Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mádlferenc. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mádlferenc. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 29., vasárnap

Elhunyt Mádl Ferenc

Nyolcvanéves korában elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök vasárnap – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. Az 1931-ben született Mádl Ferenc 1990 és 1993 között tárca nélküli miniszter, 1993-94-ben művelődés- és közoktatási miniszter, 2000 és 2005 között pedig a Magyar Köztársaság elnöke volt.

Nyolcvanéves korába elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök. A Széchenyi-díjas jogtudós Bándon született 1931-ben, tanulmányait a Pécsi egyetemen majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte, majd a Strasbourgi Egyetemen képezte magát tovább. 1956-tól dolgozott a Magyar Tudományos Akadémiánál, emellett az ELTE tanszékén oktatott. Tagja volt a Harvardi Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Akadémiának és az Európai Tudományos és Művészeti Akadémiának is.

Schmitt Pál államfő csendes tiszteletadást tart vasárnap este hat órakor Mádl Ferencnek a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) előtt elhelyezett fényképénél – közölte a KEH társadalmi kapcsolatokért felelős hivatalvezetője az MTI-vel. Schmitt Pál mély fájdalommal értesült a volt államfő haláláról, és még a mai napon személyesen részvét nyilvánítja a családnak – közölte Kiss Norbert. A hivatalvezető tájékoztatása szerint a helyszínen Schmitt Pál ír be elsőként a volt államfő részvétnyilvánító könyvébe. Csendes megemlékezésre vasárnap este kilenc óráig és hétfőn reggel nyolctól ugyancsak este kilenc óráig van lehetőség a Köztársasági Elnöki Hivatal előtt.

Több mint kétszáz tanulmányt és húsz szakkönyvet publikált, 1999-ben Széchenyi-díjat kapott. Az Antall-kormányban kinevezték Európa-ügyi és a tudománypolitikáért felelős tárca nélküli miniszterré, 1996 és 2000 között a konzervatív Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökeként tevékenykedett, emellett az első Orbán-kormány tudományos tanácsadó testületének tagja volt. 2000-ben az Független Kisgazdapárt jelölte köztársasági elnöknek, ez év júniusában az Országgyűlés megválasztotta Göncz Árpád utódjaként köztársasági elnökké a harmadik fordulóban.

Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetője az MTI-vel közölte: „Mádl Ferenc volt köztársasági elnök vasárnap nem sokkal 13 óra után megtért teremtőjéhez”.

Orbán: Megrendülten állunk

"Megrendülten állunk a hír hallatán. Nyugodjék békében!" - írta Mádl Ferenc volt köztársasági elnök halálának hírére Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap. A kormányfő a Facebookon tett közzé bejegyzést egy órával az után, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal közölte az MTI-vel: elhunyt a volt államfő.

Semjén: Az egész nemzet tisztelte a volt államfőt

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) együttérzéssel osztozik Mádl Ferenc családjával és mindazokkal, akiket fájdalommal tölt el a korábbi államfő elvesztése. Semjén Zsolt vasárnap az MTI-nek azt mondta, hogy Mádl Ferenc szerény, szeretetre méltó személyiségét az egész nemzet tisztelte.

"Tiszteletre méltó életmű volt az övé, keresztény emberként a jog tudományában való kiemelkedő jártasságával szolgálta hazáját" - fogalmazott a KDNP elnöke. Semjén Zsolt felidézte, hogy Mádl Ferenc akkor kezdte meg államfői megbízatását, amikor Magyarország Szent István nagy művének, a keresztény magyar államiságnak a millenniumára emlékezett. "Emléke segít bennünket abban, hogy hazánkat mindenekfelett, minden magyar ember érdekében szolgáljuk" - emelte ki a KDNP elnöke.

Példakép

Mádl Ferenc élete és munkája példa volt mindannyiunk számára – közölte a Fidesz a volt köztársasági elnök halálának hírére. A kormánypárt az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: mély megrendüléssel értesültek Mádl Ferenc haláláról. A Fidesz a korábbi államfő családjának és hozzátartozóinak őszinte részvétét fejezi ki. „Fájdalmukban és gyászukban osztozunk, hiszen Mádl Ferenc élete és munkája, a nemzetért és az országért tett szolgálata példa volt mindannyiunk számára. Nyugodjék békében” – zárul a kommüniké.

Tarlós István főpolgármester megdöbbenéssel értesült arról, hogy meghalt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, aki a múlt héten lett Budapest díszpolgára – írta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója vasárnap. Szűcs Somlyó Mária közölte: a főpolgármester őszinte részvétet nyilvánítja a családnak.

Az LMP Mádl Ferenc érdemeit méltatta

Az LMP az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: Mádl Ferenc a nemzetközi magánjog professzoraként, majd az első szabadon választott kormány tagjaként elévülhetetlen érdemeket szerzett Magyarország európai integrációjában, az Antall-, majd a Boross-kormány kultuszminisztereként pedig a kultúrharcos hangulat enyhítésére törekedett. A Lehet Más a Politika részvétnyilvánító közleményében úgy fogalmazott: a volt köztársasági elnök saját meggyőződéséből fakadóan következetesen érvényesítette az alkotmányos szempontokat az őt elnöki székbe segítő parlamenti többséggel szemben is. Az LMP részvétét fejezte ki Mádl Ferenc családjának, valamint a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek, amelynek a korábbi államfő alapító elnöke volt.

A Jobbik az MSZP is részvétét fejezte ki

Részvétét fejezte ki a Jobbik Mádl Ferenc halála miatt az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt írta: a Jobbik Magyarországért Mozgalom őszinte részvétét fejezi ki Mádl Ferenc volt köztársasági elnök halála miatt. Az ellenzéki párt a gyászoló családot, barátait, tisztelőit együttérzéséről biztosította.

Őszinte részvétünket és mély fájdalmunkat szeretnénk kifejezni Mádl Ferenc volt köztársasági elnök halálhíre hallatán – írja közleményében Mesterházy Attila, az MSZP frakcivezetője.

(hírTV, MTI)