Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: máriaországa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: máriaországa. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 3., péntek

Mária országa - újratöltve - szemelgető

http://www.mariaorszaga.hu/index.php
A minap az infowars műsorban Lord Monckton volt a vendég, aki a környezetvédelemben utazik és kutatásai szerint, napjaink „bolygó megmentőinek” hitt tudósai és politikusai nem mások, mint csaló képmutatók, akik kiaknázva a környezetvédelmet, csak a zsebüket tömik.
Hozzászólások (10)
Manapság a keresztények 90%-ának fogalma sincs arról, hogy milyen érdekek és a lelkeken uralkodni akaró egyházpolitikai szándékok alakították ki a római ortodox kereszténység „saját” vallását. Ugyanis Jézus azt tanította, hogy Isten előtt minden ember egyforma érték, és a tudás fénye az, amivel az ember jobban és jobban közeledhet Istenhez.
Hozzászólások (28)
Kiderült, a Soros György-féle Open Society Foundations támogatta huszonötezer dollárral a Civil Kontroll – Egymillióan a Demokráciáért mozgalmat. A Magyar Nemzet információi szerint bár a szervezet feloszlott, a támogatás átutalt első részlete, 12 500 dollár náluk maradt.
Hozzászólások (5)
Róka fogta csuka...A mostanit megelőző civilizáció "teteme" még ki sem hűlt, a Föld hosszú történelméhez képest elenyészően kevés, pár ezer évre rá, és már meg is jelentek az emberiség következő gyilkosai.
Hozzászólások (13)
A magyarországi helyzet továbbra is lázban tart mindenkit, aki számít Párizsban: a nagy lelkeket, a szellem embereit, a methodista lelkipásztorokat és az emberbarát bankárokat. Tegnap este a Le Monde megint teljes egészében Orbán úr “antidemokratikus elhajlásainak”, “gyalázatos” alkotmányának és “szégyenletes” törvényeinek szentelte vezércikkének első részét.
Hozzászólások (17)
2008 őszén globális pénzügyi válság robbant ki, amelynek epicentruma az Egyesült Államokban volt. Egy évvel később jólelkek kijelentették, hogy a legrosszabb már elmúlt, és a válság gyakorlatilag befejeződött. Nem így történt. A válság folytatódik, és egyhamar nem is lesz vége. A legkeményebb nem mögöttünk van, hanem előttünk, és a következmények súlyosabbak lesznek, mint 1929-ben.
Hozzászólások (2)