Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kolonitsgyörgy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kolonitsgyörgy. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 25., péntek

Sikkasztás és gyilkosság: MSZP-s rémtörténetek

http://mno.hu/belfold/sikkasztas-es-gyilkossag-mszp-s-remtortenetek-1034048

Elképesztő csalássorozatról szóló könyv kerül nemsokára a magyar könyvesboltok polcaira. A Vörös Csepel a szocialista lakásmutyiktól a Csepel SC átjátszásán át a 2010-es kettős gyilkosságig végiggyalogol az utóbbi években a XXI. kerületben tapasztalt, velejéig romlott irányításról.

A pénteki sajtótájékoztatón bemutatott kötetből kiderül: 2004-ben a kerület MSZP-s vezetése átvilágítást kért, amelyet a CC Audit végzett el. Ennek nyomán súlyos törvénysértések láttak napvilágot, és megállapították, hogy „Csepelen egy szűk belső kör dönt szinte mindenről, emiatt átláthatatlanok a folyamatok”. Miután a vizsgálatot elvégző cég ugyancsak közel állt a kerület irányítóihoz, Orosz alpolgármester még azzal sem védekezhetett, hogy az ellenzék próbál fogást találni rajtuk.

Fejlövés járt a feljelentésért

A 2000-es évek elején megkezdték a Liget lakópark felépítését, a beruházás később csődeljárásba fulladt, a rendőrségi vizsgálat viszont elmaradt. Az MSZP-s Takács József már ekkor fontolgatta a feljelentést, ezt azonban csak később tette meg, annak az iskolának a sikkasztási ügyében, amelynek ő volt az igazgatója. Ezt Tóth Mihály polgármesterrel is közölte, de a rendőrségre már nem ért át: 2009. január 7-én tanártársával egyetemben agyonlőtték az általa irányított intézményben.

Milliárdok a szigetekre

A csepeli rendőrkapitányt is érintő lakásmutyi, a kettős gyilkosság és a fiktív útfelújítások mellett a kiadvány a Csepel SC fokozatos leépülésével, átjátszásával is foglalkozik. A Weiss Manfréd alapította klub rengeteg szakosztályt működtetett, és az évtizedek során az ország egyik legsikeresebb egyesületévé emelkedett. Az 1991-es privatizációt követően a klub a Csepel SC Alapítvány tulajdonába, három évvel később pedig az MSZP vezette önkormányzat kezelésébe került. A szocialisták áldásos tevékenységének hála, a 2000-es évek elejére majdnem egymilliárdra nőtt az egyesület adósságállománya. A menekülési útvonal a köztulajdonba vétel lett volna, azonban a szoci vezetők – nagy meglepetésre – leszavazták a javaslatot. Hamarosan az is kiderült, miért. 2005-ben Podolák György (MSZP) lemondott az alapítvány kuratóriumi elnöki tisztségéről, és a Belize-szigetekre bejelentett offshore cégnek, a Cs.sziget Invest Kft.-nek játszotta át az alapítói jogokat. A cég a saját embereit ültette a kuratóriumba, ahol – törvénysértő módon – immár egyetlen világklasszis sportoló vagy edző sem ült.

Innentől a stadionvilágítás álságos felújítási tervével, az önkormányzati támogatás megfelezésével és a csepeli sportélet teljes lezüllesztésére tett további lépésekkel megkezdődött a sportolók „elkergetése” a Csepel SC-ből. Az már csak hab volt a tortán, hogy miközben javában folyt a területre felépíteni kívánt lakópark és pláza tervezése, a csepeli MSZP–SZDSZ-vezetés csak tagadott és tagadott. A hazugságok özönének, az elképesztő mélységű mutyinak végül a Fidesz 2010-es választási győzelme vetett véget.

Az eredeti dokumentumokkal, képekkel ellátott kötet nemsokára a nagyközönség előtt is bemutatkozik. Az MNO a kiadvány megjelenésének apropóján jövő héten Ábel Attila alpolgármesterrel készít interjút az elmúlt 20 év csepeli „ügyeiről”.

2011. június 1., szerda

Mit műveltek Csepelen?

Lánchíd Rádió, k, 2011-05-31
Büntetőfeljelentést tesz Németh Szilárd (Fidesz), a XXI. kerület polgármestere a Csepel SC Alapítvánnyal összefüggő ügyekben.

A polgármester szerdán sajtótájékoztatón ismerteti a feljelentés okait; az MTI úgy tudja, új bizonyítékokat mutat be azzal kapcsolatban, hogy az alapítvány a csepeliek sportolási lehetőségeinek biztosítása helyett lakóparkot tervez a nagy értékű területre.

A Csepel SC Alapítványt 1991-ben hozták létre a Csepel Művek jogutódjai, hogy a gyár volt dolgozóinak és azok családjának a sportolási lehetőséget, valamint a Csepel SC mint egyesület működését biztosítsák.

Németh Szilárd korábban arról számolt be: az ezredfordulóra az alapítvány vagyona megcsappant, mivel a felhalmozott tartozások, a működési nehézségek elvitték az ingatlanvagyon nagy részét. A polgármester azt mondta: 2000-ben Podolák György szocialista országgyűlési képviselő lett az alapítvány kuratóriumának az elnöke, aki 2005 és 2006 között „átjátszotta az alapítói jogokat az offshore hátterű”, az Indotek csoporthoz tartózó, Cs.sziget Invest Befektető és Termelő Kft.-nek. Hozzátette: az alapítvány ötfős kuratóriumában négyen a céghez köthetőek.

A polgármester többször is felhívta a figyelmet arra, hogy az alapítvány nem foglalkozik a sportlétesítményekkel, a háromból kettőre pedig 8 millió eurónyi jelzálogot és vételi jogot jegyeztetett be a CIB Bank Zrt. javára. Németh Szilárd többször jelezte azt is, hogy az érintett kft. Magyarországon csak ingatlanbefektetéssel foglalkozik, így félő, hogy az ígért sportfejlesztések helyett lakópark épülne a területen.

Az alapítvány korábban visszautasította a vádakat és közölték, hogy az általuk kidolgozott sportkoncepció a csepeli létesítmények romlását kívánja visszafordítani. Megjegyezték azt is, hogy készek garanciát adni a verseny- és tömegsport célú fejlesztések megvalósítására és az egyesületek működtetésére.

(forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Kolonics György (Budapest, 1972. június 4.Budapest, 2008. július 15.) kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok magyar kenus. Beceneve: Koló.

Kolonics György a Budapesti Spartacusban kezdett kenuzni, még fiatalon a Csepel SC-hez igazolt és haláláig ennél a klubnál maradt. Először az 1991-es világbajnokságon képviselte Magyarországot, és kenu négyesben ötödik és hatodik helyezést ért el. Az 1992. évi nyári olimpiai játékokon Barcelonában ötödik és hetedik helyezést ért el kenu kettesben Pálizs Attilával...