minds and time are occupied by the detrimental influences of modern day culture, thus the prayers and ceremonies have been replaced or forgotten. To change these tendencies the only option for the people is the return of their traditional lands and waters in full. 

12.§ Mother Earth appeals to all nations, governments and wealthy multi-international business companies, to annually, financially sustain all organisations, groups and individuals who work for Mother Earth, and the seven elements of creation, (especially any scientific research that studies the spiritual, and love factor), who can produce clear evidence of their work, as this will become the biggest concern for the future of all business. It is as equally important that the same support be given to all individuals, groups and organisations, who display an expression of the spirit and love of Mother Earth and the seven elements of creation. The arts act as a safety ventilation for all cultures and societies and express energetically the climate of the population. All expressions of the arts have the possibility to be able to act as a more direct dialog between human beings and Mother Earth. This creates threads of thought and sound. From such an arrangement, it is then possible to weave a mantle that will cover and connect Mother Earth, humanity and all creation. 

13.§ Mother Earth warns you, humanity to change your way of living now, if you want to live with the beauty that you see around you . How you live now, decides the future of ten generations of all creation coming, especially humanity. It is the responsibility of you every human being to protect the future of the unborn creation and human children, by protecting Mother Earth. 

AUTHOR: Dr. Erena Rangimarie Omaki Rhöse,

http://www.heartofmotherearth.net/

ADVICE/MENTORING: 
Dr. Rudolf Reuter, Prof. Puntus Öttendahl

Six Reasons Why Earth Won't Cope for Long

by John Gibbons 
Published on Thursday, December 17, 2009 by The Irish Times

1. Biodiversity: “The world is currently undergoing a very rapid loss of biodiversity comparable with the great mass extinction events that have previously occurred only five or six times in the Earth’s history,” says the World Wildlife Fund. It has tracked an astonishing 30 per cent decline in the Earth’s biodiversity between 1970-2003. Hunting, habitat destruction, deforestation, pollution and the spread of agriculture are leading to as many as 1,000 entire species going extinct every week – that’s a species every 10 minutes. The economic cost of destroying biodiversity is also immense. A 2008 EU study estimated the cost of forest loss alone is running at $2-$5 trillion (€1.3-€3.4 trillion) annually.

2. Ocean acidification: The evidence of the effects of increased CO2 levels on the world’s oceans is unequivocal. Surface ocean acidity has increased by 30 per cent since 1800, with half this increase occurring in just the last three decades. The rate of change in oceanic pH levels is around 100 times faster than any observed natural rate. Increasing acidity is impeding the ability of plankton called foraminifera to produce shells. These creatures form the base of the entire marine food system. The world’s vital reef systems are also in peril from acidification.

3. Population pressure: Broadcaster Sir David Attenborough has witnessed how the natural world is being crushed by humanity. “I’ve never seen a problem that wouldn’t be easier to solve with fewer people, or harder – and ultimately impossible – with more,” he says. The Earth must provide for around 80 million more people than this time last year. It took us almost 10,000 years to reach a billion people. We now add that many every 12 years.

4. Peak oil: This month, the International Energy Agency formally predicted global peak oil by 2020. Today, the world burns the equivalent of 82 million barrels of oil every day. Projected growth in energy demand will see this rise to almost 100 million barrels within a decade, but by then, output from the oilfields currently in production will have plummeted to barely a third of that. A massive energy gap is looming, and with discoveries having peaked in the mid-1960s, we are approaching the bottom of the cheap oil barrel. Non-conventional oil, renewables and nuclear will be nowhere near capable of bridging this energy gap in time. The oil shocks of the coming decade will be intense.

5. Peak food: the global food system is predicated on lashings of cheap oil, fresh water, soil and natural gas. All four are in decline. The food riots of 2008 were an early warning of a global system in crisis. In the US, it is estimated every calorie of food energy requires 10 calories of fossil fuel energy. More food production is now being channelled into fattening animals. Meat is a tasty but entirely inefficient way to use finite food resources. Meanwhile, the UN predicts the collapse of all global commercial marine fisheries by 2048, depriving up to two billion people of food.

6. Peak water: During the 20th century, human water usage increased nine-fold, with irrigation (for agriculture) alone using two-thirds of this total. With almost all major glaciers retreating, many river systems are at risk. Groundwater in aquifers is another key fresh water source. Over-extraction, mostly for agriculture, has caused their levels worldwide to plummet. Pollution, especially from fertiliser overuse, adds to the loss of fresh water. The Environmental Protection Agency yesterday reported only 17 per cent of Ireland’s rivers are of “high ecological status”.

2012. május 19., szombat

Willy Soemantri - Worship Instrumental Acoustic Guitar. Mp3

Link
http://taktik.multiply.com/music/item/1787/Willy_Soemantri_-_Worship_Instrumental_Acoustic_Guitar._Mp3



MIHI OLDALA - Igazságok - gazságok

http://www.igazsagok-gazsagok.info/
http://www.igazsagok-gazsagok.info/

Janis Joplin - Piece Of My Heart




Janis Joplin - Get it while you can




Janis Joplin - A Woman Left Lonely




Janis Joplin - Me and Bobby Mc Gee




Final 24 hours


2012. május 13., vasárnap

Teljes káosz a görögöknél

Tárgyalásokat kezdett Karolosz Papuliasz görög államfő vasárnap a parlamenti pártok vezetőivel egy új kormánykoalíció létrehozásáról, hogy az utolsó esélyt megragadva elkerüljék az új választások kiírásának kényszerét, de a megbeszélések első fordulóját követően a három legerősebb parlamenti párt egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett.


Ismert, június 10-én vagy 17-én ismét parlamenti választásokat tarthatnak Görögországban, ha a csőd fenyegette ország köztársasági elnökének a következő néhány nap alatt nem sikerül rábírnia a vezető pártok képviselőit tartós kormány megalakítására.

Az elmúlt napokban e három párt, a konzervatív Új Demokrácia, a Radikális Baloldal (Sziriza), illetve a szocialista PASZOK már mind megpróbálkozott a kormányalakítással, de sikertelenül. Így ezután elemzők a mostani megbeszéléssorozatnak sem adnak túl nagy esélyt. Ha Papuliasznak nem sikerül csütörtökig (az új parlament első üléséig) áttörést elérnie, akkor ismét ki kell írni az előre hozott választásokat: ezek viszont a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint az eddigi megszorító politikát elvető Sziriza további előretörését hoznák.

Papuliasz vasárnap másfél órán tárgyalt az Új Demokrácia, a Sziriza és a PASZOK vezetőivel, hogy meggyőzze őket arról, alakítsanak közösen kormányt.

Megállapodás egyelőre nincs

Vörös festékkel fenyegetőzik Dániel elvtárs + Képriport

http://mno.hu/belfold/voros-festekkel-fenyegetozik-daniel-elvtars-kepriport-1075671

Bertók T. László
A Történelmi Vitézi Rend díszsorfala előtt, a történelmi lobogók alatt avatták fel Horthy Miklós kormányzó szobrát a Somogy megyei Kerekiben. A Horthy István – Mártírok és Hősök Alapítvány elnöke, Zetényi-Csukás Ferenc által szervezett, ünnepélyes eseményen mintegy félezer fős tömegben képviseltette magát a Horthy, a Zichy és Károlyi család, a Vitézi Rend, a Horthy Miklós Társaság, a Magyar Nemzetőrség és egy sor más hazafias és történelmi hagyományőrző szervezet. A szoboravatást az egykori altengernagy ottrantói tengeri ütközetben való helytállásának évfordulójához kötötték.

A Balaton-parttól néhány kilométerre fekvő 570 lakosú falu bejáratánál, egy korábbi szemétlerakó felszámolását követően a Kaposvár felé tartó út mellett kialakított autós pihenőhelyet tavaly ősszel nevezte el a község Horthy Miklósról. Kerekinek mindössze annyi köze van a kormányzóhoz, hogy az többször is vadászott a környékén, mégis – mint azt Csicsai László alpolgármester kiemelte - úgy döntöttek, egy nemzetünk nagyjait felvonultató szoborpark első darabjaként Horthy Miklós egész alakos szobrát állítják fel. Elhatározásukban egységes a falu, hiszen a település öt független képviselője egységesen szavazott a Horthy-szobor kérdésében. Megelőzően a lakosságot is megkérdezték, és egyetlen ellenszavazat sem érkezett az ügyben – mondotta Csicsai László, amivel némileg ellentmondásban áll a polgármester, Marton Lajos MTI-nek elmondott állítása, miszerint a szoboravatás „megosztja a falut”.


Horthy Miklós-szobrot avattak a Somogy megyei Kerekiben

Az emelkedett hangulatú esemény ugyanakkor rendbontás nélkül zajlott le, jóllehet nem egy beszéd visszatérő motívuma volt a „liberál-bolsevikok” várható reakciója, amely verbális és fizikai erőszak formájában egyaránt elképzelhető. E veszélyt támasztja alá az a felolvasott e-mail, amit a Gój Motoros Egyesület vezetője kapott és amelyben Dániel Péter (az Alkotmányt paradicsomszósszal leöntő, Wittner Máriát alpári hangnemben sértegető ügyvéd) a következővel fenyeget: „Én pedig azt terveztem, hogy amint jobban leszek meglátogatom ezt a felháborító szégyenletes műalkotást és leöntöm vörös festékkel. Ezzel emlékezem majd meg erről az ócska háborús bűnösről. Ráadásul a szobor is kifejezőbb lesz így, aztán leülöm ezt is.”

A fiatal faszobrász, Kücsön Norbert tréfásan csak úgy reagált Dániel ügyvéd úr fenyegetésére, hogy jöjjön csak ide, majd ő farag belőle embert!

A szoborállítás és a rendezvény egyik fő szervezőjét, Zetényi-Csukás Ferencet pedig az Amerikai népszava fenyegette meg. Szerkesztőségi cikkükben a halálomat kívánják és mindenféle dologgal fenyegetik az életemet, mire én visszaírtam nekik, hogy a történelmi vitáinkat talán fehér abrosz mellett kellene megbeszélni, kerülve mindenféle erőszakot – mondotta az MNO-nak Zetényi-Csukás Ferenc.

***

Szakály Sándor történész
Szakály Sándor történész

Ügyesen manőverezte az országot a veszélyes vizeken

Évekkel ezelőtt Pátyon egy utcát neveztek el a volt kormányzóról, de akkor ennek nem volt folytatása: Horthy Miklós megítélése nem változott a szocialista diktatúra óta. Új fejleményként a napokban Gyömrő önkormányzata – a kormányzó gyömrői kötődése okán – Horthy Miklós térre keresztelte át a Szabadság teret. A névváltoztatás ellen egy helyi civil szervezet demonstrációt szervezett, melyen megjelent Tóbiás József, az  MSZP megyei elnöke és Bauer Tamás, a DK alelnöke is. Szakály Sándor történészt kérdeztük.

– Két dolog mindebből leszűrhető: az egyik, hogy Horthy Miklós történelmi alakjának megítélése továbbra sem egyértelmű, sokakban pozitív, másokban negatív érzéseket vált ki. A másik, hogy bizonyos politikusok az árokháborús haszonszerzés reményében szemlátomást azonnal politikai témává igyekszenek tenni a Horthy-kérdést, amivel gyakorlatilag ellehetetlenítik a tudományos alapokon álló, higgadt és tárgyszerű vita lefolytatásának lehetőségét. Ön is így látja?

– Minden közösségnek jogában áll eldönteni, hogy kiről akar saját településén közterületet elnevezni. Ez nem jelent kanonizálást. Gyömrőn, Kerekiben Horthy Miklósról neveznek el teret, de van olyan település, ahol Károlyi Mihályról, Sallai Imréről, Fürst Sándorról, Ságvári Endréről, Szamuely Tiborról, sőt Leninről is vannak utcák elnevezve, amihez valamilyen kötődési okból, vagy épp csak megszokásból ragaszkodnak az ott élők. Én úgy gondolom, a demokráciához ez hozzá tartozik, úgyhogy nem akadnék fenn azon sem, ha egy olyan településen, ahol például jobb élet volt a Kádár-korszakban mint most, Kádár Jánosról szeretnének utcát elnevezni.

– A vita mindig az adott személynek a kánonban való helyéről szól. A támogatók csak a pozitív, az ellenzők csak a negatív érdemeket hajlandóak látni, ettől aztán jól elordibálnak egymás mellett.
– Ez sajnos így van, szinte lehetetlen olyan történelmi személyiséget találni, aki ne hibázott, vagy tévedett volna életében, ezért érdemes az egész életművet vizsgálni, ahogy tesszük ezt például Nagy Imre esetében is. Horthy Miklósnak, mint Magyarország államfőjének is elvitathatatlan érdemei voltak Magyarország talpra állításában. Az 1921-től 1931-ig terjedő, Bethlen István miniszterelnök nevével fémjelzett időszakban miniszterelnökére sok mindent ráhagyva és tőle elfogadva ügyesen manőverezte az országot a veszélyes vizeken, hogy haditengerész múltjára utaljak ezzel a „képpel”.

– Csakhogy kritikusai a magyar királyi 2. honvéd hadsereg frontra küldését, a zsidótörvényeket és különösen azt róják föl neki, hogy nem tett meg mindent a vidéki zsidóság 1944-es, németek általi elhurcoltatása ellen.
– Ezt is az akkori lehetőségek, kényszerek és információk kontextusában kell értékelni. A zsidótörvényeket olyan lépésekként is lehet értelmezni, amelyekkel időlegesen sikerült kifogni a szelet az egyre követelőzőbb németek és a magyarországi szélsőjobb vitorlájából. A németek „finoman” megfogalmazott kéréseinek határozottabb elutasítása akár Magyarország német megszállását is eredményezhette volna, ami a lehető legrosszabb lett volna a magyarországi zsidóság számára is. Sem Horthy Miklóst, sem kormányzó-helyettessé megválasztott fiát nem lehet antiszemitának nevezni. Nem véletlen, hogy a németek épp az ellenkezőjével – zsidók iránti szimpátiával (is) – vádolták őket. A második világháború évei alatt nagy számban menekültek Magyarországra a volt Lengyelország, illetve a Szlovák Állam területéről a zsidók, de korábban Ausztria német bekebelezése után onnét is számosan Magyarországon véltek menedéket találni. A kormányzó mihelyst az Auschwitzból megszökött szlovák zsidóktól származó un. „Auschwitzi Jegyzőkönyvből” tudomást szerzett a deportáltak sorsáról, a németek számára kritikussá vált pillanatnyi fronthelyzetet kihasználva leállíttatta a transzportokat, így mentve meg a budapesti zsidóságot.

– És a Don-kanyar?
– A Don-kanyarral kapcsolatban sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Hitler miként játszotta ki egymás ellen a magyar és román érdekeket Erdély kérdésében. Megjegyzem, Antonescu marsall épp kétszer annyi katonát küldött a frontra, mint Horthy. A kormányzó megbízásából a Honvéd Vezérkar főnökének, Szombathelyi Ferenc vezérezredesnek 1942 januárjában sikerült a német követelést mintegy a felére lealkudnia. A félpohár bort is nézhetjük úgy, hogy félig tele van, illetve félig üres a poharunk. Azt mindig, minden politikussal kapcsolatban fel lehet vetni, hogy vajon minden alkalommal, a kellő időben és a lehető legjobb választ adta-e a kihívásokra? Ennek vizsgálata már történettudományos kérdés, aminek publikálása, köztudatba való átültetése hosszú időt vesz igénybe. Ez nem kell, hogy korlátozza azokat a közösségeket, amelyek egyik, vagy másik történelmi alakban több pozitív vonást látnak, mint negatívot, ezért közteret akarnak elnevezni róla, vagy netán szobrot akarnak állítani neki.

Meghamisították Fellegi aláírását

http://mno.hu/belfold/hamisitottak-fellegi-alairasat-1075702
Hamis miniszteri aláírásokat talált hivatalos dokumentumokon a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) belső ellenőrzése.

A hamis aláírásokkal ellátott iratok az ipari üzemek szén-dioxid-kvótáit elosztó klímapolitikai főosztályon készülhettek – hangzott el az m1 Híradójában vasárnap este. Úgy tudják, Fellegi Tamás, aki 2010 májusa és 2011 decembere között irányította a fejlesztési tárcát, megerősítette, hogy az aláírások nem tőle származnak. Az ügyben a minisztérium feljelentést tett, a Nemzeti Nyomozó Iroda közokirat-hamisítás gyanúja miatt nyomozást indított.

Az értesülés szerint az NFM helyettes államtitkára, Pőcze Orsolya az idén januárban rendelte el a szén-dioxid-kvóták kiosztásával kapcsolatos határozatok felülvizsgálatát. A helyettes államtitkár tudta, hogy Fellegi Tamás csak kék tollat használ, ezért gyanús lett számára, hogy több, 2011 júliusában kelt iraton feketével szerepel a miniszter aláírása.

Három iratot megmutattak Fellegi Tamásnak, aki megerősítette a gyanút, hogy az aláírások nem tőle származnak. Kiderült az is, hogy az egyik irat keltezése időpontjában a miniszter külföldön volt – hangzott el a műsorban.

Az értesülés szerint mindhárom dokumentum egy német tulajdonban lévő, cserépgyártással foglalkozó cég szén-dioxid-kvótájával kapcsolatos. A kft. a régi gyára mellé egy újat épített, ehhez igényeltek újabb kibocsátási egységeket. A hatóság előbb elutasította a gyár kérelmét, de a cég később jogerősen pert nyert a minisztériummal szemben. A cég ügyvezetője a Híradónak azt mondta, hogy nem tudnak őket érintő visszaélésről, de készséggel állnak a vizsgálat elé.

A műsorban elhangzott, hogy a hamis miniszteri aláírások miatt átfogó belső ellenőrzést rendeltek el a tárca klímapolitikai főosztályán. A vizsgálat közben több olyan dokumentumot is találtak, amelyek esetében szintén felmerült, hogy valaki, vagy valakik meghamisították a miniszter aláírását.

Az ügyet feltáró helyettes államtitkár március 21-én feljelentést tett a rendőrségen. A Nemzeti Nyomozó Iroda közokirat-hamisítás gyanúja miatt még aznap elrendelte a nyomozást.

Fellegi Tamás nem akart nyilatkozni, de sajtóirodája útján megerősítette, hogy a rendőrség nyomoz az ügyben.

A hamisított miniszteri aláírásokkal kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya folytatja az eljárást. Az NNI az ügyről későbbre ígért tájékoztatást – mondták el a műsorban.

Doktorelvtársak...

Link
http://anyusch.multiply.com/journal/item/6667/6667

Kivonat:
"...Török Zsoltról kiderült, hogy az Országgyűlés honlapján közzétett önéletrajzában főiskolai végzettség szerepel. A valóságban azonban az MSZP-s szóvivő legmagasabb iskolai végzettsége egy szakközépiskolában szerzett számítástechnikai folyamatszervezői képestés. Diplomája nincs.

A képviselő azzal védekezett, hogy az önéletrajzát valaki elronthatta... Azóta az Országgyűlés honlapján szereplő adatokat kijavították. Természetesen azzal, hogy Török Zsoltnak nincs főiskolája, még önmagában nem lenne gond. Nem ő az egyetlen a szocialisták háza táján, aki érettségivel is sokra vitte. Nyakó István, az MSZP országgyűlési képviselője nem titkolta, hogy nincs diplomája. Nem is volt miért titkolnia, hiszen korábban Gál J. Zoltán kormányszóvivő, sőt államtitkár lehetett felsőfokú végzettség nélkül.
A tudományok doktora címet viseli viszont dr. Tóth József, Angyalföld szocialista polgármestere, aki 2002 és 2010 között az MSZP frakcióvezető-helyettese és 1994 óta folyamatosan a főváros XIII. kerületének polgármestere. Az Országgyűlés honlapja szerint a képviselő legmagasabb iskolai végzettsége egyetem. Ehhez képest a felsorolt felsőoktatási intézmények közül, ahova járt, csak főiskolák és egy felnőttképző akadémia szerepel...
(...)
Dr. Tóth József egyébként egyetlen lábjegyzetet sem tüntetett fel doktori dolgozatában és az sem derül ki a felsorolt forrásokból, hogy miből hol idéz a szerző, írta a Magyar Hírlap ...
(...)
Dr. Baja Ferenc MSZP-s országgyűlési képviselő a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán népművelő szakon végzett 1982-ben. Röpke két évre rá, 1984-ben ledoktorált. Ő sem adta alább, nem kisdoktorit, hanem a tudományok doktora címet szerezte meg! Dr. Szekeres Imre 1974-ben vegyipari rendszermérnökként végzett a Veszprémi Vegyipari Egyetemen. Önéletrajza szerint vegyészből három év alatt doktorrá avanzsált. Három évig kutatott és tanított az egyetem kibernetikai intézetében, majd 1977-ben a mesterséges intelligenciák kifejlesztése témakörében egyetemi doktori címre tett szert.
Dr. Veres János 1981-ben végzett a Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Karán, általános agrármérnök szakon. 1985-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Ipari Karán mérnökszakközgazdász képesítést szerzett. És még ugyanebben az évben le is doktorált! Az Országgyűlés honlapja szerint ugyanis dr. Veres János 1985-ben egyetemi doktori címet szerzett. Ne feledkezzünk el a méltán népszerű dr. Bokros Lajosról sem, mivel az ő neve is szóba került, miután a panamai egyetem azt állította, hogy Bokros Lajos nevű hallgatójuk nem volt. Később helyesbítettek: Senor Bokrosnak nem kellett vizsgáznia, mivel vendéghallgató volt... Dr. Bokros Lajos panamai disszertációjának valódiságát az MDF romjain létrejött JESZ párt vonta kétségbe.(...)
Mert mindenki tudja, hogy a király meztelen, doktor elvtársak százai, talán ezrei bitorolják a tudományos címet. Ehhez képest máig egyetlen emberben volt becsület, hogy plágiumgyanúba keveredvén lemondjon magas hivataláról... Miközben tehát Pálinkás József szerint sem ok, sem kapacitás nincs az egyetemi doktori címek teljes felülvizsgálatára...


Mert nincs kétféle erkölcs, nincs kétféle mérce.

Igazság csak egyféle van.



2012. május 9., szerda

gondola Fórum : A gyanú árnyéka...III. fejezet

http://74.6.238.254/search/srpcache?ei=UTF-8&p=trigr%C3%A1nit+altuss+birodalom&fr=yfp-t-701&u=http://cc.bingj.com/cache.aspx?q=trigr%C3%A1nit+altuss+birodalom&d=4664846138414525&mkt=en-US&setlang=en-US&w=e5c8c8d9,bcab3db4&icp=1&.intl=us&sig=.22VHHyxa.evxyVrk2KHsQ--
Forrás: http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=recent_user_posts&u=00003161

Részletek:

A Magyar Nemzeti Bank 1988 és 1990 közötti elnöke, Bartha Ferenc például a Horn-kormány privatizációs kormánybiztosaként is megmutatta magát, majd Demján Sándor szárnyai alatt - mint a Gránit-Pólus Rt., illetve a TriGránit Rt. vezérigazgatója - megépítette Budapestnek a Pólus és a West End City Center nevű bevásárlómonstrumokat. (Az MSZMP politikai bizottságának volt tagja, Maróthy László szintén a "skálás Demján" munkatársaként igyekezett alkalmazkodni az új világrendhez.) A közelmúltban Bartha az Inter-Európa Bank elnöki irodáját is belakta - így töltve be - azt az űrt, amit a kormányfővé váló Medgyessy Péter hagyott maga után.


Bartha Ferenc IEBank elnök (TriGránit vezérig is, 100 LEGGAZD, Fr. becsületrend tulaj) Medgyessyt követte az IEB nél ahol 6-7 milliárd Ft készpénzt Bálint Mária, ( által képvielt Montrade cég számlájára arabok vettek fel, egy Bálint Mária az IEBank elnökének Bartha Fhez köthető cég igazgatósági is tagja Bartha és Tsai megpályázta, sikertelenül a Postabankot, Bálint Mária a TriGránit it tagja is
+Salvai, E, IEB vezérig lemond és külföldre táv: 2003 aug 4 (h PC Arena lett volna de a PSZÁF nem hagyta jóvá---http://www.napigazdasag.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=168947


Nyúl Sándor, (an: Bohács Julianna) 2040 Budaörs, Liliom u. 42. TriGránit vezérig Euroinvest FB tag: (PPrészvény-vásárlás) http://www.origo.hu/uzletinegyed/allas-karrier/mportrek/20030610menedzserportrek1.html
Elismert átutalások Nyúl Sándor állítja: tévedésből kapott 22 millió forintot 2003. november 20. 7:54 http://www.mno.hu/index.mno?cikk=185048&rvt=2


2004. február 12. 13:22 | Sorszám: 8
Idézet:
a Trigránit-csoport a Deutsche Bankkal tett közös ajánlatot a gazdasági tárcának a sztráda kivásárlására, továbbépítésére és 25 éves üzemeltetésére. E szerint az állam a Deutsche Bank által nyújtott hitelből vásárolta volna meg az AKA Rt. részvényeit.
A Trigránit ezután olyan ajánlatot tett volna az autópálya üzemeltetésére és továbbépítésére, amely a költségvetést nem terheli, ugyanakkor biztosítja a matricás rendszerhez való csatlakozását és az M5-ös 2005 végéig elérte volna Szegedet.


Fortissimo
2004. május 14. 08:49 | Sorszám: 100
most találtam..
a Hol a pénz Index topikban:
"ellenőrizzük csak és állitsuk szemben a mostani kormány egyetlen nyertes pályázójával Mudura Alexandruval..
2002. szeptember 17. 15:21 | Sorszám: 40
A 200 milliónál nagyobb támogatást kapottakat bemásoolom:
A pályázó neve A jóváhagyott támogatás összege
(...)
Trigránit Expo Vagyonkezelő Kft. 500 000 000 Ft
(...)

2012. május 8., kedd

Üzletszerű fosztogatás - A saját és családja gyarapodására használja tevékenységét a végrehajtó

Link

"Hogyan lehetséges az, hogy egy állítólagosan állami jogosítvánnyal és jelvénnyel rendelkező végrehajtó, – egy profit orientált magán céggel végzi a végrehajtásokat?
Az EMM Otthonvédők kiegészítése, a Fehér Kéményseprők segítségkérő felhívásához; “A neveket akarunk hallani és arcokat akarunk látni!” jegyében:

Asztalos Árpád  önálló bírósági végrehajtó jelvény száma: 0107.

Posta címe: 9701. Szombathely, pf 62.

2012. május 5., szombat

Origó és post*r: Hol voltál...?

És te hol voltál 1988. március 15-én?
http://holvoltal.postr.hu/es-te-hol-voltal-1988-marcius-15-en

Kedves olvasóink!

Izgalmas vállalkozásba fogunk, és izgalmas időutazásra, sokat ígérő játékra hívjuk önöket. A holvoltal.postr.hu szerkesztője, és a postr.hu szerkesztői ezentúl hétről hétre raknak képeket a blogra, melyeket 1988-89-ben készített Nagy Piroska, a blog egyik szerkesztője. Ezeken a képeken tömegdemonstrációk, ünnepi megemlékezések, tüntetések és azok szereplői láthatók. Mi, a blog készítői kíváncsiak vagyunk arra, hogy mit gondolnak az elmúlt húsz évről, a rendszerváltásról, az akkori időszakról, az adott eseményről ezeknek a képeknek a szereplői.
Természetesen nincs birtokunkban lista arról, hogy kik vannak a képeken, és ezért önöket, az [origo] nyilvánosságát hívjuk segítségül. Nézzék meg, emlékezzenek az akkori eseményekre, ismerjék fel diák- és munkatársaikat, kollégáikat, barátaikat, adott esetben saját magukat ezeken a húsz évvel ezelőtti felvételeken, és jelentkezzenek akár névvel, akár anonim módon a blog szerkesztőinél az alábbi email-címen: holvoltalkukacmailpontcom (a jeleket a spamrobotok miatt írtuk le betűvel, a címben természetesen az eredeti formátuma a nyarő)

Nem titkolt szándékunk, hogy ezeket a visszaemlékezésket az írók hozzájárulásával a blogban publikáljuk. Több száz felvétel van a birtokunkban, így hetente több képet közlünk, és a jelentkezők közül hetente egy személyt kisorsolunk, akik a Kieselbach kiadó ajándékát, Nagy Piroska: Az eufória évei című albumát kapják meg.

A képek jó része utcai demonstrációkon, tüntetéseken készült, az azonosításban a dátumok segíthetnek. Első sorozatunk 1988. március 15-én készült.

Ön hol volt ezen a napon? 

A nagyításhoz kattintson a képre!

A nagyításhoz kattintson a képre!

A nagyításhoz kattintson a képre!

A nagyításhoz kattintson a képre!

Ott voltak? Jelentkezzenek!

 holvoltalkukacmailpontcom


Nem jött tisztító vihar

Nagy Piroska Amerikában született magyar lány a nyolcvanas években jött Budapestre, hogy egyetemen tanuljon, majd 1987. március 15-től amatőrként végigfotózta a rendszerváltásig tartó időszak szinte valamennyi jelentős utcai eseményét. A képek több mint húsz év után rendeződtek az Eufória évei című, most megjelent könyvvé, amelyben a fotókat az azokon szereplő rendszerváltó közéleti személyiségek - Mécs Imrétől Sólyom Lászlón át Orbán Viktorig - visszaemlékezései kísérik
 * Tovább>>

http://holvoltal.postr.hu/nem-jott-tisztito-vihar












A vidó elején Kőszegh Ferenc, a végén a rendőrség.


2012. május 1., kedd

Buzsáki Gábor: ..a Bika jegyében lévő Jupiter MOST fogja kifejteni áldásos hatását!

 http://www.asztropatika.hu/blog.php?id=136

Efemerida: 2012 május
2012.05.01. - 13 hozzászólás

Annak ellenére, hogy különösebb bolygómozgás májusban nem történik, ez a hónap leginkább a Bikák és az Ikrek számára tartogathat érdekességeket...

 



A táblázatra pillantva láthatod, hogy a júniusi jegyváltás előtt álló Jupiter - immáron nagyobb sebességbe kapcsol - hiszen ebben a hónapban, több mint 7 fokot! fog előre haladni.

Bikák számára az elkövetkező hetek - különösen a hónap közepe - kiváló lehetőségeket  kínálnak - valaminek a befejezésére, vagy egy új cél elkezdéséhez. Vétek lenne kihagyni, ugyanis...

..a Bika jegyében lévő Jupiter MOST fogja kifejteni áldásos hatását! Ezt elsősorban a Bika, másodsorban a Szűz és a Bak jegy szülöttei élvezhetik majd. 

20-án az esti órákban a Nap belép az Ikrek jegyébe, s ezzel előkészíti a terepet a Jupiter júniusi jegyváltásához. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy az Ikrek, a Mérlegek és a Vízöntők számára szépen lassan nyílni kezdenek a hosszú éveken át zárva tartó ajtók...


Bővebben itt>>  http://www.asztropatika.hu/blog.php?id=136


MNO - Lánchíd Rádió hírek -címekben

Címekre kattintva olvasható tovább


Torkos Matild
Magyar Nemzet

2012. április 30., hétfő 00:01
Négy baloldali szakszervezeti tömörülés közösen tüntet május elsején a városligeti napozóréten. Biztos munkahelyeket, tisztes megélhetést, elérhető és működő közszolgáltatásokat követelnek. A gyűlésük után fórumot tartanak az MSZP, az LMP és a Demokratikus Koalíció politikusainak közreműködésével. Formálódik a fügefalevél-szövetség.


A Lánchíd Expressz hírei

Drognapló körút címmel rendhagyó irodalmi, drogprevenciós programsorozat indul a héten.


Timosenko miatt bojkottálják az Eb-meccseket + Hang

Egyre több európai politikus jelenti be, hogy bojkottálja a labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai meccseit.


Töretlen fejlődésnek lehettek tanúi a hévíziek az elmúlt húsz évben, amióta a település megkapta a városi címet – mondta a Lánchíd Rádiónak Papp Gábor.



Május elseje nem szabad, hogy a politikáról szóljon – mondta a Lánchíd Rádiónak Kontúr Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője.