Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: reményiksándor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: reményiksándor. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 21., kedd

Reményik Sándor - Eredj, ha tudsz!


Eredj, ha tudsz!

Egy szívnek, mely éppúgy fáj,
mint az enyém
Eredj, ha tudsz...
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj...
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, ez érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.
A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt,
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.
Hajdanában Mikes se hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
Fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
Meglátogatták az itthoni árnyak,
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták...
Eredj, ha tudsz.
Ha majd úgy látod, minden elveszett:
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szelekbe minden régi álmod;
Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.
Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.
Leszek őrlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz, lappangó rút féreg,
De itthon maradok!
Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár: halló fülekbe eseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyujtózsinór,
A kanóc része, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
Hamuban, éjben.
Míg a keservek lőporához ér
És akkor...!!
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok.

1918. december 20.

2012. szeptember 11., kedd

Reményik Sándor: Ahogy lehet

 

Reményik Sándor:

Ahogy lehet 

 
Fogcsikorgató türelemmel,
Összeszorított szájjal -
Krisztus-követő bús próbálkozással,
Majd daccal, lobbanóval,
Fojtott igével és visszanyelt szóval,
Tenyérrel, mely sima örökké,
Csak a zsebben szorul ököllé -
Keserű, tehetetlen nevetéssel
Békülve meg akármi rendeléssel -
Nem csodálkozva már - és csodálkozva mégis,
Hogy rajtunk ez is, az is megesett:
Hordozzuk, testvéreim, ezt a hordhatatlan,
Kínszenvedést virágzó életet.
Ahogy lehet...
 
Megalkuvás zsoltárát énekelve,
Végtelen rabmenetben csak megyünk,
Nincs semmi fegyverünk,
Fegyvertelen a lelkünk lázadása,
Pedig a vérünk minden csöppje vágyik,
Vágyik a Péter vad mozdulatára,
Amikor Istenének védelmében
A Málkus fülét hirtelen levágta.
Kik vagyunk mi?
Ó, nem az Alázat,
Csak a megalázottság fiai.
Nemzedékek büszke hídfői közt
Görbülő ív, görnyedő átmenet:
 
Testvéreim, bizony nem élünk jól mi,
Nem apáinknak tetsző életet.
De aki máskép tehetne helyünkben,
Az vesse reánk az első követ!
Minden percünk kínzó kiegyezés:
Ahogy lehet...
 
Testvérem, korcs hős, alkuvások hőse,
Félbenmarad, megmásul mondatod?
Egy szikra talán mégis zengve pattan
Lángörvényből, mely benned kavarog.
Dagadnak benned árvizes erők,
Zúdulna niagarás zuhatag:
Elégedj meg, ha megtöltesz belőle
Kristálytiszta vízzel egy poharat.
Visszaszorítnak, hátrább, egyre hátrább,
És amit hagynak, egyre kevesebb:
Hát vesd meg lábad ott, ahol megállhatsz,
S azt mentsd, azt a talpalatnyi helyet,
Szikrát a tűzből, cseppet a folyóból,
A töredéket eltört mondatodból,
Minden megmaradt árva keveset:
Ahogy lehet...
 
Láttad a Karsztok szirt-sivatagában
A liliputi termőföldeket?
Pár négyzetméter - amit a lavina,
A kőgörgeteg könnyen eltemet.
S a Karsztok boldogtalan magvetője,
A földmívelés madárijesztője
Ezt a kis humuszt mégis szereti,
Kicsi kőkeritéssel keríti.
Pedig szinte sírjának is kevés.
Ó, karszti sors; ó, karszti temetés...
 
Te is, testvérem, karszti sorsodat
Fogadd el, s védd meg karszti földedet,
Azt a sírodnak is kevés humuszt,
Azt a pár négyzetméternyi helyet,
S azt a fölséges Isten-lábnyomot,
Mit a lavina minden rohama
Eltörölni még sohasem tudott.
Védd ezt a talpalatnyi telkedet,
Cserépkancsódat és tűzhelyedet,
Utolsó darab száraz kenyered!
De azt aztán foggal, tíz körömmel.
Démoni dühvel és őrült örömmel -
Ahogy lehet...
 Ahogy lehet...





2009. október 15., csütörtök

Reményik Sándor

Reményik Sándor 
A magányos cédrus

Tanács

Te ne kérdezz, csak menj az utadon
S meg ne állj körülnézni,
A kétely gyilkos sebet üt belénk
S a lelkünk, a lelkünk bevérzi.

Te ne kérdezz, csak menj az utadon,
Az agyad bármi kábult,
A gyöngeséged, tétovázó vágyad
Egy hanggal el ne áruld.

Magadba higgy és menj az utadon,
Mint kit nem döbbent titkok árnya,
Gyáva, ki minden mondata után
Megtorpan kérdőjellé válva.

Mint Lót, eredj a kőkemény paranccsal,
Mögötted lobogjanak a csodák,
Mint akinek csak ökle, foga van,
Úgy menj a pusztuló világon át!

Az égbe ne tekints, de forró karral
Öleld az anyaföldet,
Vissza ne fordulj, jaj, ki visszanéz,
Nem mozdul az meg többet!



Reményik Sándor 

Egy barátomhoz


Egymás mellett ma elmegyünk: hajók,
A Te hajódon leng a büszke zászló
S felvonom én is a rongyos lobogót.

Győztes, Te futsz elől a büszke tornán
Dagasztja vásznad hazajáró szél -
Nekem száz rongyba tépve a vitorlám.

Te élsz. Én már sok halállal meghaltam.
Te zászlód mellé tűztél egy virágot -
Nekem nincs. De hát - én így is akartam.

Így kellett. Fáj mégis, hogy a hajók, lelkek,
Akikhez kötött tiszta vonzalom -
A kikötőkbe lassan szertemennek.

A bóra jő, a fogam megvacog -
Pár futó év s a messze, nyílt vizen,
A tengeren egyedül maradok.

Te tudod, merre mégy, Te nem állsz veszteg,
Az én iránytűm jaj, átkozott szerszám,
Bús ívbe leng, bomlottan körbereszket.

Hadd nézzelek ma: tán utolszor látlak -
Szerető, forró, könnyes irígységgel -
Egy percig még - azután elbocsátlak.

S egy pillantást még, könnytelent, keményet
Hadd vessek rád, mert én, bár átkozom -
Tartom a sorsommal a közösséget!

Hogy is volt, hogy mi tudtunk együtt menni
Egykor, soká, kar-karban önfeledten?
Előtted minden - előttem a semmi. -

Egymás mellett ma elmegyünk - hajók
S hogy büszke zászlód fennen leng ma, nézd:
Felvontam én is a rongyos lobogót.
Kolozsvár, 1917 okt. 2

2009. január 30., péntek

Reményik Sándor: Félnek a poroszlók


Páncél övezi testük
És kard az oldaluk,
S a szívük mégis reszket
És vacog a foguk.
Levél ha zörren: az ő bűnük zörren,
Kakas ha szól: az ő vétkük kiált,
A piros hajnalt és a naplementét
Úgy nézik ők, mint véres borzadályt,
Ábel vérét, a mi kiontott vérünk...
Félnek a poroszlók.

Láttátok már őket szembe nézni?
Én nem láttam őket.
Láttatok már köztük büszke főket?
Én csak dölyföst láttam.
Földig hajtja őket
Rablott arany terhe, mint az ágat,
Sűrű festék alatt arcuk sápad.
Félnek a poroszlók.

Aki biztos, bátor;
És nem dühöng az, akié a föld,
A tulajdon és a szövetségsátor.
Az ordítás, a toporzékolás,
Az ütlegelés nékik mind kevés,
Új gyötrelmeken törik a fejük,
Mert fáj nekik a néma megvetés
S a hideg gúny, mely arcunkra fagyott.
S tudjátok, a sok cécó mire jó,
ha a sok heje-huja, vigalom?
Eltitkolni, hogy inog a hajó,
S dűl be a víz a lyukas oldalon.
Félnek a poroszlók!

Caesar és Antonius katonái,
A légiók utódai ..... ezek?
Ezekre szállott az imperium,
Az aranysasok s az acélkezek?!
Jöttek, mint az éjféli tolvajok
És besurrantak a nyitott kapun
És mint a posvány terpeszkedtek el,
Mint mocsár gőze városon, falun,
S azért, mert útjuk szegi pusztaság,
S jelöli pusztulás és könny és vér,
Amihez fáradt testünket kötötték:
Rongy saroglya, nem diadalszekér!
Hol vannak hát a hősök, férfiak,
Babéros költők, számlálatlan sok?
Hol vannak a Catók s a Senecák
S a szenátus s a filozófusok?
Ezekre - egy ványadtabb ég alatt
Csak a magukat kendőzés erénye
S a régi Róma romlása maradt!!
S mert lelkük üres, mint a felfújt hólyag
Úsznak színén a megáradt folyónak,
De félnek, félnek, félnek a poroszlók!

1919 augusztus 27