Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: papplajos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: papplajos. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 17., kedd

LÁNCHÍD RÁDIÓ - MŰSORAJÁNLÓ, Hírek címszavakban

http://mno.hu/lanchidradio/a-kettesben-vendege-dr-papp-lajos-szivsebesz-1044086
Kettesben

A Kettesben vendége Dr. Papp Lajos szívsebész

Adás:

  • 2012. január 17. kedd 23.05
  • 2012. január 18. szerda 5.05
  • 2012. január 22. vasárnap 16.05

Egyre több teher nehezedik testünkre, lelkünkre, szívünkre. Sokszor tőlünk függetlenek, de azért el kell viselnünk. Léteznek azok a kapaszkodók, amelyek mindenki számára hozzáférhetők, de vagy nem tudunk, vagy nem akarunk tudni róluk. Ezekről beszélget Kettesben Béky László természetgyógyász dr. Papp Lajos szívsebész professzorral. Az adásba a hallgatók is bekapcsolódhatnak.

Műsorvezető: Béky László
Telefonszám: +36-1-8148-755
SMS-szám: +36-30-749-6720
E-mail cím: kettesben@lanchidradio.hu


A Lánchíd Expressz hírei

A magyar kormány tudomásul veszi az Európai Bizottság által megfogalmazott kritikákat – mondta a Lánchíd Rádiónak a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

Miközben az Európai Bizottság épp a Magyarország elleni szankciók kihirdetésére készül, körülbelül egy óra múlva, aközben Lengyelországban tüntetés kezdődött.

Több mint 3 évtizedes problémát kell megoldani a geotermikus energiát használó üzemeknél – mondta Szita Gábor.

Járási központ szeretne lenni Balatonalmádi.

2009. október 16., péntek

Papp lajos:Nyílt levél a Magyar Püspöki Konferencia Főméltóságainak! - és a válaszlevél


Kereszténység vagy ősmagyar vallás? I.-II. rész


Kattintson a képre!
Forrás: atv.hu

Nyílt levél a Magyar Püspöki Konferencia Főméltóságainak!
" Nemzet mely máglyát maga gyújt magának,"
(SajóSándor)


Nagy tisztelettel és alázattal a Krisztusi szeretet jegyében fordulok Önökhöz, a 2009. szeptember 20-án, minden katolikus templomban felolvasott, Önök által kiadott körlevéllel kapcsolatban.

Az Önök által közzétett körlevél egyetlen egy mondatát, annak tárgyszerűségét, szándékának nemességét nem kérdőjelezem meg.
Földünk az ökológiai katasztrófa felé sodródik, az emberiség gazdasági és erkölcsi válságban van. Ebből a válságból csak szakrális vezetők segítségével, a Teremtő Isten erejével juthatunk ki.

Az elmúlt században megéltük az istentelenség talán legsötétebb századát. Istent tagadó, Istent gúnyoló eszmék és rendszerek támadták az évezredes hagyományokra támaszkodó egyházakat.

A Magyar Nemzet tagjai lelkükben megőrizték Istent, de tudatukból minden erővel próbálták kiirtani a vallási és erkölcstani ismereteket.

A Magyar Nemzetet megfosztották ősi kultúrájától, valós történelmétől, nemzeti identitásától és az utóbbi fél évszázadban világszerte fogyasztóvá züllesztették az emberiséget.

A harmadik évezred küszöbén az emberiség egy része, a Magyar Nemzet töredéke nemet mondott a fogyasztói társadalomra. Rádöbbenve, hogy Isten teremtette lények, sokan gyökereikhez, történelmi múltjukhoz fordultak, és az anyagi világ egyre súlyosbodó terhe ellenére is a szellemvilágot keresik.

Lassan hat évtizede iskoláinkban vallást és erkölcstant nem tanítanak. Felnőtt három generáció bibliai ismeretek nélkül. 40 évig nem volt rá lehetőség, 20 éve pedig nem élünk lehetőségeinkkel. Az istenkereső ember bizonytalan, tájékozatlan, ezért esendő. Ismeretekre, vezetőkre, pásztorokra, főpásztorokra van szüksége. Nemcsak az egyházat, az akolt, aklokat kell félteni, hanem a tévelygő egyéneket vagy csoportokat is. A tudatlanokat nem kirekesztéssel, nem kizárással, hanem szeretettel, türelemmel kell a helyes irányba fordítani.

Félelmeim a körlevél okán a következők:
Önök és én is tudom, hogy csekély számban látogatják a szentmiséket. A templomba járó emberek döntő többsége időskorú. Jelentős részük most hallott először arról a problémáról, amit Önök kihirdettek. A középkorú és fiatal híveket a körlevél, döntésre kényszerítheti. Számos sokgyermekes családot ismerek, akik rendszeres templomlátogatók és egyúttal megjelennek az Önök által elitélt rendezvényeken is. A szabadban tartott, kritizált, rendezvények élményt, örömet adó együttlétek. Megjelenik történelmi múltunk néhány színes foltja, (ruházat, népviselet, néptánc, magyar harcművészet, ló-és állatszeretet, megszólalnak ősi hangszerek, közöttük dobok is,) és ahogy az szokott lenni, megjelennek furcsa emberek, furcsa öltözetben. Tapasztalataim szerint az emberek együtt örülnek Isten szabad ege alatt. Visszatalálnak őseinkhez, hőseinkhez. Keresik egymást, keresik Istent. Sokszor önjelölt próféták, "mágusok" beszélnek a szellemvilágról, sokszor alapvető ismeretek nélkül. Épp ezért va n óriási jelentősége annak, hogy a tévelygő nyájhoz, Istent keresőkhöz kijöjjenek a templomokból és elmenjenek a nyáj közé. Félek, hogy ha döntés elé állítjuk a templomba járó, "magyarkodókat", sokan a pozitív élményt választják és nem azt a helyet, amely ugyan számukra vonzó, de ott lelki békét nem találnak. Félek attól, hogy az ébredő magyarságban az Istent keresők táborában inkvizíciós félelmek alakulnak ki. Félelmemet alátámasztja a Heti Válasz IX. évfolyam 40. számában 2009. október1-én megjelent cikk, és a folyóirat címoldala, amely pogány világ újraéledésének félelmét sugározza. Néhány, nevezetesen öt kiváló embert szellemi máglyára küldenek. Név szerint Bunyevácz Zsuzsát, Molnár V. Józsefet, Pap Gábort, Szántai Lajost, Varga Csabát.

Valamennyiüket személyesen, munkásságukat töredékesen ismerem. Sok mindenben nem értek egyet velük, de egy dolgot nem vonhatunk kétségbe. Napjainkig megalázva, meggyalázva, anyagi lehetőségektől megfosztva szolgálták, szolgálják Nemzetüket. Egyikük sem Istentelen.

Közülük Molnár V. Józsefet, idős barátomnak mondhatok. Az ő esetében a fájdalmam fokozott. Ő volt az, aki 56-ban az Astoriánál megszelídítette a szovjet tankot és a benne ülőket. Három évig Kádár börtönében, ebből egy évig magánzárkában szenvedett, de soha senkire rosszat nem mondott, még hóhéraira sem.
Jó ember. Bölcs ember. Sokat tanultam Tőle. Szeretem.

Nemzetünk pártokra, egyházakra, vallási felekezetekre, etnikai csoportokra szakított.
A mai napokban nem máglyákat kell gyújtani, nem újabb félelmeket kell kelteni az emberekben, hanem bölcsességgel és nagy-nagy szeretettel a szétszéledt nyájat összeterelni. Önök Püspök urak, Isten kegyelméből jutottak magas egyházi tisztségbe. Önök bölcs, tanult emberek. Ne csak az egyházat, a templomot, hanem minden egyes eltévedt bárányt féltsenek!


"Ekképpen a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsinyek közül"(Mt.18.14.) Jézus azért jött, hogy megkeresse, ami elveszett... (L.19.10..Mt18.11.)

Ady szavaival: "ne úgy ítélj meg engem, mint az emberek, cselekedeteim szerint, hanem úgy, mint azt Isten, szívem belső szándéka szerint!"

Kérem Önöket, hogy jöjjenek el a nyáj közé!
Segítsenek!
Pasztoráljanak!
Kérem Önöket szeressék a nyájat!
Kérem Önöket szeressék a Magyar Nemzetet!


2009. október 4.
Dr. Papp Lajos
ny. egyetemi tanár
akadémiai doktor



Válasz érkezett Dr. Papp Lajosnak

Tisztelt Professzor Úr!

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia részére küldött levele kedves stílusa ellenére igen megtévesztő és súlyos vádakat fogalmaz meg.

Bár a körlevélből egyértelmű, mégis hangsúlyozzuk, hogy annak címzettjei a katolikus hívek és célja a katolikus hit megőrzése, amely minden katolikus püspök elemi feladata. Éppen ezért a körlevél megírása sürgető kötelesség volt.

A körlevél hangvétele pozitív, elsősorban értékeinkről, helyes öntudatra ébredésünkről szól katolikusokként és magyarokként, ezért teljességgel érthetetlen az inkvizícióval, máglyával, kirekesztéssel kapcsolatos vád, amelyek a körlevélben egyáltalán nem szerepelnek.

A körlevél egyetlen személyt sem vádol, hanem híveink figyelmét hívja fel a katolikus hitünkkel össze nem egyeztethető eszmékre és tanokra. Hitünk megfogalmazása és védelme a vallásszabadsághoz való alapvető jogunk része.

Tisztelettel: az MKPK Titkársága

2009. július 30., csütörtök

Dr. PAPP LAJOS EGY KÓMÁBAN LÉVÕ BETEGÉRÕL MESÉLTE:

"- Egy hölgy olyan állapotba került egy budapesti kórházban, hogy a vezetõ professzor - aki egyébként jó barátom és nagy tapasztalatú ember - azt mondta róla, hogy nem is érdemes megkísérelni a mûtétet. A professzor hazament, és fiatal tanítványa, beosztottja - aki engem egyébként jól ismert és tisztelt - felhívott, és részletesen elmondta az esetet. A hölgy az eszméletlenség határán volt, kínlódott az életéért. De ez a fiatal orvos hitt abban, hogy én tudok és merek segíteni ebben.
Amikor a beteggel találkoztam, ha homályosan is, de eszméleténél volt. Leletei alapján már nem szabadott volna, hogy éljen. Mindennek ellenére az élet levegõje ott vibrált a beteg körül. Én csak egyet kérdeztem tõle: hisz-e abban, hogy életben marad. Mondta, jelezte, hogy hisz. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy megoperálom.. Ez nem egy racionális döntés volt, hanem inkább egy intuíció. A mûtét után nem tért eszméletéhez. Hat napig eszméletlenül feküdt. Lélegeztetõ gép tartotta életben. Ezt az állapotot hívják kómának. Én ennek ellenére mindennap többször is odamentem a beteghez, megfogtam a kezét, megsimogattam a fejét. És mivel nem akartam, hogy a többi kollégám megmosolyogjon, ezért egészen halkan a fülébe súgtam ezeket a mondatokat:
"Ugye megígérte nekem, hogy nem hagy cserben? Önnek élnie kell. Értse meg: van esélye. Nem szabad föladnia." 
A beteg hat nap múlva eszméletére tért, és egy hónap múlva a körülményekhez képest gyógyultan távozott.
Ami a döbbenetes, az most következik. A beteg azt mondta nekem, hogy köszöni a mondataimat. Elmondta percre pontosan, hogy kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken mikor voltam nála, és miket suttogtam a fülébe. Utólag leellenõriztem, valóban akkor voltam ott, amikor õ mondta. Elmondta pontosan, hogy szerdán tizenegy óra húsz perckor megállt ez és ez az orvos az ágya végénél, és akkor õt ott halottnak nyilvánították. Azt mondta a
hölgy: 
- Szerettem volna nekik odaszólni, hogy ne temessenek el, mert nem haltam meg. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtam velük szemben védekezni. 
Ez a nõ mindent elmondott. Azt mondta: 
- Alig vártam, hogy maga odajöjjön hozzám, és beszéljen az életrõl.
A beteg szemén a hat nap alatt végig egy nedves labdacs volt, nehogy a szemhártyája kiszáradjon. Életfunkciói nem voltak. Nyilvánvaló, hogy a szemével nem láthatott és a fülével nem hallhatott, hanem valami mással, amirõl mi nem tudunk. Persze az, hogy valamirõl mi pillanatnyilag nem tudunk - vagy nem tud még az orvostudomány -, nem azt jelenti, hogy az nincs is. Az biztos, hogy ezek után nekem már senki nem mondhatja azt, hogy a kóma állapotában lévõ beteghez nem érdemes szólni, mert az úgyis meghalt.
De számos más esetben is a betegek beszámolnak a mûtét alatti élményeikrõl, pedig elvileg semmilyen élményük nem lehetne. A nagyobb szívmûtéteknél megállítjuk a beteg szívét, és gép pótolja a keringést és a szívmûködést. Megállítani a szívet nagyon könnyû, beindítani már nem annyira.
Miután megoperáltuk a szívét, újraindítjuk. Az újraindítás számomra mindig egy katartikus pillanat.. Sokszor a betegek a szív újraindításának élményérõl pontosan beszámolnak. Ez azért döbbenetes, mert arról az idõszakról, amelyrõl õ beszámol - nevezetesen a szívújraindításának élményérõl - abban az állapotban õ a tudomány mai álláspontja szerint nemhogy nem érezhet semmit, de nem is élhet."