Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rejtélyesbűnügyek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rejtélyesbűnügyek. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. február 17., csütörtök

Visszanéző :Merénylet(?) a bolíviai elnök ellen, lelőtték Rózsa-Flores Eduardót és egy erdélyi magyart

Apr 17, '09 8:15 AM
Merénylet(?) a bolíviai elnök ellen, lelőtték Rózsa-Flores Eduardót és egy erdélyi magyart (ismét frissítve)

Rózsa-Flores Eduardo


A bolíviai rendőrfőnök közlése szerint két magyart és egy bolíviait lelőttek az Evo Morales bolíviai elnök ellen tervezett merénylet felszámolása közben. Valójában az egyebek mellett magyar állampolgársággal is rendelkező Rózsa-Flores Eduardóról és egy Magyarosi Árpád nevű erdélyi magyarról van szó, (valamint egy ír társukról, név szerint Dwyer Michael Martinról), továbbá letartóztattak még egy bolíviait és egy harmadik magyart, Tóásó Elődöt is. A bolíviai TV összefoglalója itt látható (valamint alább beágyazva), mutatják a likvidáltak képeit és holttestüket is. A televízió és a hatóságok robbanást (vagy azt is) jelölnek meg haláluk okaként, de a felvételek és sajtóinformációk alapján inkább gránátrobbanással tarkított, mintegy húsz percig tartó golyózápor végzett a feltételezett merénylőkkel.
Az El Deber lap szerint ugyanakkor a helyszínen készült fényképek tanúsága szerint mindhárman aludtak, amikor agyonlőtték őket, és még a közelükben sem volt fegyver. A kivégzés gyanúját erősítette meg az ügynökség által idézett Víctor Hugo Escóbar rendőrparancsnok is, aki szerint nem volt tűzpárbaj a szállodában.


Az El Deber címlapon hozza a holttestekről készült felvételt

A rendőrség lefoglalt egy laptopot Rózsa-Flores szobájában, ezen állítólag merényletek terveit tárolták. Flores szobájában, az ágya mellett egy Uzi géppisztolyt találtak. A hatóságok szerint Flores és társai követtek el merényletet Paul Avalos autonómiaügyi miniszter ellen március 29-én, és őket gyanúsítják azzal, hogy április 15-én bombát dobtak Julio Terrazas érsek Santa Cruz-i házára. A támadás idején az érsek nem volt otthon, a házában kisebb károk keletkeztek.
A bolíviai hatóságok a rajtaütés során két ÁLLÍTÓLAGOS zsoldost őrizetbe vettek, egyikük a magyar Tóásó Előd, a másik, Mario Francisco Fardig Astorga egy volt bolíviai katona. Ők a rendőrség szerint beismerték a Terrazas és az Avalos elleni merényleteket.


Bolíviai rendőrségi források szerint Floresék a bolíviai haditengerészet egyik hajóján akarták megölni Evo Moralest. Bolíviának ugyan nincs tengerpartja, mert egy Chile elleni háborúban elbukta óceáni kijáratát, de haditengerészetét megtartotta, mert területi igényeiről nem mondott le.
Tóásó, Magyarosi és Rózsa-Flores iwiwes adatlapjaik szerint ismerősök voltak. Magyarosi és Rózsa-Flores muzulmán vallásúnak vallotta magát, mindketten tagjai a Bolek Zoltán vezette, meglehetősen Izrael-barát, megalkuvó Magyarországi Iszlám Közösségnek, aminek Rózsa-Flores alelnöke is volt. A MISZ elnöke, Bolek annak idején aktívan uszított a 2005-ben hamis zsidó vádak miatt meghurcolt, majd szabadon engedett budapesti palesztin fogorvos ellen, továbbá több ízben is zsidó elvárásoknak megfelelően elítélte az "iszlám terrorizmust".


ÁLLÍTÓLAG ezek voltak náluk


Mint ismeretes, Evo Morales bolíviai elnök a cionista lobbi régi esküdt ellensége (legutóbb pl. megszakította a kapcsolatot Izraellel, előtte elkergette a zsidó nagykövetet. Igen, kommunista is, de Dél-Amerikában ez általában Amerika-ellenességet és hazafiságot jelent, mégcsak egyházellensséget sem), Flores pedig (aki Jorge Hurtado Floresként is futott), igencsak ellentmondásos személyiség: zsidó (egész pontosan: félzsidó-félbolíviai) létére pár éve muszlimmá lett, korábban horvát háborús hős, még korábban meggyőződéses kommunista, aki még KISZ-titkár is volt, a cionistákhoz hasonlóan könnyedén váltott ideológiát és meggyőződést. Viszonylag sokan tudtak arról, hogy homoszexuális volt. A nemzeti radikálisok azonban hallgattak erről, hiszen Eudardo a szerb megszállók ellenében harcolt Horvátország függetlenségéért, és részt vett a baranyai-kelet-szlavóniai magyar falvak védelmében is. A Chico című játékfillmben éppen életének azt a szakaszát dolgozták fel, amikor bajtársaival a magyarlakta Szentlászlót védték a szerb tömeggyilkosokkal szemben. A horvát kormány hálából állampolgárságot, ezredesi rangot adományozott neki, vagyis háborús érdemei nem légből kapottak voltak.

A fejében a fentiek alapján nagy katyvasz lehetett szegénynek.


Magyarosi Árpád
marosvásárhelyi volt


A hírben említett Magyarosi Árpád honlapjának linkje megtalálható Flores blogján, eszerint a fenti képen látható fiúról van szó.
Magyarosi Árpád iwiw-es adatlapja szerint a Székely Légió megalapítója, Brazíliában él. Rózsa-Floreshez hasonlóan tagja a Magyar Iszlám Közösségnek. Az iwiw-en a híres honvédő horvát tábornok, Ante Gotovina társaságában tagja Rózsa-Flores rajongói klubjának. Iwiw-es adatlapja szerint Tóásó Előd is Brazíliában él. Tóásó tavaly végzett a Zrinyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen.
Ami az állítólagos merényletkísérletet illeti, Flores feltehetően háttérember lehetett, hiszen öreg volt és már fizikailag sem állt a helyzet magaslatán (lásd a videóban is 7,19-nél). Továbbá saját szakállára aligha vállal el ilyen munkát, itt logikus valamely Morales-ellenes rezsim (Izrael, USA?) titkosszolgálati támogatását feltételezni. Tény, hogy nagyon ügyesek tudunk lenni, de azért az mégsem úgy működik, hogy két magyar bármelyik ország vezetőjét csak úgy lepuffantja, ha megorrol rá. És felvetődik a logikus kérdés is: miért nem Gyurcsányék és a parlamenti maffia "leváltásával" próbálkoztak, ha megvolt mindenük egy ilyen akcióhoz? (Főleg hogy Magyarosi színmagyar, sőt, erdélyi is volt.)
Bár nem kívántuk halálát, de HA Rózsa-Flores valóban Morales meggyilkolását tervezte, akkor sajnos megérdemelte sorsát.
Természetesen önmagában az égvilágon semmit sem bizonyít, de blogjában veszettül támadta az Amerika-ellenes és anticionista bolíviai elnököt.


Képek: Reuters

http://indavideo.hu/video/Magyar_aldozat_Boliviaban

http://indavideo.hu/video/Magyar_aldozat_Boliviaban?utm_source=flash&utm_medium=watchoninda&utm_campaign=videoplayer

http://indavideo.hu/video/Magyar_aldozat_Boliviaban



Állítólag trikót húztak a fejére a rendőrök. A videóban nincs trikó, és bilincs sincs. :-O
Korábban írtuk: Értesüléseinket megerősíti a HírTV is: Rózsa-Flores Eduardo, az erdélyi Magyarosi Árpád és az ír Duayer Michael Martin – e három ember halt meg abban az akcióban, amelyet a bolíviai rendőrség szervezett az általuk terroristáknak nevezett személyek ellen csütörtökön.
Mint ismert, a bolíviai rendőrfőnök csütörtökön jelentette be, hogy két magyart és egy bolíviait lelőttek az Evo Morales bolíviai elnök ellen tervezett merénylet felszámolása közben. A Caracasban tartózkodó Evo Morales elnök maga úgy számolt be az esetről, hogy még előző nap adott utasítást a külföldi zsoldosok és bűntársaik letartóztatására, és csütörtökön kapta azt a tájékoztatást, hogy Santa Cruz városban, egy szállóban félórás lövöldözés volt. A tűzharcban három ember meghalt, további kettőt letartóztattak.
Korábban írtuk: Hugo Escobar, a rendőrfőnök a bolíviai fővárosban nyilatkozva elmondta azt is, hogy robbanóanyagot, nagy kaliberű fegyvereket és iratokat foglaltak le. A Caracasban tartózkodó Evo Morales elnök maga úgy számolt be az esetről, hogy még előző nap adott utasítást a külföldi zsoldosok és bűntársaik letartóztatására, és csütörtökön kapta azt a tájékoztatást, hogy Santa Cruz városban egy szállóban félórás lövöldözés zajlott le.
A tűzharcban meghalt három ember, további kettőt letartóztattak. Morales azt mondta, hogy az összeesküvők őt, valamint az alelnököt és egy minisztert akarták meggyilkolni.
Az impotens Külügyminisztérium még tájékozódik
A Külügyminisztériumnak egyelőre nincs tudomása arról, hogy két magyart is lelőttek volna az Evo Morales bolíviai elnök ellen tervezett merénylet felszámolásakor – közölte Szelestey Lajos külügyi szóvivő. A külügyi tárca tájékozódik az ügyben, Venezuela fővárosában, Caracasban Magyarországnak van egy úgynevezett laptop-diplomatája (ezeket a diplomatákat egy-egy konkrét ügyben küldik az adott országba), az ő segítségét is igénybe veszik – mondta Szelestey Lajos.

***
Hozzászólások:
Apr 17, '09 8:15 AM "Többismeretlenes egyenlet - több lehetséges megoldással. A Lánchíd Rádió 10 órai híradása szerint R.F.E. Dél-Amerikában harcolt a kubai típusú kommunista, fajgyűlölő (sic!) Evo Morales, Ugo Chaves-féle rezsim ellen. Van új a nap alatt: Íme, az első fajgyűlölő indián - Evo Morales. :-O"
***
"Egy nagyon érdekes dolgot láttam a bolíviai videóban. A végefele mutatják a másik bolíviait letartóztatás alatt egy terepjáróban, két oldalán két markos rendőr és, Urambocsá, mikor objektívbe kerül eltakarja az arcát a jobbkezével és......nincs rajta bilincs....:O :O " "3:15-től 3:5o-ig figyeld, megeszem a kalapom ha az letartóztatás alatt van, legjobb esetben védő őrizetben..."
***

"Védő őrizet? Hm... Ez esetben volt, aki ajtót nyisson. Mert a másikak nagyon holtnak néznek ki..."
***

"Tadic Toaso apja lehetne, ha, ha! De tenyleg hasonlitank mi?"
*** 

"Felszerelkezve Michael Dwyler : http://mail.google.com/mail/?ui=1&view=att&th=120bf4753534c7f2&attid=0.1&disp=inline&zw"
***

"This Blog Entry has been viewed 158 times by 12 people, most recently at 4:28 PM" Eközben az ún.állapotsoron a képernyőm alján: "ziua.ro beolvasva". http://indavideo.hu/video/Magyar_aldozat_Boliviaban?utm_source=flash&utm_medium=watchoninda&utm_campaign=videoplayer http://indavideo.hu/video/Magyar_aldozat_Boliviaban Állítólag trikót húztak a fejére a rendőrök. A videóban nincs trikó, és bilincs sincs. :-O
***
"wrote on Apr 17, '09 Azt kérdeztem, hogy néz ki a Kapu főszerkesztője- talán Te tudod, hol keressek róla képet itt a neten. Úgy rémlik, már láttam, és ez az ember mondta, hogy ő és Flores adták ki az őszödi beszédet. Azt is mondta, hogy beperelték őket, mert polgárháborút akartak kirobbantani. Ez elég érdekes, mivel eddig úgy tudtuk, hogy nem tudják, kik szivárogtatták ki az ominózus beszédet. Azt mondta, Flores ezért hagyta itt az apja országát, és inkább elment az anyja országában... Biztosan fent lesz az Echo archívumában, kb fél nyolckor volt ez a beszélgetés."
***
"Én csak egy képet szeretnék a főszerkesztőről, ne mkell keresztben lenyelni mindjárt."
***

"HÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ! Nem értitek, amit mondtam?! Ez a fickó (Rózsa Flores) adta ki az őszödi beszédet. Kiderült, ezért meghalt. Most mondta az M1-en a KAPU főszerkesztője- a legjobb cimborája, hogy Kiss Pétertől, vagy Szilvásitól kapták, találjuk ki.... Leesett, emberek?! "
***

2020. május 26., kedd

Újra keresi a rendőrség a romagyilkosságok felbujtóit – A halálbrigád vezetője állítja: jobbikos körök támogatták őket – PestiSrácok

Újra keresi a rendőrség a romagyilkosságok felbujtóit – A halálbrigád vezetője állítja: jobbikos körök támogatták őket – PestiSrácok: Újra nyomozást rendelt el a rendőrség a romagyilkosságok elvarratlan szálai ügyében, a PestiSrácok.hu információi szerint ebben az eljárásban az esetleges felbujtókat, finanszírozókat és tettestársakat keresik. Úgy tudjuk, a nyomozás megindítása összefüggésben áll azzal, hogy a gyilkosság-sorozat elsőrendű elítéltje, Kiss Árpád több információval segíthette a hatóságokat. A férfi egyébként szerdán levelet is küldött portálunknak. Ebben arról ír, hogy a […] 
 
Újra keresi a rendőrség a romagyilkosságok felbujtóit – A halálbrigád vezetője állítja: jobbikos körök támogatták őket 
 
Forrás: https://pestisracok.hu/ujra-keresi-a-rendorseg-a-romagyilkossagok-felbujtoit-a-halalbrigad-vezetoje-allitja-jobbikos-korok-tamogattak-oket/ 
 
 
Kiss István és Kiss Árpád érkezik a romagyilkosságok tárgyalására. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu AZ ALVILÁG TITKAI 
2020-05-20 

PÁMER DÁVID 
Újra nyomozást rendelt el a rendőrség a romagyilkosságok elvarratlan szálai ügyében, a PestiSrácok.hu információi szerint ebben az eljárásban az esetleges felbujtókat, finanszírozókat és tettestársakat keresik. Úgy tudjuk, a nyomozás megindítása összefüggésben áll azzal, hogy a gyilkosság-sorozat elsőrendű elítéltje, Kiss Árpád több információval segíthette a hatóságokat. A férfi egyébként szerdán levelet is küldött portálunknak. Ebben arról ír, hogy a Jobbikhoz közel álló körök tippekkel és anyagi támogatással segítették a halálbrigádot. Nem ez az első, amikor Kiss a politikát is belekeverte a hat áldozat halálával végződött bűntettbe. Emlékezetes, korábban arról számolt be, hogy a Gyurcsány-kormány idején szándékosan engedték megtörténni a bűncselekmény-sorozatot, abban a reményben, hogy polgárháborús helyzetet teremtve a szocialisták majd tovább maradnak hatalomban. 
A cigánygyilkosságok elvarratlan szálai ügyében, a Pest Megyei Főügyészség felügyeletével folytat nyílt nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ismeretlen tettesek ellen – tudta meg a PestiSrácok.hu. A hatóságok információink szerint ebben az eljárásban az esetleges felbujtók, finanszírozók és tettestársak után kutatnak. Úgy tudjuk, a halálbrigád vezetőjének tartott Kiss Árpádnak eredhetett meg a nyelve, aki szerdán még levelet is küldött portálunknak, de erről később. 
Frissítés! Megkeresésünkre a Pest Megyei Főügyészség megerősítette, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomoz a romagyilkosságokkal összefüggésben. Hangsúlyozták, hogy az eljárás jelenleg felderítési szakban van, azaz az ügynek még nincsenek gyanúsítottjai. 
 
A ROMAGYILKOSSÁGOK 
 
Ismert, a romagyilkosságok ügyében született vádirat szerint Kiss Árpád első-, Kiss István másod- és Pető Zsolt harmadrendű vádlott 2007 végén, 2008 elején arra az elhatározásra jutottak, hogy mivel az igazságszolgáltatás nem megfelelően látja el feladatát a romák által elkövetett bűnesetek kapcsán, saját kezükbe veszik a „rendcsinálást”: fegyveres támadásokat hajtanak végre romák lakta házak ellen, hogy félelmet keltsenek az ott élőkben, illetve felhívják a figyelmet a fenti „problémára”. Többször tartottak lőgyakorlatot, majd az elsőrendű vádlott 2008. július 2-án két lövést adott le a debreceni menekülttábor egyik épületének ablakára. Ugyanazon év július 21-én késő este az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott Galgagyörkön sörétes és golyós fegyvereikből tüzet nyitottak az általuk kiválasztott házra, de sérülést senkinek sem okoztak. A piricsei támadást szintén a három vádlott követte el 2008. augusztus 8-án. 
 
APÁT ÉS FIÁT IS MEGGYILKOLTÁK 
 
Ezen a helyszínen a fegyvereken kívül Molotov-koktélt is használtak. Az egyik égő épületből menekülő sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A támadássorozat 2008. szeptember 5-én Nyíradony-Tamásipusztán folytatódott, itt Kiss Árpád lőtt a kiszemelt, romák lakta házra; senki sem sérült meg. Szeptember 29-én a három főből álló csapat Tarnabodon lőtt rá egy romák lakta utcában lévő több házra, de senkit sem sebesítettek meg. A félresikerült akció után alig egy hónappal Nagycsécsen, a község szélén álló házakra dobtak Molotov-koktélt, majd sörétes fegyvereikből lőni kezdtek az ablakokra. A támadásban ketten meghaltak, egy ember nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az első- és a másodrendű vádlott Alsózsolcán folytatta a támadásokat; itt nem éjjel, hanem késő délután, a Sajó túlpartjáról lőttek, életveszélyesen megsebesítve egy férfit. 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön dobtak Molotov-koktélt a kiszemelt ház padlására és egyik szobájába. Az égő épületből menekülő apára és két gyermekére a másodrendű vádlott nyitott tüzet. A férfi és négy és fél éves kisfia meghalt, a másik gyermek súlyosan megsérült. 
 
A gyilkosságok végrehajtói súlyos büntetéseket kaptak, de a felbujtók és a tettestársak eddig homályban maradtak. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu 
 
A következő, tiszalöki támadásba sofőrként Csontos István negyedrendű vádlottat is bevonták, mert úgy vélték: négyen még eredményesebbek lehetnek. 2009. április 22-én a házából kilépő roma férfit az elsőfokú ítélet szerint szerint Kiss Árpád lőtte mellkason. 2009. augusztus 7-én Kislétán már be is mentek a kiszemelt házba, ahol a golyóval átlyukasztott ajtó mögött egy gyermeket sebesítettek meg, míg anyját az ágyában lőtték agyon. 
 
Kiss Árpádot, Kiss Istvánt és a harmadrendű vádlott Pető Zsoltot 2013. augusztus 6-án a Budapest Környéki Törvényszék első fokon tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre, míg a tiszalöki és kislétai gyilkosságnál sofőrként segédkező Csontos Istvánt 13 év fegyházbüntetésre ítélte. Utóbbié másodfokon jogerőre emelkedett, Kissék esetében a Kúria hozta meg a végső döntést, és hagyta helyben a korábbi ítéleteket. 
 
KIPAKOLT AZ ELSŐRENDŰ VÁDLOTT 
 
A több éve jogerősen lezárult romagyilkosságok ügyében, már a vádlottak elfogása után is felvetődött: a négy férfinek több segítője is lehetett. A nyomozás és a tárgyalássorozat azonban nem adott választ a rejtélyre, így csupán találgatások láttak napvilágot. Erre adhat választ a nemrég elrendelt rendőrségi nyomozás, igaz, a gyilkosság-sorozat további, eddig meg nem válaszolt kérdései tekintetében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Terrorelhárítási Központ (TEK) egyszer már végzett titkos vizsgálódást, ám akkor nem került sor nyílt nyomozás elrendelésére. Csupán a besenyszögi fegyverrablásban folyt a romagyilkosok ismeretlen társai ellen hajsza, de már azt az eljárást is megszüntették. 
 
A vádlottaktól lefoglalt egyik besenyszögi vadászfegyver. Fotó: Police.hu 
 
Az elsőrendű elítélt ügyvédje – Józsa Edina – útján levelet küldött portálunknak, amelyben többek között arról írt, hogy szerinte a szerepek máig nem tisztázódtak és az igazán kényes kérdések eddig nem kerültek terítékre. Úgy tudjuk, a férfi több tanúvallomást is tett a tippadókról és a finanszírozókról, valamint arról, hogy a tatárszentgyörgyi gyilkosságnál másik személy volt az elkövető. Mindezek hitelességét a hatóságoknak kell majd természetesen ellenőrizniük. Kiss Árpád szerint a felbujtók, akik megúszták a felelősségre vonást, „önkormányzati tisztséget kaptak és vidéken lapulnak”. 
Mint írta, 
“az alapeljárás során egyértelműen körvonalazódott a fajgyűlölő propaganda és a bűncselekmény sorozat közötti konkrét összefüggés. A fajvédő propaganda a Jobbik politikai terméke. Aki előállította és terjesztette, azt büntetőjogi felelősség terheli. A problémás kistelepülések a gyűlöletbeszéd és a Magyar Gárda felvonulások által lettek célponttá”. 
Hozzátette azt is, hogy 
a 2008. évi galgagyörki pogromot mindenki büntetlenül úszta meg. Pedig ez a kézivezérelt esemény indította el a hat áldozat halálával végződött, szegregátumok elleni támadássorozatot. Itt nem valamiféle absztrakt összefüggésről van szó. Nem véletlen, hogy a gyilkosságokhoz vezető első támadás szintén Galgagyörkön történt, a tipp és az anyagi eszközök a Jobbikkal kapcsolatban álló, ultra radikális körtől származtak. Ez a szponzoráció akkor sem hátrált meg, amikor 2008. november 2-án éjjel Nagycsécs település határában, Pető Zsolt elítéltnél elszakadt a cérna, és kivégzett egy családot. Legkésőbb ekkor az elfogáshoz szükséges összes információ már rendelkezésre állt, a szokásos kriminalisztikai adatokat a rendőrség összegyűjtötte, de az ismert, erőszakra hajlamos neonácik aktáit a Laborc Sándor, később Ficsor Ádám irányítása alá rendelt Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) visszatartotta – 
 írta levelében Kiss Árpád. 
Az NBH-val kapcsolatban az elsőrendű elítélt azt is megjegyezte, hogy szerinte visszafogták az ismert radikálisok szoros ellenőrzését. 
Ebbe a sorba illeszkedik az a manipuláció is, hogy megtiltották Kiss István elítélt telefonbeszélgetéseinek a lehallgatását 
– tette hozzá Kiss Árpád, aki utalt arra a már nyilvánosságra került botrányra, hogy  a 2004 óta ellenőrzés alatt álló Kiss István megfigyelését éppen akkor szüntette meg a Nemzetbiztonsági Hivatal, amikor fegyverbeszerzésre készült. Ez, az elsőrendű elitélt szerint az akkori szocialista kormányzat utasítására történt. A „szakmai” hibát még Ficsor Ádám, polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli MSZP-s miniszter is elismerte és elmondta, már előbb is elfoghatták volna az elkövetőket. Kiss Árpád az ügy kulcsmomentumának nevezte levelében, hogy Gyurcsány Ferenc és politikus-társai megjelentek a sorozatgyilkosság egyik tárgyalásán.  A látogatás azért is különös volt, mert az előzetes tervek szerint aznap kellett volna folytatnia a vallomását Csontos István negyedrendű vádlottnak, ám a férfi pont aznap, a volt kormányfő jelenlétében jött rá, hogy nincs több mondanivalója.  
 
Csontos István valaha hivatásos katonaként szolgált, és őt ezalatt a Katonai Biztonsági Hivatal beszervezte Fotó: PestiSrácok.hu 
 
A NEGYEDRENDŰ A KBH EMBERE VOLT 
Csontos Istvánról tudni kell, hogy valaha hivatásos katonaként szolgált, és őt ezalatt a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) beszervezte. Noha a KBH 2008 júliusától folyamatos kapcsolatban állt az NNI-vel a romagyilkosságok ügyében, mégsem adott át semmilyen általa tudott információt Csontosról a nyomozó hatóságnak. A kapcsolatot a szervezet és Csontos volt tartótisztje, H. Ernő is tagadta: a Honvédelmi Minisztérium még 2013 augusztusában közölte a nyilvánossággal, hogy a romagyilkosságok ügyében súlyos mulasztások történtek a Katonai Biztonsági Hivatalnál, hiszen a titkosszolgálati vezetők a KBH titkos kapcsolatát a romagyilkosságok negyedrendű vádlottjával Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter, a nyomozó hatóság és az ügyet vizsgáló parlamenti bizottság elől is eltitkolták. Az ügyben indított vizsgálat súlyos mulasztásokat állapított meg, ami felveti a KBH korábbi vezetőinek felelősségét. Mivel a romagyilkosságok vizsgálatában minden eljáró hatóságot félrevezetett a Katonai Biztonsági Hivatal és egyik tanúként meghallgatott munkatársa, ezért büntetőeljárás indult. A bűncselekményben az elhárítótiszt akkori főnökei is közreműködhettek. Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt egyébként végül vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség négy katonai titkosszolgával szemben, de a zárt ajtók mögött zajló ügyben végül mindenkit jogerősen felmentettek. 
 
Az elsőrendű vádlott szerint a Gyurcsány-kormány a káoszban volt érdekelt. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu 
A Magyar Nemzet korábban arról számolt be, hogy Kiss Árpád perújítást is kezdeményez, és abban a Gyurcsány Ferenc vezette kormányok és titkosszolgálatok felelősségét vizsgáltatná. Szerinte titkosszolgálati provokáció volt a nekik felrótt támadás Galgagyörkön, az akkori kormányzat pedig – saját hatalmának megtartása reményében – csaknem polgárháborús helyzetbe sodorta az országot. A PestiSrácok.hu információi szerint a perújítási indítványban több új bizonyítékot is megnevez Kiss és jogi képviselője, Józsa Edina. Erre egyébként szükség is, van, mert perújítást csak akkor rendel el a bíróság, ha az előkerült új bizonyítékok érdemben változtathatják meg a jogerős ítéletet. Azt persze meg kell jegyeznünk, hogy gyakran előfordul, hogy jogerős szabadságvesztésüket töltő elítéltek keresik meg a nyomozó hatóságokat különböző indokokkal, ám ebben az esetben értesülésünk szerint Kiss Árpád releváns információkkal is tudta segíteni a nyomozókat.  
A Kiss Árpáddal készült korábbi interjúnkat itt elolvashatják. 
 
 
 
 
 
 
 
 
  

2019. március 26., kedd

Gyárfás a nemzetközi pozíciójába kapaszkodva akarta megúszni a Fenyő-ügyet – PestiSrácok

Gyárfás a nemzetközi pozíciójába kapaszkodva akarta megúszni a Fenyő-ügyet – PestiSrácok


A Fenyő-ügyben ellene indított nyomozás megszüntetését kérte Horváth András nyugalmazott dandártábornoktól a nemzetközi sportdiplomáciában betöltött pozíciójára hivatkozva a felbujtással gyanúsított Gyárfás Tamás – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak a ’90-es évek leszámolásos ügyeit koordináló miniszteri biztos. Pintér Sándor belügyminiszter egyik legközvetlenebb bizalmasának számító Horváth András szerint Gyárfás konkrétan azt mondta, „hasson oda”, hogy megszüntessék ellene az eljárást. A tábornok természetesen nem teljesítette az úszószövetség volt elnökének kérését.

"...Gyárfás Tamás csak azután tett végül nagy nehezen feljelentést, hogy a hangfelvételt is eljuttatták hozzá a bűnözők. Gyárfásban ekkor végleg tudatosult, hogy ez az a felvétel, amit Portik Tamás titokban készített és olyan emberek állnak a zsarolási kísérlet mögött, akik közvetlen kapcsolatban állnak Portikkal, tehát jó oka volt halálosan megijedni – emelte ki a nyugalmazott dandártábornok, hozzátéve, hogy mindez már az első megbeszélésük után történt. “Bíztunk benne, hogy a zsarolók a leszámolásos ügyekben is érdemi információkkal szolgálnak majd, ami később be is következett” – mondta a tábornok, aki megjegyezte azt is, hogy nem három hónappal, ahogy a HVG írta, hanem már három nappal később átadott egy összefoglaló-értékelő jelentést a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) vezetőjének,..."


Prisztás-ügy újratöltve: Doszpot Péterék már húsz éve tudták, hogy Portik ölethette meg a vállalkozót – PestiSrácok

Prisztás-ügy újratöltve: Doszpot Péterék már húsz éve tudták, hogy Portik ölethette meg a vállalkozót – PestiSrácok

Prisztás-ügy újratöltve: Doszpot Péterék már húsz éve tudták, hogy Portik ölethette meg a vállalkozót


"...üzletelt az alvilág bankárának tartott Lakatos Andrással, becenevén Kisbandival, akinek Portik 80 millió, Prisztás József mintegy 100 millió forintot adott kölcsön. Ennek fedezetéül Kisbandi mindkettőjüknek ugyanazokat a nagy értékű, XII. kerületi ingatlanokat ígérte biztosítékként. Portik és Prisztás igényt tartottak a több, mint 300 millió forint értékű ingatlanokra, ezért találkozót beszéltek meg a Művészinas Étteremben, de nem tudtak megegyezni. Portik ezután döntötte el, hogy végez Prisztással..."

2017. május 12., péntek

Cherchez le camion! Kollidierte Haider-Fahrzeug mit LKW?

Gerhard Wisnewski

Nun kennt sich gar keiner mehr aus: Freunde von Jörg Haider kennen ihren Landeshauptmann nicht mehr wieder, und VW erkannte scheinbar seinen Phaeton nicht mehr wieder. Der eine entpuppt sich aus heiterem Himmel plötzlich als Schluckspecht, der andere als zusammenfaltbares Leichtfahrzeug. Und Haider selbst hatte anscheinend einen Doppelgänger – während er in dem »Szenelokal« »Stadtkrämer« gebechert haben soll, wurde er gleichzeitig viele Kilometer entfernt von einem Radiosender interviewt ...

Erstmal vielen Dank für die zahlreichen Zuschriften – die weniger freundlichen, vor allem aber die freundlichen. Zahlreiche Menschen haben mir geschrieben und wertvolle Beobachtungen und Bilder beigetragen. Herzlichsten Dank dafür. Um auch diese Frage zu beantworten: Ich habe Herrn Haider weder näher gekannt, noch stand ich ihm politisch nahe. Was mich umtreibt, ist allein die Gemeinheit der Tat.

Nun aber zur Sache:
Der Fall Haider entwickelt sich inzwischen wie ein lustiges Frage-Antwort-Spiel. Chronologisch ging das etwa so:
Frage: Der entsetzliche Unfall. Wie konnte das nur passieren?
Antwort: Er hatte 142 Stundenkilometer drauf.
Frage: Achso, aber warum? Und wie kann er mit so einem Auto von einer fast geraden Straße abkommen, die er in- und auswendig kannte ...?
Antwort (Tage später): Ja, aber er hatte doch 1,8 Promille bei dem Unfall, wussten Sie das nicht?
Frage: Ja, aber wann soll er denn die zu sich genommen haben, er ist doch erst gegen Mitternacht aus Velden weggefahren? Und da war er noch nüchtern.
Antwort: Hmm, tja, also ..., er hat das Fest wahrscheinlich doch viel früher verlassen ...
Frage: Aha, und wo hat er so viel Alkohol getrunken?
Antwort: Moment ... (zwei Tage später). Er war doch in dem Schwulenlokal mit dem jungen Mann, da hat er eine Flasche Wodka leer gemacht. Und außerdem war er schwul – Doppelleben, Sie wissen schon.
Netter Versuch. Ich kann ja verstehen, dass man nun unbedingt irgendwo 1,8 Promille herkriegen muss, und zwar in einer verdammt kurzen Zeit, sagen wir: in ein, maximal zwei Stunden. Deswegen wird nun auch zur Wodkaflasche gegriffen – die Frage ist nur, von wem: Wirklich von Haider? (Der Landeshauptmann trank lieber Weißwein, wie er im letzten Radiointerview vor seinem Tod bekundete; siehe unten.) Oder doch von anderen Leuten, die auf die Schnelle einen Alkoholiker zusammenkonstruieren müssen, um ihn dann mit 1,8 Promille wieder auf die Piste zu schicken? Die auch den Zeitraum zwischen Unfall um ca. 1.15 Uhr und Verlassen des Le Cabaret immer mehr erweitern, damit auch genügend Zeit bleibt, sich so einen Vollrausch anzutrinken? Hieß es zunächst, Haider habe das Le Cabaret kurz vor Mitternacht verlassen, soll er nun laut dem neuesten Enthüllungsartikel schon um 22.30 Uhr gegangen und um 23.15 Uhr mit einem Unbekannten in dem »Szenelokal« Stadtkrämer aufgetaucht sein, wo auch ein mysteriöses Foto von ihm entstanden sein soll.
Dazu schrieb mir ein Leser:
Herr Wisnewski, ich bitte Sie! Der Landeshauptmann von Kärnten soll die Angewohnheit gehabt haben, durch Klagenfurts Schwulenszene zu tingeln – womöglich noch sturzbesoffen??? Klagenfurt ist ein »Dorf« – das wäre innerhalb kürzester Zeit bekannt gewesen. 25 Jahre haben von staatlicher Presseförderung lebende Schmierblätter wie Profil, Standard, News usw. vergeblich versucht, ihm was ans Zeug zu flicken – und kommen heute erst drauf, dass er nächtens in Schwulenbars herumsaß? (vollständiger Brief am Ende des Artikels)
Der Wirt des Stadtkrämer, Hans-Peter Grasser, will von Haiders nächtlichem Besuch im Stadtkrämer denn auch nichts wissen. »Er könne auch nicht bestätigen, dass Haider des Öfteren unter den Gästen des Stadtkrämers gewesen ist«, so die Presse.com.

Haider um 23.15 Uhr beim
Interview im Le Cabaret.

Das Problem: Um die Zeit, als Haider in dem »Szenelokal« gesessen haben soll, entstand auch noch ein anderes Foto von Jörg Haider, auf dem er erstens eindeutig zu erkennen ist und das ihn zweitens viele Kilometer entfernt quietschfidel mit einem Mikrofon des Radiosenders Antenne Kärnten zeigt. Just um 23.15 Uhr nämlich, sagen die Radiomacher, gab ihnen Haider da ein Interview. Diese Uhrzeit wird im profil fein verschwiegen.
Die Frage ist weiterhin, warum er im Stadtkrämer – wenn er schon mal in Trinklaune ist – nicht versumpft, sondern nach strammem Alkoholkonsum hurtig wieder aufbricht. Die Frage ist ferner, warum der stockbetrunkene Mann sich dann nicht lieber von einem Taxi oder meinetwegen dem angeblichen Gast in seine Klagenfurter Stadtwohnung fahren lässt, um seinen Rausch dort auszuschlafen – anstatt um halb zwei Uhr nachts nun hektisch zum Geburtstag seiner 90-jährigen Mutter zu brausen.



Das Interview wurde von der Antenne Kärnten Seite gelöscht - ich habe es hier sichergestellt.
Wartete die alte Dame wirklich nach der Geisterstunde mit dem Geburtstagskuchen? Und hätte sie sich wirklich über ihren sternhagelvollen Landeshauptmann-Sohn gefreut? Und hätte sich der Landeshauptmann wirklich in der Nacht vor dem 90. Geburtstag seiner Mutter derart die Kante gegeben, dass er am nächsten Tag kaum noch aus dem Bett gekommen wäre? Und wäre der Polit-Profi Haider wirklich stinkbesoffen durch die Nacht gefahren? Vorbei an der einen oder anderen Polizeistation?
Möglich ist alles. Aber mein Eindruck ist: Eher nicht.
Blenden wir zurück. Am 15. Oktober 2008 läuft auf Zeit im Bild ein Beitrag über den angeblichen Blutalkoholgehalt Haiders zum Unfallzeitpunkt: »1,8 Promille bei Jörg Haider, das hat viele überrascht«, sagt die Sprecherin. »Der Politiker Jörg Haider wurde bisher in seiner langen Karriere nie mit Alkohol in Verbindung gebracht. Auch einigen Personen, mit denen der Kärtner Landeshauptmann an jenem Abend zusammengetroffen war,  ist nichts aufgefallen.«
»Haider und Alkohol«, heißt es in dem anschließenden Filmbeitrag, »Haider und gar 1,8 Promille – das will einfach keiner glauben.«
Dieter Böhmdörfer, ehemaliger Justiziminister, kannte Haider seit 1969, also fast 40 Jahre lang: »Sein Umgang mit Alkohol war so, dass es richtig auffällig war, dass er Abende lang nichts getrunken hat«, sagt Böhmdörfer: »Maximal ein Achtel Wein oder ein halbes Achtel Wein, und ich habe ihn mein ganzes Leben, ich kenne ihn seit 1969, nicht auch nur annähernd betrunken gesehen.«
Eine reife Leistung. Normalerweise kippt man, wenn man zusammenarbeitet, spätabends durchaus mal das eine oder andere Bierchen oder Weinchen und kann auch mal versacken. Glaubt man Böhmdörfer, war das aber Haiders Sache nicht.
»Er ist nie einer gewesen, der viel getrunken hat«, sagt der Journalist Egon Rutter, Gastgeber im Le Cabaret an Haiders letztem Abend: ›Der ist gekommen und hat mich umarmt, weil ich die Zeitung rausgebracht hab‹, keine Spur von Alkohol, noch dazu sind wir dann in die Disko runter, da hats nur offene Getränke gegeben, weder eine Flasche Wein, noch eine Flasche Schnaps, sondern du hast nur gläserweise das gekriegt, und er ist ja dann ziemlich bald vorne heraussen 's gestanden, also nicht mehr drinnen, weil ihm zu laut war, und dort hats gar nix zum Trinken gegeben.«
Alkoholisiert habe sie »ihn nie getroffen«, sagt Elisabeth Scheuchler-Pichler, ehemalige ÖVP-Nationalrätin.
Mit 1,8 Promille im Blut erkennen all diese Menschen ihren Haider nicht mehr wieder.
Das ist das eine. Das andere: Auch VW erkennt seinen Phaeton nicht mehr wieder: »Die Hersteller seines Volkswagen Pheaton beharren darauf, dass es sich bei dem Wagen um einen der sichersten der Welt handelt, der den Unfall in Klagenfurt hätte überstehen müssen«, zitiert die britische Tageszeitung The Sun VW-Sprecher Peter Thul. Inzwischen will Thul dies alles aber nicht oder so nicht gesagt haben.
Das passt also auch nicht zusammen. Das ist aber noch nicht alles. Irgendwie hat es den Anschein, als stünde das Auto an der falschen Unfallstelle – oder das falsche Auto an der richtigen Unfallstelle?
Die Deformation des Fahrzeugs ist nicht zu erklären. Die hilflosen Animationen der TV Sender werfen ein Schlaglicht auf die Widersprüche:
  • Wo ist die »Schanze« oder Böschung, die zu einem Überschlag hätte führen können?
  • Wie soll die Oberseite des Phaeton so asymmetrisch demoliert worden sein?
  • Warum wurde der Bug auf die Fahrbahn gequetscht, bis die Reifen platzten, während sich das Heck anhob? Was ist einem Auto passiert, das vorne nach unten gequetscht wurde und hinten hochsteht?

  • Warum wurde der linke Schweller nach unten durchgebogen, als hätte sich eine riesige Last auf das Fahrzeug gelegt?
  • Wenn der Wagen rechts über eine 25 Zentimeter hohen Bordstein (nicht »Betonpfeiler«) donnerte: Warum ist dann die linke Felge beschädigt, und nicht die rechte?

Linke vordere Felge beschädigt, rechte vordere Felge unbeschädigt.

  • • Wenn dem Fahrer der Arm abgerissen wurde: Wo ist dann die gewaltige Blutlache, die dadurch hätte entstehen müssen? Warum sieht man auf der Fahrerseite so gut wie kein Blut?
• Warum lagen die Türen beziehungslos und fast unversehrt neben dem Fahrzeug? Und zwar auf der anderen Seite? Warum wirkten sie wie abmontiert?
• Wo ist das Nummernschild des Fahrzeugs geblieben? Warum sieht man auf den Fotos weder das vordere, noch das hintere Nummernschild?
  • Warum findet sich außer einem Verkehrsschild und einem Bauzaun keine Spur einer Baustelle (Fahrbahnausbesserung, Baugeräte)? Wenn es dort eine offizielle Baustelle gab, müsste es ja auch Spuren einer Baumaßnahme geben. Die Straße wirkt jedoch vollkommen unberührt.
  • Wo ist der Hydrant, den das Fahrzeug angeblich getroffen hat?
  • Wo kommen die Löcher her: Das große über der Fahrerseite im Dach, zwei kleine in der Motorhaube.



Fassen wir zusammen:
  • keine Nummernschilder
  • falsche Beschädigungen am Fahrzeug (z.B. linke statt rechte Felge)
  • weitere Beschädigungen am Fahrzeug passen nicht zur Unfallstelle
  • fast kein Blut
Das Fahrzeug passt also nicht zur Unfallstelle, und die Unfallstelle passt nicht zum Fahrzeug. Zumindest passt das Fahrzeug nicht zur Unfallbeschreibung – und zwar gar nicht.
Für das vorne nach unten gequetschte Fahrzeug mit dem einseitig beschädigten Dach gibt es bessere Erklärungen. Entweder wurde das Fahrzeug von etwas Schwerem überrollt, oder es ist unter etwas Schweres druntergerast:


Das Loch im Dach könnte genau wie in dem Videobeispiel von der Ecke eines Aufliegers stammen. Wobei sich der Phaeton wesentlich tiefer und mit wesentlich größerer Gewalt unter das andere Objekt gebohrt hat, als das Fahrzeug in dem Video. Oder sich das andere Objekt mit größerer Gewalt über den Phaeton geschoben hat. Denn sonst wäre die Motorhaube nicht so beschädigt, die Reifen nicht geplatzt und von den Felgen gedrückt. Ein Bild wie bei dem Pheaton kann eigentlich nur entstehen, wenn sich etwas Starres und/oder sehr Schweres über ein Fahrzeug schiebt und es wie ein Nussknacker zerquetscht – oder sich das Fahrzeug darunter schiebt.

Zusammenstoß mit einem mit Kies beladenen Kleinlaster 2006 bei Kosice (Kaschau).
Wie man an diesem Beispiel eines Unfalls bei Kosice (Kaschau) sieht, sind die Vorderreifen nach unten gedrückt, der Schweller erscheint durchgebogen und das Heck hochgestellt. Bei einem solchen Unfall überträgt sich die Kraft des Aufliegers durch die Fahrzeugstruktur auf vordere Radaufhängung, ggf. auch auf den Schweller und biegt ihn durch. Ob und wie die Kraft bei dem Schweller ankommt, hängt von der Stabilität der oberen Aufbauten ab. Sind sie sehr stabil, wird mehr Kraft an den Schweller weitergegeben, was man beispielsweise an dem Phaeton sieht.
Aus dem Schreiben eines Lesers:
Das Herr Haider, noch dazu mit 1,8 Promille, eines natürlichen Todes gestorben sein soll, können mir die Medien nicht weismachen. Doch wie ist es zu dem »schrecklichen« Unfall gekommen. Eigentlich ganz einfach ... Ich fuhr letztens auf der Landstraße, vor mir ein Lastwagen, mit einem Schuttcontainer beladen und mit einer nach hinten wirkenden Hydraulikanlage. Da kam mir der Gedanke, so könnte es gewesen sein. Der Wagen von H. muss hinter einem solchen LKW anhalten. Die Hydraulik wird ausgelöst und ein tonnenschwerer Container presst sich auf das Fahrzeug. Der Container wird wieder eingefahren und die Fahrt des LKWs geht ohne Spuren weiter. Die Deformationen am Unfallfahrzeug weisen jedenfalls auf diese Theorie hin. Und ich bin kein »Verschwörungstheoretiker«, sondern nur ein kritischer Mitbürger, der schon lange der Berichtserstattung der Massenmedien misstraut.
Zu untersuchen wären nun weitere Fragen, welche die Identität das Fahrzeugs betreffen: Die fehlenden Blutspuren, die ausgebauten Türen, die fehlenden Nummernschilder (wurden diese von der Polizei abgeschraubt? Warum? Wer hat sie gesehen?).
Aber unabhängig davon kann man festhalten: 
Dieses Fahrzeug trägt die Fingerabdrücke eines LKWs, Sattelschleppers oder eines ähnlichen Fahrzeugs.
Cherchez le camion!

***

Schreiben eines Kärtners:
Sehr geehrter Herr Wisnewski!


Heute Nachmittag war ich an der angeblichen Unfallstelle, um für Dr. Haider eine Kerze hinzustellen, und machte einige seltsame Beobachtungen (es ist übrigens zu einer wahren Pilgerstätte geworden). Zufällig stieß ich heute Abend dann auf Ihre Homepage – Sie sprechen mir nach meinen heutigen Beobachtungen aus der Seele!

Die Unfallstelle in der Reihenfolge, wie es sich zugetragen haben soll, also von Norden nach Süden:
Auf einem etwa 1 1/2 Meter hohen Wall (dahinter befindet sich der Garten eines Hauses) befindet sich eine Reifenspur, d.h. die Grasnabe ist mit der Breite eines Reifens durchtrennt, drunter schaut Erde raus. Das ganze misst in etwa 5 Meter Länge. Mein erster Gedanke war: Wenn ein Über-2-Tonnen-Auto mit 142 (oder 170) kmh hier auftrifft, dann ist der Wall durchbrochen – und nicht nur leicht angekratzt!
Danach folgen ein paar Meter Wiese, dann auf ca. 10 Meter Länge die auf den Bildern ersichtliche abrasierte Thujenhecke. Der Betonsockel entlang der Thujenhecke ragt dort nur etwa 15 cm aus dem Boden. Ich denke nicht, dass der diesen Wagen zum Überschlag bringt – da platzen höchstens beim Auftreffen die Reifen. Und jetzt wird es interessant: Die Thujenhecke wurde auf ganzer Länge abrasiert – in der Linie, die das Fahrzeug von der Spur am Wall bis hier genommen haben soll, würde jetzt der Zaun des Nachbarhauses (meterhohes Holzgeflecht, ähnlich einer Lärmschutzwand) folgen – dieser ist aber unversehrt, obwohl er sogar etwa einen Meter weiter als die Thujenhecke nach vorne Richtung Straße springt!!!
Die »Flugbahn« des Fahrzeugs macht also hier eine unmotivierte Kurve nach links zurück auf die Straße, wo sie dann allerdings eine weitere unmotivierte Gegenkurve nach rechts machen musste, um dem weiteren Verlauf der Straße zu folgen und den endgültigen Landepunkt des VWs zu erreichen!
(In der ORF-Animation ist das schön erklärt – aber die 15 cm hohe Mauer würde das 2-Tonnen-Gefährt mit 142 km/h niemals wie dort gezeigt auf die Straße zurückwerfen und auch die kümmerliche Betonsäule nicht ...)

Weiters fiel mir auf, daß das umgefahrene Verkehrsschild auf den Fotos, z.B. auf www.kleinezeitung.at, obwohl es mit 142 (oder 170) kmh getroffen wurde, nur 3 Meter flog (man könnte fast sagen »umkippte«), anstatt – wie man meinen könnte 50 Meter oder mehr. (Die am Foto ersichtliche Einrahmung mit Sprühlack ist derzeit am Asphalt noch sichtbar und ein neues Schild wurde an der alten Stelle aufgestellt!)

Danach habe ich die Länge vom Wall bis zu den Kennzeichnungen am Asphalt, wo der Phaeton zu liegen kam, abgeschritten. Ich kam auf 60 Schritte, also ca. 50 Meter. Ich habe bei Google Earth die Punkte eingezeichnet (der Wall ist gut erkennbar, Haiders Wagen lag genau am Beginn der Bushaltestelle – die erkennt man aber nur, wenn man's weiß) und die Länge berechnen lassen – Ergebnis 65 Meter.
Die Medien berichteten hingegen letzten Samstag von »150 bis 200 Metern« (wohl um die »Wahnsinnsgeschwindigkeit« zu suggerieren)! Diese Falschmeldung wurde bis heute nicht berichtigt ...

Interessant war noch die Lage der abgerissenen Türen. Diese lagen (laut Sprühlack-Markierungen) so, als wären sie einfach vom Wrack, nachdem es zum Stehen kam, heruntergefallen – schön nebeneinander in der richtigen Richtung. Dabei möchte man doch  meinen, auf dieser Flugbahn mit Überschlagungen und Saltos müssten die Teile weit verstreut herumliegen ...

Letzten Sonntag sprach ich mit einem deutschen Gast über diesen »Unfall«. Er ist nicht nur Polizeigutachter, sondern präpariert Fluchtfahrzeuge. Er erzählte mir, wie sie früher gearbeitet hätten – die Verhandler hätten immer 2 Stunden Zeit aushandeln müssen, das war die Zeit, die er und seine Kollegen brauchten, um ein Fahrzeug zu präparieren. Heute wäre das nicht mehr notwendig, sagte er, heute programmieren wir in ein paar Minuten jeden Bordcomputer so um, wie wir es brauche: beschleunigen, bremsen, auslösen der Airbags ..., das ist alles kein Problem.
»Aber das hinterlässt immer Spuren«, sagte er, »die man bei einer Untersuchung nicht vertuschen kann, das ist das Problem!«
»In Österreich sehe ich dieses Problem nicht!«, antwortete ich.
(Denn wo sonst noch gibt es Staatsanwälte, die gerichtsmedizinische Details einer Privatperson noch an die Medien liefern, bevor sie die Angehörigen des Verstorbenen zu Gesicht bekommen? Wo sonst werden Blutproben an Toten gemacht – was übrigens gegen die Menschenrechtskonvention verstößt - und von der Staatsanwaltschaft umgehend veröffentlicht?)

Sie beschreiben sehr schön, wie die Anschuldigungen gegen Dr. Haider von Tag zu Tag gesteigert werden. Zum Warum möchte ich Ihnen aber noch einen weiteren Gedanken liefern:
Haider war in Kärnten nicht bloß beliebt, sondern vergöttert. Die Wiener haben das nie richtig erkannt, geschweige denn verstanden. Sie dachten wohl, wenn Haider einmal weg ist, hat der Spuk ein Ende. Doch schon am Samstag begann der Verstorbene in Kärnten zur Legende zu werden: weinende Kärntner im Radio, herzergreifende Einträge im Online-Kondulenzbuch, Massen-SMS mit Gedichten, Pilgerstätten mit Kerzen beim BZÖ-Büro, Landhaus, vor der Landesregierung, am Unfallort, Haider-Fotos in den Schaufenstern, Kerzen und Fahnen in den Fenstern von Privathäusern.
Man sah nun, was sich am kommenden Samstag bei der Trauerfeier abspielen würde – 1989 bei der Absetzung Haiders als Landeshauptmann waren 20.000 Kärntner gekommen –, jetzt wo er tot war, würden es noch um ein Vielfaches mehr werden. Eine derartige Massenkundgebung für den meistgehassten Politiker Europas konnte man sich nicht leisten! Als Erstes wurde die überhöhte Geschwindigkeit veröffentlicht (obwohl die überholte Frau davon kein Wort erwähnt hatte). Doch das nutzte nichts – das Lichtermeer vor der Landesregierung wuchs. Nun kam die Geschichte mit dem Alkohol – doch es nutzte auch nichts, die Kärntner standen vor dem aufgebahrten Sarg zu Tausenden über Stunden hinweg an (auch wenn der ORF in Wien dies totschwieg!). Und jetzt, einen Tag vor der Trauerfeier der letzte Schlag: Haider war in einer Schwulenbar gewesen, »mit einem Jüngling« ...! (Aber auch das wird am morgigen Trauerzug nichts ändern!)
Herr Wisnewski, ich bitte Sie! Der Landeshauptmann von Kärnten soll die Angewohnheit gehabt haben, durch Klagenfurts Schwulenszene zu tingeln – womöglich noch sturzbesoffen??? Klagenfurt ist ein »Dorf« – das wäre innerhalb kürzester Zeit bekannt gewesen. 25 Jahre haben von staatlicher Presseförderung lebende Schmierblätter wie Profil, Standard, News usw. vergeblich versucht, ihm was ans Zeug zu flicken – und kommen heute erst drauf, daß er nächtens in Schwulenbars herumsaß?

»Selbst noch im Tode höhnen sie – doch's Kärntner Herz vergisst Dich nie!« habe ich heute irgendwo gelesen ...

Als meine Frau mich letzten Samstag mit den Worten weckte: »Der Jörg ist tot – Autounfall!«, war meine erste Antwort noch im Halbschlaf: »Jetzt haben sie ihn liquidiert!«

Bitte arbeiten Sie weiter an dem Fall und lassen Sie nicht locker!!! Er hat es verdient, denn er war ein guter Mensch, der vielen geholfen hat und noch vielen mehr Hoffnung gab ...

Mit herzlichen Grüßen ...
Samstag, 18.10.2008
Kategorie: Enthüllungen
© Das Copyright dieser Seite liegt bei Gerhard Wisnewski

Dieser Beitrag stellt ausschließlich die Meinung des Verfassers dar. Er muß nicht zwangsläufig die Meinung des Verlags oder die Meinung anderer Autoren dieser Seiten wiedergeben.

In Verbindung stehende News:  Haider: Einäscherung ist Vernichtung von Beweismitteln - 19-10-08 22:45  Haider: Neue Animation von RTL - 16-10-08 14:00  Zeugen: Haider hatte keinen Alkohol getrunken - 16-10-08 00:40  Ente im Phaeton-Kleid? Medienfälschungen im Fall Haider - 15-10-08 16:40  Beobachtungen am Unfallort von Jörg H. - 14-10-08 11:30

Wer diesen Artikel gelesen hat, hat sich auch für diese Beiträge interessiert:


Gerhard Wisnewski

"Man spürt die Absicht und ist verstimmt" – diesen Spruch kennen Sie ja schon von mir. Nun spüre ich andauernd Absichten und bin demgemäß regelrecht dauerverstimmt. Schlage ich morgens die Zeitung auf oder mache ich das Fernsehen an, geht's mir schon schlecht. Liegt das bloß an mir? Machen wir eine ...
Donnerstag, 16. Oktober 2008


Udo Ulfkotte

Öl ist das Lebenselixier der industrialisierten Welt. Und jene, die mit Öl handeln oder spekulieren, verschlingen begierig jede Nachricht, die den Preis beeinflussen könnte. Manchmal kommt es dabei zu absonderlichen Situationen. So schnellte der Ölpreis soeben um 25 Dollar in die Höhe - und fiel ...
Dienstag, 23. September 2008


Ellen Brown

»Fannie Mae« und »Freddie Mac« besitzen oder garantieren fast die Hälfte des zwölf Billionen Dollar schweren US-Hypothekenmarktes. Noch vor kurzer Zeit waren beide die ausgesprochenen Lieblinge der Wall Street, und ihre Papiere wurden als fast so sicher eingestuft wie die Staatsanleihen der ...
Montag, 08. September 2008


Gerhard Wisnewski

Ist es denkbar, dass sich ein Ministerpräsident, im österreichischen Fall ein Landeshauptmann, volltrunken in der Öffentlichkeit bewegt? Laut den österreichischen Behörden ja – sie behaupten, der Kärtner Landeshauptmann Jörg Haider habe bei seinem Unfall in der Unfall-Nacht zum 11. Oktober 1,8 ...
Donnerstag, 16. Oktober 2008

« Zurück | Artikel versenden | Drucken


Buchempfehlungen











Startseite | Kontakt | Impressum © 2008 Kopp Verlag e.K. Verlag & Fachbuchversand


Noch mehr:
Informationen, die Ihnen die Augen öffnen!


http://info.kopp-verlag.de/redakteure/gastbeitraege.html