Blogarchívum

2012. július 28., szombat

Orbán: Európa válsága Brüsszel válsága

NT, BuL
Forrás: MNO
2012. július 28., szombat 10:49
Kinek lett volna a dolga és mikor, hogy az idáig vezető folyamatot hatástalanítsa? – tette fel a kérdést Orbán Viktor miniszterelnök Tusványoson. Ezekre nemhogy nem kapnak választ az emberek, de fel sem lehet tenni őket – mondta.

Orbán Viktor teljes tusnádfürdői előadását a 22 órai hírek után megismétli a Hír TV.


Orbán Viktor és Tőkés László péntek esti találkozóján

ismételten kiállt Traian Basescu államfő mellett,

a vasárnapi népszavazástól való távolmaradásra szólította fel az erdélyi magyarságot.


Ha választást nyerünk, középen ülhetek, ha nem, akkor Tőkés László ül középen, én pedig a szélén, valahogy mindig így van ez – kezdte beszédét a miniszterelnök a XXIII. Bálványosi Szabadegyetemen tartott előadásában. Orbán Viktor a Magyarország és Közép-Európa megújul című fórumon szólalt fel, amelyen Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is előadást tartott. A moderátori szerepkört Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára látta el.

– A politika sok mindenről szól; az egyik oka, ami miatt az értelmiségi világból érkeztünk ide, az az, hogy a politika a valóságértelmezés „csiklandozó” terepe. De mégis miben vagyunk, mi történik? Izgalmas időszakot élünk, ami nem öncélú szellemi izgalom, döntő módon határozza meg Magyarország sorsát – mondta Orbán. – Ha önök bekapcsolják a rádiót, televíziót, kinyitják az újságot, vagy az interneten ügyeskednek, a leggyakrabban a válság kifejezéssel találkoznak. Halljuk, válság van az európai társadalomban, a keresztény társadalomban, ez már közhelynek tűnik. Nemrégiben tízegynéhány közgazdász a brutalitás egyértelműségével fogalmazott arról, hogy mi zajlik az európai életben: ha nem sikerül radikális döntéseket hozni, Európa saját holdkóros vesztébe tántorog. Átrendeződnek az erőviszonyok, de a fejünkben is átrendeződik a világról alkotott elképzelés. Egész történelmünket is új, korábban nem ismert nézőpontokból kezdjük tanulmányozni. Új állítások új valóságértelmezéseket adnak ki – tette hozzá.

Orbán Viktor teljes tusnádfürdői előadását a 22 órai hírek után megismétli a Hír TV.

Európa válsága szerinte hosszabb és mélyebb, mint kezdetben gondolhattuk. A válság nem világválság, mert Ázsia és Dél-Amerika virágzik, Afrika fölfelé lépked; valami a nyugati világban romlott el.

Az európai egység furkósbottá válik

A mostani válság oka, hogy Európa ma is a második világháború árnyékában él – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök. Ma a legfőbb felelősöknek a nemzetállamok ambíciói vannak kikiáltva. Korábban nem gondoltuk, hogy az európai egység furkósbottá válik – folytatta Orbán Viktor. Hozzátette: Európa tévútra tért, azt gondolja, hogy gazdasági sikerek útján megoldhatóak a politikai problémák. Az európai – főleg a nyugati – világ elhitte, hogy fölényben van a Kelettel szemben. Nem értette meg, hogy az európai nemzetekkel szemben az uniót nem lehet sikerre vinni. A realitások helyett bizonyos dogmákhoz ragaszkodnak – hangsúlyozta a miniszterelnök.

„Európa ma nemzeti reneszánszát éli” – emelte ki Orbán, hozzátéve: a tagállamok nem akarnak összeolvadni, hiszen a területi válságra nincsen egyetlen megoldás. Minden ország problémáját önállóan kell orvosolni – hívta fel a figyelmet.

Nem lehet lenézni a kétkezi munkát

– Minden gazdasági fejlődés mögött munkának kell állnia. Angela Merkel ezt úgy mondja: minden márkáért, amit elköltünk, előbb vagy utóbb meg kell dolgoznunk. Mivel sokan nem látják ezt be, hitelmámorba esnek – húzta alá Orbán Viktor, aki szerint a márkára érvényes igazság a forintra is áll. Ha valaki – folytatta – azt hiszi, az európai válság megoldható egy ügyes húzással, egy ügyes banki konstrukcióval, az félreérti a válság természetét. Orbán azt gondolja, a Nyugatnak egy erkölcsi fordulatot is végre kell hajtania, nem nézheti le Európa keleti felét. „Nem lehet lenézni a kétkezi munkát. Ha ezt Európa nem érti meg, a mainál is súlyosabb bajba kerülhet” – jelentette ki a kormányfő.

Mindazonáltal úgy látja, a válság kedvező átrendeződés lehetőségét hordja magában. Úgy is le lehet írni a mai helyzetet, hogy míg a Nyugat tétovázik, Közép-Európa egyre biztatóbb jeleket mutat a válság kezelésében. „A rossz hírek ma nem innen jönnek, hanem Spanyolországból, Olaszországból, Portugáliából és Franciaországból. Természetesen ezt nyugaton nem kívánják beismerni, ehelyett a sikeres közép-európai országokra különféle eszközökkel nyomást kívánnak gyakorolni” – hangsúlyozta a Fidesz elnöke.

Közép- és Nyugat-Európa viszonyát boncolgatva elmondta még: a Nyugathoz ilyen értelemben azok tartoznak, akiknek gyarmataik voltak, a Közép meg az, amelynek sosem volt gyarmata. Németországé ezért furcsa helyzet, mert ők a határon helyezkednek el. „A 20. században Nyugat-Európa szemében Közép-Európa nemcsak vesztes volt, hanem bűnbak is, úgy gondolkodnak, hogy a bűnökért a közép-európai népek felelnek. Ez nem így van” – tette egyértelművé Orbán Viktor.

A döntéseket az emberek hozzák

– Talán kellene vennie Európának egy nagy levegőt. A történelmi döntéseket mindig emberek és személyek hozzák, erre kéne összpontosítani – mondta el a miniszterelnök. Ezen döntésekre példának Orbán Viktor a második világháborút, a kommunista diktatúrát és 1956-ot hozta fel. Az olajválságot is emberi döntések váltották ki – fűzte hozzá. A bankrendszer által előidézett válság mögött is emberi döntések állnak, amelyek mögött bankárok, bürokraták és megnevezhető személyek húzódnak – szögezte le Orbán Viktor.

„Küzdünk ellene, mintha az ördög bocsátotta volna le ide az életünkbe, nem értjük, mi is folyik valójában” – mondta Orbán Viktor az egész Európát érintő válsággal kapcsolatban. Ennek lélektani következménye, hogy nő a harag, kiéleződik a helyzet magával az unióval szemben – emelte ki.

– Kinek lett volna a dolga és mikor, hogy az idáig vezető folyamatot hatástalanítsa? – tette fel a kérdést Orbán. Ezekre nemhogy nem kapnak választ az emberek, de fel sem lehet tenni őket. „Csak indulattal reagálnak, és a középpontban Brüsszel áll” – folytatta a miniszterelnök. A válságkezelés nem áll másból, hogy az adófizetők pénzéből százmilliárdos feltőkésítésért állnak sorba. Ennek nem lesz jó vége, sőt nincsen jó közepe sem – hívta rá fel a figyelmet Orbán Viktor.

Ördögi körben a Nyugat

– Brüsszel arról beszél, az állam ne avatkozzon be a piac működésébe, miközben azt is előírják, merre kell az uborkának kunkorodni – a Nyugat ma egy ördögi körben forgolódik, lassan ki kell mondanunk, Európa válsága ma valójában Brüsszel válsága. Ha az abszurditások nem tűnnek el, esélyünk sincs, hogy a komoly kérdésekre megtaláljuk a választ – mutatott rá a kormányfő. Mivel magyarázható ez? Először is: a közép-európai országok nem követték el, amit Spanyolország, Franciaország, Olaszország a válság kirobbanása után elkövetett, vagyis hogy további adósságokba verjék magukat. – 2008 után mi is bajba kerültünk, 80 százalék fölé került az államadósság, most már az alatt van. Nyugaton 90 környékén, amiről sokan úgy tartják, önerőből innen nincs visszaút – érzékeltette.

– Szerintem a hatalom személyes természetét illetően még jobb ösztönökkel rendelkezik Közép-Európa, mint a nyugatiak, mert nem éltük át azt a jóléti társadalmat, mint a Nyugat. Az más kérdés, hogy kormányok jöttek és mentek. Hogy vágányokat kellett állítani, az Nyugaton nem volt eddig szükséges, elkényelmesedés volt. Nálunk nem alakult ki az a gondolat, hogy mindegy, hogy melyik elit irányít. De sorsdöntő jelentősége van, hogy kik kormányoznak, a felelősség kérdése nálunk még mindig nem tűnt el – mondta Orbán.

„Egy gazdaságban vagyunk, egy csónakban evezünk”

1990-ben sokkal könnyebb volt a helyzet, mint most. Szükségszerűnek látszó gondolat volt ugyanis az, hogy ha sikerül mindent úgy csinálni, mint a Nyugatnak, az jó. Azon versenyeztünk, hogy ki tud „nyugatosabb” gazdaságpolitikát megvalósítani. A pillanatnyi helyzet ezt a kényelmet középpontba helyező intellektuális ösvényt eltörli – mondta el Orbán Viktor.

„Nincs sikerrecept, nekünk kell kigondolni, hogy mi a bajunk, nekünk kell beazonosítani a gondjainkat” – tette hozzá. A többiek tapasztalatát beépíthetjük, de nem gondolhatjuk úgy, hogy magától megoldódnak a bajok – hangsúlyozta. A miniszterelnök ezt nagy intellektuális szabadságnak nevezte beszédében. Kiemelte: ha alkalmasak vagyunk megérteni a folyamatokat, amiben élünk, ha kidolgozzuk a jobb életet hozó megoldásokat, akkor az az előnyünk, ami a Nyugattal szemben rendelkezésünkre áll, megmarad.

Másolás helyett a saját gazdasági rendszerünket kell kiépíteni – a képet, amit a Nyugatról őrzünk, érdemes átalakítanunk. „Egy gazdaságban vagyunk, egy csónakban evezünk, ezt azért ne felejtsük el” – húzta alá beszédében a miniszterelnök.

Nem kívánatos Európa szétesése

Ha azt hallom, hogy nekünk kívánatos Európa szétesése, azt kell mondjam: ez egy téves gondolat. Nekünk az az érdekünk, hogy egész Európa kilábaljon a bajból, elfogadva a tagállamok közötti különbségeket – fogalmazott.

Amerikára kitérve Orbán Viktor azt mondta, furcsa, fájdalmas, de nem tagadható, hogy a válság mögött rejtett amerikai konfliktusok is állnak. Kiemelte, az amerikai kérdés előhozza Oroszország kérdését is. Szerinte Európa számára olyan együttműködésre van szükség az orosz térséggel, ami jól átlátható. Példaként a történelemből merített Orbán, „ha emlékeznek még a huszadik századra, nem jártunk olyan jól az oroszokkal” – fogalmazott a miniszterelnök. Közösen kell megteremteni a biztonságot, az energia biztonságát, a katonai biztonságot. Az elkövetkező 20-25 év sikere függ ettől – szögezte le.

A leszakadás ellen kell küzdeni

Orbán Viktor szerint van két ország, amely azért küzd, hogy bekerülhessen a közép-európai sikerzónába, ez Magyarország és Románia. Jelenleg viszont még azért is küzdeni kell, hogy ne szakadjunk le Nyugat-Európától. Románia elmúlt 7-8 éve – mint mondta – kifejezetten sikeres volt, óriási fájdalmak árán ellenőrzése alá vonta saját költségvetését. – Románia most már „ránk úszott”, Szlovákia viszont el is ment mellettünk. Most kicsit mintha kockára tennék az eredményeket a románok – utalt a román belpolitikai válságra, amit a „bicskázás” szóval írt le.

– Természetesen nem akarunk beavatkozni az itteni folyamatokba, de az itteni magyaroknak érezniük kell a felelősségüket, hogy Románia sorsa hamarosan 1-2 évtizedre eldőlhet – ahogy Magyarország sorsa is eldőlt pozitív irányban 2010-ben. A miniszterelnök a vasárnapi népszavazásra utalva azt kívánta a románoknak és a magyaroknak is, hogy jó döntéseket hozzanak, „például úgy, hogy nem hoznak döntést, ez egy lehetőség itt”. Aztán – mint hozzátette – a várható parlamenti választáson szavazzanak majd úgy, hogy meg tudják védeni az elmúlt években elért eredményeket.

A Tusványos ötnapos rendezvénysorozata szombat este koncerttel – a Transylmania, a Jóvilágvan és Rúzsa Magdi fellépésével – ér véget.

Címkék
válság, Orbán Viktor, Tusnádfürdő, Európai Unió, Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Tusványos

Kapcsolódó:

Klaus: A válságkezelés jelenlegi eszköze már-már kommunista módszer

Csak az integráció megállításával és megfordításával lehet kezelni a gazdasági válságot az Európai Unióban a cseh elnök szerint.

Václáv Klaus a Handlesblatt című német üzleti lapban pénteken megjelent vendégkommentárban kifejtette: a válságkezelés jelenlegi eszköze az integráció elmélyítése, a nemzeti hatáskörök áthelyezése a nemzetek feletti szintre, ami „már-már kommunista módszer”, és kudarcra van ítélve....




2012. július 27., péntek

MNO - LÁNCHÍD RÁDIÓ: A finnek saját fészke

Adás:
2012. július 26, csütörtök 12.30
2012. július 26, csütörtök 18.30


Finnország messze van, de a magyarok számára mindig is kilógott a skandináv államok sorából, hiszen Mária Terézia uralkodása óta hivatalos pecsét van nyelvrokonságunkon. Távoli rokonaink azonban 2010 óta nemigen különböztethetők meg azoktól az országoktól, amelyek számára elfogadhatatlan a magyar jobbközép kétharmada. Pedig az átlag finnt nem érdekli a politika, állítja egy 25 éve közöttük élő magyar zenetanárnő, de a hazájuk felé irányuló kritikát illetően magukból indulnak ki, ők ugyanis gondok esetén kifelé összezárnak.
Beszélgetés Balatoncsicsón a finnországi Pori-ban élő magyar zenetanárnővel, Paraczky Ágnessel.

Szerkesztő: Kovács Anita

Az elhangzott műsor előbb-utóbb meghallgatható lesz a KULISSZA HANGTÁRÁBAN.
A kormány epés kritikusai ugyancsak meghökkentő dolgokat állítanak Hazánkról.




Kattints rá, aztán vagy megnyílik, vagy nem.   :-)


Michel Telo - Szívós szemű márta [EREDETI]




Még ilyet! :-O :-)))

2012. július 26., csütörtök

MNO: OLIMPIA 2012.


KAPCSOLÓDÓ:

Lendületbe jött a "VADAK" fóbiája?

MASZ: semmilyen tárgyi bizonyíték nincs Kővágó ellen

http://mno.hu/olimpia_2012/masz-semmilyen-targyi-bizonyitek-nincs-kovago-ellen-1094695

Kővágó Zoltán és a Magyar Antidopping Csoport (MACS) álláspontja szerint tavaly augusztusban a magyar diszkoszvető nem találkozott doppingellenőrökkel, s nem tagadta meg az ellenőrzést.

Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) főtitkára az MTI-nek a csak csütörtökön nyilvánosságra került esetről elmondta, Kővágó tanúkkal és tényekkel tudja bizonyítani, hogy nem találkozott az ügyben érintett két osztrák doppingellenőrrel. „Semmilyen tárgyi bizonyíték nincs arra, hogy Kővágó Zoltán megtagadta a doppingellenőrzést” – jelentette. Hozzátette: amíg a versenyző számos tárgyi bizonyítékkal támasztotta alá igazát, addig a másik oldalon egyetlen ember, a vizsgálatot vezető doppingellenőr ellentmondásokkal teli vallomása áll.

Kővágót tavaly augusztusban akarta ellenőrizni Szolnokon két doppingellenőr, de a megadott címen nem találták. A doppingellenőrök állítása szerint ezután felhívták az atlétát telefonon, aki megtagadta a találkozást, azaz az ellenőrzést, ezért pedig kétéves eltiltás jár. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) értesítése után a független magyar doppingbizottság június 6-án úgy foglalt állást, hogy Kővágó nem követett el doppingvétséget. Ezután az IAAF a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, amely eltiltotta a diszkoszvetőt.

Értetlenül állnak az eset előtt

Gyulai Márton hangsúlyozta, értetlenül áll az eset előtt, mivel minden Kővágó igazát bizonyítja. Az MTI kérdésére a MASZ főtitkára közölte, az fel sem merült, hogy a versenyzőt megfosztják a júniusi Európa-bajnokságon szerzett bronzérmétől.

Kővágó Zoltán (jobbra) itt még az Eb-bronzot ünnepelte
Kővágó Zoltán (jobbra) itt még az Eb-bronzot ünnepelte
Fotó: Europress/AFP

A szövetség csütörtök reggel közleményben arról tájékoztatott, hogy „a CAS másodfokú döntésében helyt adott a Nemzetközi Atlétikai Szövetség fellebbezésében foglaltaknak, mely szerint a sportoló megszegte doppingellenes kötelezettségeit, és kivonta magát a doppingellenőrzés alól”, s ezért kétéves eltiltást kapott.

Kővágó: Nem doppingoltam

Kővágó Zoltán facebookos rajongói oldalán üzent a szurkolóknak a doppingvétség napvilágra kerülését követően: „Bizonyára hallottátok, mit csináltak velem és a magyar diszkoszvetéssel. Becsületemre legyen mondva, nem doppingoltam, de úgy látszik, a sorozatos negatív tesztek és a magyar hatóságok felmentése sem elegendő a bizonyításhoz. Bizonyára az egy évvel ezelőtti nyert per újratárgyalásának semmi köze a most kezdődő olimpiához, és bizonyára ez nem egy megrendezett »hadjárat« ellenem… Köszönöm mindenkinek a szurkolást, sajnálom, hogy csak ennyit tudtam tenni értetek és a hazáért.”

Már a negyedik ügy

Kővágó a második a londoni játékokra szintet teljesített atléták közül, aki doppingvétség miatt nem indulhat: korábban a másik diszkoszvető, Fazekas Róbert került ki a csapatból, miután egy doppingellenőrzés során mintájában sztanozolol nyomaira bukkantak.

A mostani összességében már a negyedik doppingügy az olimpiára készülő magyar versenyzők körében. Július elején derült ki, hogy az evezős Juhász Adrián nem utazhat Londonba, így Simon Béla Széll Domonkossal indul a kormányos nélküli kettesek versenyében. Juhász hét hónapos eltiltást kapott. Korábban a vízilabdázó Török Béla, a bő keret tagja produkált pozitív tesztet, mivel vízhajtó tartalmú vérnyomáscsökkentőt szedett. A szegedi pólóst fél évre tiltották el.

Címkék
eltiltás, dopping, Magyar Atlétikai Szövetség, Kővágó Zoltán, Gyulai Márton

Kapcsolódó
Atlétika

Pozitív, negatív

http://mno.hu/olimpiaieselyek/pozitiv-negativ-1093969

Novák Miklós

Egyszerre pozitív és negatív várakozásokkal készül a magyar atlétikai csapat a londoni olimpiára. Elsősorban Pars Krisztiánra alapozva az éremszerzés a cél, ám talán ennél is fontosabb, hogy újabb doppingeset ne rombolja a magyar atlétika már különben is megtépázott tekintélyét. Összeállításunk elkészültét követően robbant a Kővágó Zoltán-féle doppingbomba....

(...)
"...Azt gondolhatnánk, az ügy ezzel le van zárva, Fazekas a szabályok értelmében örökös eltiltásra számíthat.

Csakhogy az ügyvédje, dr. Czeglédy Csaba közleménye már sejteti, ennyire mégsem egyszerű a kérdés. Ebben az áll, hogy a lehető legkisebb kimutatható mértékben, 1 ng/ml mennyiségben találtak sztanozololt Fazekas mintájában. Ez pedig – így az ügyvéd – akár táplálékkiegészítőből vagy vitaminkészítményből is bekerülhetett védence szervezetébe. Czeglédy Csaba állítja, Fazekas a mai napig nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy ne indulhatna az olimpián. Mivel a nevezés hátárideje lejárt, a diszkoszvető aligha lesz ott Londonban, de előre borítékolhatjuk, hosszas jogi procedúra veszi kezdetét. "

VIDEO: 




MNO:Tévedések sora látott napvilágot a baloldali lapban

http://mno.hu/belfold/tevedesek-sora-latott-napvilagot-a-baloldali-lapban-1094485
Öt súlyos hibát követett el a közfoglalkoztatás vonatkozásában a Népszabadság a 2012. július 25-én megjelent, Kevesebbet kapnak című írásában – írja közleményében a Belügyminisztérium.

Hangsúlyozzák: a 2012. évre a Belügyminisztérium nem tűzte ki céljául háromszázezer fő közfoglalkoztatását, a tárca bejelentése szerint Magyarország 2012. évi költségvetése – a Népszabadság 300 ezres állításával szemben – 206 ezer fő közfoglalkoztatásának lehetőségét biztosítja.

A közfoglalkoztatottak száma

A közlésben szereplő adatokkal szemben 2012. január 1. napjától 2012. július 21. napjáig a közfoglalkoztatás keretében 188 800 fő foglalkoztatásának lehetőségét biztosítják – írja közleményében a Belügyminisztérium.

A szakképzettség

A közfoglalkoztatási programokban 93 165 fő szakképzetlen és 95 635 fő szakképzett munkavállaló vesz részt – a tendenciákat tekintve sem igaz az az állítás, mely szerint a közmunkaprogramokban egyre több olyan ember vesz részt, akinek nincs semmilyen szakképesítése – tér ki rá a közlemény.

A bruttó és garantált bér nagysága

A Belügyminisztérium által kiadott sajtóközlemény aláhúzza: a lapban megjelentekkel szemben a közfoglalkoztatási bér nem havi bruttó 57 ezer, hanem bruttó 71 800 forint. A garantált béreket tekintve is fals információkat jelentetett meg a napilap: a közfoglalkoztatási garantált bér bruttó összege nem 78 ezer forint, hanem bruttó 92 ezer.

A munkaerő-kölcsönzés

A cikk munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó valótlan állításai ténybeli tévedésen alapulnak, írja a BM. A közfoglalkoztatás rendszerében új elemként jelennek meg a közhasznú kölcsönzők és a közfoglalkoztatásra irányuló munkaerő-kölcsönzés. A közhasznú kölcsönzésre a piaci alapú munkaerő kölcsönzésnél szigorúbb feltételek vonatkoznak, a közfoglalkoztatottakat csak közfoglalkoztatási jogviszonyban kölcsönözhetik ki, azaz piaci alapon működő gazdálkodó szervezet nem foglalkoztathat és nem is kölcsönözhet – teszik hozzá.

A kormány a közhasznú kölcsönzésre, a közhasznú kölcsönzőkkel szemben támasztott feltételekre, a kölcsönzöttek részére nyújtandó szolgáltatásaikra, valamint az általuk létesített közfoglalkoztatási jogviszonyra vonatkozó szabályokat rendeletben határozta meg.

Kiegészítésként, célszerűen

A közhasznú kölcsönzők rendszere célszerűen a közfoglalkoztatás rendszere mellett, annak kiegészítéseként jelenik meg. Közhasznú kölcsönző a helyi vagy kisebbségi önkormányzat, illetve ezek társulása, valamint közhasznú szervezet lehet, azaz olyan munkáltatók, akik maguk is lehetnek közfoglalkoztatók. Vagyis magánvállalkozásokhoz közfoglalkoztatottak nem „kölcsönözhetőek”, az állam ezt a szerepkört nem vállalja fel. A fentiekből következően a közfoglalkoztatottak nem jelenthetnek konkurenciát a minimálbért kereső munkavállalókkal szemben – írják.

Ha a Népszabadság cikkének írója felkereste volna a Belügyminisztériumot, úgy a közlésének tartalma közelített volna a valósághoz – zárul a sajtóközlemény.

MNO: Hírek Magyarországról angol nyelven

http://mno.hu/media/hirek-magyarorszagrol-angol-nyelven-1094683
A legfontosabb magyarországi híreket közvetíti angol nyelvű hangalámondással a július 30-án induló új műsor Duna World – News címmel – mondta el a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) csütörtökön.

A minden hétköznap este 9 óra 20 perckor jelentkező, háromperces összeállítás magyar vonatkozású közéleti, kulturális és tudományos hírekről tájékoztatja a nézőket. A Duna World – News a közmédia egy olyan önálló hírműsora, amely az észak-amerikai, dél-amerikai, ausztráliai és európai, nem magyar ajkú közönség számára készül.

A pergő, színes hírműsor Magyarországon készül, az adást másnap három alkalommal, a tengeren túli idősávokhoz alkalmazkodva (2.55-kor, 4.55-kor, valamint 10.55-kor) ismétli meg a Duna World csatorna – mondta el az MTVA.




2012. július 24., kedd

MNO: Tőzsdére kerülhet a dráguló ivóvíz

Spekulánsok előtt is nyitva áll a jövőre elinduló víztőzsde, ahol ivóvízkvótát vehetnének a befektetők. A szakemberek szerint jogi szempontból elképzelhetetlen kezdeményezésről van szó, hiszen a kitermelési engedélyek nem adhatók el egyik napról a másikra. Az érintett cég szerint viszont csak a víz ”kreatív”, azaz a szokásostól eltérő eladásáról van szó.

Jövőre elindulhat a Futuraqua Nyrt. vízkvóta-kereskedelmi rendszere, ami egyfajta ivóvíztőzsdeként működne. A cég egyelőre ugyan nem állít elő ásványvizet, de a szerződéses partnerei, illetve a vagyonkezelésbe vont kútjai révén évente 250 millió liter ásványvizet adó vízbázist ér el, továbbá van Fejér megyében egy saját kútja, amely évente 53 millió litert képes adni. Mint nemrég kiadott közleményükben írták, a víztőzsdén – ehhez hasonlóan – a hazai és külföldi kutak lekötött kapacitásával lehet majd kereskedni, akár spekulatív céllal is.

Ilyen tőzsde létrehozása jelenleg sem jogilag, sem üzletileg nem lehetséges Magyarországon – mondta a Magyar Nemzet megkeresésére Fehér Tibor, a Magyar Ásványvízszövetség és Terméktanács elnöke. Mint kifejtette, a vízkiviteli engedélyt az a termelő szerezheti meg, amelyik megfelel bizonyos feltételeknek. Ezt a jogot ugyanakkor nem lehet értékesíteni, hiszen ebben az esetben az Országos Vízügyi Hatóság nem tudja megvizsgálni, hogy az új tulajdonos is megfelel-e a kritériumoknak.

A műszaki feltételek teljesítése mellett azt is meg kell mondani, hogy a jelentkező cég milyen céllal kéri a kitermelési engedélyt a vízbázisra, itt pedig nem lehet megjelölni a tőzsdézést. A hatóság jóváhagyásához az is szükséges, hogy a kút területe az engedélyt kérő cég tulajdonában legyen, ami ugyancsak nem teszi piacképessé a kitermelési jogot – mutatott rá Fehér Tibor. Az engedély kiadását megelőző folyamat általában hat hónapot vesz igénybe, ami szintén nem segíti elő a gyors tőzsdei tranzakciókat.

A szövetség elnöke szerint arra van lehetőség, hogy egy engedéllyel rendelkező társaság megváljon a kútjától, és így az engedélyétől, ám a vevőnek ilyenkor is ugyanúgy meg kell felelnie a feltételeknek, amit a hatóság ebben az esetben is megvizsgál. Fehér Tibor hangsúlyozta, a vízkészlet – eltérően a többi ásványkincstől, amelyek felhozatalára koncessziós jogot lehet szerezni – nem kerül a kitermelő birtokába, hanem az állam tulajdona marad.

A víz az egyik leginkább alulértékelt nyersanyag ma a világon. Az ivóvízkészletek azonban fogynak, ezért áruk a közeljövőben nem maradhat ott, ahol most van – nyilatkozta  

 Láng Balázs, a Futuraqua vezérigazgatója a múlt hét végén a Gazdasági Rádiónak. Hozzátette, itt tulajdonképpen nincs másról szó, mint hogy a szokásos piaci út helyett kreatív módon értékesítik (!?) az ásványvizet.

További részletek a Magyar Nemzet keddi számában

ivóvíz, engedély, Futuraqua, víztőzsde

Kapcsolódó hírek:



2012. július 20., péntek

MNO: Eger: megelevenedik a legendás ütközet

http://mno.hu/grund/eger-megelevenedik-a-legendas-utkozet-1093330

Dobó István és kétezer egri várvédő 1552-ben vastag betűkkel írta be Eger nevét a krónikákba. A 460. évforduló alkalmából az Egri Vitézlő Oskola az ország hagyományőrzőivel összefogva eleveníti fel Eger várának leghíresebb ostromát a 17. Végvári Vigasságok fesztiválon.

Fordulóponthoz érkezik az Egri Történelmi Vigasságok: szakít a múlt autentikus megjelenítésével, a fesztiválra idén meghívott előadások modern formában próbálják meg újraértelmezni a történelmi örökséget. A szervezőknek nem titkolt szándéka, hogy a fiatal közönséget is megszólítsák a darabokkal. Több új, Egerhez kötődő produkció is született erre az alkalomra: ma késő este mutatják be Cakó Ferenc homokanimációját az egri vár viadaláról, utána a Kiégő Izzók Vizuális Csoport a középkori Eger hangulatát megidéző fényinstallációját láthatjuk a Dobó téren. Egri témára épül az Attraction Látványszínház holnapi feketeszínházi előadása, és bemutatják Bulla Márta iparművész török viselet ihlette kollekcióját is. A hét végén a Bohemian Betyars, a Katáng és a Holdviola is zenél Egerben, délelőttönként pedig a gyerekeket várják színházi előadásokkal.

Holnap szereplőválogatáson választják ki Dobó István, Bornemissza Gergely, Cecey Éva, Sárközi és Jumurdzsák mai kori alakjait. Váratlanul felbukkanhatnak bárhol, korhű és életszerű fordulatokat teremtenek a város különböző pontjain, idézve Gárdonyi Géza regényének világát. Ezen a hétvégén minden Dobó, Bornemissza, Cecey és Sárközi nevű látogató ingyenesen léphet be az egri várba.

Július 28-án lesz a 460. évfordulója, hogy Dobó István és kétezer egri várvédő 1552-ben vastag betűkkel írta be Eger nevét a krónikákba. Az Egri Vitézlő Oskola az ország hagyományőrzőivel összefogva eleveníti fel Eger várának leghíresebb ostromát. Három napon keresztül újból végvári vitézek, huszárok és darabontok védelmezik a falakat a hódító oszmánokkal szemben, majd százan. Ezen a napon ágyúdörgés, lőporfüst és látványos párviadalok várnak minden érdeklődőt, járjanak akár Eger belvárosában, vagy épp az egri várban.

A Várkonyi Zoltán rendezte 1968-es film részletei:



IMAGINE BUDAPEST Tematikus városnéző séták

>>>  http://imaginebp.hu/galeria

Légifotók:
Civertan Grafikai Stúdió
www.civertan.hu
www.legifoto.com