Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: drángyánjózsef. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: drángyánjózsef. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. február 28., kedd

Ángyán József lemondásának hátteréről

Ángyán József nyílt levelében beszél lemondásának hátteréről, a mindent behálózó maffiahálózatról, és a lehetséges dél-amerikanizálódásról.

Mint ismeretes Ángyán, a Vidékfejleszési Minisztérium politikai államtitkára január 18-án nyújtotta be lemondását írásban, döntését azonban akkor nem indokolta. Orbán Viktor nem sokkal később elfogadta a lemondását. Akkor zöldszervezetek levélben fordultak Orbán Viktorhoz, egyebek mellett arra kérték a miniszterelnököt, erősítse meg pozíciójában Ángyán Józsefet. E kiállást köszönte most meg a professzor.

Az alábbiakban a nyílt levelet teljes terjedelmében olvashatják.


Kedves Barátaim!

Mindenekelőtt engedjétek meg, hogy - megkésve bár, de - hálás szívvel ezúton mondjak köszönetet azért a sajtónyilatkozatért, amellyel felajánlott lemondásomat követően nyilvánosan kiálltatok mellettem és a Nemzeti Vidékstratégia irányvonala mellett. Ez a kiállás és egyenes beszéd segíthet csupán a viszonyaink megváltoztatásában. Ez adott nekem is erőt e számomra nehéz időszakban, és ad erőt a folytatásra is. Ennek önmagáért való értékéből mit sem von le a folyamat ma látszó végeredménye.

A felém irányuló - meg nem szolgált, ki nem érdemelt - szeretet egyúttal rámutat a felelősségemre és arra is, hogy döntésemet illetően magyarázattal tartozom mindazoknak, akik bíznak bennem és számítanak rám. A találgatások, csúsztatások, időnként rosszindulatú indoklások helyett jobb, ha magam adom magyarázatát elhatározásomnak.

Ami a lemondásom felajánlását és annak elfogadását illeti, azt kell mondanom, hogy jó lelkiismerettel nem tehettem mást, Miniszterelnök Úr pedig sajnos nem adott lehetőséget a számomra egyre növekvő lelki válságot okozó problémák és a hónapok óta érlelődő végső döntésem okainak személyes megbeszélésére. Ez utóbbit - nem kis szomorúsággal bár, de természetesen - tudomásul vettem, ám ettől világlátásom, a magyarság és a magyar vidék, a helyi gazdaság, a helyi közösségek és családok iránti elkötelezettségem mit sem változott.

Anélkül, hogy lemondásom felajánlását itt részletesen indokolnám, kérem, engedjétek meg, hogy az alapvető okokról és körülményekről az alábbiakban tájékoztassalak Benneteket.

Azzal a programmal szemben, amelyet a Nemzeti Vidékstratégiában megfogalmaztunk, amelyet a társadalom túlnyomó többsége - a fórumainkon, az elmúlt nyolc hónap széleskörű társadalmi vitái során megtapasztaltak szerint - teljes mértékben támogat, és amelynek végrehajtására szegődtem, nos ezzel a programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, hogy ne mondjam "maffiacsaládok", spekuláns nagytőkés "oligarchák" és a volt termelőszövetkezeteket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos "zöldbárók" koalíciója jött létre.

Ez az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt "maffiahálózat" mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig. Mindent vinni akar a vidéki, helyi közösségek, családok elől, és magam, munkatársaim valamint az emberekkel közösen kidolgozott Nemzeti Vidékstratégiánk e zsákmányszerzés útjában álltunk.

Elérte hát ezen érdekcsoport, hogy - amint mondani szokták - elfogyott körülöttem a levegő, ellehetetlenült a közös vidékstratégiánk megvalósítása, elkezdődött annak gyökeres átalakítása, adott gazdasági érdekcsoportok üzleti tervévé züllesztése, és megindult az állami földterületeknek a meghirdetett birtokpolitikai irányelvekkel gyakorta össze nem egyeztethető bérbeadása.

Ezzel a körrel és az általa kikényszerített irányváltással - amely meggyőződésem szerint Dél-Amerikába vezet - jó lelkiismerettel közösséget vállalni nem tudok és nem is akarok! Maradásommal a bennem bízó emberekben nem tarthattam fenn tovább azt a tévképzetet, hogy a közösen meghatározott irányba rendben mennek a vidékfejlesztés ügyei. Én nem csaphatom be az embereket! Soha sem tettem, és ezután sem fogom senki kedvéért sem megtenni! Jeleznem kellett hát a fenti helyzetet és irányváltást, és erre nem maradt más eszközöm, mint lemondásom felajánlása.

A fent leírtak után úgy gondolom, nem kell külön indokolnom, hogy mélységesen egyetértek Miniszterelnök Úrnak az utóbbi hetekben több fórumon elmondott azon tételmondatával, hogy "a gazdasági elitet távol kell tartani a politikai döntéshozataltól!" Örömmel és bizakodással ám egyúttal türelmetlen várakozással is tölt el, hogy e mondat tanúsága szerint Miniszterelnök Úr is látja a problémát. Éppen ezért ehhez a megítélésem szerint igen fontos tételmondathoz magam csupán két kisebb, szerény megjegyzést tennék.

Egyrészt a nevezett kör egy részét én nem számítom a szó igazi értelmében vett "elithez" tartozók közé, sokkal inkább az elmúlt zavaros évtizedeink gátlástalan, mohó, másokon átgázoló, zsákmányszerző haszonélvezőinek tartom őket.

Másrészt ahhoz, hogy távol tudjuk e kört tartani a döntéshozataltól, ahhoz előbb el kell őket onnan távolítani, hogy a közpénzek és a nemzet közös vagyona valóban a közjót szolgálhassa. Arról nekem sajnos nincsenek információim, hogy mikor és milyen eszközökkel kezdődik el e körök eltávolítása a hatalomból, de türelmetlenül várom ennek bekövetkeztét. Meggyőződésem ugyanis, hogy erkölcsi megújulás nélkül nincs felemelkedés a magyarság számára!

Ahogy látom nem lesz egyszerű a folyamat, de e valódi rendszerváltó, nyíltszíni küzdelemben magam is szívesen részt veszek, erre készen állok! Abban a Korten által megfogalmazott "modern kétpártiságban", amelyben az egyik oldalon a spekuláns multinacionális nagytőke és helyi rezidenseinek érdekei, a másik oldalon pedig az emberek, a helyi közösségek érdekei és értékei állnak, én ez utóbbiak pártján állok és ott is maradok! Meg vagyok győződve arról, hogy az emberek is ezt várják tőlünk, és a két oldal birkózásában velünk vannak. Velük, az emberekkel és nem az oligarchákkal kell szövetséget kötnünk! Ezzel a belső összefogással leszünk kifelé is erősek!

Addig azonban, amíg mindez - rossz előérzeteim szerint komoly megrázkódtatások és katartikus kijózanodások után bár, de törvényszerűen - bekövetkezik, addig is Sík Sándor és Teréz Anya tanácsait követve igyekszem "tenni a jót ott, ahol lehet, úgy, ahogy lehet. Tekintet nélkül arra, hogy másoknak tetszik-e, vagy nem, hogy mások látják-e, vagy nem, hogy lesz-e sikere, vagy nem." A lemondásom kapcsán kialakult - állásfoglalásra késztető, éles - helyzetben, a számomra is meglepő és megindító, felém irányuló - meg nem szolgált - szeretet láttán úgy érzem, hogy sokan gondolkodunk ugyanígy, és ez ad számomra hitet, reménységet a világunk változtathatóságában. E cselekvés terepeit ma számomra ismét az Egyetem, az Országgyűlés és a civil nyilvánosság fórumai jelentik.

Kedves Barátaim!

Kérlek Benneteket, hogy a fentiekről az általam igen nagyra becsült szervezetetek tagságát és civil szerveződéseitek minden résztvevőjét is tájékoztassátok, és nekik is adjátok át hálás köszönetemet, szeretetteljes, baráti üdvözletemet.
Remélem lesz még alkalmunk közösen tenni hazánk, nemzetünk, a magyarság és annak vidéki közösségei megmaradásáért, felemelkedéséért.

Erőt adó állásfoglalásotokat, kiállásotokat ismételten hálásan megköszönve, "a világ fölött őrködő Rendben" és összefogásunk erejében változatlanul bízva őszinte tisztelettel és baráti szeretettel üdvözöllek Benneteket:

Ángyán József

Forrás: barikad.hu

sokkaljobb-kommentár: A WikiLeaks által kiszivárogtatott jegyzőkönyv egyikében az szerepelt, hogy az amerikai nagykövet asszony (ugyan milyen jogon is?) rászólt Orbán Viktorra a választási kampány idején, hogy ne ígérjen már annyit! Orbán visszaüzent, hogy ne a szavait figyelje, hanem majd a tetteit! A Fidesznél a szavak és a tettek nincsenek összhangban. Rossz előjel, hogy Orbán Viktornak nem volt annyi ideje, hogy leüljön elbeszélgetni a távozni készülő szakértő államtitkárával! Ángyán professzorban bíztak és bíznak az emberek, igazat mond, és szakember. Ez az, ami nem menő ebben a kormányban se!

A kárpótlási jegyekkel machináló, a tsz-vagyont is lenyúló óriási tulajdonnal most aztán kormányzati hátszéllel villoghatnak a zöldbárók. Hát, ha ez volt a rendszerváltás, akkor kár volt! Arról nem is beszélve, hogy a fülkeforradalom is bizony csúfos irányban halad: egyetlen, a kisember javát szolgáló törvényt sem alkottak, csak a saját pecsenyéjüket sütögetik. Leszavazta a Fidesz-KDNP a termőföld és a vízbázis alkotmányos védelmét, a napokban pedig az ügynöklisták nyilvánosságra hozataláról szóló törvényjavaslatot!

Mi bizony még rendszert sem tudtunk váltani, elkótyavetyélték a nemzeti vagyonunkat, és már naponta bombázzák a társadalmat a különböző megszorításokkal. Saját magukat persze nem! Az emberek elérkeztek a tűréshatárig! Hogy is szólt a Fidesz korábbi jelszava? ÉBRESZTŐ!

Békéscsaba, 2012. február 27.
F. I. - K. M.

Emlékeztető: "A jobboldal? A konzervatív jobboldal? Sírhatnékom támad, amikor látom kiknek a kezére került. Orbán és csapata nem tett semmi mást a hatalom érdekében, mint lemásolta Lenin és a bolsevikok összes trükkjét a hatalom megszerzésére, polgári körök, utcai demonstrációk, belső tisztogatás, sajtó kiépítése, populizmus, demagógia, és egy teljesen baloldali politikával hatalomra kerülve a jobboldali konzervativizmus álarcában tetszeleg. Csakhogy se nem konzervatívak, se nem jobboldaliak. Leginkább Putyin Oroszországa és a lengyel katolicizmus keverékét valósítják meg. Úgy jobboldaliak ők, mint amilyen baloldali Gyurcsány." (Elek Attila: Mit vesztettünk a rendszerváltással?)

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

2009. november 21., szombat

Törvényt a tanyákért!


DULAI SÁNDOR

Egy napra beköltözött a tanyavilág a Parlamentbe. November 15-én a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesülete és a Nemzeti Fórum Egyesület szervezésében tanyai tanácskozás, nyílt nap helyszíne volt az Országház.

Hogy idáig eljutottunk, abban egyetemünknek nem kis szerepe volt. Hat évvel ezelőtt a Szent István Egyetem negyven tanárának és százhúsz hallgatójának részvételével kezdődtek a kiskunsági Tanyakollégium kutatásai. Huszonnégy Kecskemét és Kiskunfélegyháza környéki település több mint nyolcszáz tanyáján készültek kérdőíves felmérések, majd az ezek közül kiválasztott mintegy kétszázötven tanyán mélyinterjúk. A Lakiteleki Népfőiskolán, 2003 szeptemberében rendezett zárókonferencián a Tanyakollégium résztvevői nyilatkozatot és ajánlásokat fogalmaztak meg - tizenhat pontban - a kormányzat és más döntéshozók számára. Ez a nyilatkozat és az ajánlássor most a Parlamentben ott volt a tanyák népének küldöttei előtt.

A Tanyakollégium zárása óta persze történt egy és más. Az MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézete - az Országos Területfejlesztési Hivatal támogatásával - a kollégium kutatásait kiterjesztette a kiskunsági Homokhátság valamennyi, vagyis több mint száz tanyás településére. A tanyákról, amelyekről ezt megelőzően utoljára 1964-ben készült nagyobb szabású felmérés, most már sokkal többet tudunk. Sajnos mindez nem volt elég ahhoz, hogy a 2007-2013-as költségvetési időszakban a szükséges pénz is meglegyen az olyan fontos célok megvalósításához, mint a tanyai villamoshálózat fejlesztése, az úthálózat bővítése, a közbiztonság erősítése, a vízpótlás javítása vagy a tanyai közösségi házak, tudásközpontok kialakítása.

Hogy ebben a helyzetben változás állhasson be, négy ellenzéki országgyűlési képviselő - Lezsák Sándor, Balogh József, Fülöp István és dr. Ángyán József - határozattervezetet készített elő a tanyák védelméről. Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola igazgatója, Balogh József hazánk egyetlen tanyán (Fülöpházán) lakó parlamenti képviselője, a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének elnöke, Fülöp István Mátészalka polgármestere, Ángyán József professzor pedig - mint közismert - egyetemünk Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetének igazgatója. Azé az intézeté, melynek hallgatói a legnagyobb számban vettek részt a 2002-2003-as Tanyakollégium munkájában, s melynek keretében az elmúlt tanévben, nappali és levelező tagozaton egyaránt, megkezdődött A tanya című tárgy oktatása (a tantárgy felelőse e sorok írója).

A határozattervezet a tanyák fennmaradása és védelme, a tanyavilágban meglévő nemzeti értékeink megőrzése és a tanyákon élők esélyegyenlőségének biztosítása érdekében négy pontban foglalja össze a Magyar Országgyűlés tennivalóit:

  1. Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy a tanya, a tanyás településrendszer és gazdálkodási forma a magyar nemzeti örökség része, sajátos „hungarikum", amelynek fennmaradása, új életre keltése, fejlesztése nemzeti érdek.

  2. Felkéri a kormányt, hogy 2009. június 30-ig készítsen átfogó jelentést a hazai tanyák helyzetéről.

  3. Felkéri a kormányt, hogy a 2010. évre vonatkozó központi költségvetésben és adótörvényekben kiemelten kezelje a tanyák fejlesztését és az ott élők esélyegyenlőségét.

  4. Felkéri a kormányt, hogy kétévente számoljon be a Magyar Országgyűlésnek a tanyák helyzetének változásáról, valamint a tanyán élők támogatásának érvényesüléséről.

A határozattervezet készítői szeretnék, ha tervezetüket az Országgyűlés még ez év decemberében tárgyalná.

A parlamenti nyílt nap után egy héttel megtartott lakiteleki tanácskozáson Lezsák Sándor bejelentette: a jövő év májusában a szervezők szándékai szerint - egyetemünk hallgatóinak és oktatóinak részvételével - újraindulhat a Tanyakollégium, melynek fontos szerepe lehet a majdani Tanyatörvény előkészítésében.