Egyre kevesebb a homály az immár több mint öt esztendeje Bolíviában raboskodó Tóásó Előd ügyében, ám a tények és a nyilvánvaló törvénytelenségek ellenére a magyar férfit nem akarják szabadon engedni. Tegnap újból megszólalt az ügy egykori főügyésze, az időközben Brazíliába menekült és ott menedékjogot kérő Marcel Soza. Pontosabban új vallomást tett április végén a brazíliai menekültügyi hatóságnak (CONARE), és ezt megszerezték és nyilvánosságra hozták bolíviai újságírók. Az új vallomásra azért volt szükség, mert április közepén Tóásó Előd és Mario Tadic hivatalos levélben arra kérte Brazíliát: a volt főügyésznek ne adják meg a menedékjogot, mert aktív résztvevője volt az ellenük elkövetett törvénytelenségeknek. Ha a CONARE figyelembe veszi Tóásóék kérését, akkor a volt ügyésznek el kell hagynia Brazíliát. Haza nem mehet, mert ellene Bolíviában is eljárás indult.

Egyszerűen lemészárolták őket

Marcel Soza pár napja röviden nyilatkozott két bolíviai újságírónak, akiknek elmondta: fenntartja a korábbi vallomásait, a nyilvánosságra került dokumentumokon az ő aláírása van. Egyébként jelenleg portugálul tanul, hogy Brazíliában tudjon dolgozni. A bolíviai sajtó ezt követően nyilvánosságra hozta legutóbbi vallomását, amelyből kiderült: az úgynevezett „terroristaügy” a kormány által megrendelt és megrendezett cselekménysorozat.
Soza szerint nem volt összetűzés, vagyis fegyveres harc a hotelben: az elnök, Evo Morales személyes testőrségéhez tartozó venezuelai kommandósok egyszerűen lemészárolták Magyarosi Árpádot, Eduardo Rózsa-Florest és az ír Martin Dwyert. A volt főügyész ki akarta hallgatni a kommandósokat, de azok – állítása szerint – diplomáciai védelem alatt áltak. „A kormány túlzott erőt alkalmazott, nem kellett volna megölni az európaiakat” – áll a vallomásban, melyet a bolíviai El Deber napilap közölt.

A robbanás előtt már feljelentettek?

A volt főügyész szerint az ügy tele van törvénytelenséggel és légből kapott feltételezésekkel. Nem tudták bizonyítani azt sem, hogy a csoport merényletet akart volna elkövetni az elnök ellen, és a számlájukra írt robbantás éjszakáján ki sem jártak a szállodából. A kormány később is folyamatosan beavatkozott az ügybe, nyilatkozta Soza.
Egyéb érdekességek is kiderültek: a bolíviai belügyminisztérium már a robbantás előtt egy nappal feljelentette Rózsa-Floresékat a később állítólag elkövetett terrorcselekmény miatt, és a csoportot azért költöztették át egy nappal a rajtaütés előtt a Las Americas nevű szállodába, mert a kommandósokat annak a hotelnek az alaprajzából készítették fel. Soza szerint a kormány és az ellenzék is tudott a készülő akcióról, amelyben részt vett az elnöki repülőgép pilótája is.

Tóásó öt éve rabaskodik

Tóásó Előd egyébként immár több mint öt éve raboskodik a La Paz-i San Pedro börtönben, annak ellenére, hogy a bolíviai törvények értelmében már legalább két éve szabadlábon kellene lennie, és ügyében több nemzetközi szervezet mellett felszólalt az ENSZ és az Európai Parlament is. Sőt, immár érvényes bíróság sincs, amely elítélhetné: mivel kiderült, hogy a bírák egy része elfogult, az eljárás lefolytatására alakult testület feloszlott.
Miközben a La Paz-i hatóságot jogtalanul fogva tartanak egy uniós állampolgárt, az unió bolíviai nagykövete, Timothy Torlot örömmel jelentette be a latin-amerikai országban, hogy az EU erősíti kapcsolatait a Morales-kormánnyal és 16 százalékkal több támogatást ad az országnak. Bolívia a pénzt a kábítószer elleni harcra és az igazságszolgáltatás reformjára(!) költheti. A bolíviai kormány képviselője szerint is szükség van az igazságügyi reformra, hiszen a börtönökben a fogvatartottak nyolcvan százalékánál nincs bírói ítélet.
La Paz a napokban bejelentette: spanyolok építhetik az ország első, négyszáz kilométer hosszúságú autópályáját.