Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tőkéslászló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tőkéslászló. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 25., kedd

Tőkés László felhívása a nagyváradi civiltársadalomhoz

Tőkés László felhívása a nagyváradi civiltársadalomhoz:

'via Blog this'

2014. március 25. kedd
Send this article Print this article

Tőkés László felhívása a nagyváradi civiltársadalomhoz

A demokratikus nyilvánosság igénybevételével, ezúton intézek felhívást a nagyváradi magyar civiltársadalom közszereplőihez és szervezeteihez, hogy a törvényesség eszközeivel állják útját a városi tanács vonatkozó obskurus határozata végrehajtásának.



  

F E L H Í V Á S

Amennyiben még van helye a fokozásnak, bizton megállapítható, hogy a Bihar megyei RMDSZ Mecénás Alapítványban tömörült csúcsvezetősége eddigi pályafutásának erkölcsi mélypontjára süllyedt, a Körös-parti Ady Endre Kulturális Központnak csúfolt konferenciateremnek az ún. Léda-házra való kicserélésével. Az 1,1 millió euró – elszámolatlan – pályázati pénzből felhúzott és a mintegy 300.000 euróra becsült két ingatlan közötti árkülönbözet800.000 eurót tesz ki – amely körülmény már önmagában is a sikkasztás és pénzmosás alapos gyanúját veti fel.
Ennek ismeretében a szövevényes ügy kivizsgálása és a felelősség megállapítása méltán követelhető meg. De addig is, amíg az égbekiáltó ingatlanpanama minden részletére fény derülne és a törvényes elszámoltatásmegtörténne: mindenekelőtt elengedhetetlenül fontos és haladéktalanul sürgős a nagyváradi önkormányzat és a Mecénás Alapítvány közötti botrányos ingatlancsere feltétlen megakadályozása.
A demokratikus nyilvánosság igénybevételével, ezúton intézek felhívást a nagyváradi magyar civiltársadalomközszereplőihez és szervezeteihez, hogy a törvényesség eszközeivel állják útját a városi tanács vonatkozó obskurus határozata végrehajtásának. Még csak tétlen hallgatásunkkal sem volna szabad akaratlanul is cinkosságot vállalnunk azokkal, akik nemzeti közösségünk kárára a köztulajdonnal kufárkodnak.
Szintén tiszteletteljes felhívással fordulok Msgr. Fodor József püspöki helynök úrhoz, aki kettős minőségében, nevezetesen a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye képviselőjeként, valamint a Mecénás Alapítvány kurátoraként vált cselekvő részesévé az eredeti rendeltetésétől eltérített Ady-központ ügyének.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szakemberei által elvégzett kivizsgálás, illetve az erről szóló „Éles megállapítások” 25. pontja értelmében a nagyváradi beruházásra vonatkozó szerződés aláírására 2002. december 10-én került sor, melynek „kedvezményezettei” Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-elnök (Mecénás Alapítvány) ésTempfli József püspök (Nagyváradi Római Katolikus Egyház) voltak. Felhívásomat mindazáltal azért intézem Fodor József helynök úrhoz, mivel a 27. éles megállapítás szerint a dokumentumot végül is nem Tempfli József püspök, hanem az ő nevében a vikárius úr írta alá. A 28. pontban ráadásul az olvasható, hogy: „A Mecénás Alapítvány kuratóriumának tagjai (…) folyamatosan dezinformálták az ügyben Tempfli Józsefet”. A dokumentum egyben fel is sorolja a „dezinformátorokat”, a következők szerint: „1.) Kiss Sándor a Mecénás Alapítvány elnöke (a Bihar Megyei RMDSZ Választmányának elnöke, a Bihar Megyei Tanács és az RMDSZ Szövetségi Képviselő Tanácsának alelnöke); 2.) Lakatos Péter, a Bihar Megyei RMDSZ elnöke; 3.) Biró Rozália nagyváradi alpolgármesternő, a rogériuszi RMDSZ-körzet elnöke; 4.) Dr. Földes Béla, a Bihar Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, városi tanácsos; 5.) Fodor József, Római Katolikus Püspöki Helynök” (kiemelések az Éles megállapítások szerzőitől).
Tisztelettel kérem a Helynök urat, nevével és magas egyházi tisztségével ne szentesítse ezt, a nemzeti közérdekeinket sértő, áldatlan ingatlancserét, hanem személyes közbelépésével segítsen felderíteni az ügyet, és elejét venni a joggal feltételezett pénzmosás kivitelezésének.
Nyíltszívű felkérésemmel annál is inkább Fodor József helynök atyához fordulok, mivel a 31. éles megállapítás szerint: „Kérdés, hogy a vonatkozó (akkori) szabályok szerint volt-e aláírási joguk a szerződő felek képviselőinek. A minisztérium részéről (a 2002. évben) feltehetőleg a közigazgatási államtitkárnak és a pénzügyekért felelős személynek lehetett volna” – s nem „a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatala képviselőinek: Szabó Vilmospolitikai államtitkárnak és dr. Szalay István címzetes államtitkárnak” (lásd még a 25. pontot). Ráadásul: „A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye esetében a szerződés nem értelmezhető, mert a szerződésre Tempfli József püspök neve van rányomtatva, ugyanakkor azt nevében Fodor József Római Katolikus püspöki helynök írja aláNem derül ki a fellelhető ügyiratból, hogy volt-e meghatalmazása Tempfli József nevében aláírni a szerződést, meghatalmazás nincs csatolva” (kiemelések a szerzőktől) – olvashatjuk az „Éles megállapítások” 27. pontjában.
Nyilvános felhívásomat, a fájdalmas helyzet ismeretében, keserű szívvel teszem közzé. Egyházi és nemzeti köztulajdonról lévén szó, mindazáltal az az evangéliumi meggyőződés vezérel, hogy: „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek” (Mt.5,6). 
Nagyvárad, 2014. március 25.
                                                                                   Tőkés László

2012. július 28., szombat

Orbán: Európa válsága Brüsszel válsága

NT, BuL
Forrás: MNO
2012. július 28., szombat 10:49
Kinek lett volna a dolga és mikor, hogy az idáig vezető folyamatot hatástalanítsa? – tette fel a kérdést Orbán Viktor miniszterelnök Tusványoson. Ezekre nemhogy nem kapnak választ az emberek, de fel sem lehet tenni őket – mondta.

Orbán Viktor teljes tusnádfürdői előadását a 22 órai hírek után megismétli a Hír TV.


Orbán Viktor és Tőkés László péntek esti találkozóján

ismételten kiállt Traian Basescu államfő mellett,

a vasárnapi népszavazástól való távolmaradásra szólította fel az erdélyi magyarságot.


Ha választást nyerünk, középen ülhetek, ha nem, akkor Tőkés László ül középen, én pedig a szélén, valahogy mindig így van ez – kezdte beszédét a miniszterelnök a XXIII. Bálványosi Szabadegyetemen tartott előadásában. Orbán Viktor a Magyarország és Közép-Európa megújul című fórumon szólalt fel, amelyen Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is előadást tartott. A moderátori szerepkört Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára látta el.

– A politika sok mindenről szól; az egyik oka, ami miatt az értelmiségi világból érkeztünk ide, az az, hogy a politika a valóságértelmezés „csiklandozó” terepe. De mégis miben vagyunk, mi történik? Izgalmas időszakot élünk, ami nem öncélú szellemi izgalom, döntő módon határozza meg Magyarország sorsát – mondta Orbán. – Ha önök bekapcsolják a rádiót, televíziót, kinyitják az újságot, vagy az interneten ügyeskednek, a leggyakrabban a válság kifejezéssel találkoznak. Halljuk, válság van az európai társadalomban, a keresztény társadalomban, ez már közhelynek tűnik. Nemrégiben tízegynéhány közgazdász a brutalitás egyértelműségével fogalmazott arról, hogy mi zajlik az európai életben: ha nem sikerül radikális döntéseket hozni, Európa saját holdkóros vesztébe tántorog. Átrendeződnek az erőviszonyok, de a fejünkben is átrendeződik a világról alkotott elképzelés. Egész történelmünket is új, korábban nem ismert nézőpontokból kezdjük tanulmányozni. Új állítások új valóságértelmezéseket adnak ki – tette hozzá.

Orbán Viktor teljes tusnádfürdői előadását a 22 órai hírek után megismétli a Hír TV.

Európa válsága szerinte hosszabb és mélyebb, mint kezdetben gondolhattuk. A válság nem világválság, mert Ázsia és Dél-Amerika virágzik, Afrika fölfelé lépked; valami a nyugati világban romlott el.

Az európai egység furkósbottá válik

A mostani válság oka, hogy Európa ma is a második világháború árnyékában él – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök. Ma a legfőbb felelősöknek a nemzetállamok ambíciói vannak kikiáltva. Korábban nem gondoltuk, hogy az európai egység furkósbottá válik – folytatta Orbán Viktor. Hozzátette: Európa tévútra tért, azt gondolja, hogy gazdasági sikerek útján megoldhatóak a politikai problémák. Az európai – főleg a nyugati – világ elhitte, hogy fölényben van a Kelettel szemben. Nem értette meg, hogy az európai nemzetekkel szemben az uniót nem lehet sikerre vinni. A realitások helyett bizonyos dogmákhoz ragaszkodnak – hangsúlyozta a miniszterelnök.

„Európa ma nemzeti reneszánszát éli” – emelte ki Orbán, hozzátéve: a tagállamok nem akarnak összeolvadni, hiszen a területi válságra nincsen egyetlen megoldás. Minden ország problémáját önállóan kell orvosolni – hívta fel a figyelmet.

Nem lehet lenézni a kétkezi munkát

– Minden gazdasági fejlődés mögött munkának kell állnia. Angela Merkel ezt úgy mondja: minden márkáért, amit elköltünk, előbb vagy utóbb meg kell dolgoznunk. Mivel sokan nem látják ezt be, hitelmámorba esnek – húzta alá Orbán Viktor, aki szerint a márkára érvényes igazság a forintra is áll. Ha valaki – folytatta – azt hiszi, az európai válság megoldható egy ügyes húzással, egy ügyes banki konstrukcióval, az félreérti a válság természetét. Orbán azt gondolja, a Nyugatnak egy erkölcsi fordulatot is végre kell hajtania, nem nézheti le Európa keleti felét. „Nem lehet lenézni a kétkezi munkát. Ha ezt Európa nem érti meg, a mainál is súlyosabb bajba kerülhet” – jelentette ki a kormányfő.

Mindazonáltal úgy látja, a válság kedvező átrendeződés lehetőségét hordja magában. Úgy is le lehet írni a mai helyzetet, hogy míg a Nyugat tétovázik, Közép-Európa egyre biztatóbb jeleket mutat a válság kezelésében. „A rossz hírek ma nem innen jönnek, hanem Spanyolországból, Olaszországból, Portugáliából és Franciaországból. Természetesen ezt nyugaton nem kívánják beismerni, ehelyett a sikeres közép-európai országokra különféle eszközökkel nyomást kívánnak gyakorolni” – hangsúlyozta a Fidesz elnöke.

Közép- és Nyugat-Európa viszonyát boncolgatva elmondta még: a Nyugathoz ilyen értelemben azok tartoznak, akiknek gyarmataik voltak, a Közép meg az, amelynek sosem volt gyarmata. Németországé ezért furcsa helyzet, mert ők a határon helyezkednek el. „A 20. században Nyugat-Európa szemében Közép-Európa nemcsak vesztes volt, hanem bűnbak is, úgy gondolkodnak, hogy a bűnökért a közép-európai népek felelnek. Ez nem így van” – tette egyértelművé Orbán Viktor.

A döntéseket az emberek hozzák

– Talán kellene vennie Európának egy nagy levegőt. A történelmi döntéseket mindig emberek és személyek hozzák, erre kéne összpontosítani – mondta el a miniszterelnök. Ezen döntésekre példának Orbán Viktor a második világháborút, a kommunista diktatúrát és 1956-ot hozta fel. Az olajválságot is emberi döntések váltották ki – fűzte hozzá. A bankrendszer által előidézett válság mögött is emberi döntések állnak, amelyek mögött bankárok, bürokraták és megnevezhető személyek húzódnak – szögezte le Orbán Viktor.

„Küzdünk ellene, mintha az ördög bocsátotta volna le ide az életünkbe, nem értjük, mi is folyik valójában” – mondta Orbán Viktor az egész Európát érintő válsággal kapcsolatban. Ennek lélektani következménye, hogy nő a harag, kiéleződik a helyzet magával az unióval szemben – emelte ki.

– Kinek lett volna a dolga és mikor, hogy az idáig vezető folyamatot hatástalanítsa? – tette fel a kérdést Orbán. Ezekre nemhogy nem kapnak választ az emberek, de fel sem lehet tenni őket. „Csak indulattal reagálnak, és a középpontban Brüsszel áll” – folytatta a miniszterelnök. A válságkezelés nem áll másból, hogy az adófizetők pénzéből százmilliárdos feltőkésítésért állnak sorba. Ennek nem lesz jó vége, sőt nincsen jó közepe sem – hívta rá fel a figyelmet Orbán Viktor.

Ördögi körben a Nyugat

– Brüsszel arról beszél, az állam ne avatkozzon be a piac működésébe, miközben azt is előírják, merre kell az uborkának kunkorodni – a Nyugat ma egy ördögi körben forgolódik, lassan ki kell mondanunk, Európa válsága ma valójában Brüsszel válsága. Ha az abszurditások nem tűnnek el, esélyünk sincs, hogy a komoly kérdésekre megtaláljuk a választ – mutatott rá a kormányfő. Mivel magyarázható ez? Először is: a közép-európai országok nem követték el, amit Spanyolország, Franciaország, Olaszország a válság kirobbanása után elkövetett, vagyis hogy további adósságokba verjék magukat. – 2008 után mi is bajba kerültünk, 80 százalék fölé került az államadósság, most már az alatt van. Nyugaton 90 környékén, amiről sokan úgy tartják, önerőből innen nincs visszaút – érzékeltette.

– Szerintem a hatalom személyes természetét illetően még jobb ösztönökkel rendelkezik Közép-Európa, mint a nyugatiak, mert nem éltük át azt a jóléti társadalmat, mint a Nyugat. Az más kérdés, hogy kormányok jöttek és mentek. Hogy vágányokat kellett állítani, az Nyugaton nem volt eddig szükséges, elkényelmesedés volt. Nálunk nem alakult ki az a gondolat, hogy mindegy, hogy melyik elit irányít. De sorsdöntő jelentősége van, hogy kik kormányoznak, a felelősség kérdése nálunk még mindig nem tűnt el – mondta Orbán.

„Egy gazdaságban vagyunk, egy csónakban evezünk”

1990-ben sokkal könnyebb volt a helyzet, mint most. Szükségszerűnek látszó gondolat volt ugyanis az, hogy ha sikerül mindent úgy csinálni, mint a Nyugatnak, az jó. Azon versenyeztünk, hogy ki tud „nyugatosabb” gazdaságpolitikát megvalósítani. A pillanatnyi helyzet ezt a kényelmet középpontba helyező intellektuális ösvényt eltörli – mondta el Orbán Viktor.

„Nincs sikerrecept, nekünk kell kigondolni, hogy mi a bajunk, nekünk kell beazonosítani a gondjainkat” – tette hozzá. A többiek tapasztalatát beépíthetjük, de nem gondolhatjuk úgy, hogy magától megoldódnak a bajok – hangsúlyozta. A miniszterelnök ezt nagy intellektuális szabadságnak nevezte beszédében. Kiemelte: ha alkalmasak vagyunk megérteni a folyamatokat, amiben élünk, ha kidolgozzuk a jobb életet hozó megoldásokat, akkor az az előnyünk, ami a Nyugattal szemben rendelkezésünkre áll, megmarad.

Másolás helyett a saját gazdasági rendszerünket kell kiépíteni – a képet, amit a Nyugatról őrzünk, érdemes átalakítanunk. „Egy gazdaságban vagyunk, egy csónakban evezünk, ezt azért ne felejtsük el” – húzta alá beszédében a miniszterelnök.

Nem kívánatos Európa szétesése

Ha azt hallom, hogy nekünk kívánatos Európa szétesése, azt kell mondjam: ez egy téves gondolat. Nekünk az az érdekünk, hogy egész Európa kilábaljon a bajból, elfogadva a tagállamok közötti különbségeket – fogalmazott.

Amerikára kitérve Orbán Viktor azt mondta, furcsa, fájdalmas, de nem tagadható, hogy a válság mögött rejtett amerikai konfliktusok is állnak. Kiemelte, az amerikai kérdés előhozza Oroszország kérdését is. Szerinte Európa számára olyan együttműködésre van szükség az orosz térséggel, ami jól átlátható. Példaként a történelemből merített Orbán, „ha emlékeznek még a huszadik századra, nem jártunk olyan jól az oroszokkal” – fogalmazott a miniszterelnök. Közösen kell megteremteni a biztonságot, az energia biztonságát, a katonai biztonságot. Az elkövetkező 20-25 év sikere függ ettől – szögezte le.

A leszakadás ellen kell küzdeni

Orbán Viktor szerint van két ország, amely azért küzd, hogy bekerülhessen a közép-európai sikerzónába, ez Magyarország és Románia. Jelenleg viszont még azért is küzdeni kell, hogy ne szakadjunk le Nyugat-Európától. Románia elmúlt 7-8 éve – mint mondta – kifejezetten sikeres volt, óriási fájdalmak árán ellenőrzése alá vonta saját költségvetését. – Románia most már „ránk úszott”, Szlovákia viszont el is ment mellettünk. Most kicsit mintha kockára tennék az eredményeket a románok – utalt a román belpolitikai válságra, amit a „bicskázás” szóval írt le.

– Természetesen nem akarunk beavatkozni az itteni folyamatokba, de az itteni magyaroknak érezniük kell a felelősségüket, hogy Románia sorsa hamarosan 1-2 évtizedre eldőlhet – ahogy Magyarország sorsa is eldőlt pozitív irányban 2010-ben. A miniszterelnök a vasárnapi népszavazásra utalva azt kívánta a románoknak és a magyaroknak is, hogy jó döntéseket hozzanak, „például úgy, hogy nem hoznak döntést, ez egy lehetőség itt”. Aztán – mint hozzátette – a várható parlamenti választáson szavazzanak majd úgy, hogy meg tudják védeni az elmúlt években elért eredményeket.

A Tusványos ötnapos rendezvénysorozata szombat este koncerttel – a Transylmania, a Jóvilágvan és Rúzsa Magdi fellépésével – ér véget.

Címkék
válság, Orbán Viktor, Tusnádfürdő, Európai Unió, Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Tusványos

Kapcsolódó:

Klaus: A válságkezelés jelenlegi eszköze már-már kommunista módszer

Csak az integráció megállításával és megfordításával lehet kezelni a gazdasági válságot az Európai Unióban a cseh elnök szerint.

Václáv Klaus a Handlesblatt című német üzleti lapban pénteken megjelent vendégkommentárban kifejtette: a válságkezelés jelenlegi eszköze az integráció elmélyítése, a nemzeti hatáskörök áthelyezése a nemzetek feletti szintre, ami „már-már kommunista módszer”, és kudarcra van ítélve....




2012. június 30., szombat

Krónika.ro - Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Mikó-per vádlottjait

http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=65015

Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték annak a restitúciós bizottságnak a tagjait, amely a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét visszaszolgáltatta a református egyháznak. A korrupcióellenes ügyészség nagy értékre elkövetett hivatali visszaélés címén emelt vádat Markó Attila, Marosán Tamás és Silviu Clim ellen. A bírósági ítélet megállapítja, hogy a vádlottak a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt károsították meg, holott a per folyamán a hivatal jelezte: ők nem tartanak igényt az épületre, mert az a református egyházé volt.

A buzaui 

bíróság honlapján pénteken olvasható első fokú ítélet szerint hivatali visszaélés miatt három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a per három vádlottját: Markó Attila államtitkárt, Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját, valamint Silviu Climet, a román igazságügyi minisztérium volt tanácsadóját.

A magyar politikai szervezetek szerint a Mikó-per veszélyes precedenst teremthet az egyházi ingatlanok esetleges visszaállamosítása szempontjából.


A bírói ítélet teljes egészében érvénytelennek nyilvánította a visszaszolgáltatási iratot, és elrendelte, hogy töröljék az Erdélyi Református Egyházkerületet, mint tulajdonost a telekkönyvből.

A három vádlott tagja volt annak a restitúciós bizottságnak, amely 2002-ben a református egyháznak szolgáltatta vissza az erdélyi város leghíresebb iskolájának otthont adó épületet.

Amint arról korábban beszámoltunk, a korrupcióellenes ügyészségnél két sepsiszentgyörgyi család jelentette fel a visszaszolgáltató bizottság tagjait. A két család a kommunizmusban bérelte, majd a rendszerváltás után megvásárolta a kollégiumhoz tartozó, államosított tanári lakásokat. Amikor kiderült, hogy a házukra igényt tart a református egyház,  bűnvádi feljelentést tettek, arra hivatkozva, hogy még az iskolaépület sem lehet az egyházé, mert szerintük az ingatlanok közadakozásból épültek. Ha felmentő ítéletet hoz a bíróság, az egyház folytathatja a tanári lakásokért indított polgári pert, melyet éppen a bűnvádi eljárás miatt állítottak le.

korrupcióellenes ügyészség nagy értékre elkövetett hivatali visszaélés címén emelt vádat. A vádirat szerint a restitúciós bizottság tagjai érvénytelen dokumentumok alapján szolgáltatták vissza az ingatlant a református egyháznak, s 1,3 millió lej kárt okoztak az államnak.

A bírósági ítélet megállapítja, hogy a vádlottak a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt károsították meg, holott a per folyamán a hivatal jelezte: ők nem tartanak igényt az épületre, mert az a református egyházé volt. Antal Árpád polgármester május elején olyan dokumentumot mutatott be a sajtónak, amely szerinte alátámasztja, hogy az iskola az egyházé volt. 

Benedek Levente, a vádiratban megjelölt egyik feljelentő szerint a református egyház a Székely Mikó Kollégium megépítésére csak a szükséges összeg töredékét adta, a többi közadakozásból gyűlt össze, így az ő értelmezése szerint az ingatlan a nép, vagyis az állam tulajdona, s nem az egyházé.

Markó Attila álláspontja szerint semmiféle bűncselekményt nem követtek el. Mint korábban hangsúlyozta, a DNA vádjai alaptalanok, mivel a visszaszolgáltatási döntés a 199/83-as sürgősségi kormányrendelet előírásainak gyakorlatba ültetése révén történt, a jogszabály ugyanis név szerint felsorolja a visszaszolgáltatásra kerülő ingatlanokat, köztük a Székely Mikó Kollégiumot is.

A három vádlottat védelmébe vette a református egyház és az RMDSZ is. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke Viviane Reding EU-biztos figyelmét is felhívta korábban a Mikó-kollégium kapcsán kialakult helyzetre. Tőkés szerint a Mikó-per az egyházi ingatlanok visszaállamosítására tett kísérlet.

Az ügy felkeltette az amerikai törvényhozás figyelmét is. A New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány megkeresésére Jean Schmidt Ohio állambeli republikánus képviselő arra kérte az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségét, hogy kövesse figyelemmel a pert.

2012. február 1., szerda

Erdély.ma: Tőkés folytatná az egyházi átvilágítást


Az erdélyi magyar történelmi egyházak átvilágításának folytatását, valamint a határon túli magyar gazdasági elszámoltatást szorgalmazza Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, európai parlamenti képviselő – olvasható az EP-képviselő sajtóirodájának közleményében.

Az EMNT elnöke kedden Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján sajnálatosnak nevezte, hogy 22 évvel a rendszerváltás után még mindig lassan halad az egyházi átvilágítás, illetve a posztkommunista időszakban elkövetett anyagi visszaélések elszámoltatásának folyamata.

Mint mondta, nehezíti a pénzügyi számonkérést, hogy újabb és újabb korrupciós eset merül fel, majd hozzátette, hogy ezek kivizsgálásában a 2010-ben megválasztott magyar nemzeti kormány hatóságainak is szerepet kell vállalniuk.
Szerinte az elszámoltatás szükségességét példázza az a „korrupciós" eset, amelyben – mint mondta – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének vezetői érintettek. Tőkés „nem hivatalos, de egészen bizonyos értesülése" szerint az RMDSZ Bihar megyei szervezete „Forró Tamás kétes hírű üzletember" közvetítésével 250 ezer euróért – mintegy 75 millió forintért – kínálta eladásra a Nagyváradon felépített Ady-központot.

Ezt az épületet a Mecénás Alapítvány építette abból a pénzből, amit az első Orbán-kormány eredetileg az akkor még Tőkés által irányított Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek ítélt meg, de a Medgyessy-kormány a támogatást hivatalba lépése után az alapítványnak ítélte.

Tőkés szerint az alapítvány 320 millió forintot kapott, és a lényegesen alacsonyabb eladási ár „okkal ébreszt gyanút" a pályázati pénz felhasználása iránt. Megállapította, hogy a magyarországi pénzekkel visszaélők elszámoltatásának ügye nem halad előre.

Tőkés ismét szorgalmazta az RMDSZ pénzügyi monopóliumának megtörését, hogy ne csak ők rendelkezzenek a romániai magyarságnak biztosított román állami támogatás felett.

MTI 

2011. november 27., vasárnap

"Egy egész bizottság vizsgálja ezt az ügyet"

Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiterjesztené az elszámoltatást a határokon túlra is, ennek lehetőségeiről már tárgyalt Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztossal – mondta el a politikus azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyen az Érmindszentre tervezett Ady-központ és termálfürdő magyarországi támogatásának "eltérítéséről" beszélt

Tőkés László a sajtótájékoztatón felidézte az Ady Endre-szülőfalujába tervezett termálfürdő, irodalmi zarándokhely-projekt előzményeit. Mint fogalmazott, az Ady-központot eredetileg az első Orbán-kormány idején meghirdetett Széchenyi-terv pályázatán elnyert 320 millió forintból építették volna meg. "Nagyralátó terv volt. Azt gondoltam, hogy ha van egy Goethe-intézet Weimarban, nekünk is vannak olyan nagyságaink, akik megérdemelnének egy önálló, intézeti hátteret, zarándokhelyet. És mivel az adottságok megvannak, egy termálfürdőt is oda terveztünk" – mondta politikus, aki emlékeztetett, hogy a projektet az általa vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület dolgozta ki.    

"A nevezett ügynek a főszereplője Mudura Alexandru" – fogalmazott Tőkés László, megemlítve, hogy a vállalkozó a Medgyessy-kormánnyal jó kapcsolatban állt, a nagyváradi Lotus Pláza építéséhez például állami támogatást is kapott. "Ő hozta létre Kis Sándor megyei tanácselnökkel és elvtársaival a Mecénás Alapítványt, amelynek a vizsgálatok szerint az volt a rendeltetése, hogy az általunk pályázati úton elnyert 320 millió forintot elcsatornázza, és törvényesnek tűnő keretet teremtsen" – szögezte le a politikus, aki szerint Tempfli József katolikus püspök "jóhiszeműségből" támogatta ezt.    

Tőkés László felidézte: a projekt végül Nagyváradon valósult meg, de nem az eredeti terveknek megfelelően, hiszen csupán egy konferenciaközpont épült meg. Szerinte az ügy kimeríti a korrupció fogalmát, mivel a pénzzel az alapítvány azóta sem számolt el. A politikus kifogásolta azt is, hogy 2011-ben összesen mintegy 32 millió forint támogatást kapott az a médiabirodalom, ami mögött szerinte a Mecénás Alapítvány-köre, az RMDSZ Bihar megyei vezetőségi köre áll. "Még a magyarországi leleplezésekhez viszonyítva is megrendítő esettel állunk szemben" – tette hozzá.      

Leszögezte: kettős elszámoltatásra lenne szükség, azaz a hazai támogatások felhasználása mellett a határon túli magyaroknak juttatott pénzek felhasználását is ellenőriznie kellene a kormányzatnak. Erről már tárgyaltunk Budai Gyulával és Orbán Viktor miniszterelnökkel is – emelte ki, majd hozzátette, ehhez szorosan hozzátartozna a közszereplők titkosszolgálati átvilágítása is.   

"Örömmel mondhatom el, hogy Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNP) kezdeményezésére megegyezés született  a Szatmár megyei önkormányzat vezetőivel, Csehi Árpáddal és Zatykó Gyula, az EMNP megbízott alelnöke között. Ennek értelmében együtt fogunk működni az érmindszenti Ady-kultusz beindítása céljából és a régió felemelése érdekében" – fogalmazott, majd leszögezte, a nemzeti ügyek szolgálatához felül kell emelkedni a pártérdekeken.    

Az MTI kérdésére, hogy tettek-e feljelentést az Ady-projekttel kapcsolatban, Tőkés László elmondta, hogy jelenleg a "kivizsgálás szakaszában" járnak, de tárgyalnak az elszámoltatási kormánybiztossal, és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárával, Gál András Leventével is. "Egy egész bizottság vizsgálja ezt az ügyet" – emelte ki. Tőkés László szintén az MTI kérdésére elmondta: bár a projekt "zátonyra futott", de nem mondtak le róla, keresik a "jóvátétel lehetőségét". Ugyanakkor leszögezte: tisztában vannak Magyarország nehéz gazdasági helyzetével, de örömmel vették tudomásul, hogy a kormányzati szándék megvan az Ady-projekt megvalósítására. Szerinte jelenleg újra kell gondolni a beruházást.

(MTI-fidesz.hu)

2010. december 4., szombat

Frigyesy Ágnes: Felhívás Tőkés László védelmében - Tiltakozunk!

Frigyesy Ágnes, 2010. december 4., 21:16

Kedves Barátaim,

amennyiben egyetértesz velünk, kérlek írd alá az alábbi felhívást! Elég, ha nekem a megfelelő adatokat átküldöd! (Név, szül. hely, foglalkozás). Személyi számot nem kérünk adatvédelmi okokból!!! Ha továbbküldöd, kérlek, jelezd, hogy a frigyesy@gmail.com címre várjuk az aláírók jelentkezését!

Köszönettel: Frigyesy Ágnes újságíró

 

Felhívás Tőkés László védelmében az Európai Unió demokratikus intézményeihez

 

Most érkezett a hír, hogy egy romániai náci szenátor (lásd liberális sic.) saját EU képviselőjét akarja kitiltatni Románia városaiból. Éppen azt a képviselőjét, aki az Európai Parlament egyik legmegbecsültebb vezető tisztségviselője.

Erre a felhívásra az kínált ürügyet e szenátornak, (neve említést sem érdemel), hogy Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének nyilatkozatában kijelentette azt a tényt, mely szerint a magyarok számára gyásznap december elseje. 

Erre a szomorú napra esik ugyanis, egy románok által Erdélyben megfogalmazott kiáltvány, amelyben Erdélyt a románon románnak kiáltják ki, és e nap Romániában nemzeti ünnepnek minősül.

A román politikában szerepet játszó szélsőséges, kirekesztő, nacionalista politikus a legdurvább kirohanásaival sérti meg azt a személyiséget, akinek Románia oly sokat köszönhet a szocialista diktatúra, az elnyomó rendszer lebontásában. Temesvár hős püspöke, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke nem csupán Románia lakosságának példaképe és tisztelt vezető politikusa, de az egész Európai Unióban is az. Nem kis mértékben neki köszönheti Románia, hogy egyáltalán felvételt nyert az Unióba, miközben számos területen nem felel meg a demokratikus normáknak és az európai tagság követelményeinek.

Tőkés László nekünk, magyaroknak és a világnak azt jelenti, amit a lengyelek II. János Pál pápával vagy Lech Walesaval adtak a világnak, ezért nyomatékosan felszólítjuk Romániát, hogy hivatalosan kövesse meg Elnök urat és mindazon közösségeket, akiket képvisel, s ezáltal durva sérelemként élik meg a Tőkés Lászlóval szembeni támadást.

Egyúttal felhívással fordulunk az Európai Unió vezető intézményeihez, vizsgálják felül a román fél magatartását: egy uniós országban miként történhet meg ez a botrányos, az egész európai közösségre, annak intézményes vezetőjére nézve durva támadás.

Tesszük ezt minden anyaországi és erdélyi, valamint Erdélyből elszármazott magyar-, és minden demokratikusan gondolkodó jóérzésű polgár nevében, beleértve román barátainkat és partnereinket is.

Budapest- Pilisvörösvár, 2010. december 4-én              

 

Kezdeményezők: Frigyesy Ágnes újságíró és Dobó Attila tanár

Amennyiben egyetért velünk, támogassa aláírásával felhívásunkat!

 

          Név                                            Születési hely                       Foglalkozás

1. Dobó Attila                                              Kolozsvár                               tanár

2. Frigyesy Ágnes                                       Kecskemét                              újságíró

3.  Soóky Péter                                            Esztergom

4. Dr. Hantó Zsuzsa                             Cham –(Németország)                     történész

5. Kiss Sándor                                             Kolozsvár

6. Prekrit Judit                                            Székesfehérvár

7. Doma-Mikó István                                          Tokió                        Királyi udvari festőművész

 

 

 

Közéletünk

„Tőkés Lászlót nyilvánítsák nemkívánatos személlyé...”

[ 2010. december 04., 08:45 ] [96]

 

Mario Ovidiu Oprea

  Mario Ovidiu Oprea liberális szenátor javasolja a PNL vezetőségének, hogy a megyeszékhelyeken az alakulat tanácstagjai kezdeményezzenek határozattervezetet, amelyben Tőkés Lászlót nyilvánítsák nemkívánatos személlyé, így nem lenne joga azokra a településekre látogatni.

Mario Ovidiu Oprea liberális honatya szerint Tőkés László nyilatkozata, mely szerint december elseje a magyarok számára gyásznap, beárnyékolta Románia Nemzeti Ünnepét.

„Beárnyékolta Románia Nemzeti Ünnepét Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének nyilatkozata, mely szerint a magyarok számára gyásznap december elseje. Más szavakkal alkalmatlannak véli a december elsejei ünnepet, mert ők is itt vannak, Romániában” – nyilatkozta pénteki sajtótájékoztatóján Mario Ovidiu Oprea.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora bejelentette: javasolni fogja az alakulat vezetőségének, hogy a megyeszékhelyeken a liberális tanácstagok kezdeményezzenek olyan határozattervezetet, amelyben nemkívánatos személlyé nyilvánítják Tőkés Lászlót.

 

Forrás: www.erdely.ma

 

 

2010. november 8., hétfő

MŰSORAJÁNLÓ - A NAC 1944-ben sporttörténelmet írt...

>>TACCSVONAL – Hétfő 22.05-22.55 Ismétlés<<

ÉLŐ ADÁS : http://lanchidradio.hu/%C3%A9l%C5%91_ad%C3%A1s_hallgat%C3%A1sa

100 esztendővel ezelőtt alapították a Nagyváradi Atlétikai Clubot.
A legendás sportegyesület a román kommunista diktatúra ideje alatt 1963-ban megszűnt.
A 100 éves NAC tiszteletére és nem titkoltan a nagyváradi sportélet, benne a labdarúgás felélesztésére,
november 13-án Nagy Idők Focija címmel gálamérkőzésre kerül sor Váradon...

TACCSVONAL: 2010. november 8-án, 22.05-22.55-ig - Ismétlés

A NAC 1944-ben sporttörténelmet írt azzal, hogy első vidéki csapatként megnyerte a magyar labdarúgó-bajnokságot. Az együttesben olyan nagyságok szerepeltek, mint Lóránt Gyula, az Aranycsapat középhátvédje vagy Bodola Gyula, aki 48-szoros román, illetve 13-szoros magyar válogatott volt, és akinek nevét viseli a nagyváradi stadion. A NAC ellen játszotta első élvonalbeli meccsét Puskás Ferenc.

Műsorunkban megszólalnak a főszereplők, a szervezők, Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő; fia, Máté, a Partium FC elnöke, Buzánszky Jenő, a magyarországi öregfiúk válogatott tiszteletbeli szövetségi kapitánya, Kardos József csapatkapitány, Jenei Imre, az erdélyiek vezetője és Papp László egykori nagyváradi focista, aki az egyesület történetéről is mesél.

Szerkesztő-műsorvezető: Fejér Balázs

Telefonszámunk: +36-1-814-8755
SMS-számunk: +36-30-749-67-20
E-mail címünk: taccsvonal@lanchidradio.hu



2010. április 18., vasárnap

A Dalai Láma elfogadta Tőkés László meghívását

Autonómia
[ 2010. április 18., 18:15 ] [16]

  Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke 2010. április 17-én részt vett a Körösi Csoma Sándor Napok XXI. kiadásának zárórendezvényein. A többnapos rendezvénysorozat deklarált célja nemzetközi szinten megjeleníteni Körösi Csoma Sándor tudós és nyelvkutató életét, munkásságát, példaként állítva a különböző kultúrák és vallások közötti párbeszéd erősítésére. Ennek szellemében került sor szombaton az ünnepi istentiszteletre, amelyen igét hirdetett Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület leköszönt püspöke. Körösi Csoma Sándor egyetemes és nemzetpolitikai fontosságát hangsúlyozva Tőkés László örömmel jelentette be a zsúfolásig megtelt templomban, hogy nemrég megérkezett a hivatalos visszajelzés, miszerint a Dalai Láma elfogadta a meghívását, és az idén szeptemberben két napra Erdélybe is ellátogat.

Tőkés László 2008. december 3-án találkozott a Dalai Lámával – polgári nevén: Tenzin Gyatsoval –, Tibet indiai száműzetésben élő vallási és politikai vezetőjével. Az EMNT elnöke a tibetiek ügye iránt elkötelezett EP-képviselőként többször is felszólalt az Európai Parlamentben, és csatlakozott a kínai hatóságok által üldözött tibetiek védelmére szerveződött frakcióközi munkacsoporthoz is. A Tibeti Intergroup Brüsszelben, az Európai Parlament székházában 2008. december 3-án szervezett bensőséges fórumot a hivatalos látogatáson résztvevő Dalai Lámával, a püspök élőszóban és írásban ekkor hívta meg Őszentségét Erdélybe, ahol Körösi Csoma Sándor, a tibeti tudományosság megalapítója, az első tibeti-angol szótár megalkotója született. A 2009-es év folyamán folytak az egyeztetések a Dalai Láma kabinetjével Őszentsége lehetséges programjáról, a levél formájában megküldött hivatalos visszajelzés értelmében szeptemberben a Dalai Láma Csomakörösre, Körösi Csoma Sándor szülőfalujába utazik, ahol megkoszorúzza az első európai bódhiszattva (buddhista szent) szobrát, majd Sepsiszentgyörgyön tart nyilvános előadást.

Csomakörös, 2010. április 18.

Tőkés László
EP-képviselő sajtóirodája 

2010. március 6., szombat

A „bővített keret" – Tőkés László 136-os szekuslistája – kétnyelvű


erdély.ma - Dokumentum


 
TABEL NOMINAL AL OFIŢERILOR DE SECURITATE
care au activat în urmărirea personelor din cadrul Bisericii Reformate şi a celor cu care aceştia au venit în contact


SZEKURITÁTÉS TISZTEK NÉVJEGYZÉKE
akik a Református Egyház szolgáinak, és a velük kapcsolatban álló személyek megfigyelésével foglalkoztak

Nr. NUME/NÉV GRAD/RANG ANUL/ÉV INSTITUŢIA/
INTÉZMÉNY
FUNCŢIA/
TISZTSÉG
1. Agache Aurel maior 1988 M.I. – I.J. Covasna (Baraolt) (Miliţie)
2. Agoston Alexandru colonel 1984 M.I. – I.J. Mureş Şef Securitate
3. Andras Dorel căpitan 1989 M. I. – I. J. Covasna Şef serv. I
4. Andrei Grijac maior 1985 M. I. – I. J. Maramureş Ofiţer operativ principal
5. Antal Ioan lt. major 1982 U. M. 01244 – Contrainformatii
6. Ardelean Aurel colonel 1975 M.I. – I.J. Maramureş Şef Securitate
7. Aristotel Stamatu
1989 M.I. Adjunct al ministrului de interne
8. Aulik Alexandru colonel 1975 M. I. – I. J. Covasna Şef Securitate
9. Baciu Gheorghe căpitan 1983 M.I. – I.J. Mureş
10. Băţaga Tiberiu lt. colonel 1983 M.I. – I.J. Mureş Şef serviciu
11. Batori O. Alexandru
1989 M.I. – I.J. Bihor Ofiţer legătură
12. Beloia Se(a)u locotenent 1988 M.I. – I.J. Timiş
13. Beloie Ion lt. major 1989 M.I. – I.J. Timiş
14. Bibarţ .... lt. major 1982 M. I. – I. J. Satu Mare
15. Bica Nicolae colonel 1985 M.I. – D.S.S. Dir. I. Of. Spec. I.
16. Bocica Gheorghe căpitan 1980

17. Borda Sabin maior 1989 M.I. – I.J. Timiş
18. Bordea Aron general lt. 1985 M.I. – D.S.S. Şef direcţie
19. Boricean C-tin colonel 1988 M. I. – I. J. Covasna Şef Securităţii Judetene
20. Bota Emil căpita 1988 M.I. – I.J. Mureş
21. Bota Gheorghe maior 1988 M.I. – D.S.S. – Dir. I.
22. Buciuman Ioan sergent major 1983 M.I. – I.J. Sălaj
23. Bucureştean Lucian căpitan 1984 M.I. – I.J. Satu Mare Ofiţer specialist III
24. Buliga Lt. major 1977 M.I. – I.J. Bistriţa-Năsăud
25. Bunta Florian colonel 1986 M.I. – I.J. Bistriţa-Năsăud Şeful securităţii
26. Butiri Valeriu colonel 1985 M. I. – I. J. Sălaj Şeful securităţii
27. Căprariu Aurel lt. colonel 1989 M.I. – I.J. Bihor/Timiş
28. Cerghizan Ştefan colonel 1975 M I. – I.J. Covasna Şef serv. I
29. Chirilă Mircea maior 1989 M.I. – I.J. Bihor Şef Serv. I/B
30. Chitor Cornel lt. colonel 1975 M.I. – I.J. Cluj Ofiţer specialist II
31. Cociş Ioan maior 1975 M.I. – I.J. Bihor, Serv. I. Ofiţer specialitate
32. Constantin Ioan General lt. 1975 M.I. – I.J. Cluj Şeful Inspectoratului
33. Cordiş Gheorghe maior 1989 M.I. – I.J. Bihor Şef Serv. I/B
34. Cornel Medru lt. colonel 1985 M. I. – I. J. Maramureş (Sighetu Marmaţiei) Şef Securitate Municipală
35. Costin Gheorghe locotenent 1976 M. I. – I. J. Satu Mare
36. Crăciun Mihai lt. colonel 1988 M.I. – D.S.S. – Dir. I. Şef serviciu II.
37. Cristurean Cristian locotenent 1988 M.I. – I.J. Arad
38. Damian M. colonel 1983 M.I. – I.J. Sălaj
39. Darlaczi Francisc lt. colonel 1980 M.I. – I.J. Satu Mare/Bihor Ofiţer legătură
40. Dulama Mihai căpitan 1981 M.I. – I.J. Bihor
41. Ene Iordan căpitan 1988 M.I. – I.J. Bistriţa-Năsăud Şef Birou 2
42. Erdei Zoltan plutonier 1986 M.I. – I.J. Satu Mare
43. Farcău maior 1985 M.I. – I.J. Sălaj
44. Frunză Victor lt. colonel 1985 M.I. – I.J. Târgu-Mureş Ofiţer operativ
45. Gaidaci M. Lt. major 1982 M.I. – I.J. Cluj
46. Gaido Gheorghe lt. colonel 1985 M. I. – I. J. Maramureş Şef Securitate Judeţană
47. Ghitea Florea lt. colonel 1989 M.I. – I.J. Bihor
48. Ghiţea Vasile lt. colonel 1982 M.I.
49. Gordan Aurel locotenent 1983 M.I. – I.J. Bihor Ofiţer operativ
50. Grab locotenent 1980

51. Gui Ioan colonel 1987 M.I. – I.J. Bistriţa-Năsăud Şef serviciu I
52. Hantău Ioan colonel 1984 M.I. – I.J. Bihor Adjunc Şef Securitate
53. Hoduţ Florian plutonier 1982 Miliţie Santău, Jud. Bihor Şef de post
54. Ienea Mihai lt. colonel 1989 M.I. – I.J. Cluj Serviciul „F” Şef serviciu
55. Igna Iosif căpitan 1983 M.I. – I.J. Sălaj Ofiţer legătură
56. Illi Ioan maior 1978 M.I. – I.J. Satu-Mare Ofiţer legătură
57. Iluţi Vasile locotenent 1987 M.I. – I.J. Satu-Mare Ofiţer legătură
58. Ioana Constantin general maior 1975 M. I. – I. J. Braşov
59. Ionescu Andrei lt. colonel/colonel 1982 M.I. – I.J. Satu-Mare Şeful securităţii judetene
60. Ioniţă Nicolae colonel 1986 M.I. – I.J. Cluj, serv. I/B Şeful securităţii
61. Iulian Vlad general colonel 1986 M.I. Ministru de interne
62. Ivan Ioan Lt. colonel 1985 M.I. – I.J. Sălaj Şef serviciu
63. Jakab Dezső maior 1976 M.I. – I.J. Satu Mare
64. Jula Iulian căpitan 1983 M.I. – I.J. Sălaj
65. Juncu Mircea colonel 1989 M. I. – I. J. Bihor Şef Serviciu I/A
66. Könyves Lajos maior 1987 M.I. – I.J. Harghita
67. Lazar Mihai Maior 1988 M.I. – I.J. Cluj
68. Lehoczky Anton lt. colonel 1977 M. I. – I. J. Maramureş Ofiţer legătură
69. Lipovan T. maior 1975
Ofiţer legătură
70. Mânzat Ioan colonel 1983 M.I. – I.J. Bistriţa-Năsăud Şef Securitate
71. Mărginean Gh. Lt. lcolonel 1975 M. I. – I. J. Timiş Şef serviciu I.
72. Marieş Gheorghe căpitan 1982 M. I. – I. J. Satu- Mare
73. Mastan Ioan maior 1977
Şef Dir. III.
74. Mate Alexandru lt. colonel 1978 M. I. – I. J. Cluj Ofiţer operativ
75. Mihuţ(a) Nicolae lt. colonel 1975 M.I. – I.J. Bihor – Serv. I Şef Serviciu I
76. Moldovan Sever lt. colonel 1989 M.I. – I.J. Covasna Şef securitate judetana
77. Muntean Laurenţiu capitan 1988 M. I. – I. J. Cluj, Mun. Dej Ofiţer opertaiv I
78. Nastau Ioan lt. colonel 1986 M.I. – I.J. Bistriţa-Năsăud Şef Birou III.
79. Neaga Gheorghe locotenent 1989 M.I. – I.J. Arad Ofiţer legătură
80. Ochea lt. major 1989 M.I. – I.J. Bihor Ofiţer legătură
81. Ogăşan Dumitru lt. colonel 1989 M.I. – I.J. Bihor Şeful securităţii judeţene
82. Olariu I. lt. colonel 1976 M.I. – I.J. Braşov
83. Oprea Dan colonel 1984 M.I. – I.J. Cluj Şeful securităţii judeţene
84. Oprea Florian colonel 1984 M.I. – I.J. Cluj Şef serviciu I/B
85. Oprea Ioan colonel 1984 M.I. – I.J. Cluj Şeful Securităţii
86. Oros Petru locotenent 1984 M.I. – I.J. Bihor
87. Păduraru Nicolae lt. colonel 1987 M.I. – I.J. Cluj
88. Pantea Elena locotenent 1986

89. Paul Petru lt. colonel 1984 M.I. – I.J. Mureş
90. Pele Petru lt. colonel 1989 M.I. – I.J. Timiş Şef serviciu I/A
91. Perşa Andrei căpitan 1979 M. I. – I. J. Maramureş Ofiţer legătură
92. Pista Nicolae căpitan 1989 M.I. – I.J. Timiş
93. Pop Emil lt. colonel 1988 M.I. – I. J. Cluj, Mun. Dej Şef securităţii municipale
94. Pop Ioan lt. colonel 1988 M.I. – I.J. Arad
95. Pop Iosif lt. colonel 1978 M. I. – I. J. Satu Mare Ofiţer legătură
96. Pop Victor colonel 1975 M. I. – I. J. Satu Mare Şeful Securităţii
97. Popescu Bujor Vasile lt. colonel 1983 M.I. – Dir. IV.
98. Popescu Stelian colonel 1985 M.I. – D.S.S. Dir. I. Şef serviciu
99. Radu Liviu căpitan 1986 M.I. – I.J. Bihor Ofiţer legătură
100. Radu Tinu maior 1989 M.I. – I.J. Timiş
101. Raţ Ioan (Iosif) maior 1986 M.I. – I.J. Bihor Ofiţer operativ II
102. Raţiu Alexandru maior/colonel 1975 M.I. – I.J. Bihor, Serv. I. B2 M. I. – D.S.S. (Buc) Ofiţer specialist
103. Ristea Gheorghe gereneral lt. 1977 M. I. – I. J. Mureş Şef Inspectorat
104. Rus .... colonel 1989 M. I. – I. J. Bihor
105. Sabău Dan locotenent 1989 M.I. – I.J. Bihor Ofiţer operativ
106. Sabău Nicolae lt. major 1978 M. I. – I. J. Maramureş Ofiţer legătură
107. Sălăgean Ioan lt. colonel 1985 M.I. – I.J. Bihor Şef serviciu I/B
108. Santa Grigoriu maior 1975 M. I. –I. J. Satu Mare
109. Scurtu Mircea lt. major 1979 M.I. – I.J. Satu Mare Ofiţer legătură
110. Şereş Ioan lt. colonel 1979 M.I. – I.J. Bihor
111. Socolan Ioan locotenent 1985 M.I. – I.J. – Satu Mare Ofiţer legătură
112. Stan Ştefan plutonier 1983 M. I. – I. J. Mureş
113. Stan Ştefan plutonier 1983 M.I. – I.J. Mureş
114. Strâmbu Emil lt. colonel 1984 M. I. – I. J. Mureş
115. Szabó Gyula maior 1981 M.I. – I.J. Mureş
116. Szabo Julius maior 1983 M. I. – I. J. Mureş
117. Székely Ioan maior 1988 M.I. – I.J. Bistriţa-Năsăud Inspector principal
118. Székely Ioan maior 1979 M.I. – I.J. Cluj
119. Tănăsescu Tudor căpitan 1988 M. I. – D.S.S.
120. Ţanc Ioan maior 1976 M-I. Mureş Of. Operativ pincipal
121. Tărău lt. major 1982 M.I. – I.J. Sălaj Ofiţer legătură
122. Ţarcă Angela maior 1985 M. I. – I. J. Mureş Şef birou
123. Tarta Ioan căpitan 1980 M.I. – I.J. Sălaj
124. Terziu Rusalin colonel 1975 M. I. – I. J. Timiş Şef securitate
125. Todoran Eugen lt. colonel 1988 M.I. – I.J. Cluj, serv. I/B Adjunct şef securitate
126. Tóth Ioan plutonier 1985 Militie, Bogdand Şef de post
127. Trif Vasile căpitan 1983 M.I. – I.J. Sălaj Ofiţer legătură
128. Tripon I. locotenent 1975

129. Tudor Ioan colonel 1987 M.I. – I.J. Cluj – Dir. I.
130. Ungvari Iosif lt. colonel 1989 M.I. – I.J. Cluj Serviciul „F”
131. Vereş Mihai căpitan 1986 M. I. – I. J. Satu Mare Ofiţer specialist III.
132. Voitila Ştefan căpitan 1988 M.I. – I.J. Arad
133. Vuşcă Alexandru lt. major 1980 M. I. – I. J. Satu Mare Ofiţer legătură
134. Zăpădeanu maior 1986 M.I. – I.J. Cluj
135. Zarcul Nicolae maior 1989

136. Zetea A. lt. colonel 1976 M. I. – I. J. Maramureş Şef Serviciu I.

NOTĂ:
• M.I. – I.J. : Ministerul de Interne, Inspectoratul Judeţean
• M. I. – D.S.S: Ministerul de Interne, Departamentul Securităţii Statului

• Datele provin din dosarele de urmărire al lui Tőkés László şi a familiei, începând din 1975.
• În total s-au identificat 205 de ofiţeri de securitate implicaţi în urmărirea şi racolarea ca informator al personalului Bisericii Reformate şi a celor care au venit în contact cu ei.
• Unii dintre cei care se regăsesc pe listă pot fi decedaţi.
• O mare parte dintre ei sunt pensionari, beneficiind de pensii speciale.
• Cu mare probabilitate mai mulţi ofiţeri din listă şi astăzi sunt activi în cadrul Serviciului Român de Informaţii.

MEGJEGYZÉS:
• M.I. – I.J. : Belügyminisztérium, Megyei Felügyelőség
• M.I. – D.S.S. : Belügyminisztérium, Állambiztonsági Ügyosztály

• Az adatok Tőkés László és családja megfigyelési dossziéjából származnak.
• Összesen 205 szekuritátés tisztet azonosítottunk, akik a Református Egyház szolgáit és a velük kapcsolatban álló személyeket figyelték meg illetve szervezték be.
• A listán szereplők némelyike időközben valószínűleg elhalálozott.
• Nagyrészük nyugdíjba vonult és kiemelt nyugdíjat élvez.
• Valószínű, hogy a listán szereplő tisztek egy része ma is aktív, és a Román Hírszerző Hivatal keretében tevékenykedik.