Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hírközlésjog. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hírközlésjog. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 26., csütörtök

MNO:Tévedések sora látott napvilágot a baloldali lapban

http://mno.hu/belfold/tevedesek-sora-latott-napvilagot-a-baloldali-lapban-1094485
Öt súlyos hibát követett el a közfoglalkoztatás vonatkozásában a Népszabadság a 2012. július 25-én megjelent, Kevesebbet kapnak című írásában – írja közleményében a Belügyminisztérium.

Hangsúlyozzák: a 2012. évre a Belügyminisztérium nem tűzte ki céljául háromszázezer fő közfoglalkoztatását, a tárca bejelentése szerint Magyarország 2012. évi költségvetése – a Népszabadság 300 ezres állításával szemben – 206 ezer fő közfoglalkoztatásának lehetőségét biztosítja.

A közfoglalkoztatottak száma

A közlésben szereplő adatokkal szemben 2012. január 1. napjától 2012. július 21. napjáig a közfoglalkoztatás keretében 188 800 fő foglalkoztatásának lehetőségét biztosítják – írja közleményében a Belügyminisztérium.

A szakképzettség

A közfoglalkoztatási programokban 93 165 fő szakképzetlen és 95 635 fő szakképzett munkavállaló vesz részt – a tendenciákat tekintve sem igaz az az állítás, mely szerint a közmunkaprogramokban egyre több olyan ember vesz részt, akinek nincs semmilyen szakképesítése – tér ki rá a közlemény.

A bruttó és garantált bér nagysága

A Belügyminisztérium által kiadott sajtóközlemény aláhúzza: a lapban megjelentekkel szemben a közfoglalkoztatási bér nem havi bruttó 57 ezer, hanem bruttó 71 800 forint. A garantált béreket tekintve is fals információkat jelentetett meg a napilap: a közfoglalkoztatási garantált bér bruttó összege nem 78 ezer forint, hanem bruttó 92 ezer.

A munkaerő-kölcsönzés

A cikk munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó valótlan állításai ténybeli tévedésen alapulnak, írja a BM. A közfoglalkoztatás rendszerében új elemként jelennek meg a közhasznú kölcsönzők és a közfoglalkoztatásra irányuló munkaerő-kölcsönzés. A közhasznú kölcsönzésre a piaci alapú munkaerő kölcsönzésnél szigorúbb feltételek vonatkoznak, a közfoglalkoztatottakat csak közfoglalkoztatási jogviszonyban kölcsönözhetik ki, azaz piaci alapon működő gazdálkodó szervezet nem foglalkoztathat és nem is kölcsönözhet – teszik hozzá.

A kormány a közhasznú kölcsönzésre, a közhasznú kölcsönzőkkel szemben támasztott feltételekre, a kölcsönzöttek részére nyújtandó szolgáltatásaikra, valamint az általuk létesített közfoglalkoztatási jogviszonyra vonatkozó szabályokat rendeletben határozta meg.

Kiegészítésként, célszerűen

A közhasznú kölcsönzők rendszere célszerűen a közfoglalkoztatás rendszere mellett, annak kiegészítéseként jelenik meg. Közhasznú kölcsönző a helyi vagy kisebbségi önkormányzat, illetve ezek társulása, valamint közhasznú szervezet lehet, azaz olyan munkáltatók, akik maguk is lehetnek közfoglalkoztatók. Vagyis magánvállalkozásokhoz közfoglalkoztatottak nem „kölcsönözhetőek”, az állam ezt a szerepkört nem vállalja fel. A fentiekből következően a közfoglalkoztatottak nem jelenthetnek konkurenciát a minimálbért kereső munkavállalókkal szemben – írják.

Ha a Népszabadság cikkének írója felkereste volna a Belügyminisztériumot, úgy a közlésének tartalma közelített volna a valósághoz – zárul a sajtóközlemény.

2012. április 6., péntek

MNO: Árverseny jöhet a mobilpiacon

http://mno.hu/ahirtvhirei/arverseny-johet-a-mobilpiacon-1066567#

2012. április 06., péntek 08:53
Árversenyt indíthat a mobilpiacon a negyedik szolgáltatóként belépő állami cég – nyilatkozta a Hír TV Bruttó című gazdasági magazinjának az MFB Invest vezérigazgatója.

Ormándi Sándor úgy látja: a Magyar Posta, a Magyar Villamos Művek és az MFB Invest tulajdonában lévő cég nyereséges, megtérülő vállalkozásként működhet. Az OECD felmérése szerint egyébként Magyarországon kiugróan magasak a mobiltelefon-tarifák. Az árkülönbséget szerintük főként az SMS-forgalmazás drágasága okozza.

„A három jelenlegi piaci szolgáltató által elért piaci pozíció és az a verseny, valamint árszint, ami ma jellemző, egy negyedik belépővel letörhető. Másrészt úgy gondoltuk, hogy a negyedik belépő ennek a frekvenciatartománynak a megszerzésével kedvező pillanatban belépve egy olyan piaci pozíciót tud ellátni, ami alkalmas arra, hogy nyereséges, megtérülő, gazdaságos üzleti vállalkozásként működjön” – fogalmazott Ormándi Sándor.

Ismert, az NMHH január 31-én hirdetett eredményt, amely szerint a nyertes konzorcium új szolgáltatóként léphet az eddig háromszereplős mobilpiacra. Az árveréssel és a döntéssel kapcsolatban mindhárom, már a piacon lévő mobilszolgáltató, a Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone is fellebbezett, a versenyhivatal azonban zöld utat adott az MPVI Mobil Zrt. megalakításának.

Az állami mobilszolgáltatóról bővebben a Bruttóban 18 óra 15 perctől.



2012. március 4., vasárnap

FOGYASZTÓK.HU: Magyar videókért fizet a YouTube

http://www.fogyasztok.hu/cikk/20120302/magyar-videokert-fizet-a-youtube
MTI, 2012. március 02. - péntek 12:21
Címkék: internet, jogdíj

Megkapják az őket megillető jogdíjakat a magyar zenészek - szerzők és művészek - a YouTube videomegosztó szerda óta elérhető magyar verziójára feltöltött alkotásaikért - jelentették be Budapesten, az ArtisJus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület sajtótájékoztatóján.


A YouTube és az ArtisJus Egyesület megállapodásáról Kitzinger Dávid, az ArtisJus osztályvezetője elmondta, hogy a digitális piac nagyon képlékeny, a fogyasztói szokásoktól függően folyamatosan változnak a modellek. Az ArtisJus feladata az, hogy a digitális tartalomfejlesztés modelljeit átültesse a magyar piacra, megértesse partnereivel annak működését. Az internetes felületek megjelenésével a reklámpiac teljesen átalakult. "Meg kell tanítani a reklámozókat a YouTube.hu által kínált új hirdetési lehetőségekre" - tette hozzá.

Mint azt Tóth Péter Bertalan, a jogvédő iroda képviselője kifejtette, a videó jogtulajdonosa - amely lehet egy televíziós csatorna, egy kiadó vagy egy zenekar - dönti el, hogy feltölti-e az adott tartalmat a weboldalra. A feltöltés után a mozgóképet úgynevezett metaadatokkal látják el, ezek az adatok egyrészt segítik a fogyasztókat a tartalom vagy a művész megtalálásában, másrészt egyéb információkkal együtt az ArtisJus automatikus felismerő rendszerén keresztül azonosítják az alkotót. Így tudják eljuttatni a reklámbevételekből a szerzőknek járó díjakat. Hozzátette, hogy a weboldalra már feltöltött művekért visszamenőleg nem fizetnek, a rendszer csütörtöktől számlál.

Patrick J. Walker, a YouTube regionális partnerségekért felelős igazgatója elmondta, a tartalomgazdák a YouTube.hu-n keresztül könnyen és egyszerűen sok embert tudnak elérni. A tartalom használata jobban ellenőrizhető és folyamatosan monitorozható. "Követni tudják, hogy mennyien néztek meg egy videót, mennyi ideig kötötte le a látogató figyelmét, ki töltötte le, és milyen úton jutott el hozzá a mozgókép. Ezek az adatok segíthetik például a lemezkiadókat abban, hogy egy zenekarnak hova érdemes nagyobb koncertturnét szervezniük" - tette hozzá.

Az ajánlórendszernek köszönhetően elsősorban magyar alkotásokat találnak a YouTube.hu-ra látogatók, de a felületről a nemzetközi videók éppúgy elérhetők, mint a már megszokott YouTube.com-ról.

2012. január 13., péntek

Help stop SOPA and PIPA - Segíts megállítani SOPA és PIPA

Link   
http://multiply.multiply.com/journal/item/471/Help_stop_SOPA_and_PIPA_

"...Please don't misunderstand: we take intellectual property very seriously and have consistently complied with the existing Digital Millennium Copyright Act, which provides a "safe harbor" for sites such as Multiply, provided we remove infringing content in a timely manner. Under SOPA, however, a copyright holder who alleges that just one Multiply member is sharing infringing content could potentially petition our Internet provider to completely block access to Multiply - before we are ever actually found guilty of anything in a court of law.  We are asking you to join us and Internet giants such as Google, Yahoo!, AOL and others in helping to defeat these measures before they become law..."

GÉPI FORDÍTÁSBAN:

Blog Entry

"...Két számla jelenleg vita az Egyesült Államok Kongresszusának, amely úgy gondoljuk, szükségtelen és veszélyes, mert hatékonyan lehetővé teszik az Egyesült Államok kormányának, hogy cenzúrázzák az internetet. Mindkét számlák - "A PROTECT IP Act" (PIPA) a szenátus és a "A Stop Online kalózkodás Act" (SOPA) a Képviselőház - adna jogtulajdonosok ereje, hogy blokkolja a hozzáférést a weboldalak a szerzői jogok megsértését. Már ben bevezetett szabályozást, hogy kényszerítsék az Internet szolgáltatók és weboldalak, mint például a Multiply, hogy távolítsa el szerzői joggal védett tartalmak egy időben anélkül, hogy ilyen drasztikus intézkedéseket. Ez azért fontos, mert lehetővé teszi a vállalatok, mint a miénk és más szociális média, kereső-és internet-szolgáltatókat, hogy létezik, és innovációs veszélye nélkül súlyos szerzői jogi felelősséget...."



2011. november 17., csütörtök

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának közleménye

Médiatanács: 20 milliós pályázat forgatókönyvírásra és filmtervek fejlesztésére

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 20 millió forintos keretösszeggel pályázatot írt ki tévéfilm-forgatókönyvek írására és tévéfilmtervek fejlesztésére.A Médiatanács által most kibocsátott új szemléletű pályázati felhívás figyelembe vette a filmszakmai konzultációkon felmerült javaslatot, miszerint a hazai filmipar örömmel venné, ha tévéfilmes forgatókönyvek és filmtervek magalkotását is támogatná a hatóság. A televíziós filmalkotások forgatókönyveire és filmterveire idén 20 milliós pályázati keretösszeg áll rendelkezésre. A Médiatanács fontos célja, hogy a tehetséges alkotókat az ötlettől a megvalósításig, a filmtervektől a gyártásig támogassa. A forgatókönyvek és filmtervek készítésének támogatásával a Médiatanács biztos alapot kíván nyújtani a magyarországi közszolgálati televíziókban vetítendő, értékes televíziós filmalkotások megszületéséhez. A mostani kiíráson nyertes forgatókönyvekből és filmtervekből magas színvonalú klasszikus televíziófilmek és filmsorozatok készülhetnek. A gyártás támogatását szolgáló újabb pályázatokat a Médiatanács előreláthatólag a jövő év első negyedében hirdeti meg. A Médiatanács megválasztotta a pályázatot elbíráló bizottság munkatársait. Az elnöki tisztet Medveczky Balázs tölti be. A televíziófilm-forgatókönyvek és -tervek fejlesztésével foglalkozó bizottság tagja továbbá Bereményi Géza, író, filmrendező és Szálinger Balázs, író, költő, fordító.

A pályázati kiírás további részleteiről péntektől a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Támogatási terület honlapján (http://tamogatas.mtva.hu) tájékozódhatnak az érdeklődők. Kiadó: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős. (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

2011. október 12., szerda

DUNA CSATORNAK TARTALMI ES NEVVALTOZÁSA

DUNA CSATORNÁK TARTALMI ÉS NÉVVÁLTOZÁSA 

"...Szintén az átállással egyidejűleg a Duna II Autonómia csatornát a kulturális tematikájú Duna 2 HD csatorna váltja fel, és a továbbiakban a Duna csatorna SD rendszerű lesz. 

Szeretnénk kérni a Tisztelt Műsorterjesztőket, hogy a négy közszolgálati audiovizuális médiaszolgáltatást (m1, m2, Duna, Duna 2) mind analóg, mind digitális hálózatokon egymás melletti programhelyeken és/vagy frekvenciákon továbbítsák. Nagyon sok nézői panaszt kapunk, hogy nem találják az idei évtől kötelezően továbbítandó Duna II műsorát, zavarja nézőinket, hogy a négy csatorna nem egymás után kerül behangolásra. A csatornacsere miatt ez fokozott problémává lép elő, amikor a Duna műsorát nem fogják megtalálni. 

EUROBIRD 9A MŰHOLD 

A Duna Televízió csatornacseréje érinti a közszolgálati műholdas multiplexet is (Eurobird 9A), ahol szintén a Duna 2 HD veszi át a Duna HD helyét.
Fejállomási beállítás függvényében a csere miatt előfordulhat, hogy a nézők keresni fogják a Duna műsorát a tévékészülékeik csatornakiosztásában. 

SD csatornák esetén a PID nem fog megváltozni, azaz
az Autonómia helyén lesz látható a Duna 2 program.
A Duna 2 HD esetén elképzelhető, hogy újra kell kerestetni a frekvenciát. 

Az átállás során
megszűntetjük a látható WSS átjelzést (fehér csíkok a 23-as tévésorban), a továbbiakban az MPEG fejlécben továbbított képarány információt használják a 16:9 - 4:3 formátumváltás vezérlésére. 

THOR MŰHOLD 

A mai naptól - figyelembe véve a szövetségek kérését - a Duna Televízió Thor műholdról sugárzott jeleire tájékoztató felirat kerül, amiben a nézőket a műholdváltásról értesítjük. Ismételten felhívjuk figyelmüket, hogy a Thor műholdon a Duna Televízió sugárzásra október 24-én megszűnik!
Kérjük minél előbb állítsák át fejállomásaikat, ezzel is elkerülve a felesleges nézői telefonhívásokat. - áll az MTVA közleményében. 

Forrás : sat-tv-radio.hu


További információ: 

  •  +36 1 759 5050 telefonszámon, 

  • a Dunatext 614. oldalán,

  • www.mtva/hu/vetel  oldalon érhető el.

  • Kiket érint konkrétan az átállás?

Azokat az egyéni műholdvevővel rendelkező határon belüli és túli (európai) nézőket, akik saját parabolaantennával, előfizetési díj nélkül látják a Duna Televízió műsorait, és antennájukat a Thor műholdra (nyugati 1 fok) irányították. Érinti a kábeltelevízió hálózatokat üzemeltető vállalkozásokat, továbbá szállodákat, kisközösségi antennahálózatokat is, amelyeknek a fejállomásán a vevőantennát erre a műholdra állították.
Nem érinti a változás a MinDigTV (földfelszíni digitális műsorterjesztés) használóit, a kábeltévé, IPTV és az ún. DTH műholdas előfizetőket, továbbá a Duna műsorait az Eurobird 9A műholdról elérő nézőket. Szintén nem érinti a változás a tengerentúli nézőket sem.

  • Kinek mi a teendője?

Célszerű minél hamarabb átfordítani a parabolaantennát a keleti 9 fok égi pozícióra, ahol jelenleg is elérhetőek a Duna Televízió műsorai. Ehhez legtöbbször antennaszerelőt kell hívni. Az átfordítást követően be kell hangolni a közszolgálati multiplexet, ahol szabadon foghatóan elérhető nem csak a Duna Televízió két műsora, hanem az m2 és hat rádióműsor is. Ugyancsak elérhető a magyarországi lakcímmel rendelkező nézők számára az m1 műsora is, ehhez azonban be kell az MTVA-tól egy Conax-kódkártyát szerezni. Kábeltévé- és műholdas tévé-előfizetőknek vagy kisközösségi antennahálózatok használóinak nincs teendőjük, esetükben a szolgáltató végzi el az átállítást.

A közszolgálati műholdas multiplex vételi paraméterei:
Műhold: Eurobird 9A
Keleti 9 fok
Frekvencia: 11958 MHz
Polarizáció: V (függőleges)
Szimbólumsebesség: 27500
FEC érték: 3/4
Moduláció: DVB-S, QPSK, MCPC
Képtömörítés: MPEG-2 SD és MPEG-4 HD
Hang: MPEG-1 Layer II és AC3
Műsorok (médiaszolgáltatások):
m1 (kódolt), m2, m2 HD, Duna, Duna HD, Duna 2, MR1-Kossuth Rádió, MR2-Petőfi Rádió, MR3-Bartók Rádió, MR4 Nemzetiségi Adások, MR5 Parlamenti adások, Katolikus Rádió



2011. augusztus 11., csütörtök

Hírek

Teljes hírzárlat: holtestekre bukkantak Csepelen


Teljes a hírzárlat a csepeli erdő mellett talált holttestekkel kapcsolatban. Az esetről először beszámoló RTL Klub híradója szerint négy, a hírTV információi szerint öt ember földi maradványait találták a helyszínen, ahová a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai mellett a tűzoltók is nagy erőkkel kivonultak. Az MTV Híradója szerint elfogták a gyilkosságok elkövetőjét.

A holttesteket egy 5 x 4 méteres gödör alján találták meg és a helyszínen fémkoporsókba rakták be - jelentette a hírTV helyszíni tudósítója. A bűntény helyszíne egy 40 négyzetméteres tisztás, amit korábban sűrű erdő, illetve bozótos boríthatott, vélhetően munkagépekkel tisztíthatták meg a területet. A történtekről a BRFK nem kapott értesítést, így valószínűsíthető, hogy nyomozási alku segíthette a rendőröket. Az NNI megerősítette, van gyanúsítottja a szörnyűség elkövetőjének. A hírTV tudósítója szerint a halottak száma valószínűsíthetően négy fő. Az elhunytak nemét vélhetően csak szakértők tudják majd megállapítani.

Élve temették el őket

Az MTV híradója szerint eddig hat áldozatot találtak meg. A rendőrség gyanúja szerint a gyilkosságokat egy szerb uzsorás követte el – mondták a műsorban. Mint elhangzott, az uzsorás figyelmeztetésnek szánhatta az élve eltemetést. A rendőrséget az egyik kiszabadult ember értesítette.

A BRFK nem kapott értesítést

Az Nemzeti Nyomozó Iroda a hírTV-nek nem adott információkat az elhunytak számáról. A holttesteket a helyszínen három fémkoporsóba rakták be. A történtekről a BRFK nem kapott értesítést, így valószínűsíthető, hogy nyomozási alku segíthette a rendőröket. Az elhunytak nemét vélhetően csak szakértők tudják majd megállapítani.

(hírTV/MTI)

Link

Kapcsolódó anyag:
Hír Tv Videók:


***

Kihallgatták Vadait, de nem beszélhet róla (+videó)


Magánszemélyként és az idézéssel ellentétben nem az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökeként hallgatták meg Vadai Ágnest, az MSZP országgyűlési képviselőjét csütörtökön tanúként a Budapesti Katonai Ügyészségen.

Tekintse meg a Hír Televízió felvételét!

A politikus a meghallgatását követően újságíróknak azt is elmondta, hogy az ügyről nem beszélhet, mert azt 2087-ig titkosították, de hozzátette: az a jelenlegi ismeretei szerint nem kapcsolódik az úgynevezett kémügyhöz. Az eljárással összefüggésben még annyit mondott: „szégyellje magát az, aki a Budapesti Katonai Ügyészséget ilyen helyzetbe hozta”.

(Forrás: MTI)


Autója után duplán vette fel a költségtérítést Schwartz Béla


Nemcsak az önkormányzattal fizettette ki gyorshajtásait, de szolgálati autója után duplán vette fel a költségtérítést is Schwartz Béla, Ajka szocialista polgármestere. Az erről szóló dokumentumokat a Fidesz helyi vezetői mutatták be. Az ellenzéki képviselők szerint az MSZP-s politikusnak vissza kellene fizetnie a város kasszájába azt a közel 100 ezer forintot, amit bírságként az adófizetők pénzéből utaltak át helyette, és jelentkeznie kellene a rendőrségen is a száguldozásai után járó bűntetőpontokért.

Schwartz Bélát háromszor büntették meg gyorshajtásért, a bírságokat mindegyik alkalommal az ajkai önkormányzat fizette ki. Az MSZP-s polgármesternek pedig lett volna miből befizetni a rendőrségtől kapott csekkeket.

„Áprilisban, amikor az egyik ominózus gyorshajtás történt, több mint 500 ezer forint költségtérítést vett fel a polgármester, természetesen ebben a lakhatási támogatása és az egyéb költségtérítése is benne volt az útiköltséggel együtt” – mondta a hírTV-nek Ravasz Tibor fideszes önkormányzati képviselő.

Az ajkai Fidesz-frakció szerint Schwartz Bélának, vállalva, hogy a gyorshajtásait az adófizetők kontójára tudta le, jelentkeznie kellene a rendőrségen.

Schwartz Bélának bíróság előtt kell majd felelnie egy bizonyos kijelentéséért is. A szocialista polgármester május elsején arra utalt, hogy az ellenzéki politikusok rögzítették, amikor arra próbálja rávenni Ékes József országgyűlési képviselőt, hogy járjon közben az önkormányzatnál végzett ÁSZ-vizsgálat leállításáért.

„A rágalmazás közvádra üldözendő, ha hivatalos személy sérelmére, hivatalos eljárás alatt vagy emiatt követik el. Hivatalos személynek minősül mind az országgyűlési képviselő, mint pedig a városi képviselő. Innentől kezdve a folyamat nem megállítható, és ennek minden ódiumát a polgármesternek vállalnia kell” – jelentette ki az ajkai Fidesz-KDNP frakcióvezetője Fülöp Zoltán.

Schwartz Béla tagadta, hogy folyamatban lévő ÁSZ-vizsgálat leállítását kérte volna, a május elsejei kijelentéseiért pedig vállalja a felelősséget.

„Visszakérdezek, mit szólna ehhez, ha egy találkozóra, amin részt vesz, a másik fél felveszi a beszélgetést magnóra. Mit szólna ehhez? Hát az jellemtelen cselekedet. Ezt elmondtam a város közönségének, és szerintem Ajkán tudják, hogy miről van szó, saját maguknak ártottak” – mondta a hírTV-nek a szocialista városvezető.

A Fidesz szerint az elmúlt években az önkormányzatot 27 milliós bírság érte a szabálytalan pályázatok miatt, miközben 36 millió forintot fizetnek egy cégnek, aki a közbeszerzések törvényességét felügyeli.

(hírTV)


A helyettes államtitkár felmentését kezdeményezte Nyitrai Zsolt


Vasváriné dr. Menyhárt Éva helyettes államtitkár felmentését kezdeményezte Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár Fellegi Tamás fejlesztési miniszternél – tudta meg a Magyar Nemzet.

A hírközlésért és audiovizuális médiáért felelős helyettes államtitkár felmentését kezdeményezi csütörtökön Fellegi Tamás miniszternél Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár – tudta meg a Magyar Nemzet. A politikus Vasváriné dr. Menyhárt Éva felmentésének kezdeményezése mellett egyben azt is indítványozza a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vezetőjénél, hogy tegyen javaslatot Orbán Viktor miniszterelnöknél Vasváriné dr. Menyhárt Éva felmentésére.

(Ezt nem értem, önmagát ismétli.)


Mint ismert, a minap Nyitrai Zsolt menesztésével kapcsolatos hírek keltek szárnya. Ugyanakkor a Magyar Nemzet úgy értesült: az állami informatikai gerinchálózat működtetésében érdekelt üzleti körök állhatnak a Nyitrai menesztéséről szóló híresztelések mögött. Maga az államtitkár is úgy nyilatkozott lapunknak: nem foglalkozik minden alapot nélkülöző hírlapi pletykákkal.

(Forrás: MTI)


2011. augusztus 4., csütörtök

Ezt sem én veszem meg:

Árverésen értékesítik a 900-as sávot



Kétfordulós nemzetközi árverésen értékesíti a 900 megahertzes (MHz) frekvenciasáv frekvenciahasználati jogosultságát 15 évre szólóan a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hivatala, a pályázati felhívás csütörtökön jelent meg a Hivatalos Értesítőben.

A 900 megaherzes sávban több frekvenciablokk kizárólagos jogosultságának megszerzésére lehet pályázni.

Az 5 megaherz szélességű „A” frekvenciablokk kikiáltási ára nettó 4 milliárd forint. Az 1 megaherz szélességű „B” frekvenciablokkokat egyenként 700 millió forintért, a 0,8 megaherz szélességű „C” frekvenciablokkot 560 millió forintért hirdette meg a kiíró.

Az árverésre a jelentkezéseket 2011. október 20-án kell benyújtani. A részvételi díj 40 millió forint plusz áfa.

Az árverési eljárás tervezett lezárása 2011. december 12.

Az árverési eljárást két szakaszban bonyolítják le, az első a licitálási szakasz, a második a blokkválasztási szakasz.

(Forrás: MTI)

2011. július 1., péntek

Műsorajánló, hírek


„Magyar és lengyel együtt harcol és együtt issza borát” (+videó)


Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Varsóban átadta az európai uniós elnökséget jelképező zászlót és stafétabotot Donald Tusknak, a soros elnöki teendőket Magyarországtól átvevő Lengyelország kormányfőjének.
***

Schmitt levélben köszöntötte XVI. Benedeket

Gyémántmiséje alkalmából levélben köszöntötte Schmitt Pál államfő XVI. Benedek pápát – tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal pénteken az MTI-t.

***

Sorakozhatnak a munkások a premontreiek szombathelyi iskolájában

Vissza nem térítendő támogatás felhasználásával megújul a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium épületszerkezete és fűtési rendszere. A fejlesztés a Környezet és Energia Operatív Program pályázatán elnyert közel 100 millió forintos támogatással valósul meg és előreláthatólag a 2011-es tanév elejére készül el - közölte az MTI-vel Bokor Imre projektfelelős.

***

Fazekas Sándor a pápához látogatott

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) római konferenciáján részt vevő delegációkat fogadta XVI. Benedek pápa pénteken a Vatikánban. A nemzetközi szervezet 191 tagállamának képviselői között Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is jelen volt, a FAO állandó magyar képviseletét vezető Hamar Balázs mezőgazdasági attaséval együtt.

***

A gyanú: kémkedés – Galambos házi őrizetben (+videó)

Házi őrizetbe helyezte a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa pénteken a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját, Galambos Lajost kémkedéssel gyanúsítják – közölte újságírókkal a döntést követően Molnár Lajos, a nyugállományú vezérőrnagy védője.

Újabb hír:

  • Index2011. július 1., péntek 19:44

        Házkutatást tartanak Szilvásy Györgynél

"...Az Index forrásai szerint ilyen súlyú gyanúsítással a Mol-részvénypakett orosz kézre juttatása miatt élhetett az ügyészség.(...)
A Galambos körüli titkolózás azzal függhet össze, hogy az elmúlt hetekben új információk alapján kezdtek nyomozni az ügyészek, miután az egykori NBH-főnök két közeli ismerősét is letartóztatták. Földesi-Szabó Lászlót, aki hétéves börtönbüntetésének ítélethirdetése közben szökött meg 2010 decemberében, egy hónapja fogták el, üzlettársát, Jakubinyi Róbertet pedig két hete osztrák rendőrök vették őrizetbe."

Kapcsolódó:>>
Index.hu>>Hackert küldött Szilvásy a titkosszolgálatra



Eldől Galambos sorsa (+videó)


Péntek délelőtt dönt a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa arról, hogy elrendeli-e Galambos Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatójának előzetes letartóztatását.
***

Alsózsolca: beszélt a sérült

Sérülésének körülményeit idézte fel tanúként pénteken a Pest Megyei Bíróságon azt a fiatal roma férfi, akit 2008. december 15-én életveszélyesen megsebesítettek, amikor alsózsolcai házuk udvarán fát vágott. A támadás a vád szerint a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat hatodik cselekménye volt.

***

Kiszabadították a magyar barlangászt

A felszínre ért a romániai Bihar-hegységben lévő Pádis-fennsík egyik barlangjában megsérült magyar fiatal a barlangi mentők segítségével pénteken nem sokkal délután öt óra előtt – közölte a Magyar Barlangi Mentőszolgálat az MTI-vel.

***

Kilencvenéves rabságból lettek megszabadítva a magyarok

Középtávon „parkolópálya” helyett az Európai Unióhoz való csatlakozást lehetővé tevő integrációs folyamattá alakítható át az unió keleti szomszédságpolitikája. Ez Ukrajnát is érinti – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a XIX. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem tanácskozásán.

***

Egyes minimumszabályok alól mostantól nincs kibúvó

Az emberi méltóság védelméről, a gyűlöletbeszéd tilalmáról, valamint a kiskorúak védelméről szóló egyes alapjogi minimumszabályok péntektől a nyomtatott és az internetes sajtóra is alkalmazhatóak – mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának szóvivője pénteken az MTI-nek.

2011. június 19., vasárnap

Vége a zavaros dolgoknak, megújul a hazai rádiózás


A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerint a testület által elfogadott díjszámítási rendszer és az új jogi szabályozás következtében megújulhat a rádiós piac a következő két évben.

Az új díjszámítási rendszer következtében igazságosak, arányosak lesznek a szolgáltatói díjak, s ez a tényleges gazdasági verseny alapjaira helyezi a kereskedelmi műsorszolgáltatók üzleti tevékenységét - közölte a médiatanács szóvivői irodája vasárnap az MTI-vel.

A Médiatanács szerint az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) örökségeként kialakult rádiós piaci helyzetet négyszer nagyobb elérésű frekvencián negyed annyi szolgáltatási díj, óriási aránytalanságok, tulajdonosváltások, bizonytalan gazdasági helyzetű rádiók, elnémuló frekvenciák jellemezték. A testület által elfogadott díjszámítási rendszer és az új jogi szabályozás megújulást hozhat a következő két évben - olvasható a közleményben.
      
Mint írták, „az ORTT korábbi következetlen döntései, majd féléves határozatképtelensége, a kereskedelmi szolgáltatásokért fizetendő díjak aránytalanságai, az adott-vett szolgáltatási jogosultságok és a reklámpiaci helyzet megváltozása vezetett a rádiós piac jelenlegi torzulásához, a piaci szereplők nehéz helyzetéhez”. Hozzátették: a jelentős számú lejáró jogosultság megpályáztatása, az új médiatörvény adta jogszabályi keretek, és a médiatanács díjreformja segíthet a nehéz helyzetben lévő rádiós piac megújulásában.

Tipikus példája lehet a piac torzulásából adódó aránytalanságoknak négy közelmúltban kiírt frekvencia - a Budapest 89,5 MHz, a Budapest 103,9 MHz, a több tulajdonosi változáson átment Budapest 95,3 MHz kereskedelmi jogosultság, és a Kecskemét 96,5 MHz - korábbi díjának összehasonlítása - mutatott rá a Médiatanács.

A zavaros helyzet nyertese

A 95,3 MHz-en például 1999-ben pályázaton többségi tulajdonosként a Magyar Autóklub nyert, majd 2002-ben a Klubrádiót jelenleg is üzemeltető cég megvásárolta a műsorszolgáltató százszázalékos üzletrészét - emlékeztettek. A médiatanács úgy fogalmazott: a kereskedelmi frekvencia üzemeltetője mindvégig „igazi nyertese” volt az elmúlt csaknem másfél évtized „zavaros helyzetének”, ugyanis a 30 forint/fő országos átlagot jelentősen alulmúló 16 forint/fő díjat fizettek a budapesti piacon nagynak számító, jó elérésű frekvencián.
    
A negyedakkora elérésű egykori Sztár FM 78 forint/fő díjat, vagyis nominálisan négyszer annyit, vételkörzet alapon pedig nyolcszor annyit volt köteles fizetni.

A 103,9-en szintén alacsony 18 Ft/fős díjalapon sugározhatott a szolgáltató. Eközben a 89,5 MHz-ért 50 forint/fő alapon fizetett a szolgáltató, ami jóval magasabb volt az akkori 30 forintos per fős átlagdíjnál.

A médiatanács szerint a feltűnő aránytalanságok talán egyik legkirívóbb példája a Kecskemét 96,5 MHz frekvencia, ahol 123 forint per fő alapon számították ki a médiaszolgáltatásért fizetendő díjat.
      
Egységes, egyszerű

A lejáró frekvenciák megpályáztatásánál a médiatanács már az újonnan bevezetett, és teljes rádiós piacra egységesen érvényes díjszámítási rendszert veszi alapul.

Ennek megfelelően a 95,3 MHz és a 103,9 MHz kereskedelmi frekvenciák esetében a korábbi díjnál magasabb összegről indulhatnak a pályázók a sugárzási jogosultságért, a Budapest 89,5 MHz és a Kecskemét 96,5 MHz új hasznosítóinak viszont a vételkörzetnagyságot és vásárlóerő-indexet figyelembe vevő új díjszámítási rendszerrel, kevesebb alapdíjat kell majd fizetniük.
    
A médiatanács szerint az egész országra kiterjedően könnyíti a piaci szereplők helyzetét az, hogy a testület a korábbi átlag 30 Ft/fő bázisdíjat negyedével, 23 Ft/fő-re csökkentette.
      
A közlemény kitér arra is, hogy 2010 októbere és 2011 vége között 100 rádiós frekvencia sorsa dől el, ami a valamivel több, mint 200 szereplős országos rádiós piac mintegy felét jelenti. Május közepéig 36 frekvenciára kötött szerződést a médiatanács, valamennyi esetben új médiaszolgáltatási jogosultságokra. A további mintegy 60 vidéki, illetve fővárosi frekvencián még az idén 12 év után lejárt jogosultságokat pályáztatnak meg. Ezek közül 52 frekvencián jelenleg is több alkalommal megújítható, 60 napos ideiglenes jogosultsággal működnek a „korábbi” szolgáltatók. Április óta 15 jogosultsági, jövő szerdán várhatóan további 12 frekvencia hasznosításához szükséges eljárás indult, illetve indul meg.

(forrás: MTI)

2011. március 22., kedd

Hírözön

Világcsúcs egy 16 éves magyar íjászfenoméntől


Egy junior Európa-bajnoki aranyérem, egy korcsoportos világcsúcs, mely a felnőttek között is új Európa csúcsnak számít – ezek a 16 éves szegedi Banda Árpád eredményei a hétvégi budapesti nemzetközi íjászversenyen.

***

Orbán: Magyarország nem mond le a független adópolitikáról (+videó)


Hazánk egyelőre nem csatlakozik az euróövezet versenyképességi paktumához – közölte Orbán Viktor keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök azt mondta, a magyar kormány úgy döntött, a következő időszakban is fenntartja az adófüggetlenséget.

Tekintse meg a Hír Televízió felvételét!

Orbán Viktor közölte: a magyar parlamenti pártok képviselőivel egyeztetve teljes nemzeti egység alakult ki arról, hogy Magyarország ne mondjon le a független adópolitikáról.

Továbbra sem csatlakozunk a katonai akcióhoz

Magyarország továbbra sem kíván csatlakozni a Moammer Kadhafi líbiai vezető rezsimje elleni katonai akcióhoz – közölte a magyar kormányfő. Orbán Viktor azt mondta, Magyarország álláspontja egészen addig ez lesz, amíg nem történik olyan fejlemény, amely miatt változtatni kellene ezen.

„Csúnya történetek is megeshettek volna”

A miniszterelnök szerint Gyöngyöspatán csak azért nem lett nagyobb baj, mert a rendőrség elvégezte a feladatát.
„Ha a rendőrséget nagy erőkkel nem vezényeltük volna ki a kritikus helyszínekre, akkor ott csúnya történetek is megeshettek volna” – mondta Orbán Viktor keddi budapesti sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március elejétől csaknem három héten át járőröztek a 2800 lakosú Gyöngyöspatán, áprilisban pedig Hajdú-Bihar megyében, Hajdúhadházon terveznek hasonló tevékenységet folytatni. A kormányfő hangsúlyozta: ha bárki túllépi a magyar jogrendszer által számára nyitva hagyott lehetőségeket, akkor a rendőrség teljes tekintélyével és súlyával fog eljárni.

(Forrás: mti.hu)

***

„Nem voltunk Gyöngyöspatán, de ha…”

A gój motorosok támogatják az új médiatörvényt, mert föl kell lépni a szélsőségek ellen

Egyelőre nem tudom, miért, de valamiféle alattomos szándékkal próbálják lejáratni a hazafias érzelmű Gój Motorosok Egyesületét. Most a gyöngyöspatai eseményekkel hoztak bennünket összefüggésbe, azonban csapatunk egyetlen tagja sem járt a hevesi településen, amit nyilván Farkas János, a helyi kisebbségi önkormányzat elnöke is megerősít – fogalmazott az MNO kérdésére Mészáros Imre elnök.

***

Járai: Három politikai kinevezett még maradt


Három politikai kinevezett maradt még a Magyar Nemzeti Banknál, a jegybankelnök és a két helyettese – mondta Járai Zsigmond a Portfolio.hu keddi konferenciáján. Az MNB felügyelőbizottságának elnöke szerint majdnem minden nemzeti bank a likviditást növelő lépéseket tett az elmúlt években, és reméli, hogy az új monetáris tanácstagok ezt az irányt fogják követni.

***

„Érvénytelen az 1949-es alkotmány”


Megkezdődött kedden a parlamentben az új alkotmányról szóló javaslatok együttes általános vitája. A négynapos vitát jövő hétfőn zárják le. Ekkor ismerteti a nemzeti konzultáció során beérkezett javaslatok alapján elkészített módosító indítványokat Orbán Viktor miniszterelnök. A részletes vitát április elsején kezdik, a zárószavazást a tervek szerint április 18-án tartják.

Az általános vitát megnyitó felszólalásában Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke érvénytelennek nevezte az 1949-es alkotmányt. A politikus az MSZP és az LMP távolmaradása kapcsán kijelentette: nem fogadhatnak el antidemokratikus diktátumot, zsarolási szándékot. Kövér László szerint az új alaptörvény azoké is lesz, akik nem a kormánypártokra szavaztak, illetve azoké is, akik nem szavaztak.

A független Szili Katalin, a Szociális Unió elnöke az általa benyújtott javaslat ismertetése során kijelentette: az új alkotmány csak akkor lesz képes betölteni szerepét, ha széles társadalmi támogatottságon nyugszik. Szili érvelt a kétkamarás parlament mellett.

A Fidesz frakcióvezetője, Lázár János álszentnek nevezte az MSZP és az LMP hozzáállását, szerinte azért nem vesznek részt a vitában, hogy elmondhassák, a kétharmad visszaél a hatalmával. A kormánypárti politikus szerint az ellenzéki kritikákkal szemben az alkotmányozás minden elvárásnak megfelel. Az új alaptörvény szövegében nincs semmi önkényes, vagy olyan, ami ellentmond a demokrácia szabályainak. Lázár János közölte: a nemzeti konzultáció során beérkezett javaslatok alapján elkészített módosító indítványokat jövő hétfőn ismerteti Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben.

Harrach Péter, a KDNP vezérszónoka a vitában elmondta: mindenkit meghívtak az alkotmányozás folyamatába, aki nem vesz benne részt, magát rekeszti ki a megújulásból. A kormánypárti frakcióvezető szerint ettől még az új alaptörvény minden magyar ember, a teljes nemzet alkotmánya lesz határon innen és túl.

Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője közölte: ha a Szent Korona-tanra épülő jogfolytonosságot helyreállítanák, a párt parlamenti frakciója segítene abban, hogy az alkotmányt négyötödös többséggel fogadják el. Szerinte azonban a kormánypártok nem ezt akarják. Az ellenzéki politikus közölte: ennek ellenére részt vesznek a vitában, mert felelősséggel tartoznak szavazóiknak.

(FH)


Nincs egyezség a szlovák kormánykoalíció pártjai közt az állampolgársági törvény módosításának mikéntjéről.

A szlovák kormánykoalícióban teljesen felfüggesztették az egyeztetést az állampolgársági törvény módosításáról. Elképzelhető tehát, hogy őszig az a Robert Fico-féle jogszabály marad érvényben, amely alapján megfosztják szlovák állampolgárságától, aki bármilyen más állampolgárságot szerez.

„Igen, a koalíción belül szünetelnek tárgyalások, Szlovákia megvárja, milyen vonatkozó jogszabályok születnek Magyarországon” – jelentette ki Rado Baťo, a kormányfő, Iveta Radičová szóvivője. Hozzátette, Szlovákia továbbra is hajlandó tárgyalni „a kettős állampolgárságot szabályozó szokványos államközi szerződésről, bár javaslatunkat, amely az állampolgárságot igénylők adatainak cseréjére irányult, elfogadhatatlannak minősítette a magyar fél”.

„A kormánykoalícióban egyelőre lehetetlen egyezségre jutni. Tárgyalunk, de eredménytelenül” - közölte Bugár Béla, a Híd elnöke.

„Nem kívánok őszig várni, hogy időközben elveszítse állampolgárságát mindenki, aki más állampolgárságot szerez” - hangsúlyozta a Sme napilapnak Igor Matovič, az egyelőre kormánypártokat támogató független parlamenti képviselő. Közölte, hogy az Egyszerű Emberek elnevezésű civil szervezet három parlamenti képviselőjével együtt saját javaslattal szeretne a parlamentben előállni, amely szerint szlovák állampolgárságukat nem vesztik el azok a személyek, akik hosszabb ideje külföldön élnek, tanulnak.

Jelenleg nem tudni, Igor Matovič javaslata megszerezné-e a parlamenti többséget. A Fico-féle ellenzéki Smer párt addig nem nyilatkozik a törvényjavaslatról, amíg nem elemezték azt.

***

Dávid Ibolya és Szilvásy a bíróság előtt



Szerdán kezdődik Szilvásy György és Dávid Ibolya büntetőpere. A volt titokminisztert, az MDF volt elnökét, illetve Herényi Károlyt és Tóth Károlyt titkos hangfelvételek nyilvánosságra hozatala kapcsán vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség egyebek mellett személyes adattal való visszaéléssel és az MDF-es volt politikusokat kényszerítéssel. A szerdai tárgyaláson a rendkívüli érdeklődésre való tekintettel újságírók is csak előzetes regisztráció után vehetnek részt.

A Központi Nyomozó Főügyészség Szilvásy György ellen folytatólagosan, hivatalos személyként elkövetett, különleges személyes adattal visszaélés bűntette, Tóth Károly ellen hivatalos személyként és felbujtóként elkövetett, különleges adattal visszaélés bűntette miatt emelt vádat. Dávid Ibolyát az ügyészség kényszerítés bűntettével, valamint kétrendbeli személyes adattal visszaélés vétségével vádolja, amelyből az egyiket társtettesként követte el a vád szerint. Herényi Károly ellen személyes adattal visszaélés vétsége miatt emeltek vádat.

A vádirat szerint Szilvásy György volt miniszter jogosulatlanul sokszorosíttatta és adta át az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága tagjainak az UD Zrt. ügyvezetőjének két politikussal folytatott néhány telefonbeszélgetéséről készült felvételt. Tóth Károly a vád szerint a nemzetbiztonsági bizottság alelnökeként – hatáskörét túllépve – arra bírta rá a minisztert, hogy adjon tájékoztatást a bizottság tagjainak. A vád szerint a titkos információgyűjtésből származó személyes adatok jogtalan kezelése az akkori ellenzéki politikusok nyilvánosság előtti lejáratását célozta.

A vád szerint Dávid Ibolya és Herényi Károly egy CD-t felhasználva közvetítők útján arra próbálták meg rábírni Almássy Kornélt, hogy lépjen vissza az MDF elnökjelöltségétől, különben nyilvánosságra hozzák a hangfelvételt. Almássy Kornél Dávid Ibolya tervezett tájékoztatója előtt sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentette, hogy közvetítőn keresztül megzsarolták. Végül a zsarolás sikerrel járt, Almássy Kornél visszalépett. A vádirat kiemeli, hogy mindez Almássy Kornél politikai karrierjét és társadalmi megítélését rendkívül hátrányosan érintette.

(FH)

***

Hagyónál továbbra is fennáll a szökés veszélye



Két hónappal, május 23-ig meghosszabbította a BKV-ügyben érintett volt szocialista főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós házi őrizetét a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A Fővárosi Bíróság közleménye szerint házi őrizet elrendelése óta eltelt rövid idő alatt nem változtak a házi őrizet különös indokai.

„A gyanúsítások tárgyát képező cselekmények jellegére, kiemelkedő tárgyi súlyára, büntetőjogi fenyegetettségének mértékére figyelemmel még nem szűnt meg a szökés, elrejtőzés reális veszélye, de H. Miklós jelenléte az eljárási cselekményeknél a házi őrizettel biztosított” – írták.

Hagyó Miklóst egyebek között bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsítják. A volt szocialista főpolgármester-helyettest tavaly május 26-án helyezték előzetes letartóztatásba, miután a választásokat követően megszűnt a mentelmi joga. Előzőleg, május 14-én gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

A gyanú szerint Hagyó Miklós közvetlenül vagy közvetítőin keresztül utasításokat adott a BKV vagyongazdálkodási kötelezettséggel rendelkező egyes vezetőinek arra, hogy a közlekedési cég számára szükségtelen szerződéseket kössenek, például a HÉV utastájékoztató rendszerével, tanácsadással, kommunikációs tevékenységekkel összefüggésben. Tavaly augusztus végén zsarolással is meggyanúsították: a hatóságok szerint 2008-ban főpolgármester-helyettesként arra utasította Balogh Zsoltot, a BKV akkori megbízott vezérigazgatóját, hogy adjon át neki évente 15 millió forintot.

(Forrás: mti.hu)

***

Hunvald-ügy: a meghiúsult panama is fialt

Százmilliókat zsebelhettek be a semmiért

Hunvald György, Erzsébetváros volt MSZP-s polgármestere és egykori SZDSZ-es bizalmasa, Gál György, valamint huszonhárom társuk nem csupán több mint hatszázmilliós kárt okoztak: az önkormányzati épületek áron aluli eladása mellett ennek az összegnek csaknem a felét kenőpénzként is zsebre tehették – derült ki az ingatlanpanama-ügy vádiratából. A Fővárosi Bíróságon alig több mint két hét múlva kezdődik a huszonöt vádlottat felvonultató per.

***
Kiemelt juttatások jártak Fapál Lászlónak, aki már 2002 és 2004 között ügyvédként dolgozhatott a honvédelmi tárca médiacégénél. Egy vallomás szerint később közigazgatási államtitkárként maga vitte át viszkisdobozban a kenőpénzt Juhász Ferencnek.
***

Négy év börtönre ítélte hivatali befolyással üzérkedés miatt Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektorát a Fővárosi Bíróság első fokon. Két vádlott-társa kettő, illetve kettő és fél évet kapott.

***

Másodfokú ítélet várható Tasnádi Péter ügyében


Tasnádi Péter emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt kerül a vádlottak padjára a Fővárosi Ítélőtáblán, szerdán. Ezekért a Fővárosi Bíróság Tasnádit még 2009-ben első fokon 6 év börtönre ítélte és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
***

Egy tanú szerint Zarko Sesum kézilabdázó azt mondta el neki a Cozma-gyilkosságot követő napokban, hogy látta, amikor Marian Cozmát mellkason szúrták; a tanúnak ezt a nyomozati vallomását kedden ismertették a Veszprém Megyei Bíróság tárgyalásán. Eszerint Zarko Sesum azt mondta Putics Bence kézilabdázónak a gyilkosság utáni napokban, hogy Cozmát már a diszkóbeli verekedésnél megszúrták, de az „nem volt vészes, mert valószínűen csak izmot ért”. Vallomása szerint Sesum beszámolt neki arról is, hogy fent az utcán viszont Cozmát „mellkason szúrták, és felfelé tépték ki belőle a kést”. Sesum elmondta azt is, hogy Raffael Sándor volt az, aki Cozmát leszúrta – olvasható a vallomásban.

***


Széchenyi nevét kaphatja a Roosevelt tér


A Magyar Tudományos Akadémia elnökének indítványára Tarlós István főpolgármester azt javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy az V. kerületi Roosevelt teret – ahol az Akadémia épülete is áll – nevezzék át Széchenyi térré.

Az Akadémia közleményében Tarlós István és Pálinkás József keddi találkozójáról számolt be. Pálinkás József azzal indokolta a kezdeményezést, hogy a volt amerikai elnök „semmilyen történelmi összefüggésbe nem hozható” azzal a közterülettel, amelyen Széchenyi István alkotásai – az Akadémia, a Lánchíd, az első magyar dunai gőzhajóállomás – találhatók.

A főpolgármester és az Akadémia elnöke egyetértettek abban, hogy az egykori amerikai elnökről egy vele összefüggésbe hozható másik közterületet célszerű elnevezni. A Városháza korábbi közlése szerint a főpolgármester várhatóan az áprilisi közgyűlés elé terjeszti be „csomagban” a fővárosi közterületi névváltoztatási javaslatokat.

A Roosevelt teret 1947-ben nevezték el Franklin D. Rooseveltről (1882-1945). A tér korábban sok nevet viselt már, hívták a többi között Ferenc József és Lánchíd térnek is.

1996 szilveszterén több szervezet jelképes avatást rendezett a Roosevelt téren, a Közakarat Egyesület, az '56-os Magyarok Világszövetsége, a Magyar Szellemi Védegylet, a Nemzeti Társas Kör és a Pesti Srác Alapítvány ezzel a szimbolikus megmozdulással akart nyomatékot adni azon elképzelésének, hogy „a legnagyobb magyar” nevét ne csupán a Margit hídtól a Lánchídig húzódó rakpart őrizze a Belvárosban, hanem gróf Széchenyi Istvánról nevezzék el Budapest egyik központi terét. 2010 szeptemberében a Jobbik javasolta a Fővárosi Közgyűlésben, hogy a Roosevelt teret Széchenyi térré kereszteljék át.

Tarlós István március elején jelentette be, hogy közterületet neveznek el Budapesten Elvis Presleyről; indoklásul elmondta, az amerikai rocksztár az 1956-os forradalom idején kiállt a magyarok mellett. Internetes szavazáson a budapestiek tizenkét, eddig névtelen közterület közül választhattak. Az internetes szavazás végeredménye szerint a Margit híd budai hídfője lehetett volna az Elvis Presley tér, de a főváros erős lengyel kötődésre hivatkozva mégis azt javasolta a közgyűlésnek, hogy a szavazáson „még dobogós” VIII-IX. kerületi helyszínt, a Ferenc körút-Üllői út kereszteződését nevezzék el Elvis Presleyről.

A Moszkva tér napjai is meg vannak számlálva

A főpolgármester szintén március elején közölte, hogy a jelenlegi helyett egy másik budapesti teret nevezne el Moszkváról, így a valamikori Széll Kálmán tér visszakaphatná eredeti nevét. „Személyes” javaslataként arról beszélt, hogy Budapest egy kellemes, de kevésbé frekventált pontján „meg lehetne engedni” egy kis ortodox kápolna megépítését, és ennek a helynek a környezetét lehetne elnevezni Moszkváról.

Szociálliberális gáncs

A Fővárosi Közgyűlésben még 2001-ben merült fel, hogy a II. kerületi Moszkva tér nevét Széll Kálmán térre változtassák. A testület többségét alkotó MSZP-SZDSZ-képviselők akkor leszavazták az ellenzék javaslatát. A Jobbik tavaly szeptemberben nyújtott be határozati javaslatot az Országgyűlésnek, indítványozva, hogy a Moszkva tér kapja vissza korábbi nevét, a Széll Kálmán teret.

Az egykori miniszterelnökről 1929-ben elnevezett teret 1951-ben keresztelték át Moszkva térré.

(forrás: MTI)

***

KDNP: Kéthly Annát szívesen látnánk Károlyi helyén


Károlyi Mihály helyett Kéthly Anna szobrát látná szívesen a Kossuth téren a budapesti KDNP – közölte Szalma Botond, a párt budapesti elnöke. Hozzátette, a Károlyi-szobor eltávolítását már remélhetőleg a szerdai ülésnapján napirendre veszi a Fővárosi Közgyűlés.

***

A bérlakás enyhítené a lakáshitelesek gyötrő gondjait?


Egyre égetőbbek a kölcsönök elakadó részletei miatt kialakult problémák, és a gondokat tetézi, hogy idehaza kevés a bérlakás és a szociális alapon igényelhető otthon. A szakmai szövetségek e két problémát összekötve álltak elő javaslataikkal.


Dr. Bodonovich Jenő az új elnök


Bodonovich Jenőt nevezte ki média- és hírközlési biztossá Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke - közölte az NMHH.

***