Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gólyák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gólyák. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. augusztus 25., szerda

Segítsünk a gólyafiókákon!

Fejletlen gólyafiókák maradhatnak itthon - kérjük, Ön is segítsen! MME (2010/08/24)

Amint arról korábban beszámoltunk, a május-júniusi hideg és esős időjárás miatt, az idén a fehér gólyák költésének sikeressége jelentősen elmarad az átlagos években tapasztaltaktól. Ennél nagyobb is lehet azonban a baj, mivel sok gólya az első fészekalj pusztulása után pótköltésbe kezdett, és ezek megkésett fiókái túl fiatalok ahhoz, hogy a szülőkkel elhagyják a fészket a napokban kezdődő vonuláson.



Augusztus 20-án Balsán, ez a fióka még csak a szárnyait próbálgatta. Reméljük, hogy ezen a héten sikeresen kirepül a fészekből! (Fotó: Nagy Károly)
További információk erről a fészekről >>

Ezért könnyen előfordulhat, hogy országszerte akár jelentős számú itthon maradó gólyafiókáról kell gondoskodnia a természetvédelmi hálózatnak! Ennek mértéke az Ön segítségével a következő hetekben derül ki.

A problémát az okozza, hogy a pótlásként lerakott tojásokból kikelő fiókák akár egy hónapot is meghaladó késésben lehetnek. Olyan fészekről is érkezett információ, ahol a fiatalok még nem is röpképesek! Ugyanakkor a hazai fehér gólya állomány a sokéves adatok alapján az elkövetkező két hétben elvonul az országból, és ilyen helyzetben a szülők többnyire magukra hagyják a gyámoltalan fiókákat.

Ez a látszólag kegyetlen és értelmetlen viselkedés valójában a faj túlélését szolgálja. A szülők tudják, hogy a nem kellően felkészült (beteg, sérült, az időből kicsúszó) fiókáknak nincs esélye megérni a következő tavaszt és szaporodni - míg az öreg madaraknak igen. Ezért a gólyáknak sem éri meg a további energiabefektetést az időn túli fiókák etetése, mivel eközben a saját túlélési esélyeik is napról-napra romlanak.

Az elkövetkező napok és hetek a legkritikusabbak
Legnehezebb helyzetben a fészket elhagyni nem tudó röpképtelen fiókák vannak, ők emberi beavatkozás nélkül két-három nap alatt éhen halnak. Szerencsére ezek a madarak lehetnek kisebb számban, a többségük kisebb-nagyobb mértékben már tud repülni, ezért le tudnak siklani a fészekről a közeli táplálkozásra alkalmas területekre (rétek, kaszálók, tarlók, árokpartok vagy akár a települési füves járdaszegélyek).

Mit tehetünk az itthon maradó fiókákért?
A legfontosabb, hogy figyeljük a még lakott gólyafészkeket, különösen akkor, ha egyértelműen röpképtelen fiókák vannak benne. Szerencsés esetben ezeket még etetik a szülők, ha azonban már nem, akkor azonnal értesítsük a területileg illetékes nemzeti park igazgatóság őreit (ebben a következő fejezet segíti).

Némileg jobb helyzetben vannak a repülős fiókák, mert ők képesek lehetnek elegendő táplálékot gyűjteni maguknak. Ezeket az állatokat is érdemes szemmel tartani, figyelni, hogy nem gyengülnek-e le. Ennek a legbiztosabb jele, ha a közeledő embert látva csak ugrálva-verdesve menekülnek, mivel az éhezéstől már nem tudnak szárnyra kapni. Az ilyen madarakról is értesítsük a nemzeti parki őröket.

Hol jelenthetjük be a problémás gólyákat?
Magyarországon a madármenés feladatát több intézmény: állatkertek, nemzeti parkok, civil szervezetek látják el (részletek >>). A magukra maradt gólyafiókák mentőhelyre szállításához országosan egyedül a nemzeti parki őrszolgálat rendelkezik emberekkel és járművekkel, illetve ők a fészekből történő mentést is el tudják intézni. Kérjük, mielőbb jelentsék az ilyen eseteket!

A területi illetékességről a nemzeti park igazgatóságok portálján tájékozódhat. A gyors kapcsolatfelvétel érdekében kigyűjtöttük az egyes igazgatóságok központi elérhetőségeit, illetve a dőlt betűs névre kattintva Ön ezek "Kapcsolat" oldalára juthat:

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
tel.: 48/506-000
fax: 48/506-001
e-mail: info.anp@t-online.hu

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
tel.: 87/555-260
fax: 87/555-261
e-mail: bfnp@bfnp.kvvm.hu

Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
tel.: 36/411-581
ügyeleti telefon: 30/861-3808
fax: 36/412-791
e-mail: bnptitkarsag@bnp.kvvm.hu

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
tel.: 72/517-200
fax: 72/517-229
e-mail: dunadrava@ddnp.kvvm.hu, zoldpontpecs@ddnp.kvvm.hu

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
tel.: 1/391-4610
fax: 1/200-1168
e-mail: dinpi@dinpi.hu

Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság
tel.: 99/537-620, 99/537-622
fax: 99/537-621
e-mail: fhnpititkarsag@fhnp.kvvm.hu

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
tel.: 52/529-920

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
tel.: 76/482-611
fax: 76/481-074
e-mail: mailknp@knp.hu, titkarsag@knp.hu

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
tel.: 66/313-855
fax: 66/311-658
e-mail: kmnp@kmnp.hu

Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
tel.: 94/548-036
fax.: 94/428-791
e-mail: orseginp@onp.kvvm.hu

Mi történik a mentet madarakkal?
A gólyafiókák az állatkerti és egyéb mentőhelyeken megfelelő táplálásban részesülnek, így a szabad ég alatt is gond nélkül átvészelik a telet (hidegtűrőbbek, mint a dél-afrikai mérsékelt övi pingvinek!). Jövő tavasszal aztán ezeket az állatokat el lehet engedni, így nem vesznek el a sebezhető állomány számára, amit a nemzeti parki őrszolgálat, a madármentő állomások és a lakosság segítségének köszönhetően saját fiókákkal tudnak erősíteni.



Tiszabercelen ez a két fióka még csak 7 hetes volt augusztus 20-án, így legkorábban ezen a héten hagyhatják el a fészket. (Fotó: Nagy Károly)
További információk erről a fészekről >>

Bármennyire szomorú is az idei gólya helyzet, nagyon fontos, hogy minél pontosabb képet alkothassunk a probléma országos kiterjedtségéről és mértékéről. Ezért arra kérjük a lakosságot, hogy minél többen keressék fel a fészekadatbázist, és töltsék fel a problémás fészkek adatait.

2010. május 18., kedd

Nézze meg a zöldár veszélyeztette tiszai partifecskékről...

...készült videót!

2010. május 16.

 

A múlt hét végi tiszai partifecske hajózást megelőző napon az IndexVideo stábja az MME munkatársaival a  Felső-Tisza partifecske telepein forgatott. Mára kiderült, hogy a megörökített fészeküregek a jövő heti zöldárban megsemmisülnek.


     A videó megtekinthető itt >>

Kapcsolódó:



Elnöki látogatás a Merzse-mocsárnál


Fakó keselyűt fogtak be Jásziványon



Fészekkamerás madaraink...

...és a lakásban költő füsti fecskék még hősiesen kitartanak!

2010. május 18.



Negyedik napja tart a szokatlanul hideg, esős időjárás okozta rendkívüli állapot, de a fészekkamerával figyelt nagyhalászi gólyapár, a sóstói füsti fecske, valamint a lakásban költő fecskepár még kitart.

(...)


Tegnap este a lakásban költő füsti fecske párról is információkat kaptunk, mely szerint a 6 tojást gondozó madarak a rossz időben fél napra eltűntek, nagyon megijesztve ezzel a fecskéket "befogadó" madárvédőt. Szerencsére késő délután visszatértek, és folytatták a költést.


2010. március 26., péntek

Megérkeztek a darányi gólyák! :-)

Figyelem! ismét indul a darányi gólya-valóságshow
Újraindul a gólya valóságshow Darányban, ahová pénteken megérkezett a gólyapár, Chuck és Ludmilla. Négy éve figyelik őket állandóan egy webkamerán keresztül, mára megszokták, hogy hírességek. A tavalyi szezonban csaknem 400 ezren látogatták meg a weboldalt.
Folytatás...

http://propeller.hu/itthon/430268-figyelem-ismet-indul-a-daranyi-golya-valosagshow


webkamera>>http://kki-darany.hu/wwwroot/golya/keretek_hagolyavan.html


2009. április 26., vasárnap

Gólyafészek webkamerák

Rating:★★★★★
Category:Other
http://olevendula.multiply.com/tag/g%C3%B3ly%C3%A1k

MME / Fehér gólya - Fekete gólyaOnline Adatbázis

http://www.golya.mme.hu/index.php?p=links

http://www.golya.mme.hu/index.php?p=links



Szabolcs-Szatmár-Bereg megye > Nagyhalász > Református templom, Petőfi tér 1. >>
A fészek történéseit bemutató webnapló (blog) >>

Zala megye > Zalaistvánd > Ady u. 2. >>
A fészek adatlapja megtalálható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) gólyafészek adatbázisában: Zalaistvánd > Ady u. 2. >>

Somogy megye > Darány > Rákóczi u. 92 (Körzeti Közoktatási Intézmény) >> http://kki-darany.hu/wwwroot/golya/keretek_hagolyavan.html

Dunabogdányi gólya pár (Live Stream)
Az első gólya megérkezett 2009.03.27 11:55kor.
http://dunainfo.net/webkamera/
mms://84.236.45.135:8000/

Hajdú-Bihar megye > Hortobágy > Kossuth u. 1. (Hortobágy Fogadó) >>
A webkamera a Hortobágyi Nemzeti Park látogató központjából figyeli a szomszédos fogadó kéményén lévő fészket. A kamera folyamatosan működik (télen-nyáron), s mozgóképen követhetőek az események.

Fekete gólya-védelmi program >>
Az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály fekete gólya-védelmi programjának honlapja.
Többek között: fekete gólya színes gyűrűzés, műholdas követés, fészek-webkamera és nemzetközi linkgyűjtemény. Szerkeszti: Tamás Enikő Anna

Flying Over Europe - Black Stork Directory >>
A nemzetközi program honlapján magyar fekete gólyák útvonalát is nyomon követhetjük.