Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hajdubét. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hajdubét. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 11., szombat

Cáfolják Bajnait a Hajdú-Bét kárvallottjai

Cáfolják Bajnait a Hajdú-Bét kárvallottjai:

'via Blog this'
Várhatóan nyár elején megkezdődhet a Hajdú-Bét csődje miatt kárt szenvedett baromfitenyésztőknek szánt mintegy 200 millió forint kiutalása.

A Magyar Nemzet összeállításából kiderül, hogy a baromfi-feldolgozó cég csődjének kárvallottjai Bajnai Gordonnal ellentétben nem tartják politikai propagandaakciónak, hogy a kormány mérsékelni kívánja veszteségeiket. A volt kormányfő – aki csütörtökön már üdvözölte a kártalanítást – a Wallis vezérigazgatója volt, amikor a cégcsoport tulajdonában lévő Hajdú-Bét tönkrement. A politikus csütörtökön arról is beszélt, hogy a rezsicsökkentést csalásnak tartja, és az azt célzó intézkedések fenntarthatatlanok. Egyúttal kijelentette: az országnak fel kell ébrednie abból a rossz álomból, amelybe az Orbán-kormány működése miatt került.


Bajnai Gordont csütörtök délután Vásárosnaményben azt mondta: nem felelős a Hajdú-Bét csődjéért – írja a hirado.hu. „Bocsánatot kérni nincs okom, nem vagyok felelős az ő kárukért, soha nem voltam sem igazgatósági tagja, sem vezérigazgatója ennek a cégnek. Az egyik tulajdonos képviselője voltam, ezt a pozíciót is már csak akkor kezdtem el betölteni, amikor a Hajdú-Bét már iszonyú nagy bajban volt” – fogalmazott a volt miniszterelnök.
A Medián felmérése szerint egyébként az ellenzékkel szimpatizálók Bajnait jobb vezetőnek tartják, mint a szocialisták elnökét, Mesterházy Attilát. A kutatásból azonban kiderül az is, hogy a lakosság többsége Orbán Viktort tartja a legalkalmasabb miniszterelnöknek.
A teljes cikket a Magyar Nemzet pénteki számában olvashatja.
Sokasodó ügyek
Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője korábban a Hajdú-Bét mellett a Dataplex, a Postapalota, az MTV-székház ügyét, a Volánbusz fóti telephelyének bérlését, a Budapest Airport privatizációját, a sukorói telekcserét, a sanghaji világkiállítást hozta fel a Bajnaival összefüggésben említhető ügyek sorában, amelyek közül több kapcsán nyomozás, eljárás is indult.

2012. január 17., kedd

Gondola.hu: Íme a kormány elszámoltatási honlapja

Honlap indult a kormányzati elszámoltatásról, ahol Budai Gyula kormánybiztos közlése szerint széles körű tájékoztatást kívánnak adni a 2002–2010 közötti szocialista kormányok prominenseinek állami pénzek terhére elkövetett visszaéléseiről és a mostani kabinet vonatkozó intézkedéseiről.
2012. január 17. 11:59

Budai Gyula keddi, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a http://elszamoltatas.kormany.hu oldalon megtalálhatók többek között a kormánybiztos feladatai és hatáskörei, a vizsgálati eredmények és a megjelent hírek. Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos jelezte: eddig 51 ügyben tettek büntetőfeljelentést.

„Az igazság az országok alapja” mottót viselő oldalon külön csoportban találhatók meg az állami vagyont érintő, a mezőgazdasági tárgyú, és a kormánybiztos kezdeményezésére indult vizsgálatok.

Budai Gyula arról is beszélt, hogy sokat vitatott kérdés volt az elmúlt 14 hónapban, hogy milyen hatáskörökkel rendelkezik a kormánybiztos, és melyek a feladatai. A honlapon megtalálható az a kormányhatározat, mely konkrétan meghatározza, milyen ügyekben, milyen jogszabályok mentén járhat el a kormánybiztos.

Ennek tisztázását Budai Gyula azért tartja fontosnak, mert az elmúlt időszakban az ellenzéki pártoktól rendszeresen „kapott megrendeléseket”, hogy milyen ügyeket vizsgáljon. Felhívta a figyelmet arra, hogy önkormányzati ügyekben az Állami Számvevőszék rendelkezik hatáskörrel.

A hírek menüpont alatt összegzik a 14 hónap sajtómegjelenéseit. A hírcsoport rendszeresen frissül. Budai Gyula ismertette a honlap legfrissebb hírét, Tátrai Miklós, az MNV Zrt. volt vezérigazgatójának az FTC pályájának visszaállamosításával kapcsolatos feljelentését - olvasható a Fidesz hivatalos honlapján.

A vizsgálati eredményeink menüpont alatt olyan dokumentumok találhatóak, melyek az elszámoltatási munka elmúlt 14 hónapja alatt keletkeztek, kivéve azokat, melyek a titkos ügykezelés szabályai alá esnek. Itt vannak még annak az 51 ügynek a dokumentumai is, melyekben büntetőfeljelentést tett a kormánybiztos. A nyomozás érdekeire való tekintettel maguk a feljelentések nem kerülnek fel a honlapra.

Budai Gyula beszámolt arról is, hogy vizsgálataik három fő csoportba sorolhatók. Az egyes csoportba tartoznak azok, amelyet más kormányzati szervek végeznek, de a kormánybiztos felügyeli őket. A kormányhatározat jelöli ki, hogy ezekben az ügyekben milyen felügyeleti joga van a kormánybiztosnak, és milyen utasításokat adhat. Ebben a témakörben található a Malév Zrt. privatizációja ügyében lefolytatott vizsgálat eredményeképpen létrejött Fehér könyv, mely immár mindenki számára elérhetővé vált. A Malévval kapcsolatos vizsgálati jelentés és feljelentések nem publikusak, mert sértenék a nyomozás érdekeit.

Ugyanitt megtalálható a Budapest Airport privatizációjával kapcsolatos jelentés, amely a sajtó számára már publikus - folytatta Budai Gyula, hozzátéve, ezen csoportba tartozó vizsgálatok jelentős részét a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) végzi, de a jelentések nem nyilvánosak, így ezeket nem tehették fel a honlapra - fűzte hozzá.

Budai Gyula a második csoportba a mezőgazdasági tárgyú vizsgálatokat sorolta, amelyek nagy részét még mint miniszterelnöki megbízott kezdte vizsgálni.

Budai Gyula ismertette: ezen vizsgálatok az állami földek privatizációjával, a haszonbérleti szerződésekkel kapcsolatban történtek, de ide sorolhatóak mindazon visszaélések, amelyek az elmúlt nyolc év kormányzatához köthetőek, például a Leader Közhasznú Egyesületet, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal gépjármű és informatikai beszerzését, a Hód-Mezőgazda Zrt. privatizációját, a Mariano Kft. bérleti szerződését, a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. privatizációját érintő vizsgálatok, vagy a sukorói telekcserével kapcsolatos iratok jelentős része.

Budai emlékeztetett: a múlt hét folyamán nyilvánosságra hozta azt a feljegyzést, amely az amerikai nagykövetség első titkára, Timothy A. Betts és közte zajló beszélgetést foglalta össze. A beszélgetés jelentős részét a sukorói ingatlanüggyel kapcsolatos, valamint a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen induló esetleges büntetőeljárás részletei tették ki. A kormánybiztos elmondta, eredetileg „nem tartotta korrektnek”, hogy egy ilyen feljegyzést nyilvánosságra hozzon, de miután hivatalát több támadást érte ez ügyben, mégis a nyilvánosságra hozatal mellett döntött.

Budai megemlítette, nyilvánosságra hozták azt az izraeli nagykövetnek írt levelet is, amelyben az iránt érdeklődött, hogy Joav Blum izraeli-magyar üzletember ellen Izraelben milyen büntetőeljárás indult ingatlanpanama tekintetében. A kormánybiztos megjegyezte, erre a több mint egy éve küldött levélre a mai napig nem kapott választ.

A harmadik csoportba Budai a kormánybiztosként indított vizsgálatokat sorolta, melyek közérdekű bejelentéseken, minisztériumoktól kapott vizsgálati jelentések alapján történtek, de ide tartozik például olyan jelentős privatizációk iratainak a vizsgálata, amit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-től, vagy más szervezetektől kaptak meg, például a Hajógyári-szigetre tervezett Álomsziget kaszinó vizsgálati jelentése, a taszári reptérrel, illetve az Eötvös Lóránd Tudományegyetemmel kapcsolatos jelentés.

A Genetic Immunity Kft. pályázati pénzeivel kapcsolatos vizsgálat kapcsán Budai emlékeztetett, ebben az ügyben az amerikai nagykövethez fordult tájékoztatásért, hogy a cég ellen az Egyesült Államokban milyen eljárások folynak. Hozzátette: erre a levélre szintén nem kapott választ.

Az elszámoltatási kormánybiztos pozitív példát is említett. Az Alstom vonatkozásában folytatott vizsgálat során 2011 januárjában a budapesti angol nagykövethez fordult információért, kérdéseire húsz napon belül választ kapott.

Budai a honlap legfontosabb részeként a „Kapcsolat” menüpontot nevezte meg, ugyanis – mint mondta – a mai napig számos bejelentést kapnak, melynek jelentős része névtelen, ezért döntöttek úgy, a közérdekű bejelentéseket ezentúl csak a megfelelő adatok kitöltésével lehet megtenni. A kormánybiztos konkrét adatokat is említett: 2010-ben 736, 2011-ben pedig 561 közérdekű bejelentés érkezett hozzájuk.

Budai Gyula a sajtótájékoztató végén elmondta, a vizsgálati adatok és jelentések feltöltése folyamatosan történik, így mindenki számára nyomon követhető a vizsgálati munka. Ezáltal a mind a nemzetközi, mind a hazai átláthatóság szabályainak teljes egészében eleget tudnak tenni – hangsúlyozta a kormánybiztos.

gondola összeállítás