Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fellegitamás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fellegitamás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 13., vasárnap

Meghamisították Fellegi aláírását

http://mno.hu/belfold/hamisitottak-fellegi-alairasat-1075702
Hamis miniszteri aláírásokat talált hivatalos dokumentumokon a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) belső ellenőrzése.

A hamis aláírásokkal ellátott iratok az ipari üzemek szén-dioxid-kvótáit elosztó klímapolitikai főosztályon készülhettek – hangzott el az m1 Híradójában vasárnap este. Úgy tudják, Fellegi Tamás, aki 2010 májusa és 2011 decembere között irányította a fejlesztési tárcát, megerősítette, hogy az aláírások nem tőle származnak. Az ügyben a minisztérium feljelentést tett, a Nemzeti Nyomozó Iroda közokirat-hamisítás gyanúja miatt nyomozást indított.

Az értesülés szerint az NFM helyettes államtitkára, Pőcze Orsolya az idén januárban rendelte el a szén-dioxid-kvóták kiosztásával kapcsolatos határozatok felülvizsgálatát. A helyettes államtitkár tudta, hogy Fellegi Tamás csak kék tollat használ, ezért gyanús lett számára, hogy több, 2011 júliusában kelt iraton feketével szerepel a miniszter aláírása.

Három iratot megmutattak Fellegi Tamásnak, aki megerősítette a gyanút, hogy az aláírások nem tőle származnak. Kiderült az is, hogy az egyik irat keltezése időpontjában a miniszter külföldön volt – hangzott el a műsorban.

Az értesülés szerint mindhárom dokumentum egy német tulajdonban lévő, cserépgyártással foglalkozó cég szén-dioxid-kvótájával kapcsolatos. A kft. a régi gyára mellé egy újat épített, ehhez igényeltek újabb kibocsátási egységeket. A hatóság előbb elutasította a gyár kérelmét, de a cég később jogerősen pert nyert a minisztériummal szemben. A cég ügyvezetője a Híradónak azt mondta, hogy nem tudnak őket érintő visszaélésről, de készséggel állnak a vizsgálat elé.

A műsorban elhangzott, hogy a hamis miniszteri aláírások miatt átfogó belső ellenőrzést rendeltek el a tárca klímapolitikai főosztályán. A vizsgálat közben több olyan dokumentumot is találtak, amelyek esetében szintén felmerült, hogy valaki, vagy valakik meghamisították a miniszter aláírását.

Az ügyet feltáró helyettes államtitkár március 21-én feljelentést tett a rendőrségen. A Nemzeti Nyomozó Iroda közokirat-hamisítás gyanúja miatt még aznap elrendelte a nyomozást.

Fellegi Tamás nem akart nyilatkozni, de sajtóirodája útján megerősítette, hogy a rendőrség nyomoz az ügyben.

A hamisított miniszteri aláírásokkal kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya folytatja az eljárást. Az NNI az ügyről későbbre ígért tájékoztatást – mondták el a műsorban.

2011. december 8., csütörtök

Lemondottak, és ami vele jár...


A 2010-ben a második Orbán-kormányban a nemzeti fejlesztési miniszteri posztot elnyerő Fellegi Tamás a rendszerváltás óta eltelt 20 évben először vállalt ugyan nagyobb nyilvánossággal járó politikai szerepet, kapcsolata a Fidesszel és Orbán Viktorral a megelőző 20 évben is igen szoros volt, a kormányalakítás után a miniszterelnök egyik legfontosabb bizalmi embereként tartották számon. Az elmúlt 20 évben mégis inkább üzletemberként dolgozott, volt Matáv-vezérigazgatóhelyettes, de legnagyobb dobása a médiában üstökösként feltűnő és ma is komoly birodalomnak számító Infocenter 2009-es megalapítása.

Noha Fellegi pályája 1990 óta alapvetően az üzleti élethez kapcsolódott, már a Fidesz első kampányában is részt vett, majd 1993 és 1994 között főállásban volt Orbán Viktor politikai tanácsadója, és a DAC Alapítvány [1] (Democracy After Communism) ügyvezetője. Kapcsolatuk még a 80-as évekre nyúlik vissza, Fellegi is jogászként végzett az ELTE-n, igaz 1981-ben, jó pár évvel Orbánék előtt. De később a Bibóként ismert szakkollégiumban tartott kurzusokat, a nyolcvanas évek második felében közös cikket is publikált Orbán Viktorral. 2000-től újra Orbán, immár miniszterelnöki főtanácsadója volt.

Fellegi 1994-ben alapította első fontos cégét, az EuroAtlanticot, a cég mostani honlapján olvasható bemutatkozás szerint azzal céllal, hogy “segítségére lehessen a döntéshozóknak a társadalmi, gazdasági és politikai környezetükkel való kommunikációban és kapcsolattartásban.” Saját cége mellett többször is dolgozott alkalmazottként multiknál, 1996 és 2000 között a Matáv kormányzati kapcsolatokért is felelős vezérigazgatóhelyettese volt, 2007 őszétől 2009 januárjáig pedig a régióban számos leánycéggel bíró német Kapsch Telematic Service Kft. ügyvezetője volt.

2009-ben indult üzleti pályájának a médiában az év durranásaként emlegetett része: megalapította az Infocenter.hu Zrt-t, melynek többségi tulajdonosa volt. A céghez tartozik a Heti Válasz, a Lánchíd Rádió, a 2009 végén indult, a frekvenciapályázaton a korábbi Danubius rádió helyét elnyerő Class Fm, 2010 tavaszán pedig már javában folyt az áprilisban bejelentett üzlet előkészítése: az Infocenter 31 százalékos tulajdonrész-szerzést [2] jelentett be a legnagyobb hazai tévécsatornában, az RTL Klubban. (Az Infocenterben 2009 őszétől 2010 tavaszáig tulajdonos volt Stumpf István is).

Az RTL-üzlet később - bár azt már a GVH is engedélyezte [3] – meghiúsult, a felek nem tudtak megegyezni az árban [4]. (Az Infocenterről bővebben itt olvashat [5]). Ekkor, 2010 novemberében Fellegi már rég nem volt tulajdonos a cégben, tulajdonrészét már áprilisban eladta [6] Nyerges Zsolt ügyvédnek - ennek oka már egyértelműen a kormányzati szerepre készülődés, az összeférhetetlenség megszűntetése volt.

Fellegi 2010. május 29-én lépett hivatalba mint nemzeti fejlesztési miniszter. A tárca részben új volt (előde, a Bajnai kormányban egy évet lehúzó Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter volt), a kompetencia-körébe több területet vontak össze: az uniós pénzek koordinálása mellett a gazdasági tárcák klasszikus területei, így az energetika és az infrastruktúra is hozzá tartozott.

Kapcsolódó:

Fellegi Tamás kérte miniszteri felmentését 
Azt mondta, nem tudja egyszerre vezetni a fejlesztési minisztériumot és a magyar IMF-tárgyalódelegációt. A miniszterelnök még beszél vele a lemondásról.


A fejlesztési miniszter lemondásának bejelentése után elmondta, hogy a jövő héten Magyarországra érkezik Christoph Rosenberg, az IMF Magyarországért felelős vezetője és Barbara Kauffmann, az Európai Bizottság képviselője, akikkel tárgyalni fog a megállapodásról.