Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: árvácska. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: árvácska. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 13., kedd

Csibész Alapítvány honlapja

Rólunk | Csibész:

'via Blog this'

(Ízelítő:)

Rólunk

A Csibész Alapítvány gyökerei az 1987-es évekre vezethetők vissza, amikor a csíksomlyói plébániára helyezett Dr. Jakab Antal gyulafehérvári megyéspüspök.
Már az első napokban szembesültem azzal a kihívással, amely a későbbiekben az életemet behatárolta, és ezt a kihívást az a 380 árva, elhagyott gyermek jelentette, akik egy nagy állami intézményben léteztek az egyházközség kellős közepén. Hivatalosan ugyan nem találkozhattam a gyerekekkel, de ők számos alkalommal, esetenként cselhez folyamodva megtalálták annak a módját, hogy a plébánián felkeressenek. Döbbenettel hallgattam történeteiket, olykor “meséiket”.
Rövid idő alatt kiderült, hogy a szívembe zártam őket és ők ezt megérezték. Kezdetektől fogva először éreztem, majd tudtam, hogy ezekért a gyermekekért, fiatalokért felelősséggel tartozom, nemcsak lelki, hanem testi pásztoruk is kell legyek.
Ezekben az időkben döbbentem rá, hogy én nem lelki, hanem emberpásztorrá kell lennem. A “szejetetről” nem beszélni, hanem a szeretetet cselekedni kell. A 89-es fordulat után szolgálati lakásomat (plébánia) megosztottam az utcán hányódó fiatalokkal. Tulajdonképpen ez a merész döntés indította útjára a csibész mozgalmat, amely később 1992-ben törvényszékileg is hivatalossá vált. Az Isten ezt az első kézzel fogható lépést várta, amelyhez Ő hozzálépte a 99-et. Merem állítani: a csibészek Isten alkotása. Ezért Övé a tisztelet és a dicsőség, hisz az Ő malasztja nélkül annak a közel ezer árvának, akik valamilyen módon hozzánk fordultak, nem tudtunk volna segítséget nyújtani.
Az első időkben tömegesen kereszteltem meg őket, majd elsőáldozáshoz vezettem és sokan közülük a bérmálás szentségében is részesültek. Korábbi életükben a szentségek felvétele tilos volt.
Csomortáni templom
Csomortáni templom
Miután a plébánia épületei megteltek fiúkkal és lányokkal, Isten olyan segítőket küldött, akik közreműködésével lakóházakat és közösségi házakat tudtunk vásárolni, majd műhelyeket létrehozni, ahol a kezdetekben elsősorban csak árva fiúkat és lányokat alkalmaztunk. De hát az élet ágazik-bogazik, élni és növekedni akar, amelynek útjába soha nem álltam. Így felvállaltuk a betegek gondozását az egyházközségben, a veszélyeztetett helyzetben lévő anyáknak menedéket teremtettünk, majd ezek után a lányanyák is kérték segítségünket, akiknek szintén segítő kezet nyújtottunk. Mivel a moldvai csángók szoros kapcsolatban álltak a csíksomlyói plébániával számtalanszor fordultak hozzánk segítségért. Támogatásuk apró dolgokkal kezdődött s ez fejlődött egészen addig, hogy több tucatnyi családot és gyereket költöztetünk Erdélybe, ezzel is erősítve sorainkat.
Ebből a mozgalomból nőtt ki a Lazarus Alapítvány és annak tevékenysége, 2002-ben jött létre a budapesti Csibészek Alapítványa, majd a csíksomlyói Csibész Ifjúsági Egyesület.
Hogy mindezt a szerteágazó tevékenységet kifejthessük, további házakat vásároltunk.
- Ajnád 2 ház
- Csíkszentmihály 1 ház
- Csíkszépvíz 6 ház
- Csíkcsomortán 2 ház
- Betlehem (amit elhelyezésem után fel kellett számoljunk)
- Fodor ház (közösségi ház)
- Joachim ház
- Nagyasszonyunk ház
- Anna ház
- Műhelyek – asztalos műhely, - varroda, - autószerelő műhely
- Csíkszeredai házak: 8 tömbházlakás csibész családoknak
- Lázár ház (központi ház)
- Zsákod (Maros megye)
- Orbán Laci bácsi féle ház Csíkszentmárton
- Úz Bence ház
- Csűrház
- Lányanya központ
- Nappali nevelőközpont
- Vice – Szent István ház
- Csicsókeresztúr
(E két utóbbi házat jelenleg a vicei plébánia működteti.)
Vicén jelenleg 6 házban élnek többgyermekes moldvai családok, ezeknek a házai jelenleg a vicei plébánia tulajdonában vannak, de a tulajdonjog később átszáll azokra a családokra, akik ezeket a házakat jelenleg is lakják.
- Atyha (1csángó család)
Csíkdelnén a Szent János templom melletti ház, ahol jelenleg a templom gondnoka lakik.
Kezdetektől fogva gyógyszertárat működtetünk, amelyet ma a csíksomlyói Caritas segítségével tudunk fenntartani a Lázár házban.
További építkezések vannak folyamatban a Fodor telken, ahol egy közösségi ház fog felépülni és további 5 telekre Csobotfalván csibész családoknak szeretnénk családi házat építeni.
Hármashalom
Hármashalom
A csibész tevékenységből fakadt a Hármashalom oltár és a Csomortáni templom építése, a Szék útján a Szent István torony a szent koronával, emlékszobrok állítása (Domokos Pál Péter, Szent István, Rákóczi Ferenc, Wass Albert, Albert Atya. Mindez Csíkban és Vicén).
Az első CSIT ifjúsági találkozók megszervezése is ezekre az időkre nyúlik vissza, ekkor nyert nagy lendületet ez a rendezvénysorozat.
Harangláb
Harangláb
Mindezen tevékenységeket élénk figyelemmel kísérte a szekuritáté és annak jogutódja.
A jó szándékú, segítő embereknek, barátoknak köszönöm, hogy ezen a területen is Isten munkatársaivá lettek, és azoknak, akik mások szenvedéseiben gyönyörködnek, kívánom, hogy fürödjenek meg Krisztus vérében, hogy egyszer már megértsük egymást.
Ne vegyük túl komolyan magunkat, játsszuk az életet.
- üzeni odaátról 2009. október 4.-én elhunyt édesanyám, Irma néni, aki a csibész mozgalom születésénél, a kezdetektől fogva jelen volt.
Gergely István
a Csibész Alapítvány elnöke


2010. október 5., kedd

"csibészek a csibészekért" Jótékonysági Operagála

 www.nemzetihirhalo.hu

A CSIBÉSZEK Fiatalokat Támogató Alapítvány tájékoztatója

Tisztelt Támogatónk!

Örömmel tájékoztatjuk Alapítványunk programjairól, valamint célkitűzéseinkről.

1. Ez évben is megrendezzük a "csibészek a csibészekért" Jótékonysági Operagála estet.
időpont: 2010 október 18, 1/2 8 ÓRA
helyszín:
CISZTERCI SZENT IMRE GIMNÁZIUM DÍSZTERME / XI. KER. VILLÁNYI ÚT 27

Belépőjegy ára: 5.000 Ft / fő
Támogatói jegyek: 10.000 Ft címletekben az Alapítványnál kaphatók.
Jegyek vásárolhatók az Alapítványnál és a helyszínen. Hely foglalás az érkezés sorrendjében.
A hangverseny programját ismételten a három basszus művész állítja össze sok meglepetéssel.

2. A Csíksomlyói Árvácska együttes december közepén a szokásos hangverseny körútra jön. Programjuk még szervezés alatt van.

3. A gálaest bevételével és az egyéb támogatásból összegyűlt adományaikkal, az erdélyi Csibész Alapítványt, a Csibész Ifjúsági Szervezetet, valamint máshová tartozó, rászoruló gyermekeket szeretnénk támogatni.

4. 2010 október 9-én induló székelyföldi kirándulásra még vannak szabad helyek. Érdeklődni és jelentkezni irodánknál lehet telefonon, vagy személyesen. Várjuk Önök, barátaik, ismerőseik jelentkezését. (1118 Budapest, Alsóhegy utca 20; tel: 365-0054 vagy 209-9037)

Még egyszer köszönjük önzetlen adományaikat.
A fenti rendezvényeken történő személyes találkozásunk reményében

Tisztelettel: Dr. Majoross Mária, Kuratórium elnöke
Budapest, 2010.szeptember 5

* * * * *

Dr. Beer Miklós megyéspüspök úr

Budapest, 2010.09.20.
2601 Vác, Pf.167.
Tárgy: fővédnöki felkérés a csíksomlyói Csibész Alapítvány javára rendezendő jótékonysági estre

Excellenciás Püspök Úr!

Egyesületünk elnöke, Pálfi Zoltán és a tagság nevében is ezúton köszönöm, hogy Hermány Miklós egykori esztergomi ferences diáktársam közreműködésével elfogadta előzetes felkérésünket az idei jótékonysági rendezvény fővédnöki tisztére, melyet most írásban is megerősítek.

Egyesületünk 1998-ban alakult azzal a céllal, hogy a közélet és kultúra lehető legszélesebb területén segítse és erősítse a nemzeti hagyományok ápolását. Fő célkitűzésünk a határainkon túl élő magyarság kulturális lehetőségeinek és közösséget megtartó törekvéseinek támogatása, illetve e cél érdekében a hazai közvélemény figyelmének felkeltése, mozgósítása. Ennek keretében 2010. október 8.-án pénteken, Magyarok Nagyasszonya ünnepén, 18:00 órai kezdettel a Magyar Kultúra Alapítvány székházában (I. ker., Szentháromság tér 6.) jótékonysági estet szervezünk a csíksomlyói Csibész Alapítvány javára. A részletes programot tartalmazó meghívót szíves tájékoztatásul mellékelem.

Eddig az alábbi segélykoncerteket szerveztük (az évszám után a támogatottak olvashatók):

  • 1997: gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium (Erdély),
  • 1998: dévai Magyarok Nagyasszonya Kollégium és Általános Iskola (Erdély),
  • 1999: mezőörsi Mindszenty József Gimnázium,
  • 2000: hat délvidéki diáksegélyező egyesület,
  • 2001: ungvári Dayka Gábor Középiskola (Kárpátalja),
  • 2002: nagysallói Általános Iskola (Felvidék),
  • 2003: X. Erdőcsinádi Ifjúsági Csángó Tábor (Erdély),
  • 2004: Aracs 95' Pusztatemplomért Egyesület (Délvidék),
  • 2005: Druogeth Tehetséggondozó Tábor (Kárpátalja),
  • 2006: Délvidéki Egyetem,
  • 2007: * Kárpátaljai Tehetséggondozó Központ - március,
  •         * gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Kat. Gimnázium és
  •         székelylengyelfalvai Árpád-házi Szent Erzsébet Római Kat. Plébánia (mindkettő Erdély) - június,
  •         * beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola - október,
  • 2008: Pusztinai Magyar Ház Egyesület (Moldva),
  • 2009: tóthfalusi gyermekjátszótér és sportpálya (Délvidék).

Az idei koncertünkkel a csíksomlyói Szűzanya, a csibész "bűnösöknek kegyes szószólója" pártfogását élvező fiatalokat kívánjuk támogatni, akik a több mint két évtizede működő alapítvány tevékenysége folytán normális életkörülményekhez, szakmát biztosító munkához jutnak, és nem utolsósorban vallásos nevelésben részesülnek. Gergely Istvánnal 1996-ban ismerkedtem meg, amikor az azóta elhunyt Keglevich István atya pesti "csibészeivel" a csobotfalvai plébánia kertjében tiszteletbeli elnökünkkel, Dr.Gaudi-Nagy Tamással mint kísérők sátoroztunk. Az évek során többször ellátogattunk a varrodába, a cipész-, autószerelő- és asztalos műhelyekbe, és örömmel tapasztaltuk az újabb otthonok, szállások gyarapodását.

"Tiszti" így vallott egyszer erről a karitatív tevékenységről:
  • "Merem állítani: a csibészek Isten alkotása. Ezért Övé a tisztelet és a dicsőség, hisz az Ő malasztja nélkül annak a 600-700 árvának, akik valamilyen módon hozzánk fordultak, nem tudtunk volna segítséget nyújtani."

Most ehhez a nemes feladathoz kívánunk a magunk szerény eszközeivel hozzájárulni.

A mielőbbi viszontlátás reményében imádságos lélekkel köszönti:

Csaba László
alelnök